A Sketch című sorozatot 2018-ban mutatták be, és az egyik legkomorabb
hangulatú thriller lett belőle. A zenéje ehhez illően markáns és csiszolatlan,
bár vannak érzelmes, líraibb hangulatú dalok is benne. A főszereplők külön
kaptak egy-egy karakterüket kísérő dalt, ezek közül most az Alkony fordítását
ismerhetitek meg. Jung Jin-young játszotta a filozófiai alapon emberéletekkel
játszó, tévúton járó, összességében mégis tragikus hőst, akinek karakteréhez
rendkívül jól illett ez a különös, ám nagyszerű dal.
Szerzője és előadója az All Against (Minden ellen) nevű, négytagú indie rock/metal formáció. Úgy tűnik, hogy nagyon testhezálló feladat volt számukra ennek a dalnak a megírása és előadása.
Szerzője és előadója az All Against (Minden ellen) nevű, négytagú indie rock/metal formáció. Úgy tűnik, hogy nagyon testhezálló feladat volt számukra ennek a dalnak a megírása és előadása.
ALKONY
Lerombolva már a múltunk
Álság foglya lett a jelen
A nem másítható jövőt
Mikor rajzolod le végre?
Segíts segíts segíts segíts segíts
Segíts nem uralom segíts
Mindjárt eszemet vesztem
Kicsúszott a kezemből
Magamra sem ismerek
Ott a rajzlap négyzetén
Oly gyarló tekintettel
Oly kétségbeesetten
De megmentelek
Segíts segíts segíts segíts segíts
Segíts nem uralom segíts
De még élet van bennem
De még élek én itt benn igen
De még élet van bennem
De még élek én itt benn igen igen igen
Én még élek
Én még élek
Még... bár itt az alkony
Mindjárt eszemet vesztem
Kicsúszott a kezemből
Magamra sem ismerek
Ha e hamis valóság
Megváltozna általam
Odadobnám érte magam
Folytasd hát
Tarts ki hát
Folytasd hát
Tarts ki hát
(Saját fordítás, Harudo11 néven)
SUNSET
이미 망쳐 버린 과거
거짓 속에 갇힌 현재
바꿀 수도 없는 미래
언제까지 그릴건가
Help help help help help
Help can't control help
미쳐 가고 있는 날
감당할 수가 없어
나도 내가 낯설어
네모난 종이 위에
힘없는 눈빛으로
절망 끝에 서 있는
널 구할 거야
Help help help help help
Help can't control help
Still alive inside of me
Still alive I'm stay in me yeah
Still alive inside of me
Still alive I'm stay in me yeah
Stay I'm stay
Stay I'm stay
Stay I'm stay in sun set
미쳐 가고 있는 날
감당할 수가 없어
나도 내가 낯설어
거짓 같은 현실을
바꿀 수만 있다면
지금 나를 버리겠어
Carry on hangin' on
Carry on hangin' on
Forrás: Bugs! - Sunset
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése