Miközben éppen nyugtáztam magamban, hogy ez a sorozat bizony elbűvölt, a szemem elé tévedt néhány nézői vélemény, amelyek a csalódottságnak adtak hangot. Nyilván nem várható egyetlen alkotás egyöntetű fogadtatása sem, mégis kissé lehűtötték a lelkesedésemet, ám ez csak arra szorított rá, hogy jobban végiggondoljam, hogy engem mi ragadott meg annyira.
Jó szokásomhoz
híven nem néztem meg előre a készítők névsorát, tehát csak a látottakra,
valamint a hatásukra keletkezett benyomásokra hagyatkoztam. Ahogy haladtunk
előre, egyre jobban lenyűgözött a sorozat komplexitása. Különös szereplőkkel
találkoztunk, akik konfúz érzelemvilágukból fakadóan zavaros döntéseket hoztak, és ezáltal vegyes érzelmeket keltettek a nézőkben is. Távolról sem voltak
tökéletesek, és nem is igyekeztek annak látszani. A történetük egy
minden eddiginél vegyesebb műfaji mixtúrában bontakozott ki, de ezekből most
egy selymes ízű, sűrű és homogén koktél keletkezett.
(A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Romantikus komédia, írják
a besorolások - de vajon látták a dráma végét is? Inkább nevezzük szerelmes
dramedynek, melyben a keserű tragédiát a humor és a komikus helyzetek sora oldja, a romantikus vívódások bensőségesebb mezőiről időnként egy kis akciózásra a gengszerfilmek tájékára tévedünk, miközben rodeózunk a felnőtté válás,
felnőtté érés kanyargós országútján. Az pedig végképp rendkívüli, hogy a szemünk előtt
váltakoznak egy kortárs és egy történelmi dráma képsorai - ezt a nagyszerű
leleményt a chaebol-családnak köszönhetjük, mivel mindig éppen akkor tekintünk
be az életükbe, amikor valami hagyományokat is tisztelő esemény zajlik náluk,
természetesen az egész rokonság ilyenkor talpig hanbokot visel, a
megbeszélések pedig a történelmi drámák (saeguk) ülés- és viselkedésrendjét
követik.
(A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Három különös figura áll a történet középpontjában, de mielőtt róluk esne
szó, mi ez a furcsa cím: Plankton úr? Sokat kell várni, mire elhangzik a
drámában a magyarázat, ami a humort sejtető hangzás ellenére sokkal inkább
gyarló és költői magyarázatot kap - pontosan így, mindkettőt egyszerre. A
plankton a főszereplő fiatalember öndefiníciója és vágyképe. Utóbbit hagyjuk
meg a sorozat titkának, nézzük csak a gyarló vonást: a plankton a tápláléklánc
legalsó eleme, minden felette állónak kiszolgáltatott, tehetetlen préda. Különböző okokból ilyennek érzi magát mindhárom főhős, különösen a történet középpontjában álló fiatalember, Hae-jo (Woo Do-hwan), akinek idilli
gyermekkora egy pillanat alatt lett semmivé. A fogantatása egy kórházi hiba
következtében történt, és amikor sok évvel később erre fény derült, nemcsak a
szüleit veszítette el, hanem teljes identitását is. Az utcára került, ahol a kamaszkora végén járó, éhező fiúra rámosolygott a kétes értékű szerencse: befogadta egy nála idősebb,
szerencsebarlangot üzemeltető hölgy, Bong-sook (Lee El), aki a jövőre bízta,
hogy fogadott gyereket vagy szeretőt talál-e majd benne. Hae-jo eldobta a
nevét, és szintén elég zűrös tevékenységekből tartotta fenn magát a simlis, de
ragaszkodó segédje, Gi-ho (Kim Min-seok) társaságában. Később majd
visszaemlékezésekből tudjuk meg, hogy Hae-jo szerelmi kapcsolatban állt
Jae-mivel (Lee Yoo-mi), aki nem kevésbé volt szerencsétlen nála. Az árvaházban
felnőtt lány és Hae-jo egyaránt nyomorultnak és szerencsétlennek érezte magát,
és hiába szerették mélyen egymást, emiatt nem akarták a rossz sorsukat a
másikra kényszeríteni. Hae-jo ezért elmarta maga mellől a lányt, akit később
egy gazdag család örökösének menyasszonyaként látunk újra. A vőlegény egy nála
jóval idősebb, kissé együgyű, de nagyon melegszívű férfi, Eo Heung (Oh
Jung-se), aki megkésett lázadásként éppen a szerelméért szegül ellen az életét
zsarnoki szigorral irányító anyja, Ho-ja (Kim Hae-sook) akaratának.
Woo Do-hwan (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Lee Yoo-mi (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Oh Jung-se (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
A hajdani szerelmesek sorsa egy kórházban fonódik újra össze, ahol mindketten
rémületes diagnózist kapnak. Hae-jo megtudja, hogy valószínűleg genetikai
örökségként daganatok keletkeztek az agyában, és végstádiumú állapotban van,
három hónapot jósolnak neki. Jae-mi pedig, aki terhességet hazudva tudná csak
összekötni az életét a vőlegényével, azzal szembesül, hogy korai menopauzája
van, és ez lehetetlenné teszi, hogy gyerekei szülessenek. A helyzet
következményeként Hae-jo - mintha egy utolsó, záros határidejű házi feladatot
teljesítene - meg akarja találni a biológiai apját, ám ehhez útitársként
magához rántja az esküvőjéről elrabolt Jae-mit. A történet innentől
egymásba gabalyodó szálakon folytatódik tovább. Egy korábbi akciója miatt
Hae-jo nyomába ered egy gengszterbanda, akik Gi-hót túszul ejtve üldözik. A szerelmes vőlegény pedig menyasszonya felkutatására indul,
miközben menekül az anyja elől, aki ráállítja a családi testőröket. Ám a
sokféle kalandos, vígjátéki helyzet mégsem akciókomédiát szül, hanem egy mély párkapcsolati
drámát, ami egy szerelmi háromszög része is. Ez úgy lehetséges, hogy Hae-jo és
Jae-mi marakodó viszonya mögött elvarratlan, ki nem mondott érzelmi szálak maradtak. Vonzzák és taszítják egymást, miközben a lányt egy kevésbé
elementáris erejű, mégis mély szeretet fűzi a kitartóan érte harcoló, jobb
sorsot ígérő Eo Heunghöz. Miközben képtelen helyekre kerülve kergetik egymást, óhatatlanul közelebb is kerülnek egymáshoz, így az egyébként keleti orvoslással foglalkozó Eo Heung
számára lesz elsőként nyilvánvaló Hae-jo betegsége, amit a fiú titkol mindenki
elől. Bár mindegyiküket az egyéni érdekei vezérlik, a sokféle érintkezésük végül összecsiszolja az ötösfogatot (beleértve Gi-hót és Bong-sookot), akikhez furcsa módon még Eu Heung anyja is kapcsolódik. De addigra már hosszú utat jártak be, melynek során az önmagukkal való szembenézés elkerülhetetlen volt mindegyikük számára. Természetesen különböző
eredményekre jutottak, de a kezdeti zűrzavaros érzések letisztulása, a másik megértése, önmaguk elfogadása és jobb emberré
válásuk szándéka mindannyiukra érvényes.
(A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Bár a dráma mindhárom főhőse küzd az életre való alkalmatlanságának
képzetével, értelemszerűen a legkétségbeejtőbb helyzetben Hae-jo van, akinek
az életideje is méltánytalanul rövidre szabatott. A Mr. Plankton
tulajdonképpen egy drámatípust is képvisel, ami a sokféle testi-lelki kínt
felsorakoztató koreai sorozatok világában sem túl gyakori. Annyira azonban
mégis, hogy a legtehetségesebb ifjú színészek rendre megpróbálkozzanak vele:
ez pedig a fiatal életre támadó halálos kórral való szembesülés tragédiájának
ábrázolása. Ami minden téren kihívás, hiszen a testi gyötrelmek hiteles
megmutatásának nehézsége akár még el is törpülhet a lelki folyamatok végigélése mellett,
mely - ahogyan itt is láthatjuk - a hitetlenkedéstől a dühön és kétségbeesésen
át vezet a belenyugvásig, és ez a folyamat olyasmi, mintha valaki gyorsítottan
gyűjtené be mindazon élettapasztalatokat, amelyekre másoknak évtizedek állnak
a rendelkezésére. Sokféle előképpel találkoztunk már, ezek közül megemlítve
néhányat: a No Min-woo a Midas mellékszereplőként küzdött a halálos kórral,
Kim Woo-bint már főhősként láthattuk az Uncontrollably Fond kétségbeejtő
helyzetében, de közéjük tartozik a szerencsésebb kimenetelű Devilish Joy is,
amelyben Choi Jin-hyuk tudta egy napfényesebb történetbe ágyazva a fő karakter
leépülésének kínjait megmutatni. Woo Do-hwan alakítása teljesen egyenrangú a híres elődökével, miközben egyedi jellegzetességű. Hae-jo fizikai
állapota folyamatosan romlik, minden stáció tünetei kendőzetlenül jelennek meg
előttünk, nem titkolva a rémületét és a szenvedését. Mindez mégis "háttérben
marad" a lelki gyötrelmek megjelenítése mellett, melyeket Woo Do-hwan nagyon
mélyen, sokszor az önirónia, néha a cinizmus eszközeit is bevetve tesz
számunkra is fájdalmassá, ám ezek eljátszása nélkülöz minden túlzást. Mégis
végtelenül megrázó, amikor felteszi a sorsát vádló végső kérdéseit, melyek
mélypontjáról kell eljutnia a plankton-lét másik értelmezéséhez, pontosabban a
magára vonatkoztatott értelmezéséhez.
Kim Hae-sook (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Woo Do-hwan és Lee El (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Alex Landi és Oh Jung-se (A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Jae-mi hősiesen állja a
sarat Hae-jo érzelmi ingadozásainak hullámzásában, tud kislányosan elveszett
és dühös fúria is lenni, de a legszebb az alakításában az, ahogyan kezdi megérteni
és elfogadni a fiú zaklatott világát, mely elvezeti valamennyire saját maga
elfogadásához is. Azonban két olyan kiváló színész erőterében kell ezt véghezvinnie,
akikhez senkinek nem lenne könnyű felnőnie, hiszen Woo Do-hwan mellett a
felnőttkorba átcsúszott kamaszküzdelmeket folytató vőlegényt Oh Jung-se
játssza, aki kiemelkedő mestere a sebzett karakterek megformálásának. Utólag
jöttem rá, hogy ez a hármas némiképp emlékeztetett az It's Okay to Not Be Okay
című sorozat főhőseire, ami egyáltalán nem véletlen, lévén hogy ugyanaz a Jo
Yong írta mindkét történetet. A kezdetben említett komplexitás talán az ő
érdeme, hiszen a főszereplők számtalan érintkezési módja mellett szervesen
építi be a cselekménybe a mellékszereplőket, akiket szintén alaposan kidolgozott
karaktervonásokkal ruház fel. Az már a színészek nagyszerűsége, hogy a szavakon túli kifejezési készletükkel ezeket a szereplőket még elevenebbé tudják
tenni, ahogyan azt Lee Eltől és Kim Hae-sooktól láthatjuk. Ráadásul a humor
sem áll az írónőtől távol, igazán szórakoztató az alig megszólaló Alex Landi által
játszott karakter beépítése a szereplők sorába.
Érdemes megfigyelni azt az ötletgazdagságot, amivel a készítők a Mr. Plankton (Mr. 플랑크톤) felirattal eljátszanak, és az epizódok hangulatához igazított címeken kívül a legváratlanabb helyen feltüntetik.
(A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Mr. Plankton című sorozatból.)
Hong Jong-chan
rendező már öreg motoros, aki több műfajban is megállta a helyét, hogy csak az
általam látottakat említsem: Her Private Life, Juvenile Justice, Life. Itt is
biztos kézzel vezérli a történetet, nincsenek üresjáratai, a képei ízlésesek,
ugyanúgy van érzéke a bensőségesség kifejezéséhez, mint a sorskérdéseket
feszegető vagy őserejű indulatokat megmutatni képes grandiózus távlatokhoz. A
két nagyszerű alkotónak és a kiváló színészeknek köszönhető, hogy a dráma nem
a tragédia felhangjait visszhangozza bennünk, hanem a megbékélését.
Jogi nyilatkozat: A cikkben szereplő, Mr. Plankton című műből származó összes kép a Netflix tulajdonát képezi, és azokat a kritikai elemzés és tudományos értékelés céljából, a tisztességes felhasználás (Fair Use) elve alapján használjuk fel.
A mérsékelt hazai fogadtatással szemben az Idol I című sorozat kiemelkedő
népszerűségre tett szert a nemzetközi nézőközönség körében, köszönhetően a
témájának, és még inkább a téma szokatlanul reális ábrázolásának, amelyre
mindenki felkapta a fejét, akit a Hallyu hulláma kicsit is megérintett.
Idol vs. real person (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Azonban először álljunk meg a furcsa angol címnél, amelynek mind az
írásmódja, mind az értelmezése meglehetősen zavaros, és komoly kihívás elé
állítja az angol alapján dolgozó egyéb nyelvekre fordítókat. Az Idol I
ugyanis csak annyit jelent, hogy "Idol/Sztár Én" - nincs benne sem vessző,
sem esetleg egy + jel, ami segítené a pontosabb megértést. Ezért írják
összevissza, láttam már Idoli, Idol 1, vagy sima Idol formában is, magyarul
pedig Ideál fordításban.
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Kim Jae-young (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Az eredeti koreai címnek nyomába eredve viszont egy
egészen zseniális címadásra lelhetünk, egy olyan szójátékra, amit sajnos
lehetetlen más nyelven visszaadni: 아이돌아이 (ai-dol-ai). Az a
gyanúm, hogy az angol cím ennek a kiejtés szerinti átirata akart lenni, mert az Idol I (néhol I Dol I) hangzása pontosan megfelel neki. Az eredeti cím két szó összevonása: az 아이돌 (aidol) és
a 돌아이 (dolai) szavaké, melyek közül az első jelentése bálvány/sztár, a másodiké pedig őrült, megszállott alak. Ez utóbbi szleng, és
használják a kontrolljukat vesztett rajongókkal kapcsolatos kifejezésekben
is, olyanokra, akik "odáig vannak, megőrülnek" az imádott sztárjukért. Tehát
a koreai cím annyit mond, hogy idol+nem százas/mániás személy, és nem árulja
el, hogy az utóbbi kire vonatkozik - érthetjük ugyanúgy a sztárra, mint
ahogyan a rajongóra is. A koreaiak pontosan érthetik ezt a finom
összemosást, ráadásul az idol első koreai szótagja, az 아이 (kiejtve:
ai) gyereket jelent, tehát felidézi a fiatalság vagy a
gyermetegség képzetét is. Ráadásul a sorozatbeli sztár neve Do Laik
(도라익), így a név
kiejtve szinte ugyanaz, mint a 돌아이 (dolai). A nevet Do Ra-iknak kellene átírni, azért használom a Laik írásmódot, mert a drámabeli plakáton így szerepel. A lényeg tehát az, hogy
egy sztárról és egy kissé zakkant, kontrollt vesztett személyről van szó,
utóbbi lehet maga a sztár, vagy valaki, aki megőrül érte.
Choi Soo-young, mint ügyvéd (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Choi Soo-young, mint rajongó (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Choi Soo-young és Woo Do-hwan (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Először a női főhőst ismerjük meg. Maeng Sena (Choi Soo-young) kíméletlen
büntetőjogi ügyvéd, akinek savanyú, kedélytelen fegyelmezettsége még a
munkatársait is feszélyezi. A harmincas, mutatós nő valamiért mindig a
legkeményebb ügyeket vállalja el, később megtudjuk ennek az okát. Az
édesapja miatt lett ügyvéd, akit gyilkosság miatt elítéltek, hiába tagadta
mindvégig a bűnösségét. Végül a börtönben öngyilkos lett, és Sena
folytonosan halogatja a perújrafelvételi kérelmet, mert fél szembenézni a
helyzettel. Azt viszont senki sem tudja, hogy Sena kettős életet él: amint
kilép a munkahelyéről, visszavedlik szinte tinivé, aki bolondul a Gold Boys
nevű együttesért, pontosabban annak zenész-énekeséért, Do Laikért (Kim Jae-young). A banda
rajongótáborának is prominens tagja, és hozza mindazt a formulát, amit a
K-poppal érintkezésbe kerülők a rajongótáborok működésével kapcsolatosan
megismerhetnek. Nem véletlenül írtam, hogy "szinte tinivé", mert a józan ész
azt diktálná, hogy egy érett, felelős munkát végző nő nem lehet ilyen
éretlen: a lakása kitapétázva a kedvenc posztereivel, mindent elborítanak a
(kemény pénzekért) megvehető merchandise-termékek, az online térben az
összes eseménnyel azonos időben kell együtt élnie, szabadideje nagy részét
pedig lefoglalja a kedvenc népszerűségét növelő vagy visszaigazoló like-ok,
szavazatok leadása, támogató hozzászólások írása, valamint a zárt
felületeken folytatott bennfenteskedő csevegések.
A sorozattól
független tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy ezeket a Dél-Koreában
honos rajongói szokásokat átveszik, és úgy tűnik, örömmel másolják a világot
már globálisan behálózó külföldi rajongói klubok is, melyek tagságának csak
töredékét képezik a tizenévesek, a derékhadban többnyire harmincasok vannak,
és meglepően magas számban az ötven felettiek, egészen az emberi életkor
végső határáig. A rajongói viselkedésben természetesen mutatkozik egyre
növekvő visszafogottság az életkorral arányosan, de a lelki mozgatórugók
meglepően hasonlóak minden korosztályban. A sikoltozó, ájulásig felzaklatott
(főként női) közönség látványa nem ismeretlen nyugaton sem, de a K-pop
hazájából és környező térségekből érkező felvételek mintha azt az állapotot
tartósították vagy élesztették volna újra, amit mi sok évtizeddel ezelőtt
Elvis Presley és a Beatles kapcsán őrzünk az emlékezetünkben. Mindezt azért
kellett leírni, mert ennek fényében Sena karaktere már nem tűnik a
valóságtól teljesen elrugaszkodottnak. De ki az a Do Laik, akit ennyire
imád?
Woo Do-hwan (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Woo Do-hwan (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Woo Do-hwan (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Az első képkockákon a rajongói orra előtt lépkedő, mégis
elérhetetlen sztárt látjuk, aki tökéletes megjelenésű, vonulását szinte
dicsfény övezi. Ám váratlanul összetörik a látvány, és a bálvány földre
zuhan, mivel lerántja őt egy eszelős rajongó (sasaeng), akinek sikerült átjutnia a
biztonságiak sorfalán. Do Laik feláll, és angyali mosollyal az arcán sétál
tovább. Később az öltözőben látjuk hisztérikus állapotban, ellenszegülve a
rá váró, méltatlannak tartott fellépésnek, miközben teljesen szétzilálja a felkészítését végző stábtagok idegeit, akik nem is rejtik véka alá a vele
kapcsolatos véleményüket.
Sasaeng kontra idol (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Zaklató sasaengek és az idol (A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Azonban valóban ilyen öntelt hólyag ez a
fiatalember? Megtudjuk, hogy a bárokban éneklő, de teljesen lezüllött anyja
mellett nevelkedett folytonos szeretethiányban, ahonnan még
kisgyerekként a mostani ügynökségének vezetője emelte ki, pontosabban az
anyja eladta neki, amikor kiderült a tehetsége. Laik azóta a
szórakoztatóiparban él, gyerekszínészként és zenészként. A zenekara sikeres,
ám ő szeretne valami mást is megmutatni magából (nevezzük ezt a művészi
önkifejezés kényszerének), de a közönség szólóénekesként nem akarja
elfogadni, hiába jó az, amit csinál. Ragaszkodnának a konvenciókhoz, mivel
félnek az imádott együttes szétesésétől. Laik felelősséget érez a
zenésztársai iránt, a rajongókkal is tudnia kell bánni, miközben érzi, hogy
az ügynökség a saját érdekei szerint manipulálja őt is, valamint az együttes többi
tagját is. A szakmai elvárások szorításában eltöltött hosszú idő már
megviseli, a megfelelések kényszere megterheli, miközben az élete, a
személyisége alárendelődik ezeknek, végtelenül magányos, a személyes
életteréből pedig szó szerint elfogy a levegő, mert mindenhová betörnek az
agresszív, kéretlen kíváncsiskodók és zsarolók, részben a félelmetes hírű
sasaengek (zaklató rajongók), részben a bulvársajtó nyakában lihegő, kukkoló "újságírói" képében.
Do Laik idegrendszere kezdi megadni magát, pánikrohamok gyötrik, és még azt
is titkolnia kell, hogy gyógyszerek szedésére szorul. Egyetlen barátját
kivéve már nincs senki, akiben bízni tud, és éppen ezzel a baráttal történik
a tragédia: holtan találják Laik lakásában, aki otthon volt, de semmire nem
emlékszik abból, ami történt.
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
Bár hosszú volt ennek az előkészítő terepnek a leírása, mindez szükséges ahhoz, hogy megértsük, miért fontos dráma az Idol I, ami valójában ezen a ponton indul be. Do Laikot megvádolják a gyilkosság elkövetésével, és nincs ügyvéd, aki hinne az ártatlanságában. Sena szeme láttára dől össze imádottjának imázsa, ami végül arra indítja, hogy jelentkezzen védőügyvédjének. Azonban a találkozás az idollal rövidesen kiábrándító lesz, mivel a rettegő, frusztrált sztárból kibukik, hogy gyűlöli a rajongóit, és ezt Sena a saját arculcsapásaként éli meg, ott is hagyja álmai romjaiba omlott hercegét. Amikor megtudja, hogy Laik az elkövetkező tárgyaláson védő nélkül marad, akkor megszólal benne az ügyvédi lelkiismerete, és mégis elvállalja az ügyét.
Innentől kezdve nem
osztom meg a fejleményeket, inkább arról írok, hogy miként csavarodnak
egymásba a különböző műfaji elemek a drámában, és azok mit eredményeznek. Az
előzőekből érezhető, hogy a dráma az első részekben kemény felütéssel indít,
nem kíméli a szórakoztatóipar egyetlen szegmensét és szereplőjét sem, sorra
rántja le a lepleket róluk. A következő részekben az összetört és
kiszolgáltatott Laikot és Senát közös tető alá költöztetik, ahol két
folyamat zajlik egyszerre: lépésről lépésre a valódi történések feltárása,
és a két ember egymáshoz közelítő megismerésének, megértésének lépései.
Természetesen nem zökkenők nélkül, a köztük szükséges bizalom időnként
mélypontra kerül. Ezek között a legkritikusabb az a pillanat, amikor Sena
eltitkolt rajongói mivoltja kiderül Laik számára, aki ettől kiábrándultan
elmenekül, mivel úgy érzi, hogy az utolsó ember is becsapta, akinek
igyekezett őszintén megmutatni magát.
Míg a nyomozás egy
thriller izgalmait tartogatja, a tárgyalásokra való felkészüléssel egyúttal
egy jogi drámában is járunk, a két főhős egymáshoz közelítése súlyos
lélektani elemekkel terhelt dráma is lehetne, mégis inkább könnyed rom-kom
lesz belőle. Ez a sokféleség azonban nem tesz jót a sorozat egészének, egy
idő után nehéz tartani a bűnügyi történet feszültségét a romantikus
részekben, amelyekben egyre inkább leül a dráma a sokat ígérő kezdet után.
Leginkább azért, mert két különböző nézői habitust igényel a két vonulat, ami nem minden nézőben van meg egyszerre.
Értelemszerűen a thriller és a jog racionális, logikus építkezésű, míg az
érzelmi történet egy valószerűen ábrázolt szerelmi dráma helyett a
melodrámák kliséihez nyúl, még ha visszafogottan is, de ennyi elég ahhoz,
hogy a valóságból mesét csináljon, bár szép mesét.
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
A
legkritikusabb fordulat a dráma lezáró szakaszában következik be, amikor a Laik szerelmét már magáénak tudó Senát visszahelyezik a kezdeti rajongói
státuszba. Ez sem az érzelmi fejlődés, sem a logika szempontjából nem
indokolható, mivel ekkor már menthetetlenül infantilisnak találjuk a
kezdetekben csak furcsának tűnő rajongást. Bár ez a megoldás nem jó, mégis
akkor jövünk rá, hogy miért választották, amikor megértjük, hogy az alkotók
egy komoly üzenetet csomagoltak még a dráma végébe, afféle iránymutatást az
"elfogadható" rajongás, a szélsőségek normalizálása tekintetében.
(A szerző képernyőképe az Idol I című sorozatból.)
A
Hallyu termékeinek állandó fogyasztói, a zenék és a drámák rajongói,
valamint azok értő kritikusai számára egyre elgondolkodtatóbb az az aktuális
kép, amellyel rendre szembesülünk. Míg a koreai ügynökségek álomgyárai pénzt
és paripát nem kímélve dolgoznak egy-egy sztár imázsának kitalálásán és
felépítésén, a média szinte rájuk égeti ezeket a pozitív, feddhetetlenséget
sugalló álarcokat, az erkölcsi konvenciók alapján pedig könyörtelenül
számon kérik rajtuk az imázsnak való megfelelést, a vélt vagy valós eltérést
pedig a honi társadalom boszorkányüldözéssel felérő büntetőhadjárattal
sújtja, melynek nyomásához eddig a gazdaság szereplői és a hatalmi
szervezetek is szervilisen viszonyultak. A világháló mindent látó
eszköztárával mára már globális figyelem kíséri a művészek sorsát, így a körükben sorozatosan bekövetkező
tragikus tragédiákat is. A Hallyu világszerte növekvő térnyerésével ez a
jelenségegyüttes egyre komolyabb konfliktusba kerül a (most nevezzük
összefoglaló néven) nyugati, sokkal megengedőbb gondolkodásmóddal. Nem is az
a legfontosabb kérdés, hogy melyik nézőpont a helyes vagy helytelen, hanem az, hogy
minden esetben érvényesüljenek a művészeket is megillető személyiségjogok,
ne lehessenek az egyéni életek üzleti érdekek vagy a beteges közösségi
"szórakozások" játékszerei. A sorozat bemutatása idején már zajlott a
precedensnek tekinthető első per is, amelyben egy színész nem adta meg magát
ennek a könyörtelen népszórakozásnak, hanem merőben szokatlanul a jog
ítéletére bízta a privát és szakmai életét romba döntő támadásokat, és
ugyancsak első alkalommal fordult elő, hogy a világszerte létező rajongói
klubok megmozdultak az érdekében, pontosan úgy fellépve, mintha mindegyik egy-egy
civil jogvédő szervezet lenne. Ennek fényében az Idol I talán fontosabbnak
is tűnik annál, mint amennyi tényleges benne van, mivel olyan, mint egy
felkiáltójel, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Ezért
valójában nem is az a lényeges, hogy sorozatként mennyire egységes, vagy
mennyire egyenletes a dráma. Nagyon jól nézhető, sok izgalmat és sok
érzelmet tartogat, ezzel együtt lehetne sokkal jobb is. De nem kell aggódni, majd alaposabban kibontják a benne rejlő lehetőségeket az elkövetkező drámákban, mert a témát
biztos, hogy érdemes folytatni, az önreflexió pedig nem árt a k-popnak és a
k-drámáknak sem.
Ami pedig az Idol I tagadhatatlanul
legvarázslatosabb eleme: a két főszereplő. Kim Jae-youngot mintha az isten
is ennek a gyötrődő, mennyet és poklot bejáró karakternek az eljátszására
teremtette volna. Ragyog, amikor idolként látjuk, a reszketése és a
rettegése szívbe markoló, de játékos és ragaszkodó is tud lenni, mint egy kedves kis kölyökkutya. Choi Soo-young kíméletet nem ismerő
ügyvédhez túl fiatalnak, gyermeteg lelkű rajongóhoz túl idősnek, a
tárgyalótermi riposztozáshoz túl kedvesnek, a szerelmes bájolgáshoz túl
keménynek tűnik, mégis mindegyik helyzetben hitelesen megállja a helyét. Ami
pedig mindkettőjükre jellemző, az a tiszta tekintetük, a teljes lényükből
áradó ártatlanságuk és őszinteségük - és ettől alkotnak olyan szép
emberpárt, akiket egyszerűen jó nézni.
Jogi nyilatkozat: A cikkben szereplő, Idol I című műből származó összes kép az ENA/Genie TV/Netflix tulajdonát képezi, és azokat a kritikai elemzés és tudományos értékelés céljából, a tisztességes felhasználás (Fair Use) elve alapján használjuk fel.
너를 닮은 사람 JTBC, 2021, 16 rész Műfaj: dráma, melodráma,
thriller Rendező: Lim Hyeon-wook 임현욱 Eredeti mű: Jung So
Hyeon azonos című novellája Forgatókönyv: Yoo Bo-ra 유보라
Biztosan állíthatom, hogy az utóbbi évek egyik legidegborzolóbb drámáját rejti
a cím, pedig semmi mást nem látunk benne, mint egy mély lélektani alámerülést
a szerelmi kapcsolatok veszélyes örvényeibe. "A tükörképed" - mondja az
angolból fordított hivatalos magyar cím, a koreai szinte ugyanezt jelenti, de
mégis kissé másként értelmezve: "Valaki, aki olyan, mint te". Tükörképünk
(főként ha az a külsőnk mellett a bensőnket is mutatja) igen sokféle lehet, attól függően, hogy a tükrünk esetleg nem homályos-e, vagy nem torz tükörbe nézünk-e. Az se biztos, hogy tükörbe kell
néznünk ahhoz, hogy meglássuk magunkat, hiszen József Attilával szólva: "Hiába
fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat." - ami egyúttal azt is
jelenti, hogy egy másik ember visszfényében ismerhetünk rá önmagunkra,
erényeinkre és önhibáinkra, és talán egymástól reménykedhetünk megváltásban
is.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
A dráma középpontjában két nő áll. Hogy egymást tükrözik-e, vagy a
másikban tükröződve ismerik-e meg magukat, ahhoz kapunk még egy vizuális
segítséget. Mivel a dráma a képzőművészet közegében játszódik, ehhez illően a
rendező is bátran nyúl a színek szimbolikájához: egyikükről szinte le sem
kerül a zöld kabát, míg a másikuk ruhatárában a vörös szín dominál. A
színkörben az egymással szemben álló színeket komplementer (egymást kiegészítő) színeknek nevezzük,
ilyen a vörös és a zöld is, ami különösen erős feszültségű, drámai hatású,
provokatív színpárt jelent, ami tökéletes leképezése a két főhősnő
viszonyának. A drámában még számtalan helyen fogunk találkozni a szereplők
lelkiállapotának színekkel vagy festményekkel, szobrokkal való kifejezésével,
gondoljunk csak a sárga szín árnyalatváltozásának vagy a feketével való
keveredésének említésére a történet egy pontján.
Yoo Bo-ra forgatókönyvíró Jeong So-hyeon író novellája alapján dolgozott, és
lévén mindketten nők, talán szándékosan a dráma is erősen nőközpontú lett,
a főszereplők mellett sokféle személyiségű, különböző korú nőket
felvonultatva, akik mellett természetesen nem vagyunk híján érdekes férfi
karaktereknek sem.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
A cselekményt akár nagyon röviden össze
lehetne foglalni: két barátnő ellenséggé válik, amikor kiderül, hogy az
idősebb elszerette a fiatalabbik fiúját, aki ezért bosszúhadjáratot indít
ellene. Azt hihetnénk, hogy ez a sokadjára elmesélt helyzet nem tartalmazhat
túl sok újdonságot, azonban nem így van, mert A tükörképed remekmű a maga
kategóriájában - mind a lélekrajzát, mind a mesélésmódját, mind a konfliktust létrehozó folyamat
szakaszos kibontását, mind a különböző szereplők történetre gyakorolt
hatásának csepegtetett adagolását tekintve. Végeredményként egy mindvégig
feszült, kiszámíthatatlan fordulatokat hozó történet részesei leszünk, melynek
tempója, képi világa és minden egyes kulisszája a Lim Hyeon-wook rendező keze
alá dolgozó teljes stábnak köszönhetően minőségi munka. A képzőművészeti
elemekről még lesz szó, de itt ki kell emelni a tájak és a fenséges természeti
jelenségek festőiségének expresszionizmusra jellemző, drámai használatát, vagy időnként a belső terek hasonló megvilágítását.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Go Hyun-jung színésznő kelti életre a történet idősebbik
nőalakját, Jeong Hee-joo-t aki különös keveréke a mesterkélt alázatosságnak és
az elért státuszára büszke kevélységnek. Szerény helyzetű családi származása
ellenére sikerült beházasodnia egy chaebolba, amelynek a férje lenne az
örököse, ám akit az anyja éppen a vele kötött házassága miatt alkalmatlannak
tart arra. A férj ugyan kiáll Hee-joo mellett, de egyikük sem tud gátat szabni a basáskodó
anya/anyós családjukat romboló tevékenységének, amellyel szinte kisajátítja a gyermekeiket, hogy a saját elképzelései szerint nevelje őket. Nehéz
eldönteni, hogy Hee-joo vajon jó anya-e, mert folyton aggódik, ám mégsem vesz
észre semmit a gyerekei bajaiból. Leginkább azzal van elfoglalva, hogy
megtartsa Hamupipőkéből lett hercegnői "álom-pozícióját", amiért eltűri, hogy
anyósa cselédként kezelje, ám ráérő idejében mégis unatkozik kicsit.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Miközben
a férje tanácsára elkezd valami önmegvalósító dologról gondolkodni, belép az
életébe a ragyogóan fiatal, életrevaló Goo Hae-won (Shin Hyun-been), aki új
színeket hoz az ő világába is. A lány nagyreményű festőnövendék, akinek nyomán
Hee-joo is elkezd rajzolni tanulni, és meglepően tehetségesnek bizonyul.
Hae-won arról álmodozik, hogy sikeres festő legyen, és boldogan élhessen
szerelmével, Seo Woo-jae-vel (Kim Jae-young), aki nemsokára szintén bevonódik
Hee-joo képzőművészeti tanításába. Ám ekkor megtörik a két nő idilli kapcsolata.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Woo-jae vérbeli, szabálytalan művészegyéniség. Mérhetetlenül tehetséges, és
hiába nem ismer megalkuvást az alkotás terén, így is a még nála is nagyobb
kaliberű apja árnyékával küzd. Jól el van Hae-won társaként, aki sürgeti, hogy
ha papíron is, de kössék össze az életüket, ám a naiv lánynál a figyelmét sokkal inkább
magára vonzza a nagyobb "préda", a nála jóval idősebb, elérhetetlennek tűnő Hee-joo, akinek finom vonásait a férfi rajzolás közben fedezi fel. Érdekesség, hogy a valóságban is 17 év a korkülönbség a két színész között, ami bár érzékelhető volt, de semmivé vált a kettőjük közötti kémiában. A fiatal férfi is gyönyörű, mint egy szobor, és nem
ismer gátlásokat, ezért ostromának nem igazán tud, vagy valójában nem is nagyon
akar ellenállni a gazdagsága mellett kalandokra is nyitott mintafeleség.
Rövidesen váratlan fordulat történik, Hee-joo külföldre távozik az ott tanuló
gyermekének segítésére, Woo-jae pedig nyomtalanul eltűnik Hae-won életéből,
aki kétségbeesetten kutat a férfi után.
Nagy időbeli
kihagyással, sok év múlva vesszük fel ismét a történet fonalát, amikor a már
otthon élő Hee-joo életében ismét felbukkan Hae-won, akit alig ismer meg. A
fiatal nő olyan lesz a számára, mint egy lidércnyomás, egyenként becserkészi a
családja tagjait, és számunkra még nem egészen világos oknál fogva szinte
büntetőhadjáratot folytat Hee-joo ellen. Nemsokára ismét megjelenik a
színtéren Woo-jae is, aki teljesen ki van szolgáltatva a lánynak, mivel egy
baleset következtében semmire nem tud visszaemlékezni a vele korábban
történtekből.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Az egymással űzött macska-egér játék közben mindkét nő manipulálja a bizonytalanságba belevesző fiatalembert, és ahogyan Woo-jae, mi, nézők is töredékes flashbackekből tudjuk összerakni, hogy mi történt a kiesett időben. A jelenben mindhármukat egy újabb helyszín köti össze, a galéria, ahol kénytelenek
együttműködni egymással. Woo-jae szakmai karrierjét kezdené újjáépíteni, Hee-joo már
befutott festő és író lett, Hae-won viszont feladta művészi vágyait. Számtalan
mellékszereplő lép be a történetbe, akik mindegyike a saját sorsával is tükröt
tart a két főszereplő nőnek. Azonban mindegyikük önálló jogú karakter,
felsorolni szinte lehetetlen őket. Mindegyikük képvisel valamiféle problémás
helyzetet, így szó esik az iskolai és a családon belüli bántalmazásról,
alkalmatlan szülőkről és házastársakról, a kamaszkori és a felnőtt
barátságról, az önként vállalt gyámságról, a bűntudatról és a bűnvád
zsarnokságáról, a korrupcióról, a kiszolgáltatottságról, a hatalmi önkényről, valamint annak tűréséről,
és sorolni lehetne még hosszasan. Előkerülnek a hit kérdései, járunk
templomban is, ám mégis egy furcsa kis kocsma tűnik amolyan földi
Purgatóriumnak, ahol a tulaj képes könnyíteni a betérő lelkek terhein. Mindezek mellett kiemelten követhetjük Li-sa serdülőkori magányát, helyzetfelismerését és a magyarázat megtalálásáért folytatott dacos küzdelmét, ami egyúttal a drámába csomagolt coming-of-age történet is.
A
maga módján mindkét nőből előbújik a szörnyeteg: Hae-won belefeledkezik a
saját fájdalmába, melynek szabad teret engedve bármire feljogosítva érzi magát, miközben
Hee-joo öntelten azt gondolja, hogy mindenkin átléphet, hiszen a státusza megvédi a tetteivel való
szembenézés szükségességétől. Gyötrelem és eszelősség keveredik mindkettőjükben,
és nem lehet eléggé méltatni a két karaktert életre keltő színésznők
teljesítményét. A köztük lévő erőtérben próbál megállni a lábán a dráma két fő
férfialakja, akiknek egymással is van elintézni valójuk.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Hee-joo férje (Choi Won-young) bár szimpatikus, a szeretteivel törődő
férjnek és családapának tűnik, valójában ugyanúgy színjátékot játszik, mint a
felesége. A karakterének érdekessége, hogy mindvégig arra várunk, hogy végre előhúzza
a nála lévő ászt, ám eleinte csak pipogya az anyjával szemben, majd ki tudja, hogy valódi szerelemből fakadóan vagy a status quo felrúgása elleni gyávaságból, de addig ragaszkodik a látszathoz, hogy a legvégén már nem is
osztanak neki lapot.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Mégis Woo-jae helyzete a nehezebb, és Kim
Jae-young elképesztő érzékenységgel tudja a férfi által megélt összes stáció minden árnyalatát
megmutatni. A dráma történetében három, alapvetően különböző állapotban
láthatjuk. A kissé arrogáns, vonzerejének teljes tudatában lévő, öntörvényűnek megismert fiatalembert a visszaemlékezésekben másmilyennek találjuk: olyan embernek, aki a személyes boldogságáért mindent feláldozni tudó,
kedves és mélyen érző szerető, aki képes egy gyermeket úgy felvállalni, hogy az apaságában nem is lehet biztos. A második szakaszban mindez semmivé foszlik, és szinte fáj nézni a kiszolgáltatottsága miatti tehetetlenségbe fulladó tétovaságát,
melyben azt azért felismeri, hogy mindkét nő a saját kénye-kedve szerint
igyekszik használni őt, és ha a tudata nem is, az érzései ekkor is
iránytűként működnek. A harmadik szakaszban, amikor rádöbben a vele
történtekre, elveszíti a józanságát, és hiába látja annak irrealitását, mégis konokul
vissza akarja szerezni mindazt, amiből kiforgatták. Még ezzel a rétegzett lélekrajzzal együtt
is, a főhősnőkhöz képest Woo-jae alakja jóval elnagyoltabb, és időnként azt
érezni, hogy az átalakulásai és a vele történő dolgok - nem teljesen
indokoltan - alá vannak rendelve a nők történetének.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Azonban megfigyelhetünk
egy rendkívüli rendezői leleményt: Woo-jae személyiségének homályban maradó
elemeiről az alkotásai beszélnek. A visszatérésekor, még mielőtt személyesen
találkoznának, Hee-joo a szobrait látja először, anélkül, hogy ismerné az
alkotó kilétét. "A csend jelentése, a rajzoktól a szobrászatig" - mondja a cím
a készülő kiállítás prospektusán, és a szobrokon keresztül egy végtelenül magányos, szomorúságot árasztó, magába forduló, befelé tekintő, elmosódó arcú Woo-jae-t ismerünk meg, akiről az a benyomásunk támad, hogy mélyen gondolkodik az élet dolgairól.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
A drámában látható szobrok olyan elementáris erejűek, hogy
kíváncsi lettem a valódi alkotójukra. Némi nyomozás után rábukkantam egy
cikkre, amelyben felsorolják azoknak a művészeknek a nevét, akik közreműködtek
a sorozatban látható rajzok, festmények, szobrok, kerámiák és a szereplők által viselt ruhák alkotásában: Bae Hyung-kyung, Park Dae-sung, Go Young-hoon, Oh Soo-hwan,
Kim Deok-yong, Ethan Cook, Lee Kyung és Shin Soo-jin, Go Hyun-jung. [forrás]
A különböző alkotások környezetükbe illeszkedő megjelenésére rendkívüli
gondossággal ügyeltek, legyenek azok lakás- vagy irodabelsők, műtermek vagy a
galéria kiállításai, és ugyanilyen alapos megfontolással készültek a jelmezek, vagy a címfelirat animált grafikája is, ami képverssé változtatta a a cím szavait.
(A szerző képernyőképe a Reflection of You című drámából.)
Az alkotások között láthatunk autentikus műveket, és olyanokat is, amelyek
egy-egy művész stílusát megidézve készültek. Woo-jae szobrai egyértelműen Bae
Hyung-kyung alkotásai (köztük eredetiek és azokat utánzó szobrok), sőt a
megidézés olyannyira részletes volt, hogy Woo-jae a sorozat vége felé olyan
vöröses árnyalatú szobrokkal kísérletezik, amilyeneket Bae kiállításain is
látni (aki szintén női alkotó).
Videó Bae Hyung-kyung A színek súlya c. korábbi kiállításáról:
[갤러리 Tour]배형경/ “ Color Weight ,
彩色荷重”展_갤러리시몬.2019.11.07~2020.01.11
A tükörbe nézés, az önreflexióra való késztetés nemcsak a szereplőkre
érvényes, hanem a nézőkre is. Miközben a történet robog a végkifejlet felé,
amely kire megváltást, kire tragédiát hoz, nincs olyan eleme a drámának,
melynek átélése ne lenne torokszorító, hiszen az emberi kapcsolatok
útvesztőben olykor mi magunk is eltévedünk, vagy látunk a környezetünkben
hasonlóan megtévedteket. Közben sebeket szerzünk, sebeket osztunk, túlélünk
vagy belepusztulunk. A legfájóbb, hogy áldozatok is maradnak a porondon, akik
nem feltétlenül ártatlanok, de a sorsukat mégse érdemelték meg. Valahogy így
vagyok a dráma lezárásával is - leginkább azért fáj a szívem, akit végül kiiktattak a
játékból.
A főszerepeket játszó színészek olyan kiválóak, hogy minden arckifejezésük,
tekintetük feltölti a hatalmas erőteret, amelynek feszültségétől szinte nem is
érezzük az idő múlását. Nagyszerűek a gyermek- és a majdnem felnőtt szereplők
(Kim Su-an, Shin Hye-ji, Kim Dong-ha), a chaebol-úrnő (Kim Bo-yeon), a végül
bosszút álló pszichiáter feleség (Jang Hye-jin), a nyomorult férje (Hong
Seo-jun), a különböző anyák, apák és nagyapák (Lee Ho-jae, Seo Jung-hyeon, Seo
Jin-won), az életrevaló barátnő (Park Sung-yeon), a bűnbánó testvér (Shin
Dong-wook), a bánattól élősködővé vált anya (Kang Ae-shim), a csodálatos
bártulajdonos (Kim Sang-ho), a galériavezető (Kim Ho-jung).
Végezetül
a sorozat zenéjéről is szót kell ejteni, amely nagy érzékenységgel és
finomsággal, időnként pedig kellő drámaisággal festi alá a képeket, és ugyanez igaz a betétdalokra is.
Jogi nyilatkozat: A cikkben felhasznált összes kép a Reflection of You sorozatról a JTBC tulajdonát képezi, és itt a Fair Use feltételei szerint használjuk kritikai és tudományos ismertetési céllal.
