2020. augusztus 24., hétfő

[röpke] LIM Chan-sang: The President's Barber (2004)

임찬상: 효자동 이발사



–––––––––––––––––––––

Írta: Ricemegatron Expert
 
_____________________




Az ismertető SPOILEREKET tartalmaz.



Egyáltalán nem ritka, hogy a koreai filmek visszautalnak egy legendás (többnyire amerikai) elődre. Így tesz a The President's Barber (Az elnök borbélya) is, mely nemcsak nézőpontjában és hangulatában idézi meg a Forrest Gumpot, hanem a történet egy pontján annak ál-dokumentarista filmes megoldását meg is ismétli, a főszereplőt beleillesztve egy korabeli valós tudósítás felvételébe.

Míg a Forrest Gump egy kissé együgyű fiatalember szemével láttatja a történelmet, addig IM Chan-sang rendező (aki a forgatókönyv írója is) filmjében kettős szűrőn át ismerjük meg az eseményeket: az apával történteket a fia meséli el, és ebben a megoldásban benne rejlik két torzítási lehetőség is. Az első abból fakad, hogy az apa mit érzékelt a világból, mit értett meg a történésekből, a másik pedig abból, hogy a fia, aki ugyan már felnőtt fiatalemberként mesél, az emlékeit még kisgyerekként gyűjtötte be, és így ezekbe beleégett mindaz, ahogyan az apa reagált a vele történtekre, amilyen magyarázatokat adott a fiának, és ahogyan a fiú látta az apját.


Presidentsbarber.jpg



A sajátos nézőpont mindkét film esetében a humor forrásává válik, bár Lim filmje sokkal nagyobb szélsőségeket jár be és inkább nevezhető rendkívül bizarr komédiának, mely teljes mértékben hiányolja azt a kedélyességet, mely a Forrest Gumpot mindvégig átjárja.

Bár az első felirat figyelmeztet, hogy fikciós történetet és kitalált szereplőket látunk, a film történelmi tablója hitelesen kirajzolja Korea közelmúltjának történelmét, egészen pontosan az 1960-1979 közötti időszakot, mely Park Chung-hee hatalomra kerülésének, illetve az azt megelőző választásnak, valamint az elnöki regnálásának időszaka.

A történelmi értékelések sorra felhívják a figyelmet arra, hogy a koreaiak véleménye rendkívül ambivalens a korszak és Park elnök megítélését illetően. Hiszen annak ellenére, hogy Park keménykezű diktátor volt, később mégis megtörtént, hogy az ország történelmének három kiemelkedő hőse között említették, és ez az ország vezetése alatti gazdasági eredményességének köszönhető. A film leképezi ezt a kettősséget: kendőzetlenül bemutatja a diktatúra működésének véres mechanizmusát, ugyanakkor magát az elnököt - JO Yeong-jin alakításában - egyáltalán nem ábrázolja visszataszító zsarnokként.

A film főhőse Song Han-mo, aki először földrajzilag helyezkedik jól, mivel borbélyüzletét az elnöki palota közvetlen közelében működteti. Song nem sokat töpreng a világ dolgain, egyszerűen ráhagyatkozik a környezetében lévő hangadók véleményére, irányítására. Feleségre is meglehetősen gyakorlatias módon tesz szert, ma talán erőszaknak neveznénk azt. A nézőket az első sokk akkor éri, mikor a vajúdó feleségét a kitört felkelés káoszában kórházba eljuttatni szándékozó Songot látjuk. Zavarba ejtő, hogy miként készíthetett helyzetkomikumra építő vígjátéki jelenetet a rendező, miközben éles lövedékek sorozzák a tüntetőket. Itt még gondolhatunk arra, hogy a korábban említett kettős szűrő lehet a magyarázata annak, hogy nem pusztán öncélú sötét komédiát látunk, hanem a fiú emlékszik így a születése történetére az apa elmeséléséből.

A film első része valójában nem is a konkrét történésektől hideglelős, hanem attól, ahogyan SONG Kang-ho megmutatja az általa játszott karakter, Song Han-mo állandó lelki "riadókészültségét", mely a kor átlagemberének megfélemlítettségéből fakad, hiszen nem tudhatja, hogy melyik pillanatban hibázik a hatalomban lévők, vagy kiszolgálóik, a potenciális besúgók előtt. A kiváltságos helyzet, melybe az elnök borbélyaként kerül, csak fokozza ezt az állandó feszültséget. A kiszolgáltatottság alkalmanként teljesen infantilis állapotba fokozza le Songot (és az összes, hozzá hasonló "alattvalót"), mikor a kényurak terrorja a személyiségük megalázására, megsemmisítésére tör (lásd a katonai egzecíroztatást tartalmazó jelenetet).

Nem derül ki, hogy Song Han-mo valójában mit ért meg mindabból, aminek az idők során tanúja lesz. Amit láthatunk rajta, az leginkább egy kedélybeli változás, mert Song soha nem jut el a lázadásig, de a hangulata egyre inkább beborul. Hiába a kielégítő megélhetést biztosító üzlet, a hatalom tűzfészkéhez való közel kerülés, az önkényuralmak természetrajzának megfelelően senki sincs védett helyzetben, Song családjának életébe is beletipor egy aktuálpolitikai intézkedés, közvetlenül veszélybe sodorva a fia életét. A film abszurd helyzetet generálva mutatja meg, hogy a "fortélyos félelem" miként teszi semmissé a normális emberi szerepeket (hiszen az apát a szolgalelkűsége aktív közreműködővé teszi a fia rendőrkézre adásában), és teszi lehetetlenné a kisemberek közötti szolidaritást (hiába régi ismerős, akire Song a fiát bízza, az elárulja őket).

A film legnehezebben felfejthető jelenete a gyerek vallatása, amelynek ténye már önmagában is képtelenség. Úgy tűnik, mintha kíméletesen bánnának vele, sőt, hatalmas buli kerekedik, ahol a fényfüzérek villogása közepette mindenki jól érzi magát, még ő is, fel sem fogva, hogy mi történik. Bár egyaránt belelátható a jelenetbe a hatalom esztelen tobzódása, kiszolgálóinak "önként, kéjjel ölt" betegessége, de mindez távolról sem nyújt kielégítő magyarázatot. Egyértelműen szimbolikus jelenetet látunk, mely a filmnek is fordulópontja. Míg eddig lehetett egyszerűen Song borbély biográfiájaként nézni a filmet, a továbbiak nem hagynak kétséget afelől, hogy rejtett, allegorikus jelentéstartalmat hordoznak. Mégis elakadtam a megértésben, így nem tudtam másra gondolni, minthogy híján lehetek valami ismeretnek, ami talágy egy koreai sajátosságot takar. Így alaposabban kutakodtam, míg egy meglepő, ám nagyon is lehetséges megközelítésre találtam Clark W. Sorensen rövid egyetemi segédanyagában. [1]

A pszichológiában ismeretesek úgynevezett kulturálisan kötött tünetek, csakis egyes népekre jellemzően előforduló betegségek. Közöttük található egy sajátosan koreaiakra jellemző szomatizációs rendellenesség, amelynek neve 화병 (hwabyeong). Ez egy mentális zavar, mely akkor keletkezik, ha az emberek kénytelenek elfojtani a haragjukat, melyet az igazságtalannak, méltánytalannak, tisztességtelennek megélt helyzetekben vagy ilyen jelenségekkel szemben éreznek. Az ezernyi tünetet okozó betegség számos terápiás lehetősége között szerepel a "han-puri", ami a negatív érzelmek pozitívval történő behelyettesítése a feloldás, fellazítás, kibontás és megbocsátásnak reményében. A han-puri kulturális gyökerei mélyre nyúlnak Koreában, egészen a sámánizmusig, de érintik a kereszténységet is.

Ez az eljárás lehet a magyarázata a film különleges, humorba oltott megoldásainak, melyeket a rendező a legtragikusabb helyzetek felidézésekor alkalmaz. Ettől ugyan még nevezhetjük a látottakat sötét komédiának, de a cél távolról sem a szórakoztatás. (Vonatkozik ez a korábban említett vajúdás/felkelés jelenetre is.)

Ám a "szoft" jelenetsor vége ugyanaz, mint az eredeti történésé: a fiú, aki - a filmben egyedül - eddig bátran kimondta és követelte az igazságot, paralizálódik.



The Presidents Barber - Alchetron, The Free Social Encyclopedia



A film második fele valójában egy kanossza-járás, melyben az apa hátára véve a fiát orvostól orvosig cipeli a gyógyulás reményében. Nem szorul magyarázatra, hogy egy gyermek mit jelent a szülő számára, de nyugodtan kitágíthatjuk a képet: ha Songot a generációja reprezentánsaként értelmezzük, akkor az ő vállára terhelődik a fiában megtestesülő egész következő nemzedék súlya, egészséges életének lehetősége. Nem véletlen, hogy akkora hangsúlyt kap a film elején a gyermek nevének kiválasztása. Az apa dönt végül a Nak-an mellett, mely a boldog, békés, hosszú életet predesztinálja a fiatalembernek, aki éppen az Áprilisi Forradalom napján született.

Ebben a kontextusban jobban értelmezhető, hogy miért kell a küzdelmes utat végigjárni, megtalálni a világból kivonult bölcsesség őrzőjét, akitől megkapják a "diagnózist", ami szintén megerősíti a tágabb értelmezést: a fiú testét meg tudja gyógyítani az aszkéta, de a lelkét csak az apa hozhatja helyre. 

A bölcs nehezen értelmezhető szavai ezután az apára rónak feladatot: "A folyó túloldalán egy nagy kígyó sárkánnyá változott, és a gyermeknek sikerül megbirkóznia e karma terhével. Ha majd a sárkány néhány év múlva meghal, a temetésén krizantémmal borított autóban búcsúztatják. Vájd ki a sárkány szemét és főzd fel a kiszáradt krizantémmal."

Meglehet, hogy a sárkánynak (amely jó és rossz alakjában is a felsőbb hatalom szimbóluma) külön a szeméhez is kötődik szimbolikus jelentés, de az biztos, hogy a krizantém a gazdagság és a hosszú élet jelképe, koreai nevén (kukhwa) pedig nemzeti virágot is jelent.

Hosszú évek után jön el a megvilágosodás pillanata Song számára, amelyben a gyógyító által adott utasítás összekapcsolódik az elnök halálával. Songnak a saját félelmével kell szembenéznie, amikor beletekint a sárkány szemébe. De megteszi, és ezzel visszanyeri elveszített méltóságát is.

Amit a film ettől kezdve művel, az példa nélküli. Lim rendező a mélyebb értelmezési réteget a filmben ténylegesen látható, frenetikus röhögésre ingerlő képsorokhoz kapcsolja. Song nem lesz hős, de mégis - szó szerinti értelemben - az ő testén gyötrődik végig a megoldás záloga. A diktátor makacsul lecövekel nála mindaddig, míg Song meg nem "szüli" a "megoldást", mely elvezet az aszkéta jóslatának beteljesedéséhez. Song többé már nem lesz a hatalom játékszere, még ha "szemtelensége" megtorlást von is maga után, mely egyúttal a megszabadulást is meghozza.


South Korean director Lim Chan-Sang attends "My Love My Bride ...
LIM Chan-sang rendező


Lim Chan-sang filmje bámulatos. A kezdeti, talán nem is túl érdekes történésekből észrevétlenül csúsztatja át a filmet a koreai nép által megvívott győztes küzdelem allegóriájába. Minden profanitása ellenére a film felemelő érzést vált ki. A rendező mellett legnagyobb mértékben Song Kang-ho járul hozzá ehhez, mert színészetének van valami különös titka és varázsa, amellyel az egyszerű, hétköznapokban csetlő-botló karaktereit magasztossá tudja nemesíteni. A felesége szerepében Moon So-ri sajnálatosan csak egy-két jelenetben tudja megvillantani tehetségét. A film története során felnövekvő fiút játszó gyermekszínész, LEE Jae-eung viszont emlékezetes marad.
Sorensen írása szerint a film tele van olyan apró elemekkel, melyeket csak a hazai közönség élvezhet maradéktalanul, mivel a más nyelvre való átültetés során elvesznek. Ilyen például a már említett fegyelmezési jelenetben a diktátorra alkalmazott tiszteleti kifejezés, a "yongan", amit Song hirtelen nem tud értelmezni, mivel az főként csak a történelmi drámákban használatos "a király arca" értelemben.

A filmnek még arra is van érkezése, hogy a vietnámi háború "közjátékát" is beillessze a történetbe, és ennek során rávilágítson az amerikai és koreai katonák közötti viszony valódi természetére. Jin-gi, a borbélysegéd (RYU Seung-Soo) illúzióit vesztve tér vissza a "nagy kalandból".

Bár a film igyekszik elrejteni a valós szereplőkre történő konkrét utalásokat, az elnök (JO Young-jin) mellett a Kék Házban dúló hatalmi rivalizáció két alakja is pontosan beazonosítható. Cha Ji-chul (a filmben Jang Hyeok-soo), az elnöki testőrség feje és Kim Jae-gyu (a filmben Park Jong-man), a koreai CIA vezetője közötti belharc végül oda vezetett, hogy Kim végzett az elnökkel és Chaval is. Két remek színész alakításában láthatjuk őket, PARK Yong-soo képes a neki jutó néhány jelenetben érzékeltetni a CIA főnök elhatalmasodó őrületét, melybe a manipulátor testőrfőnök kergeti. Utóbbi alakjában SON Byung-ho vérfagyasztóan hitelesre formálta ezt a hidegvérű, kíméletlen figurát, melynek kevésbé elegáns, de még ennél is romlottabb változatának életre keltésével már csodálatra késztetett a jóval későbbi, 2019-es Welcome 2 Life tévésorozatban.

Számos kiváló mellékszereplő között pedig egy remek karaktert köszönhetünk Oh Dal-sunak is.

A film különös stílusa miatt megosztó lehet a nézők számára, de a megnézését feltétlenül ajánlom. Jelenleg a Netflix kínálatában angol felirattal elérhető.




[1] Clark W. Sorensen: The President's Barber, Modern Korean Society, December 12, 2015