[Tévédrámákról] GU FAMILY BOOK (2013)

구가의 서

MBC / 2013 / 24 rész
Műfaj: dráma
Írta: Kang Eun-kyeong
Rendezte: Kim Jeong-hyeon, Sin Woo-cheol
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema


* Az ismertető spoilert tartalmaz *

Van ember, ki ne szeretné a felnőtteknek szóló meséket? Most láthatunk egy varázslatos történetet, melyben az emberek szörnyekként viselkednek, a szörnyek pedig emberré szeretnének válni.

A Gu Family Book (A Gu család könyve) egy fantasy dráma, melynek ugyan misztikus szereplői is vannak, a történet egyik szála mégis a koreai történelem képzelt fejezetébe ágyazódik, megidézve a valós történelmi héroszt, Yi Sun-shin admirálist, akinek alakja köré rendeződik a fedetten működő szervezetek harca. A tét a híres teknős-hajó megépítése, melyhez a támogatók titokban gyűjtik a szükséges vagyont, míg ellenfeleik az ország kiárusításától sem riadnak vissza, kollaborálva a japán ellenséggel. 

Azonban bármily furcsa, ez a történet csak apropója a sorozat sokkal érdekesebb vezérfonalának. A drámát indító mitikus istenség szerelmi históriája lélegzetelállító, mind szépségét, mind kegyetlenségét tekintve. Gu Wol-ryung (Choi Jin-hyuk) történetébe ágyazódik bele fiának, a félig ember, félig gumiho Choi Kang-chinak (Lee Seung-gi) története. Az apa és fia szerelme, sorsa és választásai reflektálnak egymásra. 

Egyszer volt, hol nem volt... A zord Jiri-hegység emberek által megközelíthetetlen Holdfény-kertjében élt a hegyet őrző istenség, Gu Wol-ryung, aki vonzó emberi alakját váltogatta a benne lakozó szörnyével. A magányos gumihó ezer éve figyelte az emberek világát, de soha nem avatkozott bele az életükbe. Ám egyszer megszólalt a szíve egy gyönyörű lány, Yoon Seo-hwa láttán, és nem tudott ellenállni annak, hogy a bajba jutott lányon segítsen. Mély szerelem ébredt bennük egymás iránt, és Wol-ryung az édeni birtokán mesés varázslatokkal ölelte körül a lányt, semmi mást nem kívánva, minthogy a Seo-hwa előtt ismeretlen szörnyeteg lényét maga mögött hagyva, emberré változva élhessen. A Gu család könyve tartalmazta a komoly próbatétel leírását, melynek teljesítése árán reménykedhetett a változásban. Wol-ryung állhatatosan teljesítette is azokat, azonban röviddel a beteljesedés előtt választania kellett: valódi lényét felfedve megmenti a lány életét, vagy teljesíti a küldetését, de elveszíti a szerelmét. Wol-ryung vérengző gumihóvá változott, akitől a lány nemcsak rettegve és irtózva menekült, hanem ráhívta az üldözőit, akik halálosan megsebesítették a férfiistent. Wol-ryung így örökre elbukta az emberré válás lehetőségét, és büntetésül további ezer évre emlékezetét vesztett, emberi lelkekkel táplálkozó, öldöklő démonná változott. Irtózatos sorsától kétféleképpen megmenekülhetne: ha Seo-hwa szörnyként látva őt továbbra is szeretni tudja, vagy ha Wol-ryung egy varázstőrrel szíven szúrja a szerelmüket megtagadó lányt. Ám ezek közül egyik sem következik be.

Seo-hwa rémülten fedezte fel, hogy Wol-ryung gyermekével terhes. A megszületett fiút először el akarja pusztítani, majd abban reménykedve, hogy talán mégsem örökölte apja monstrum lényét, életben hagyja. Egykori családjának ellenségei halálra sebzik a nőt, a fiút pedig Wol-ryung szerzetes barátja a sorsára bízza, kis kosárban a folyó hullámaira helyezve a gyermeket. 

Húsz évvel később találkozunk újra Kang-chival, akire a befogadó nemesi család feje, Park Moo-sol a szerzetes jóslata alapján saját szerencse-talizmánjaként tekint. Hogy ne hagyja el a szerencséje, a fiút húsz éves koráig kell a sajátjaként nevelnie, a felesége azonban elüldözi a fiút, amikor rájön, hogy Kang-chi és a lánya között gyengéd érzelmek ébredeznek. A család sorsa azonnal rosszra fordul, és szinte pontosan megismétlődik minden, ami Kang-chi anyjának családjával történt. A mesés vagyont rejtő birtok megszerzéséért a családfőt megölik, feleségét és fiát börtönbe vetik, a lányukat pedig kiszengnek adják el.

Kang-chit Yi Sun-shin admirális veszi szárnyai alá, aki a fiút Dam Pyeong-joon harcművészeti iskolájában rejti el ellenségei elől. A környező erdőkben azonban rejtélyes gyilkosságok történnek, melyekkel Kang-chit gyanúsítják, mivel egyszer véletlenül levágták a fiú karjáról az állandóan viselt karkötőjét, mely megakadályozta, hogy átváltozzon gumihóvá. A fiú ekkor ismeri meg valódi lényét, és a szerzetestől megtudja származásának titkát, tudomást szerezve a Gu családi könyvről is. A szíve azonban tele van gyűlölettel a szülei iránt, akik magára hagyták őt.

Dam mester lánya és Kang-chi között szerelem szövődik, melyre egy jóslat árnya vetül: ha nem menekülnek el egymástól, akkor egyikük meg fog halni. Mivel Kang-chi félisteni lény, valódi veszély a lányra, Dam Yeo-woolra (Bae Suzy) leselkedik. Azonban Yeo-wool különös hatással van a fiúra, ő az egyetlen, aki kordában tudja tartani Kang-chi szörnnyé változását. A fiú pedig lassan felfedezi magától is, hogy miként tud úrrá lenni az átváltozásán. Egy dolgot azonban nem tud: hogy apjának Dam mester volt a gyilkosa. 

A főgonosz, Jo Gwang-woon (Lee Sung-jae) egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Kapzsisága végtelen, és lepaktálni készül a hozzá érkező japán küldöttséggel, amelynek egy titokzatos hölgy a vezetője. A közben ezeréves démonként feléledt Wol-ryung őrjöngő pusztításba kezd. 

Kang-chi ugyanazzal szembesül, mint annak idején az apja: ha el akarja nyerni a szerelmét, akkor emberré kell változnia. Azonban annak is tudatában van, hogy ha ezt megteszi, akkor nem lesz képes megmenteni a lányt, tehát lehet, hogy értelmetlen áldozatot hoz. Az is világossá válik mindenki számára, hogy Kang-chi az egyetlen, aki végezni képes Wol-ryunggal.

A dráma választ ad a kérdésre, és megtudjuk belőle azt is, hogy Wol-ryung számára eljön-e a megváltás. Az is kiderül, hogy milyen összefogással és mekkora áldozatok árán sikerül célba juttatni Yi Sun-shin admirális nagyszabású tervét.

A bámulatos történetet azonban csak részben sikerült méltó módon filmre vinni, és ennek nem kizárólag a sorozatokra jellemző szűkös költségvetés volt az akadálya. Meglepő különbség mutatkozik Wol-ryung és Kang-chi történetének filmes elbeszélésében. Wol-ryung története feszes, varázslatos látványokban gazdag, és hihetetlen ötletességgel valósítják meg az istenség világának kulisszáit. Ezek a látványok nem drágán kivitelezettek, hanem egyszerűek, de fantáziában gazdagok. Mintha más rendezte volna őket, mint a dráma többi részét, még a zenék is különböznek, melyek hol angyali hangon szólnak (My Eden), hol komor feszültségűek. 

Ugyanakkor Kang-chi történetének elmesélésére a historikus drámák kliséi jellemzőek, ráadásul eltúlzott módon. Természetellenessé válik a szereplők közti akciók és reakciók ritmusa, melyek úgy követik egymást, mint egy diák színjátszó kör előadásában: mindenki esetlenül álldogálva megvárja, míg a másik befejezi a mondandóját, aztán belekezd a sajátjába. Akciójelenet közben a harcolók leengedik a kardjukat, és békésen kivárják az ellenfél taktikai megbeszélésének befejeződését. Ha valaki mond valamit, ami a korábbi történésekre utal vissza, akkor meg is ismétlik nekünk a jelenetet, hátha elfelejtettük. Ha meg kell döbbennünk, akkor a jelenet összes szereplőjének döbbent arckifejezését egyenként a képünkbe tolják, ha nyolcan vannak, akkor nyolcszor. Ha két szereplő között érzelem vagy feszültség generálódik, akkor kínosan hosszú ideig bámuljuk azt, ahogyan a szereplők bámulják egymást, miközben elviselhetetlenül dagályos zenék szólnak.

Teljesen érthetetlen a kamerák statikus használata, melynek az az ára, hogy semmiféle képi eszközzel nem tudnak hozzájárulni a színészi teljesítmények fokozásához, sem a harci jeleneteknél, sem pedig ott, ahol még nagyobb szükség lenne rá: a szörnyek valóban félelmetessé tételénél. 

Ezért a kölykös és csintalan személyiségű Kang-chi átváltozásai nem tudnak igazán ijesztővé válni, az ő gumihója kölyökmacska Wol-ryungéhoz képest. Pedig Lee Seung-gi alakítása nem hagy kívánnivalót maga után, élvezetes, játékos csibész, kedves szerető, aki elszánt és heroikus is, ha kell. Azonban ő maga mondja a dráma egy pontján az apjának, hogy "Most úgy beszélsz, mint egy valódi isteni teremtmény." - és ezzel pontosan kifejezi a kettőjük közötti különbséget. Choi Jin-hyuk Wol-ryung szerepében minden ízében nemes lény, nagyformátumú, isteni kisugárzású. Nem evilági módon odaadó szerető, és nem evilági módon félelmetesen démoni. Ugyanolyan melegen ragyog a mosolya, mint amilyen fagyosan érzelemtelen az üreslelkű démoni arca. A színész rendkívül mély hangját néhány effekttel könnyedén lehetett vérfagyasztóvá változtatni, és el is találták a megfelelő hanghatásokat. Choi Jin-hyuk azonban még a magára sem emlékező szörnyeteg ürességén át is érzékeltetni tudja az időtlen magány enervált szomorúságát, mely annyira emlékezetessé teszi Wol-ryungot. A Rómeó és Júliát, vagy méginkább Philemont és Baucist idéző képsorok pedig olyan szép halált adományoznak neki, amilyet talán szörny még sosem halt az idők folyamán.

A dráma látványvilága ellensúlyozza a korábban említett megfilmesítési hiányosságokat. A jelmeztervezők és a stylistok pazar munkát végeztek. Gyönyörű kosztümök és suhogó selymek mindenfelé, és külön ki kell emelni a hajszobrászati remekműveket, melyeket a kiszengek viselnek, sokszor teljesen újraértelmezve a hagyományos hajfonatokat. A sokféle helyszínen játszódó dráma látképei és pazar belső terei is szemet gyönyörködtetőek. 

Felsorolhatatlan a rengeteg színészi alakítás, de ki kell emelni a női karakterek remek megformálóit: a fiús, mégis nőiesen romantikus Bae Suzyt, a törékenyen finom, de bosszúra szomjazó Lee Yoo-bit, a többszöri érzelmi átalakulásra képes Yoon Se-aht, és a szigorú, tekintélyt sugárzó kiszenget, Yoon Hye-youngot. A férfi karakterek általában mind erősek és jól megformáltak, bár számomra talán éppen két vezető alak tűnt gyengébbnek a kelleténél, egyikük Yi Sun-shin admirális szerepében Yoo Dong-geun, valamint az általam egyébként nagyon kedvelt Jo Sung-ha. Az ő Dam mestere zavarba ejtő figura lett, akinek jellemvonásai nem mutattak semmiféle következetességet. 

A zenékről már esett szó, de azt még ki kell emelni, hogy az instrumentális zenék szinte kivétel nélkül mind remek, kifejező kompozíciók. A betétdalok többsége valóban túláradóan érzelmes, de figyelemre méltó, hogy három főszereplő, Choi Jin-hyuk, Bae Suzy és Lee Jung-gi is énekel, mégpedig nem is akárhogyan, tekintve, hogy profi énekesek. Mindhármuk színészi alakítását több díjjal is jutalmazták, Choi Jin-hyuk számára pedig Wol-ryung alakítása hozta meg a további főszerepeket.

Minden hibájával együtt a Gu Family Book egy különleges dráma, mely napokig visszhangzik az ember lelkében. Az alapanyag pedig annyira jó, hogy készülhetne belőle egy technikailag felturbózott, izgalmasabb rendezésű változat is. Természetesen sokkal több isteni Wol-ryunggal Choi Jin-hyuk isteni alakításában, és szívesen továbbvinném Lee Jung-git is. 

A dráma minden varázsát tönkretevő jelenkori befejezésért pedig komoly büntetést rónék ki az alkotókra. 

[Tévédrámákról] YOU ARE MY DESTINY (2014)

운명처럼 널 사랑해

MBC / 2014 / 20 rész
Alternatív cím: Fated to Love You
Műfaj: dráma
Írta: Jo Jin-gook, Joo Chan-ok
Rendezte: Kim Hee-won, Lee Dong-yoon
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

Valójában azt szeretném írni, hogy ez az egyik legjobb koreai dráma az eddig látottak közül, de ez részigazság lenne, méghozzá több szempontból is. Egyrészt, mert egy tajvani sorozat, a Fated to Love You (Az a sorsom, hogy szeresselek) adaptációja, tehát nem autentikus koreai alkotás. Másrészt pedig csak a 12. rész végéig lenne igaz rá, hogy az egyik legjobb, de addig teljes mértékben.

A You Are My Destiny (Te vagy a végzetem) címe mintha romantikus komédiát ígérne, de a szokványos szerelmi történeteknél sokkal többről és komolyabb dolgokról van benne szó, melyekkel egyáltalán nem viccelődik. Ezért - bár nem nélkülözi a humort sem - inkább drámának nevezném, mint romkomnak. 

Főhősnőnk, Kim Mi-yeong (Jang Na-ra) egy céges bulin kétszemélyes luxusnyaralást nyer, amelyre magával viszi kollégáját, akivel első férfiként szeretne intim kapcsolatba lépni. A kétszínű fickó azonban csúnyán megcsalja, megalázó helyzetbe hozva az amúgy is önbizalom-hiányos Mi-yeongot, akit csak "post-it lányként" nevezve, mindenesként ugráltatnak munkatársai.

Férfi főhősünk, a menő cégvezető Lee Gun (Jang Hyuk) ugyanabban a szállodában készül megkérni szerelme kezét, de a táncos lány egy újabb szerep kedvéért immár sokadszorra hagyja cserben, eléggé szemtelenül bízva abban, hogy a férfi érzései kitartanak a következő lánykérésig. Két rosszarcúnak tűnő alak jár Lee Gun nyomában, akit kompromittáló fotókkal készülnek megzsarolni, kikényszerítve, hogy a cégvezető ne szüntesse meg az egyik kis koreai szigeten működő alvállalkozását, mely az ott élők megélhetésének forrása. 

A férfit sikerül elbódítani, sőt a lány is véletlenül iszik az italból, így váratlanul egy ágyban kötnek ki, ahol el is készülnek róluk a liezont rögzítő fotók. Azonban az egyéjszakás kaland mellett mindketten egymás segítségére is voltak a balul sikerült élményeik feledtetésében, ezért barátságban válnak el egymástól.

Szerelmük története innen indul, méghozzá szokatlan, inverz módon. Mert a lány döbbenten észleli, hogy terhes, de ezt magánügyként akarja kezelni, mivel a férfit vétlennek tartja a velük történtekben. 

A következőkben egy Kusturica-filmeket megszégyenítő jelenetsort kapunk, melyekben a családjához a szigetre hazautazó lány találkozik az internetes zsarolás miatt szintén odaérkező férfival. A tényekkel való szembesülés után azonban a családok megszokott, erőteljes beavatkozásai mellett a történetben sokkal dominánsabb Mi-yeong és Lee Gun belső vívódása az életre szóló kihatású helyzettel. Mindketten tisztességgel helyt akarnak állni, nem ártva az akaratlanul megfogant közös gyermeküknek.  

Ezért a véletlen gyermekvállalást egy nem szerelemből születő házasságkötés követi, melyben egyszerre kellene megismerniük egymást, miközben mindketten csapdába esve érzik magukat, és a szülésre is felkészülni, ami bizalmi kapcsolatot igényelne.

Lee Gun magányosan gyötrődik, miközben gyakran jár orvoshoz, mert rettegésben tartja a családon belül öröklődő neurodegenerativ betegség, a Huntington-kór nála való kialakulásának veszélye. Mi-young mellett azonban feltűnik egy váratlan segítő, Daniel (Choi Jin-hyuk), akiről némi félreértés után kiderül, hogy ismert dizájner.  A jóarcú fiatalembernek azonban nem sok kibontakozási lehetőséget engedtek a dráma írói, mert a lány érzései a legrosszabb pillanatokban is túl erősek Lee Gun iránt ahhoz, hogy szegény Daniel túlléphessen a lelki támogató szerepén, hiába teszi nyilvánvalóvá az érzéseit. 

A dráma első szakasza azonban enélkül is sodró lendületű, mert a férfi és a nő érzelmi története egy hullámvasút, amely tele van bensőséges szépségű jelenetekkel éppúgy, mint a szabadulni vágyás kitörési kísérleteivel. Nem születik valódi döntés, mert a sors egy kegyetlen fordulattal közbeavatkozik. A férfit utoléri a betegség, a lány pedig autóbalesetet szenved. Megérkezik a balett-táncosnő, Kang Se-ra (Wang Ji-won), aki vissza akarja szerezni Lee Gunt. A pár körül minden összeomlik, Mi-young számára nem marad más lehetőség, mint elmenekülni a romhalmazból, amelyben ismét Daniel siet a segítségére.

Bár ekkor még nem a történet valódi végét ismerjük meg, ez az első szakasz tökéletes drámai egész, mely sokkal mélyebb benyomást hagy maga után, mint a további részekkel kiegészülő teljes sorozat. Köszönhető ez annak, hogy nyomát nem találjuk a koreai sorozatok túlnyomó többségét átható feszélyezettségnek és mesterkélt viselkedésmintáknak. Talán kísérletnek is tekinthető, hogy átvéve a tajvani dráma kendőzetlen problémafelvetéseit és természetesebb megközelítéseit, ebben a drámában nyíltan foglalkozunk olyan kérdésekkel, mint a házasságot megelőző testi kapcsolat, a megfogant magzat sorsáról való döntés, a szülésre való felkészülés, életveszélyben a megmentendő életről való döntés, a terhesség elvesztése, amelyek egyáltalán nem számítanak megszokottnak a hagyományosan prűd koreai romantikus drámák esetében.

Ahogyan azt megszokhattuk, a folytatásban a fordított felállást látjuk, három év elteltével Mi-young mellett Daniel szerepel társként. De a kapcsolatuk egyhelyben toporog, és ebbe az érzelmi bizonytalanságba avatkozik bele újra Lee Gun megjelenése, aki maga sem tudja, hogy mit akar igazán. A fejlemények már sokkal inkább a drámakliséket idéző fordulatokban történnek, de a színészeknek köszönhetően mégsem válik a dráma sekélyessé, bár elég sokat veszít erejéből az első szakaszhoz képest. Hosszú vívódások árán jutunk el a végkifejletig, mely választ ad a dráma második részének alapkérdésére is: ha komor véget sejtünk is, társsá tehetünk-e valakit az addig vezető út kínálta szépségek vállalásában?

Jang Na-ra a lány szerepében a szemünk láttára érik nővé. Kezdetben olyan törékenynek tűnik, hogy nem feltételeznénk azt a hatalmas erőt, mellyel szembe tud nézni az egyre nehezedő kihívásokkal. Ezernyi érzés váltakozik benne szerelmes nőként, gyermekét váró anyaként, és szívszorító a tragikus pillanatokban is. Szürke egérke és gyönyörű nő is tud lenni, aki hol a szeretet melegével, hol a ragyogásával képes elkápráztatni a férfit. Olyan erős egyéniség, akiben az igazán nehéz személyiségű, gyötrődő férfi is meg tud kapaszkodni. Az imajelenetben elhangzó esetlen szavai pedig a legmegindítóbbak, melyeket egy nő csak mondhat a nem vállalt gyermekéért. 

A dráma nála is bámulatosabb karaktere azonban Lee Gun, akit nem nagyon lehetne elképzelni Jang Hyuk minden képzeletet felülmúló alakítása nélkül. A férfiről soha nem lehet tudni, hogy hányadán állunk vele. Harsány kitörései, ördögi nevetése sokszor riasztó, él is vele rendesen, függönyként a valódi érzései elé húzva a manírjait. Nagyon maszkulin karakter, a legérzelmesebb perceiben is az marad, akinek meg kell küzdenie a saját démonaival. Alapvetően érzelmes és jóindulatú, végtelenül morális személyiség, aki felelősséget vállal a tetteiért. Érzelmi fejlődése, megnyílásai és visszahúzódásai a dráma valódi motorját képezik, mely mindvégig nagy fordulatszámon pörög. A samponreklámos, bombasztikus nyitójelenete pedig egyenesen remekmű.

Kicsit kár, hogy Daniel szerepében Choi Jin-hyuk nem kap kellő lehetőséget a kiteljesedésre. A jóképű és szimpatikus fiatalember nem kerül komoly vetélytársi helyzetbe Lee Gunnal, mégis azt kell írnom, hogy Choi Jin-hyuk többet mutat meg ebből a karakterből, mint amit valójában megírtak a számára, és azt mind a személyiségének kisugárzásával teszi.

Még nála is elnagyoltabb szereplő Kang Se-ra, Wang Ji-won nem is tudja igazán hihetővé tenni, hogy miért bír olyan végzetes hatással lenni Lee Gunra, mint ahogyan azt hinnünk kellene.

A mellékalakok között a lány rettenetesen hangos és erőszakos anyjának alakja a legérdekesebb, akit Song Ok-sook a kezdeti ellenszenves személyiségből olyan anyafigurává tud változtatni, akinek szeretetéből a tékozló fiúnak is jut bőségesen, és a kapcsolata Lee Gunnal igazán megindító. A férfi sorsát terelgető Wang elnökasszony szerepében pedig Park Won-sook éppen olyan jólelkű nagyasszony, mint ahogyan azt kosztümös szerepeiben is láttuk tőle.

[Tévédrámákról] THE LAST EMPRESS (2018-2019)

황후의 품격


SBS / 2018-2019 / 52 rész
Műfaj: dráma
Írta: Kim Soon-ok
Rendezte: Joo Dong-min 
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Talán még nem is láttam olyan sorozatot, amelynek egyik főhősét annyira furcsán vezették volna be a történetbe, majd még annál is kurtán-furcsábban írták volna ki belőle, mint ahogyan azt a The Last Empressben (Az utolsó császárné) megtették.

Mivel tudható, hogy a magas nézettségnek örvendő drámát menet közben megnyújtották még további négy résszel, így csak arra tudok gondolni, hogy a testőrt alakító színész menetrendjébe a további forgatás már nem fért bele, ezért megoldást kellett találni arra, hogy miért nem láthatjuk méltó módon a történet lezárásában.

A dráma azoknak a 2 in 1 sorozatoknak egyike, melyekkel egyszerre kívánják megcélozni a modern és a történelmi sorozatok kedvelőit. Ezért ismét azt látjuk, hogy a fikciós történetben a jelenkori kulisszák között az uralkodó udvartartása megrekedt a historikus drámák világában.

A császár, vagyis Lee Hyeok (Shin Sung-rok) balul sikerülő szerelmi kiruccanása indítja a történetet, melynek több következménye lesz. Egyrészt, az elkövetett gázolás nyomait el kell tüntetni, ezért alibit keresnek a számára, és találnak is. Az ár azonban elég nagy, mert rövidesen feleségül kell vennie az udvartartásba kicsit sem illeszkedő musicalszínésznőt, Oh Sunnyt (Jang Nara). A "vulgáris", de naivan őszinte nő a férje szerelmét reméli, ami helyett a szeretővel kiegészülő szerelmi háromszögben találja magát. A balesetnek pedig szemtanúja volt az áldozat fia, Na Wang-shik (Choi Jin-hyuk) akire rászabadították a palota "takarítóit". Úgy is tűnik, hogy sikerült eltenniük láb alól, de a férfi életben maradt, és bosszúra szomjazva a császár testőrségének tagja lesz.

Az új császárné és a testőr rövidesen egymás szövetségesévé válik, és egymást segítve igyekeznek felderíteni a palota sötét titkait, melyek mindegyike a valójában mindent irányító, gátlástalan anyacsászárnéhoz vezet. Nem sokban különbözik a történet egy intrikákra és belső hatalmi harcokra épülő szokványos történelmi sorozatétól, inkább csak a külsőségekben látunk eltérést. Amellett, hogy a palotában egyre elszántabban viselnek hanbokot, már a modern médiának nyilatkoznak, és a kardos edzések autós üldözésekkel váltakoznak. Jól megfér egymással a középkori tanyának tűnő búvóhely is a gyorséttermek világával. Ez a keveredés sok, különböző hátterű szereplő bevonását teszi lehetővé, és végeredményben szórakoztató sokféleséget eredményez.

Bár a történet fordulatai is érdekesek, a dráma ereje a főszereplőket játszó színészek alakításában rejlik. Jang Nara Sunnyja a szemünk láttára érik nővé a bohókás, kissé együgyű színészlányból, aki a csalódásából és veleszületett igazságérzetéből táplálkozva elegendő bátorságot gyűjt ahhoz, hogy szembeszálljon a gonosz ellenfelekkel, akiknek a száma nem csekély. 

Az új személyazonosság (Cheon Woo-bin) mögé rejtőző testőrt két alakban látjuk. Nem tudom, hogy mire gondoltak a dráma készítői, amikor arra vetemedtek, hogy a kezdő jelenetekben a szalmahajú, indulat- és érzelemvezérelt, acélos erejű, de kissé csökkent értelműnek tűnő húsgombócról (Tae Hang-ho játssza nagy átéléssel) el akarták hitetni, hogy kb. másfél hónapnyi workout után jóképűre, intelligensre és modellalkatúra gyúrta magát.

De ez történt, így Choi Jin-hyukot most akciószerepben láthattuk, aki a sokféle harci technikában való helytállása mellett megmutathatta, hogy milyen elemi erejű dühöt is fel tud szabadítani magából. Bár testőrként alárendeltje a császári család tagjainak, mégis kiválóan manipulál, és abban sem kételkedünk, hogy komoly szerelmi vetélytársa Lee Hyeoknak, aki ellen a bosszúja irányul. Nagyon kár, hogy dolgavégezetlenül kell távoznia a színtérről, mert ez nemcsak a karaktert nem engedi kiteljesedni, de megbillenti a dráma egyensúlyát is. Még ha a küldetését át is veszi az, akitől a legkevésbé várnánk, ez mégiscsak olyasféle balfogás, mintha a végső párbaj előtt egy westernhős leesne a lóról és nyakát szegné.

A lélektanilag legbonyolultabb karakter a császáré, akinek életre keltését Shin Sung-rok kapta feladatul. Az anyja által bábként kezelt férfi nem tanult meg mást, mint a hatalomhoz való ragaszkodást, ezért válogatott gonoszságokra képes. Mint sok más, hozzá hasonló karakternek, neki sincs fogalma sem a palotán kívüli életről, sem a normális emberi érzelmekről. Mégis szenved a hiányaitól, melyek mibenlétével nincs is igazán tisztában, ezért folyton téveszt - szeretetet és barátságot remél a legnagyobb ellenségeitől. Szánalmat ébreszt a vergődése, a pipogyasággal váltakozó agresszivitása, majd a megtévesztettségére való ráébredése. Bár a végső igazságért harcba induló gesztusa hősies, a pusztulása mégis nyomorult, melyben nem tud megnemesedni, csak valamennyire emberivé válni. Ugyanakkor nagyon szép az anya és fiú közötti metaforikus jelenet, melyben a halálba indulók szakrális tisztálkodása idéződik meg. Nagyon nehéz szerep, de Shin Sung-rok a karakter minden jellemvonását tökéletesen kidolgozva állítja elénk.

Sok figyelemre méltó alakítást láthatunk még, melyek között vannak nagyformátumú, de egydimenziós gonosztevők, mint az anyacsászárné (Shin Eun-kyung). Izgalmas, ahogyan az ördögi és az emberi arculat szélsőségei között ingázik Min Yoo-ra szerepében Lee Elijah. A kisebb szerepek alakítói felsorolhatatlanok, de kitűnik közülük Yoo Gun, az elmegyógyintézetbe zárt testőr megformálója.

A dráma sokszor kísérletet tesz arra, hogy humorral is telítődjön, de ebben egyáltalán nem következetes. Ezért többnyire ötletszerűen kezdenek komédiázásba a szereplők, indokolatlan helyzetekben és pillanatokban. Ez érvényes olyan stílustörésekre is, mint például az egyik akciójelenet közben megjelenő képregényrajzok, vagy a némafilmeket idéző mozgások, amelyeken természetesen felnevetünk, de mégis értelmetlen színfoltok a dráma egészének szövétnekében.

A négy résszel való megtoldás sem volt szerencsés megoldás, mert a dráma teljesen elveszítette a lendületét, és inkább erőlködve igyekezett kitölteni az így keletkezett játékidőt.