[Tévédrámákról] JUSTICE (2019)

저스티스
KBS / 2019 / 16 rész
Műfaj: jogi / társadalmi dráma, thriller
Írta: Jeong Chan-mi
Rendezte:  Hwang Seung-gi, Jo Woong
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az írás spoilereket tartalmaz! *

A Justice című dráma szinte kimeríti az angol szó fordításának összes értelmét. Foglalkozik az igazsággal - vajon kiderül-e? Az igazságossággal - vajon mindenkire érvényes-e? A méltányossággal - vajon a bűnökkel arányos-e a büntetés? A pártatlansággal - vajon mindenkit utolér-e a büntetés? Az igazságszolgáltatással - vajon működik-e? 

Sőt még ezeken a kérdéseken is túlmegy, mert beszél a lelkiismeretről, a bűntudatról, a sors vállalásáról, ugyancsak rákérdezve, hogy ezek működnek-e? Valamint a szülői törekvésekről - vajon mit rónak a gyermekekre? 

A témakör kapcsán eszünkbe kell jutnia a mefisztói megkísértésnek, amely a világi élvezetekért cserébe a lélekre tartott igényt, igaz, hogy volt egy kitétel: csak akkor, ha ezek az élvezetek akár egy pillanatra is boldoggá teszik az embert. Nem lehet nem felismerni ennek az egyezségnek a megidézését a dráma nyitó jelenetében, ami Murakami Harukit szabadon idézve indul.

A pontosság kedvéért előbb jöjjön az eredeti idézet a Supposing My Words Are Whiskey című írásból, ami így szól szabad fordításban (ezúttal is köszönet Rieko Sakurainak, aki segített megtalálni):

「うまいアイラのシングルモルトがそこにあるのに,
どうしてわざわざブレンディッドなんてものを飲まなくちゃいけない。
それは天使が空から降りてきて美しい音楽を奏でようとしているときに、
テレビの再放送番組をつけるようなものだ」

Ha ott van előtted egy jóféle Islay single malt, miért innál helyette blended whiskeyt?
Olyasmi ez, mintha egy angyal éppen leszállna az égből, hogy gyönyörű muzsikát játsszon neked,
te meg bekapcsolnád a tévét, hogy megnézz egy régi ismétlést.

A nyitójelenetben így halljuk:

"Haruki [Murakami] azt mondta, blended helyett nem single malt whiskeyt választani olyan, mintha egy tévéismétlésre kapcsolnál, miközben angyalok szállnak alá, hogy zenéljenek neked. Megbánnád! Élvezd ki, ahogy csak bírod az alku hozadékát!" 

Hideg kék derengésben hull a tiszta fehér hó, az élvezetek whiskey nevű bájitalával két pohár csordultig telik - az egyiket egy férfi fenékig kihajtja, míg a másikat odanyújtja egy nagyon elveszettnek tűnő fiatalabb embernek, aki reszkető, véres kézzel elfogadja azt. A történet fókuszában ez a két férfi áll, akiket megtörhetetlennek tűnő véd- és dacszövetség köt egymáshoz. 

A dráma fő manipulátora az idősebb férfi, Song Woo-yong (Son Hyun-joo), aki egy építkezési cég gazdag vezetője. Semmi nem marad előtte titokban, mindenki mozgását nyomon követi, kapcsolatai pedig a legfelsőbb körökbe nyúlnak. Hidegfejű, törtető alaknak ismerjük meg, akinek egyetlen célja a vagyonszerzés és a hatalmi érvényesülés. Bevételeinek jelentős része a rendkívül tehetséges ügyvéddel, Lee Tae-kyeonggal (Choi Jin-hyuk) való együttműködéséből származik, akinek a kapcsolatai által érkező megbízásokat továbbítja. Ezek többnyire olyan kétes üzelmek, melyekért beperelték a megbízóikat, Lee pedig arcátlan, de sikeres taktikáival sorra megnyeri számukra az ügyeket. 

A dráma első epizódjaiban a perek kapcsán ismerjük meg a további szereplőket, akik a két fickó kapcsolatrendszerét képezik, valamint az ügyekben nyomozást folytató ügyészi hivatal munkatársait, elsősorban Seo Yeon-ah (Nana) ügyésznőt, akiről megtudjuk, hogy korábban szerelmi kapcsolat fűzte Lee ügyvédhez. Úgy tűnik, hogy Lee számára a perek szereplői nem többek a sakkjáték gyalogjainál, cinikusan, érzelemmentesen gázolja le őket, talán nem is annyira a hatalmas ügyvédi díj megszerzése, mint inkább a siker íze érdekében.

A történetvezetés olyan, mintha egy puzzle sok kis darabját öntené elénk, melyekből apránként alakul ki az egyre teljesebb kép. A nyomozások nem nélkülözik a thriller izgalmait, melyeket csak fokoz a dráma különösen idegborzoló zenéje. A különböző hangulatok szinte betöltik a tereket, melyet a rendezők a kamerák különleges nézőszögeivel fejeznek ki. A látvány is beszél a szövegek mellett, a tükrözés visszatérő képi elem, mint az a harmadik képen látható, ahol a maga integritásában jelen lévő Song elnök mellett a kételyeivel küzdő Lee ügyész ablakban megkettőződő képe tűnik elénk, a személyiség meghasonlásának kifejezéseként. Hasonlóan töredezetté válik Song elnök addigi komfortos lakásának képe a dráma vége felé, melyben a többnyire alulról fotózva hatalmasnak láttatott alak most szinte elveszik a részletek között. A színek szimbolikája is érdekes a filmben, különösen az otthonoké. Míg a jeges karakterű, de önmagával jóban lévő Song elnököt sárgásbarna meleg színek veszik körül, addig a gazdagabb érzelemvilágú, de önmagától elidegenedett Lee ügyész otthona hideg kék-fehér színvilágú.

A film továbbviszi a nyitó képsorok szimbolikáját is, a sorozatban folyamatosan whiskeyt nyakal a két férfi. Munka és mámor váltakozik az életükben, melyek közül az utóbbi egyiküknek az élvezetet, másikuknak a valóság elfedését adja. Lee ügyvéd alkoholizmusa különösen szembeötlő, aki magányosan lézeng óriási luxuslakásában, és gyötrő emlékképeitől bár igyekszik, de nem tud szabadulni. Song elnök pedig folyamatosan tömi a fejét saját életfilozófiájával, mely szerint a hatalmasságok nem legyőzhetők, ezért nincs más megoldás, mint a közelükbe kerülve elpusztítani őket, aztán a bőrükbe bújni. De mintha Lee nem tudná magáévá tenni ezt az útmutatást.

Song prostituáltakat szállító hálózatot működtet az államigazgatás legfelsőbb vezetőinek körébe tartozó férfiak perverz vágyainak kielégítésére. Furcsa kapcsolat fűzi egy mobiltechnikai cég talányosan hol szimpatikusnak, hogy pszichopatának láttatott vezetőjéhez, Tak Soo-hóhoz (Park Sung-hoon) is, akivel kölcsönösen sakkban tartják egymást. Seo Yeon-ah ügyésznő (Nana) kitartóan nyomoz egy régi, lezáratlan ügyben, miközben fiatal színésznők tűnnek el és lesznek gyilkosságok áldozatává. 

A megerőszakolt színészaspiráns nő, a mobilcég hibás gyártástechnológiájának következtében látássérültté váló munkások (2015-16-ban a valóságban is történtek metanolmérgezések a mobilgyártó cégeknél), valamint a meggyilkolt színésznők ügyében folyó nyomozások mintha egymás irányába mutatnának, sőt felvetik a kapcsolat lehetőségét Lee ügyvéd öccsének halálával is, aki egy autóbalesetben vesztette életét. Seo ügyésznő és Lee ügyvéd kénytelen egyre többször találkozni, ezért a növekvő, kényszerű egymásra utaltságukban némiképp újraépül az egykori kapcsolatuk is.

Különböző flashbackekben egyre mélyebben megismerjük a két férfi múltját, melyek megmagyarázzák, hogy miként jutottak oda, ahol tartanak, és miért gondolkodnak úgy az életről, ahogyan azt teszik. Bár úgy tűnik, hogy Song elnököt fenntartások nélkül, vakon követi Lee ügyvéd, a felmerülő kételyek mentén mégis repedezni kezd a megbonthatatlannak tűnő egységük. A fiatalembernek rá kell döbbennie, hogy talán nem minden úgy történt, ahogyan arról neki tudomása van. Egyre nagyobb mértékben vonódik be az ügyésznő nyomozásába, melynek következtében a szemlélete teljes átalakuláson megy át, miközben Song elnök könyörtelen következetességgel tart ki a saját igazságai mellett.

A dráma második szakaszában egy hangsúlyeltolódás történik, mely miatt kissé le is lassul a kezdeti, fordulatokban gazdag lendület. A szereplők között megjelenik Song elnök külföldről hazatérő, jogi végzettségű fia, Dae-jin (Kim Hee-chan). Bár a történések folytatólagosan haladnak előre, a főszereplők esetében hangsúlyossá válnak a családi szálak is. Song elnök tettei és elvei a fia nézőpontjában tükröződnek és értékelődnek át, míg Lee ügyésznek egykori önmaga és hajdani öccse értékrendjének fényében kell mérlegelnie jelenlegi életét. Seo ügyésznő számára sem hoz könnyebb feladatot az egyre több titkot napvilágra hozó folyamat, neki az igazságügyminiszter apjának valódi arcával kell szembesülnie. 

Számtalan hatás befolyásolja ezeket a folyamatokat, melyek lépésről lépésre haladva zajlanak. Mindegyikük másként vívja meg a saját csatáját. Bár a dráma nagyon visszafogottan enged csak teret a szerelmi szálnak, melynek újraépülésére több az utalás, mint a valódi ábrázolás, a legmélyebb érzelmekről árulkodik Lee ügyvéd és Seo ügyésznő egymásba vetett bizalma, melyet a dráma végén láthatunk. A nő ekkor már nemcsak az igazságért, hanem a szeretett férfi erkölcsi megmeneküléséért is küzd.

Maradjon a dráma titka, hogy eljön-e a megbocsátás vagy megváltás, és ha igen, akkor miféle. Dae-jin egyszerre lélekőrlő és lelket felemelő harca önmagáért és az apja lelki üdvének megmentéséért mélyen megindító, és egy magasabb szintre emeli az egész drámát. A jogi drámák igazságosságért folytatott harca mellett a Justice-ban megjelenik egy életfilozófiai sík is, mely nagyon erősen kérdez rá arra, hogy a jólétért cserébe vajon milyen morális engedmények tehetők. Különösen mellbevágó ez a tekintetben, hogy a szülők által álmodott élet nem rémálom-e a gyermek számára.

Dae-jin mellett Lee ügyvéd is ugyanúgy küzd Song elnök ellen és érte is, aki bár megmérgezte az életét, mégis valamiféle atyai barátot jelentett a számára. Bár szinte minden gazemberről kiderül, hogy milyen büntetési tételekkel sújtották őket, soha nem ismerjük meg a Song elnökre és Lee ügyvédre mért bírósági ítéletet. Ez a megoldás erősen alátámasztja annak hangsúlyozását, hogy bár a bűnökre kirótt külső ítélet is elengedhetetlen, de a valódi penitenciához a bűneink felismerésén és belátásán keresztül juthatunk el.

A dráma végigviszi a whiskey-szimbolikát: az utolsó üveg tartalma vérrel keveredik. Újra megjelenik a kékes derengésű havas táj is, de a dráma utolsó jelenetében már tavaszi táj látható. Első nézésre zavarba ejtett, és kissé indulatossá is tett Lee ügyvéd megindult reakciója, de némi gondolkodás után helytállónak találtam a befejezést, mely egyszerre megbékélés a történtekkel és az élet újrakezdésének ígérete, egyúttal visszautalás egy barátság indulásának pillanatára, melyben a mosolygás mintha azt is jelentené, hogy másképp is csinálhattuk volna.

A dráma szereplői között Lee ügyvéd a rendkívül árnyaltan kidolgozott, sokféle arculattal megmutatkozó karakter, aki hatalmas fejlődésen megy át. Ez a szerep tökéletesen illeszkedik Choi Jin-hyukra, aki talán itt nyújtja a leggazdagabb alakítását. Minden pillanatban nagy erővel van jelen, mégis érzékeltetni tudja a legapróbb belső rezdüléseket, az elbizonytalanodásokat, a kétségeket, nem ritkán a szomorúságot. Choi Jin-hyuk a hangjával és a beszédmodorával is leképezi az ügyvéd lezserségét és hányaveti nagyképűségét, nem lehet nem hallani az időnként affektáló hanghordozás mellett a maszatos, elkent artikulációt, melyek az ügyvéd változásával együtt foszlanak le róla. Ugyanakkor kegyetlenül lehengerlő a tárgyalóteremben, őszintén indulatos tud lenni, és kemény öklű az akciójelenetekben. Mindehhez még hozzáadódik a férfias sármja és fanyar humora is, mellyel végképp élettelivé teszi ezt az érdekes karaktert.

Lee Tae-kyung valójában a történet minden pontján végtelenül magányos, és hiába nyúlna utána Seo Yeona, az ügyvéd sokáig képtelen őt magához engedni. Ebben az időszakban jut fontos szerep Lee irodavezetőjének, Nam Wonginak, akit Jo Dal-hwan játszik nagyszerűen. A hol találékony, hol kissé együgyű fiatalember látja meg egyedül az ügyvéd kínlódását, és ennek köszönhetjük azokat a jeleneteket, melyekben a lelki segítségnyújtás hatékony példáit tapasztalhatjuk meg. Pedig nem csinál semmi különöset, csak nem hagyja egyedül a mélyponton lévő embert, és rendkívül tapintatos, mégis találkony módon segíti, hogy az elfojtott érzések ki tudjanak törni belőle.

A dráma zenéje is igen gazdag, az instrumentális háttérzenék tökéletesen szolgálják az idegborzoló feszültségeket. A betétdalok közül a Waterfall (Vízesés) bizonyára dallamtapadást okoz, de meg kell említeni azt a széles palettát, ahonnan zenei idézeteket merít a dráma, hiszen Cho Yong-pil és Ben Folds népszerű dalai dramaturgiai fontosságot nyernek. (A Waterfall és a Still Fighting It fordítása megtalálható a Dalfordítások menüpont alatt.)

A Justice a jogi drámák egy különleges, többrétegű darabja, mely mindenképpen megérdemli, hogy rákerüljön a műfaj megnézendő sorozatainak listájára.

Végezetül pedig álljon itt a drámában fontos szerephez jutó tekercskép teljesebb idézete, ami Lee Yang-yeon (1771-1853) költő Vad havazás 야설(野雪) című zen verséből való, de Seosan buddhista mester hagyatékában őrződött meg :

눈 덮힌 들판을 걸어갈 때에는
그 발걸음을 어지럽게 걷지 마라.
오늘 내가 밟고 간 이 발자국은
반드시 뒷사람의 이정표가 될 터이니.

Ha járod a hóval borított mezőt,
Ne hagyj nyomokat szanaszéjjel magad mögött.
Ma lépsz – de a lábnyomok mind megmaradnak,
Mutatva azoknak az irányt, kik követnek majd.

Forrás:
Hwangsung News

Till the day of glory ~~~~