2022. február 18., péntek

[Filmekről] KIM In-sik: ROAD MOVIE (2002)

김인식: 로드 무비




* Az ismertető spoilereket tartalmaz *






A 2002-ben bemutatott Road Movie (Úti film) az első koreai melegfilmként számon tartott alkotás. A létrejöttét egy olyan alapötletnek köszönheti, melyet Kim In-sik rendező készen kapott, és debütáló filmjének forgatókönyvét írta meg belőle. A témaválasztás bátorságához minden bizonnyal hozzájárult az a tény is, hogy Kim filmes tanulmányai miatt hat évet Franciaországban töltött, és az ott magába szívott, a koreainál lényegesen nyitottabb gondolkodásmód vállalhatóvá tette számára a férfiak közti szerelem és testiség érzékeny témájának fókuszálását. 



Kim In-sik rendező



Bár a film in medias res két férfi heves és meglehetősen durva szeretkezésének képsoraival indít, később majd rá kell jönnünk, hogy a főszereplő karakterek között valójában egyetlen homoszexuális férfi sincs, akit annak gondolnánk, ő is biszexuális. A rendező és a színészek mind heteroszexuálisak, és Kim rendezőnek - saját bevallása szerint - vajmi kevés tudása volt a meleg emberek és közösségek helyzetéről és problémáiról. Ez némiképp megmagyarázza azt, hogy a történet sokkal inkább szól általános szerelmi érzésekről, valamint a barátság és a bizalom kérdéseiről, semmint a homoszexuális kapcsolatok specifikusságainak feltérképezéséről, már ha vannak ilyenek egyáltalán. 

A filmnek mindössze két jelenetében találkozhatunk férfiak közötti szexuális érintkezéssel, mindkét esetben meglehetősen explicit módon láttatva azt. Ezek a jelenetek érzékeltetik, hogy a szeretkezések csak alkalomadtán, az adódó helyzetet kihasználva, lopva, és méltatlan körülmények között jöhetnek létre. Bár az említett nyitó jelenetet egy szakítás követ, tehát társkapcsolat előzte meg, de még az abban látható testi érintkezés is nélkülöz minden különösebb intimitást, két ember közötti meghittségről nem is beszélve. Ezek a jelenetek mintha a főszereplő, Dae-sik (Hwang Jung-min) saját magáról alkotott képét tükröznék, és mintha az állatiasság keveredne benne az aktus miatti bűntudattal és önutálattal. Ez a megjelenítés közvetetten tartalmazza a társadalom elítélő véleményét is, melyet Dae-sik valószínűleg önmagára vonatkoztat. 

A főcím után találkozunk történetünk másik főszereplőjével, akinek élete éppen lenullázódik. Suk-won (Jung Chan) brókerként elveszíti minden vagyonát, az utcára kerül a hajléktalanok közé. A feleségére sem számíthat, aki értésére adja, hogy nem kér a helyzettel járó megpróbáltatásokból. Első öngyilkossági kísérletéből Dae-sik menti meg, aki gondozásába veszi az apátiába süllyedt férfit. Suk-won hiába reménykedik három menekülési lehetőségben is, mindegyik bezárul előtte, ezért újra el akarja dobni az életét. Dae-sik ekkor úgy dönt, hogy vesz két vonatjegyet, és ezzel megkezdődik a két férfi "nagy utazása". Előtte azonban még Szöulban történik egy s más. 

A film ügyel arra, hogy szavakban semmi se hangozzék el benne, ami a melegek kiközösítéséről szólna. Dae-sik helyzetéről életének színhelyei és a vele történtek beszélnek. A főváros kellős közepén is a társadalom peremvidékén járunk. Dae-sik az aluljárókban élők vezére, akiknek élete az ingyen kajáról és a hajléktalanszállókról való menekülésről szól. Kim rendező nem fél alámerülni a nagyvárosi pokolnak ezekbe a bugyraiba. A filmbe belefér, hogy néhány hajléktalan egyéni arcot kapjon, és lássuk a harcot a kartonokkal kijelölt "otthon" birtoklásáért. A sorsközösség ellenére vajmi kevés az összetartás, itt mindenki magáért küzd. Félelmetes az a jelenet, melyben a férfiak az aluljáró falának fordulva süketnek és vaknak tettetik magukat a szülni készülő nőtársukkal szemben. Ha ez nem lenne elég, akkor Kim még egy fricskát is kioszt a társadalomnak, amelynek "rendes" tagjai megtört hajléktalanokat szeretnének a média tudósításaiban látni, ezért a stáb figyelmezteti az elesetteket, hogy viselkedjenek ennek megfelelően. A végtelen kiszolgáltatottságot ijesztően mutatja meg a motoros vagányok jelenete, amelyben a hajléktalanok élete feláldozható a beteges szórakozás érdekében. 











A vonat azonban kimenekíti hőseinket innen, és az addig hol fekete-fehér, hol csak annak tűnő képsorok helyébe a természet élénk színei lépnek. A road movie lényegének megfelelően folyamatosan mozgásban maradunk, csak a járművek cserélődnek, és különböző útitársak csapódnak a két férfihoz vagy tűnnek el mellőlük. Néha egy-egy stációhoz érkezünk, melyek tovább árnyalják a hőseink helyzetéről alkotott képünket, és változó érzelmi kapcsolatuk állomásait is jelentik. A közös pont mindig az üresség és a kilátástalanság. Mindenki élete a semmibe hullik: az elbocsátott Min-seoké (Jung Hyung-gi), a társra vágyó prostituálté, Il-joo-é (Seo Lin), a droghoz nyúló Suk-woné, érdekes módon Dae-sik tűnik a megpróbáltatások kibírásában legellenállóbbnak közöttük.

Két főhősünk erejüket meghaladó alkalmi munkákból tengődik, kiszolgáltatva a munkaadóknak, rendőri fogdákban kötnek ki, ahol vagy nem tudnak mit kezdeni velük, vagy hamis vádak miatt összeverik őket. Suk-won egyre jobban támaszkodik Dae-sikre, aki a túlélést jelenti a célját vesztett férfi számára. Kettősük az utazás egy szakaszára szerelmi háromszöggé változik, amikor a pénzért felfogadott prostituált, Il-joo (Seo Lin) beleszeret Dae-sikbe, ezzel új élet lehetőségét is kínálva a férfinak, akinek tisztában van a beállítottságával és Suk-won iránti szerelmével.

Nem tudni, melyiküket éri nagyobb sokk, amikor Dae-sik szexuális orientáltsága lelepleződik Suk-won előtt. Dae-sik megrémül, hogy nem maradhat tovább Suk-won mellett. Suk-won tesz is egy kísérletet az elszakadásra, ami kérészéletűnek bizonyul. Együtt marad a Dae-sik által eltaszított Il-joo-val, de még a szex sem működik közöttük. Rövidesen újra Dae-sik mellett látjuk, bár nem engedi magához közelíteni a férfit, aki bár szenved ettől, de tiszteletben tartja a kérését. 

A történet fordulópontja Dae-sik magánéleti katasztrófájának megismerése. Kiderül, hogy van felesége, aki szereti, és gyereke, akinek hiányzik, de el kellett hagynia őket a mássága miatt, és titokban kell tartania a kilétét a külvilág előtt. A fiával (aki csak sejti, hogy a férfi az apja) folytatott beszélgetés után omlik össze, mert szembesül azzal, hogy a saját gyermekét milyen sorsra ítéli azzal, hogy férfiként nem teljesítheti a legelemibb kötelezettségeit sem mellette. Suk-wonban először ébred szánalom Dae-sik iránt, de ennél többre nem képes. Páros magányuk lassan kibírhatatlanná válik, Suk-won önpusztításba kezd, míg végül Dae-sik, hogy megmentse őt, segít visszautat találni neki a találkozásuk előtti életéhez.

A film ekkor ismét kulisszát vált, lenyűgöző festőiség uralja a képeit. A szerelméről való lemondással életének végképp értelmét vesztett Dae-siket, az egykori "hegyi embert" most hatalmas, kopár sziklafalak zárják maguk közé, melyek között öngyilkosságra készül. 

A keresztúton álló Suk-won hiába tépi össze a Dae-sikre emlékeztető fényképet, mégsem tud felszállni a buszra, helyette visszaindul a kőfejtőbe, ahol rátalál a haldokló férfire. A film minden kockája metaforikus értelművé válik. Dae-siket egy raktárban lévő sóhalomra fekteti Suk-won, ami a fehérségével nemcsak a tisztaságot jelképezi, hanem a koreai rituálékban is megtisztító, gonoszt elűző, a hely szentségét biztosító erővel bír. Dae-sik engedélyt kér, hogy szerethesse Suk-wont. A férfi válaszul kimegy a kunyhó elé, ahol a szakadó esőben meztelenre vetkőzve rituális mosdást végez. Nem lesz belőle meleg férfi, de megérti Dae-sik érzéseinek őszinteségét, aki mellett védelmet és biztonságot talált. Ezért felajánlja Dae-siknek azt, amit egyedül ő képes megadni neki. Szeretkezéshez már nincs erő, de így Dae-sik legalább Suk-won ölelésében fejezhette be az életét. Suk-wonra még vár a visszaút, és a Road Movie egy végtelenbe vesző országút képével zárul.

Kim In-sik filmje erős felütés volt a témában. Szikár, melodrámai eszközöket mellőző alkotás, melyben még a zenei aláfestés is minimális. Végiggondolt felépítés és nagy ív kirajzolása jellemzi, mely a dokumentarista hangulatú kezdettől a lírai szimbolikájú befejezésig juttatta el a filmet. Ezzel kiemelte a mocsokból a főhős alakját, akit mélyen érző, fájdalmas életet élő emberi lényként búcsúztatunk a film végén. 

A film kapcsán készült egy interjú Kim In-sik rendezővel, amelynek magyar fordítása itt olvasható.

A rendező ebben megemlíti, hogy milyen nehéz volt megfelelő szereplőket találni a filmhez. Végül a Road Movie karaktereit is - a következő években készült, azonos témájú filmekhez hasonlóan - fiatal, még pályakezdőnek minősülő színészek vállalták el, akikről ma már talán nehéz elképzelni, hogy mekkora kockázatot vállaltak ezzel a döntésükkel. Hwang Jung-min és Jung-chan azonban nemcsak bátor volt, hanem nagyon tehetséges is, ezért mindketten nagyszerű alakítást is nyújtottak.

A valóságban ezekben az években kezdődött meg a coming outok sora a koreai szórakoztatóiparban, elsőként Hong Suk-chun vállalta fel 2000. szeptemberében a nyilvánosság előtt a másságát. A következményekről szintén található a magazinban egy interjú a színésszel, amely kiegészíti és alátámasztja a Road Movie elkészültének fontosságát.
 






















2022. február 5., szombat

[Filmekről] SHIN Dong-il: BANDHOBI (2009)

신동일: 반두비


* Az ismertető spoilereket tartalmaz *






Egy filmismertető keretein belül lehetetlen felvállalni annak az összetett problémának az ismertetését, amelyet a koreaiak más népekhez való viszonyulása jelent. A történelmi okok miatt elzárkózásra hajlamos országnak azonban szembesülnie kellett a modern gazdaság munkaerőhiánya és a népességfogyás következtében egyre nagyobb számú külföldi beáramlásával. Az "idegenek" megjelenése pedig felszínre hozta a hozzájuk való viszonyulás kérdéseit, felülvizsgálatra késztetve a beidegződéseket. 
»»»  Akit mélyebben érdekel a háttér, olvassa el a "Mi és ők" cikksorozat vonatkozó részeit
A koreai filmművészet élen járt a kérdés fókuszálásában, már 2001-ben Kim Ki-duk Address Unknown című filmje is érintette a témát, míg  Park Chan-wook 2003-ban készített rövidfilmje, a N.E.P.A.L. egy koreai nyelvet nem beszélő nő sokkoló kálváriáját mesélte el. Hamarosan független filmek is készültek, melyek közül kiemelten említik a 2007-es "Hello, Stranger"-t, ami egy észak-koreai disszidens és egy vietnami illegális bevándorló találkozásáról szól, valamint a 2008-ban készült "Where is Ronny..."-t, ami egy taekwondo tréner és egy bangladesi vendégmunkás története.


Shin Dong-il rendező



Egy évvel később, 2009-ben mutatták be a "Bandhobi"-t, melynek főszerepében Mahbub Lee-t láthatjuk, aki már feltűnt a Where is Ronny... egyik szerepében is. A film címeként választott Bandhobi szó bengáli nyelven lány barátot jelent. A Bandhobi egy kettős történet, mely egyszerre szól a vendégmunkásként Koreában élő huszonkilenc éves bangladesi Karim helyzetéről, valamint egy tizenhét éves koreai lány, Min-seo (Baek Jin-hee) gondjairól. 

Karim egy békés, szelíd fiatalember, aki a maga természetességében éli a mindennapjait. Benne nincs is semmi különös, annál inkább abban, ahogy a környezete reagál a jelenlétére. Egész tárházát kapjuk a megszégyenítéseknek. Mikor elveszíti a pénztárcáját, a mellette utazó lány simán zsebre teszi azt. Amikor Karim számonkéri, a lány arcátlanul szexuális zaklatással vádolja. Mikor egy bolti eladó segítségére siet, aki verekedésbe keveredett egy részeg fickóval, mindketten őt nevezik meg támadó félként. A rendőrségen az agresszív, munkanélküli alakból még az alkoholmámoron keresztül is előtör, hogy Karimot egyszerűen ki kell rúgni az országból, mert elveszi a hazaiak munkáját. Karim valóban dolgozni érkezett Koreába, otthoni családjának anyagi támogatása reményében. A felesége azonban válni akar tőle, mert Karim nem tud pénzt küldeni, mivel a munkáltatója egy teljes évi bérével tartozik neki, amit nem tud belőle kivasalni. A férfi nemcsak őt verte át, hanem a hatóságokat is azzal, hogy szándékosan csődöt jelentve kerülte el a fizetési kötelezettségeit. 

De nem kell ahhoz bevándorlónak lenni, hogy az embernek számos baja legyen. Min-seo egy magányos diáklány, aki harcban áll az őt egyedül nevelő anyjával, aki a szeretőjével éli szexuális életét, meglehetős nyíltsággal a lányukkal közös élettérben. Ezzel eléggé kényelmetlen közeget teremt Min-seo-nak, akinek a férfiban ráadásul az új apajelöltet is tisztelnie kellene. De nem tiszteli egyáltalán, mert szabadszájú, szókimondó, folyton dühös tinédzser, akinek a gondjait magának kell megoldania. Hogy esélyes legyen részt venni a továbbtanuláshoz szükséges angol nyelvtanulást biztosító drága különórákon, akár lopni is képes - így találkozik össze Karimmal, amikor nem adja vissza neki a pénztárcáját. De vannak vadabb ötletei is a pénzkeresetre, például elszegődik egy masszázsszalonba, amely valójában erotikus szolgáltatásokat nyújt férfiaknak. Csak annak köszönheti a részmunka gyors befejeződését, hogy első kuncsaftjai között a saját osztályfőnökébe botlik. 

Shin Dong-il rendező ezt a helyzetet is fanyar, de bölcs humorral oldja meg, amely átlengi a film egészét. A két ember, belátva, hogy a helyzet abszurditása miatt ki van szolgáltatva egymásnak, inkább barátságosan elbeszélget egy közös vacsora mellett, melynek során rájönnek, hogy valójában ez az első tanár-diák beszélgetés közöttük. 

Min-seo magányos, és Karim is magányos, így ragadnak le egymás mellett akkor, amikor el is mehetnének egymás mellett. Miközben a lány segít megtalálni a férfi elől bujkáló egykori munkáltatót, sétálgatnak, esznek, beszélgetnek. Eleinte úgy, ahogy általában bármelyik koreai lány tenné egy sötétbőrű vendégmunkással. Min-seo is háromméteres követési távolságot javasol Karimnak. Fogalma sincs arról, hogy a sajátjától eltérő kultúrák is léteznek, nem érti, hogy a muszlim fiú miért nem eszik disznóhúst, vagy miért nem iszik alkoholt. Még a bőrszínére is gátlástalanul rákérdez, de Karimnak már rutinos és humoros válasza van mindenre, amely ráadásul időnként a koreai kultúrából fakad.

Bár Min-seo esetlen módon még a masszázsszalonban tanultakkal is megpróbálkozik Karim szórakoztatására, valójában nem férfi-nő viszonyként közelítenek egymáshoz. Sokkal inkább egyféle baráti érzés alakul ki közöttük, mely segít a magányukat oldani. Egyre jobban belelátnak egymás életébe, és miközben az érettebb személyiségű Karim segít Min-seo-nak abban, hogy más szemmel tekintsen az anyjára és annak élettársára, egyre jobban beengedi a lányt a saját világába is. Főz neki bangladesi ételeket, melyeket a lány társaságában kézzel eszik meg, de látjuk munka közben az ipari mosodában, imádkozva a lakhelyéül szolgáló viskóban, valamint a honfitársai körében beszélgetve is, ahol végre oldottan viselkednek. Karim otthonosan mozog mindkét kultúrában, hibátlanul beszéli a koreai nyelvet, énekli a koreai slágereket, és jól is öltözködik. De minden hiába, a bőrszíne miatt kirekesztik, látványosan nem ülnek mellé, nem érnek hozzá. Ha nincs Min-seo, Karim idegen testként mozog a lüktető nagyvárosban.

Min-seo azonban egyre pontosabban látja Karim valódi lényét, fogja a hangulatait, és pontosan megérzi azt is, hogy mikor van szüksége a férfinak lelki segítségre, amikor végre kikiabálhatja magából a csalódásait. Így töltenek együtt egy napot, melyről nem sejtik, hogy egyben az utolsó is. Min-seo szülei ugyanis gondoskodnak arról, hogy a kényszerűen éppen illegális tartózkodás mellett döntő Karimot az idegenrendészet kezére adják. A kétségbeesett Min-seo még a házasság gondolatával is eljátszik, hogy megmentse a kitoloncolástól a fiút, de Karim is tudja, hogy ez komolytalan ajánlat, lévén a lány még kiskorú.





Min-seo sok felismeréssel gazdagodott a Karimmal töltött napok során. Belelátott a bevándorlók életébe, és belelátott a koreai honfitársai lelkületébe is. A benne dúló konfliktus gőzét a közben megtalált munkáltató nyakába zúdítja, akit megszégyenít a családja előtt. A helyzet kissé mesterkélt és didaktikus, de ugyanakkor jelképes is, hiszen a gátlástalan alak a film által a koreaiak egész nagycsaládja   előtt szégyenül meg.

Shin rendező filmje tele van olyan direkt politikai üzenetekkel, melyeket külföldi nézőként talán kevésbé értünk vagy ismerünk fel. Ilyenek a szereplők által olvasott újságok jelzései, a szövegekbe rejtett utalások, vagy sokszor a nyíltan is kimondott gondolatok.

Egyetlen kevésbé érthető dologgal találkozunk a filmben, ez pedig az anyanyelvi angoltanár furcsa színben való feltüntetése. Míg Karimot kissé idealizáltan látjuk, az ellenszenvesnek ábrázolt fehér fickón rajta marad a nagyképűség és a szexizmus negatív bélyege. 

A film végén Karim úgy van jelen Min-seo életében, hogy fizikailag már távol van tőle. Látjuk, hogy a fiú tanácsának megfelelően Min-seo kiegyezett a családjával, a saját útját járja, és otthonosan érzi magát egy indiai étteremben. Ily módon tart lelki kapcsolatot azzal a világgal, melyet Karimon keresztül ismert meg, de már kissé a sajátjának is érez.

A Bandhobi egy érzékeny és szép film. Csendes, akár lírainak is mondható, mely mentes a teátrális konfliktusoktól, mégis nyíltan beszél minden diszkriminációról és visszaélésről. Nem játszik nagy drámai érzésekre, de a méltatlanságok gátlástalan elkövetése a magukat hatalmi pozícióban érzők, valamint azok elfogadása és szótlan tűrése a kiszolgáltatottak részéről talán így még inkább felzaklat bennünket. Karim kivívja a szimpátiánkat, és végül fáj a hiánya, szeretnénk tudni arról, hogy milyen lett az élete. Mahbub Lee (Mahbub Alam Pollab) maga is vendégmunkásként érkezett 21 éves korában Koreába, ahol először Karimhoz nagyon hasonló utat járt be egy veszélyes ruhagyárban dolgozva. Már a színészi sikerei előtt dokumentumfilmeket forgatott a migráns munkavállalók életéről. Nem csoda, hogy az alakítása nagyon hiteles, hiszen szinte saját magát kellett eljátszania a Bandhobiban.

Min-seo pedig kusza érzelem- és gondolatvilágú serdülőből megnyugtató módon vált felnőtté, akire minden bizonnyal számíthatunk egy jobb társadalom építésében is. Choi Hee-jin tökéletesen érzi a karakterét, cserfes, dühös és kiábrándult ha kell, vagy ösztönösen kíváncsi, kissé tapintatlan, de őszinte és érzékeny is. Mahbub Lee-vel tökéletes párt alkotnak, és kettejük sokszor szavakat helyettesítő, egymás felé irányuló, szégyenlős vagy nyílt pillantásain át ismerjük meg mi is a legjobban őket.