빅이슈 SBS, 2019, 32 rész (35 percesek) Műfaj: dráma Rendező: Lee
Dong-hun 이동훈, Park Soo-jin 박수진 Forgatókönyv: Jang Hyeok-rin
장혁린
Read this article in English here →
Egy rövid ismertető nem vállalkozhat arra, hogy feltárja egy tévésorozat összes vonatkozását az aktuális társadalmi kérdésekre, különösen ha olyan mély és összetett jelenségről van szó, mint amit a Big Issue (szó szerint Hatalmas botrány, de Címlapsztori-t is jelent) szintén érint. Mégis elkerülhetetlen, hogy a megemlítés szintjén felidézzünk néhány körülményt. A dráma forgatását 2019 márciusában kezdték meg. Az előző év Dél-Koreában a "molka-botrány"-tól volt hangos, valamint az ennek kapcsán kirobbant tüntetéssorozattól, melynek "Az életem nem a te pornód!" volt a dühös, tiltakozó szlogenje. A "molka" szó a "mollae camera" összevonása, eredete egyrészt egy 1990-es évekbeli humoros szórakoztató tévéműsorhoz kapcsolódik, ami mifelénk kandi kameraként terjedt el, de később hozzá kapcsolódott az "alattomos kamera" jelentésréteg is, ami már inkább büntetőjogi kategória, mivel az engedélyezetlenül készült erotikus vagy pornográf felvételek készítésére és terjesztésére utal.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
A
forgatást közvetlenül megelőzően, 2019 januárjában pedig kitört az országos,
sőt nemzetközi színteret elérő Burning Sun-botrány, ami a szórakoztatóipar
gazdag és prominens figuráit érintette és állította célkeresztbe. A napvilágra
kerülő skandallumok sorozata még jóval túlnyúlt a sorozat bemutatását követő
időkre is (szállodai kukkolás-botrány, N-edik szoba-ügy). Mindezek
rávilágítottak arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem az ország
etikai közgondolkodásában jelenlévő, rendszerszintű problémáról. A
patriarchális társadalmaknak több ezredévnyi idejük volt a nőket másodrendű és
csökkentett jogokkal rendelkező lényekké degradáló rendszereik kiépítésére,
szemben a nők polgárjogi küzdelmeinek alig néhányszáz éves történetével. Korea
csak annyiban tér el a világ sok, hasonló szemléletű nyugati országától, hogy
a közgondolkodás - talán az e téren mélyen bigott konfuciánus gyökerek miatt -
mind a mai napig ellenállóbb és elnézőbb, természetesen a férfiaké, és nem a
nőké. Míg a férfiak ily módon sokáig a jogi ügyekké váló esetek
kedvezményezettjei lettek, addig a nők az áldozatai. És nemcsak a jogi
ítélkezéseké, hanem a magukat védve és felmentve érző, beteges szexuális
fantáziáikat gátlástalanul kiélők szűkebb rétegének kiszolgáltatottjai is,
akik önálló és nyereséges iparágat hoztak létre mindebből, vélhetően a
bátortalanabb többség jelentős számú fogyasztótáborának igényeire alapozva.
Tehát ebben az érzékeny időben születik meg a Big Issue, ami sok pontján érinti e jelenségeket, de túl is mutat rajtuk. Egy sajátos nézőpontot választ: elsősorban a bulvársajtó, de szélesebb körben a média működését helyezi a középpontba, és azt vizsgálja, hogy az milyen szerepet játszhat a hatalmi viszonyok alakításában.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Jang Hyeok-rin forgatókönyvíró (korábbi munkái között a The K2, Yong Pal)
története alaposan végiggondolt munka, ami messze elkerüli a gondolati
kliséket, és ennek az a legmeglepőbb következménye, hogy szokatlan fényben
tünteti fel a bulvársajtó helyzetét a hatalmi játékokban betöltött szerepét
illetően. Az alaptézise, hogy a társadalmi pozícióban lévőket azok
uralhatják, akik sakkban tudják tartani őket. Ennek legegyszerűbb eszköze az
olyan kompromittáló fotó, ami zsarolhatóvá teszi a rajta szereplőket. Aki pedig egy egész
archívummal bír ezekből, az sérthetetlenné, mindenki felett állóvá
válik.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Történetünk fő karaktere ennek megfelelően egy kiváló képességekkel
rendelkező fotóriporter, akinek története az első részekben bomlik ki
előttünk. Az ország vezető napilapjának, a Nara Ilbónak szakmája iránt
fanatikusan elkötelezett munkatársa, Han Seok-joo (Joo Jin-mo) szinte
bekattan, amikor egy "mindent leleplező" fotó elkészítésére nyílik
lehetősége. A kép meghozza számára a tiszavirág-életű sikert, mert éppen az
előléptetése pillanatában derül ki, hogy helyrehozhatatlan hibát vétett:
hamis látszatot rögzített, az áldozata pedig öngyilkos lett. Seok-joo
karrierje és magánélete is egyszerre dől romba, mivel szívbeteg kislányát és
feleségét is magára hagyta a fotó elkészítését elébük helyezve, és ezzel
tönkretette a gyermek gyógyulási esélyeit is. Seok-joo börtönbe kerül, majd elmerül az
alkoholizmusban, hajléktalanná válva lecsúszik a társadalom peremvidékén
élők közé. Életének mélypontján fut össze a Vasárnapi Hírek
főszerkesztőjével, akinek éppen egy fotósra van szüksége a balesetet
szenvedett kollégája helyett. Ji Soo-hyeon (Han Ye-seul) felismeri a férfiban a régi
fotóslegendát, és ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, mivel a lánya
gyógyításának támogatását kínálja fel Seok-joo-nak. Akciófilmeket
megszégyenítő jelenetben láthatjuk a fénykép elkészítését, aminek
következménye a férfi alkoholelvonón és hosszú rehabilitációs folyamaton
való átmenetele lesz, míg végül paparazzóként kiköt a Vasárnapi Hírek
alkalmazásában.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Seok-joo eredetileg az etikus újságírásra tette fel az életét, de most
egyetlen esélye, hogy magáévá tegye a lesifotósok érzelmeket, együttérzést
nem tűrő hozzáállásának követelményeit. Ennek stációit egymást követő,
különböző események során láthatjuk, miközben átélhetjük, hogy ördögien
ügyes és igazi fenegyerek fotósunk miféle technikai bravúrokra képes,
többnyire eszement kockázatokat is vállalva. Az újság munkatársainak
működése minden, csak nem törvényes, bármilyen szabály áthágására képesek,
mivel minden megengedett a számukra a vezetőik védelme által, kivéve egy dolgot: nem
szállítani az elvárt fotókat. Minden eset rávilágít a valóság és annak
médiában tálalt megjelenítése közötti eltérésekre, de ez nem jelentene a nézőknek újdonságot. A dráma új eleme, hogy az időnként megrendelésre kiprovokált
eseményeket követően a felek között megszülető alkukban a bulvárújság
vezetői határozottan aktív és kreatív szerepet játszanak, sokszor elérve
(illetve a fotók által kikényszerítve), hogy minden fél a lehető legjobban
jöjjön ki az adott helyzetből. Az esetek eleinte a szórakoztatóipar
szereplőinek kisebb-nagyobb botrányaira koncentrálnak, mígnem egy alkalommal
szintet lépünk, mivel a leleplezett személy nem más, mint Nam Jin-seok (Oh
Tae-kyung), a Szöuli Központi Kerületi Ügyészség Büntető Osztályának ügyésze
- egy igazi pszichopata, aki vérgőzös bosszút akar állni a
lebuktatóin.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Ezen a ponton beindul minden érintett (főügyész, rendőrfőnök és
beosztottjaik) túlélésért folytatott küzdelme, és végül mindannyian
ugyanarra a következtetésre jutnak: személyes megmaradásuk biztosítéka a
bulvárlap fotóarchívumának birtoklása. Tudja ezt a szerkesztőségben is
mindenki, ami egymás ellen fordítja Ji Soo-hyeon főszerkesztőt és Jo Hyeong-jun
(Kim Hee-won) vezérigazgatót. Fontos mozzanat, hogy utóbbin kívül még a
szerkesztőségben sem tudja senki, hogy valójában ki a lap tulajdonosa - a
belső információk még a munkatársak előtt is blokkolva vannak.
Mivel
itt már szervezetek rivalizálnak egymással, megváltozik az erőtér is, ami
nem feltétlenül tesz jót a drámának. Mintha hirtelen egy szuperkém-filmbe
csöppentünk volna, olyan technikai arzenállal rendelkezik minden szereplő,
beleértve a bulvársajtót is. Sőt, értenek is a használatához, aggályaik
sincsenek a bevetésükkel szemben, és ez a túldimenzionálás erősen
veszélyezteti a dráma komolyságát. A tempó is egyenetlenné válik, a
korábbi lendület itt-ott megtörik a feleslegesen beiktatott közjátékok miatt,
például nem éreztem túl nagy szükségét a csetlő-botló hajléktalan haverok
viccesnek szánt jelenetének, és stílustörő volt az idiótákból álló gengsztercsapat ábrázolása
is. A hajléktalanok egyébként remek karakterek voltak, láthatóan nagy élvezettel alakították őket a színészek is, és későbbi szerepeltetésük arról árulkodott, hogy Seok-joo megtanulta a társadalmi szolidaritás leckéjét.
De szerencsére a fontos karakterek kidolgozottsága és a hatalmi fölény
ingadoztatása mindvégig magasan tartja a feszültséget. A rendkívül ügyesen
megírt forgatókönyv lehetővé teszi, hogy a szerkesztőségi munkatársak
mindegyike egyéni, és egészen különleges arculatot kapjon. A rivalizáló és
karrierista nők (Shin So-yul, Kim Si-hyun, Kim Kyu-seon) éppen úgy, mint
Soo-hyeon testőr-sofőre (Lee Kwan-hoon), vagy Seok-joo taxis jobbkeze (Ahn
Se-ha). Közülük is kiemelkedik a mindentudó, korábbi legenda, a tolószékbe
kényszerült Im Deok-hoon (Kang Sung-jin).
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
A rengeteg szereplő és a különböző
közegekben zajló események mellett jut idő a főszereplők karakterének
mélyebb kibontására. Soo-hyeonnak megvan a maga előtörténete, ami
megmagyarázza személyiségének kettősségét: hideg eleganciájával társuló
szakmai profizmusát és az e mögé rejtett érzelmi fogékonyságát. Seok-joo még
nála is sokkal összetettebb személyiség, szakmai átalakulása és megmaradó
kétségei mellett láthatjuk apai vívódásait, nem múló szégyenérzetét, mégis
makacs kitartását, a szinte teljes megsemmisülésből kiküzdött magára
találását szakmailag, emberileg, szülőként és férfiként. Joo Jin-mo mindezt
hitelesen tolmácsolja, mindegy, hogy reszkető kezű delíriumban szenvedőként,
vagy a nagykutyákkal szemben valóban potenciális ellenfélként látjuk. Külön
érdekes a két karakter közös története, ahogyan rádöbbennek, hogy miként
befolyásolták egymás sorsát, és ahogyan megküzdenek e tény
tudatával.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Bőségesen találunk nyugtalanító és reményre okot
adó elemeket a történetben. Egészen szokatlan karakter az ügyészség
"számkivetettje", a feddhetetlen előéletű Cha Woo-jin, akit Cha Soon-bae
játszik. A sok gazember között pozitív alaknak kellene lennie, ám mégsem az.
Feddhetetlensége inkább kényszerhelyzetéből fakad, alapvetően egy pitiáner
lelkületű, de nagyratörő vágyakat dédelgető, ellenszenves karakter, épp
olyan gusztustalan, mint a kézfogásra nyújtott mocskos keze. Miközben
rémületes, hogy a szakmai etikáról papoló médiaszereplőről kiderül, hogy
mindenkinél romlottabb, addig a megoldáshoz vezető úton feltűnő politikus
tisztessége üdítő jelenség, még ha a köréje kerített történet logikája
néhány sebből vérzik is. Mivel a hatalom korrumpáltsága nem újkeletű
jelenség, most eltekintek a sok nagynevű színész felsorolásától, akik
megtestesítik ezeket a romlott figurákat.
Ezeken túl is sokféle
jelenséggel találkozunk a drámában, a felnőtt korhatáros tartalmak mellett
hallunk a színészügynökségek sötét tevékenységeiről, felbukkannak a
sasaengek, a webes műsorkészítés fortélyai és hatásai, de mindezek logikusan
szervesülnek a történet egészébe.
Lee Dong-hun rendező
helyszínei, színkompozíciói, a film vágása és a CGI figyelmes alkalmazása
rendkívül stílusos filmet eredményezett, azonban ez némiképp megtört, amikor
vélhetően Lee betegsége miatt a helyettesítő rendező nem tudta mindezt kellő
következetességgel végigvinni. Még egy híres sugárzási baki is kötődik
ehhez, amikor érthetetlen módon a 11-12. rész félkész állapotában került
adásba.
Ahogyan a sorozat is szakít a konvencionális témákkal, úgy a zene is kilép a drámákat általában kísérő nagyzenekari és balladai háttérzenéken. Mivel a sötét médiaipari titkok világában járunk, a zene is ehhez a noir hangulathoz igazodik, de most a szimfonikus drámai aláfestés helyett elektrozenei és ambient hatások, alternatív pop/rock fúziós zenék dominálnak. Nem véletlenül, mivel a zenei rendezés az egyik legnagyobb név, Dalparan (a.k.a Kang Ki-young) munkája, a zeneszerzésben pedig Heo Jun-seok, Kim Nam-yoon, valamint a Corklab stúdió progresszív zenészei voltak a társai. A teljes soundtracket nem adták ki, csak a három betétdalt, amelyek az instrumentális részekhez hasonlóan kifinomult indie zenék, pontosan illeszkednek a főszereplők rideg, kétségbeesett és nyomasztóan feszült világához. Előadók: Lee Bada, Heo, Tresbonbon.
A dráma legnagyobb kérdése valójában az, hogy lehet-e a
bulvárnak olyan kiegyensúlyozó szerepe, ami a szürke zónában mozogva féken
tartja a hatalomtól megrészegülteket. Mindenesetre arról értesülünk, hogy a
két főhős, akiknek kisujjában van a sajtó minden árnyalatú működésének
csínja-bínja, már elkezdtek rendet tenni legalább a Vasárnapi Hírek háza
táján - ami tudjuk, hogy kis lépés a sajtó megtisztulása felé, de nagy ugrás
a törekvés kifejezésére.
(A szerző képernyőképe a Big Issue című sorozatból.)
Ami viszont a bevezetőként ismertetett
társadalmi kép ide vonatkozó, bár a sorozat utáni rögvalósága: egy évvel később Joo Jin-mo a hírek élére került amiatt, hogy a feltört telefonjáról állítólag nőket degradáló, vulgáris chatelés részletei kerültek ki, amit hasonló kaliberű színésztársaival folytatott. Mivel a rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy nyolc színész ellen elkövetett zsarolási akció áldozata lett (a tettesek súlyos börtönbüntetést kaptak), a nyilvánosságra került szövegek - Joo Jin-mo állításának megfelelően - minden bizonnyal manipuláltak.
Mégis éppen a zsarolás módja mutatja, hogy még egy ilyen hiteles alakítás után is hihetővé tehető a közvélemény számára a magánbeszélgetések (vélhetően torzított) hangneme. Hangsúlyozottan a legpozitívabb gyanúmnak adok hangot, mikor azt
feltételezem, hogy bizonyára még sokáig nem az emberek jó irányban változó szemlélete, hanem a közbeszéd beidegződései
határozzák meg, ha a privát beszélgetések gyakorta hasonló hangnemet ütnek meg. Látunk erre mi magunk is számtalan példát a
környezetünkben, és nem mindenki gazember, aki időnként enged a
megszokásoknak, míg ha belegondol a megfogalmazásába, rájön, hogy nem is ért egyet az ily módon megbotló saját magával. Joo Jin-mo ráadásul 2019-ben nősült, tehát nagy baja nem lehet a női nemmel. Szeretném őt továbbra
is olyan színészként kedvelni, aki minden téren méltó arra, és mihamarabb viszontlátni egy újabb szerepben.
Jogi nyilatkozat: A cikkben felhasznált összes kép a Big Issue sorozatból az SBS tulajdonát képezi, és itt a Fair Use feltételei szerint használjuk kritikai és tudományos ismertetési célokra.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Számos különös mesei-mitológiai szerzet után egy újabbal ismerkedhetünk meg a
The Haunted Palace (Szellemjárta palota) című kosztümös fantasy sorozatban. Főhősünk egy imugi,
ami eredetileg a koreai ősi hitvilág egyik lénye, kígyószerű vízistenség.
Mivel mifelénk ez a lény ismeretlen, a legjobban az Encyclopedia of Korean
Folk Culture szócikkéből ismerhetjük meg, amelynek fordítását megtaláljátok
ennek az ismertetőnek a végén.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
A dráma az imugikról alkotott többféle képzetből gyúrja össze központi alakját. Gang Cheol (Kim Yeong-kwang)
egy sárkány, vagyis olyan vízisten, aki ezer évnyi földön töltött szenvedés
után emelkedhet fel az égi sárkányok közé, de ezt az utazását emberi szem nem
pillanthatja meg, mert az beszennyezné a folyamat szentségét. De Gang Cheol
szerencsétlenül jár, mert egy gyermek meglátja, ezért visszahullik a földre,
és imugivá válik, egy átalakulásában megrekedt, tökéletlen lénnyé. A szíve
megtelik az emberek iránti haraggal, és száz évet tölt sérelmének
megbosszulásával, kárt okozva nekik, ezért mindenki féli a gonosz istenséget.
Végül rátalál egy tisztalelkű, nagy szellemi erővel megáldott lányra, aki ha
védőszellemévé fogadja őt és fohászkodik érte, akkor végre átalakulhat égi
sárkánnyá. Ezért a lány nyomába szegődik, és mindent elkövet, hogy rábírja
erre, de Yeo Ri (Kim Ji-yeon) tizenhárom éve ellenáll neki. A lány Neob-deok sámán (Gil Hae-yeon) unokája, aki örökölte a képességeit és eltanulta tőle a mesterségét, de
mégsem akar sámán lenni, ehelyett "látóüvegek", vagyis szemüvegek készítésével
foglalkozik.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Szintén a falu szülötte egy alacsony származású, kedves és tanult fiatalember, Yoon
Gap, akit műveltsége és reformer elgondolásai miatt a hasonlóan gondolkodó Lee Jeong király (Kim Ji-hoon) szolgálatába és bizalmába fogadott. Yeo Ri és Yoon Gap vonzalmat éreznek egymás iránt, de a
fiatalembert, aki éppen titkos küldetésben jár a falujukban, a király
ellenségei megölik. Hogy megszerezze Yeo Ri talizmánját, Gang Cheol megszállja
a halott férfi testét, és ezennel kezdetét veszik a bonyodalmak, mert az imugi
a test fogságába esik, és fogalma sincs, hogyan tudna kiszabadulni
belőle.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Ezért csak az első epizódban találkozunk az imugi valódi
megjelenésével, Kim Young-kwang cameo szereplésének köszönhetően. Azonban
abban a néhány rövid jelenetben olyan izgalmasan formálja meg Gang Cheolt,
hogy őszintén remélem, egyszer hasonló főszerepben is láthatjuk. Természetesen a
csavar abban van, hogy az imugi továbbra is a dráma főhőse, csakhogy immár egy
másik színész, a neki testet kölcsönző Yook Sung-jae játssza, akit így kettős
szerepben láthatunk, hol imugiként, hol királyi levéltárosként, néhol
mindkettőjüket egyszerre egy térben, sőt még egyszerre uralva ugyanazt a
testet is. Yook Sung-jae alakítása nagyszerű, mert mindig rá lehet ismerni,
hogy éppen melyik karaktert játssza, imugiként pedig meg tudja idézni Kim
Young-kwang játékos, pimasz lényének beszéd- és viselkedésbeli jellemzőit
is.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
A történet két vonalon halad tovább. Ahogy az lenni szokott, a királyi udvar a
pártoskodások és a trónra törések terepe, a király nem bízhat senkiben.
Ráadásul furcsa jelenségek érik utol a családjának tagjait, már mindenki
valami gonosz megszálló tevékenységére gyanakszik, de a király nem hisz a
babonaságokban, korábban be is tiltotta a sámánok ténykedését. Jó időbe
telik, mire elfogadja, hogy a küldetésről visszatért bizalmasának nem ment el
az esze, hanem egy földi halandók hierarchikus viszonyaira fittyet hányó
istenség űz vele kemény tréfákat a saját udvarában, aki ráadásul egy sámánnőt
hozott magával. Miközben kutakodnak a bajok forrása után, egyre-másra
különböző szellemekbe botlanak. Ezek a lények mind az elők és holtak közötti
mezsgyén megrekedt halottak, akik dühösek, mert az életükben elszenvedett
sérelmeik miatt nem lettek kiengesztelve.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Ezzel elérkeztünk arra a pontra, ahol megragadhatjuk, hogy mitől olyan
bámulatos ez a dráma. Sok alkotásban találkozhattunk már a koreai sámánizmus
halál utáni életre vonatkozó képzeteivel, és az ezeken nyugvó egyes
rituálékkal. Most minderről egy átfogóbb képet alkothatunk, bár még mindig
messze nem teljeset. Az előbukkanó szellemalakok mind más-más kezelésmódot
igényelnek, mivel a sérelmüket is különböző okok idézték elő. Halálukat
okozhatta tűz, víz, melyeken keresztül az őselemekkel kerülünk kapcsolatba,
vagy akár gyilkosság is. Ezért mindegyikük megbékéléshez segítése és
túlvilágra kísérése más és más rituálét kíván, és ezek bemutatása jelenti a
sorozat kulturális különlegességét. Természetesen nem autentikus
szertartásokat látunk, hanem azok dramatizált változatait, de a rituálék célja,
kelléktára, az előadásmódjának lelkülete így is tökéletesen alkalmas arra, hogy átélhessük
a hitbéli jelentőségüket, a sámánok égi és földi világ között betöltött fontos
közvetítő szerepét. A koreai sámánizmusra a buddhizmus erős befolyást
gyakorolt, ennek lenyomatát is megtaláljuk a sorozatban. A sámánok által
mondott szövegek valószínűleg szintén a dráma számára íródtak, de mégis
felidézik a varázsigék, rontásűző ráolvasások formuláit, melyek a színészek
ajkán válnak igazán rituális szövegekké. Csak példaként idézve az egyiket
(Ynonline8 fordításában):
Ó, égiek! Ti sorsokat forgatók! Űzzétek a gonoszt, mentsétek a jót! Nyugtassátok szívét, védjétek lelkét! Tartsátok be ezzel a mennyei törvényt!
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Yeo Ri és Gang Cheol hamarosan találkozik egy méreteit és erejét
tekintve is hatalmas, gonosz szellemlénnyel, aki bekebelezte Yoon Gap lelkét. A sámánlány tudja, hogy egyedül reménytelen
szembeszállnia a hatalmas Palcheokgwi nevű szörnnyel (a név jelentése 8 cheok
magas, tehát 2,5 méteres démon, de a magyar fordításban a költői Égbevesző
Árny nevet kapta) Yeo Rinak tehát szüksége van Gang Cheol segítségére, ezért
elfogadja őrzőszelleméül. Gang Cheol viszont rájön, hogy a démont csak saját
maga feláldozásával képes legyőzni.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
A Palcheokgwit valami titokzatos erő is táplálja, és minden jel
ugyanabba az irányba mutat, mint a király nyomozásáé az ellene összeesküvők
után, ami egyúttal a történet másik vezérfonala is. Egyre több ellenségről
hull le az álarc, de a múlt feltárása a királyi család vérvonalának egy dicstelen
eseményéhez vezet, ami magyarázatot ad a bosszúszomjas lény királyi család
ellen táplált indulataira. A végkifejletig természetesen még számos dolog
történik, Lee Jeong király, Gang Cheol és a Yeo Ri harcostársakká válnak,
előkerül és némi bonyodalmat okoz egy másik, Bibi névre hallgató imugi, aki Cho Han-gyeol alakításában a kedvességével, szépségével, és szomorú sorsával is a dráma emlékezetes alakja marad. A két
imugi színszimbolikával is rendelkezik. Gang Cheol a fekete imugi, aki az
elbukott felemelkedése miatt egy megrekedt lény, aki nem képes az
átalakulásra, ezért sötét és bosszúvezérelt, az ereje nem áramlik, hanem
rombol. Ezzel szemben Bibi fehér imugi, aki még az átalakulás előtt áll, a
sárkánnyá válás igéretével élő, tiszta szándékú lény. Ez persze csak a
"nagykönyvi formula", hőseinkre sem pontosan áll mindez.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Gang Cheol bár utálja a gyenge embertestét, élvezi az érzékszervek
által megtapasztalható örömöket, és minél több időt tölt az emberek között, annál jobban
megérti a működésüket, átéli az érzéseket, az örömöket és a
fájdalmakat, és ebben nem kis szerepe van Yoon Gap édesanyjának (Cha Chung-hwa), aki az imugit
is fiaként kezeli.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Gang Cheol megtanulja felismeri a jót és a rosszat, de mindennek ára is van -
ahogyan egyre emberibbé válik, úgy veszít isteni erejéből. Yeo Ri érzelmei
pedig egyre inkább összekuszálódnak, mivel a testben az egykori szerelmét, a
személyiségben a gyűlölt ellenségét látja, és néha már nem tudja, melyikükért
is aggódik jobban. Arra is rá kell jönnie, hogy nem mindent gondolt helyesen a
múltban, a felismerések pedig más színben tüntetik fel előtte Gang
Cheolt.
Míg a király a valóság terepén küzd a rosszakaróival,
addig egy sokkal kíméletlenebb harc is zajlik két nagyhatalmú sámán, Yeo Ri és
a vak Poongsan között. Utóbbi a király szolgálatában áll, mágikus erejével
mégis annak ellenségeit támogatja. Nagy manipulátor, és semmiféle gonoszságtól
nem riad vissza. Kim Sang-ho talán élete legjobb szerepét kapta ezzel a
karakterrel, és ismét bebizonyítja, hogy milyen nagyszerű színész. Sámánként
elhisszük neki a révületét, az átváltozásait, hogy rituális dobolásával
földöntúli erők elszabadítására és irányítására képes. Lenyűgöző a kántálása,
mind a szövegmondás sebességét, mind átéltségét illetően.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Számos véráldozattal jár, mire eljutunk a királyi családot sújtó
csapások eredőjéig. A dráma elején elhangzik egy kérdés, ami akár összegzése
is lehetne a látottaknak:
"Ha az emberek felfognák végre, hogy az élet nem
ér véget a halállal,
és hogy tetteik következményei nemzedékeken át
kitartóan kísértenek,
vajon más lenne a világ?"
A dráma bár tele
van szellemekkel, szörnyekkel, és még azoknál is ijesztőbb emberekkel, mégsem
félelmetesebb egy komorabb mesénél. Látványvilágát tekintve szemet
gyönyörködtető, a tájak fotózását és az enteriőröket tekintve egyaránt. A
szertartások bemutatása kiválóan érzékelteti azok ijesztő vonásait és
szépségeit egyaránt. A gondosság mindvégig érzékelhető, egyik kedvenc
jelenetem, amikor az imugi - aki a víz elemének ura, nem is tud nélküle
létezni - emberalakban úszik a tóban, átadva magát az élvezetnek,
és a színész mozgásában meglátjuk a sárkány kígyózását.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
A színészgárda szinte sztárparádé, számtalan nagyságot meg sem említettem,
főleg az udvar hivatalnokainak és testőreinek világából, pedig mind megérdemelnék, a
gyönyörű királynőkről, kisasszonyokról és szolgálólányokról, a sorozat
számos gyermekszereplőjéről, vagy a szellemlényeket alakító színészekről nem is beszélve. Helyettük a "kagylóképű"
főeunuchnak adok helyet, mivel Kim In-kwon ennek a szerepkörnek teljesen új
és szórakoztató ízt tudott adni.
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
A The Haunted Palace a koreai fantasy sorozatok egyik kiválóan sikerült
darabja, talán éppen amiatt, hogy olyan szeretettel és tisztelettel
nyúltak a saját hagyományaikhoz. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy
Kim Ji-yeon rendező korábbi drámáját éppen a napokban néztem meg, és a
Call It Love-ban már gyümölcsöző volt a Kim Young-kwannal való
együttműködése. A társrendező Yoon Seong-sik pedig a Mr. Queent is
jegyzi, amelynek forgatásakor már volt alkalma kitapasztalni egy
hasonló, testcserés helyzet nyújtotta humoros és drámai
lehetőségeket.
✳ ✳ ✳
Imugi (이무기)
(A szerző képernyőképe a The Haunted Palace című sorozatból.)
Meghatározás
Képzeletbeli lény; egy óriási kígyó, amely képtelen volt sárkánnyá válni, és vízben él.
Áttekintés
Az imugi a koreai népmesékben gyakran megjelenő képzeletbeli lény. A sárkányhoz (yong) hasonlóan szent lényként írják le, amely uralja a vizet és gazdagságot hoz az embereknek, de olykor negatív entitásként is megjelenik, amely kárt okoz nekik. Általánosságban elmondható, hogy míg a sárkányok az emberiséget segítő pozitív képként jelennek meg, az imugikat egyszerre érzékelik pozitív és negatív tulajdonságok hordozóiként.
Az imugi lakhelye általában a mély víz. Jellemző lelőhelyei a tavak vagy mocsarak (so), és az imugikkal kapcsolatos számos legenda — köztük a helynevekhez kötődő mondák — országszerte elterjedtek. A néphit szerint, ha az imugi 1000 évet (egyes változatokban 100 évet) tölt a vízben, felrepülhet az égbe, és sárkánnyá válhat. Ez azt jelzi, hogy az imugit a sárkánnyá válás előtti szakasz tökéletlen lényeként tartják számon. Ez a tényező gyengíti az imugi isteniségét, és hozzájárul ahhoz, hogy negatív tárgyként tekintsenek rá. Ugyanebben az összefüggésben ez az oka annak is, hogy a legtöbb népmesében az imugi isteni képességeit bizonytalanul említik, vagy a sárkányéhoz képest csekélyebbnek ábrázolják.
Az ilyen tökéletlen állapotban lévő imugi gyenge lényként jelenik meg, amely még a csekély emberi beavatkozás hatására is elveszíti isteni erejét. Amikor a hosszú szenvedés után eljön a felemelkedés pillanata, ha egy ember szemtanúja lesz a jelenetnek, az imuginak nincs más választása, mint visszatérni a vízbe.
Ennek következtében a szóbeli népmesékben az imugi elsősorban olyan lényként jelenik meg, amely az emberi zavarás miatt bukik el a felemelkedésben, és emiatt rosszindulatúan viselkedik, vagy kárt okoz az embereknek. Az imugi ezen tulajdonságait közmondások is megörökítették: „A sárkánnyá válni képtelen imugiban nem maradt más, csak a rosszindulat”, ami egy olyan emberre utaló képletes kifejezés, aki tele van rossz szándékkal, hiányzik belőle a könyörület, és csak veszteséget okoz másoknak.
Tartalom
Az imugival kapcsolatos koreai felfogás három különböző szinten nyilvánul meg. Először is létezik az imugi mint szent lény, amely védi a buddhista törvényeket, igazgatja a vizet és óvja az emberiséget. Ez az aspektus megerősítést nyer a Samguk Yusa (A három királyság emlékezete) 4. kötetében, a „Boyang és a körtefa” című részben. Itt az imugira Imok (璃目) néven hivatkoznak, a részletek pedig a következők:
Amikor az alapító szerzetes, Jisik Kínából tért vissza a buddhista tanítások átvétele után, és a Nyugati-tenger közepére ért, egy sárkány üdvözölte őt a palotájában. A sárkány rávette Jisiket a szentírások éneklésére, és adományként egy aranyszállal hímzett selyemköntöst ajánlott fel neki; továbbá a sárkány elküldte fiát, egy Imok nevű imugit, hogy szolgáljon kísérőjeként. Imok a templom melletti kis tóban élt, és titokban segítette a buddhista megvilágosodást. Egy évben hirtelen aszály miatt elszáradtak a zöldségek a földeken, ezért Boyang megparancsolta Imoknak, hogy hozzon esőt, ami az egész falu számára elegendő csapadékot eredményezett. Az Égi Császár, azt állítva, hogy az esőt az ő tudta nélkül hozták, meg akarta ölni az imugit. Amikor Imok tájékoztatta a szerzetest a veszélyről, a szerzetes elrejtette őt a padlódeszkák alá. Röviddel ezután megérkezett egy égi hírnök, és követelte az imugit. A szerzetes az udvaron lévő körtefára mutatott. A hírnök villámmal sújtott a körtefára, majd visszaszállt az égbe.
Ebben a történetben az imugi — a sárkányhoz hasonlóan — a buddhista törvényeket védő istenség és a vizet uraló lény. Az imugi és a sárkány kapcsolata is kivehető: apa és fia ők, ahol az imugi tekintélye egy szinttel a sárkányé alatt áll, és egy olyan tökéletlen lényt képvisel, amely képes sárkánnyá fejlődni. Emellett az imugi közvetlen szerepet játszik az emberi élet segítésében, akár saját életét is kockáztatva az esőért.
Ez a tulajdonság a szóbeli népmesékben is ugyanígy megjelenik. Imok sárkánnyá változott, és bement egy üregbe. Egy szerzetes követte Imokot, és megtudta valódi kilétét. Egy évben súlyos aszály fenyegetett éhínséggel. A szerzetes megkérte Imokot, hogy hozzon esőt a föld szomjának oltására. Imok kezdetben visszautasította, mondván, meghal, ha ellenszegül a Jáde Császár parancsának, de a szerzetes kitartó kérésére végül esőt hozott. Imok segítséget kért a büntetés elkerüléséhez, a szerzetes pedig elrejtette őt a padlólapok alá. Amikor a Jáde Császár hírnöke Imok hollétéről kérdezett, a szerzetes egy jujubafára mutatott. Imok a szerzetes segítségével életben maradt, és továbbra is esőt adott, valahányszor aszály sújtott. Itt az imugi olyan lényként jelenik meg, amely képes sárkánnyá változni, ami azt mutatja, hogy a Samguk Yusa-val ellentétben létezett olyan felfogás is, amely az imugit a sárkánnyal azonosnak ismerte el, nem pedig tökéletlen lénynek.
Másodszor, létezik az az imugi, akinek isteni mivolta meggyengült, míg emberi tulajdonságai megerősödtek. Mint korábban láttuk, az imugit gyakran olyan tökéletlen lényként érzékelik, amelynek nem sikerült teljes mértékben megszereznie a sárkány hatalmát.
Volt egy szegény nemesember. Egy nap, miközben a szöveteladásból származó pénzzel tartott hazafelé, látta, hogy emberek egy csoportja meg akar ölni egy nagy kígyót (gureongi). A nemes az összes pénzét odaadta nekik azzal a feltétellel, hogy megkímélik a kígyót. Később, hogy eltartsa családját, a nemes geomantikus (pungsu) lett. Miközben egy háznál evett, ahol sírhelyet keresett, megosztotta ételét egy sajnálatra méltó gyermekkel. A gyermek csodálatos képességekkel rendelkezett, és a kezdő nemesből a legnagyobb geomantikust faragta. A gyermek felfedte, hogy ő a kígyó, akit a nemes megmentett. Elmagyarázta, hogy az emberek megszegték ígéretüket, és megpróbálták megölni őt — egy imugit —, ami megakadályozta, hogy sárkánnyá változzon. A gyermek azt mondta, azért jött, hogy visszafizesse az adósságot, de többé nem tud segíteni, majd eltűnt. Az imuginak köszönhetően a nemesember jómódban élt.
Ebben az összefüggésben az imugit gureongiként (nagy kígyóként) írják le. A néphitben a gureongi gyakran Eopsinként (a gazdagság istenségeként) jelenik meg, és a sárkány fiának kígyóként való ábrázolása az imugi tökéletlenségével kapcsolatos népi észlelést tükrözi. Míg isteni mivolta gyengül, emberi oldala - a jó emberek védelme és a kedvesség viszonzása - megerősödik, képviselve az egyszerű emberek erényes életre irányuló akaratát.
Végezetül ott van a negatív imugi, amely kárt okoz az embereknek. Ezekben az esetekben a lényt úgy ábrázolják, mint aki elvesztette isteniségét és emberségét egyaránt.
Kim Si-min, a katonai tisztviselő, aki nagy tetteket hajtott végre az Imjin-háború során, gyermekkorától kezdve kivételesen intelligens és impozáns testalkatú volt. Kilencéves korából fennmaradt egy legenda. Faluja közelében, a folyó egyik víz alatti sziklája alatt egy nagy barlang volt. Egy óriási imugi élt ott, amely gyakran megjelent, hogy megfélemlítse az embereket és kárt tegyen az állatállományban. Kim Si-min összegyűjtötte a helyi gyerekeket, eperfa íjat és ürömvesszőket vett magához, és a gyerekek árnyékával csalogatta elő az imugit egy nagy sziklán (Guam). Amikor az imugi megjelent, Kim hat vagy hét nyílvesszővel eltalálta és megölte. Azt mondják, az imugi vére napokig vörösre festette a folyót.
Itt az imugi csupán egy káros entitás és a büntetés tárgya.
Jellemzők és jelentőség
Úgy tartják, hogy a sárkány fogalma a buddhista kultúra beáramlásával együtt került Koreába. Az imugi úgy tűnik, olyan lény, amely a sárkány megjelenése előtt a vízisten (susin) szerepét és funkcióját töltötte be az őshonos hiedelmekben. Ahogy azonban a buddhizmus terjeszkedett, és a sárkány-ideológia a koreai hit központjába került, az imugi istenisége meggyengült. Következésképpen az imugit valószínűleg a sárkány fiának rangjára fokozták le, vagy büntetendő tárgyként kezdték érzékelni.
Mindazonáltal, bár az imugi iránti vallásos tisztelet alábbhagyott, szimbolikája mint emberi tulajdonságokkal rendelkező természetfeletti lény (imul) továbbra is fennmaradt. Az emberi tapasztalatoktól távol eső égi istenekhez vagy a mélytengerekben élő sárkányistenekhez képest az imugi bensőséges figurává vált, aki a közeli tavakban él, részt vesz az emberi sors alakításában és igaz értékeket gyakorol. Így a jó embert, aki tiszteli az életet és gondoskodik az elhanyagolt gyermekről, megjutalmazó imugi képe azokat az igaz értékeket és emberi ideálokat testesíti meg, amelyeket az emberi világban keresünk.
Forrás: Korean Folk Encyclopedia, National Folk Museum of Korea. (한국민속대백과사전, 국립민속박물관)
Jogi nyilatkozat: A cikkben felhasznált összes kép a The Haunted Palace című sorozatból az SBS/Netflix tulajdonát képezi, és itt a Fair Use feltételei szerint használjuk kritikai és tudományos ismertetési célokra.
사랑이라 말해요 Disney Plus, 2023, 16 rész Műfaj: dráma, melodráma,
bosszú, szerelem, család, iroda Rendező: Kim Ji-yeon 김지연, Lee
Gwang-yeong 이광영 Forgatókönyv: Kim Ga-eun 김가은
A Call It Love (Nevezzük szerelemnek) a csend drámája. A magány csendjéé. A védekezés csendjéé. Ha a két főszereplő filmes idejét összeadnánk, és megvizsgálnánk a kommunikációs helyzeteikben beszéddel és hallgatással töltött idő arányát, biztosra veszem, hogy a némaságban töltött idő lenne a hosszabbik. Lehet, hogy a türelmetlenebb nézők emiatt lassúnak, esetleg még unalmasnak is érezhetik a sorozatot, azonban a figyelmesek egy alapos lélektani mélyfúrásnak lehetnek tanúi.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Kim Ga-eun író első és
eddig egyetlen megfilmesített története a két főhős belső világára, és azok
változásaira koncentrál, még ha egy sokszereplős, mozgalmas közegbe is helyezi
a megfigyelésüket. A műfajok is szokatlan elegyben vannak jelen. A romantikus
koreai sorozatok között gyakrabban találkozunk reális drámai elemekkel
színezett nagyívű melodrámákkal, ám itt éppen fordított a helyzet: a fő
cselekményszál egy valószerű, aprólékosan kidolgozott lélektani dráma, amit a
melodrámák kelléktárába tartozó elemek színeznek. A két főhős közötti
kapcsolatot a bosszúállás szándékának motívuma mozgatja, történetük pedig bele
van ágyazva mindkettejük családi viszonyainak feltárásába, tehát családi
drámát is látunk. Ha ez nem lenne elég, akkor átélhetjük még egy nehézségekkel
szembesülő vállalkozás küzdelmeit is. Mivel a sorozat túlnyomó részében egy
klasszikus dráma kibontására összpontosít, ezzel magasan tudja tartani az
érdeklődési szintünket, ami az utolsó részekben lanyhul egy kissé, egyenes
arányban a melodrámai fordulatok és hangulatok nagyobb térnyerésével.
A
rendezőpáros egyike Kim Ji-yeon, akinek az ezt követő (általam éppen a
napokban látott) nagyszerű drámája a The Haunted Palace, másikuk a már kilenc
rendezést maga mögött tudó Lee Gwang-yeong, köztük van a The Secret Life of My
Secretary, amit a férfi főszereplő személye is összeköt a Call It
Love-val. Mindketten avatott rendezők, ami mindvégig érződik a sorozatban: a
képi kompozíciók ezerféleképpen tudnak mesélni a magányról, a kamerák figyelő tekintete pedig nem
mulaszt el a színészi játékból egyetlen árulkodó tekintetet vagy megmozdulást
sem.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Ezt azért kell kiemelni, mert a dráma minden beleadott
írói-rendezői érték mellett mégis a két fő karaktert játszó színész kivételes
játékterepe. Pedig utólag visszatekintve a dráma egészére, abban nem nagyon
találunk olyan jeleneteket, amelyekben a két főhőst nagy érzelmi kilengést
mutató helyzetben látnánk. Sim Woo-joo (Lee Sung-kyung) az impulzívabb
karakter, de a kezdeti harsánysága gyorsan átvált fojtott, ámde eszelős dühbe,
ami inkább bántó, durva élt kölcsönöz kevés szavának, majd a történet előre
haladtával ébredő belső bizonytalansága egyre hallgatagabbá teszi.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Han
Dong-jin (Kim Young-kwang) pedig maga a megközelíthetetlenség, a maga köré
húzott falai áthatolhatatlanok. Woo-joo renitens, korlátokat nem tűrő lázadó,
külön érdemes megfigyelni, hogy fikarcnyit sem hasonlít a vizuálisan (jelmez,
smink) kínosan tökéletesre formált hősnőkhöz, arca természetes, öltözködése
mindvégig leginkább egy kamaszfiúéra emlékeztet. Erős és harcedzett egyéniség,
aki kényszerűen, mégis önként vállalva viseli a családjáról való gondoskodás
terheit is. Dong-jin viszont maga a pedantéria, a szabálykövetés és
megfelelés, de nem ezek idegesítően eminens értelmében, hanem belső
szükségletként, személyiségének igazodási pontjaként, megtartó erőként. Tűz és
víz, magukban is ősellenségek, ám itt egy bosszúállás szándéka is egymás ellen
vezeti őket. Azaz vezetné, mert Dong-jin értelmezhetetlen válaszokat ad
Woo-joo neki szegezett, bár ki nem mondott kérdéseire.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Kim Young-kwang valami egészen elképesztő alakítást nyújt Dong-jin szerepében.
Ez a férfi szelíd és visszahúzódó, a megértésen és az elfogadáson kívül alig
ad másféle reakciót az őt érő, bármennyire bántó hatásokra. Tartása hajlott,
járása kimért, mintha mindig védekezne valami ellen. Hangja fakó, és szinte csak egyszavas vagy tőmondatokban beszél. Már-már autisztikus
tünetekre emlékeztetően nem képes, vagy nem akarja kifejezni a saját érzéseit,
csak a tekintetéből tudjuk, ami mindig élénken
beszédes, hogy nem ilyesmiről van szó, mert elárulja mindazt, amiről nem tud beszélni. A karakter nem nélkülözi a belső
erőt, tökéletes a helyzetfelismerése és értékelése, a maga módján fel is veszi
a kesztyűt a méltatlanságokkal szemben. Csak végtelenül magányos, és a
védekező stratégiáinak gyökere az élete során többszörösen elszenvedett
traumáinak következménye.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Ebben nem különbözik Woo-joo-tól, aki
szintén halmozottan sérült személyiség, csak éppen más utat választott
magának. Ezt a két embert vezeti egymáshoz a történet, akik eleinte
kóstolgatják egymást, de a kölcsönös megismerési folyamatuk végül azzal jár,
hogy mindketten kimozdítják egymást a kiépített önvédelmi bázisukról. Ám ezzel kockázatos terepre tévednek, mivel a kettőjüket összekötő, sokáig csak Woo-joo
által tudott kapocs sötét árnyékot vet az egymás iránt ébredő érzéseikre.
Nézőként tudatában vagyunk a veszélynek, és szinte egy thrillerhez hasonló az
aggodalmunk, amit értük érzünk, különösen a gyanútlan Dong-jin iránt.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Miközben
figyeljük kettőjük kapcsolatát, kibomlanak a családi történeteik, melyek
összefüggésben állnak egymással. Megismerünk kétféle anyafigurát. Egyikük, Ma
Hee-ja (Nam Gi-ae) teljesen alkalmatlan erre a szerepre, mert valójában egy
női predátor, akit csak az érdekel, hogy kiszemelt férfiáldozatai révén
jólétet biztosítson magának. Családosokra is szemet vet, és ennek áldozata a
gyermekeivel magára maradó másik anya, Kim Hyeon-joo (Kim Hee-jung), aki
belebetegszik a vele történtekbe, de éppen ezért sokáig ő sem képes a
gyermekei mellett betölteni a szerepét. Míg Dong-jin teljesen magára marad,
Woo-joo-nak fel kell vállalnia a testvéreiről való gondoskodás feladatát.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
A dráma a két testvérének, valamint közös barátjuknak története
is. Alkalmi pszichologizálással a történetet annak feltárásaként is
értelmezhetjük, hogy a családi viszályok miféle traumákat okoznak a védtelen
gyermekeknek, akik a hatásokat egy életen át cipelik magukkal. Woo-joo túlzott
felelősségvállalása, a bosszúszomja is ennek a következménye. Nővére, Sim
Hye-song (Kim Ye-won) menekülése a rosszul választott párkapcsolataiba,
pszichoszomatikus tünetei szintén a szülők nélküli felnövekvés problémájából
fakadnak. Külön érdekesség, hogy az ő története szinte "dráma a drámában", akár önállóan is megállná a helyét. A fiatalabb fiútestvér, Sim Ji-goo (Jang Sung-bum) inkább már a
nővérei deformáltan túlféltő, fojtogató szeretetétől szenved, mely akadályozza
az önmegvalósításának útját. A családi barát, Yoon Joon (Sung Joon) remek
figura, aki folytonosan kiegyenlítő szerepet játszik a testvérek harcaiban,
miközben érzelmei ingadoznak a két lány között. A drámába még az is belefér,
hogy Yoon Joon önálló családtörténeti hátteret kap, mi pedig egy riasztó
családmodellt, amelyből csak elmenekülni lehet, ahogy a férfi is teszi - aki
egyúttal levonja azt a követeztetést is, hogy legjobb lenne az életét saját
család vállalása nélkül leélni. A két főszereplő párkapcsolata mellett ennek a
négyesnek a folyton változó kapcsolatrendszere adja a történet dinamikájának
egyik forrását.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
A másik forrás Dong-jin cége, amelynek a helyzete
nem stabil, mivel van egy kemény ellenlábasuk Sin Seong-man (Shin Mun-sung),
akinek célja a vállalkozásuk bedöntése. Woo-joo megjelenése a cégben egyrészt hatással van a kollektívára, másrészt ez a közeg folytonos
visszajelzéssel szolgál a számára Dong-jin személyiségének kiismeréséhez. Ide
kötődik a dráma egyik fontos alakja, Choi Seon-woo társigazgató (Jun Suk-ho),
aki nemcsak Dong-jin egyetlen értő és féltő barátja, hanem a dráma talán
legelevenebb alakja is. Hangos, vicces és látszólag dologkerülő, de mindig ott
van a kellő pillanatban, ahol szükség van rá, és összekötő kapcsot képez olyan
szereplőkkel, akikkel kapcsolatban Dong-jinnek el kell simítania a fennálló
konfliktusokat. Ilyen Dong-jin előző szerelme is. Kang Min-yeong (Ahn
Hee-yeon) karaktere nagyon ügyesen lett megírva, folyamatosan mélyítve a
kezdetben egydimenziósnak tűnő láttatását. A céges kapcsolati hálóban gazdag a megjelenő alakok sora, mindegyikük hordoz olyan
személyiségelemet - és ezzel együtt morális tanulságot is -, ami a munka világához
köthető (versenytársakkal való viszony, céges árulás vagy éppen kitartás,
stb.).
A történet viszonylag különálló alakja Yoon Dae-hong
(Choi Jung-woo), akinek bár semmi köze az apasághoz, mégis apai menedék
Dong-jin számára. Nagyon szép a hozzá fűződő kempingezés szimbolikus
motívumként való használata Dong-jin lelkiállapotainak kifejezésében, érdemes
megfigyelni azt a képsort, amikor a kempingezés eszközein már csak polcra helyezett dísztárgyakként pásztáz végig a kamera. Sok drámában
feltűnnek a vérségi családi kapcsolatok pótlékaként kiépülő emberi szövetkezések, önkéntes szerepvállalások, Yoon alakjában itt is valami hasonlót látunk.
(A szerző képernyőképe a Call It Love című sorozatból.)
Visszatérve
az anyafigurákra: mindkét esetben világos, hogy a gyermekek nem menekülhetnek
az "örökségüktől" - Dong-jin az anyja által elkövett bűnök terhétől, Woo-joo
pedig nem tekinthet el az anyja életét tönkretevő bajok forrásától. Mindebben
benne van annak a kérdése is, hogy a gyermekek meddig felelősek a szüleik
életéért. Láttunk már drámákat, amelyek különböző módon, sokszor szélsőségesen
válaszolták meg ezt a kérdést, a gyerekekre hol tragédiát hozva, vagy éppen
bátorsággal felruházva őket a szülői örökséggel való leszámoláshoz. Itt némi
melodramatikus fordulatot követően, az időre is bízva a megbékélést jutunk el
a végkifejletig, melyben nem kevés szerepe van az anyai szívnek. Annak az
anyai ösztönnek, ami felismeri a jót az ellenség gyermekében is, és
megenyhülve magához fogadja az eltaszítottat.
A Call It Love
további erénye, hogy bár sok könnyet hullajtanak benne, mégis ellenáll minden
melodramatikus stíluselemnek. Mentes a dagályosságtól és a
szentimentalizmustól, mindvégig megőrzi a karakterek és a helyzetek valós
életszerűségét. Igaz ez a zenéjére is, ami szép és érzelmes, de kicsit sem
érzelgős. Végül meg kell említeni, hogy Jang Sung-bumnak angyali hangja
van.
Jogi nyilatkozat: A cikkben felhasznált összes kép a Call It Love oldalról a Disney Plus tulajdonát képezi, és itt a Fair Use feltételei szerint használjuk kritikai és tudományos ismertetési céllal.
