2021. július 31., szombat

[Tévédrámákról] THE KING: ETERNAL MONARCH (2020)

더 킹: 영원의 군주

SBS, Netflix / 2020 / 16 rész
Műfaj: fantasy, romantikus dráma
Írta: Kim Eun-sook 
Rendezte: Baek Sang-hoon, Jung Ji-hyun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema






Leírhatnám, hogy mi ennek az időutazós drámának a története. Hogy mi a különbség a benne látható Koreai Királyság és Koreai Köztársaság között. Hogy mi a konfliktusa. Hogy milyen karakterek és miért utazgatnak a két világ között. Hogy milyen, ha egymásba szeret két ember, akik a különböző világokhoz tartoznak. De nem teszem, mert teljesen felesleges.

Még ha nem is igényes, de nézhető, közepes történeteket bármi köré tudnak keríteni a koreai szórakoztatóipar profi szakemberei. Most azonban mindegy, hogy mit csináltak, mert a végeredmény domináns jellemzői teljesen maguk alá temették mindazt, amiért egy drámára érdemes időt pazarolni. Pedig a The King: Eternal Monarch (A király: Örök uralkodó) alapötletéből is lehetett volna egy látványos, érdekes és humoros drámát készíteni, kár érte.

Ehelyett sikerült egy olyan Hamupipőke-történetet képernyőre vinniük, ami egyszerűen kiakasztja a jó ízlést. Valójában semmi másra nem törekedtek, minthogy felvonultassák a mesebeli (herceg helyett a) királyt, aki csudálatos jelmezekben feszít hófehér paripáján, miközben belovagol Szöulba az egyik soksávos autóúton. Aztán úgy is marad, csak néha giccses kulisszák közé keveredik. Teljesen úgy tűnik, mintha a karaktert eleve Lee Min-hóra írták volna, aki maradéktalanul hozza ezt a műmájer figurát.

Klassz lenne, ha kapnánk olyan jelzéseket, hogy ez egy poén, mert akkor lehetne vele valamit kezdeni. De az alkotók mindvégig véresen komolyan tálalják az aranyszobrokkal csencselő felséges idegent, mint ahogyan azt is, hogy a nagyszájú és flegma rendőrlány rövidesen kapitulál a Női Álmok Páratlan Férfija előtt, és ezek után bódultan szédeleg utána mindkét birodalomban, a vágyakozás könnyeivel a szemeiben. Komolyan mondom, hogy még nem láttam olyan férfi karaktert, akinek egyetlen jellemzőjeként azt írták volna elő, hogy legyen délceg, ha törik, ha szakad. Efféle szerencsétlen női karakterből azonban már láttunk több hasonlót, de ennyire gyermetegen lányregényest talán még sosem. 

Bár az ifjúság efféle idejétmúlt mintákkal való hülyítése ellen is tiltakozni kellene, mégis felmerül az emberben, hogy talán a 8-10 éves kislányokat célozták meg ezzel a drámával? De biztosan nem, mert ahhoz elég sok gonosz bácsi is szerepel a történetben, akik nem riadnak vissza az öldökléstől sem.

Nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy a sorozat készítőinek fülében folyton ott csengett a pénztárgép, amikor azon gondolkodtak, hogy mennyi bevételt hozhat a korábbi közvéleménykutatások által jól beváltnak talált elemek belezsúfolása a történetbe, akár összeillenek egymással, akár nem. Így kapunk az amúgy is környezetidegen király köré egy olyan birodalmat, amelynek jövőbeli világában a történelmi drámák kliséi szerint működik a királyi udvartartás, miközben a gonosz boszorka miniszterelnök haute couture ruhákban, tűsarkakon tipegve ármánykodik, a hadvezérré avanzsált királyunk pedig mellét kitárva az ellennek vezérli a japánok elleni tengeri ütközetet (természetesen némi aktuálpolitikai sziget-vitát is megidézve).

E ponton a humort számomra a Netflix feliratozása mégis meghozta, amely szerint (angolul és magyarul is) ezt a parancsot adják ki, miközben rombolókat látunk a tengeri ellen felé törni:
"A 203-as motorcsónakflotta elöl blokkolja őket."

Egyébként pedig egészségére mindenkinek, aki szereti az ilyesmit. Nálam megy a kukába, még ha szép is volt a bambuszerdő és voltak jobb sorsra érdemes karakterek is benne.
























[Tévédrámákról] FULL HOUSE Take 2 (2012)

풀하우스 2


SBS Plus & TBS Channel 2 (Japan) / 2012 / 20 epizód (40 rész)
Műfaj: dráma
Írta: Park Yeong-sook
Rendezte: Kim Jin-young, Nam Gi-hoon
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema






Merész gondolat volt a nyolc évvel korábbi bombasikerű Full House-hoz második szériát álmodni. Jómagam úgy voltam vele, hogy ódzkodtam a megtekintésétől, mert féltem, hogy egy sikertelen kísérlet kárt okoz az eredeti, nagyszerű élményben. No Min-woo kellett ahhoz, hogy végül mégis rávegyem magam a megnézésére, mert mióta őt a Rock Rock Rockban láttam, bármiben bizalmat szavazok neki.


No Min-woo



Az új sorozat végül koreai-japán-kínai koprodukcióban született meg, és a teljes legyártása után került adásba, ami ritkaság, azt tekintve, hogy a sorozatok többségét még javában forgatják, amikor az első részeket már sugározzák a tévécsatornák.

Szerencsére ez a második széria nagyon lazán kapcsolódik az első történethez, annak néhány motívumát és fordulatát veszi át, azokat is inkább csak emlékeztető jelleggel. Teljesen mások a karakterek és önálló a történet is.

A Full House maga, mint épület, nem annyira domináns szereplője ennek a drámának, mint elődjének, de a visszaszerzése itt is tét, csak most nem a lány, hanem az egyik férfi főhős harcol érte. Az eredeti szerelmi négyszög helyett most egy klasszikus háromszöget találunk, bár később feltűnik még egy negyedik szereplő is, aki valójában nem sok vizet zavar a fennálló viszonyokban, de segít tisztázni az ellentétek okait.

A sorozat közegét a 2012-ben már nemzetközi színtéren is gőzerővel dübörgő K-pop szcénájába helyezték, aminek így számos fellépés részletét köszönhetjük, valamint a konfliktusok egy része is az iparág rejtett viszonyaira világít rá, és ezek szinte biztos közönségsikert ígértek. 

A szerelmi háromszög két férfi tagja a Take One nevű formáció két idolja, akik ki nem állhatják egymást, állandó viaskodnak szakmai és személyes téren is. A népszerű, mindenki által kedvelt Won Kang-hwi (Park Ki-woong) mellett a másik tag a morcos, rossz modorú Lee Tae-ik (No Min-woo), aki küzd az apja által tervezett Full House visszaszerzéséért, mely az őt is foglalkoztató ügynökség tulajdona. A duóhoz kerül egy magát stylistként éppen kipróbáló tehetséges, pályakezdő lány, Jung Man-ok (Hwang Jung-eum), akinek keresztneve angol fordításban Full House-t jelent. 


Hwang Jung-eum


Park Ki-woong


Természetesen mindkét férfi érdeklődni kezd a lány iránt, aki hiába ápol gördülékeny és szeretetteljes kapcsolatot Kang-hwival, szíve valamiért mégis a zárkózott, nehezen kiismerhető Tae-ik felé vonzza. Rövidesen mindenkit a Full House közös fedele alatt találunk, majd a hapkido edzőteremben, amely Man-ok nagyapjának tulajdona, és a lány valójában ott oktató. Miközben folynak a szerelmi csatározások, a fiúk szólókarrierbe kezdenek, melynek során teljesen kiszolgáltatottak az ügynökség érdekeinek és önkényének. Ez ellen szintén fel kell venniük a kesztyűt. 

A második széria legnagyobb eltérése azonban a történések láttatásának módjában rejlik. Míg az eredeti Full House-ban belső, érzelmi elmozdulások mentén haladtunk előre, most sokkal inkább külső történések viszik előre az eseményeket. Ezáltal nagyon elüt a két sorozat hangulata is, a másodikban nem igazán találjuk az elsőre annyira jellemző intimitást, melyben felnagyítva érzékelhettük a legkisebb érzelmi rezdüléseket is. Ugyanez igaz a humorra is, mely ezúttal szintén nem igazán a főszereplők sajátja, inkább viccesnek szánt, esetenként meglehetősen otromba karakterekre van bízva.

Azonban a történet jól megírt, érdekes konfliktusokat és fordulatokat tartalmaz. A dráma erőssége ezúttal is a kidolgozott karakterekben és a színészi játékban van. A lány nem egy szokványos szépség, van benne valami a csitrik bohémságából, de határozott, erős személyiség. Kang-hwi története kap egy erőteljesen melodrámákra jellemző fordulatot a látásromlással, amit kissé idegennek vagy túlzásnak is érzek ebben a darabban. Annyi előnye mégis van, hogy Park Ki-wong számára remek játéklehetőséget biztosít, amit nagyon szépen meg is valósít.

Az első Full House karakterei közül leginkább Lee Young-jae köszön vissza Lee Tae-ikben. No Min-woo-nak ugyanazt kellett megmutatnia, mint hajdanán Rainnek, ez pedig nem más, mint a karakter belső érzései és a kimutatásukra való képtelenség közötti feszültség. A hasonló feladatot mégis teljesen más módon oldották meg. No Min-woo nem olyan sokszínű, mint Rain, de vadabb érzelemvilágú, akinél nem az útkeresés, hanem az elszántság dominál. Nem sajátja az az ösztönös humor, amely elődjéből annyira természetesen fakadt, de a helyzetkomikumokban otthon van. Általában olyan, mint egy felajzott íj, folyton pattanásig feszült. Míg Rain arca mindent elárult, No Min-woo testtartása beszél, de méginkább a szemei. Indulatos pillanataiban láthatóvá válik az égő tekintete, amellyel néha ölni is tudna. Ugyanakkor mégis szelíd, és ugyanúgy árad belőle a magányosság, mint hajdan Young-jae-ből. 

A mellékszereplők közül ki kell emelni az ügynökség munkatársait, akik között a gazemberek és a tisztességes, szakmájuk hiteléért tenni akarók ugyanúgy megtalálhatók. Nem fukarkodik a dráma az elvakult, gátlástalan rajongók kendőzetlen bemutatásával sem, viccesnek gondolhatnánk számos róluk szóló jelenetet, ha nem ismernénk azok igazságtartalmát. És persze ott a média is, mind a hagyományos, mind a közösségi, a szereplők sorsát alakító befolyásával. Valamint a hapkidós nagypapa, aki mindenkinél félelmetesebb (egy ideig).

Talán hogy megkülönböztessék a sorozat világát a valódi K-pop valóságától, a dráma stylistjai (különösen a fodrászok) erős túlzásokba estek, néha rájuk kellett volna szólni. Szerencsére itt is igaz a színészekre, hogy természettől fogva olyan szép emberek, akiknek megjelenésén még így is nehéz volt rontani. 

Az első széria a zenéjéről is híres lett, sajnos a második e téren is elmarad tőle. Bár vannak benne szép dalok, elég gyorsan feledésbe merülnek.

A második Full House mégsem okozott különösebb csalódást, bár távolról sem tudta befogni az első széria nagyszerűségét. Ettől függetlenül kellemes, szórakoztató élményt nyújtó dráma. 
























2021. július 28., szerda

[Tévédrámákról] ALICE (2020)

앨리스

SBS, 2020, 16 rész
Műfaj: drama, sci-fi, thriller
Írta: Kang Cheol-gyoo, Kim Ga-yeong-I, Kim Gyoo-won
Rendezte: Baek Soo-chan
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema






Az Alice a tudományos-fantasztikus sorozatok egyik igen jól sikerült darabja, amely az időutazás népszerű témájával foglalkozik. Nagyszerű építmény a szerkezete, mely kellőképpen bonyolult ahhoz, hogy a nézőket thrilleres izgalmak között folyton éber figyelemre késztesse, elegendő töprengeni valót adva a magyarázatok megtalálására.

A történet szerint 2050-ben sikerre vezettek a kutatások és lehetővé vált az időutazás. A kutatók szándéka az volt, hogy lehetővé tegyék a múltbéli szeretteinkkel való találkozást és az elkövetett hibáink helyrehozását. Egy Alice nevű vállalkozás létre is jött erre a célra, melynek székhelyét 2020-ba telepítették. A cég időutazásokat szervez a jövőből érkező klienseinek, akik közül úgy tűnik, hogy egyre többen áthágják a felállított szabályokat, melyeket a világ rendjének megőrzése érdekében hoztak.







A sorozat főszereplője Park Jin-gyeom (Joo Won) nyomozó, aki kollégáival együtt számos megmagyarázhatatlan esettel szembesül. Ezeknek nyomába eredve felmerül benne a gondolat, hogy időutazókkal állnak szemben, ami képtelenségnek tűnik. A nyomozás vezeti el egy fizikus kutató hölgyhöz, Yoon Tae-yihez (Kim Hee-sun), akivel találkozva a nyomozó döbbenten észleli, hogy a nő pontos hasonmása az édesanyjának, akit tíz évvel azelőtt rejtélyes körülmények között megöltek. Jin-gyeom azért lett rendőr, hogy megtalálja anyja gyilkosát, aki után azóta nyomoz.

A szálak elvezetnek egy Kuiper nevű kutatóintézethez, és egyre többször belefutnak az Alice munkatársaiba is. A 2020-ban folyó nyomozást hamarosan időutazások is tarkítják, melyeknek Tae-yi és Jin-gyeom a részesei. Ezek az utazások új információkkal és felismerésekkel gazdagítják a két főszereplő előéletét, valamint rámutatnak a jelenkori nyomozásban megválaszolandó kérdésekre. A történetben feltűnő szereplőket több alakban látjuk, akik saját maguk különböző időbeli vagy másik dimenzióbeli változatai. Ennek megfelelően változnak a jellemzőik és a szándékaik is. Végül felsejlik egy ismeretlen csoportosulás is, amelynek tagjai egy titokzatos Mestert követnek.

A sorozat történetének kibomlása egy misztikus elemre épül. Az időutazások megkezdésével egyidejűleg a híresztelések szerint született egy írás is, a Próféciák könyve, amely megjósolja az időutazások végét, valamint tartalmazza a végső leállításuk módozatát. Ki az utazások folytatásáért, ki azok befejezéséért, de mindegyik szervezet elszántan küzd a könyv megszerzéséért, melyet meg is találnak, majd utána többször gazdát is cserél. A problémát a könyvből kitépett és eltűnt utolsó oldal jelenti, mely a végső próféciát tartalmazza. Miközben ennek holléte után kutatnak, a történet előre haladtával megismerjük a könyv egyes részleteit, és a cselekményben látjuk az azoknak megfelelő eseményeket. 




Jin-gyeom utazásai minden alkalommal anyja halálának napjára vezetnek vissza. Mindig ugyanazt látjuk más-más változatban, néhány újabb elemmel kiegészülve, de a végeredmény mindig ugyanaz, megölik az édesanyját. A végső lap jóslatának és egy paradoxonra épülő tanmesének a megismerése hozza el a változást, mely befolyásolja az édesanya és Jin-gyeom cselekedetét is.

Az Alice így kielégíti mind a sci-fi, mind a misztika iránt rajongók elvárásait. Yoon Tae-yi professzor előadásain át mindig kapunk néhány mondatnyi ízelítőt a kvantumfizika rejtelmeiből, és eljátszunk olyan közismertebb elemekkel is, mint amilyen a "Schrödinger macskája" néven elhíresült példázat. 

A bonyolult szövétnek ellenére a sorozat egésze meglehetősen koherens, mégis - ahogyan az nem ritka az ilyen történetek esetében - megválaszolatlanul hagy bizonyos kérdéseket. Ilyen például a párhuzamos valóságok és a záró példázat paradoxonjára felelő végső megoldás viszonya. Nehezen értelmezhető, hogy miért őrződik meg az eredeti nap - még ha módosult formában is - az időutazó szereplőivel, és hogyan maradhatnak meg vagy hívhatók elő olyan emlékek, melyeknek gazdái sosem léteztek. Persze szentimentális utalásokat kapunk a szeretet mindenhatóságára vonatkozóan, de ez mégsem illeszkedik a történet szigorú logikai rendjébe. 

Talán a furcsaság magyarázata abban keresendő, hogy a sorozat alkotói ki akarták elégíteni a romantikára vágyó nézők óhajait is, és valljuk be, hogy ezt mesterien tették. Mert annak ellenére, hogy többször is hangsúlyozzák a logikus magyarázatot, mégis mindvégig lebegtetnek egy másik lehetőséget is: a nyomozó vajon mindenkor édesanyja különböző életkori változatait látja, vagy a fiatalabb és idősebb nő két különböző dimenzió egymástól független, önálló élettörténetű és személyiségű lénye-e? Valójában filmnéző rutinunk látja bele a szerelmi vonzódást is a kapcsolatukba, ami rögtön kiváltja a berzenkedésünket is a természetellenes anya-fiú kapcsolat ellenében - ráadásul a lezárás is nyitva hagyja ezt a kérdést. Pedig ha figyelmesen nézzük a közös jeleneteket, azok egyikében sem történik más, mint ami anya és gyermeke között bármikor megeshet. Egy következő széria készítéséhez mindez cliffhangerként is értelmezhető, így nem meglepő, hogy már meg is érkezett a folytatás híre.

Ki kell emelni a film látványvilágát, melyben a futurisztikus helyszínek, események és eszközök szemet gyönyörködtető tervezésben és kivitelezésben láthatóak - pazar az Alice épülete, a hozzá vezető út, a drónok és a fegyverek, a büntető bilincs működése, vagy akár az idő lefagyásának megjelenítése is. Hatásos a titokzatos könyv visszafogott láttatása is. A belső terek valószerűek és életteliek, legyenek azok múlt-, jelen- vagy jövőbeliek.






Nem nélkülözzük az akciókat sem, jól kivitelezett, meglepően ötletes autós üldözéseket és kaszkadőr-mutatványokat élvezhetünk. 

A két főszereplő karaktere magasan kiugrik a többi közül, mivel mindkét színész sokszínű játéklehetőséget kapott a gazgagon megírt szerepe által. Kim Hee-sun alakításában pontosan érzékeljük a jelenkori és az időutazó Yoon Tae-ji személyiségbeli eltéréseit. Míg a fiatal lány cserfes és életvidám, nagyon határozott, éles eszű lény, addig az anyai szerepben lévő nő finom és mélyen érző, aggódó, szeretettel teli ember. Nem lehet elmenni szó nélkül az anya finoman nőies, érett szépsége mellett. 




A hét évvel korábbi Good Doctorban már láthattuk, hogy Joo Won milyen elképesztő hitelességgel jelenítette meg az autisztikus jellemzőkkel bíró főszereplőt. Most is valami hasonlót kellett mutatnia, mert a filmbeli nyomozó egy alexitímia nevű problémával küzd, amely lehetetlenné teszi a számára nemcsak érzelmeinek kifejezését, hanem azok magában vagy másokban történő felismerését is. Az ilyen emberek az érzelmeket a kísérő testi jegyekből (gesztusok, arckifejezés és hasonlók) azonosítják, valamint tanulással képesek ledolgozni ebbéli hátrányukat. Bár a sorozatkészítők előszeretettel alkalmaznak ilyen karakterjellemzőket, ebben az esetben ez többszörösen gazdagítja Jin-gyeom életre keltésének játéklehetőségét. Egyrészt folytonos humorforrás a faarcú nyomozó törekvése a viselkedési normák követésére, melynek ilyen párbeszédeket köszönhetünk, mint ez a kihallgatásrészlet az iskolás Jin-gyeom és egy rendőr között:
- Ugyanabba a színházi szakkörbe járunk.
- Színház? Színész akarsz lenni?
- Nem. Anyám kényszerít, hogy járjak, azt mondja, hasznos.
- Hasznos? Mire?
- Még nem segített, szóval nem tudom.
Másrészt kiismerhetetlenné és titokzatossá teszi ezáltal a karaktert, mert sosem lehet tudni, hogy Jin-gyeom mire gondol. Szélsőségesen túlzó megjelenítésében pedig ez a jellemző vérfagyasztóvá teszi a karakter egyik változatát. Joo Won soha nem esik ki a szerepéből: legyen az indulattól vezérelt vagy fájdalommal járó akció, az arca szinte rezzenéstelen marad, mindig a tekintete árulkodik az érzéseiről, melyekkel természetesen ő is rendelkezik, még ha nincs is annak tudatában. Ezen a merev külsőn keresztül mégis az érzések teljes arzenálját képes átvinni, amitől a színészi játéka ismét tökéletes és emlékezetes marad. És akkor még nem is említettük az akciójelenetekben mutatott nagyszerű teljesítményeit. Ha mindez nem lenne elég, akkor Jin-gyeomot három különböző életkorában is láthatjuk, melyeket a mozgásuk és hangjuk különbözőségével tud hitelessé tenni, az egyik változatot egy kiváló maszkmesteri teljesítmény segítségével.






További remek karakterek sokaságával találkozunk a sorozatban, és a színészválasztások többsége is telitalálat. Néhány gyengébb karakter - számomra ilyen volt Ko nyomozó (Kim Sang-ho), a dráma egyetlen tökéletesen hiteltelen jelenetében a rendőrségen felfordulást okozó Tae-yi nevelőapja (Choi Jung-woo), vagy az időutazó pszichopata testvérgyilkos (Lee Jung-hyun-I9) - mellett nagyszerűeket is látunk, mint Choi Won-youngot a Kuiper vezetőjeként vagy Yoo Joo-mant a sorozatos gyilkosságok elkövetőjeként. Az Alice tagjai mind telitalálatok, akik talán különleges, mégse dominánsan érzékelhető sminkjüknek köszönhetően különböznek a jelenkori figuráktól. Bár Yoo Min-Hyuk szerepében Kwak Si-Yang szinte mindvégig jelen van a történetben, a szerepét lehetett volna sokkal hangsúlyosabbá tenni, mert így kissé halvány maradt a nyomozóval alakuló kapcsolata az érdekes és jól megformált karakter ellenére.





Az Alice eseménydús, feszes, meglepő fordulatokban gazdag sorozat, mindenképpen érdemes a megtekintésre. Különösen azért, mert a filmes izgalmakon túl számos olyan morális kérdést is felvet, melyek a sorsunkba való beavatkozással, vagy a nagyszerű emberi találmányok és a felhasználásukat befolyásoló mohóság és gátlástalanság következményeivel kapcsolatosak. 
















2021. július 22., csütörtök

[Tévédrámákról] A LOVE TO KILL (2005)

이 죽일 놈의 사랑


KBS, 2005, 16 rész
Műfaj: melodrama
Írta: Lee Kyeong-hee
Rendezte: Kim Kyoo-tae, Kwak Jeong-hwan
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema



Elemzési kísérlet következik, tehát a dráma ismeretét adottnak tekintem. Csak az olvassa el, aki már látta a sorozatot, vagy nem zavarja, hogy a legtöbb részlet a megtekintés előtt kiderül a számára.






Mivel ez a dráma nem tartozik a legújabbak közé, azt hiszem, hogy nyugodtan kezdhetem az utóhatásával, melyet sokan megerősíthetnek az "elszenvedői" közül. Mert rendre arról számoltak be a nézők, hogy hetekkel, sőt hónapokkal később is valami különös fájdalom gyötörte őket, mely évek múltán is előjön, ha erre a drámára gondol az ember. Meg kell erősítenem ezt a tapasztalást, mert bár a magam számára volt a legnagyobb meglepetés, de én sem menekültem meg tőle. Ez valami egészen más volt, mint egy átlagos megindultság, amit egy tévésorozat általában ki tud váltani. Nem is nagyon emlékszem hasonló tapasztalatra, bár talán egyre mégis: furcsa rokonítás, de Oliver Stone The Doors című filmje után éreztem valami hasonló, mély megrendülést.

Csak valami nőies túlérzékenységről lenne szó? Vagy valami sokkal mélyebb dologról? Nem lehet nem gondolni egy irodalmi előképre. Goethe regénye, a Werther szerelme és halála állítólag öngyilkossági hullámot is kiváltott, de ha a hullám csak legenda is, számos, az írás hatására elkövetett öngyilkosság bizonyított tény. Ennek magyarázatára Szerb Antal ezt írta: „A regényben sokkal több van, mint a sablonos szentimentális korhangulat … Goethe a szentimentális és kecses rokokó keretbe belekomponálta a végtelent.”

Az A Love To Kill (továbbiakban ALTK) ugyan se nem szentimentális, se nem kecsesen rokokós, valamiféle végtelen mégis felsejlik benne. Talán az emberi érzelmek végtelensége, a maga sokszínűségében, sorsszerűségében és időtlenségében. Az ALTK műfaja melodráma, és mint ilyen, sokkal inkább a görög tragédiákkal tart lelki rokonságot. Kiemelve közös sajátosságaikból néhányat, rá fogunk jönni a rokonság okára: mindkét műfaj zárt cselekményt tartalmaz, melyekben drámai fordulatok következnek be, egyik sem nélkülözheti a tragikus hőst, aki elkövet valamiféle drámai vétséget, melynek következtében elbukik, hiába küzd a sorsa ellen, a végkifejlet nyomán pedig katarzist élünk át.

A komoly előéletet befutó, végül ponyvák között végző irodalmi melodrámák után a műfaj a filmművészetben is lábra kapott, de a filmes melodráma is kétesebb hírű, mint klasszikus görög őse, mert bár kezdetben a műfaj a művészi kifejezésmód megjelöléseként is érvényben volt, egy idő után belecsúszott a szentimentális, giccses alkotások körébe. De nem teljesen és nem véglegesen, mert a melodráma mint műfaj, vagy a melodrámai hatások, mint hangulati-stiláris eszköztár, újra és újra erőre kap és idomul az adott kor jellemzőihez, vagy a műfajhoz, amelybe szervesen beépül.

A modern filmes melodrámák újjáéledése meglepő módon a koreai filmművészetben különös erővel következett be, mely sajátos ötvözeteket képezett a helyi kultúra számos elemével. 

Az ALTK egy olyan kortárs televíziós melodráma, mely egyszerre tartalmazza a klasszikus játékfilmes melodrámák drámai sűrítményeinek jellemzőit: a noir-hangulatot, a komor és tragikus, szerteágazó történetet, a váratlan, fatális fordulatokat, a végzetes következményekkel járó tévedéseket és vétségeket, a szerelmi vetélkedés sokszögét, a szenvedélyek viharát, a küzdelmet a végzet felé rohanó sors ellen, valamint a tragikus végkifejletet - mindezt azonban a sorozatokra jellemző, hosszabbra nyújtott és kissé epikusabb formában, amely azonban megtartja a monológok szerepét és az érzelmi feszültségek fokozására megszólaló zenék használatát. Utóbbira utal a melodráma neve is: a "melosz" zenét, míg a "dráma" színdarabot jelent, összességében tehát zenés drámáról van szó. 

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy a melodrámát nem is olyan könnyű megítélni, mert bár érvényben van vele szemben egy megvető előítélet, ha közelebbről megnézzük, hogy hány elismert és kvalitásos alkotásnak lényegi eleme, akkor már zavarba jöhetünk. Folytonosan keresik is azt a választóvizet, mely elkülöníti az értékest az értéktelentől. Egyike ezeknek az a próbálkozás, mely a különbséget abban látja, hogy míg egy görög tragédia hőse aktívan küzd a sorsa ellen, és éppen e küzdelembe bukik bele, ami kiváltja a megrendülésünket, addig a melodrámai hősök mélyen szenvedve, de inaktív módon megadják magukat a sorsuknak, ezért sokkal inkább csak sajnáljuk, vagy akár meg is könnyezzük őket. Az ALTK vizsgálata különösen érdekes lesz ebből a szempontból.

A drámát a KBS2 televízió gyártotta és mutatta be 2005. október 31-én, a 16 rész sugárzása karácsony előtt ért véget. Nem tudjuk, hogy december 20-án esett-e a hó Koreában, de az utolsó epizód havas képei biztosan nem álltak szemben a téli évszak hangulatával. 

A drámát Lee Kyung-hee írta, aki két évvel korábban a Sang-doo, Let's Go to School! című sorozattal alapozta meg hírnevét. A sorozat rendezője Kim Kyoo-tae, akinek ez a második drámája. A kilencedik résztől lép be mellé Kwak Jeong-hwan, akinek ez az első rendezőként jegyzett munkája, de korábban a Sang-doo segédrendezője volt. Az ALTK zenéjét Choi Seong-kwon és Kim Ji-soo zenei rendezők, valamint Choi In-hee jegyzi.


A dráma címe

A dráma eredeti, koreai címe '이 죽일 놈의 사랑', angolul pedig 'A Love to Kill' lett a hivatalos fordítás, ami magyarul szó szerint azt jelenti, hogy 'egy szerelem, hogy megöljön'. Magyarul ennek irodalmibb változata lett az elterjedt 'Gyilkos szerelem'. Ugyanakkor feltűnt, hogy a Naver koreai szótárában a '죽일 놈' nemcsak gyilkos embert, hanem gazembert, hitvány, nyomorult alakot is jelent, sőt dalcímként guiltynek, bűnösnek is fordították. Tehát véleményem szerint lehetséges a címet szó szerint ''egy gazember/hitvány alak bűnös szerelme'-ként fordítani, ezt ugyancsak költőibbé téve "Bűnös szerelem"-ként, Bár csak árnyalatnyi eltérésnek tűnik, mégis ez utóbbi talán teljesebben kifejezi a dráma egészét.


Szinopszis

Bokgu kegyetlenül szakít valódi szerelmével a zűrös életű, nagyhangú lány, Dajeong kedvéért, aki megmentette őt egy tűzeset során. A férfi K-1 harcos, aki tíz éve keresi eltűnt bátyját, Mingut. Amikor a testvérek újra találkoznak, Mingu az öccse szeme láttára váratlanul öngyilkosságot követ el. Ezt korábbi, színésznő szerelme miatt teszi, akinek éppen hírül veszi eljegyzését. Nem hal meg, de agykárosodást szenved, mozgás- és beszédképtelenné válik, aki csak egykori szerelmének fényképére ad érzelmi reakciót.

Bokgu bosszút forral a színésznő, Eunsuk ellen, mert olyan kép áll össze a számára, mely szerint Eunsuk és családja mélyen megalázta a bátyját azzal, hogy a szerelmes férfit önkéntes távozásra bírták Eunsuk életéből, mivel a színésznő sikereinek akadályát látták az egyszerű, munkás fiatalemberben, aki pedig korábban komoly szolgálatokat is tett a családnak. Bokgu testőrként elszegődik a színésznő mellé, és bátyja naplóját felhasználva, lépésről lépésre haladva megismétli Mingu udvarlását, ezzel összezavarva, majd magába bolondítva az érzelmi vákuumba került nőt.

Dajeong eközben pénzt zsarol ki a színésznőtől Mingu nevében, amivel Bokgut akarja segíteni a kórházi költségek fedezésében. Emiatt Eunsuk azt hiszi, hogy Mingu elárulta őt, és pénzért tűnt el az életéből.

Váratlanul színre lép egy gazdag chaebol-örökös, Kim Joonsung, akinek Eunsukkel lekapott, félreérthető, in flagranti képei beterítik a médiát. Apja haragját a férfi úgy akarja orvosolni, hogy magával kötendő házasságra kényszeríti és a cégbirodalom szolgálatába állítja a lányt. Eunsuk ellenállásának letörésére és családja támogatásának megnyerésére kíméletlen harcot indít, melyben hatalmával egyszerűen ledózerol minden akadályt. Azonban az új testőr, Bokgu még rajta is kifog, hiába igyekszik minden módon megalázni a férfit, nem kímélve annak élettársát sem. A két férfi között ádáz harc dúl Eunsuk szerelméért, melynek kimeneteleként Bokgu megszökteti a lányt az eljegyzés elől, majd azt követően romba dönti a lány érzéseit, elmondva neki, hogy csak szórakozott vele.

Bokgu mindvégig gondoskodik bátyjáról, akit elszántan igyekszik életben tartani. Mingu valódi sorsáról Eunsuk nem tud semmit. A lány ezért továbbra is kétségbeesetten kering Bokgu körül, hogy megtudja tettének valódi okát, aki végül elárulja, hogy ki a bátyja, ezzel teljessé téve a bosszúját. Hiszen Eunsuköt így nemcsak érzelmeiben alázza meg, hanem a botránnyal a színésznő szakmai hitelét is megsemmisíti, ezzel éppen olyan senkivé téve őt, mint ahogyan azt a bátyjával tették.

Csakhogy Bokgu sem maradt érintetlen a lány szerelmétől, döbbenten ismeri fel, hogy beleszeretett Eunsukbe. Rémülete akkor teljesedik ki, amikor rájön, hogy fatális tévedés áldozata lett, a valóság teljesen más, mint ami őt bosszúállásra vezérelte. Eunsuköt így ártatlanul tiporta el, bátyja érzéseit is beszennyezve ezzel. Eunsuk látogatni kezdi Mingut a kórházban.

A lány iránt egyre valódibb érzéseket tápláló Joonsung is értesül arról, hogy mi történt Minguval, és megérti Bokgu indítékait, bocsánatot is kér tőle, mert belátja a felelősségét Mingu sorsának alakulásában.

Váratlan fordulatként Mingu felébred a kómából, és Bokgu nem lát más lehetőséget, minthogy távol tartsa maguktól Eunsuköt, ezért elrejti a bátyját a lány elől, aki kitartóan keresi a férfit. Bokgu később azt hazudja neki, hogy Mingu meghalt. Bokgu kegyetlen tette ellenére Eunsukben nem haltak el az érzések, továbbra is mélyen szereti a férfit, akinek meg is bocsát. Véletlenül derül ki a számára, hogy Mingu él, sőt állapota annyira javult, hogy Bokgu hazavihette őt otthoni gondozásra.

Mingu és Eunsuk végül találkoznak egymással, és a nő úgy dönt, hogy a hozzá ragaszkodó Minguval új életet kezd, akit kárpótolni akar mindenért. Bokgu eközben egyre inkább foglya lesz önfeladó kapcsolatának, nem tud és nem is akar menekülni Dajeong fojtogató ragaszkodásából. Testvérével is csak hosszabb szünet után találkozik újra, amikor egyértelművé válik mindenki számára, hogy Eunsuk és közte erősebbek az érzések, mint ami a tényleges társukhoz fűzi őket. Hiába próbálják eljátszani a két testvér és a szinte sógornők családi négyesét.

Senki nem tudja, hogy Mingu a kórházi éber kómája alatt mindent értett Bokgu neki tett vallomásaiból, és most is rájön a valóságra. Mivel nem tud beszélni, csak agresszív módon képes kifejezni, hogy mit szeretne elérni, de ezt a többiek nem értik meg. Az egyre kezelhetetlenebb férfi gondozása felőrli Eunsuk erejét, amit Bokgu nem tud elviselni. Mégis megpróbálják erőszakkal elnyomni az érzéseiket, megfogadva, hogy nem lesz többé közük egymáshoz. Azonban Mingu váratlanul meghal.

Elszakadva egymástól, Eunsuknak és Bokgunak külön-külön kell feldolgoznia a kapcsolatot, mely Minguhoz fűzte őket. A trauma és egymás hiánya azonban önpusztító hajlamokat ébreszt mindkettejükben, míg Eunsuk anorexiás tüneteket produkál, Bokgu kemény alkoholizálásba kezd. Eunsuk mellett ismét ott van Joonsung is, aki jelentős változáson ment át, birtoklási vágya helyébe valódi szeretet is ébredt benne Eunsuk iránt, és ő az, aki elsőként megérti, hogy Eunsuköt és Bokgut olyan erők vonzzák egymáshoz, melyeknek sem ő, sem Dajeong nem tud útjába állni. Ezért egymáshoz vezeti Bokgut és Eunsuköt.

Bokgu elárulja a lánynak bátyja utolsó kívánságát, mellyel egymáshoz akarta a szerelmeseket láncolni. Ekkor válik mindkettejük számára világossá, hogy Mingu mindenről tudott, és milyen poklot állhatott ki az ébredése után. Mivel így kétszeresen is bűnt követtek el Mingu ellen, ennek terhe vállalhatatlan Bokgu számára. Ám hiába igyekeznek egymástól független, "normális" életet élni, mindig összetalálkoznak az útjaik. Mielőtt elfogadnák a sors rendelését, egyetlen boldog napot engedélyeznek maguknak, majd végleg elválnak egymástól. 

Úgy tűnik, hogy Eunsuk sorsa révbe ér Joonsung oldalán, sőt a szakmájához is visszatalál, míg Bokgu is új életet kezdhet Dajeong nélkül, aki végre belátja, hogy mekkora bűnt követett el Bokgu ellen. Hirtelen mégis Eunsuk eltűnéséről érkezik hír, akire Bokgu talál rá a boldog napjuk helyszínén, ahol végül mindkettejük sorsa beteljesedik, halálukban találnak végleg egymásra. 


A dráma szerkezete

Ha megpróbálunk a 16 részen belül kisebb összetartozó egységeket kijelölni, akkor az alábbi szerkezet rajzolódik ki, mely érdekes módon emlékeztet egy színjáték struktúrájára. A viszonylag hosszú kibontakozás "felvonását" két rövidebb szakasz követi:

Nyitány és expozíció (1-2. epizód)
    Előtörténetek, a konfliktus keletkezése: a bosszú megfogalmazódása

Első felvonás (3 - 10. epizód)
    A cselekmény kibomlása: a bosszú kivitelezése és beteljesítése

Második felvonás (11-12. epizód)
    Fordulópont: a fatális tévedés felismerése, kölcsönös belátások és bocsánatkérések
    Új, független élet kísérlete hazugság árán: Mingu elrejtése Eunsuk elől

Harmadik felvonás (13-15. epizód)
    Új élet a valóság talaján: Eunsuk és Mingu közös élete
    Mingu halála és a végakaratának következményei 

Epilógus (16. epizód)

Az egyes epizódok felépítése

Az alábbiak az általam ismert változatra vonatkoznak, meglehet, hogy a különböző kiadások (eredeti televíziós sugárzás, DVD-változatok) másfajta szerkesztést is tartalmaznak. 

Az egyes részek egy-két perc eltéréssel 60 percesek, kivétel az első epizód, amely majdnem 69 perc időtartamú, mivel az egy zenére komponált lírai nyitányt is tartalmaz.

A többi epizód in medias res kezdődik, tehát főcím nélkül, csak a fejezetek sorszámát és a stáblista kiemelt feliratait mutatva. A főcím jóval később lesz látható, és részenként más-más helyen bukkan fel, többnyire a 10. perc táján, vagy akár jóval később is. Több epizódban azonban nem is látható.

Minden rész elején a megelőző, főbb történések összefoglalóját láthatjuk. Az adott epizód történései időrendben követik egymást, melyek közé belső gondolatok vagy déjà vu érzések kivetülései, valamint olyan flashbackek ékelődnek, melyek korábbi történéseket mutatnak be. Ezek többsége fekete-fehérben játszódik, elsősorban azok, melyekben Mingu naplójának leírásai elevenednek meg. Bár nem teljesen következetes a fekete-fehér megkülönböztetés használata, ezek hozzájárulnak a sorozat noir-hangulatának kialakításához.

A jeleneteken belül vagy azok átkötésében a vágások számtalan lírai vagy éppen drámai összeköttetést eredményeznek. A rendező előszeretettel használja az oly módon összemontírozott képeket, melyekben a szereplők különböző történések részesei, mégis úgy tűnik, mintha ugyanazon a helyszínen lennének, vagy egymással állnának kapcsolatban. 

Nagyon szép példákat látunk erre az első epizódban, például a vízbe ugró bankárlány mentésekor. Úgy érezzük, hogy Bokgu és Eunsuk egymás felé úszik a víz alatt és Bokgu átkarolja a színésznőt, ám a vízből kiemelkedő kamera már a bankárlányt mutatja Bokgu vállán. 

Két példa a jelenetek összekapcsolására: 1) A Mingut kereső Eunsuk kétségbeesetten kiáltja a férfi után: "Kang Mingu, te szemét!" - amire Bokgu fordul vissza, aki bátyja szavait hallja magában. 2) Joonsung dühében az autójára csap, melynek dörrenésére a más helyszínen lévő Eunsuk sikolt fel. 

Ezekkel a megoldásokkal azt éri el a rendező, hogy folytonos képi kapcsolat teremtődik a szereplők között, sokszor nem is csak a két látható résztvevő között, hanem megidézve az őket összekapcsoló harmadik személyt, többnyire Mingut. 

Emlékezetesek azok a megoldások is, amikor nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy mi váltja ki a reakciót: például Bokgu éppen behúzni készül a Dajeongot megkörnyékező férfinek, miközben váratlanul feltűnik Mingu - Bokgu ökle pedig szétzúz egy tükröt, a nézőkre bízva, hogy kinek is szólt az indulatos öklözés.

Az epizódok végét a következő rész előzetesei zárják, minden alkalommal feszült kíváncsiságot kiváltó, tökéletes cliffhangerrel, és természetesen a teljes stáblistával.


Nyitány

A sorozat 2 és fél perces hangulati alapozása az első rész jeleneteinek kivonatából készített lírai kompozíció. Az érzelmes zenére a folyóparti fűben heverő Bokgut látjuk, aki ujjain át nézve először a napot figyeli, majd fűbe hulló kezével mintha el szeretne érni valamit. Eunsuk a homokos tengerparton fekszik, keze ugyanúgy szeretne megérinteni valamit - talán Bokgut. aki visszatükrözi a mozdulatát. A képek egyszerre szólnak vágyakozásról és elválasztottságról.





A főcím változatai

A szokatlan és különböző helyeken megjelenő főcímnek több változatát is látjuk. A színes és fekete-fehér, drámai zenére váltakozó képeken Bokgu követi Eunsuköt, akivel szembefordulva végül ráemeli a pisztolyát. Az 1-7-8. részben azonban nem dördül el lövés. A 2. részben halljuk a lövés hangját, melyet követően egy fátyol hullik alá az égből. A 12. részben a lehulló fátyolra rázuhan a pisztoly is, Eunsuk és Bokgu arcán pedig legördül egy-egy könnycsepp. A többi részben nem látni semmilyen főcímet, kivéve a 4. epizódot, melynek szintén a 12. perce körül ezektől teljesen elütő lírai összeállítást láthatunk főcímként a négy főszereplő közeli képeivel, majd az ölelkező Eunsukkel és Bokguval.







A dráma társadalomképe

A történet szereplői nagyjából három csoportba rendezhetők, melyek mindegyike egy-egy főhős közegét alkotja. Ezek a csoportosulások a társadalmi hierarchia más-más lépcsőfokain helyezkednek el. Mindannyian ugyanannak a városnak a lakói, de világok választják el őket egymástól.

A legalacsonyabb státuszt a Bokgu, vagy méginkább Dajeong körül látható emberek képviselik. A szegényes házban egy furcsa összetételű társaság lakik, a bokszedző és édesanyja, valamint Dajeong és még három másik sportegylethez köthető fickó, köztük Bokgu is. Életvitelük leginkább a falusi életet idézi, lavórban mosakodnak az udvaron, melegítik a vizet, mellyel takarékoskodni kell. Családi háttér nélküli fiatalok, akik leginkább egymásra számíthatnak. Míg a fiúk az edzőteremhez kötődnek és vélhetően az ott szerzett bevételekből élnek, addig Dajeong sokkal kétesebb tevékenységet űz a pénzkölcsönzéssel. A társadalom peremvidéke és marginalizálódott helyzet jellemzi őket, melyben nem nehéz az alvilággal való érintkezés sem. A dráma egyéb szereplői nem ritkán megvetően nyilatkoznak róluk. Ugyanakkor Bokgu itt is erősen kívülállónak tűnik, mintha csak Dajeong kapcsán került volna közéjük, de nélküle teljesen otthontalan, nincs hová mennie.




A középosztályt a dráma Eunsuk családján keresztül láttatja, akik már rendezett viszonyok között élnek. Saját családi házuk van és biztosnak tűnő bevételeik. A legnagyobb veszély belülről leselkedik rájuk a mostohaanya képében, aki mohón igyekszik egyre feljebb kapaszkodni a társadalmi ranglétrán, és ezért meggondolatlan cselekedetekre is képes, mellyel romba is dönti nehezen felépített életüket. Nem okoz gondot számára az sem, hogy másokat kihasználjon majd eldobjon. Még anyai szeretetébe is simán belefér a gyerekei boldogságának beáldozása a jólétük érdekében. Bár a családtagok nem igazán értenek egyet vele, mindegyikük megvásárolható, könnyedén behódol a váratlanul feltűnt gazdag fickó akaratának. Ezért valójában a "felkapaszkodottság" jellemzi őket legjobban, semmint egy stabil középosztálybeli mentalitás.




Joonsung és családja képviseli a társadalmi hierarchia csúcsát. A chaebol-örökös azonban talán a legkisebb mozgástérrel bír parancsoló apja akaratával szemben. Minden lépését az apának való megfelelés vezérli, akitől nem tanult el mást, mint birtokolni és parancsolni. Az előkelő kulisszák között zajló, merev etikett szerint élt élet azonban tele van felszín alatti háborgással is.  




Minden egyes magasabb pozícióban lévő ember úgy gondolja, hogy irányíthatja az alatta állók életét, akiknek kötelességük lenne megfelelni az akaratuknak. Eunsuk és Joonsung ilyen értelemben lázadó figurák, akik szétszakítják a családi rend béklyóit. Bokgu pedig maga a felforgató elem, aki felrúg minden szabályt maga körül. A lázadásaik vissza is hatnak a közegükre: a sikertelen elfojtási kísérletek után ha nem is születik meg a megértés és az elfogadás irántuk, a szabálytalanságuk időleges eltűrése bekövetkezik. Természetesen a nyugalmat minden egyes közegben a látszólagos visszarendeződés jelenti. 

Mivel szerelmi történetről van szó, elsősorban a drámából kiolvasható férfi és női szerepekkel kapcsolatos képet lehet vizsgálat alá vennünk. Meglehetősen tradicionális kép rajzolódik ki előttünk, mert nem látunk független, a saját életükért felelős, döntési szabadsággal rendelkező fiatalokat. A családban élők a szülők elgondolásainak és követeléseinek hálójában vergődnek, akiket a megfelelő, a család számára is legnagyobb előnyöket biztosító házasság elgondolásai vezérelnek. Még az ettől mentesülő Dajeong szeme előtt is folyton az esküvő lebeg, melytől Bokgu sem berzenkedik, csak talán más oldalán élné meg szívesebben. 

A dráma nagyítóján át nézve úgy tűnik, hogy 2005-ben még a gondoskodó, egyszerre romantikus és pragmatikus képzeteket tápláló férfiban, valamint a házasságban kiteljesülő nőben testesültek meg a szabályszerűségek, míg ezek áthágása deviáns viselkedésnek minősült. Ilyen értelmezésben a dráma azt a fontos üzenetet is közvetíthette, hogy a boldogság magasabb rendű érték, mint a vagyon és a hatalom.



Karakterek és jellemfejlődés







Kang Bokgu (Jung Ji-hoon Rain)

A dráma férfi főszereplőjéhez méltóan rendkívüli bonyolultságú karakter. Nagyon hallgatag, mindig be van zárva a saját világába. Gyermekkorából az alacsony önértékelést és az agresszív hajlamokat hozta magával. Többször előfordul, hogy drasztikusan visszautasítja, ha valaki a védelmére akar kelni, mert arra érdemtelennek tartja magát. Tele van bűntudattal, amit a dráma kezdetben a kísértő gyerekdalban fejez ki, majd ennek helyébe lép Eunsuk világot betöltő sírása - Bokgu mindkettő elől fülére tapasztott kézzel menekül. Az első jelenetekben a hallgatagsághoz lelassult mozgás és elhanyagolt külső is társul, Bokgu pedig nem is kommunikál, hanem szavakat, félmondatokat köpköd ki magából. A K-1 mérkőzéseken tehetséges, de nagyon kegyetlen, egy ideig csak az ellenfeleivel, majd végül saját magával. Fontos pillanat, amikor az öltözőben megkérdezik tőle, hogy mi a célja az életének, és a válaszként adott lekezelő gesztus mellett valójában fogalma sincs, hogy mit mondjon. Filmbeli ragadványneve '개 복구' (Kae Bokgu), melyben a '개' kutyát jelent, 'kutya komisz/ebadta' értelemben.
Bátyjának balesete csak még mélyebbre taszítja, fordulatot a bosszú gondolatának megfogalmazása hoz az életében. Ettől kezdve életre kel, teljesen vitalizálódik. Külsőleg és lelkileg is összeszedi magát, és megjelenik a céltudatos Bokgu. A bosszú következetes végigvitelének eszelős elszántsága és a közben támadó érzelmei rendkívül széles skálán játszanak, kifejezve a bizonytalanságait és azok hárítását is. Minguval szemben meglátjuk a gondoskodó, aggódó, bátyja elvesztésétől rettegő énjét. Megismerjük azt a játékos és kedves ötlettárat is, melyet a testvére életben tartására képes mozgósítani. Miközben kérlelhetetlen és pimasz ellenfele szerelmi vetélytársának, a meghódítani kívánt nővel szemben figyelmes és gyengéd, még ha kezdetben csak hazudja is azt. Bokgu a látszat ellenére nagyon mélyen érző ember, akinek belső ösztönei már sokkal korábban megsúgják, hogy rossz útra tévedt, mielőtt arról bizonyságot szerezne.






Kicsit bemocskoltam magam - mondja Dajeongnak, és mégis tiszta lélekre vall, ahogyan nem képes szerelmet hazudva megcsókolni a lányt. A melodrámához illően saját érzéseit monológokban fogalmazza meg, melyek hallgatósága mindig a testvére, bár Bokgu azt gondolja, hogy nem jutnak el hozzá a szavai.
A tragikus hiba után Bokgu ismét átalakul, két lábon járó néma fájdalommá és vezekléssé válik, bár ezt ismét közönyös külső mögé rejti. A páncélját most csak a karaoke alkoholgőzös énekléseivel tudja áttörni, a dalokban szólalnak meg valódi, titkolt érzései. De még így is támaszt tud nyújtani Mingunak, Eunsuknek és Dajeongnak is. Kétszeres szerelmi boldogtalansága (a vállalt kapcsolat Dajeonggal, akit nem szeret, és az elutasított kapcsolat Eunsukkel, aki a valódi szerelme) a saját penitenciája, de időnként mégsem képes elrejteni a sors kegyetlensége miatti dühét és elkeseredettségét, mint azt láthatjuk a magányosan kosárlabdázó jelenetben is.
Jung Ji-hoon olyan teljességgel kelti életre Bokgut, hogy saját lénye eltűnik a karakter mögött, vagy úgy is mondhatjuk, hogy teljesen feloldódik abban. Ezért Kang Bokgu saját jogán marad meg az emlékezetünkben, mintha nem filmes karakter lenne, hanem valós személy. Nagyon nagy utat jár be a drámában: elsősorban megtanul valóban szeretni, küzdeni és lemondani, valamint felnőtt módon számot vetni életének árnyaival. Sorsa és döntése végzetes, de valódi tragikus hősként fogunk rá emlékezni.





Cha Eunsuk (Shin Min-A)

Miként Bokgu, Eunsuk is megjárja a maga poklát. Ragyogó színésznőből egycsapásra lesz méltatlanul becsapott szerelmes, aki szinte ugyanakkor játékszerévé is válik egy gazdag férfinak. Nem sejtheti, hogy éppen attól fenyegeti a legnagyobb veszély, akibe kizsarolt érzelmi mélypontján kapaszkodni szeretne, és elhinni, hogy valaki végre őszinte érzelmekkel fordul feléje. Shin Min-A ragyogó tud lenni az imádott sztár szerepében, szemtelenségével képes falhoz állítani a nyomuló chaebol-örököst, és ártatlanságával el tudja varázsolni az iránta gyűlöletet tápláló Bokgut. Bájosságából mit sem veszít a részegség vagy az érzelmi lepusztultság és a nyomában keletkező pszichés betegségek állapotaiban sem. Bár megjelenését tekintve inkább naivának gondolnánk, a dráma mégis egy sajátos 'végzet asszonya' szerepet rótt rá, hiszen akaratlanul is három férfi életét dönti romba. Annak ellenére, hogy teljesen nélkülözi egy vamp karakterisztikáját, mégis hihető ez a képessége. Eunsuk is vezekel Minguval szemben, és érzelmileg belerokkan a Bokgu iránt érzett meddő szerelembe. A végtelen sok sírás között azonban fel tud ragyogni a lénye a szerelem boldog pillanataiban. A karakter lelki érése éppen a három férfival megélt különböző kapcsolatban történik, melynek eredményeként Eunsuk képes méltányolni Bokgu kegyetlen döntését, sőt bocsánatot kérni Dajeongtól, aki pedig ártott is neki. Bár Shin Min-A talán kicsit több klisével játszik, az általa megformált Eunsuk méltó párja Jung Ji-hoon keserű Bokgujának.





Kim Joonsung (Lee Ki-woo)

A chaebol-örökös kezdetben a dráma legellenszenvesebb alakja, akinek a botrány utáni minden lépése merő aljasság. Fogalma sincs sem az életről, sem a szeretetről, és amikor mellét döngetve állítja, hogy már szerelmet is érez, képtelenség hinni neki.
A dráma egyik pontján a következőket mondja Bokgunak:
"Egy férfi léte akkor indokolt egy nő életében, ha képes tenni valamit a nőjéért. Én Cha Eunsuköt még a mostaninál is jobbá tudom tenni. Szerintem a férfinak ilyenkor van ott helye."
Adhatnánk ennek romantikus értelmezést is, de mégis süt belőle a másik lenézése éppen úgy, mint ahogy a nő tárgyiasítása. Joonsung azonban nem feneketlenül gonosz, csak rosszak voltak a tanítómesterei. Első döbbenete akkor következik be, amikor rájön, hogy személyes felelőssége is van Mingu, és ennek következtében Bokgu sorsának alakulásában. Díjazandó, hogy képes bocsánatot kérni és visszavonulni Eunsuk életéből. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy valaha is érez valódi szerelmet Eunsuk iránt, de az biztos, hogy a számára ismeretlen, elemi erejű vonzalom Bokgu és Eunsuk között lenyűgözi és vágyat is ébreszt benne. Azonban képes belátni a korlátait, sőt segítségére lenni nemcsak a lánynak, hanem Bokgunak is, aki nemcsak egyszerűen föléje nő, de kivívja ámulatát is. Lee Ki-woo ártalmatlannak tűnő, simaképű megjelenése ellenére meg tudja mutatni a férfi undorító és felbőszült arcait, éppen úgy, mint a nemesebb jellemvonásait is. 





Han Dajeong (Kim Sa-rang)

Dajeong sem könnyű karakter. Idegesítően kiállhatatlan, folytonosan perlekedő, indulatból cselekvő, akinek a megfontolás nem erőssége. A munkájában alantas eszközökkel dolgozik, melyeket gátlástalanul bevet Eunsuk megzsarolása esetében is. Mégis ő a biztos pont Bokgu számára, az otthon melege, ahol mindig van étel és meg lehet húzódni. Dajeongnak van egy ártatlan lénye is, és vannak mélyebb érzései Bokgu iránt, de ezek a saját bizonytalanságával társulnak, ezért nem ereszti a férfit. Eljátssza, hogy hisz Bokgunak, és a végsőkig elmegy a kisajátításáért. Mivel rossz úton jár, folyton megszégyenül, és csak akkor engedi el a férfit, amikor már teljesen tehetetlen vele szemben. Kim Sa-rang a csinos lányt végtelenül ellenszenvessé és ártatlanul szenvedővé is tudja tenni, egyszerre megmutatva azokat az ellentétes erőket, melyek a lányban lehúzzák vagy felemelik Bokgut.





Kang Mingu (Kim Young-jae)

Azon ritka karakterek egyike, aki úgy befolyásolja egy dráma egészét, hogy fizikailag alig vesz részt a látható történésekben. Minguról főként a naplójából és mások visszaemlékezéseiből tudunk meg lényeges dolgokat. A filmes valóságban az események nagy része alatt kómában fekvő férfit alakító színész ezekben a flashbackekben kap játéklehetőséget, egészen a 11. részig. Szimpatikus, jóérzésű, kissé álomvilágban élő fiatalember képe rajzolódik ki, aki önzetlenül segít szerelme családjának. Ugyanakkor harcképtelen, egyszerűen nem is küzd a szerelméért, szemben Eunsukkel, aki kitartóan nyomoz utána. Hiába a bánatból elkövetett öngyilkosság, valójában az inaktivitásával vált méltatlanná Eunsuk szerelmére, ami megkérdőjelezi életfelfogásának helyességét, mely a testvérével való szakításhoz is vezetett.  Bokgu elhagyása után következetes a távolságtartásban, mégis örömmel tölti el a testvérével való újbóli találkozás. A kómából való ébredése után megindító a belső, tökéletes érzékelési képessége és az akadályoztatott kifejezésbeli lehetőségei között feszülő szakadék. Ezért válik a dráma legmegkínzottabb szereplőjévé, aki nem tudja átsegíteni az általa szeretett embereket a gyötrődésükön. A végakarata őszintén táplálkozik a jó szándékából, de mint fiatalkorukban, ekkor sem érti testvére lelki működését, ezért elvéti a megoldást, ezzel kényszerpályára állítva Bokgut.  Kim Young-jae már a kómában lévő állapotban is kivételes színészi teljesítményt nyújtott a testének öntudatlan ernyedtségével, amellyel átengedte magát Bokgu ápolásának. Az ébredés után érzékeltetni tudta a testi regenerálódás fokozatait, mindig az adott képességekhez illesztve az érzelmi kifejezéseket. Nem lehet elfelejteni azt a kétségbeesett küzdelmet, amelyet sírásával, hisztérikus kitöréseivel mutatott, hogy megértesse magát a környezetével. Elképesztő mimikával és gesztusokkal próbálta áttörni az értetlenség falát, miközben az öröm pillanataiban még ebben a korlátozottságban is oldottá tudott válni.





Mellékszereplők

A sorozat sok mellékszereplője egysíkú figura, akiknek a történet kitöltésében van szerepük. Ilyenek a Joonsung környezetében található alakok, beleértve az uralkodó hajlamú, folyton haragos apát (Lee Soon-jae) is, vagy az Eunsung mellett feltűnő személyi titkár-féle lányt is (Kang Rae-yeon), aki viszont napsütéses karakter. A Bokgu melletti bokszolótársak sem nagyon részletezettek, viszont sokszor ők beszélnek a hallgatag Bokgu helyett, fontos információkat átadva ezzel. Ugyanakkor betöltik a sorozat komikus figuráinak szerepét is, replikázásukkal, esetlenségükkel humort csempészve a nem túl vidám hangulatú drámába. 

Részletesebb jellemrajzot az alábbiak kapnak:
Misook (Kim Dae-jin), aki Bokgu barátja, és reménytelenül szerelmes Dajeongba. A piperkőc, folyton siránkozó, önállótlan alak Bokgu leghűségesebb csatlósa, aki mélyen átéli Bokgu és Dajeong érzéseit, nagyszájúan, de mégis tapintatosan háttérbe vonulva. 
Eunsuk mostohaanyja (Yoo Hye-ri) egy végtelenül maníros, képmutató és nagyravágyó nő, akit nem sokra tartanak a gyerekei sem, ám végül minden bűne megbocsáttatik néhány krokodilkönny hullatásának árán, ki tudja, miért. Még akkor sem, ha azt mondja, hogy szégyelli a tetteit.
Eunsuk apja (Park In-hwan), aki a mostoha méltó párja. Pipogya alak, aki nem mer konfrontálódni senkivel, hiába látja helyesen, hogy mi történik. Hogy a karakter mesterkélt megírásának, vagy a mostoha ellenszenves jellemének tudható-e be, nehezen eldönthető, de ennek az apának a teátrális könyörgése sem hiteles, mellyel valójában a lányát a chaebol-fiú karmai közé taszítja.


A karakterek közötti viszonyok 

A melodráma természetesen szerelmi kapcsolatokra épül, melyekből ezúttal az átlagosnál bonyolultabb rendszert kapunk. A különböző szerelmi háromszögek egyúttal a dráma különleges többlet-rétegét is képezik, mivel minden háromszög a szerelmi kapcsolatok különböző típusát képviseli. Ha feltételezzük, hogy a bosszú ellenére Bokgu és Eunsuk között egyenrangú, egymás iránt azonos erővel áradó érzelem születik, akkor az összes többi kapcsolatot ehhez képest valamiféle elvétés jellemzi.

Az első háromszög Mingu - Eunsuk - Bokgu hármasságában rajzolható le. A két testvér még ha nem is nyilvánvalóan, de vetélkedik egymással. Mingu és Eunsuk, valamint Bokgu és Eunsuk kapcsolata is valójában kétfázisú. Láthattuk, hogy az első szakaszban az előbbi páros nem egyenlő erővel küzdött egymásért. Mingu elvétése az volt, hogy a szerelmet összetévesztette az önfeláldozással, és ezzel tehetetlenségre kárhoztatta Eunsuköt, zátonyra futtatva a kapcsolatukat. Bokgu és Eunsuk kapcsolata hazugságra épült, melyet a bosszú nélkül is nehéz lett volna folytatni. A második szakaszban a vezeklés és a lelkiismeretfurdalás dominál Mingu és Eunsuk kapcsolatában, melyből nem születhet újjá a régi szerelmi érzés, míg Bokgu és Eunsuk jegelni próbálja érzéseit, amely önpusztításhoz vezet. Bokgu és Mingu ilyen viszonyok között nem békélhet meg őszintén egymással.

A második háromszög tagjai: Eunsuk - Bokgu - Joonsung. Ebben a háromszögben a két férfi vetélkedése zajlik, mely a kezdeti megvetéstől, a megalázáson és az ökölharcon át végül elvezet egy kiegyezésig, melyben a férfiak respektálni tudják egymást. Joonsung szerelemnek gondolt érzése ismét egy elvétés, mert a birtoklásvágyat téveszti össze a valódi szeretettel, ezzel alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe hozva Eunsuköt.

A harmadik háromszög Bokgu - Dajeong - Eunsuk között jön létre. Daejong és Eunsuk is vétkezik egymás ellen, és a történet megfelelő pontjain mindketten bocsánatért folyamodnak egymáshoz. Bár Dajeong tudatában van annak, hogy egyoldalúak a Bokgu iránti érzései, mégis foggal-körömmel ragaszkodik a férfihoz. Valójában érzelmi zsarolással manipulálja, folytonosan apellálva Bokgu szánalomból és hálából fakadó önfeláldozására. Figyelemre méltó Dajeong és Misook egyik párbeszéde, mely árulkodik a tudatosságról, ami olyan bűn, amelyre nehezen adható felmentés - bár a drámában Dajeong az alkotók részéről megússza végső belátásának méltánylásával:
Dajeong: Tudod, mi az, amit sosem lenne szabad hagynunk? Engedni, hogy a szerelmünk                    szánjon bennünket. Nem azt, hogy szeressen, hanem azt, hogy szánjon.
Misook:   Nem ugyanígy érez Bokgu irántad?
Dajeong:  De. Ugyanez a helyzet vele is.


Drámai tévedések, vétségek és tragikus fordulatok

Az ALTK történetét többször befolyásolják olyan félreérthető vagy rosszul értelmezett helyzetek, melyek rossz irányba terelik a szereplők útját. Kiemelve ezek közül néhányat:

Az orvosok felfedezik, hogy az agyhalottnak gondolt Mingu érzelmi reakciókat mutat szerelme fényképének láttán, Bokgu ezért kinyomozza a lány címét, és Mingunak kiadva magát beszélgetést folytat Eunsuk mostohaanyjával. Rájön, hogy az önfeláldozásra hajlamos bátyjával megígértették, hogy nem áll Eunsuk bontakozó sikereinek útjába, aki minden valódi érzése ellenére be is tartotta ezt az ígéretét. Azt azonban nem sejti, mint ahogyan Mingu sem tudhatta, hogy mindez a lány tudta és akarata ellenére történt, pusztán a nagyratörő mostoha magánakciójaként. Ezért azt gondolja, hogy a lány sikeréhsége miatt egyszerűen eltaposták a bátyját, tehát megfogadja, hogy bosszút áll a lányon, ugyanúgy porig alázza, ahogyan azt a bátyjával tették.
Tehát ez a mozzanat megerősíti Bokgu drámai tévedését, mely hibás döntéshez vezeti.

Mivel Mingu kórházi kezelésének költségei hatalmas terhet rónak Bokgura, aki a fedezet előteremtéséért még az alvilággal is kapcsolatba kerül, Dajeong kiötli, hogy zsarolják meg Eunsuk családját azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a Minguval közös fotóikat, melyeket Mingu lakásán találtak. Eunsuk mostohája összemossa ezt a Mingunak hitt Bokgu korábbi látogatásával, azt állítva, hogy a férfi már akkor is pénzt követelt. Eunsuk elmegy a találkozóra és fizet a zsarolóknak, ahol azt hiszi, hogy Dajeong mellett Mingu öccsével találkozott, mivel az akcióban résztvevő Misook Bokgunak adja ki magát. Bokgu testőrként elkíséri a lányt a találkozóra, miközben az autóban várakozva fogalma sincs arról, hogy éppen kikkel és miért találkozik Eunsuk.
A helyzet következménye Eunsuk drámai tévedése, mivel azt hiszi, hogy a zsarolás Mingu akarata szerint történik. A hazugság miatt a későbbiekben sem merül fel benne gyanú a testőre kilétét illetően.

Bokgu megtalálja bátyja telefonját, és arra vetemedik, hogy felhívja róla Eunsuköt, aki így azt gondolja, hogy Minguval beszél. Természetesen fogalma sincs arról, hogy mi történt egykori szerelmével, és mivel senki nem szól bele a telefonba, elkezd beolvasni Mingunak, mert a zsarolás után azt hiszi, a férfi ismét pénzt akar tőle kérni. Az őt hallgató Bokgu viszont így megerősítést kap arról, hogy amit a bátyjával történtekről gondol, az helyes.
A telefonálás rossz ötlete ismét drámai tévedéssel járul hozzá Bokgu számára a bosszú indokoltságának megerősítséhez.

Mielőtt Bokgu megtenné bosszúja első lépését, megkéri Eunsuköt, hogy beszéljen a korábbi nagy szerelméről. A lány azt feleli, hogy már elfelejtette a férfit. A válasz mögött az árulónak hitt Mingu miatt érzett csalódása van, ám azt Bokgu a lány csapodárságának bizonyítékaként tudja csak értelmezi.
Ez a drámai tévedés az utolsó lökés Bokgu bosszújához. 

Míg a fenti példák akaratlanul elkövetett emberi hibázásokat mutatnak be, addig a drámai fordulatok olyan elemek, melyeket a szereplőknek nem áll módjukban befolyásolni. Az ALTK első nagy és végzetes fordulata drámai tévedésekkel kombinálódik:

Váratlanul megtalálják Bokgu testvérét, akinek a távollétében jár először Bok-gu a Cha Eunsuk színésznő képeivel kitapétázott lakásában. Mivel egyedül a testvérek közös fotója van lefordítva, ebből Bokgu tévesen azt gondolja, hogy a bátyja szívében számára már nincs hely. Csalódottan távozik, már nem akarja látni Mingut, aki később mégis felkeresi őt. A két testvér között éppen oldódna a jég, amikor Mingu a szemközti óriáskivetítőről megtudja, hogy egykori szerelme mással jegyezte el magát, és szó nélkül leveti magát a tetőteraszról, ahol Bokguval beszélgettek. Nem hal meg, de súlyos agykárosodást szenvedve beszéd- és mozgásképtelenné válik. Bokgut teljesen sokkolja az eset, mert úgy érzi, hogy bátyja másodszor is elhagyta őt, de az érzéseit csak agresszív indulatokban tudja kifejezni. Számára ekkor még elképzelhetetlen, hogy egy nő iránt lehet végzetes érzelmeket táplálni, ezért megtagadja a testvéri viszonyukat. 
A drámai fordulat a testvérek kapcsolatát és mindkettőjük sorsát végzetesen befolyásolja.

A dráma legnagyobb fordulópontját Mingu kómából történő felébredése képezi, mely új viszonyokat hoz létre a két testvér és Eunsuk kapcsolatában, felgyorsítva az eseményeket a tragikus vég felé történő rohanásban.

A drámai vétség pedig, amit Bokgu elkövet, az maga a bosszú, valamint a közben keletkező tiltott szerelem, mellyel árt a bátyjának, Eunsuknek és saját magának is, kihívva maga ellen a sors haragját. 


A filmes megvalósítás stíluselemei

Már említettük a párhuzamos események képeinek összemontírozását, melyek egyszerre talányosságot és költőiséget is visznek a drámába. 




Szavak helyett nagyon sokszor zenére komponált képek mesélnek el hosszú történeteket, melyekből többféle információt is nyerhetünk. Legszebb példája ennek az a jelenet, amelyben megismerjük Bokgu és Dajeong kapcsolatának kezdetét, és a lány érzelmeiről is képet alkothatunk. Az összevitatkozó pár hazafelé motorozik, Bokgu merev tekintete az útra szegeződik. A száguldás képein áttűnik a tűz, az eszméletlen Bokgu, akit a lány kivonszol a lezuhanó, égő gerendák alól. Bokgu keze erősen rámarkol a motor kormányára. A szél lefújja Dajeong nyakából a sálat, és előtűnnek az égésnyomok. A lány gyengéden ráhajtja a fejét Bokgu hátára, karjai szorosan átölelik a fiút, kezeit görcsösen összekulcsolva szorítja magához a férfit. 




A dráma belső ritmusát a kiemelt elemek ismétlése mellett többféle vándormotívum is szolgálja. A kezek játéka mellett a gyermekkori dallam is végigkíséri a dráma első részét, mely többféle változatban hallható a történések különböző pontjain, attól függően, hogy gyermekkori emlék bevillanásaként, Bokgu élő dúdolásában, vagy Eunsuk szerelmének egyik lenyomataként szólal-e meg. A dalocska rejtett összeköttetést képez a három ember között, végeredményben pedig Bokgu bosszújának legmélyebbre döfött tőrévé változik.

Ugyancsak hasonló, jelképi erővel bíró vándormotívum a testvérek és Eunsuk között körbejáró nyaklánc is, melyet Mingu ajándékoz védő amulettként Eunsuknek, aki a sérült Bokgu csuklójára köti azt. Bokgu a szerelme megtagadásakor visszaadja Eunsuknek, a láncot végül Eunsukról a hóba hullva látjuk, ezzel lehetetlenné téve védő funkcióját. 

Kicsit más szerepű az ugyancsak állandóan képbe úszó óriáskivetítők látványa, melyeken mindig Eunsuk tűnik fel, bármelyik szereplő szemén át is tekintünk rájuk. Ez a megoldás összefüggésben van Eunsuk korábban említett, látens végzet asszonya szerepével.


A sorozat zenéje

Mivel a melodrámákban a zene a cselekmény szerves elemévé válik, az ALTK-ban is sok helyen láthatjuk azt, hogy dominánsan megszólaló, teljes zeneszámok kíséretében mesélik el a képek a történéseket. A szereplők lelki állapotait hol lírai, hol dráma zenék fejezik ki, melyek nemcsak zenei aláfestések lehetnek, hanem önálló betétdalok is, melyeknek a szövege önállóan beszél a szereplők érzéseiről. A felfokozott érzelmekhez illően az alapzenék egy része a szenvedélyes tangók drámai hangzását idézi, bár hallhatunk lendületes nagyzenekari keringőt is, míg a lágyabb érzelmek vagy hangulatok kifejezése fájdalmasan lírai kompozíciókkal történik, melyek szerencsére ebben a drámában nem válnak sem dagályossá, sem szentimentálissá. Valójában kevés az olyan jelenet, mely alatt ne szólna valamilyen zene.

A gyermekdalról már esett szó, azonban ki kell emelni a változatok szépségét, mely egyaránt érvényes a gyerek- vagy felnőtthangon történő acapella megszólalásra, a kettő zenekísérettel felcsendülő kánonjára, vagy az instrumentális változatra.

Köztudott, hogy a főszereplő Jung Ji-hoon, azaz Rain kvalitásos énekes, ezért külön figyelmet érdemel az, ahogyan Bokguként különböző módokon énekel a drámában. Ezek mindegyike szándékoltan amatőrnek tűnő produkció, éppen úgy szólalnak meg, ahogyan egy képzetlen hangú ember örömében-bánatában dalra fakadna. Bokgu sokszor dudorászik, tréfás dalocskát improvizál Dajeong dicsőítésére. Azonban hiába a vidámság, ezek a pillanatok sokkal inkább szólnak Bokgu letargikus magányáról.

Kétszer járunk noraebangban, nálunk közkeletűbb nevén karaokéban. Bokgu mindkét alkalommal - már erősen mámorosan - közismert koreai slágert énekel. Az első Im Jae-bum nagyívű rockballadája, a Confession (Gyónás). Bokgu ezt egy intim vallomássá szelídíti, végre kiöntve érzéseit, melyeket szavakba foglalva sosem hallunk tőle. A második alkalom már a fizikai leépüléssel kísért lelki mélyponton történik, ahol Shim Soo-bong Hate You című slágerét gajdolja csontrészegen, ámde felejthetetlen fájdalommal.





A monológok

Bár Eunsuktől és Mingutól is hallhatunk olyan szövegrészeket, melyek monológhoz hasonlatosak, valódi monológokat Bokgu mond, amikor testvéréhez beszél annak kórházi ágyánál, vagy a testvére búcsúztatásának helyszínén. Ezek a monológok nemcsak zenei kíséretűek, hanem ritmikus és hangszínárnyalatokban gazdag szövegek, melyek önálló zeneművek benyomását keltik. Nem is véletlen, hogy a dráma zenei anyagát tartalmazó albumon is szerepelnek. Ezek mindegyike különleges szépségű, egyedi színészi teljesítmény. Bokgu telefonos szórakoztatásait is lehetne monológokként értelmezni, melyeket Mingunak improvizál, bár ezek kevésbé egységes és sokkal játékosabb szövegek.





A dráma tragikuma - katarzis-e, amit átélünk?

Már az ókori görög tragédiákban is szerepelnek bűnös szerelmek, melyekben a szeretők egymás iránti vágyai társadalmi tabukba ütköznek, és ezáltal lehetetlenné teszik a vonzalom kibontakozását. Az ALTK tragikus végkimenetelébe különös módon játszik közre ez a motívum. Mivel az értelmezésben lehetnek különbségek attól függően, hogy melyik kultúra nézőpontjából szemléljük a történetet, ezért most csak arra hagyatkozom, ami a drámában elhangzik.

Mikor a féltékeny Dajeong mindenáron meg akarja akadályozni Bokgu és Eunsuk kapcsolatát és ezért felhívja Joonsungot, a beszélgetésben arra hivatkozik hogy semmi nem történhet a szerelmesek között, mivel rokonoknak számítanak, használja is a tiltott kapcsolat kifejezést. Ez a jelenet alátámasztja Bokgu következetes ragaszkodását a döntéséhez, mely szerint nem léphet kapcsolatra Eunsukkel. Ugyanakkor a dráma vége felé módosul Dajeong véleménye: ekkor már azt mondja, hogy nincs morális akadálya a szerelmesek összekapcsolódásának, hiszen Mingu és Eunsuk között nem történt házasságkötés. Így nyitva marad az a kérdés, hogy társadalmi tabu okozza-e a szerelem tragédiáját.

Lehetne arra hivatkozni, hogy a bosszú ténye a legfőbb akadálya a kapcsolatuknak, hiszen azzal Bokgu vétkezett a testvére és közös szerelmük ellen is. Azonban mindkét féltől megbocsátást nyert, mely feloldotta a vétség alól. Akkor mégis miért tiltakozik megrögzötten Bokgu a lánnyal való közös élet ellen? Elegendő indok lenne erre a nem múló szégyenérzete? 

Azt hiszem, hogy Bokgu valódi tragédiájának magyarázatát a lélek mélyebb bugyraiban kell keresnünk. Talán éppen a két testvér viszonyában, különösen a Bokgut bátyjához fűző ambivalens kötődésben. "A bátyja az apja és az anyja, az istene és a mennyországa." - mondja Dajeong Bokguról, és valóban, láttuk is, hogy gyerekként a teljes családot Mingu pótolta a számára. A két fiú között kirobbanó konfliktus következtében a családot elhagyó anya és a bántalmazó apa után az istenített testvér is eltűnik Bokgu életéből. A folytonos szeretetlenség és ezek a történések megmagyarázzák, hogy miért alakult ki Bokgu torz önértékelése, melynek következtében azt gondolja, hogy nem méltó senki szeretetére. Ugyanebben gyökerezik az is, hogy miért éri be a valódi érzelmi kötődést nélkülöző, valójában a lelkét mérgező kapcsolattal, amely megtartásáért ráadásul sorozatosan kompromisszumokat is köt, mintha rettegne attól, hogy még ezt is elveszítheti. A történet azzal indul, hogy Bokgu lemond a valódi szerelméről ezért a kapcsolatért, majd ugyanezt teszi a végzetes szerelemmel is. 

A bátyjához fűződő kapcsolata azonban ennél összetettebb. Az ambivalencia abban érzékelhető, hogy bár kitartóan keresi Mingut, mégis már az első találkozásukat megelőzően dühös lesz rá (amikor meglátja az egyetlen lefordított képet, mely kettejüket ábrázolja). Ugyanez történik a kórházban, többször is, amikor megtagadja a testvérét, akinek öngyilkossági kísérletét először automatikusan az előle való menekülésként, tehát újabb elhagyásként, árulásként értelmezi. 

Vannak azonban lázadó érzései is, melyekkel a testvére ellen fordul. Nem hagyja, hogy testvére irányítsa az életét, ezért ragaszkodik a saját életfelfogásához, még ha az a szakításukhoz is vezet. Önálló életében viszont állandó a bűntudat és a vágy érzése, hogy visszanyerje testvére szeretetét, ezért vereti meg magát az ellenfeleivel a mérkőzések során. 

Ez a bonyolult lelki komplexitás adja meg a teljes magyarázatot arra, hogy miért szegül ellene bátyja végakaratának, mely pedig a saját boldogságának kulcsa is lehetne, hiszen Eunsuk nyitva áll a közös életük elkezdésére. A tilalom, mely Bokguban gátat képez a boldogsága számára, ezért nem a társadalmi tabuban keresendő, hanem egyrészt egy morális tabuban a bátyja elleni többszöri vétkezés miatt, valamint legerősebb motívumként az ellenszegülésben, melyben Bokgu végső ellenállása fejeződik ki az ellen, hogy bátyja akarata határozza meg az életét, eluralva és végső önfeladásra kényszerítve ezzel a saját személyiségét. 

A fentiek fényében kimondható, hogy az ALTK egy olyan melodráma, melyben a klasszikus tragédiák mozgatórugóit képező, végzet felé vezető tévedések és az egyének által háríthatatlan fordulatok egy mélylélektani kódrendszerrel kombinálódnak, melyek ugyancsak a főhős sorsának meghatározó tényezőivé válnak. 

Mit válaszolhatunk arra kérdésre, hogy valódi katarzis-e, amit átélünk ennek a melodrámának a végén?
Ismételjük át az irodalmi művek által kiváltott katarzis klasszikus definícióját: "beteljesülés; érzelmi, erkölcsi megtisztulás, ami egy megrendítő esemény, tragédia hatására a néző, olvasó, főhős lelkében végbemegy". [forrás]  Tegyük ehhez hozzá a bejegyzés elejének kérdését: küzd-e Bokgu aktívan a sorsa ellen? 

Láthattuk, hogy Bokgu és Eunsuk történetének kibontakozásában egyaránt fontos szerepet játszottak a tragikus tévedések és a végzetes fordulatok is. Bár a tragédia kulcsa részben Bokgu személyiségében is rejlik, mégis úgy látom, hogy Bokgu igyekszik mindent megtenni a tragédia megelőzésére, melynek veszélyét minden érzékszervével érzi. Sajátosan inverz cselekedetek ezek, melyek elsősorban a menekülésben és a lemondásban nyilvánulnak meg. Bokgu mindent elkövet, hogy eltávolítsa magától a lányt, talán hiszi is, hogy nélküle is élhet teljes életet. A végzet pedig ezen a ponton sújt le: az is bűn, ha az ember boldogtalanságra kárhoztatja saját magát és egy másik embert. 

A megrendülésünket valószínűleg az a kettős érzés váltja ki, melyek egyikével mélységesen együtt érzünk a szerelmesekkel és szánjuk őket, miközben felismerjük, hogy sorsukat nem kizárólag a saját hibájukként, vagy a sors számlájára róhatjuk fel. Mélyen belejátszanak abba a családi és a társadalmi viszonyok is, valamint azok az emberi vétségek, melyeket szeretetünk biztos tudatában gyakorta vétünk egymás ellen. Ezekre való rádöbbenésünk pedig mi más lenne, mint valódi katarzis?