[Tévédrámákról] THE KING: ETERNAL MONARCH (2020)

더 킹: 영원의 군주

SBS, Netflix / 2020 / 16 rész
Műfaj: fantasy, romantikus dráma
Írta: Kim Eun-sook 
Rendezte: Baek Sang-hoon, Jung Ji-hyun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Leírhatnám, hogy mi ennek az időutazós drámának a története. Hogy mi a különbség a benne látható Koreai Királyság és Koreai Köztársaság között. Hogy mi a konfliktusa. Hogy milyen karakterek és miért utazgatnak a két világ között. Hogy milyen, ha egymásba szeret két ember, akik a különböző világokhoz tartoznak. De nem teszem, mert teljesen felesleges.

Még ha nem is igényes, de nézhető, közepes történeteket bármi köré tudnak keríteni a koreai szórakoztatóipar profi szakemberei. Most azonban mindegy, hogy mit csináltak, mert a végeredmény domináns jellemzői teljesen maguk alá temették mindazt, amiért egy drámára érdemes időt pazarolni. Pedig a The King: Eternal Monarch (A király: Örök uralkodó) alapötletéből is lehetett volna egy látványos, érdekes és humoros drámát készíteni, kár érte.

Ehelyett sikerült egy olyan Hamupipőke-történetet képernyőre vinniük, ami egyszerűen kiakasztja a jó ízlést. Valójában semmi másra nem törekedtek, minthogy felvonultassák a mesebeli (herceg helyett a) királyt, aki csudálatos jelmezekben feszít hófehér paripáján, miközben belovagol Szöulba az egyik soksávos autóúton. Aztán úgy is marad, csak néha giccses kulisszák közé keveredik. Teljesen úgy tűnik, mintha a karaktert eleve Lee Min-hóra írták volna, aki maradéktalanul hozza ezt a műmájer figurát.

Klassz lenne, ha kapnánk olyan jelzéseket, hogy ez egy poén, mert akkor lehetne vele valamit kezdeni. De az alkotók mindvégig véresen komolyan tálalják az aranyszobrokkal csencselő felséges idegent, mint ahogyan azt is, hogy a nagyszájú és flegma rendőrlány rövidesen kapitulál a Női Álmok Páratlan Férfija előtt, és ezek után bódultan szédeleg utána mindkét birodalomban, a vágyakozás könnyeivel a szemeiben. Komolyan mondom, hogy még nem láttam olyan férfi karaktert, akinek egyetlen jellemzőjeként azt írták volna elő, hogy legyen délceg, ha törik, ha szakad. Efféle szerencsétlen női karakterből azonban már láttunk több hasonlót, de ennyire gyermetegen lányregényest talán még sosem. 

Bár az ifjúság efféle idejétmúlt mintákkal való hülyítése ellen is tiltakozni kellene, mégis felmerül az emberben, hogy talán a 8-10 éves kislányokat célozták meg ezzel a drámával? De biztosan nem, mert ahhoz elég sok gonosz bácsi is szerepel a történetben, akik nem riadnak vissza az öldökléstől sem.

Nem tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy a sorozat készítőinek fülében folyton ott csengett a pénztárgép, amikor azon gondolkodtak, hogy mennyi bevételt hozhat a korábbi közvéleménykutatások által jól beváltnak talált elemek belezsúfolása a történetbe, akár összeillenek egymással, akár nem. Így kapunk az amúgy is környezetidegen király köré egy olyan birodalmat, amelynek jövőbeli világában a történelmi drámák kliséi szerint működik a királyi udvartartás, miközben a gonosz boszorka miniszterelnök haute couture ruhákban, tűsarkakon tipegve ármánykodik, a hadvezérré avanzsált királyunk pedig mellét kitárva az ellennek vezérli a japánok elleni tengeri ütközetet (természetesen némi aktuálpolitikai sziget-vitát is megidézve).

E ponton a humort számomra a Netflix feliratozása mégis meghozta, amely szerint (angolul és magyarul is) ezt a parancsot adják ki, miközben rombolókat látunk a tengeri ellen felé törni:

"A 203-as motorcsónakflotta elöl blokkolja őket."

Egyébként pedig egészségére mindenkinek, aki szereti az ilyesmit. Nálam megy a kukába, még ha szép is volt a bambuszerdő és voltak jobb sorsra érdemes karakterek is benne.