[Filmekről] Yoon Sung-hyun: TIME TO HUNT (2020)

윤성현: 사냥의 시간
Eljött a vadászat ideje (Netflix)


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

Nem nagyon tudtam, mit várhatok azután, hogy a Time to Hunt (Eljött a vadászat ideje) felütésében két srác arról vitatkozott, belefogjanak-e használtruhák árusításába. De attól a pillanattól kezdve, hogy megszólalt a főcím alatti zene és autós utazásra indultunk, leesett állal követtem ennek a furcsa filmnek a kibontakozását.

A történetét akár néhány szóban össze lehetne foglalni: négy fiú kirabol egy játékbarlangot, majd menekül az őket üldözőbe vevő gyilkos alak elől. Szimpla akciófilm - gondolhatnánk ezek alapján, de Yoon Sung-hyun forgatókönyvíró-rendező valami egészen mást csinál.

Yoon Sung-hyun rendező

Először is, kitalál egy elképesztő kulisszát, amibe a hőseit helyezi. A film kezdetén fogalmunk sincs, hogy hová kerültünk, mert minden ismerősnek tűnik, mégis egyfajta nagyon erős idegenséget érzünk. Elnéptelenedett utcákon lézengő alakokat látunk, valamint rendőrsorfalakkal szembenéző tüntetőket. Az embereket apokaliptikus világ veszi körül: egy olyan város, amely mintha még valamennyire funkcionálna, autók járnak az utcákon és villognak a fényreklámok, de minden már csak torz visszképe egy valamikori életnek. Mintha az egész várost felfalta volna egyik különösen veszélyes negyede: minden romokban áll, elhanyagolt és kifosztott, szemét és bűz uralkodik. Képtelenség, hogy a nyomor ábrázolásáról a 'stílusos' kifejezés jusson eszembe, mégis ez történt. Mert elképesztő stílusbravúr, amit filmes látványként kapunk: a ködös derengéseken át felsejlő felhőkarcoló-csontvázak, a kirabolt, üresen tátongó üzletek graffitizett portáljai, a málló vakolatok és rozsdás fémszerkezetek képei mozgó festményekké állnak össze, hol kékes derengésben, hol a szürke ég uralta nappali megvilágításban. A film domináns színei a kék és a vörös, járjunk bár az éjszakai utcákon vagy belső terekben.

Csak később áll össze a kép arról, hogy mi történt. Koreát államcsőd döntötte nyomorba, sorban szűnnek meg a munkahelyek, mindenki abból él, amiből tud - ügyeskedésből, bűnözésből. A városnak azonban van egy underground színtere is, ahol megismerjük, hogy az emberek mivel töltik az idejüket: virulnak a szórakozóhelyek és a játékbarlangok. 

Az elképesztő látványvilág miatt szinte fel sem tűnt, hogy milyen lassú a film tempója. Rendkívül ráérősen rajzolódik ki a főszereplő fiúk karaktere, szokatlanul nagy hangsúlyt helyezve az érzelmi alapozásra. Hiába ismerjük meg a tényeket, nem bűnözőket látunk bennük. Sokkal inkább hétköznapi fiatalokat, akik menekülnének a nyomasztó valóságból, és álmodozásaikban szinte nevetségesen egyszerű dolgok után vágyakoznak: a napsütés melegét és a víz tisztaságát szeretnék megtapasztalni egy nyugodtabb élet keretei között. Családjukat pótolva pedig egymásba kapaszkodnak, mintha testvérek lennének. 

Egy merész ötlettel rátalálnak a biztosnak tűnő pénzszerzés lehetőségére: a játékbarlangot kell kirabolni, hiszen az illegális hely üzemeltetői nem fogják rájuk küldeni a rendőrséget. Ügyesen meg is tervezik az akciót, amit sikerül is kivitelezni, ezért úgy tűnik, hogy simán leléphetnek az országból. A filmnek már egyharmadánál tartunk, amikor rá kell jönniük, hogy valaki a nyomukban jár. Ettől kezdve a látványvilág csodálatának élményét átveszi a thriller, mely a hajsza izgalmaiból fakad, és egyre inkább a fiúk vezetője és az őket pitbullként nem eresztő alak párharcává alakul. A történetnek az a külön érdekessége, hogy nézőként mi megtudjuk, hogy a fiúk mivel vonták magukra az alvilág haragját, míg számukra ez nem derül ki.

A fiúk nem gyilkosok. Bár komoly fegyverarzenált szereztek be a rabláshoz, azt eleinte képtelenek ölésre használni. Egyszerűen félnek, remeg az ujjuk a ravaszon, nem szeretnének mást, csak menekülni. Ráadásul a rablás kitervelőjét, Jun-seokot, aki miatt a többiek részt vettek az akcióban, rémálmok gyötrik a börtönélményei és a lelkiismeretfurdalás miatt, hogy veszélybe sodorta a barátait. A menekülés közben teljesen amatőröknek tűnnek, akik a rettegés miatt még ehhez képest is dilettáns hibákat vétenek. Sok nézőt nyilván kihoz a sodrából, hogy ennek következtében teljesen szabálytalan akciójeleneteket látunk, azonban mindez indokoltan következik a fiúk karakteréből.

Úgy tűnik, hogy a sarkukban járó hidegvérű alak egy magányos farkas, azonban távolról sincs így. Kiderül, hogy bár nincs társa, a hátországát a rendőrség képezi. Az akcióra a megbízatást viszont az alvilág adta, amely rávilágít a rendőri szervezet korrumpáltságára is. A Han nevű fickó ráadásul erősen pszichopata, betegesen élvezi a célpontok utáni hajtóvadászatot. Trófeaként pedig levágott füleket gyűjt.

Az üldözési-menekülési folyamatban két nagy összecsapást láthatunk, melyek mindegyike kellőképpen megemeli az adrenalinszintünket. A kórház és az elhagyatott kikötői épület belső terei kiváló helyszínt nyújtanak a macska-egér játékhoz. Jun-seoknak a sokkoló események hatására választania kell: vagy áldozattá válik, vagy fel kell vennie a harcot az ellenféllel. Végső kétségbeesésében az utóbbit teszi, de majdnem rajtaveszt, menekülését csak a váratlanul közbeavatkozó fegyvereseknek köszönheti.

Az álmodott új világba Jun-seok egyedül érkezik, ahol nem tud szabadulni társai emlékétől, akik vagy veszteséglistára kerültek, vagy nem tudni a sorsukról. Amikor hírül veszi, hogy Han életben van, a nyomasztó felelősségérzet arra sarkallja, hogy visszatérjen és szembenézzen a velük véres játékot űző idegennel - ezzel a film alkotói nyitva hagyták egy folytatás készítésének a lehetőségét.

A főszereplő négyes mindegyik tagja egyéni karakter, egyedül a vagányságukon eluralkodó félelem a közös jellemzőjük. Rövidebb filmes jelenlét jut a Sang-soo-t játszó Park Sung-minnek, aki talán a legfelnőttesebb a fiúk közül. A legártatlanabb viszont Ki-hoon, a családjáért is aggódó, jóravaló és jóképű srác, akinek szerepében a koreai-kanadai színészt, Choi Woo-shiket látjuk. Jang-ho nagyszívű és önfeláldozó, akinek nem éppen akciófilmes karakterét Ahn Jae-hong remek alakításának köszönhetjük. 

A filmet viszont Lee Je-hoon uralja, aki karizmatikus színész. Az ő Jun-seokja egyszerre determinált, vagány és cselekvőképes, irányítani tudó figura, akinek kiélesedett érzékei megérzik a veszélyt. Számomra emlékezetes marad a történet eleji alakítása, amikor a mély csalódást átéli a többiektől megtudva, hogy már nincs semmijük. Alig rezdülő arca mögött láthatjuk, hogy akkor kissé belehal vágyai szertefoszlásába, mégsem tud a barátainak szemrehányást tenni. Érezhetően hordoz magába temetett történeteket is, melyek túlzottan érzékennyé teszik. Nemhogy hidegvérű, de még csak nem is kiegyensúlyozott lelkületű figura, akinek érését a menekülési vágy - bátorsággyűjtés a harc felvételére - tudatos szembeszállás stációin át Lee meggyőzően tudja érzékeltetni. 

Han szerepében Park Hae-soo-nak meglehetősen egydimenziós karaktert kellett érdekessé tennie, amit a figura titokzatosságát hangsúlyozó filmes ábrázolás segítségével sikerült is kiviteleznie. Han kemény és kifejezéstelen arcát ritkán láthatjuk, alakja többnyire homályba vész, a sziluettje viszont belénk ég.

Emlékezetes karakterként tűnt még fel a fegyverkereskedő alakjában Jo Sung-ha, ezúttal meglehetősen érdekes külső megjelenéssel. De még a film lendületéből is kizökkentem, amikor a történetből való gyors kiírása okán felötlött bennem a kérdés, hogy miként vállalhatott el egy ilyen fikarcnyi szerepet? De a továbbiak jól megvicceltek...

A disztópia hangulatát nagy erővel aláfestő filmzene teljes kompozícióját és előadását a Primary művésznevű Choi Dong-hoonnak köszönhetjük. 

A Time to Hunt nem fogja kielégíteni a szokványos akciókrimik kliséire vágyókat. De be kell vallanom, hogy Yoon rendező filmje nagyon mély hatást gyakorolt rám. Pontosan azt képviseli, amit a koreai filmekben legnagyobbra tartok: a bátorságot a hagyományok nem öncélú felrúgására, hanem annak érdekében, hogy egyéni látásmóddal átitatva, új kontextusokat teremtve álljanak szolgálatába fontos gondolatok kifejezésének. Mert a Time to Huntnak arról is van mondandója, hogy mi marad, ha kapitalista jelenünk összeomlik. Szex, drog, rock'n'roll? Majdnem. Reménytelenség, drog és fegyverek.

Kevés filmnek várom a folytatását, de ennek igen.