[Tévédrámákról] MEMORY (2016)

기억
tvN, 2016, 16 rész
Műfaj: dráma
Írta: Kim Jee-woo 김지우
Rendezte: Park Chan-hong 박찬홍
Magyar felirat: GTO
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Bár magam is szívesen elmerülök azon sorozatok árjában, melyeknek ifjú hőseit olyan tehetséges ifjú titánok keltik életre, akik maguk is huszon-harmincévesek, vagy legfeljebb negyven, csak éppen húsz-harmincnak néznek ki, mégis jólesik az érettebb korosztályra koncentráló drámákat is látni. Középkorú férfiak szinte alig tűnnek fel a politikusi-cégvezéri szerepkörön kívül, ezért rendkívül fontos drámának találom a Memory-t (Memória/Emlékezet), amelynek középpontjában végre egy ilyen ember áll, mégpedig az élete kritikus változásának szakaszában, annak összes személyes válságával.

A drámát Park Chan-hong rendező és Kim Jee-won forgatókönyvíró jegyzi, akik összeszokott párost alkotnak, hiszen állandóan együtt dolgoznak. A Memory előtt már négy drámájuk volt, köztük egyik nagy kedvencem, a Fermented Family.

Park Chan-hong rendező és Kim Jee-won forgatókönyvíró

Park Tae-seok (Lee Sung-min) jól menő ügyvéd, szinte már celebritás, hiszen a televízió jogi műsorában szerepelve országosan is ismertté vált. Magabiztos és nagyhangú, kissé törtető is, és úgy tűnik, a munkáján kívül nem nagyon izgatják az élet egyéb dolgai, beleértve a körülötte lévő embereket is. Baráti viszonyuk mellett lekötelezettje munkahelye, a Taeson Ügyvédi Iroda vezetőjének, Lee Chan-moo-nak (Jeon No-min), aki úgy invitálta az irodához, hogy azt Tae-seok tanulmányi és szakmai előélete nem tette indokolttá. Mégis vezető ügyvéd lett belőle, aki ellenvetés nélkül kiszolgálja az iroda ügyfélkörébe tartozó ügyfelek meglehetősen zavaros ügyeit, annak ellenére, hogy ez a működés szöges ellentétben áll a korábbi igazságérzetével, melyet úgy tűnik, hogy felszámolt. Még az sem nyomasztja, hogy egy ember az ő hibájának következtében jutott ártatlanul börtönbe.

Személyiségének változásához egy tragikus esemény is hozzájárult, kisfia cserbenhagyásos gázolás áldozata lett, azonban a tettes kilétére nem derült fény. De ezen is gyorsan túltette magát, elvált a bánatba mélyen belemerülő feleségétől, a bírónő Na Eun-seontól (Park Jin-hee) és új családot alapított. A boldog család látszata mögött azonban egy szerető, de a családi gondokkal magányosan küzdő, érzelmileg kissé bizonytalan feleséget látunk, Seo Young-joo-t (Kim Ji-soo), aki féltékenységgel gondol férje korábbi házasságára. Két gyermekük közül a kislány csak folyton szeretetéhes, Jung-woo (Nam Da-reum), a középiskolás fiú viszont eléggé problémás, ami sokáig rejtve marad. Még megtudjuk, hogy Tae-seokot az édesanyja nevelte egyedül nehéz körülmények között, miután az apja lelépett a szeretőjével. Váratlanul ez az apa is előkerül, akihez Tae-seok csak gyűlölettel tud viszonyulni.  

Az ügyvédi irodában beosztottja lesz Jeong-jin (Lee Jun-ho), aki éltanulóként bírói pályára készült, de családjának anyagi helyzete miatt kénytelen volt jól fizető állásba elhelyezkedni. Már ez is kellőképpen frusztrálja a fiatalembert, akit Tae-seok működésmódja annyira kiborít, hogy fel is akar mondani. Tae-seok viszont egyszerűen elfeledkezik a felmondólevélről, mint ahogyan több másról is. Egy kisebb baleset éri, és emiatt az aggódó orvos barátja, Joo Jae-min (Choi Deok-moon) végeztet el egy vizsgálatot, amely sokkoló dolgot hoz a felszínre: Tae-seok az Alzheimer-kór korai fázisában van. 

A diagnózis természetes felborítja az ügyvéd életét, akivel végigjárjuk az ilyenkor bekövetkező érzelmi stációkat a kezdeti elutasítástól, kétségbeeséstől kezdve a belátáson át a tény elfogadásáig. Tae-seoknak is számot kell vetnie azzal, hogy a hátralévő bizonytalan hosszúságú időben, ameddig még uralni tudja az életét, mely dolgoknak kell prioritást élvezniük. Nem kérdés, hogy Tae-seok számára az életben tartó erő a munkája, amihez a végsőkig ragaszkodik, de erre két jó oka is van. Mindkettő törlesztendő feladat: az egyik a kisfia haláláért felelős személy felkutatása, a másik pedig a saját hibájának beismerése árán is igazságot szolgáltatni az ártatlanul elítélt embernek. 

A munkájában két segítőtársa lesz, akik felismerve a helyzetét pajzsként melléállnak. Egyikük a kezdetben vele konfrontálódó Jeong-jin, valamint a titkárnője és mindenese, Bong Seong-hwa (Yoon So-hee), aki a felvételekor egy mondatával hívta fel magára az ügyvéd figyelmét, aki emiatt alkalmazta: "Nem hiszek a törvényben, de hiszem, hogy létezik igazságosság." Ennek a szellemében láthatjuk az ügyvéd néha szokatlan úton járó működését, amellyel a drámában előforduló ügyeket jó irányba tereli. A fő csapásirány azonban a fentebb említett két ügyben való, erőszakos eseményektől sem mentes nyomozás, amely váratlan fejleményeket hoz, és átrendezi Tae-seok szakmai kapcsolatrendszereit, elsősorban a főnökével való viszonyát. A mellékszereplők között Lee Chan-mo kerül a legerősebb reflektorfénybe, akinek családi viszonyai, valamint azokkal összefüggésben hozott döntéseinek megítélése erkölcsi dilemma elé állítja a nézőket. 

A dráma motorja Tae-seok ügyvéd versenyfutása az idővel és a küzdelme az elhatalmasodó betegségével. A fenti, talán túl részletesnek tűnő kapcsolati rajz (mely még nem is teljes) azért fontos, mert nemcsak Tae-seok változását éljük meg a történések során, hanem szinte az összes vele kapcsolatos szereplőét. Ahogy Tae-seok kezdi új szemmel nézni, hogy miként viszonyult az életében legfontosabb személyekhez, úgy azok mindegyike ugyanúgy átmegy egy megértési folyamaton, melyben meglátják Tae-seok valódi személyiségét. Ebben a kétirányú közeledésben tudnak elsimulni konfliktusok, elmélyülni a szeretet, vagy megszületni a kölcsönös megbecsülés. Vagy éppen az ellenkezője: kikristályosodni a megvetés és a megvetendőnek érzettség. 

Tae-seok nem kap felmentést a sorstól az általa elkövetett hibák miatti büntetés alól. Bár a betegségét is ilyenként fogadja el, van egy súlyosabb ár is, amit meg kell fizetnie, ez pedig a szembesülés azzal, hogy sikeresnek gondolt életéhez végeredményben a kisfia élete árán jutott. A dráma azonban egy párját ritkító megoldást mutat meg a kataklizma csúcspontján, amikor a bosszúszomj kielégülést nyerhetne a tettes megismerésével. A szülőpár mindkét tagja képessé válik az elkövető gyötrődésének felismerésére, és bár megbocsátani nem tudnak, mégsem halálra, hanem életre, pontosabban jó élet leélésére ítélik. Van ebben persze némi pátosz is, melyből még több jutott a másik ügy végigvitelébe. Tae-seok nem mentheti a saját bőrét, ha vissza akarja adni a becsületét az általa börtönbe juttatott embernek. Érdekes módon, hogy ezt meg tudja lépni, a betegségének jut fontos szerep, hiszen a már minden mindegy állapota elmossa a földi (anyagi) javakhoz való ragaszkodás aggályait, és lehetővé teszi a valódi értékek melletti kiállást - így lesz az átokból végül valamiféle áldás.

A dráma színészkirálya vitán felül Lee Sung-min, aki Tae-seok ügyvédet mindenféleképpen hitelesen tudja láttatni. Lendületes, ha jó formában van, totálisan elveszett a betegség tüneteinek pillanataiban, és végtelenül elesett a magányos gyötrődéseiben. Ugyanakkor heroikus is, amikor a nagyfiáért kell küzdenie vagy az ellenfeleivel szembeszállnia. Bár a dráma nem járja végig az utat a teljes leépüléséig, azt ő maga tudja megelőlegezni, méltósággal való megmutatásban. Ugyanakkor ki kell emelni Lee Jun-ho játékát is, akit teljesen egyenrangúnak érzünk a nála 22 évvel idősebb seniorral való közös jelenetekben, legyenek azok viták, szakmai partnerségek, rejtett segítségnyújtások vagy fricskázós szemtelenkedések. Rendkívül erős a mindkét feleség önálló személyiségváltozásait megmutatni képes színésznők játéka, különösen Park Jin-hee kezdeti, az őrület határán mozgó alakítása, ugyanakkor nagyon szép a két nő között születő megértés és elfogadás bemutatása. Van egy különösen alávaló figura a történetben, az érzéketlen és agresszív, kiváltságosok közé tartozó alelnök, akinek megformálásáért Lee Ki-woo-t is ki kell emelni, aki megmutatja, hogy a beteg elméjű gonoszokat épp olyan meggyőző erővel tudja életre kelteni, mint a néha kissé ügyefogyott, tisztalelkű hősöket. Nem lehet említés nélkül hagyni azt a megfoghatatlanul misztikus karaktert sem, akit Moon Sook kelt életre a finom női külsőbe rejtett tirannus megformálásával. Bár folytonos ismételgetésnek tűnik, most sem tudok mást írni, mint hogy a többi szereplőt is ide kellene idéznem, akik mind-mind hibátlanul alakítják a rájuk osztott szerepeket. 

A dráma érinti az iskolai bántalmazás, a családon belül erőszak, a hatalmi visszaélés, a megvesztegetés, a drogfogyasztás, a szociopátia témaköreit éppúgy, mint a szülő és gyermeke közötti, vagy a baráti és a szerelmi kapcsolatok korrumpálhatóságát. Érdekesség, hogy az a bírói ítélet, amit a drámában Na Eun-seon bírónőtől hallunk, valós történeten alapszik. Ahogyan azt a Cheonji Ilbo megírta, 2010-ben Kim Gwi-ok főbírónő és Szöul Seocho-dong Kerületi Fiatalkorúak Bíróságának egyik vádlottja között zajlott le hasonló párbeszéd. 

Végezetül a dráma zenéjét kell még kiemelni, ami Nam Hye-seung és Park Sang-hee munkája. A betétdalokon túl is rendkívül igényes, és érzékletes hangulatteremtő erővel bír különösen a sötét tónusú, feszült helyzetekben. Az igazság játéka (진실게임) című tételben különös drámai erőre emelkedik, de ugyanilyen tökéletesek az ügyvéd emlékezetkieséseit kísérő, a valóság kapaszkodóinak szétcsúszását és az elvesztésük rémületét kifejező kompozíciók is.