2021. július 1., csütörtök

[Filmekről] Lee Chung-hyun: THE CALL (2020)

이충현: 콜



Lee Chung-hyun rendező Bargain (Alku) című 2015-ös rövidfilmjével már jónéhány díjat elnyert, mielőtt belefogott volna első játékfilmje készítésébe. Maradva a már bevált thriller műfajánál, a 'The Call' (A hívás) alapjául a brit és Puerto Rico-i The Caller című filmet választotta (Matthew Parkhill rendezése). Nem igazán remake-et, sokkal inkább olyan adaptációt készített, mely számos új elemmel és jelenettel egészült ki (nyilván az eredeti filmben nem láthatunk koreai sámánt).

A film sajtótájékoztatóján Lee rendező elmondta, hogy nagy hatást gyakorolt rá Tarantino Kill Billje, és ennek nyomán szeretett volna egy olyan szokatlan thrillert rendezni, melynek gonosz karaktere egy nő, különös tekintettel arra, hogy ez ritka a hasonló műfajú koreai filmek körében. 






A történet kezdetén Kim Seo-yeon egy időre visszaköltözik vidéki, már lakatlan gyermekkori házukba. Elveszített mobilja pótlására előbányászik egy régi, vezeték nélküli telefonkészüléket, melyre hamarosan furcsa hívás érkezik, egy ismeretlen lány kér segítséget tőle. Mivel a hívások ismétlődnek, beszédbe elegyednek egymással, és rövidesen kiderül, hogy húsz évnyi időszakadék van közöttük. Seo-yeon rájön, hogy a vele egykorú Oh Young-sook ugyanannak a háznak korábbi lakója, aki árva, és a mostohaanyja neveli. Seo-yeon viszont az édesapját veszítette el. Mivel elárulja Young-sooknak, hogy mi okozta apja halálát, a lány beavatkozik a történésekbe, és ezzel megváltoztatja Seo-yeon életét, visszaadva neki a családját.

Young-sooknak azonban nincs hasonló örömben része. A nevelőanyja egy madang, vagyis sámán, aki ördögűzés alá veti a lányt, azt ismételgetve, hogy látja a lány jövőjét. Lee El színésznő egy modern, talányos sámánasszonyt jelenít meg, aki egy gótikus történetben is megállná a helyét.

Az időnként zaklatott hangulatú hívások miatt Seo-yeon utánanéz a lány kilétének, és rájön a korabeli tudósításokból, hogy Young-sookot megölte a mostohaanyja. Figyelmezteti a lányt, aki így elkerüli a halált, viszont megöli a mostoháját, amivel szintén megváltoztatja a jövőt.

Seo-yeon ráébred, hogy egy veszélyes gyilkost szabadított a világra, aki zsarolni kezdi azokért az információkért, amelyek birtokában elkerülheti a sorsát. Azonban minden  beavatkozás a megtörtént eseményekbe átírja a jövőt, melyeknek megfelelően a lányok sorsa is mindig átíródik. 

Lee rendező elmondta, hogy a történet fő szála, tehát a két lány kapcsolata mellett nagyon fontosnak tartotta azt a mellékszálat is, melyekben a lányok egymástól nagyon különböző kapcsolata rajzolódik ki a saját édesanyjukkal, és hogy ezt a kapcsolatot Seo-yeon és anyja között miként változtatják meg a bekövetkező elmozdulások. Ilyen értelemben a film a lehetőségek története is, mert az egyes fordulatok kiindulópontjául szolgáló helyzetnek megfelelően lesz az anya és lánya között gyűlölettel vagy szeretettel teli a kapcsolat. 


Kim Sung-ryung, Park Shin-hye, Lee Chung-hyun rendező, Jeon Jong-seo és Lee El
a film sajtótájékoztatóján



A film szereposztása igazi sztárparádé, egészen a legkisebb szerepekig, beleértve a Seo-yeon apját játszó Park Ho-sant. Az itt is nagyszerű alakítást nyújtó Park Shin-hyét és a filmbeli édesanyját játszó Kim Sung-ryungot senkinek nem kell bemutatni. Azonban a film egy új női sztárt is avatott, a Young-sook szerepében feltűnő Jeon Jong-seo-t. Őt a két évvel korábbi Burningben (Lee Chang-dong filmje) láthattuk először, ahol számtalan newcomer színészi nevezést szerzett, e filmben nyújtott alakításával pedig már elnyerte a legjobb színésznő díját. 

A film végig gyönyörűen van fotózva, pazar képek szolgálják a borzongásunkat. Nem kevés vér és kegyetlenség kíséri a történetet, melyben egyre inkább leépülő kulisszák között haladunk előre. 

Bár spoiler, de elárulom, hogy a nyugtalanító végkifejlet megismeréséhez végig kell nézni a filmet a stáblista végéig.

Az egyik legkiválóbb zeneszerző, Dalpalan gondoskodik a feszültségkeltés hangi kulisszáiról, aki már öt filmjével is elnyerte a legjobb zene díját (köztük az A Bittersweet Life felejthetetlen filmzenéjével).



Lee Chung-hyun rendező



Lee Chung-hyun újító szellemű, friss és színvonalas alkotással lépett be a figyelemre méltó rendezők körébe. A film bekerült a Netflix kínálatába, ami jelentős lökést is adhat a rendező karrierjének.

Az alig 30 éves, Park Shin-hyével egyidős, rendkívül jóképű rendezőről sok cikk megjegyezte, hogy simán megállná a helyét a csinos fiatal színészek között is. Arra az érdekes kérdésre, hogy mit mondana a The Call készítése előtti önmagának, ha egy filmbelihez hasonlatos telefonhívást kapna, azt felelte:

"Száznál is több olyan apróság van, amit máshogyan szeretnék csinálni. De azt választanám, hogy nem szólok ezekről. Csak annyit mondanék neki, hogy menjen előre és csináljon egy filmet." [forrás]




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése