Netflix / 2021 / 6 rész
Magyar cím: Út a pokol felé
Műfaj: fantasy
Írta: Choi Kyu-sok, Yeon Sang-ho
Rendezte: Yeon Sang-ho
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema
* Az ismertető spoilereket tartalmaz *
Yeon Sang-ho rendezői pályafutása animációs filmekkel kezdődött, melyek
egyik híres darabja a The Fake (saját fordításban: A kamu). A társadalmi
problémák (iskolai bántalmazások - The King of Pigs, a hadseregben történő
abúzusok - The Window) feltárásának sorában a The Fake az egyház nevében
elkövetett csalásokkal, a vallási fanatizmussal, a jó és a rossz
viszonylagosságával foglalkozott. A kiváló animációs alkotásokat követően
játékfilmes rendezőként már jóval kiegyenlítetlenebb a filmjeinek
színvonala. A világsikert hozó Train to Busan után a Peninsula című
folytatás már sokkal gyengébbre sikerült, a kettő közé ékelődő Psychokinesis
pedig még annál is kérdőjelesebb. Yeon írta a forgatókönyvét a tavaly
bemutatott The Cursed (Az átkozott) című sorozatnak, melynek történetében a
sámánizmus is szerepet játszott.
Mostani, első saját rendezésű televíziós sorozatában visszatért a
keresztény egyház leple alatt történő sötét ténykedések bemutatásához. A
Hellbound (Út a pokol felé) mindössze hat részből álló rövid széria, mely
a végső cliffhangerét tekintve akár további évaddal is folytatódhat. De
nézzük, hogy mit rejt az első évad.
Az epizódok két nagyobb egységet alkotnak, az első három és az utolsó
három rész története tulajdonképpen tükörképe egymásnak. Anélkül, hogy a
képzeletbeli közeljövőben, de négy évnyi különbséggel játszódó két
történet részleteit elárulnám, igyekszem a lényegre irányítani a
figyelmet.
Semmiféle megnyugtató magyarázatot nem fogunk kapni a drámában látható
próféciák és elkárhozások valós okára. Talán ez nem is véletlen, mert az
ijesztő és brutális szupernaturális jelenségek csak kulisszáit képezik egy
valójában filozófiai felvetésnek. Jung Jin-soo (Yoo Ah-in), az Új Igazság
vezére, valamint a szekta dolgai után szaglászó nyomozó, Jin Kyeong-hoon (Yang
Ik-june) között több párbeszéd is lezajlik. Nézeteik eltérésének lényege
egyetlen kérdésben csúcsosodik ki: létezik-e az embernek szabad akarata?
Míg úgy tűnik, hogy a nyomozó hisz ebben, Jin-soo azt mondja, hogy a jó és
rossz közötti választás szabadsága valójában büntetés az ember számára. A radikális Nyílhegy-társaság vezetője viszont annyiban látja a kérdés lényegét, hogy
az embernek szabadságában áll az Isten által kijelölt úton járni.
Hogy igazát alátámassza, Jung Jin-soo egy döntés meghozatalára kényszeríti Jin nyomozót: vagy nyilvánosságra hozza az egész tudomására jutott hazugsághalmazt, vagy örök időkre elhallgatja azt. A döntést egy ördögi tervvel befolyásolja az ártatlannak és jólelkűnek tűnő Jung: brutális gyilkossága cinkosává teszi a nyomozó lányát. Így ha a nyomozó a hazugságok feltárása mellett dönt, azzal visszaállíthatja a világ rendjét, de ítélkeznie kell a lánya felett. Ha elhallgatja azt, ami a tudomására jutott, akkor viszont utat nyit egy hazug, fanatizált, vallási tanok által irányított társadalmi berendezkedés számára. Az első szakasz végén a megalkuvó, síró nyomozót szenvtelenül öleli magához üres tekintetű lánya.
Hogy igazát alátámassza, Jung Jin-soo egy döntés meghozatalára kényszeríti Jin nyomozót: vagy nyilvánosságra hozza az egész tudomására jutott hazugsághalmazt, vagy örök időkre elhallgatja azt. A döntést egy ördögi tervvel befolyásolja az ártatlannak és jólelkűnek tűnő Jung: brutális gyilkossága cinkosává teszi a nyomozó lányát. Így ha a nyomozó a hazugságok feltárása mellett dönt, azzal visszaállíthatja a világ rendjét, de ítélkeznie kell a lánya felett. Ha elhallgatja azt, ami a tudomására jutott, akkor viszont utat nyit egy hazug, fanatizált, vallási tanok által irányított társadalmi berendezkedés számára. Az első szakasz végén a megalkuvó, síró nyomozót szenvtelenül öleli magához üres tekintetű lánya.
A történet mindkét felének szereplője Min Hye-jin ügyvédnő (Kim Hyon-joo),
aki a normálisan gondolkodók táborának ellenerejét hivatott képviselni. Az
első részben inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen a Sodo Ügyvédi
Irodán belüli ténykedésével sem megvédeni nem tudja az áldozatokat, sem
megállítani a totális hatalomra törő új vezért, sőt a nyilvános
tévéközvetítés elősegítésével még a kezére is játszik.
A dráma második fele bár másik történet, elemeiben mégis nagyon hasonló az
előzőhöz. Négy év elteltével az Új Igazság már mindent irányít, a
Nyílheggyel együtt (amely korábban még csak egy radikalizálódott, de már akkor is önbíráskodásra vetemedő szélsőség
volt) pedig saját erőszakszervezete is van. Most a szekta
propagandafilmjén dolgozó producer, Bae Young-jae (Park Jeong-min) kerül
válságos helyzetbe. Bár egy szavát sem hiszi el a ripacs, új vezérnek, Yoo
Jínek (Ryu Kyung-soo), a saját szemével tapasztalja meg kollégája
elkárhozását. Rémülete akkor teljesedik ki, amikor újszülött kisbabája is
megkapja a próféciát, ami teljességgel érthetetlen, hiszen a gyermek még
semmiféle bűn elkövetésével nem vádolható. Kétségbeesésében a hajdani
ügyvédi irodából lett Sodo Mosodához fordul, melynek tevékenysége kimerül
abban, hogy a bűnök elkövetésével vádolt szerencsétleneket igyekszik
megmenteni a szégyentől, melyet haláluk nyilvános közvetítésével az Új
Igazság ró rájuk. A szekta célja ezzel a félelem folyamatos ébren tartása,
és ezáltal a hatalmának biztosítása.
Min ügyvédnő azonban ráébred, hogy éppen ezt a fegyvert kellene a szekta
ellen fordítani, és az újszülött értelmetlen halálának nyilvánosságra
hozatala lehetne a legnagyobb bizonyíték a hazug tanok megcáfolására. A
kisgyermek szüleinek el kell dönteniük, hogy személyes tragédiájukat
szolgálatába állítják-e annak, hogy a kizökkent világot visszaállítsák a
rendes kerékvágásba. Bár bizonyosnak tűnik, hogy a gyermeküket nem tudják
megmenteni, mérlegelniük kell a jó és a rossz között, és szabadon meghozni
döntésüket. A szülők fájdalmas, de bátor választása ezúttal az ellenkezője
lesz annak, amit az első részben láthattunk. Úgy tűnik, hogy az eseményeket
kísérő hóesés a megtisztulást is magával hozza.
A záró képsorból (mely egyúttal a cliffhanger is) arra következtethetünk,
hogy az idő kereke visszafelé fordul, és törölve a megmagyarázhatatlan
eseményeket, az áldozatok újra testet öltve életre kelnek. Legalábbis az
első történet áldozati anyafigurája, Park Jeong-ja (Kim Shin-rok), ám ha
vele ez megtörténhet, akkor talán reménykedhetünk a többiek
visszatérésében is.
A dráma egyszerre vitairat a vallás emberi lelket megnyomorító erejével,
az egyházak hatalmi gőgjével és kapzsiságával, valamint az emberi
ostobasággal szemben, melynek következtében a tömegek behódoltathatók és
fanatizálhatók a leggonoszabb erők által. Legfőképpen mégis az egyén felelősségéről szól, és meggyőzően érvel amellett, hogy az egyéni döntések világok sorsát változtathatják meg.
Yeon rendező filmje az egyértelmű mondandó ellenére nem egy könnyedén,
világosan átlátható alkotás. Annak ellenére, ahogyan az írásom elején
feltételeztem, talán szándékosan nem is törekedett a részletek
tisztázására, a következetlenségek mégis számos zavaró kérdést felvetnek.
Ilyen például a keresztény vallási utalások használata, bár e téren
óvatosságra int, hogy a drámát eredeti nyelven nem értem, a fordítások
pedig félrevihetnek. Az angyali üzenet, a pokoli lények tüzében való
elkárhozás azonban eléggé kötött értelmezésűnek tűnnek, így az nem is
kérdés, hogy melyik vallás egyháza él vissza ezek jelentésével. Bizonyára
sokan fogják boncolgatni a természetfeletti lények mibenlétét, a misztikus
utalásokat, ami például a hármasságukban megjelenik. Tudható, hogy bizonyos
ezoterikus tanok Lucifernek (a "fényhozó"-nak, aki maga a Sátán)
tulajdonítják az ember szabad választásának lehetőségét, és ez érdekes
lehet a dráma fent említett központi kérdésével kapcsolatosan. Ugyanakkor
nem nélkülözzük a koreai hitvilágra való utalásokat sem, hiszen a Sodo a
koreai folklórban egy olyan szent helyet jelent, amely kívül esik a világi
hatalom hatókörén.
Sokkal érdekesebb azonban, hogy Yeon rendező nemcsak az egyházzal
kapcsolatosan él a keresztény szimbolikával, hanem az abban nem hívőkre is
kivetíti azt. Hiszen lehetetlen a kisdedben nem meglátni a megváltóra való
utalást, aki megszabadítja az embereket a bűneiktől. Ez viszont
visszavezet egy olyan világrendhez, melyben a vallásnak, vagy talán inkább
valamiféle isteni elrendelésnek mégis helye van, kihúzva a méregfogát Yeon
bármennyire is éles, egyházellenes kritikájának. Ezzel talán nincs egészen
összhangban az a tanulság, melyet a taxis szájába adva fogalmaz meg:
Nem sokat tudok Istenről, és nem is érdekel. De azt tudom, hogy ez a világ a miénk. A dolgainkat magunknak kell elintéznünk. Nem ért egyet, Min ügyvédnő?
Erős a dráma társadalomkritikája is. Az indító kávéházi jeleneten kívül
(amelyben a fiatalok CGI-trükkökre gyanakszanak) nem látunk semmiféle
utalást arra, hogy különösebben törekednének a jelenségek észszerű
magyarázatának megtalálására. A szekta viszont azonnal követőkre talál, és
a fanatizmus már az első történetben erőszakra sarkallja az embereket,
megfélemlítve ezzel a velük egyet nem értőket. Annak ellenére, hogy az Új
Igazság kiépíti a maga mindent behálózó megfigyelőrendszerét és
mozgósítható harci egységeit, folyamatosan megtörténnek az ijesztő
elkárhozások is, az élet mintha mégsem zökkenne ki a maga hétköznapi
rendjéből - a második szakasz elején azt halljuk, hogy a propagandafilmet
sikerült a legnézettebb tévésorozat, az "Első a szerelem" mögé
beilleszteni. A tanokat is ennek az élhető világnak a képére formálják,
kizárva a bűnök sorából a kapzsiságot és a bujaságot.
A média, legyen az tévécsatorna vagy közösségi felület, mindvégig jelen van a történetben, egyszerre negatív, embereket megtévesztő, szenzációhajhász, bármire rávehető, és pozitív, az igazságot közvetítő, manipulációkat leleplező szerepben is. A dráma egyik legérdekesebb figurája a Nyílhegy korábbi vezetője, Lee Dong-wook (Kim Do-yoon), aki a webes műsorokat készíti. Tökéletes leképezése az extrém külsőségekbe csomagolt agresszív tudatmódosításnak, amelyben a szenzáció elfedi a mondandó lényegét, így a bornírt baromságok is magával ragadják a nem túl figyelmes nézőket. Hozzá képest síkhülye a második szektavezér, Yoo Ji, akinek jelleme és mondandója egy kicsit is épeszű ember számára azonnal átlátható. Neki viszont már saját stúdiója van az elkárhozások komfortos közvetítésére. Ostoba ideológiája ellenére övé a hatalom, amelyben éles párhuzamot találhatunk a világ minden részén irányító pozícióba kerülő dilettánsok sokaságát látva. Yeon rendezőnek azonban néha megvillan az egészséges humora is, éppen Yoo Ji szájába adva, hogy már a vezér maga is röhejesnek találja a saját rituáléjukat, melyet az alkalmazott érthetetlen módon mégis gondolkodás nélkül bevesz.
A média, legyen az tévécsatorna vagy közösségi felület, mindvégig jelen van a történetben, egyszerre negatív, embereket megtévesztő, szenzációhajhász, bármire rávehető, és pozitív, az igazságot közvetítő, manipulációkat leleplező szerepben is. A dráma egyik legérdekesebb figurája a Nyílhegy korábbi vezetője, Lee Dong-wook (Kim Do-yoon), aki a webes műsorokat készíti. Tökéletes leképezése az extrém külsőségekbe csomagolt agresszív tudatmódosításnak, amelyben a szenzáció elfedi a mondandó lényegét, így a bornírt baromságok is magával ragadják a nem túl figyelmes nézőket. Hozzá képest síkhülye a második szektavezér, Yoo Ji, akinek jelleme és mondandója egy kicsit is épeszű ember számára azonnal átlátható. Neki viszont már saját stúdiója van az elkárhozások komfortos közvetítésére. Ostoba ideológiája ellenére övé a hatalom, amelyben éles párhuzamot találhatunk a világ minden részén irányító pozícióba kerülő dilettánsok sokaságát látva. Yeon rendezőnek azonban néha megvillan az egészséges humora is, éppen Yoo Ji szájába adva, hogy már a vezér maga is röhejesnek találja a saját rituáléjukat, melyet az alkalmazott érthetetlen módon mégis gondolkodás nélkül bevesz.
A dráma technikai megvalósítása nem cáfolja meg a kávéházi fiatalok
kételyeit, mi is úgy látjuk, hogy a szörnyek CGI-kreatúrák, bár ettől nem
kevésbé félelmetesek. Az kissé zavarba ejtő, hogy valóban törnek-zúznak,
és zavarunkat csak fokozza, hogy míg az első elkárhozás közben lebontják a
fél várost, a továbbiakban illedelmesen megmaradnak a színpadon, később a
stúdióban, nem bántva a sok maszkos VIP és egyéb kíváncsiskodót.
A sorozat a belső következetlenségei ellenére is izgalmas, és nem kell a
legmélyebb gondolati rétegeit előásni ahhoz, hogy jól fogyasztható legyen, a nézettségi mutatói láttán pedig bízni lehet a folytatásban. Már
megelőlegezték a feltámadást is, és egyszer talán majd azt is megtudjuk,
hogy miféle szupernaturális jelenség tört elő a föld alól ördögfajzatok
álcájában.
A színészek most is kiveszik a részüket a sorozat sikerre viteléből,
szinte mindegyik karakter emlékezetes marad. Azonban egyik sem olyan
hátborzongató, mint Yoo Ah-in a szomorú sorsú szektaalapító fiatalember
szerepében. A mellékszereplők sorából Im Hyeong-guk szociológia
professzort sem fogjuk elfelejteni, csakúgy, mint Kim Do-yount a zakkant
Nyílhegy-vezér mindkét, maszkos és maszk nélküli alakjában. Kim Hyun-joo
nemcsak meggyőző az ügyvédnő szerepében, de remekül akciózik is. A második
szakasz szülőpárosa pedig képes felnőni ahhoz a feladathoz, hogy a szülői
szeretet egyetemes jelképévé váljon. Won Jin-ah-val együtt utazunk azon
azon a szélsőségeket bejáró érzelmi hullámvasúton, melyet anyaként megél.
Park Jeong-min pedig nemcsak józanságával és bátorságával nyűgöz le, hanem
a rettenetének magányos pillanataival is. Különösen szépek az apai
megnyilvánulásai, melyekben a gyermeke mellett tud lenni akkor is, amikor
az anya erre éppen képtelen.
Most nézem a sorozatot, a 4-ik résznél tartok és hálás vagyok az ismertetőért a sorozatról. Köszönet érte.
VálaszTörlésKöszönet a visszajelzésért!
TörlésKöszönöm szépen az ismertetőt.Képtelen voltam meg nézni egyben a sorozatot .Egyszerűen nem értettem . Mi ez ?? Csak a borzalmakat láttam .A ismertetővel már jobban érthető a sorozat témája .Köszönöm.
VálaszTörlés