[Tévédrámákról] LIFE (2018)

라이프

JTBC / 2018 / 16 rész
Műfaj: politikai-orvosi dráma
Írta: Lee Soo-yeon
Rendezte: Hong Jong-chan, Lim Hyeon-wook
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Az orvosi drámák remekbe szabott, de nem szokványos darabját láthatjuk a Life (Élet) című sorozatban. Bár rendszeresen megfordulunk a sürgősségi és más osztályokon is, alig fogunk találkozni a páciensek fogadására rohanó orvosok és ápolók akciójeleneteivel, ehelyett többször időzünk a tárgyalókban, irodákban és konferenciatermekben. Mert a téma ezúttal csak érintőlegesen a betegek megmentése, a központban egy hatalmas szervezet irányítási és strukturális problémáiról alkotott különböző elgondolások állnak. Mégpedig egy erősen konfliktusos erőtérben, melyben összecsapnak a hivatásukat etikusan gyakorolni kívánó orvosok és a gyógyításban egyelőre még kiaknázatlan, kizárólag nagy üzletet szimatoló gazdasági hiénák. A történet írója ugyanaz a Lee Seo-yeon, akinek korábban a lenyűgöző felépítményű, rendkívül izgalmas Stranger két évadát köszönhettük. A mostani történet annyiban hasonló ahhoz, hogy az íve egy különös, de mégiscsak lokális eseménytől vezet a legmagasabb gazdasági-politikai körök korrupcióval való áthatottságának felismeréséig.

De még ez sem történik a tényfeltáró drámák megszokott lendületével, amit általában a pozitív szereplők igazságérzete hajt, és amelyekben az adott pontokon rendre meg szoktak érkezni az előrelépéshez éppen szükséges segítségek és megoldások. Hong Jong-chan rendező filmjének ritmusa lassú, meg-megtorpanó, mely remekül tükrözi az orvos szereplők tanácstalanságát és elbizonytalanodását, amit a számukra idegen gondolkodású ellenféllel vívott küzdelemben rendre átélnek.

A történet kiindulópontja a több ciklust kitöltő, feddhetetlen életű Lee kórházigazgató (Chun Ho-jin) furcsa halála, melyről nehéz eldönteni, hogy szívroham okozta baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság miatt következett-e be. Ráadásul napvilágra kerülnek olyan tények, melyek kétségeket ébresztenek a tisztességével kapcsolatban, de ugyanez érvényes a funkciót átmenetileg betöltő Kim igazgatóhelyettesre (Moon Sung-geun) is. 

A helyszínül szolgáló Sangguk Egyetemi Kórházat korábban felvásárolta egy magáncég, és elnökként a kórház élére ültette Goo Seung-hyót (Cho Seung-woo), aki addig a konglomerátum másik cégénél ért el jelentős teljesítményjavulást. Feladata jelen esetben is az intézményi működés racionalizálása és a negatív pénzügyi mérleg pozitívba fordítása. Goo a kórház szervezetére is ugyanúgy tekint, mint bármely más vállalatéra, ezért a tevékenysége alatti első bejelentés, melyet Kim igazgatóhelyettes tesz meg, hogy a három legnagyobb veszteséget termelő kórházi osztályt megszüntetik, a dolgozókat pedig vidéki kórházakba helyezik át. Az általános egészségügyi ellátás szempontjából teljesen inkompetens döntés felháborítja a kórházi dolgozókat, összefogásra és ellenállásra serkentve őket. 

Akaratlanul is vezető alakjukká válik Ye Jin-woo doktor (Lee Dong-wook), a sürgősségi osztály egyik orvosa, aki személyes indíttatásból szeretne végére járni annak, hogy mi történt valójában Lee igazgatóval, akit atyai pártfogójaként tisztelt. Szoros együttműködés alakul ki közte és Joo doktor (Yoo Jae-myung) között, akit Lee igazgató valószínűleg utódjának remélt. 

A szakmai véleménye igazában magabiztosan hívő orvosok közösségét az első megdöbbenés akkor éri, amikor minden aggályukat és érvüket elementáris erővel, pillanatok alatt lesöpri Goo elnök, könyörtelenül alátámasztva az intézkedés érvényességét hideg és józan, kizárólag menedzsmenti szempontú érveléssel, ráadásul kegyetlenül rámutatva a fővárosi orvoslét okozta elkényelmesedésükre, szavaikat kiforgatva még immoralitással is megvádolva őket.

A dráma legnagyobb izgalma ez a szemléleti összeütközés, mely rendre bekövetkezik a különböző intézkedések alkalmával. Ez pedig jóval túlmutat a dráma keretein, általános érvényességű példát szolgáltatva arról, hogy miként ütközik össze egyféle "humánnak" tekinthető, etikát és moralitást előtérbe helyező gondolkodás a racionalitás számokban kifejezhető, gyakorlatias prózaiságával. A tét nyilvánvalóan az, hogy melyik érvrendszer győz, és ezzel megszabja az életünket. Jelen esetben azt, hogy miként juthatunk egészségügyi ellátáshoz (mindenki számára elérhető, egyenlőségi alapon járó szolgáltatásként vagy elsősorban a fizetőképes réteg számára fenntartott lehetőségként) - de a probléma transzponálható életünk számtalan szegmensére, gondoljunk csak az oktatás vagy a kultúra számos területét érintő, hasonló csatározásokra. 

A dráma elkerüli a probléma sematizálását. Nem arról van szó, hogy a tiszta elhivatottság küzdene a lerombolására törő gonosz erőkkel, ennél sokkal árnyaltabb képet kapunk. A vészhelyzetben összefogni szándékozó orvosok közössége egyéni törekvéseket dédelgető individuumokból áll, akik egymásnak is versengő társai az igazgatói pozícióért folytatott választás során. Miközben mélyen megvetik és utálják Goo elnököt, sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényeikből, fényt derítve eltusolt orvosi hibákra és túlkapásokra, veszteségtermelő pazarlásokra.

Goo elnök kezdetben csak szolgai végrehajtójaként tűnik fel a konglomerátum vezetői akaratának. Lenézi az orvosokat, akikben csak intézkedései értetlen ellenlábasait látja. Pókerarca szinte mit sem változik az egész történet során, miközben egyre nagyobb harapófogóba kerül. Rákényszerül, hogy mélyebben megismerje a kórház sajátos működését és az abból fakadó szervezeti felépítés és gazdasági működés indokait, melyek sokszor ellentmondanak az általa preferált elveknek. Eközben egyre nagyobb nyomás alá helyeződik Jo Nam-hyeong (Jung Moon-sung), a Hwaejong Group kapzsi vezetője részéről, aki bábfiguraként kezeli. Jo a cégeivel igyekszik megvetni a lábát az egészségügy minden területén, és ezzel egy jól tejelő ágazattá változtatni az ellátórendszert is. A kórház kezd egy egészségügyi plázára hasonlítani, melyben az orvosokat különböző termékek árusítására kényszerítik. 

Az orvosok számára nem marad más lehetőség, minthogy elinduljanak egy számukra kényelmetlen úton: ki kell ismerniük magukat az ellenfél terepén és valamennyire ki kell tanulniuk azt az eszköztárat, melynek segítségével sikerrel felvehetik a harcot. Rövidesen rájönnek, hogy nem Goo elnök az igazi ellenség, hanem az az összefonódás, mely kormányzati tisztviselőket is érintve kiszolgálja a Hwaejong gazdasági érdekeit. Harcukat a független média is segíti, de azt is láthatjuk, hogy a közvélemény tájékoztatása is mennyire kiszolgáltatott a hatalmasságok érdekeinek. 

A kórház megválasztott igazgatója végül Oh doktornő lesz, aki egy igazi közvetítő figura, mert harcos védője a kórház érdekeinek, de képes megérteni Goo elnök szempontjait is. Rajta keresztül születhet meg egy szavakban szinte kimondatlan összefogás, mellyel sikerül a kórház közszolgálati funkcióját megmenteni. A történetben sokszor fejek hullanak, végül Goo elnök sem őrizheti meg pozícióját, mégsem távozik vert ellenségként. Mert megszületik a megértés, és ennek talaján valamiféle kiegyezés az orvosközösség és a Goo által képviselt szervezetfejlesztési szempontok érvényessége között, és ez előnyére válik mindkét félnek. Csak az így megtisztuló és megerősödő szervezet képes visszaverni a valóban ártalmas kapitalista érdekek befolyását.

A történet sok szereplője mind egyénített karakter, különösen kiemelve közülük a két fő férfialakot. Goo elnök a felszínen arrogáns, de látjuk a figyelő tekintetét. Soha nem fedi fel a lapjait, mégis kidolgozza egyéni stratégiáját, melyet magányosan küzd végig a személyes meggyőződésének megfelelően. Dolgos ember, legyen szó fehérgalléros feladatokról vagy kétkezi munkáról - mert utóbbi szerepben is látjuk, megerősítve a sejtésünket, hogy alapvetően jó embert találunk a rejtőzködő személyiség melyén. 

Ye Jin-woo még nála is összetettebb személyiség. Megismerjük a múltját, a családi hátterét, a mozgássérült öccsével kapcsolatos, titkolt problémáját. A dráma az ő fejlődésének és lelki gyógyulásának története is, mely több szempontból nagyon megindító. A zárkózott, visszavonulásra hajlamos férfi egyre bátrabban vállalja a közösség érdekeinek képviseletét. Eközben meg kell nyílnia kollégáinak, és ki kell lépnie olyan kapcsolati terepekre, melyek meghozzák számára a szerelmet. Ennek elfogadása azonban csak úgy lehetséges, ha szembenéz a testvérével való kapcsolatával. A köztük lévő kapcsolati nehézségek feloldódásának bemutatásánál kevés megindítóbb jelenetsort láthatunk. A fiatalabb testvért Lee Kyu-hung játssza, aki szintén nem marad adósunk egy pazar alakítással. Az ő mozgássérült Ye Seon-woo doktora olyan magasan képzett szakember, aki a kórház belső ellenőrzésének munkatársaként képes felismerni Goo elnök tevékenységének hasznos oldalait is. Határozott fellépése mellett megismerjük emberi vívódásait, melyet felnőtt férfiként él át állapota következményeként a szerelmével, az anyjával és a testvérével való kapcsolatában. 

Talán nem is kellene hangsúlyozni, hogy Moon So-ri ismét kiváló alakítást nyújt Oh doktornő, a későbbi igazgatónő szerepében, és nem csalódunk Yeom Hye-ranban sem, akit Goo elnök titkárnőjének szerepében láthatunk. A sok egyéb, nagyszerű szereplő sorából számomra kiemelkedett még Tae In-ho, aki a szervdonor központ koordinátorát játszotta. Az egyik legnehezebb feladat jutott neki, hiszen több módon is az erővonalak találkozásában kellett helyt állnia. Egyrészt titkolnia kellett, hogy Goo elnök régi barátja, akit mégis úgy tudott támogatni, hogy megőrizte kollégái bizalmát is. Szakmai feladata pedig embertelenül nehéz szerepet rótt rá, hiszen a haldoklók hozzátartozóinál kellett elérnie, hogy járuljanak hozzá a szervdonori engedélyhez, melyhez ugyan életek megmentése kötődik, mégis maga a feladat megvetett helyzetbe kényszerítette őt nemcsak az érintett emberek, de még az orvosi szakma részéről is. Seon doktor alázatát, kitartását és lelki kimerülését Tae In-ho mélyen átélhetően tudta közvetíteni. 

A szereplők gondolatait, érzéseit érzékenyen követő, elsősorban arcokra koncentráló, sokszor szinte meditatív filmes megvalósítást hasonló filmzene kíséri, kiváló betétdalokkal.