Magyar cím: Zabolátlan szerelem
Műfaj: dráma / melodráma
Írta: Lee Kyeong-hee
Rendezte: Cha Yeong-hoon, Park Hyeon-seok
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema
Véletlenszerű választással kattintottam a Netflixen az Uncontrollably Fond
(Zabolátlan szerelem) című sorozatra, és egészen mást találtam, mint amit a
romantikus komédiát sejtető cím alapján vártam volna. Kőkemény dráma
bontakozott ki, mégpedig a könnyfakasztó melodrámák jobbik fajtájából,
amelyben maga a történet és a karakterek megélt gyötrelmei kínozzák meg a
nézők lelkét is, szükségtelenné téve minden különösebb érzelemtuningoló,
mesterkélt filmes rájátszást.
Így értelemszerűen, a sorozat
megnézése csak azoknak ajánlott, akik bírják húsz részen keresztül a lelki
és kapcsolati poklok bugyraiba való mélymerülést, időnként kissé mazochista
elidőzéssel, valamint nem riadnak vissza a társadalmi viszonyok sötét
ábrázolásától sem, mely erősen determinálja a történet hőseinek sorsát.
Egyének és családok életének drámája játszódik le előttünk, melyben a főbb
szereplőket vérségi vagy egyéb családi kötelékek, valamint igaz és hamis
szerelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz.
Akik mostanában nézik meg a
drámát és kicsit járatosabbak a koreai színészekről szóló hírekben, azok
valószínűleg át fogják élni ugyanazt a megdöbbenést, melyet a történet
mindjárt a kezdeténél kiváltott belőlem is. Bár valójában semmi köze
nincs a drámához, mégis mellbevágó a tény, hogy az élet micsoda
forgatókönyvek írására képes. Torokszorító belegondolni, hogy a dráma
sugárzása után alig nyolc hónappal a férfi főszerepet játszó fiatal színész,
Kim Woo-bin a valós életében is szembesült egy rendkívül hasonló
betegséggel, mint amit a drámában eljátszott. Szerencsére sikerült
megküzdenie az életét veszélyeztető kórral, melynek során csakúgy, mint a
filmben, világszerte aggódó nézők figyelme kísérte.
A dráma
kovásza éppen az általa játszott Shin Joon-young betegségének története,
melynek sok más sorozathoz hasonlóan ismét megkapjuk a pontos
diagnózisát: brainstem glioma, tehát egyféle agytörzsi daganat.
Joon-youngnak a betegsége felismerésekor csak néhány hónapnyi túlélési
esélyt jósolnak. Mivel azonnal megtudjuk, hogy elutasítja az orvosi
beavatkozásokat, melyek csak kissé megnyújtani tudnák ezt a rövid időszakot,
a dráma végkimenetelében nem lehetnek kétségeink. A figyelmünket viszont
fogva tartja Kim Woo-bin kiváló színészi játéka, mely a betegség
elfogadásától kezdve végigjárja az összes tünet megjelenítésének stációját a
hányingertől az összeesésekig, majd a kialakuló látás-, érzékelés- és
mozgászavarokon át a memóriaproblémákig. Mindezek azonban egyáltalán nem
uralkodnak el a drámán, mert tökéletesen kiegyenlítik ezeket a szenvedéseket
a karakter egészséges, napfényes mosolyú, játékosságot és humort sem
nélkülöző jelenetei, melyekben aktívan és nagy erővel igyekszik rendezni egy
hatalmas problémahalmazt.
A rendezendő ügyek alkotják a dráma történetét, melyekben kibontakoznak
a szereplőket összekötő kapcsolatok. Elsősorban a szerelmi szál, melyben
semmi sem szokványos. Joon-youngot és Noh Eult (Bae Suzy) egy szakítással
végződött diákszerelem fűzi egymáshoz, és a szakítás mélyén egy tragédia
rejlik. Noh Eul életre szóló sebet szerez azáltal, hogy nem tud igazságot
szolgáltatni apjának, aki egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett.
Joon-young pedig titkol valamit, mely teherként nehezedik a lelkére, és
akadályozza abban, hogy a szerelme kiteljesedhessen a lánnyal, ami egy
dokumentumfilm forgatásával indul újra, melyben az időközben pályát
módosított, népszerűvé vált színész-zenésznek kellene egy elképzelt végstádiumú betegség fényében összeállított bakancslistájáról
vallania a filmet készítő lánynak. Senki nem tud a fiú valódi helyzetéről, mert a tényleges
betegségét titokban tartja.
Kettőjük története a vonzások és taszítások
erővonalai mentén játszódik, és a hangsúly végül arra helyeződik, hogy
Joon-young versenyt futva a hátralévő életidejével, meg tudja oldani azt a
rejtélyt, melyet a lánynak nem sikerült, és ezzel megszabadítsa őt a múlt
nyomasztó terhei alól. Ez viszont csak úgy lehetséges, hogy kegyetlen
játszmáknak teszik ki egymást, melyben látszólag sokszor érzéketlenül
viszonyulnak egymás bajaihoz és érzéseihez. Ennek ellenére még indirekt
módon is mindvégig segítik egymást, és ez az erős kohézió összetartja a
dráma szertefutó szálait. Mindezekből azonban az a szívszorító tény is
fakad, hogy Joon-young gyakorlatilag szinte mindvégig egyedül küzd a
betegségével. Az pedig már a koreai drámák sajátossága, hogy a szenvedéseit
szembeötlő módon alig kísérik simogató, bátorító, vigasztaló testi érintések.
Joon-youngot
az édesanyjához is keserves kapcsolat fűzi, aki egyedül nevelte őt. Shin
Young-ok (Jin Kyung) egy olyan érdekes anyatípus, mely nem ritka a koreai
drámákban. Az elképzeléseihez makacsul ragaszkodó nő egyszerűen nem látja a
fiát, nem érzékeli annak szándékait, és még a szenvedései sem indítják meg.
Vagyis a fia számára érzékelhetően alig, aki nem sokra megy azzal, hogy mi
nézőként láthatjuk magányos, anyai gyötrődéseit. Ez a kapcsolat talán a
dráma legfájdalmasabb viszonya, mely csak végtelen kivárás után, szinte az
utolsó pillanatban jut nyugvópontra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése