[Tévédrámákról] HELLBOUND (2021)

지옥

Netflix / 2021 / 6 rész
Magyar cím: Út a pokol felé
Műfaj: fantasy
Írta: Choi Kyu-sok, Yeon Sang-ho
Rendezte: Yeon Sang-ho
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az ismertető spoilereket tartalmaz *

Yeon Sang-ho rendezői pályafutása animációs filmekkel kezdődött, melyek egyik híres darabja a The Fake (saját fordításban: A kamu). A társadalmi problémák (iskolai bántalmazások - The King of Pigs, a hadseregben történő abúzusok - The Window) feltárásának sorában a The Fake az egyház nevében elkövetett csalásokkal, a vallási fanatizmussal, a jó és a rossz viszonylagosságával foglalkozott. A kiváló animációs alkotásokat követően játékfilmes rendezőként már jóval kiegyenlítetlenebb a filmjeinek színvonala. A világsikert hozó Train to Busan után a Peninsula című folytatás már sokkal gyengébbre sikerült, a kettő közé ékelődő Psychokinesis pedig még annál is kérdőjelesebb.  Yeon írta a forgatókönyvét a tavaly bemutatott The Cursed (Az átkozott) című sorozatnak, melynek történetében a sámánizmus is szerepet játszott.

Mostani, első saját rendezésű televíziós sorozatában visszatért a keresztény egyház leple alatt történő sötét ténykedések bemutatásához. A Hellbound (Út a pokol felé) mindössze hat részből álló rövid széria, mely a végső cliffhangerét tekintve akár további évaddal is folytatódhat. De nézzük, hogy mit rejt az első évad.

Az epizódok két nagyobb egységet alkotnak, az első három és az utolsó három rész története tulajdonképpen tükörképe egymásnak. Anélkül, hogy a képzeletbeli közeljövőben, de négy évnyi különbséggel játszódó két történet részleteit elárulnám, igyekszem a lényegre irányítani a figyelmet.

Semmiféle megnyugtató magyarázatot nem fogunk kapni a drámában látható próféciák és elkárhozások valós okára. Talán ez nem is véletlen, mert az ijesztő és brutális szupernaturális jelenségek csak kulisszáit képezik egy valójában filozófiai felvetésnek. Jung Jin-soo (Yoo Ah-in), az Új Igazság vezére, valamint a szekta dolgai után szaglászó nyomozó, Jin Kyeong-hoon (Yang Ik-june) között több párbeszéd is lezajlik. Nézeteik eltérésének lényege egyetlen kérdésben csúcsosodik ki: létezik-e az embernek szabad akarata? Míg úgy tűnik, hogy a nyomozó hisz ebben, Jin-soo azt mondja, hogy a jó és rossz közötti választás szabadsága valójában büntetés az ember számára. A radikális Nyílhegy-társaság vezetője viszont annyiban látja a kérdés lényegét, hogy az embernek szabadságában áll az Isten által kijelölt úton járni.

Hogy igazát alátámassza, Jung Jin-soo egy döntés meghozatalára kényszeríti Jin nyomozót: vagy nyilvánosságra hozza az egész tudomására jutott hazugsághalmazt, vagy örök időkre elhallgatja azt. A döntést egy ördögi tervvel befolyásolja az ártatlannak és jólelkűnek tűnő Jung: brutális gyilkossága cinkosává teszi a nyomozó lányát. Így ha a nyomozó a hazugságok feltárása mellett dönt, azzal visszaállíthatja a világ rendjét, de ítélkeznie kell a lánya felett. Ha elhallgatja azt, ami a tudomására jutott, akkor viszont utat nyit egy hazug, fanatizált, vallási tanok által irányított társadalmi berendezkedés számára. Az első szakasz végén a megalkuvó, síró nyomozót szenvtelenül öleli magához üres tekintetű lánya. 

A történet mindkét felének szereplője Min Hye-jin ügyvédnő (Kim Hyon-joo), aki a normálisan gondolkodók táborának ellenerejét hivatott képviselni. Az első részben inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen a Sodo Ügyvédi Irodán belüli ténykedésével sem megvédeni nem tudja az áldozatokat, sem megállítani a totális hatalomra törő új vezért, sőt a nyilvános tévéközvetítés elősegítésével még a kezére is játszik. 

 

A dráma második fele bár másik történet, elemeiben mégis nagyon hasonló az előzőhöz. Négy év elteltével az Új Igazság már mindent irányít, a Nyílheggyel együtt (amely korábban még csak egy radikalizálódott, de már akkor is önbíráskodásra vetemedő szélsőség volt) pedig saját erőszakszervezete is van. Most a szekta propagandafilmjén dolgozó producer, Bae Young-jae (Park Jeong-min) kerül válságos helyzetbe. Bár egy szavát sem hiszi el a ripacs, új vezérnek, Yoo Jínek (Ryu Kyung-soo), a saját szemével tapasztalja meg kollégája elkárhozását. Rémülete akkor teljesedik ki, amikor újszülött kisbabája is megkapja a próféciát, ami teljességgel érthetetlen, hiszen a gyermek még semmiféle bűn elkövetésével nem vádolható. Kétségbeesésében a hajdani ügyvédi irodából lett Sodo Mosodához fordul, melynek tevékenysége kimerül abban, hogy a bűnök elkövetésével vádolt szerencsétleneket igyekszik megmenteni a szégyentől, melyet haláluk nyilvános közvetítésével az Új Igazság ró rájuk. A szekta célja ezzel a félelem folyamatos ébren tartása, és ezáltal a hatalmának biztosítása.

Min ügyvédnő azonban ráébred, hogy éppen ezt a fegyvert kellene a szekta ellen fordítani, és az újszülött értelmetlen halálának nyilvánosságra hozatala lehetne a legnagyobb bizonyíték a hazug tanok megcáfolására. A kisgyermek szüleinek el kell dönteniük, hogy személyes tragédiájukat szolgálatába állítják-e annak, hogy a kizökkent világot visszaállítsák a rendes kerékvágásba. Bár bizonyosnak tűnik, hogy a gyermeküket nem tudják megmenteni, mérlegelniük kell a jó és a rossz között, és szabadon meghozni döntésüket. A szülők fájdalmas, de bátor választása ezúttal az ellenkezője lesz annak, amit az első részben láthattunk. Úgy tűnik, hogy az eseményeket kísérő hóesés a megtisztulást is magával hozza.

A záró képsorból (mely egyúttal a cliffhanger is) arra következtethetünk, hogy az idő kereke visszafelé fordul, és törölve a megmagyarázhatatlan eseményeket, az áldozatok újra testet öltve életre kelnek. Legalábbis az első történet áldozati anyafigurája, Park Jeong-ja (Kim Shin-rok), ám ha vele ez megtörténhet, akkor talán reménykedhetünk a többiek visszatérésében is. 

A dráma egyszerre vitairat a vallás emberi lelket megnyomorító erejével, az egyházak hatalmi gőgjével és kapzsiságával, valamint az emberi ostobasággal szemben, melynek következtében a tömegek behódoltathatók és fanatizálhatók a leggonoszabb erők által. Legfőképpen mégis az egyén felelősségéről szól, és meggyőzően érvel amellett, hogy az egyéni döntések világok sorsát változtathatják meg.

Yeon rendező filmje az egyértelmű mondandó ellenére nem egy könnyedén, világosan átlátható alkotás. Annak ellenére, ahogyan az írásom elején feltételeztem, talán szándékosan nem is törekedett a részletek tisztázására, a következetlenségek mégis számos zavaró kérdést felvetnek. Ilyen például a keresztény vallási utalások használata, bár e téren óvatosságra int, hogy a drámát eredeti nyelven nem értem, a fordítások pedig félrevihetnek. Az angyali üzenet, a pokoli lények tüzében való elkárhozás azonban eléggé kötött értelmezésűnek tűnnek, így az nem is kérdés, hogy melyik vallás egyháza él vissza ezek jelentésével. Bizonyára sokan fogják boncolgatni a természetfeletti lények mibenlétét, a misztikus utalásokat, ami például a hármasságukban megjelenik. Tudható, hogy bizonyos ezoterikus tanok Lucifernek (a "fényhozó"-nak, aki maga a Sátán) tulajdonítják az ember szabad választásának lehetőségét, és ez érdekes lehet a dráma fent említett központi kérdésével kapcsolatosan. Ugyanakkor nem nélkülözzük a koreai hitvilágra való utalásokat sem, hiszen a Sodo a koreai folklórban egy olyan szent helyet jelent, amely kívül esik a világi hatalom hatókörén.

Sokkal érdekesebb azonban, hogy Yeon rendező nemcsak az egyházzal kapcsolatosan él a keresztény szimbolikával, hanem az abban nem hívőkre is kivetíti azt. Hiszen lehetetlen a kisdedben nem meglátni a megváltóra való utalást, aki megszabadítja az embereket a bűneiktől. Ez viszont visszavezet egy olyan világrendhez, melyben a vallásnak, vagy talán inkább valamiféle isteni elrendelésnek mégis helye van, kihúzva a méregfogát Yeon bármennyire is éles, egyházellenes kritikájának. Ezzel talán nincs egészen összhangban az a tanulság, melyet a taxis szájába adva fogalmaz meg:

Nem sokat tudok Istenről, és nem is érdekel. De azt tudom, hogy ez a világ a miénk. A dolgainkat magunknak kell elintéznünk. Nem ért egyet, Min ügyvédnő?

Erős a dráma társadalomkritikája is. Az indító kávéházi jeleneten kívül (amelyben a fiatalok CGI-trükkökre gyanakszanak) nem látunk semmiféle utalást arra, hogy különösebben törekednének a jelenségek észszerű magyarázatának megtalálására. A szekta viszont azonnal követőkre talál, és a fanatizmus már az első történetben erőszakra sarkallja az embereket, megfélemlítve ezzel a velük egyet nem értőket. Annak ellenére, hogy az Új Igazság kiépíti a maga mindent behálózó megfigyelőrendszerét és mozgósítható harci egységeit, folyamatosan megtörténnek az ijesztő elkárhozások is, az élet mintha mégsem zökkenne ki a maga hétköznapi rendjéből - a második szakasz elején azt halljuk, hogy a propagandafilmet sikerült a legnézettebb tévésorozat, az "Első a szerelem" mögé beilleszteni. A tanokat is ennek az élhető világnak a képére formálják, kizárva a bűnök sorából a kapzsiságot és a bujaságot.

A média, legyen az tévécsatorna vagy közösségi felület, mindvégig jelen van a történetben, egyszerre negatív, embereket megtévesztő, szenzációhajhász, bármire rávehető, és pozitív, az igazságot közvetítő, manipulációkat leleplező szerepben is. A dráma egyik legérdekesebb figurája a Nyílhegy korábbi vezetője, Lee Dong-wook (Kim Do-yoon), aki a webes műsorokat készíti. Tökéletes leképezése az extrém külsőségekbe csomagolt agresszív tudatmódosításnak, amelyben a szenzáció elfedi a mondandó lényegét, így a bornírt baromságok is magával ragadják a nem túl figyelmes nézőket. Hozzá képest síkhülye a második szektavezér, Yoo Ji, akinek jelleme és mondandója egy kicsit is épeszű ember számára azonnal átlátható. Neki viszont már saját stúdiója van az elkárhozások komfortos közvetítésére. Ostoba ideológiája ellenére övé a hatalom, amelyben éles párhuzamot találhatunk a világ minden részén irányító pozícióba kerülő dilettánsok sokaságát látva. Yeon rendezőnek azonban néha megvillan az egészséges humora is, éppen Yoo Ji szájába adva, hogy már a vezér maga is röhejesnek találja a saját rituáléjukat, melyet az alkalmazott érthetetlen módon mégis gondolkodás nélkül bevesz. 

A dráma technikai megvalósítása nem cáfolja meg a kávéházi fiatalok kételyeit, mi is úgy látjuk, hogy a szörnyek CGI-kreatúrák, bár ettől nem kevésbé félelmetesek. Az kissé zavarba ejtő, hogy valóban törnek-zúznak, és zavarunkat csak fokozza, hogy míg az első elkárhozás közben lebontják a fél várost, a továbbiakban illedelmesen megmaradnak a színpadon, később a stúdióban, nem bántva a sok maszkos VIP és egyéb kíváncsiskodót. 

A sorozat a belső következetlenségei ellenére is izgalmas, és nem kell a legmélyebb gondolati rétegeit előásni ahhoz, hogy jól fogyasztható legyen, a nézettségi mutatói láttán pedig bízni lehet a folytatásban. Már megelőlegezték a feltámadást is, és egyszer talán majd azt is megtudjuk, hogy miféle szupernaturális jelenség tört elő a föld alól ördögfajzatok álcájában.

A színészek most is kiveszik a részüket a sorozat sikerre viteléből, szinte mindegyik karakter emlékezetes marad. Azonban egyik sem olyan hátborzongató, mint Yoo Ah-in a szomorú sorsú szektaalapító fiatalember szerepében. A mellékszereplők sorából Im Hyeong-guk szociológia professzort sem fogjuk elfelejteni, csakúgy, mint Kim Do-yount a zakkant Nyílhegy-vezér mindkét, maszkos és maszk nélküli alakjában. Kim Hyun-joo nemcsak meggyőző az ügyvédnő szerepében, de remekül akciózik is. A második szakasz szülőpárosa pedig képes felnőni ahhoz a feladathoz, hogy a szülői szeretet egyetemes jelképévé váljon. Won Jin-ah-val együtt utazunk azon a szélsőségeket bejáró érzelmi hullámvasúton, melyet anyaként megél. Park Jeong-min pedig nemcsak józanságával és bátorságával nyűgöz le, hanem a rettenetének magányos pillanataival is. Különösen szépek az apai megnyilvánulásai, melyekben a gyermeke mellett tud lenni akkor is, amikor az anya erre éppen képtelen.