[Filmekről] SHIN Dong-il: BANDHOBI (2009)

신동일: 반두비

* Az ismertető spoilereket tartalmaz *

Egy filmismertető keretein belül lehetetlen felvállalni annak az összetett problémának az ismertetését, amelyet a koreaiak más népekhez való viszonyulása jelent. A történelmi okok miatt elzárkózásra hajlamos országnak azonban szembesülnie kellett a modern gazdaság munkaerőhiánya és a népességfogyás következtében egyre nagyobb számú külföldi beáramlásával. Az "idegenek" megjelenése pedig felszínre hozta a hozzájuk való viszonyulás kérdéseit, felülvizsgálatra késztetve a beidegződéseket. 

»»»  Akit mélyebben érdekel a háttér, olvassa el a "Mi és ők" cikksorozat vonatkozó részeit

A koreai filmművészet élen járt a kérdés fókuszálásában, már 2001-ben Kim Ki-duk Address Unknown című filmje is érintette a témát, míg  Park Chan-wook 2003-ban készített rövidfilmje, a N.E.P.A.L. egy koreai nyelvet nem beszélő nő sokkoló kálváriáját mesélte el. Hamarosan független filmek is készültek, melyek közül kiemelten említik a 2007-es "Hello, Stranger"-t, ami egy észak-koreai disszidens és egy vietnami illegális bevándorló találkozásáról szól, valamint a 2008-ban készült "Where is Ronny..."-t, ami egy taekwondo tréner és egy bangladesi vendégmunkás története.

Shin Dong-il rendező

Egy évvel később, 2009-ben mutatták be a "Bandhobi"-t, melynek főszerepében Mahbub Lee-t láthatjuk, aki már feltűnt a Where is Ronny... egyik szerepében is. A film címeként választott Bandhobi szó bengáli nyelven lány barátot jelent. A Bandhobi egy kettős történet, mely egyszerre szól a vendégmunkásként Koreában élő huszonkilenc éves bangladesi Karim helyzetéről, valamint egy tizenhét éves koreai lány, Min-seo (Baek Jin-hee) gondjairól. 

Karim egy békés, szelíd fiatalember, aki a maga természetességében éli a mindennapjait. Benne nincs is semmi különös, annál inkább abban, ahogy a környezete reagál a jelenlétére. Egész tárházát kapjuk a megszégyenítéseknek. Mikor elveszíti a pénztárcáját, a mellette utazó lány simán zsebre teszi azt. Amikor Karim számonkéri, a lány arcátlanul szexuális zaklatással vádolja. Mikor egy bolti eladó segítségére siet, aki verekedésbe keveredett egy részeg fickóval, mindketten őt nevezik meg támadó félként. A rendőrségen az agresszív, munkanélküli alakból még az alkoholmámoron keresztül is előtör, hogy Karimot egyszerűen ki kell rúgni az országból, mert elveszi a hazaiak munkáját. Karim valóban dolgozni érkezett Koreába, otthoni családjának anyagi támogatása reményében. A felesége azonban válni akar tőle, mert Karim nem tud pénzt küldeni, mivel a munkáltatója egy teljes évi bérével tartozik neki, amit nem tud belőle kivasalni. A férfi nemcsak őt verte át, hanem a hatóságokat is azzal, hogy szándékosan csődöt jelentve kerülte el a fizetési kötelezettségeit. 

De nem kell ahhoz bevándorlónak lenni, hogy az embernek számos baja legyen. Min-seo egy magányos diáklány, harcban állva az őt egyedül nevelő anyjával, aki a szeretőjével éli szexuális életét, meglehetős nyíltsággal a lányukkal közös élettérben. Ezzel eléggé kényelmetlen közeget teremt Min-seo-nak, akinek a férfiban ráadásul az új apajelöltet is tisztelnie kellene. De nem tiszteli egyáltalán, mert szabadszájú, szókimondó, folyton dühös tinédzser, akinek a gondjait magának kell megoldania. Hogy esélyes legyen részt venni a továbbtanuláshoz szükséges angol nyelvtanulást biztosító drága különórákon, akár lopni is képes - így találkozik össze Karimmal, amikor nem adja vissza neki a pénztárcáját. De vannak vadabb ötletei is a pénzkeresetre, például elszegődik egy masszázsszalonba, amely valójában erotikus szolgáltatásokat nyújt férfiaknak. Csak annak köszönheti a részmunka gyors befejeződését, hogy első kuncsaftjai között a saját osztályfőnökébe botlik. 

Shin Dong-il rendező ezt a helyzetet is fanyar, de bölcs humorral oldja meg, amely átlengi a film egészét. A két ember, belátva, hogy a helyzet abszurditása miatt ki van szolgáltatva egymásnak, inkább barátságosan elbeszélget egy közös vacsora mellett, amely során rájönnek, hogy valójában ez az első tanár-diák beszélgetés közöttük. 

Min-seo magányos, Karim is magányos, így ragadnak le egymás mellett akkor, amikor el is mehetnének egymás mellett. Miközben a lány segít megtalálni a férfi elől bujkáló egykori munkáltatót, sétálgatnak, esznek, beszélgetnek. Eleinte úgy, ahogy általában bármelyik koreai lány tenné egy sötétbőrű vendégmunkással. Min-seo is háromméteres követési távolságot javasol Karimnak. Fogalma sincs arról, hogy a sajátjától eltérő kultúrák is léteznek, nem érti, hogy a muszlim fiú miért nem eszik disznóhúst, vagy miért nem iszik alkoholt. Még a bőrszínére is gátlástalanul rákérdez, de Karimnak már rutinos és humoros válasza van mindenre, amely ráadásul időnként a koreai kultúrából fakad.

Bár Min-seo esetlen módon még a masszázsszalonban tanultakkal is megpróbálkozik Karim szórakoztatására, valójában nem férfi-nő viszonyként közelítenek egymáshoz. Sokkal inkább egyféle baráti érzés alakul ki közöttük, ami segít a magányukat oldani. Egyre jobban belelátnak egymás életébe, és miközben az érettebb személyiségű Karim segít Min-seo-nak abban, hogy más szemmel tekintsen az anyjára és annak élettársára, egyre jobban beengedi a lányt a saját világába is. Főz neki bangladesi ételeket, melyeket a lány társaságában kézzel eszik meg, de látjuk munka közben az ipari mosodában, imádkozva a lakhelyéül szolgáló viskóban, valamint a honfitársai körében beszélgetve is, ahol végre mindannyian oldottan viselkednek. Karim otthonosan mozog mindkét kultúrában, hibátlanul beszéli a koreai nyelvet, énekli a koreai slágereket, és jól is öltözködik. De minden hiába, a bőrszíne miatt kirekesztik, látványosan nem ülnek mellé, nem érnek hozzá. Ha nincs Min-seo, Karim idegen testként mozog a lüktető nagyvárosban.

Min-seo azonban egyre pontosabban látja Karim valódi lényét, fogja a hangulatait, és pontosan megérzi azt is, hogy mikor van szüksége a férfinak lelki segítségre, hogy végre kikiabálhassa magából a csalódásait. Így töltenek együtt egy napot, melyről nem sejtik, hogy egyben az utolsó is. Min-seo szülei ugyanis gondoskodnak arról, hogy a kényszerűen éppen illegális tartózkodás mellett döntő Karimot az idegenrendészet kezére adják. A kétségbeesett Min-seo még a házasság gondolatával is eljátszik, hogy megmentse a kitoloncolástól a fiút, de Karim is tudja, hogy ez komolytalan ajánlat, lévén a lány még kiskorú.

Min-seo sok felismeréssel gazdagodott a Karimmal töltött napok során. Belelátott a bevándorlók életébe, és belelátott a koreai honfitársai lelkületébe is. A benne dúló konfliktus gőzét a közben megtalált munkáltató nyakába zúdítja, akit megszégyenít a családja előtt. A helyzet kissé mesterkélt és didaktikus, de ugyanakkor jelképes is, hiszen a gátlástalan alak a film által a koreaiak egész nagycsaládja előtt szégyenül meg.

Shin rendező filmje tele van olyan direkt politikai üzenetekkel, melyeket külföldi nézőként talán kevésbé értünk vagy ismerünk fel. Ilyenek a szereplők által olvasott újságok jelzései, a szövegekbe rejtett utalások, vagy sokszor a nyíltan is kimondott gondolatok.

Egyetlen kevésbé érthető dologgal találkozunk a filmben, ez pedig az anyanyelvi angoltanár furcsa színben való feltüntetése. Míg Karimot kissé idealizáltan látjuk, az ellenszenvesnek ábrázolt fehér fickón rajta marad a nagyképűség és a szexizmus negatív bélyege. 

A film végén Karim úgy van jelen Min-seo életében, hogy fizikailag már távol van tőle. Látjuk, hogy a fiú tanácsának megfelelően Min-seo kiegyezett a családjával, a saját útját járja, és otthonosan érzi magát egy indiai étteremben. Ily módon tart lelki kapcsolatot azzal a világgal, melyet Karimon keresztül ismert meg, de már kissé a sajátjának is érez.

A Bandhobi egy érzékeny és szép film. Csendes, akár lírainak is mondható, mely mentes a teátrális konfliktusoktól, mégis nyíltan beszél minden diszkriminációról és visszaélésről. Nem játszik nagy drámai érzésekre, de a méltatlanságok gátlástalan elkövetése a magukat hatalmi pozícióban érzők, valamint azok elfogadása és szótlan tűrése a kiszolgáltatottak részéről talán így még inkább felzaklat bennünket. Karim kivívja a szimpátiánkat, és végül fáj a hiánya, szeretnénk tudni arról, hogy milyen lett az élete. Mahbub Lee (Mahbub Alam Pollab) maga is vendégmunkásként érkezett 21 éves korában Koreába, ahol először Karimhoz nagyon hasonló utat járt be egy veszélyes ruhagyárban dolgozva. Már a színészi sikerei előtt dokumentumfilmeket forgatott a migráns munkavállalók életéről. Nem csoda, hogy az alakítása nagyon hiteles, hiszen szinte saját magát kellett eljátszania a Bandhobiban.

Min-seo pedig kusza érzelem- és gondolatvilágú serdülőből megnyugtató módon vált felnőtté, akire minden bizonnyal számíthatunk egy jobb társadalom építésében is. Choi Hee-jin tökéletesen érzi a karakterét, cserfes, dühös és kiábrándult ha kell, vagy ösztönösen kíváncsi, kissé tapintatlan, de őszinte és érzékeny is. Mahbub Lee-vel tökéletes párt alkotnak, és kettejük sokszor szavakat helyettesítő, egymás felé irányuló, szégyenlős vagy nyílt pillantásain át ismerjük meg mi is a legjobban őket.