[Tévédrámákról] GOD'S GIFT: 14 DAYS (2014)

신의 선물 – 14일


SBS / 2014 / 16 epizód
Műfaj: dráma, időutazás, thriller
Írta: Choi Ran
Rendezte: Lee Dong-hun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema 

A God's Gift: 14 days (Isten ajándéka: 14 nap) úgy nem tökéletes, hogy közben egész jó. Mert izgalmas a története, annak ellenére, hogy szükségtelen elemek terhelik és túlzásoktól sem mentes, valamint egy sokkolóan rövidre zárt befejezésbe torkollik.

A történet indításaként egy komor mesét látunk animációs filmben megelevenedni. Egy önfeláldozó anyáról szól, aki vissza akarja szerezni halott lányát, de a mese félbeszakad, mikor a valóságban a felolvasást hallgató gyerek megkérdezi: Sikerült megmentenie?

A történet főbb szereplői: egy televíziós műsorkészítő nő és emberjogi ügyvéd férje, valamint a kislányuk - egy magánnyomozó, aki otthagyta a rendőrséget, és most piti, féltékenységi ügyekből él - egy rendőrségi nyomozó, aki a nő korábbi szerelme és a magánnyomozó volt kollégája.

A történet beindításához egy misztikus jóslatot és egy időutazást használ a dráma, de egyszer használatos módon, pusztán abból a célból, hogy valahogyan visszanavigálja a két embert az időben 14 nappal korábbra.

A nő feladata világos: mivel ismeri a bekövetkező eseményeket, meg kell mentenie kislányát, akit elraboltak és meggyilkoltak. A jóslat fényében küzdenie kell ezért, ami nehéz feladat, mivel mindenki őrültnek nézi a látszólagos rögeszméi miatt, amelyekre nem tud elfogadható magyarázatot adni. Bár a magánnyomozó a kezdetektől társául szegődik, nagyon zavaró elem a történetben, hogy nagyon sokáig fel sem vetődik a drámában, hogy neki vajon miért járt az időutazás, mi dolga lenne a 14 nap alatt.

A fordulatos nyomozások végigvezetnek az általuk ismert jövőbeni gyilkosságokon. Bár az elkövetésük során történnek apróbb elmozdulások az eredeti eseményekhez képest, a végeredmény mégis  mindig ugyanaz, az áldozatok meghalnak. Hiába lepleződnek le különböző elkövetők, a valódi tettes kiléte mégis teljes rejtély.

Az idő szorításában folyó küzdelem során végigéljük a nő családi drámáját, akinek teljesen tönkremegy a kapcsolata a férjével, bár a férfi a maga sajátos módján szintén küzd a gyermeke megmentéséért. Egyre több szál vezet azonban a magánnyomozó felé, akinek múltja végül fókuszba kerül, és rádöbben, hogy a feladata a halálsoron lévő bátyja kivégzéstől való megmentése, amelyet egy gyors elnöki döntést követően rendeltek el hirtelen.

Bár a magánnyomozó bűnösnek tartja szellemi fogyatékos testvérét, nincsenek valódi emlékei arról, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor megölték a barátnőjét. A felpörgő események során nyert felfedezések egyre meglepőbb választ adnak arra a kérdésre is, hogy miért lehet annyira sürgető a halálos ítéletek végrehajtása. 

A koreai bűnügyi és igazságügyi drámák általános sajátossága, hogy a kezdeti, lokálisnak tűnő bűnesetet rendre egy hatalmas, kormányzati szintű összeesküvéssé növesztik. Valószínűleg mélyen gyökerező történelmi tapasztalatokkal bírnak a mindent átfogó politikai és gazdasági korrupcióról, valamint az uralkodó elit kiváltságos helyzetéről, amely gátlástalan tetteikben is megnyilvánul. Jelen drámában ismét ide fut ki a történet, bár nem teljesen a szokványos módon.

Az izgalmas konstrukcióba azonban egyre több csavar kerül, melyek egy idő után fárasztóan öncélúnak tűnnek. Mintha túl lenne dimenzionálva az egész történet, valójában az események végső magyarázatai is egy pitiáner tetteshez vezetnek, legyen bármilyen is a társadalmi hátországa. Ha a történéseket logikai sorrendbe állítjuk, akkor úgy tűnik, hogy egy elnöki beszéd képezi a végső fordulópontot, és sajnos számomra ez volt mind közül a legkevésbé hiteles mozzanat. Mintha egy politikai maszlagot kaptunk volna arról, hogy történjen bármi, vegyék körbe őket válogatott gazemberek, mégis rendes emberek a legfőbb vezetőink.

Ennek ellenére a dráma mozgatórugója nem a nyomozók munkája, hanem az anyai elszántság. Láttunk már Bong Joon-ho rendezésében thrillerbe oltott anyai drámát (Mother), Choi Rain írónő első megfilmesített forgatókönyve esetében is valami hasonlóról van szó. A környezete számára egyre eszelősebbnek tűnő, terminátorokat megszégyenítően megállíthatatlan főhősnő mellett különböző anyákkal találkozunk, akik a gyermekükért hasonlóan elkeseredett küzdelmet folytatnak. Ezt látjuk a nő testvérének vagy a nyomozó anyjának az esetében, az egyik áldozat történetében, végül az elnök feleségénél is. Míg a női karakterek részletesen kidolgozottak, addig a férfiaké sokkal homályosabb. A cselekedeteik ugyan élesen kirajzolódnak, de a személyiségük nem igazán látható. 

Különösen igaz ez a kislány édesapjára (Kim Tae-woo játssza), akiről nehéz eldönteni, hogy eleve gyomorforgató alak-e, vagy csak egy csúnyán megbotlott ember, mivel nem kapunk semmi kapaszkodót ahhoz, hogy mi vezette az eltévelyedéséhez. Fogósabb a kérdés a magánnyomozó esetében, aki a történet kulcsfigurája. Szimpatikus, lelkiismeretfurdalástól gyötört embernek ismerjük meg, aki a kezdetben pénzért vállalt feladattól gyorsan eljut az érzelmi bevonódásig, és valóban őszinte és egyetlen támaszává válik a nőnek, aki a kislányt valóban meg akarja menteni. Nem igazán kapunk szembetűnő jelzéseket arról, hogy valami ne lenne vele rendben, a részegség utáni afáziái sem tűnnek annak. 

Ezért meglepő, hogy miután a történet szinte a végső epizódig el van foglalva az egyre bonyolultabb építkezésével, a befejezést eléggé kurtán-furcsán oldották meg. Meglehet, hogy egyszerűen a kezdeti misztikum visszahozatala volt a cél, hiszen láthatóan igyekeztek keretbe foglalni a történetet. A megtudjuk a mese végét, ámde nem teljesen, hiszen a kislány utolsó kérdésére most sem érkezik válasz.

Az utolsó jelenetek talányosak. Nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a valóságot látjuk-e, vagy annak előrevetítését, amit kiterveltek a nyomozó ellen, esetleg a nyomozó fejében lejátszódó illúziót. Hogy mi lett főhősünk sorsa? Még ha megpróbáljuk összeilleszteni a mozaikokat, akkor sem kapunk megnyugtató választ.  

* SPOILER *

A kislány a hajcsatot, amit a nyomozó a delíriumos állapotában a tóparton talál, még akkor veszítette el, amikor elkapták a gengszterek és a templomszerű helyre cipelték. Nem láttuk, hogy onnan kiszabadult volna. Az elnök határozottan azt mondja az anyának, hogy "A Saet Byul a Moojin-tónál van. Már riasztottam a rendőrséget. Siessen és találja meg a Ki Dong-chant. Ő azt hiszi, hogy a gyerek már halott." - de ez nem jelenti azt, hogy a nyomozó és a kislány együtt lennének. A nő, aki korábban azt mondta, hogy megmenti a lányát, a nyomozó bátyját és a nyomozót is, azonnal felfogja, hogy Dong-chant megtévesztették, keresi, de a vágásokból nem derül ki, hogy megtalálja-e. A jelenet végén eljátszanak egy meghasadt személyiség lehetőségével, de a korábbiakban látott részletek fényében ennek nem lenne sok értelme, hiszen alapvetően nem írná át a történetet. Tehát a nyomozó lehet, hogy csak képzeleg, de a delírium ködén át is érzékeli, hogy a kislány él, és meg akarja menteni. Közben mintha rájönne a dráma elején hallható jóslat értelmére - viszont ne feledjük, hogy a kislány vízbe fulladása és a gengszterek ellene elkövetett merénylete nem ugyanazon a napon történt. Többször ismételve hallunk egy csobbanást, de nem tudjuk meg, hogy az valójában minek a hangja.

A nyomozó börtönből szabaduló bátyját három alak fogadja, de nem láthatjuk pontosan, hogy a férfi anyján és a fián kívül ki a harmadik személy. A tóparton sétáló nők nem tűnnek szomorúnak, miközben elhangzik a mese talányos vége. Ki-ki bizakodjon vagy szomorkodjon kedve szerint.

* SPOILER VÉGE *

Akármi is legyen a történet vége, tény, hogy a befejezés "leesik" a dráma egészéről. Bár egy cliffhanger nyitva maradó kérdése sem rossz befejezés, de ebben az elkapkodott változatában határozott csalódást jelent, mely nem a talány elgondolkodtató erejével hat, hanem sokkal inkább bosszantó azok számára, akik egyébként élvezték a sorozatot.

Viszont a két főszereplő színész játéka mindent megér. Lee Bo-young az anya szerepében olyan érett és hiteles alakítást nyújt, mely párját ritkítja. A gyerekrablóhoz szóló monológja a televízió élő adásában mélyen megindító, és úgy szívet szaggató, hogy elkerüli az összes klisét, amelyet a koreai filmekben az anyai fájdalom kifejezésére általában láthatunk. Nagyon nehéz a szerepe, mert egyszerre kell riadtnak és elszántnak, fáradtnak és kitartónak, logikusan gondolkodónak és pánikba esőnek lennie, időközben ellátnia a hétköznapi anyai teendőket, és viselni, hogy mindenki háborodottnak tekinti a környezetében - bizony, még mi is néha eléggé idegesítőnek találjuk. A karakter nemcsak az időtlen anyai önfeláldozás szimbólumát, hanem az igazi anyává érés folyamatát is tartalmazza. A kezdetben rideg, teljesítménykényszeres, lányára enyhe vaksággal tekintő nő lassan megérti, hogy mit jelent az anya-gyermek közötti valódi szeretetteljes kapcsolat, és ez átformálja a lényét, lágyabbá és nőiesebbé teszi. Lee Bo-young mindezt különösebb nehézség nélkül teljesíti.

A nyomozó személyében Cho Seung-woo a filmes élvezetek valódi tárháza. Mivel utoljára a Stranger szenvtelen ügyészének szerepében láttam, így most még szórakoztatóbb volt ennek az inkább szélhámosokra emlékeztető, eléggé hányaveti, folyton felhorkanó fickónak a megismerése, aki olyan tájszólással beszél, hogy azt még én se tudtam nem észrevenni, pedig nem is tudok koreaiul. Irgalmatlanul jó karakter, akinek igazi személyisége úgy tárul fel előttünk, hogy ahhoz rendre le kell hántani a külső burkait. Ekkor meglátjuk a múltja nyomasztó terheivel vívódó személyiségét, és az érzékenységét is. Nem egy szuperhős típus, de okos, tud hidegfejű és mérhetetlenül indulatos is lenni. Karizmatikus ember, nem is meglepő, hogy a volt kollégái úgy dolgoznak a keze alá, mintha még most is társak lennének. A sorozat egyetlen megbízhatóan működő alakja, akinek a felismerése olyan, mint egy időzített bomba: a sorozat végén robban nagyot, és nem tudjuk meg, hogy annak ki is esik áldozatául. 

A többi szereplő is mind professzionálisan hozza a karaktere által megkívántakat, nem lenne méltó bárkit is kihagyni hosszú listájukból. Különösen kedves közöttük a kislányt játszó cserfes Kim Yoo-bin, aki igazi gyerekként éli világát a körülötte támadt zűrzavarban, és remek a mentális problémával küzdő karaktereket alakító színészek, Cha Sun-woo és Jung Eun-pyo munkája is.

A mellékszereplők egyike azonban igazi meglepetéssel szolgál. Megint No Min-woo alakítása érdemes a kiemelésre, aki a nyúlfarknyi szerepében tudott egyedit alkotni. Ezúttal egy death metal banda frontembere, aki úgy segíti a nyomozókat, hogy közben mindvégig arra gyanakszunk, talán mégis ő a sorozatgyilkos.