[Tévédrámákról] MY UNFORTUNATE BOYFRIEND (2015)

나의 유감스러운 남자친구
MBC / 2015 / 16 epizód
Műfaj: romantikus komédia
Írta:  Lee Jae-yoon
Rendezte: Nam Gi-hoon
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Ha romkom, akkor ilyen legyen! - ez volt az első érzésem a sorozat megnézése után. Miközben azon gondolkodtam, hogy milyen is ez a dráma, valamiért az a sokat hallott szófordulat jutott eszembe, hogy a főhős időnként olyan, mintha Coelho-idézeteket mondana - tehát életbölcsességeket, kissé közhelyes formában. A baj csak az, hogy én nem olvastam Coelhót, de ezen felbuzdulva most rákerestem a neten, hogy miket is találok tőle. És tessék:

"Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk."

 

Bingó. Más idézetért nem vállalok felelősséget, de szerencsére ez nem tűnik nagyon közhelyesnek, még ha nem is fogalmaz meg teljesen eredeti felismerést. Viszont pontosan kifejezi azt, amiről A My Unfortunate Boyfriend (Szerencsétlen barátom, de én szívesebben fordítanám "A balfék pasim"-nak) szól.

 

A dráma egy hétköznapi, valamint egy minden biztosítékot kiverő karaktert állít a középpontjába. A szegény családból származó, ambiciózus lány, Yoon Ji-na (Yang Jin-sung) mindent elkövet annak érdekében, hogy bejusson egy piacvezető médiacégbe, teljesítve annak összes sznob követelményét. Bár csak utángyártott márkájú cuccokban tud villogni, és korrigálatlanul hagyja a félreértéseket, miszerint az egyik legjobb egyetemen végzett és tehetős családból származik, mégis ötletes, kreatív személyiség, aki kellően bátor ahhoz, hogy belépjen az oroszlánbarlangba.

Az állásinterjú előtt azonban valami egészen másba lép bele: a cég kertésze által kiborított trágyába. Bár jó ómennek is gondolhatnánk ezt, a cégben Yoon Tae-woont (No Min-woo) csak Balfék úrnak hívják, és az a legenda járja, hogy mindenkire balszerencsét hoz, aki kapcsolatba kerül vele. Hősnőnk pedig lépten-nyomon beleütközik a jóképű, szelíd, végtelenül őszinte, de kissé ütődöttnek tűnő fiatal férfiba.

A történet középpontjában egy szerelmi négyszög áll, melynek a két főhősön túl a cég vezetője, Kang Hee-cheol (Jung Yoon-hak), és egy másik lány, Jeong Hye-mi (Han Tae-rin) a tagja, aki a cégvezetőnek a családja által kiszemelt feleségjelöltje, és egyúttal próbaidős versenytársa Ji-nának, akivel az egyetlen munkahelyi státusz elnyeréséért küzdenek.

Ahogyan várható, a versenyprojektek mellett magánéleti csatározások is kezdődnek, Hye-mi szerelmes a cégvezetőbe, aki játszik vele, miközben szemet vet a másik próbaidős lányra is, aki bár menekül Tae-woon elől, mégis belegabalyodik a rejtélyes fiúhoz vezető szálakba. Lassan kibomlanak a szereplők háttértörténetei is, melyek mögött felsejlik egy személy, aki összekapcsolja őket.

Azonban legyenek bármennyire is prózaiak az események, ennek a drámának határozottan mesei hangulata van. Írhatnék tanmesét is, de szerencsére elkerüli a szájbarágós tanulságokat, annak ellenére, hogy valóban eléggé direkten ad megfontolandó gondolatokat Balfék úr szájába. Hogy ez miként lehetséges? Egyrészt a drámába csomagolt résztörténetek érzelmi többletének, valamint No Min-woo egyszerűen megindító alakításának köszönhetően.

A dráma hatásának kulcsa Tae-woon karakterében rejlik. A szépséges kertész fiatalember a cég versenyhangulatú arénáján belül is a saját világában létezik, arról pedig nem is tud senki, hogy milyen csodálatos birodalmat teremtett a nagyváros közepén saját, titkos élettereként. Köszön a növényeinek és állatkáinak, akik a valódi szerettei, gondozza és védelmezi őket, mindent elkövet a megmentésükért, és megsiratja őket, ha ez nem sikerül. De Tae-woon nem bolond, hiszen doktori fokozattal rendelkező botanikus, akinek nemcsak a tudása hatalmas, hanem a megfigyelőképessége is rendkívüli. Gyermeteg viselkedése mögött egy trauma rejlik, amelynek következtében érzelmileg bezárta magát abba az életkori szakaszba, melyben szüleinek tragédiája bekövetkezett. Viselkedése és furcsán őszinte reakciói ezért zavarba ejtően egyszerre infantilisak és felnőttesek, hiszen felnőtt módjára érzékeli a körülötte élőket és a világ jelenségeit, csakhogy gyermekien tiszta és ártatlan szemmel tekint rájuk. Emiatt ad meglepő nézőpontokat a munkatársai számára is a projektek során, akik a nagy versenyfutásban sokszor elfeledkeznek a világ elemi értékeiről és szépségeiről. Tae-woon ezekre nyitja rá a szemüket és a szívüket, így hát valójában emberségre tanít. Az sem véletlen, hogy ez az angyali lény hozza el a megbékélést a háttérkonfliktusokban résztvevő felek számára. Miközben nyiladoznak az érzelmei Ji-na felé, meg kell nyitnia elzárt világának kapuit is. Az ő feladata az érzelmi felnövekvés és a kilépés a való világba, amelynek kihívásai elől addig elmenekült. 

Ji-nával való találkozása sorsszerű, de amíg ezt felismerik, addig a lánynak is hosszú utat kell bejárnia. Semmi különös nincs abban, hogy jelenkorunk általános értékrendjének megfelelően a lány az érvényesülésben látja a lehetőséget életének megváltoztatására. A jól fizetett állás lehetőségéhez bónuszként érkezik a jóvágású cégvezető szerelmi érdeklődése, melynek vagyoni külsőségei elkápráztatják. De ellenpontként mindig megjelenik Tae-woon, aki bár esélytelennek tűnik a gazdag férfi vonzásával szemben, mégis valami különleges hatás által rendre magához rántja a lányt. Ji-nának át kell gondolnia az értékrendjét, és ez nem megy könnyen. Ingadozik a két férfi által képviselt különböző életfelfogások között, és ezt a vívódást erősen befolyásolják a szülei élettapasztalatai. Hogy Ji-na végül szembe tud-e nézni az illúziók világával, az maradjon a sorozat titka.

A dráma hatása abban is rejlik, hogy a bajkeverő karakterek sem velejükig rosszak. Igaz ez Hee-cheolra, akit mindvégig ellentmondásosan látunk. Kezdetben nehéz eldönteni, hogy mire is játszik, mert legalább annyira segítőkész és megértő, mint amennyire vissza is él az eszközeivel. Bárcsak a valóságban is minden hatalma által elvakult ember át tudna menni azon a bukáson és újjászületésen, amely a férfira vár.

Míg Ji-na a saját sorsát kezébe vevő, feltörekvő fiatal nő típusa, addig a vele hasonló korú Hye-mi a kiváltságosok közé tartozik. Neki viszont szabadságharcot kell vívnia a paternalista apja ellen, aki nem veszi észre, hogy megfojtja a lány személyiségét. Megindító a lány vallomása, amelyben arról beszél, hogy miként szeretne önerejéből elérni valamit az életben. Ez a kulcs a Hee-cheolhoz fűződő érzelmi kiszolgáltatottságának megoldásához is, aki nem túl tisztességes macska-egér játékot játszik vele.

Erősen elgondolkodtató a háttérbe húzódó Yoon elnök alakja, a nagyszerű Yoon Joo-sang erőteljes alakításában. Lehetne akár szimpla gazember is, de nem az. Viszont nézőként mérlegelhetjük, hogy az általa elkövetett bűnök és a magára rótt penitencia milyen arányban állnak egymással.

A dráma emlékezetes alakja még Ji-na édesapja (Kim Jin-geun). A szimpatikus, következetesen dacoló férfi karakterének esetében azonban számomra kérdés, hogy a hatalmasok meghajlása miért vált ki a megbocsátáson kívül túlzottnak tűnő érzelmi reakciókat belőle. Hiszen az élete mégiscsak ráment az ellene elkövetett vétkekre.

A sorozatban lenyűgöző koherenciában van jelen a humor és a drámaiság, ami Tae-woon jeleneteinek többségét áthatja, melyek sokszor lírai szépségűek. Nem hiszem, hogy lenne olyan néző, aki valaha is elfelejtené a különleges kőkert, vagy a rejtett városi oázis képsorait. Emellett, különösen a dráma első részeiben, számos nevetésre ingerlő helyzetkomikum részesei lehetünk. 

No Min-woo fergetegesen komédiázik, igazi meglepetés, hogy milyen erős vénája van ehhez is. Szó szerint képes bohócot csinálni magából, de nem lehet nevetés nélkül megállni a részegségét sem. Korábbi szerepeiben mindig volt valami sötét árnyalat, ami más műfajokra predesztinálja, ezért szinte hihetetlen az az ártatlanság, ami most teljesen áthatja a lényét. Szívvel-lélekkel játszik, mintha Tae-woon karaktere nagyon közel állna hozzá. Érdemes megfigyelni a mozgását is, ami pontosan tükrözi a gyermeki személyiségjegyeit. Bravúros a pandajelmezben játszott néma jelenete, amiben csak a tekintetét látjuk időnként. A hosszú jelenetben kizárólag a mozgásával tud kommunikálni, de azt elképesztő kifejezőerővel teszi.

Annak pedig, hogy egy bolondos karakterben miként tud működni a szexuális kisugárzás, már volt egy előképe, Park Chan-wook I'm A Cyborg, But That's OK című filmjében mutatta meg Jung Ji-hoon (Rain) ennek a lehetőségét. No Min-woo ötlettára sem hagy kívánnivalót maga után, idézzük csak fel azt a jelenetet, amikor egy faágról lelógva, egészen hihetetlen pózban csókolja meg szíve hölgyét. A rendező azonban nem hagyja ki Tae-woon "normális", határozott férfiasságának, testi szépségének megmutatását sem, ám még ezt is sikerül ötletes poénokba ágyazni.

Mindenkinek ajánlom ezt a drámát, aki nemcsak a szokványos szívrabló-típusokra fogékony, hanem képes a külsőségeken átlátva felismerni a legmegragadóbb, nagyon szeretnivaló embereket.