구가의 서
MBC / 2013 / 24 rész
Műfaj: dráma
Írta: Kang
Eun-kyeong
Rendezte: Kim Jeong-hyeon, Sin Woo-cheol
Adatok
bővebben:
Wikipedia /
HanCinema
* Az ismertető spoilert tartalmaz *
Van ember, ki ne szeretné a felnőtteknek szóló meséket? Most láthatunk egy varázslatos történetet, melyben az emberek szörnyekként viselkednek, a szörnyek pedig emberré szeretnének válni.
A Gu Family Book (A Gu család könyve) egy fantasy dráma, melynek ugyan misztikus szereplői is vannak, a történet egyik szála mégis a koreai történelem képzelt fejezetébe ágyazódik, megidézve a valós történelmi héroszt, Yi Sun-shin admirálist, akinek alakja köré rendeződik a fedetten működő szervezetek harca. A tét a híres teknős-hajó megépítése, melyhez a támogatók titokban gyűjtik a szükséges vagyont, míg ellenfeleik az ország kiárusításától sem riadnak vissza, kollaborálva a japán ellenséggel.
Azonban bármily furcsa, ez a történet csak apropója a sorozat sokkal érdekesebb vezérfonalának. A drámát indító mitikus istenség szerelmi históriája lélegzetelállító, mind szépségét, mind kegyetlenségét tekintve. Gu Wol-ryung (Choi Jin-hyuk) történetébe ágyazódik bele fiának, a félig ember, félig gumiho Choi Kang-chinak (Lee Seung-gi) története. Az apa és fia szerelme, sorsa és választásai reflektálnak egymásra.
Egyszer volt, hol nem volt... A zord Jiri-hegység emberek által megközelíthetetlen Holdfény-kertjében élt a hegyet őrző istenség, Gu Wol-ryung, aki vonzó emberi alakját váltogatta a benne lakozó szörnyével. A magányos gumihó ezer éve figyelte az emberek világát, de soha nem avatkozott bele az életükbe. Ám egyszer megszólalt a szíve egy gyönyörű lány, Yoon Seo-hwa láttán, és nem tudott ellenállni annak, hogy a bajba jutott lányon segítsen. Mély szerelem ébredt bennük egymás iránt, és Wol-ryung az édeni birtokán mesés varázslatokkal ölelte körül a lányt, semmi mást nem kívánva, minthogy a Seo-hwa előtt ismeretlen szörnyeteg lényét maga mögött hagyva, emberré változva élhessen. A Gu család könyve tartalmazta a komoly próbatétel leírását, melynek teljesítése árán reménykedhetett a változásban. Wol-ryung állhatatosan teljesítette is azokat, azonban röviddel a beteljesedés előtt választania kellett: valódi lényét felfedve megmenti a lány életét, vagy teljesíti a küldetését, de elveszíti a szerelmét. Wol-ryung vérengző gumihóvá változott, akitől a lány nemcsak rettegve és irtózva menekült, hanem ráhívta az üldözőit, akik halálosan megsebesítették a férfiistent. Wol-ryung így örökre elbukta az emberré válás lehetőségét, és büntetésül további ezer évre emlékezetét vesztett, emberi lelkekkel táplálkozó, öldöklő démonná változott. Irtózatos sorsától kétféleképpen menekülhetne meg: ha Seo-hwa szörnyként látva őt továbbra is szeretni tudná, vagy ha Wol-ryung egy varázstőrrel szíven szúrná a szerelmüket megtagadó lányt. Ám ezek közül egyik sem következik be.
Seo-hwa rémülten fedezte fel, hogy Wol-ryung gyermekével terhes. A
megszületett fiút először el akarja veszejteni, majd abban reménykedve, hogy
talán mégsem örökölte apja monstrum lényét, életben hagyja. Egykori
családjának ellenségei halálra sebzik a nőt, a fiút pedig Wol-ryung
szerzetes barátja a sorsára bízza, kis kosárban a folyó hullámaira bocsátva a gyermeket.
Húsz évvel később találkozunk újra Kang-chival, akire a befogadó nemesi
család feje, Park Moo-sol a szerzetes jóslata alapján saját
szerencse-talizmánjaként tekint. Hogy ne hagyja el a szerencséje, a fiút
húszéves koráig kell a sajátjaként nevelnie, a felesége azonban elüldözi a
fiút, amikor rájön, hogy Kang-chi és a lánya között gyengéd érzelmek
ébredeznek. A család sorsa azonnal rosszra fordul, és szinte pontosan
megismétlődik minden, ami Kang-chi anyjának családjával történt. A mesés
vagyont rejtő birtok megszerzéséért a családfőt megölik, feleségét és fiát
börtönbe vetik, a lányukat pedig kiszengnek adják el.
Kang-chit Yi Sun-shin admirális veszi szárnyai alá, aki a fiút Dam
Pyeong-joon harcművészeti iskolájában rejti el ellenségei elől. A környező
erdőkben azonban rejtélyes gyilkosságok történnek, melyekkel Kang-chit
gyanúsítják, mivel egyszer véletlenül levágták a fiú karjáról az állandóan
viselt karkötőjét, mely megakadályozta, hogy átváltozzon gumihóvá. A fiú
ekkor ismeri meg valódi lényét, és a szerzetestől megtudja származásának
titkát, tudomást szerezve a Gu családi könyvről is. A szíve azonban tele van
gyűlölettel a szülei iránt, akik magára hagyták őt.
Dam mester lánya és Kang-chi között szerelem szövődik, melyre egy jóslat
árnya vetül: ha nem menekülnek el egymástól, akkor egyikük meg fog halni.
Mivel Kang-chi félisteni lény, valódi veszély a lányra, Dam Yeo-woolra (Bae
Suzy) leselkedik. Azonban Yeo-wool különös hatással van a fiúra, ő az
egyetlen, aki kordában tudja tartani Kang-chi szörnnyé változását. A fiú
pedig lassan felfedezi magától is, hogy miként tud úrrá lenni az
átváltozásán. Egy dolgot azonban nem tud: hogy apjának Dam mester volt a
gyilkosa.
A főgonosz, Jo Gwang-woon (Lee Sung-jae) egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Kapzsisága végtelen, és lepaktálni készül a hozzá érkező japán küldöttséggel, amelynek egy titokzatos hölgy a vezetője. A közben ezeréves démonként feléledt Wol-ryung őrjöngő pusztításba kezd.
Kang-chi ugyanazzal szembesül, mint annak idején az apja: ha el akarja nyerni a szerelmét, akkor emberré kell változnia. Azonban annak is tudatában van, hogy ha ezt megteszi, akkor nem lesz képes megmenteni a lányt, tehát lehet, hogy értelmetlen áldozatot hoz. Az is világossá válik mindenki számára, hogy Kang-chi az egyetlen, aki végezni képes Wol-ryunggal.
A dráma választ ad a kérdésre, és megtudjuk belőle azt is, hogy Wol-ryung számára eljön-e a megváltás. Az is kiderül, hogy milyen összefogással és mekkora áldozatok árán sikerül célba juttatni Yi Sun-shin admirális nagyszabású tervét.
A bámulatos történetet azonban csak részben sikerült méltó módon filmre vinni, és ennek nem kizárólag a sorozatokra jellemző szűkös költségvetés volt az akadálya. Meglepő különbség mutatkozik Wol-ryung és Kang-chi történetének filmes elbeszélésében. Wol-ryung története feszes, varázslatos látványokban gazdag, és hihetetlen ötletességgel valósítják meg az istenség világának kulisszáit. Ezek a látványok nem drágán kivitelezettek, hanem egyszerűek, de fantáziában gazdagok. Mintha más rendezte volna őket, mint a dráma többi részét, még a zenék is különböznek, melyek hol angyali hangon szólnak (My Eden), hol komor feszültségűek.
Ugyanakkor Kang-chi történetének elmesélésére a historikus drámák kliséi jellemzőek, ráadásul eltúlzott módon. Természetellenessé válik a szereplők közti akciók és reakciók ritmusa, melyek úgy követik egymást, mint egy diák színjátszó kör előadásában: mindenki esetlenül álldogálva megvárja, míg a másik befejezi a mondandóját, aztán belekezd a sajátjába. Akciójelenet közben a harcolók leengedik a kardjukat, és békésen kivárják az ellenfél taktikai megbeszélésének befejeződését. Ha valaki mond valamit, ami a korábbi történésekre utal vissza, akkor meg is ismétlik nekünk a jelenetet, hátha elfelejtettük. Ha meg kell döbbennünk, akkor a jelenet összes szereplőjének döbbent arckifejezését egyenként a képünkbe tolják, ha nyolcan vannak, akkor nyolcszor. Ha két szereplő között érzelem vagy feszültség generálódik, akkor kínosan hosszú ideig bámuljuk azt, ahogyan a szereplők bámulják egymást, miközben elviselhetetlenül dagályos zenék szólnak.
Teljesen érthetetlen a kamerák statikus használata, melynek az az ára, hogy semmiféle képi eszközzel nem tudnak hozzájárulni a színészi teljesítmények fokozásához, sem a harci jeleneteknél, sem pedig ott, ahol még nagyobb szükség lenne rá: a szörnyek valóban félelmetessé tételénél.
Ezért a kölykös és csintalan személyiségű Kang-chi átváltozásai nem tudnak igazán ijesztővé válni, az ő gumihója kölyökmacska Wol-ryungéhoz képest. Pedig Lee Seung-gi alakítása nem hagy kívánnivalót maga után, élvezetes, játékos csibész, kedves szerető, aki elszánt és heroikus is, ha kell. Azonban ő maga mondja a dráma egy pontján az apjának, hogy "Most úgy beszélsz, mint egy valódi isteni teremtmény." - és ezzel pontosan kifejezi a kettőjük közötti különbséget. Choi Jin-hyuk Wol-ryung szerepében minden ízében nemes lény, nagyformátumú, isteni kisugárzású. Nem evilági módon odaadó szerető, és nem evilági módon félelmetesen démoni. Ugyanolyan melegen ragyog a mosolya, mint amilyen fagyosan érzelemtelen az üreslelkű démoni arca. A színész rendkívül mély hangját néhány effekttel könnyedén lehetett vérfagyasztóvá változtatni, és el is találták a megfelelő hanghatásokat. Choi Jin-hyuk azonban még a magára sem emlékező szörnyeteg ürességén át is érzékeltetni tudja az időtlen magány enervált szomorúságát, mely annyira emlékezetessé teszi Wol-ryungot. A Rómeó és Júliát, vagy méginkább Philemont és Baucist idéző képsorok pedig olyan szép halált adományoznak neki, amilyet talán szörny még sosem halt az idők folyamán.
A főgonosz, Jo Gwang-woon (Lee Sung-jae) egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Kapzsisága végtelen, és lepaktálni készül a hozzá érkező japán küldöttséggel, amelynek egy titokzatos hölgy a vezetője. A közben ezeréves démonként feléledt Wol-ryung őrjöngő pusztításba kezd.
Kang-chi ugyanazzal szembesül, mint annak idején az apja: ha el akarja nyerni a szerelmét, akkor emberré kell változnia. Azonban annak is tudatában van, hogy ha ezt megteszi, akkor nem lesz képes megmenteni a lányt, tehát lehet, hogy értelmetlen áldozatot hoz. Az is világossá válik mindenki számára, hogy Kang-chi az egyetlen, aki végezni képes Wol-ryunggal.
A dráma választ ad a kérdésre, és megtudjuk belőle azt is, hogy Wol-ryung számára eljön-e a megváltás. Az is kiderül, hogy milyen összefogással és mekkora áldozatok árán sikerül célba juttatni Yi Sun-shin admirális nagyszabású tervét.
A bámulatos történetet azonban csak részben sikerült méltó módon filmre vinni, és ennek nem kizárólag a sorozatokra jellemző szűkös költségvetés volt az akadálya. Meglepő különbség mutatkozik Wol-ryung és Kang-chi történetének filmes elbeszélésében. Wol-ryung története feszes, varázslatos látványokban gazdag, és hihetetlen ötletességgel valósítják meg az istenség világának kulisszáit. Ezek a látványok nem drágán kivitelezettek, hanem egyszerűek, de fantáziában gazdagok. Mintha más rendezte volna őket, mint a dráma többi részét, még a zenék is különböznek, melyek hol angyali hangon szólnak (My Eden), hol komor feszültségűek.
Ugyanakkor Kang-chi történetének elmesélésére a historikus drámák kliséi jellemzőek, ráadásul eltúlzott módon. Természetellenessé válik a szereplők közti akciók és reakciók ritmusa, melyek úgy követik egymást, mint egy diák színjátszó kör előadásában: mindenki esetlenül álldogálva megvárja, míg a másik befejezi a mondandóját, aztán belekezd a sajátjába. Akciójelenet közben a harcolók leengedik a kardjukat, és békésen kivárják az ellenfél taktikai megbeszélésének befejeződését. Ha valaki mond valamit, ami a korábbi történésekre utal vissza, akkor meg is ismétlik nekünk a jelenetet, hátha elfelejtettük. Ha meg kell döbbennünk, akkor a jelenet összes szereplőjének döbbent arckifejezését egyenként a képünkbe tolják, ha nyolcan vannak, akkor nyolcszor. Ha két szereplő között érzelem vagy feszültség generálódik, akkor kínosan hosszú ideig bámuljuk azt, ahogyan a szereplők bámulják egymást, miközben elviselhetetlenül dagályos zenék szólnak.
Teljesen érthetetlen a kamerák statikus használata, melynek az az ára, hogy semmiféle képi eszközzel nem tudnak hozzájárulni a színészi teljesítmények fokozásához, sem a harci jeleneteknél, sem pedig ott, ahol még nagyobb szükség lenne rá: a szörnyek valóban félelmetessé tételénél.
Ezért a kölykös és csintalan személyiségű Kang-chi átváltozásai nem tudnak igazán ijesztővé válni, az ő gumihója kölyökmacska Wol-ryungéhoz képest. Pedig Lee Seung-gi alakítása nem hagy kívánnivalót maga után, élvezetes, játékos csibész, kedves szerető, aki elszánt és heroikus is, ha kell. Azonban ő maga mondja a dráma egy pontján az apjának, hogy "Most úgy beszélsz, mint egy valódi isteni teremtmény." - és ezzel pontosan kifejezi a kettőjük közötti különbséget. Choi Jin-hyuk Wol-ryung szerepében minden ízében nemes lény, nagyformátumú, isteni kisugárzású. Nem evilági módon odaadó szerető, és nem evilági módon félelmetesen démoni. Ugyanolyan melegen ragyog a mosolya, mint amilyen fagyosan érzelemtelen az üreslelkű démoni arca. A színész rendkívül mély hangját néhány effekttel könnyedén lehetett vérfagyasztóvá változtatni, és el is találták a megfelelő hanghatásokat. Choi Jin-hyuk azonban még a magára sem emlékező szörnyeteg ürességén át is érzékeltetni tudja az időtlen magány enervált szomorúságát, mely annyira emlékezetessé teszi Wol-ryungot. A Rómeó és Júliát, vagy méginkább Philemont és Baucist idéző képsorok pedig olyan szép halált adományoznak neki, amilyet talán szörny még sosem halt az idők folyamán.
A dráma látványvilága ellensúlyozza a korábban említett megfilmesítési
hiányosságokat. A jelmeztervezők és a stylistok pazar munkát végeztek.
Gyönyörű kosztümök és suhogó selymek mindenfelé, és külön ki kell emelni a
hajszobrászati remekműveket, melyeket a kiszengek viselnek, sokszor teljesen
újraértelmezve a hagyományos hajfonatokat. A sokféle helyszínen játszódó
dráma látképei és pazar belső terei is szemet gyönyörködtetőek.
Felsorolhatatlan a rengeteg színészi alakítás, de ki kell emelni a női
karakterek remek megformálóit: a fiús, mégis nőiesen romantikus Bae Suzyt, a
törékenyen finom, de bosszúra szomjazó Lee Yoo-bit, a többszöri érzelmi
átalakulásra képes Yoon Se-aht, és a szigorú, tekintélyt sugárzó kiszenget,
Yoon Hye-youngot. A férfi karakterek általában mind erősek és jól
megformáltak, bár számomra talán éppen két vezető alak tűnt gyengébbnek a
kelleténél, egyikük Yi Sun-shin admirális szerepében Yoo Dong-geun, valamint
az általam egyébként nagyon kedvelt Jo Sung-ha. Az ő Dam mestere zavarba
ejtő figura lett, akinek jellemvonásai nem mutattak semmiféle
következetességet.
A zenékről már esett szó, de azt még ki kell emelni, hogy az instrumentális zenék szinte kivétel nélkül mind remek, kifejező kompozíciók. A betétdalok többsége valóban túláradóan érzelmes, de figyelemre méltó, hogy három főszereplő, Choi Jin-hyuk, Bae Suzy és Lee Jung-gi is énekel, mégpedig nem is akárhogyan, tekintve, hogy profi énekesek. Mindhármuk színészi alakítását több díjjal is jutalmazták, Choi Jin-hyuk számára pedig Wol-ryung alakítása hozta meg a további főszerepeket.
Minden hibájával együtt a Gu Family Book egy különleges dráma, mely napokig visszhangzik az ember lelkében. Az alapanyag pedig annyira jó, hogy készülhetne belőle egy technikailag felturbózott, izgalmasabb rendezésű változat is. Természetesen sokkal több isteni Wol-ryunggal Choi Jin-hyuk isteni alakításában, és szívesen továbbvinném Lee Jung-git is.
A dráma minden varázsát tönkretevő jelenkori befejezésért pedig komoly büntetést rónék ki az alkotókra.
A zenékről már esett szó, de azt még ki kell emelni, hogy az instrumentális zenék szinte kivétel nélkül mind remek, kifejező kompozíciók. A betétdalok többsége valóban túláradóan érzelmes, de figyelemre méltó, hogy három főszereplő, Choi Jin-hyuk, Bae Suzy és Lee Jung-gi is énekel, mégpedig nem is akárhogyan, tekintve, hogy profi énekesek. Mindhármuk színészi alakítását több díjjal is jutalmazták, Choi Jin-hyuk számára pedig Wol-ryung alakítása hozta meg a további főszerepeket.
Minden hibájával együtt a Gu Family Book egy különleges dráma, mely napokig visszhangzik az ember lelkében. Az alapanyag pedig annyira jó, hogy készülhetne belőle egy technikailag felturbózott, izgalmasabb rendezésű változat is. Természetesen sokkal több isteni Wol-ryunggal Choi Jin-hyuk isteni alakításában, és szívesen továbbvinném Lee Jung-git is.
A dráma minden varázsát tönkretevő jelenkori befejezésért pedig komoly büntetést rónék ki az alkotókra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése