[Filmekről] KWAK Jae-yong: THE CLASSIC (2003)

 곽재용: 클래식

_____________________

Írta: Ricemegatron Expert
_____________________

Az egyetemen fizikát tanuló Kwak Jae-yong rendező előélete fordulatokban gazdagnak mondható, mielőtt belefogott volna a The Classic (Remekmű) rendezésébe. A debütáló filmjének sikere utáni két rendezése nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért nyolc évig nem is jutott újabb megbízáshoz. Azonban 2001-ben előállt a My Sassy Girl című filmmel, mely nemcsak Koreában lett rendkívül népszerű, hanem hódító útra indult egész Ázsiában. Ezzel magasra ugrottak az elvárások is Kwak rendezővel szemben, mindenki érdeklődéssel várta következő filmjét, melyet két évvel később készített, ez volt a The Classic.

Kwak Jae-yong rendező   ©Asianwiki

A film megnézése után azon gondolkodtam, hogy vajon miért lett ez a film címe? Mert a történet vagy a karakterekhez nem igazán köthető. Sokkal inkább utal arra, hogy a My Sassy Girl újszerű szellemisége után a rendező kísérletet tesz egy minden ízében klasszikus melodráma filmes megvalósítására. A film valóban annyira a vérbeli melodrámákat idézi, hogy a nézése közben végig úgy éreztem, egy 2003-nál jóval korábban készült alkotást látok. Ez akár stílusbravúr is lehetett volna, de végül nem igazán lett az.

A történet a párhuzamosságokra épül. A cselekmény két fő szála, valamint egyes motívumok is rímelnek egymásra. Alapvetően két szerelmi háromszög-történetet látunk, melyek főszereplői anya és lánya. A film jelenkori idősíkján két lány és egy fiú, korábbi idősíkján két fiú és egy lány kapcsolata bomlik ki előttünk oly módon, hogy a jelenkori történetbe ágyazódnak bele a visszatekintések, melyek a lány elbeszélései nyomán elevenednek meg. Mivel az édesanya története évtizedeket ölel át, így a fordulópontok egy-egy történelmi állomáshoz is kötődnek, tehát felvillannak a vietnami háború és az 1980-as diáklázadás képei is. Azonban távolról sem kapunk történelmi tablót, ezek a stációk csak a szereplők változó kapcsolatrendszerének helyszínei.

A korábbi háromszög kiindulópontja a lány és az egyik fiú találkozása, mely egy vidéken együtt töltött idilli nap során fordul mély szerelembe. A továbbiakba azonban már beleavatkozik egy szülői akarat is, mely a lánynak való udvarlásra kényszerít egy másik fiút is, pusztán azért, mert a lánnyal kötendő házasság előnyös lehetőségnek tűnik az apjának magas társadalmi státusza miatt. A fiúk azonban jóbarátok, így viszonylag gyorsan tisztázzák, hogy bár mindketten erős érzelmeket táplálnak a lány iránt, melyikük is kap őszinte viszonzást. A történet a melodrámai szabályoknak megfelelően azonban nem adhat zöld utat a szereplők szabad akaratának, így nemsokára be is következik a tragikus fordulatot. Az egyik fiú öngyilkossági kísérlete, a barát iránti lelkiismeret-furdalás, valamint a lány hasonló okból érzett szenvedése a másikat a vietnami frontig űzi.

A háború után ismét találkoznak a szerelmesek, azonban ekkor inkább a forgatókönyvírói erőlködés érezhető valóságosabbnak, mint a fiú döntése, amellyel végleg eltaszítja magától a lányt, annak ellenére, hogy az érzéseik hőfoka mit sem változott. A kegyes hazugság következtében útjaik elválnak, majd arról értesülünk, hogy a lány házasságot kötött a régi baráttal, nekik egy lányuk, míg a másik fiú házasságából egy fiú született.

A szülők története gazdag kibontást kap, mely a lírai szépségű, idilli képek mellett számtalan helyen a humort is tartalmazza. Mindkét fiút rendkívül emlékezetes karakterré teszik a színészek. Joon-ha szerepében Cho Seung-woo ártatlanul, szinte naivan őszinte, miközben határozott és erőteljes is egyben. A langaléta Tae-soo fizikai gyengeségét és lelki megalázottságát Lee Ki-woo úgy tudja megmutatni, hogy közben megőrzi a fiú vonzó, önállóságra törekvő személyiségét is. Ezek alapján válik hihetővé az egymás iránti elkötelezettségük is, mely a döntéseiket is nagyban indokolja.

A lány szerepében Son Ye-jin összekötő kapocs a másik történettel, hiszen ott is ő játssza a főszerepet, így egyszerre formálja meg anyát és lányát. Mindkét szerepében bájos és hiteles, és míg a régi történetben bátran és természetes nyíltsággal vállalja az érzelmeit, a másodikban visszafogottan igyekszik titkolni azokat.

A fiatalok szerelmi története nem kap nagyon mély kibontást, ismét kicsit erőltetettnek tűnnek a fordulatok, valamint a felismerés, melyek végül egymáshoz vezetik a fiút és a lányt. A fiút alakító Jo In-sung szenvtelen játéka sem segít abban, hogy a történet végül a vágyott katarzishoz vezesse a nézőket.

Bár nagyon szép a nyaklánc vándormotívuma, a végső pillanatot mintha kissé elkapkodták volna. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha néhány nézőben nem is születne meg a felismerés, hogy mit is lát valójában. Pedig a történet körbe érése ízig-vérig romantikus megoldás, melyben a szülők a gyermekeik történetében kapják meg a sors utólagos jóvátételét.

A film sok értékes és emlékezetes részletet tartalmaz, azonban túl sokat vállal magára, melynek nem tud teljességgel megfelelni. Kevesebb elég lett volna, és rövidebb időtartammal feszesebb filmet kaphattunk volna.

A film több díjban is részesült, melyek közül kiemelkedik a legjobb világítás (Park Hyun-won) és a legjobb zene díja. Utóbbit az a Jo Yeong-wook kapta, aki Park Chan-wook filmjeinek legendás zenéit is jegyzi.

Készült a filmhez magyar felirat? - Tudtunkkal NEM. 

Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről.