Félelem és reszketés a nappalimban: I Saw The Devil (Láttam az ördögöt). A 18+ ehhez a filmhez
kevés, csak a végtelenül naturális, horrorba hajló thrillereket bíróknak
ajánlom, ám nekik nagyon.
Az ölést mintegy rutintevékenységként végző darabolós gyilkos (Choi Min-sik)
és a menyasszonyát az áldozatok között találó nyomozó (Lee Byung-hun)
megveszekedett párharca látható Kim Ji-woon 2010-es kiváló filmjében, amely
egy ördögi macska-egér játékba bújtatott bosszúállás pokoli természetrajza,
mélyre hatoló lélektani kérdésekkel. Továbbá egy filmtörténeti mondattal,
mellyel a szociopata gyilkos minősíti üldözőjét:
"Ez egy kib....tt pszichopata."
Hogy végül ki látta az ördögöt és kinek az alakjában, az a film nagy
kérdése, mint ahogyan az is, hogy elhozza-e a végkifejlet a vágyott
megkönnyebbülést.
Kim Jee-won a koreai mozi rendezőinek egyik legkiválóbbja, így nem okozhat
túl nagy meglepetést, hogy a film képi világa és zenéje is, mely Mowg
zeneszerző munkája, osztályon felüli.
Choi Min-sik olyan elementáris erővel kelti életre a gyilkológép-karaktert,
hogy az méltó párja Anthony Hopkins vérfagyasztó figurájának (A bárányok
hallgatnak). Érdekesség, hogy a két karakter mintegy két szélsőséget is
képvisel: Hopkins figurája a hideg, de magasszintű intellektus által
vezérelt aszocialitás esszenciája, míg Choi karaktere az ösztön által
irányított, a pallérozottság problematikáját hírből sem ismerő lények
ellenpontján található.
Lee Byung-hun kezdeti, együttérzést kiváltó karaktere lassan, szinte
észrevétlenül transzformálódik. Amit sokan a film legnagyobb hiányosságának
tartanak, az éppen ennek az átalakulásnak a legnagyobb érdeme: az utolsó
jelenet után mindenki vizsgálja meg, miért érez úgy, ahogyan megjósolhatóan
érezni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése