박찬욱: 싸이보그지만 괜찮아
A rendező és a két főszereplő a Berlinale vörös szőnyegén:
PARK Chan-wook eddigi összes filmje felkerült a toplistámra, de van közöttük
egy titkos favorit: az I'm A Cyborg, But That's OK.
Ez a film szélsőségesen megosztja a nézők táborát, sokan kibírhatatlannak tartják, sokan imádják. Nagyban hozzájárult ennek a tanácstalanságnak a kialakulásához az a meglepetés, melyet Park Chan-wook okozott a nézőknek, amikor a korábbi filmjeitől szinte mindenben eltérő alkotással állt elő.
Tagadhatatlan, hogy kell hozzá némi türelem és vájt fül (vagy inkább szem), hogy összeálljon a kezdeteknél szanaszét futni látszó történet, de a figyelmes kivárásért cserébe az egyik legmeghatóbb mesét kapjuk emberségünk lényegéről. Az elmegyógyintézetben játszódó történet minden komor valóságtartalma ellenére a film maga a ragyogó napsütés, és ezt az azúrszínű látványvilág pontosan leképezi. Ha úgy tűnne, hogy ez valamiféle képtelen ellentmondás, akkor tessék gyorsan megnézni a filmet.
Cha Young-goon, a kis cyborglány (Im Soo-jung) a létezésének értelmét kutatja, de mindaddig nem leli a választ, míg segítségére nem siet az emberi tulajdonságok és képességek tolvajlásának nagymestere. Bár Il-sun (Jung Ji-hoon) az intézet egyetlen aszociálisnak kikiáltott lakója, a tolvajlásai következtében mégis végigszenvedi eszement betegtársai összes búját-baját. A "normális" világ tanácstalanságával és érzéketlenségével ellentétben ő az, aki mozgósít magában valamit, ami segít megszülnie egy ragyogóan kreatív ötletet, és így nemcsak Young-goon életét menti meg, de választ talál a saját problémáira is.
Park Chan-wook rendező ezúttal bámulatos mesét írt. Mesét, melyet saját elmondása szerint azért készített, hogy kislánya is végre megnézhesse az egyik filmjét. Persze nem tudta teljesen megtagadni önmagát, így a sok mulatságos eleme ellenére ez a történet is valamiféle anderseni komorságú valóságot rajzol a szereplők köré. A figyelmes szemlélők pedig azt is érzékelhetik, hogy az ezt megelőzően forgatott bosszú-trilógia alapmotívuma ott munkál ebben a filmben is, és a női és férfi bosszú-stratégiák után itt valamiféle gyermeki, vagy inkább a gyermekien elesettek bosszúvágyának feltérképezése is megtörténik. A történet rendkívülisége, hogy a végkifejlet látszólag nem borítja fel a világ rendjét, de minden groteszk őrület ellenére ugyanúgy ott találjuk a befejezésnél a nagy filmes előd, a Száll a kakukk fészkére kérdőjelét: melyik világ a normálisabb? A ketrecen belül vagy kívül élőké?
A rangos berlini filmfesztivál, a Berlinale zsűrije a film rajongóinak sorát gyarapította, hiszen 2006-ban a filmnek ítélte az Alfred Bauer díjat.
Ez a film szélsőségesen megosztja a nézők táborát, sokan kibírhatatlannak tartják, sokan imádják. Nagyban hozzájárult ennek a tanácstalanságnak a kialakulásához az a meglepetés, melyet Park Chan-wook okozott a nézőknek, amikor a korábbi filmjeitől szinte mindenben eltérő alkotással állt elő.
Tagadhatatlan, hogy kell hozzá némi türelem és vájt fül (vagy inkább szem), hogy összeálljon a kezdeteknél szanaszét futni látszó történet, de a figyelmes kivárásért cserébe az egyik legmeghatóbb mesét kapjuk emberségünk lényegéről. Az elmegyógyintézetben játszódó történet minden komor valóságtartalma ellenére a film maga a ragyogó napsütés, és ezt az azúrszínű látványvilág pontosan leképezi. Ha úgy tűnne, hogy ez valamiféle képtelen ellentmondás, akkor tessék gyorsan megnézni a filmet.
Cha Young-goon, a kis cyborglány (Im Soo-jung) a létezésének értelmét kutatja, de mindaddig nem leli a választ, míg segítségére nem siet az emberi tulajdonságok és képességek tolvajlásának nagymestere. Bár Il-sun (Jung Ji-hoon) az intézet egyetlen aszociálisnak kikiáltott lakója, a tolvajlásai következtében mégis végigszenvedi eszement betegtársai összes búját-baját. A "normális" világ tanácstalanságával és érzéketlenségével ellentétben ő az, aki mozgósít magában valamit, ami segít megszülnie egy ragyogóan kreatív ötletet, és így nemcsak Young-goon életét menti meg, de választ talál a saját problémáira is.
Park Chan-wook rendező ezúttal bámulatos mesét írt. Mesét, melyet saját elmondása szerint azért készített, hogy kislánya is végre megnézhesse az egyik filmjét. Persze nem tudta teljesen megtagadni önmagát, így a sok mulatságos eleme ellenére ez a történet is valamiféle anderseni komorságú valóságot rajzol a szereplők köré. A figyelmes szemlélők pedig azt is érzékelhetik, hogy az ezt megelőzően forgatott bosszú-trilógia alapmotívuma ott munkál ebben a filmben is, és a női és férfi bosszú-stratégiák után itt valamiféle gyermeki, vagy inkább a gyermekien elesettek bosszúvágyának feltérképezése is megtörténik. A történet rendkívülisége, hogy a végkifejlet látszólag nem borítja fel a világ rendjét, de minden groteszk őrület ellenére ugyanúgy ott találjuk a befejezésnél a nagy filmes előd, a Száll a kakukk fészkére kérdőjelét: melyik világ a normálisabb? A ketrecen belül vagy kívül élőké?
A rangos berlini filmfesztivál, a Berlinale zsűrije a film rajongóinak sorát gyarapította, hiszen 2006-ban a filmnek ítélte az Alfred Bauer díjat.
|
| PARK Chan-wook rendező |
A film különös karaktereit kiváló színészek keltik életre, szinte kivétel
nélkül emlékezetes alakítást nyújtva és meglepően megmutatva, hogy milyen
erőteljes vénájuk van az abszurd figurák megformálásához. A teljesség
igénye nélkül: Lee Yong-nyeo, Oh Dal-soo, Kim Choon-gi, Park Joon-myun.
Im Soo-jung a törékeny és halálra éhezett, magát cyborgnak képzelő lány
hiteles megformálása kedvéért bevállalt egy kemény fogyókúrát, melynek
következtében az amúgy is pehelysúlyú színésznő 39 kg-ra fogyott, de
szerencsére ez mit sem csökkentett a bájosságán.
|
| Im Soo-jung |
A férfi főszerepet játszó Jung Ji-hoonnak ez a film volt a játékfilmes
bemutatkozása. A Berlinale elnöke a legnagyobb színésztehetségek közé
sorolta, aki sokszínű és ötletgazdag alakításával rá is szolgált erre.
(További információk találhatók róla a színészi pályáját
ismertető írásban vagy az
Incredible RAIN
menüpontunk alatt.)
|
| Jung Ji-hoon (Rain) |
A filmet először nézőkben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon a
fenti képen látható jelenetben ki énekel? Meg kell nyugtatnunk mindenkit,
hogy nincs semmi csalás a dologban, Jung Ji-hoont nemcsak látják, hanem
hallják is - jódlizni. A párhuzamos színpadi tevékenységében Rain néven
ismert táncos-énekes popsztár úgy gondolta, hogy hiteltelenné válna a
karakter, ha más kölcsönözné neki a hangját, ezért megtanult jódlizni.
Íme:
A rendező és a két főszereplő a Berlinale vörös szőnyegén:
|
| Choi Seung-hyun zeneszerző |
Hasonlóan Park Chan-wook korábbi filmjeihez, a Cyborg is veretes zenei
hátteret kapott Choi Seung-hyun zeneszerzőnek köszönhetően. Bár a keringők
itt is jelen vannak, most légiesebben szólnak, és megjelenik mellettük a
ragtime sokkal vidámabb zenei világa is. Érdekes nyomon követni az azonos
dallamok különböző, sokszor teljesen ellentétes hangulatúra hangszerelt
változatait is. Két részlet a film egyedülálló zenéjéből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése