Interjú Park Chan-wookkal

Virginie Sélavy interjúja
Forrás: Electric Sheep, 2008.04.02.
Fordította: Ricemegatron Expert
____________________________

Park Chan-wook a komor bosszú-trilógiáját egy furcsa, pasztell színű romantikus fantasy-val folytatta, amely egy pszichiátriai intézetben játszódik. De nincs miért aggódni, habár könnyed és gyengéd, az "I'm A Cyborg" szigorúan ízléses és eléggé különös ahhoz, hogy elkerülje a szentimentalizmust.
Young-goon egy fiatal lány, aki azt hiszi, hogy egy cyborg, és intézetbe kerül, miután áramütést okozott magának oly módon, hogy megpróbálta "feltölteni az elemeit". A kórházban összebarátkozik Il-sunnal, egy fiatalemberrel, aki a kleptománia egy különös fajtájában szenved - azt gondolja, hogy képes ellopni olyan dolgokat, mint az emlékek, az udvariasság vagy a ping-pong tudás. Az "I'm A Cyborg" egy szelíd közjátéknak érződik Park Chan-wook súlyosabb kínálatában, de épp olyan vadul fantáziagazdag, mint a rendező előző munkái, és újfajta módon keveri a futurizmust, a manga-hatásokat és egy szerelmi történetet. Az "I'm A Cyborg" bemutatója a novemberi Koreai Filmfesztivál keretében lesz az Egyesült Királyságban, és ebből az alkalomból Park Chan-wook beszélt nekünk a film gondolatiságáról, továbbá egy tantaluszi kínokat okozó betekintést engedett a következő projektjébe.

Virginie Sélavy: A Sympathy for Mr Vengeance, az Oldboy és a Lady Vengeance után az I'm A Cyborg sokkal könnyedebb, és szinte erőszakmentes. Úgy érezte, hogy szüksége van egy kis szünetre a komoly hangvételű filmek sorában?

Park Chan-wook: Ez nagyon hosszú út volt, öt évet töltöttem a trilógia megvalósításával, és rendeztem egy rövidfilmet is a Three, Monster számára [három ázsiai horror rövidfilmből álló kollekció, a másik kettő rendezője Fruit Chan és Takashi Miike]. Ezek mindegyike nagyon sötét és komoly, és úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy eltávolodjak tőlük. A bosszú-trilógia volt az út végén, amely az I'm A Cyborggal fejeződött be. Úgy éreztem, hogy jobb befejezni az I'm A Cyborggal; ez egy korszak vége volt számomra.

VS: Érdekes, hogy az I'm A Cyborgot a trilógia végének kell tekinteni, mert bár nagyon különbözik a hangvétele a többi filmtől, ugyanazzal a témával foglalkozik. Mindhárom film a bosszúállásról szól, amely mindig a szerelemhez kapcsolódott. Itt csak egy más egyensúly van a kettő között - az I'm A Cyborg inkább a szerelemről, mint a bosszúról szól.

PCW: A bosszú-sorozatot három filmként plusz az I'm A Cyborgként képzeltem el, és bár úgy tűnhet, mintha teljesen különböző rendezők készítették volna azokat, mégis azt hiszem, hogy az egésznek van egy közös témája. A fantázia egyre fontosabbá vált a számomra az utóbbi munkáimban. A filmjeim egyre nőiesebbek lettek, egyre több a remény bennük. A szerelem és a remény témája határozottan egyre inkább előtérbe kerül, amint a négy munka vége felé haladunk. A Mr Vengeance-szal  kezdtem, amely nagyon sötét és súlyos volt, és ahogyan haladunk a ciklus vége felé, úgy lesz egyre könnyedebb és fantasztikusabb, és a szeretet egyre fontosabbá válik.

VS: Az I'm A Cyborg egy nagyon kedves film, és talán meglepő lehet a korábbi munkái iránt rajongóknak, de azt hiszem, hogy ez a kedvesség már jelen volt Ryu karakterében a Mr Vengeance-ban és Geum-ja karakterében a Lady Vengeance-ban is.

PCW: Van egy lányom, így egy gyermek felnevelésének témája, különösen egy lány felneveléséé, tényleg befolyásolt engem a Mr Vengeance-ban és a Lady Vengeance-ban, éppúgy, mint az I'm A Cyborgban. A gyermekét felnevelő apa képe egyre fontosabbá válik a munkáimban. De nem sok kedves elem van a jelenlegi projektben, amelyen dolgozom. Az I'm A Cyborg után vissza akartam térni a sokkal komolyabb hanghoz. De nem tudom, hogy legközelebb mi fog történni.

VS: Van egy főhajtás az előző filmjei előtt, Young-goon erőszakos bosszú-fantáziálásában, amikor egy gyilkológéppé válik és lelövöldözi az összes orvost és ápolót. Miért tartalmazza ezt a jelenetet egy egyébként nagyon kedves film?

PCW: Azt hiszem, hogy ez a bizonyos jelenet nem olyan erőszakos, mint amilyennek látszik. A közönség már tudja, hogy ez nem a valóság, hanem ez egy fantázia-jelenet. Nem számít, hogy hány ember hal meg, ez nem olyan ijesztő, mint amilyen a valóságban lehetne. Úgy vélem, hogy szükség volt a jelenetre, mivel Young-goon nagyon mérges a felnőttekre úgy általában, és habár kedves, mégis nagyon dühösnek tűnik. A film végén nincs happy end, mert a haragjának nincs kifutása. Ez olyasmi, mint amikor a kisgyerekek dühösek a szüleikre, és azt mondják "anyu, azt akarom, hogy meghalj". Ez egy nagyon gyermeki harag, de egyúttal félelmetes is. Ezt a fajta dühöt szerettem volna belevinni abba a fantáziálós erőszak-jelenetbe.

VS: Az Oldboyban a bosszú gondolatát mint egy pozitív érzést tárja fel, abban az értelemben, hogy ez ad a két központi szereplőnek hihetetlen élni akarást. Itt is megtalálható egy hasonló gondolat, habár természetesen egy könnyedebb megjelenésben, Young-goon gyilkos fantáziálásaként, amely mozgatja őt - ténylegesen a végsőkig, amikor azt hiszi, hogy a célja az, hogy elhozza a véget a világra.

PCW: Ez a "létezés célja" gondolatból következik. Ez a mondat ismétlődik az egész filmben. Ez nemcsak egy olyan mondat, amit egy normális beszélgetésben hallunk, hanem annál sokkal filozófikusabb. A tizenévesek mindig ezt a kérdést teszik fel, és azt hiszem, hogy teljesen természetes, hogy az emberek kiváncsiak erre. Aztán következik a "miért kell élnem?" kérdése, és ez egy vágy arra, hogy megismerjük az életünk célját. Az ok, amiért Young-goon olyanná lesz, amilyen, hogy annyira szeretne választ kapni erre a kérdésre. Majd rájön, hogy a gépeknek nagyon szigorú használati utasításuk van, valamint nagyon nyilvánvaló céljuk, amely valami olyasmi, amit irigyel, teljesen rosszul ítélve meg a helyzetet. És érzékeli, hogy az élelem is belejátszik mindebbe: ennie kell a létezéshez, így végül a létezés egyedüli oka a létezés, semmi több és semmi kevesebb. A bosszúállásról szóló öldökléses fantáziálása ehhez illeszkedik, de nem az az ok a létezésére. A film végén azt hiszi, hogy megtalálta a célját, ami az, hogy nukleáris fegyverré váljon és felrobbantsa a világot. Ez egy eléggé fantasztikus ötlet, nemcsak azért, mert egyáltalán nem reális, hanem azért is, mert a lehetősége, hogy elegendő energiát nyerjen a villámból ahhoz, hogy bombává váljon, igen csekély. A mód ahogyan ő tekint a létezésének céljára, nagyon különbözik attól, ahogyan a barátja, Il-sun látja azt.

VS: Azt mondta korábban, hogy az érdeklődése egyre inkább a világ fantasztikus mivoltára irányult. De ugyanakkor a lány egy valóságos lány, és nem cyborg, mindez csak a fejében létezik. Amikor írta a forgatókönyvet, nem gondolt egy ponton arra, hogy talán neki igazi cyborgnak kellene lennie?

PCW: A legelején gondoltam, hogy cyborgot használnék egy fiatal lány alakjában, de aztán rájöttem, hogy túl nagy lenne a költsége (nevet), meg aztán már van egy csomó hasonló film Japánban, szóval ez nem lenne valami új vagy friss dolog. A kezdetekkor az az ötletem támadt, hogy egy pszichiátriai intézetről készítek filmet, így elhatároztam, hogy összekapcsolom a kettőt, a pszichiátriát és a cyborgot. Ez akkor volt, amikor felötlött bennem egy lány, aki azt hiszi, hogy ő egy cyborg, és ez az oka annak, hogy olyan lányt alkottam, akinek semmi köze nincs a szexualitáshoz. Az volt a legfontosabb számomra, hogy a karakter gyermekszerű minőséget hordozzon, hogy majdnem olyannak kell lennie, mintha kislány volna.

VS: Könnyebbnek vagy nehezebbnek találta a szerelem kezelését azokhoz az erőszakos érzelmekhez képest, amelyeket a bosszú-trilógiában mutatott?

PCW: Egy szerelmi történetet elmesélni határozottan sokkal nehezebb, mint a sötét, súlyos anyagokkal dolgozni, mert amikor egy sötét történetet forgatok, akkor pontosan tudom, hogy milyen dolgot keresek, milyen arckifejezéseket, jeleneteket, képeket. A szerelem esetében nagyon nehéz elérni, hogy valóságosnak látsszon, és ne olyan legyen, mint egy szappanopera vagy mint egy afféle nyálas film, amelyből túl sok van. Olyan gyakran előfordul, és annyira hamis és annyira álságos, amikor egy filmben csókolózó fiatal pár láttán nem érzünk semmit, csak azt gondoljuk, "de bájos" vagy "de mókás". Az efféle képek túl gyakoriak. Koreában van egy kifejezés, ami azt mondja, hogy nagyon kínos csókolózó párt látni a vásznon, szóval ez volt messze a legnehezebb jelenete a filmnek számomra. Leforgattam, aztán kihajítottam az egészet és újra kezdtem. Most nagyon boldog vagyok az eredménnyel, és biztos vagyok benne, hogy ez a legfurcsább csók, ami valaha is egy romantikus vígjátékban volt, és ez nagy örömmel tölt el.

VS: Említette a következő projektjét, amellyel - azt hiszem, hogy Evil Live a címe - visszatér a sötétebb anyagokhoz. Mondana erről még valamit?

PCW: Valójában nem Evil Live-nek hívják, eldöntöttem, hogy megváltoztatom, de a cím még nem lett kiválasztva. Azért határoztam úgy, hogy ne Evil Live legyen, mert ez túlságosan hasonlít egy horror filmhez, és bár ez vámpírokról szól, mégis nagyon nehéz lenne meghatározni, hogy milyen műfajba is fog tartozni, mert sokkal inkább szól egy szerelmi háromszögről és a hűtlenségről. Song Kang-ho lesz a főszereplője, aki az apát játszotta a Mr Vengeance-ban. Ő egy vámpír, aki beleszeret egy házas nőbe és megöli a nő férjét...

VS: Vámpírok és szerelmi háromszög, ez nagyon jól hangzik! (nevet)

Park Chan-wook: Cyborg terapeuta

Írta: Nic Wistreich
Forrás: Netribution, 2008.04.01.
Fordította: Ricemegatron Expert
__________________________

 
Az Oldboy és a Sympathy for Lady Vengeance klasszikusok rendezője egy fantasztikus és optimista stílussal tér vissza az I'm A Cyborg But That's OK-val. A film - számomra és a barátaim számára, akikkel együtt néztem meg - a 2007. évi Edinburgh Film Festival csúcspontja volt, egy Száll a kakukk fészkére a Teletubbyk Földjén. Nem kevés olyan film van, amely a mentális betegségek hatásaira és kezelésére úgy tekint, mint ami nem egyéb, csak reménytelenség, kivéve (ahogy kapásból eszembe jut) a kiváló izlandi Fridrik Thór Fridriksson Angel of the Universe-e és Dudley More 1990-es Crazy People-je.

Park Chan Wook mély és zavaros vizekre merészkedik, egyedül hallucinogén metaforákkal felfegyverkezve, vattacukros látványvilággal, valamint egy mély és átütő értelmezéssel arról, hogy a különböző és a szokatlan nemcsak hogy rendben van, hanem meglehetősen szórakoztató is. A géppuskává változó ujjvégektől a zoknikig, amelyek képessé tesznek a repülésre, ez az egész egy fantázia-robbanás, amit 'Száll a kakukk fészkére' Kesey talált volna ki, ha képes lett volna összekapcsolni az USA mentális egészségügyi rendszerét, ahol dolgozott, és azt az életét, amelyben mint egy Marry Prankster utazott Amerikában a The Electric Kool-aid Acid Test-tel. Ha valaha is jártál egy kicsit is a vad oldalon, vagy csak szerettél volna - menj és nézd meg ezt a filmet, amelyet április 4-én mutatnak be a Egyesült Királyságban.

Sajtóügynökségi interjú - Marek Steven sajtóközleményének köszönhetően

Mennyire üdítő egy ilyen filmet készíteni, amely ennyire különbözik az utóbbi néhány filmjétől?

Amikor az emberek azt mondják, hogy ez a film teljesen eltér a többi munkámtól, akkor azt mondom nekik, hogy van egy kapcsolat köztük. És amikor azt mondják, hogy van némi hasonlósága a többi filmemhez, akkor azt mondom, hogy ez teljesen különböző. Vannak részek, amelyek természetesen erednek a korábbi munkámból, és van néhány rész, amely teljesen különbözik. Az előző filmjeimben olyan morális dilemmák kérdésfeltevésével próbálkoztam, mint a mit tehetek?, vagy a mit kell tennem? Itt eltávolodtam ettől, és arra a pillanatra akartam ránézni, mielőtt valakinek a morális alapjai teljesen kialakulnak.

Milyen instrukciót adott a színészeknek?

Arra kértem őket, hogy gondoljanak a 7 vagy 8 éves kori önmagukra, ezért sok hasonlóság lett a gyermekkori ártatlansághoz ezekben a betegekben. Így jobban el tudtuk érni, hogy a miért élek, miért nem halok csak meg fontos kérdése inkább a létezés kérdése legyen, mint egy erkölcsi kérdés.

Mivel tért haza a közönség mindebből?

Mindenkinek van saját véleménye, aki látta a filmet, de valójában a közönség megoszlott Koreában. Vagy szerették, vagy utálták, nem volt középút.

A főszerepre egy vezető zenei sztárt választott, Jung Ji-hoont, művésznevén Raint. Mekkora ő Koreában?

Rain olyan mint Michael Jackson, nagyon, nagyon népszerű, egy szupersztár. Amikor a világkörüli turnéjára ment, a Korean Air tényleg ráfestette az arcát a repülőgép oldalára. Ő egy hatalmas csillag. De a rajongói csalódtak ebben a filmben, mert ő a szexepiljéről közismert. De ebben a filmben nem az a sztár volt, akit megszerettek, mivel egy olyan kórházi öltözetet kellett viselnie, ami egyáltalán nem láttatta az izmos testét. Más volt a frizurája és így tovább, a külseje nem a rá jellemző volt, szóval a rajongói nagyon csalódottak voltak.

Vannak olyan nyugati rendezők visszhangjai a filmjében, mint Tim Burton és Michel Gondry - elismeri ezeket?

Nagyon szeretem az Egy makulátlan elme örök ragyogását. Van egy hasonlóság az I'm A Cyborg egyik jelenetében, ahol a férfi karakter a tetőn összezsugorodik, de ez tisztán a véletlen műve. Tim Burtonnel kapcsolatosan a gyárbéli jelenet az, amire utal. A zeneszerző megkérdezte tőlem, hogy milyen zenére gondoltam ahhoz a jelenethez. Próbáltam neki leírni valamiféle gyári zenét, ami egyrészt felemelő, de egy kicsit hátborzongató is. Nem igazán értettük egymást, ezért Tim Burton filmjét használtuk referenciaként.

Mi történt akkor?

A zeneszerző elment és megkomponálta a zenét, ami pontosan ugyanolyan volt, mint egy Tim Burton filmé! Azt gondoltam, hogy ilyet nem tehetünk, szerettem volna valamit hasonló szellemben, de nem pont ugyanazt, ezért elküldtem, majd ő visszatért, miután az összes Tim Burton-ös zenét visszavette. De így meg nem volt annyira jó, nem volt semmi szórakoztató benne. Megpróbáltunk találni egy örömteli médiumot, amely nem nagyon hangzik úgy, mint Tim Burton zenéje, de nem is unalmas.  Ezek után rájöttem, hogy a stábnak és a színészeknek adott hivatkozásokkal nagyon óvatosnak kell lennem.

Teljes szabadságot élvez abban, hogy megvalósítson bármit, amit a vászonra képzel?

Természetesen nincs senki, aki megpróbálna megállítani engem a vízióim valóra váltásában, de nagyon nehéz megszerezni az ehhez szükséges pénzt. Ha van egy elképzelésed, és aztán azt pontosan le szeretnéd fordítani a filmedre, az nagyon költséges folyamat. A koreai filmipar nem olyan nagy, hogy ez ténylegesen megtörténhessen.

Van olyan nemzetközi hírneve, ami számít önnek valamit?

Ha koreai nyelvű filmet akarsz készíteni, annak lesz egy vitathatatlan határa, akármennyire is összejön a dolog. Ha úgy döntök, hogy angolul csinálok egy filmet, akkor más ajtók is megnyílhatnak, de amíg koreaiul teszem ezt, addig ez nagyon nehéz.

Természetesen a világ filmművészetének nagy értéke, hogy figyelmeztet bennünket arra, hogy mennyire hasonlóak is vagyunk mindannyian, ugye?

Rendezőként is ezt érzem. Amikor csinálok egy filmet és elviszem különböző országokba, ahol beszélgetek az emberekkel, bár lehet, hogy különböző nyelveken beszélünk, máshogy nézünk ki, vagy különböző ételeket eszünk, de ámulatba ejt, hogy az alapvető érzések és az emberi létezés minőségei nagyon hasonlóak, függetlenül a hátterünktől, ahonnan érkeztünk. Ez mindig lenyűgöz. Még abban is mindenkinek hasonló az érzése, kivétel ha akadémikus vagy, hogy az amerikai és az európai közönség nem igazán szereti feliratozva nézni a filmeket. Ez ugyanaz marad.

Feltételezhetően a közönség Koreában felirattal nézi az amerikai filmeket, ugye?

Koreában általánosan nagyon magas az oktatásunk színvonala, és az emberek többnyire szeretnek olvasni, szóval ez soha nem volt probléma. Senki nem próbál menekülni a feliratok olvasásától, de a nagyon, nagyon fiatal generáció kezdi ezt nem kedvelni. Szóval egy teljesen más generáció közeledik.

Nyilvánvaló az amerikai populáris kultúra elkerülhetetlen hatása az ön hazájában?

Vannak, akik valóban csodálják az amerikai kultúrát. De vannak sokan, talán azoknál is többen, akik szeretnék megismerni az amerikai kultúrát, akik sokkal inkább néznének valamit, ami otthonos a saját kultúrájukból, olyan sztárokkal, akiket ismernek Koreából és nem kell őket feliratozni. Ez egy jó keverék.

És mit gondol a kapcsolatáról Amerikával - fog ott filmet készíteni valamikor a jövőben?

Sok forgatókönyvet kapok Hollywoodból, elolvasom őket, de nem találtam meg a jó történetet még. Az ok, amiért szeretnék ott forgatni az, hogy lehetőségem nyílna együtt dolgozni olyan színészekkel, akiket igazán szeretek. Még várok, és alkalomadtán határozottan érdekelne a dolog, de nem akarok filmet készíteni pusztán egy hollywoodi film kedvéért. Azt akarom, hogy az egy tökéletes projekt legyen.

Park Chan-wook: interjú

Forrás: TimeOut, 2008 
Az interjút készítette: David Jenkins 

Magyar fordítás: Ricemegatron Expert 
_______________________________

Park Chan-wook koreai rendezővel beszélgettünk új filmjéről, az "I'm A Cyborg"-ról, amely április 4-től látható a mozikban.

Stílusban és hangvételben ez valamiféle eltérés a bosszú-trilógiájától (Sympathy for Mr. Vengeance, Oldboy és Lady Vengeance). Mi késztette Önt arra, hogy ebbe az új irányba induljon el?

Korea legnagyobb filmforgalmazóját CJ Entertainmentnek hívják. Ők rendelkeztek ezzel az új HD kamerával, és számomra ennek a filmnek a készítése majdnem olyan volt, mint egy kísérlet. A HD kamera jelenti a filmipar jövőjét, így ez olyan volt, mint egy új játékkal játszani és esélyt szerezni az élvonalba kerüléshez.

Emellett a bosszú-trilógiát követően azt terveztem, hogy "Thirst" címmel vámpírokról készítek egy filmet. Habár az ötlet valahonnan a bosszú-filmek sötétségéből, vagy ehhez még nagyobb sötétségből ered, nagyon frusztráltnak éreztem magam, őszintén szólva, ez eléggé fárasztott is. Szóval, amikor megérkezett az ajánlat a "Thirst" készítésére, arra gondoltam, hogy csinálhatnék valami nagyon ellenkezőt, nagyon kedveset és bájosat a kettő között.

A film készítésekor úgy éreztem magam, mint egy búvár, aki hosszú időt töltött a víz alatt és felszínre jött, hogy lássa a napot, levegőt vegyen és kicserélje az oxigénpalackját, mielőtt visszamegy a vízbe. Meg akartam tapasztalni valami egészen mást a sötétségbe való visszamerülés előtt.

A filmet nézve érződik, hogy abban még mindig a bosszú eleme található, de talán egy másik nézőpontból szemlélve. Amíg a többi filmben más embereken állnak bosszút, ez a film inkább azt érezteti, hogy az emberek magukon állnak bosszút. Egyetért ezzel? És ha igen, akkor mi is a bosszúnak az a gondolata, amely felkeltette az érdeklődését?

Mondható, hogy vannak bosszú-elemek, különösen Young-goon részéről. Minden felnőttet gyűlöl az életében, kiemelten a Fehérköpenyeseket, akik elvitték tőle és betették a nagymamáját egy gondozási központba. Tényleg meg akarta ölni őket, és az az érzés, hogy nem tudta megakadályozni őket, szinte üldözi erre.

Tehát azt lehetne mondani, hogy ő magán vett bosszút, de ha ezt tesszük, akkor a világon minden bosszú-történetté válik.

Ismertetné a film írásának folyamatát és azt, hogy az ötletei és inspirációi honnan erednek?

Az első ötletem az Oldboy utómunkálatainak idején jött. Egy autóban ültem néhány barátommal, amikor hirtelen felmerült bennem egy ötlet egy elmegyógyintézetről, és különösen egy csoportterápia pillanatáról, ahol mindenki egy körben ül, amelyben ott vannak az orvosok és az ápolók is közöttük. Minden betegnek különböző problémája van, és az orvosok és az ápolók megpróbálják rávenni őket arra, hogy beszéljenek a csoportnak arról, hogy miként éreznek, de ezt nem igazán akarják, ezért az orvosok és az ápolók megtévesztik őket azzal a gondolattal, hogy a problémáik megosztása szórakozás.

Az ötlet részeként szintén szerettem volna, hogy az orvosok és az ápolók ne tudjanak arról, hogy minden betegnek van kapcsolata a többiekkel.  Néhányan szeretik egymást, néhányuk szeret valakit, néhányan szerelmi háromszöget alkotnak és néhányan utálják egymást.

A filmjei nagyon erősen támaszkodnak a központban lévő alakításokra, gyakran a karakterekben gyökereznek, és azt tapasztaljuk, hogy azok nem egészen 'normálisak'. Hogyan dolgozik a színészekkel ezeknek az alakításoknak a megszületésén?

A kamerák előtt, amikor ők már ténylegesen forgatják a jeleneteket, nem igazán szeretek különösebb iránymutatást adni. Szeretek szabadságot adni neki, hogy azt csináljanak, amit akarnak a kamera előtt. De a gyártás előtti szakaszban sokat iszom együtt a színészekkel, ők beszélnek az életükről, arról, hogy mi történik velük, és meghallgatjuk egymás történeteit. Apránként igazán jól megismerjük egymást, és őket is megérinti a film gondolatisága.

Úgy vélem, hogy ez sokkal jobb, mintha mindenkivel hivatalos minőségben ülnénk egy szobában. Mire a tényleges forgatáshoz érnek, a színészek önállóan gondolkodnak a szerepükről, de mégis van egy jól meghatározott keret a fejükben, amelyet rendezőként én ültettem beléjük.

A képektől, a kameramozgástól, a szereplők által bejárt úttól a zenéig, az "I'm A Cyborg" engem egy musicalre emlékeztet. Hatottak önre a hollywoodi musicalek?

Általában ha azon kapom magam, hogy valami befolyásol, akkor megpróbálok megszabadulni tőle. Nincs semmi olyan különös dolog, amit megpróbáltam volna utánozni. Szeretem a zenés filmeket, több nagy hollywoodi filmet is, különösen Jacques Demi és Vincent Minelli filmjeit. De semmi konkrétum nincs, amit szerettem volna, hogy tartalmazzon a film.

Sok filmíró 'auteur'-ként utal önre. Egyetért velük? Jó dolognak tartja, hogy az emberek úgy gondolnak a munkáira, mint amelyek felismerhetőek?

Nem igazán hiszek a szerzői elméletben. Van egy sor rendező, akit fel lehet ismerni, és mégsem hiszem, hogy oda tartoznának. Én különböző filmeket akarok készíteni. Nem akarom, hogy a filmjeim egyenértékűek legyenek egy Louis Vuitton monogrammal.

Bong Joon-ho a SNOWPIERCER stábjáról és a mögöttes hatásokról 3/3

    

Az interjú első része »»»

Az interjú második része »»»

EXKLUZÍV interjú
Twitch - James Marsh, Ázsia szerkesztő
2013.11.11.

A Snowpiercer rendezőjével, Bong Joon-hóval készített fantasztikus interjúnk harmadik és egyben befejező részében beszélgetünk arról a hihetetlen csapatról, amely a színfalak mögött dolgozott, a hatásokról, melyekből a film lenyűgöző látványvilága táplálkozott, és egy barát, a koreai Park Chan-wook részvételéről, aki producerként segédkezett.

FIGYELMEZTETÉS: A Snowpiercer narratívájának alapötlete az, hogy a vonat különböző kocsijai csak akkor tárulnak fel előttünk, amikor a karakterek találkoznak azokkal.  Az interjúban szó lesz sok ilyen belső tér látványáról, amelyet az érzékeny olvasók spoilerként vehetnek, de nem fedjük fel a cselekmény egyetlen lényeges elemét sem. Később majd kiemelten jelezzük, amikor részletesen tárgyaljuk a cselekmény egy fontos elemét.

[Twitch] Nagyon sokféle tehetséget gyűjtött a kamerák mögé. Rengeteg olyan különböző embert hozott össze, akikkel még soha nem dolgozott azelőtt... vagy csak szándékosan nehezítette meg a saját dolgát?

[Bong Joon-ho] Szerencsére elég hosszú volt a gyártás előkészítésének ideje, volt elég idő a megbeszélésre és a felkészülésre. Ugyanaz a fickó volt az operatőröm, aki a Mothert forgatta és a látványtervező egy cseh srác volt, aki a The Illusionistben dolgozott együtt Edward Nortonnal, valamint még számos hazai filmben a Cseh Köztársaságban.

Mennyi ideig tartott a gyártáselőkészítés?

Nagyon sokáig. Majdnem egy évig. Maga a gyártás meglehetősen rövid volt, kicsit kevesebb mint három hónap a színészek bonyolult időbeosztása miatt, de az előkészítő szakasz elég hosszú volt. Nagyon sok dolgot készítettünk elő, szóval igen, sok új srác, de izgalmas tapasztalat volt. A jelmeztervező, Cathrine George, már dolgozott együtt Tilda Swintonnal a We Need To Talk About Kevin-ben. Az természetesen nem egy sci-fi mozi, de szerettem, ahogyan közelített a karakterekhez. Nagyon egyszerű színvilág és design, de úgy vélem, hogy amikor nézed a filmet, akkor a kosztümök kifejezik a karaktereket.

Szintúgy Marco Beltrami. Nagyon szerettem James Mangold remake-jének, a Yumának filmzenéjét 3:10-nél. Nagyon hatásos zene volt, és történetesen Marco Beltrami ügynöke volt az első, amelyik megpróbált kapcsolatba lépni velünk. Marco nagyon szerette a Mothert, az előző filmemet, és ezért találkoztunk L.A-ben. Amennyire félénk fickó, annyira kedves ember.

A kaszkadőr-koordinátorunk egy brit srác volt, akit Julian Spencernek hívnak (Danny Boyle és Nicolas Winding Refn kedvence), ő koreografálta az Eastern Promises verekedős részeit David Cronenberg filmjében.

A meztelen harcot?

Igen. Ő az az ember, aki megcsinálta azt. Ha emlékszik, a szaunás küzdés jelenete nagyon fizikális volt, semmi fegyver, csak test test ellen.

Nos, ez a dolog benne van a SNOWPIERCERben, hogy mialatt zárt térben dolgoztak, a küzdelem nagyon közeli lett. Ettől olyan gonosznak érződik.

Igen, nagyszerű volt megtapasztalni a közös munkát Juliennel.

Azt hiszem, hogy a látványvilág az egyik legszembetűnőbb dolog a filmben. Nagyon szeretem azt az elemet, hogy nem látunk semmit a vonatból addig, amíg Curtis és a többi lázadó meg nem pillantja azt. Ahogyan ők próbálnak átjutni a következő ajtón, éppen úgy mi is, mert fogalmunk sincs, hogy mi lehet mögötte.

Helyesebben, csak az olyan karakterek jutnak előre, mint Mason és a furcsa sárga lány, de a közönség nem láthatja az elülső részt. Összevágni a hátulsó és az elülső részt, azt hiszem, hogy nagy ostobaság lett volna.

Ez akkor azt is jelenti, hogy minden, amit a film előzetesében látunk - az a koszos, fémes környezet - valójában csak a film első feléből való. 

Miután Curtis és a többiek átjutnak a vízszolgáltató részlegen és az üvegházon, minden megváltozik, különösen a színek és a hangulatok.

Milyen mértékben származik a vonat látványterve az eredeti képregényből, és mennyire mondhatja, hogy "Azt akartam, hogy ez a jelenet úgy nézzen ki, mint a THE MATRIX és ez a jelenet pedig mint a SILENT RUNNING"?

Valójában az eredeti francia képregény, amely az 1980-as években jelent meg, teljes egészében fekete-fehér.

Tényleg? Csak mert rengeteg szín van a filmjében. Történetesen.

Igen, a legextrémebb színek az osztálytermi részben láthatók.

Pontosan erre gondoltam.

Az a rész tényleg őrületes. Nagyon világos és békés, és tele van gyerekekkel, de az az őrület szakasza.  Őrült agymosás, egy terhes nő gépfegyverrel. Alison Pill, aki annyira aranyos. Csodálatos volt.

Vizuálisan az a jelenet engem Park Chan-wook I'm A Cyborg But That's OK-jára emlékeztet.

Tényleg? Nagyon világos szituáció, de elmebeteg.

Szóval, ha a képregény fekete-fehér volt, akkor világos, hogy ezek a megoldások nem onnan származnak. Keresett valamiféle sajátos science-fiction víziót, hogy ihletet nyerjen egy filmből vagy animéből?

A vonat néhány kisebb részletét a képregény ihlette, ilyen például az üvegház. Van egy hasonló jelenet a regényben, ahol a gyümölcsöket és a zöldségeket termesztik. A képregény egy másik része volt a börtön, amely úgy néz ki, mint egy nagyon hosszú rekesz - épp mint egy hullaházban. Ez egy kiváló ötlet volt, mivel a vonat maga nagyon kicsi hely.  Egy börtöncella a valóságban is viszonylag kisméretű szoba, de a vonaton ez még kisebb, pont mint egy hullaház. Ezt a két részletet inspirálta a képregény, de a többi részt mi találtuk ki.

Felvettünk három fiatal koreai konceptuális művészt még a gyártáselőkészítés szakaszában. Köztük volt az egyik srác, aki a The Host teremtményét tervezte. Nagyok tehetséges fiatal fickók, akik Dél-Koreában egy játékgyártó társaságnak dolgoznak. Szóval napközben számítógépes játékokat terveztek, éjszaka pedig mi hoztuk el őket. Újra és újra terveket készítettek nekünk, a film legalapvetőbb látványbeli elgondolásait. A vonathoz 26 különböző szakaszt terveztünk - az uszoda szakasza, az akvárium - de legerősebben a motorház részére koncentráltunk. Ez volt a legnehezebb feladatunk. Nagyon fontos volt, hogy úgy nézzen ki, mint ami örökké képes működni.

Továbbá, ennek a szakasznak minden kocsiját látjuk. Hogy úgy mondjam, ez az ön utolsó kártyája és felül kell vele ütnie mindent.

Pontosan. A The Hostot tervező fickótól érkezett a motorház első ötlete - a koncepció -, hogy ne úgy lássuk a motort, mint egy térben elhelyezkedő dolgot. Hanem legyünk belül a motorban, és ez pont ugyanaz az ötlet, mintha egy bálna belsejében lennél. Ezután Ondrej (Nekvasil), a látványtervezőnk fejlesztette tovább részletesen hármuk művészi alapgondolatait.

Láttam a filmet Szöulban és előre aggódtam, hogy nem fogják feliratozni Song Kang-ho és Ko Ah-sung koreai párbeszédét, de ön ezt egy rendkívül elmés módon megkerülte a történetben.

Nem akarom, hogy Song Kang-ho angol párbeszédet folytasson. Utál angolul beszélni. De az a fajta fordítási eszköz már létezik a valós világban. Az iPhone-ján megtalálhatja az alkalmazást. Mond néhány koreai szót, és a válasz angol nyelven érkezik, vagy cseh vagy francia, kantoni vagy bármilyen nyelven. Már van ilyen alkalmazás.

Én sem szeretem - bár természetesen egy gyönyörű film -, ám utálom a Memoirs of Geisha című filmet Zhang Ziyivel és Gong Livel, amikor angolul beszélnek. Néha azt mondják, hogy "Sayonara" vagy "Arigato" ... de, mivel kínai színésznő alakít japán szerepet, ezért angolul beszélnek ... az a film rettenetes volt. 

Kitől származik a protein-szelet ötlete?

***SPOILER***

Tőlem. Koreában és Japánban van ehhez hasonló édes szelet, ami majdnem ugyanúgy néz ki, nagyon népszerű, nagyon hagyományos, édes babból készítik. Ilyesmi nincs az eredeti képregényben, de a csótányok jelentik a legolcsóbb módját a vonatvégi emberek etetésének. Ez talán Meson vagy Wilford ötlete volt. Életben kell tartanunk őket azzal a néhány csótánnyal. Azt hiszem, hogy ez tényleg nagyon jó ötlet annak a rengeteg embernek az etetésére.

Azt gondolom, hogy undorító.

(Nevet) Kibaszottul undorító!

De mit tudnának csinálni? Amikor ez kiderült, akkor az első reakció a kiköpés volt, de ez mit sem ér. Ezeket az embereket már ezzel a szelettel etették egész addigi életükben.

Curtis reagálásának pillanata, úgy vélem, hogy érdekes. Amikor rájönnek, hogy azok csótányok, és visszazárja a gép fedelét, akkor úgy dönt, hogy titokban tartja az emberek előtt, mert az elmúlt 17 évben azzal etették őket. Csak el akarja rejteni a valóságot előlük. Ez nagyon ironikus. Abban a pillanatban valami hasonlót tesz, mint Wilford, aki mindig elfedi a valóságot. 

Ez kiváló. Ön nem helyezte őket poláris ellentétbe. Nem a jó a rossz, a fekete a fehér ellen. Wilford számos ötlete jó vagy jól működik.

De Curtisnek talán nincs más választása. Ez a méltóság kérdése, és azt hiszem, hogy elég szomorú pillanat.

***VÉGE A SPOILERNEK***

Park Chan-wook volt a Snowpiercer producere. Hogyan lett az?

2004-ben történt. Az Oldboy hatalmas sikere után megalapította a saját produkciós cégét és javasolta nekem, hogy "Bong rendező, csináljunk egy filmet a cégemmel. Téged mindig szívesen látunk." "Köszönöm. Miért ne?" Nagyon jól ismerem őt. Sok-sok éve ő az egyik rangidős barátom Koreában, szóval ismerem őt nagyon jól. 

Aztán 2005-ben rátaláltam az eredeti képregényre egy könyvesboltban, és helyben felfaltam a könyvet. Megmutattam Park Chan-wooknak és megkérdeztem, hogy "Mit gondolsz erről?", mire azt válaszolta: "Remek! Sci-fi! Próbáljuk meg." Ennyi volt. De akkor a The Host előkészítésén dolgoztam és már tettem egy ígéretet, hogy megcsinálom a Mothert Kim Hye-jával. 

Szóval három vagy négy évet töltöttem annak a két filmnek az elkészítésével, és azután kezdtem felkészülni a Snowpiercerre, és igen, ebben most Park Chan-wook a producer, bár rendesen ő filmrendező. Tehát tényleg mindent megpróbált, hogy megvédje az elképzeléseimet, mivel érti mind az elgondolásomat, mind a látomásomat. Ironikus, hogy a Snowpiercer készítése alatt Nashwille-ben forgatta a Stokert. Hallottam, hogy nagyon sokat szenvedett a Fox Searchlighttól. Folyamatosan gyötörték a stúdióból a produkcióval kapcsolatos megjegyzéseikkel. De a Snowpiercer esetében engem nem bántott senki. Nem ért zavaró hatás. Ő mindenben megvédett engem, ezért nagyon szerencsés vagyok, hogy a szárnyai alatt dolgozhattam.

Vágyik arra, hogy a Snowpiercer után angolul folytassa a munkáját?

Igazából nem. Pélnának okáért, Guillermo del Toro készített angol nyelvű filmeket, mint a Pacific Rim vagy a Hellboy, de ugyanakkor leforgatta a Pan's Labyrinth és a The Devil's Backbone című filmeket spanyolul. Remélem, hogy én csinálhatok filmet Koreában és Japánban, az Államokban vagy bármely másik országban. Ez a történettől függ, attól, hogy milyen a sztori. De természetesen az Államokban, Hollywoodban, a producernek és a stúdiónak sokkal nagyobb hatalma van, és én kevéssé vagyok kontroll-rajongó. Tehát ha nem tudom irányítani a teljes filmet - az írást, a szereplőválogatást, a forgatást és a vágást - attól megőrülök. Szóval, talán nem vagyok olyan jó rendező hollywoodi rendezőnek.

Az interjú első két része:

Bong Joon-ho a Weinsteinről, Tarantinóról, és a SNOWPIERCERről 1/3

Bong Joon-ho a SNOWPIERCER szereposztásáról 2/3

Forrás: http://twitchfilm.com/2013/11/exclusive-interview-bong-joon-ho-on-the-crew-and-influences-behind-snowpiercer-part-3-of-3.html

Fordította és bejegyezte: Ricemegatron Expert

[Filmekről] Koreai rendezők a nagyvilágban

Miközben a világ KIM Ki-duk rendező sikerétől hangos, akinek Pieta című filmje elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját (és találgatják Oscar-esélyességét), mellette a koreai toplistás rendezők java is kilépett a hazai filmipar köreiből. Jelenleg négy produkció készül vagy tisztán külföldi finanszírozásban, vagy koprodukciós keretekben.

PARK Chan-wook rendező amerikai debütáló filmjének bemutatását 2013. március 1-re ígérik. Az előrejelzések szerint a STOKER egy modern történet lesz, gótikus hangulatban elbeszélve. Mind a szereplőgárda, mind a finanszírozás amerikai (így értelemszerűen a film nyelve is angol). Mindenki izgatottan várja, hogy az eddigi alkotásaival (JSA; bosszú-trilógia; I'm A Cyborg, But That's OK; Thirst) kultikus figurává nőtt rendező meg tudja-e őrizni különös varázsát a hollywoodi keretek között. 

Külön érdekesség, hogy PARK Chan-wook legendás Oldboy-ának amerikai  újraforgatása is most készül, 2013-ra ígérik a bemutatót. A filmet Spike Lee rendezi, a szereplőgárdában nem kisebb neveket találunk, mint Josh Brolin és Samuel L. Jackson. A női főszerepet Elisabeth Olsen játssza.

Az amerikai filmipar úgy tűnik, hogy bizakodó, mert már a Stokert követő felkérésről is lehetett olvasni. Ezek szerint a következő film a CORSICA '72 címet viseli majd, és olyan jeles forgatókönyvírók dolgoztak rajta, mint Neal Purvis és Robert Wade (Casino Royale). Két férfi sorsára fókuszál a valós alapokon nyugvó történet, akik ifjúkori barátságukat követően nagyon eltérő életpályát futnak be, és később a sors egy drámai konfliktusban ismét összetalálkoztatja őket.

De vissza az utómunkálatok alatt álló Stokerhez. A film főszerepeiben Nicole Kidman mellett Mia Wasikowskát és Matthew Goodit láthatjuk. Lassan csepegnek az első ízelítők is, megjelent a film - rendkívül műves - plakátja, az első trailer, és a film zenéjéből is közreadtak egy felvételt, amely ezen az oldalon meghallgathatö.

 

KIM Jee-won rendező is Amerikában forgatja The Last Stand című filmjét, melyben Arnold Schwarzenegger tér vissza a színészi pályára. A filmnek már magyar címe is van: Erőnek erejével cím alatt kereshetjük majd a filmszínházak műsoraiban.

A film további szereplői között is nagy neveket találunk: Forest Whitaker, Eduardo Noriega, Rodrigo Santoro, Johnny Knoxville, Jaimie Alexander, Peter Stormare, Zach Gilford és Genesis Rodriguez.  A thriller egy seriff és egy drogkartell összecsapását meséli majd el. Kim rendező azt nyilatkozta, hogy bár egy tipikus amerikai film rendezésére kapott felkérést, szeretné azt a saját stílusában elkészíteni. Az eredményt nemsokára meglátjuk, addig is nagy reményeket táplálunk, hiszen Kim Jee-won eddigi hibátlan előtörténete erre feljogosít bennünket (többek közt: A Bittersweet Life; Tale Of Two Sisters; The Good, The Bad, The Weird; I Saw The Devil). A film bemutatóját 2013. január 18-ra várhatjuk.

KIM Jee-won neve már szintén nem ismeretlen Hollywood számára: a Tale Of Two Sisters című nagyszerű horrorjából amerikai remake készült.

BONG Joon-ho, a koreai filmrendezők egyik legnagyobbika viszont a magyar és a cseh filmstúdiók között mérlegelt, hogy hol forgassa angol nyelvű debütáló filmjét, a Snowpiercert, és szomorúan olvasom, hogy sajnos nem a mi javunkra döntött. 

A poszt-apokaliptikus akció-thriller koreai-francia-amerikai koprodukcióban készül, 90 %-a egy 80-90 méter hosszú vonaton játszódik, témája pedig a klímaváltozás következtében beálló extrém fagyos időszak jövőbeli víziója. A film címét adó vonatot foglalják el a túlélők, amelyen van víz és élelem - még egy ideig. A történet alapja egy francia sci-fi grafikus novella, a Le Transperceneige. 

Érdekesség, hogy a film egyik producere Park Chan-wook rendező. A többségében angol anyanyelvű színészek, mint Tilda Swinton, John Hurt, Jamie Bell, Chris Evans, Alison Pill mellett Song Kang-ho, a rendező korábbi filmjeinek sztárja is attraktív szerepet kap, de ezúttal nem főszerepet.

BONG Joon-ho nevét olyan veretes alkotások fémjelzik, mint a Memories Of Murder, a Mother, vagy a The Host.

A film bemutatójának időpontja még nem ismert, de 2013-ban várható. Más téren is nagyobb titkolózás övezi, így nem látható még sem plakát, sem előzetes. Ezen a linken megtekinthető egy részben angol nyelvű interjú, melyet a rendezővel készítettek.

RYOO Seung-wan (The City Of Violence, Crying Fist, Arahan, If You Were Me 2) rendezője is Európában forgatja kém-thrillerét, a The Berlin File-t (In Berlin címen is fut), melynek kiindulási pontja az észak-koreai klán déliek által felfedezett titkos európai bankszámlája. A film forgatásának előkészületeként Ryoo rendező Spies címmel dokumentumfilm-sorozatot készített számos északi disszidenssel, amelyet már le is adtak az MBC televízióban, és ezek stílusát és hangvételét szándékozik megteremteni az egész estés játékfilmben is. A szereplőgárda sok koreai színész mellett többnemzetiségű, a film nyelve koreai és angol.

Az utómunkálatok alatt álló film bemutatója 2013 februárjában várható, ennél több még nem található róla.

Forrás: http://www.hancinema.net/four-leading-korean-directors-working-on-overseas-projects-35486.html

[Filmekről] Park Chan-wook: SYMPATHY FOR MR. VENGEANCE (2002)

박찬욱: 복수는 나의 것

Ez a film Park Chan-wook később bosszú-trilógiaként összeálló filmhármasának első, veretes darabja. A süketnéma munkásfiú és a gazdag gyárigazgató összecsapása áll a történet fókuszában, akik egy félresikerült gyerekrablást követően feszülnek egymásnak. Halottak sora szegélyezi az útjukat, és minden áldozatot kegyetlen megtorlás követ. A bosszú természetrajza mögött sötét társadalomkép rajzolódik ki, amelyben élet és halál ura végső soron a pénz. A filmről részletesen itt lehet olvasni.

PARK Chan-wook rendező

SHIN Ha-kyun

SONG Kang-ho

BAE Doo-na

Készült a filmhez magyar felirat? - IGEN. 

[Filmekről] A BOSSZÚ AZ ENYÉM

PARK Chan-wook: Sympathy for Mr. Vengeance, 2002
박찬욱: 복수는 나의 것

A BOSSZÚ AZ ENYÉM. Ennyi, és nem több. Mert ha komolyan vesszük PARK Chan-wook filmjének eredeti címét, akkor megspórolhatunk egy csomó agyalást, amellyel az angol cím (Sympathy for Mr. Vengeance), vagy a magyarítása (A bosszú ura) mögöttes tartalmát próbálnánk felfejteni. Nincs szó arról, hogy egyvalakiben testet öltene a bosszú lénye, így arról sem, hogy azt férfitestben tenné, és legfőképpen: senki sem apellál együttérzésre.

A potencia nélküli kisember

A bevezető feliratok alatti komor feketeség egy rádióstúdió képébe úszik át, ahol szentimentális hangon éppen felolvassák az egyik hallgató beküldött levelét. Ezzel kezdetét veszi ismerkedésünk Ryuval (SHIN Ha-kyun), a fiatalemberrel, akinek a filmben nincs is teljes neve. A nővérének még ennyi sem, ő csak Ryu testvére. Talán ez is annak kifejezése, hogy mit jelent, ha valaki nem számít, mert kirostálódott a társadalom szűrőrendszerén.

A film első részében kimerítő tanulmányt kapunk Ryu történetéről, életének kulisszáiról. „Jó ember vagyok.“ – ezzel az öndefinícióval kezdődik a film és Ryu levele. Megtudjuk, hogy a nővére azért hagyta félbe tanulmányait és kezdett dolgozni, hogy Ryu képzőművészeti iskolába járhasson, de mikor a lány súlyosan megbetegedett, a fiú sem tanulhatott tovább, munkába kellett állnia. Ryut nyomasztja a testvére betegsége, ezért hogy segíthessen rajta, nővére akarata ellenére jelentkezik a vesedonor-programba. Az erről szóló döntését üzeni meg a levélben, amelyben ígéretet tesz arra is, hogy gyermekkoruk helyszínén fogja eltemetni a lányt, aminek remélhetőleg jó sokára jön el csak az ideje – közben egy folyóparton járunk, ahol gyerekként játszanak. Láthatjuk a fiú rajzát is, ami ezt megörökíti.

Gyermekkori kép: a kislány a folyóparti tócsába lép

„Végre eldöntöttem valamit. ... Tudod, soha nem azt teszem, amit mondanak.“ – zárul a levél, és idilli képet látunk az egymást átölelő, meghatott testvérpárról. Hogy miért kellett a levelet a rádióban felolvastatni? Mert a fiú ezt maga nem tudta megtenni, mivel süketnéma.

A következő jelenetben Ryu a kórházban arról értesül, hogy alkalmatlan donornak. Az orvos láthatóan fogyatékosként kezeli, és utasítja, hogy ha nem tud fizetni az ellátásért, akkor vigye haza a nővérét. A megfelelő donorra várni kell, ki tudja, meddig. A lány sorsa megpecsételődni látszik.

Ryu egy lepukkant épületben magányosan püföli a baseball-labdákat, az ütésekbe minden elkeseredett dühét beleadja.

Ezután alámerülünk Ryu jelenébe, először a munkahelyére kísérjük el. Valami kohófélében dolgozik, korom és tűz pokoli világában, egy sötét, mérhetetlenül nagy iparcsarnokban. Az üzem belsejének képe majd egy steril verzióban visszaköszön Park Chan-wook későbbi filmjében, az I’m A Cyborg, But That’s OK-ban. Akár Chaplin Modern időkjének késői leszármazottai is lehetnének.

Sympathy for Mr. Vengeance

I'm A Cyborg, But That's OK

A fiú nem érintkezik a gyárban dolgozókkal, a szünetet is egyedül tölti a csarnokban maradva. A munkanap végeztével mintha sok vakond bújna elő, a gyárkapuban úgy vakítja el a munkásokat a kinti világ napfénye. (A jelenet egyben visszautalás Lumière gyárból távozó munkásokat mutató, 1895-ös filmjére is.)

Végigkísérjük a hazaúton Ryut, aki megáll egy hajléktalan mellett, és felhúzza rá annak letolt nadrágját. Mindkettőjük számára begyakorolt a mozdulat, láthatóan egy napi rutin része. Ryu figyelmes, segítőkész ember.

Ha a munkahely komor volt, akkor Ryu lakhelye lesújtóan alkalmatlan emberi élettérnek. Mintha egy groteszk cseh vígjátékba lépnénk: a sötét szobában lassan dereng fel a fény, miközben hangos szeretkezés hangjai hallatszanak, de nem tudjuk, hogy tévéműsor-e vagy valóság, míg a kamera a vak képernyőről a lengő csillárra nem pásztázik. A fiú felidézi magában az ingatlanügynökség cinikus mondatát: „Jó lesz nekem, mivel süket vagyok!“ – de már látjuk is, ahogy a nővére (LIM Ji-eun) a fejére húzza a takarót, hiszen ő hall mindent. Ryu mintha lelki szimbiózisban élne a testvérével: „Ha a nővérem nem tud aludni, akkor én sem.“ – mondja magában. Ám a következő beállítás a valóság minden naturalizmusával rácáfol erre: a kamera közeliben mutatja a fiút, evés közben bezárulva süket világába, miközben a nővére mögötte fetreng a földön, és megpróbál hozzáhajítani valamit, hogy felkeltse a figyelmét. A groteszk folytatódik: a lányból feltörő hörgő sikolyokról nem lehet eldönteni, hogy a fájdalom vagy az önkielégítés hangjai-e, mindenesetre a szomszédban falhoz tapasztott füllel négy fiú maszturbál.

Az eddigiekből világos, hogy az élet nem sok jót kínál a testvérpárnak. Elgondolkodtató, hogy az író-rendező Park Chan-wook egy művészi hajlamokkal megáldott fiatalembert helyez ebbe a közegbe - megjelenése hordoz is némi artisztikus extremitást: átlagember nem nagyon szaladgál világító zöld hajjal -, de bezárja őt saját világába, megvonva tőle a környezetével való kommunikálás eszköztárát. Ezt az állapotot akár értelmezhetjük a művészet mai helyzetére vonatkozó metaforaként is.

Ebből a rövidke felvezetésből is kiderül, hogy Park Chan-wook Ryu karakterét afféle "állatorvosi lóként" modellezi, belesűrítve a halmozottan hátrányos helyzet számos elemét. Ryu kihullott az oktatási rendszerből, és hiába a "család" minden önfeláldozása és erőfeszítése, most az egészségügyi ellátó rendszer dobja vissza őket, ami már nemcsak az élet megélésének esélyét veszi el, hanem a puszta életben maradást is bizonytalanná teszi. Mert valaminek híjával vannak, ami belépőként szükséges a javak világába, és ez a PÉNZ. Ryut fogyatékossága végképp marginalizálja, sőt mentális sérültként stigmatizálják. Rövidesen végképp megpecsételődik a sorsa, amikor elveszíti a becsületes munkával való kereset esélyét, mert a munkahelyéről is elbocsátják.

Ám úgy tűnik, Ryunak mégis van egy menedéke, ahol önmaga lehet. Cha Yeong-mit (BAE Doona) látjuk a számítógépe előtt ülve, éppen egy szórólapnak tűnő szöveget nyomtat. A háttérben, a szoba sarkában furcsa mód egy műanyag rendőrfigura álldogál.

Ryu megérkezik, és rövidesen intim helyzetben találjuk az ifjú párt, egy kezdetben nehezen értelmezhető megjelenítésben. A vásznon festményszerű beállításban látjuk őket, szinte idealizált szépséggel, de középen egy bútordarabnak látszó tárgy nagy sötét kockája osztja ketté a képet, elválasztva a fiút és a lányt. Lassan rájövünk, hogy egy tükör hátoldalát látjuk, amely a pár beszélgetését hivatott elősegíteni. Apró kreativitás, amely emberivé varázsolja az embertelent - de ez majd a Cyborg alapgondolata lesz.

Yeong-mi egy történetet mesél (egy magát kétfejűnek képzelő férfiról, aki szenvedett ettől, és úgy oldotta meg a problémát, hogy főbe lőtte magát), melynek a végén kiderül, hogy Ryuban a képzelet és a valóság hajlamos összecsúszni, mert megkérdezi: „A bal vagy a jobb fején?“

A filmnek még csak a 13. percében járunk, ám mostantól felpörögnek az események. Rövid vágásban újra látjuk Ryut a munkahelyén, majd egy irodában, ahol az elbocsátási papírokat iratja vele alá a főnöke. Piros tintás ujjlenyomat is kerül rá, és Ryu döbbenten bámulja a vérszínű rajzolatot az ujja hegyén. A kisember ugyan nem vétkezett, és mintha mégis bűnösnek érezné magát.

Majd romos területen járunk, Ryu kezében egy vörös rózsával azonosítja magát néhány fekete autóban ülő alaknak. Szinte árnyjátékra váltunk: egy befejezetlen, mállásnak indult épület lépcsőjén haladnak felfelé, a semmiből a semmibe, de ezt a semmit egy erős fekete keretben látjuk, majd ugyanezt még kétszer, egyre szűkülő térben. A képet egyre jobban uraló gyászos feketeség eltávolítja a valóságot.

A buja vérvörös rózsa - mint az új élet szimbóluma - a halott régi helyébe kerül egy mocskos vázában, és Ryu alkut köt a szervkereskedőkkel: kioperált veséjéért cserébe megfelelő donort szereznek a nővérének. Az üzlet ára 10 millió won – Ryu összes megtakarított pénze. A háttérben a szélfútta, omladozó épületben egy kiszuperált műtőasztal látszik. Furcsa közjáték következik: a szervkereskedők feje egy öregasszony, aki remegő kezével nem tudja beadni magának az injekciót (gyógyszert, drogot?), és Ryu kedves előzékenységgel, gyakorlott mozdulatokkal segít neki. Hiába, benne még van emberi érzés.

Közeli a földre dobott rózsáról, majd a mellette kínoktól fetrengő meztelen férfiról, oldalán egy összefoltozott vágással. A kamera szédületes sebességgel hátrál, hogy befogja a hatalmas üres romhalmazt,  közepén az eltörpülő, görcsbe rándult alakkal, világossá téve, hogy Ryut naivitása balekké tette, bizony csúnyán átverték. Majd látjuk, amint ruhátlanul próbál autókat leinteni, hogy hazajuthasson.

Váratlan fordulat: a kórház értesíti a férfit, hogy mégis találtak megfelelő donort, öt nap múlva vigye be a nővérét a műtétre, másra nem lesz szükség, csak 10 millió wonra – éppen annyira, amennyit a szervkereskedők kicsaltak tőle. Öt nap - ennyi idő áll rendelkezésre, hogy Ryu esélyt adhasson nővérének az életben maradásra, amihez nem kell más, csak PÉNZ. És ez elég indok bármire.

Yeong-mi, Ryu barátnője dühöng a férfi botorsága miatt, de ötletet is ad a megoldásra. A bűn almáját ismét a nő kínálja fel, és a férfi ismét hagyja magát elcsábítani. A nő egy gyerekrablásban véli megtalálni a pénzhez jutás mikéntjét, és kusza ideológiai eszmefuttatásba kezd a jó és rossz rablás mibenlétéről, melynek az a végkifejlete, hogy szinte még jót is tesznek a gyerekkel és a családjával. A rendező ezt a jelenetet a tükörben láttatja, mintegy a valóság visszájaként. A nő erősen agitál, és Ryu bár kezdetben ellenáll, jobb ötlet híján beadja a derekát. A Ryut elbocsátó főnök kislánya a kiszemelt áldozat, akinek elkezdik a napirendjét követni.

Kiderül, hogy a főnök és a gyár igazgatójának gyerekei barátok, és éppen együtt tartanak valahová. Egy incidens zavarja meg a lányokat szállító autó útját, amelyet az igazgató, Park Dong-jin (SONG Kang-ho) vezet. Az autó elé fekszik az egyik elbocsátott alkalmazott, aki nagycsaládos, és mivel éheznek, a visszavételéért könyörög. "Az Ilshin Electronicsnak adtam a fiatalságomat!" - mondja, és ez a mondat egy élet tragédiáját foglalja magában a chaebolok világában. Majd zavarodott állapotában a nyílt utcán egy szikével vágásokat ejt a hasán, de a hasfelmetszés nem sikerül, maga is megrémül a tettétől, és talán eszébe jutnak az otthon rá váró gyerekei, akik csak tőle függenek. A szándékosan torzított képarányok miatt eltörpülő figura látványa kiválóan hangsúlyozza az újabb kisember-áldozat, a munkahely által kifacsart, majd méltatlanul eldobott alkalmazott tettének, tiltakozásának tragikomikus súlytalanságát. Park igazgató viszont ügyetlenül, de igyekszik leszerelni az önveszélyes embert.

Ryu és barátnője az autójukból nézik a jelenetet, és Ryu agya már a gyerekrablás részletein jár, rájön, hogy a főnöke rögtön rá fog gyanakodni, tehát nem rabolhatják el az ő gyerekét. Viszont kapóra jön, hogy ott van a gyárigazgató kislánya.

Egy játszótéren vagyunk, ahol már köztük van a gyerek. Yeong-mi idétlen ugrándozás közepette egy mozgalmi dalt ismételget: „Le a kommunizmussal, csak így győzhet Korea.“

Furcsa változás következik be Ryuék életében: lakóterük szebb nem, de otthonosabb lesz. Ryu nővére és a kislány is azt gondolják, hogy az apa kérésére történik a gyerek vendégeskedése. Beköltözik a családiasság hangulata, még úgy is, hogy közben a gyerekrablás forgatókönyve tovább pereg. Ryu megijeszti a kislányt, de csak egy sírós kép elkészítése érdekében. Nyakláncot fűz a gyereknek a babájáért cserébe, amit aztán összevérezve elküld a váltságdíjkérő üzenet mellé nyomatékosításul.

Ryut látjuk, amint nagy szeretettel mosdatja nővérét, aki kacarászva elfogadja ezt a bensőséges helyzetet.

A nővér és a kislány között érzelmi kapcsolat szövődik, az is kiderül, hogy a gyerek szülei elváltak, és mivel csak az apjával él, erős anyahiánya van. Ryu nővérében pedig bátortalanul, de anyai érzések ébrednek.

Ám ezek kibontakozására nincs idő. Míg a gyerek „pótanyára“ lel, az apa az autójában a lánya üres helyét nézi. A váltságdíj átadására készül, amelyhez Ryu és barátnője egy hosszú sms-vezérlésű manőver eredményeként egy elhagyatott helyre irányítja.

Vágás az otthonra: Ryu nővére talál egy kimutatást, amely alapján nyomozni kezd, és ráébred a valóságra.

Ryu lesben áll, és megtámadja Park igazgatót, váratlanul egy zsákot húzva a fejére. A megtámadott ember kiáltása hirtelen vágással egy rajzfilm hangjává változik, amit a kislánya néz – bravúros, horrorfilmet idéző megoldás!

A gyerek nevetve nézi a tévét, maga az ártatlanság, és a nyakában mindig ott van a Ryu által készített gyöngysor. Közben Ryu hazaér, leül a kislány mellé, nála van a pénzes táska. Puszit nyom a lány arcára. Bensőségesen játszani kezdenek, majd a kislánynak eszébe jut a nővér rábízott levele, amit átad Ryunak. A férfi rémülten rohan a fürdőszobába, ahol már csak a halott nőt találja. 

Artikulálatlan hangok hagyják el a torkát, amelyek ismét a rajzfilm szinkronjává válnak, majd a kamera elmozdul a város felé. Ryu sírása szinte betölti a sötét eget, amely átúszik Park igazgató segítségkérő ordításába, akit egy akasztófaszerű lámpaoszlophoz kikötve találunk, zsákkal a fején, éppen mintha kivégzésre várna. Az ő ordítása is az egekig hatol, ami átvált a kislánya felerősödő sírásába. Ekkor már egy sötét, semmibe vesző úton vezeti autóját Ryu, a gyerek a hátsó ülésen, Ryu mellett pedig a halott testvére.

Ryu ígéretéhez híven a gyerekkori folyóhoz viszi nővérét, átcipeli egy keskeny hídon, mely mintha a túlvilágba vezetne. Lába ugyanúgy lép a tócsába, mint a gyerekkorukról látott flashbackben.

Egy fa gyökerei közé fekteti a lányt és elkezdi befedni kövekkel. Feltűnik egy látomásszerű alak, torz emberforma lény, görcsbe nyomorodott, kitekeredett Krisztus-alak, egy kripli, aki madárijesztőszerű karjaival megpróbálja ledobálni a köveket a sírról. Ryu elhajtja, majd azt látjuk, hogy az autóban lévő kislány rosszat álmodik, közben a kripli megpróbálja az ablakon benyúlva megszerezni a nyakában lévő gyöngysort. Mintha Ryu alteregója, belső érzéseinek projekciója lenne, aki az időt szeretné visszaforgatni, meg nem történtté tenni az eseményeket. Ryu talán először érzi magát valóban nyomorult selejtnek, aki képtelen volt megvédeni a számára legfontosabb szeretett lényt. Az ijedt kislány Ryuhoz igyekezne. A kripli köveket dobál a vízbe, Ryu köveket pakol a sírra. Süket fülei nem hallják, hogy a gyerek a hídról szólongatja.  Ryu utolsó pillantást vet nővére arcára, közben egy csobbanást hallunk, az alteregó megmerevedik. Ryu sír, mögötte látjuk a vízben fuldokló kislányt.

Ryu feláll, megfordul, és észreveszi a gyerek vízen lebegő testét, rohanni kezd feléje, miközben a kripli szoborrá dermedve áll a háttérben. A halott kislány fél szeme Ryura tapad, aki megtorpan a vízparton, mert egy belső hang arra figyelmezteti, hogy a víz túl mély. A kripli viszont küszködve bearaszol, és lerágja a lány nyakából a láncot. Ryu rájön, hogy csak egy gyerekkori emlék bénítja, és kihozza a kislány testét. Nézi a partra fektetett gyereket. Rossz sorsa bevégeztetett, vétlenül is két élet szárad a lelkén. Arcáról a kép az apa arcára vált.

Ryu története itt megszakad, de nem a filmé, mert annak még csak a közepén járunk.

A potentát

Azzal, hogy Ryu arcáról Park igazgató arcára vált a kamera, nézőpontot is váltunk, ettől kezdve az igazgató áll dominánsan a történetmesélés centrumában. 

Látjuk, ahogy kislánya megtalált holtteste felett zokog, majd a nyomozóval folytatott beszélgetést halljuk. "Mindig azt hittem, hogy becsületes életet éltem." - mondja, és ez nagyon is rímel Ryu filmeleji levelének első sorára: "Jó ember vagyok." A beszélgetésből megismerjük Park igazgató életének zanzáját: a főiskola után mérnökként kezdve haladt egyre feljebb a ranglétrán, míg elérte mostani pozícióját, viszont a gazdasági összeomlás idején elhagyta a felesége. Park igazgató Ryu szociális helyzetének ellenpólusán található, azok közé tartozik, akik beváltak a küzdelemben, sikerrel megfeleltek a társadalmi elvárásoknak, és mindezt értékelendő módon önerejükből érték el. A különbség mérhetetlen, Park igazgató közepes státuszú beosztottja is elérhetetlen távolságban áll Ryuék világától: "Csak az autója tízévi kereseted." - állapította meg korábban Yeong-mi.

A "Mennyi is az ön nettó jövedelme?" kérdés megválaszolatlanul marad, és teljes a tanácstalanság a történtek miértjét illetően. A nyomozót telefonon hívják, és Park igazgató fültanúja lesz egy magánbeszélgetésnek. Egy küszöbön álló operációról van szó, és a szükséges 10 millió wonról, ami nem áll rendelkezésre. Amikor Park igazgató azt hallja a nyomozó szájából, hogy: "De legalább nem rabolták el vagy ölték meg a gyereket. Tudod, szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán nincs pénzünk.", némán otthagyja a helyszínt. A mondat elementáris igazságtartalma mellbevágó.

A nézőket erősen próbára tévő jelenetek következnek. A boncteremben vagyunk, ahol az apa nézi a gyerektestbe hatoló szikét, majd konkrétan a boncolás trancsírozó hangjait halljuk. Az apa kitántorog. 

A krematóriumban a család összegyűlik a hamvasztásra, a kislány beszélő babáját - "Apa szereti Yoosunt. Yoosun szereti apát." - látjuk a lángok között. A háttérben meghúzódva feltűnik Ryu. A rendező kíméletlen részletességgel mutatja végig a folyamatokat, sokkoló kamerabeállításokkal, például a gyászoló családot a krematórium belsejéből látjuk.

Az apa kényszerképzetekkel küzd, ismét egy nagyszerűen megoldott horror-jelenet következik: a kislány lelépve egy fotóról, halott valójában öleli át az apa nyakát: "Miért nem tanítottál meg úszni?" - kérdezi, az apa nevetve szorítja a zombi-lényt magához és közben valós víz csöpög a lábára.

Az élmény magához is téríti Park igazgatót, aki felszámolja addigi életét, eladja a gyárát, a házát, és felkínálja a műtéthez szükséges pénzt a nyomozónak. Ezzel meg is jelenik a filmben a korrumpálható kisember, és mivel itt a rendőrség tagjaként látjuk, ez a hatalomra vonatkoztathatóan szélesebb asszociációs mezőknek is teret nyit. Láthatjuk, hogy a pénz motívuma, különösen a 10 millió won vándor-jelképe töretlenül végigvonul a filmen. De ebben a gesztusban benne van annak a triviális igazságnak a megélése is, hogy gazdasági potenciál ide vagy oda, a legdrágább kincseket nem pénzben mérik.

Viszont a nyomozás beindul, máris rátaláltak a testvérpár lakására, ami üres. Az igazgatóban a tenyerén gyógyulófélben lévő vágás felidézi az autója elé fekvő elbocsátott alkalmazottját, akinek könyörgésére akkor csak annyit válaszolt, hogy "De már elmagyaráztam magának." - és úgy véli, megtalálta a keresett rosszakarót. A szakadó esőben egy rettenetes nyomortelep közepén találják meg a lakását, amelyben pokoli látvány fogadja őket: a férfi megmérgezte magát és a gyerekeit. Egyetlen fiúcskában pislákol még valami élet, és Park igazgató rohan vele a kórházba, ahol a fiút saját gyerekének vallja. Tényleg úgy látszik, ő is jó ember, bár Peng alkalmazott ezt talán máshogy gondolta. Mert mit is mondott porig alázkodva, amikor nem lelt meghallgatásra? "Uram, segítsen rajtam! A feleségem elszökött, a gyerekeim éhen halnak! Hat év alatt egyszer sem lógtam a munkából. Tudja jól, hogy a hibás áruk mindössze nyolc ezreléket tettek ki. Nyolc ezreléket!" Park igazgató lehet, hogy jó apa, de kíméletlen főnöknek tűnik.

Ryu felkeresi barátnőjét, akivel őrült szeretkezés közben furcsa párbeszédet folytatnak: "Olyan vagy, mint egy hangya." - mondja a lány, és a fiú válasza: - "Azt mondják, a hangyák látnokok, előre érzik a földrengést és az áradást." A sarokban álló rendőrbáb meginog. A párt a jelenet végén idilli helyzetben, de feje tetejére állítva látjuk.

Az apát megérzései visszavonzzák Ryuék lakásába, amit beazonosít lánya fogva tartásának helyszíneként, és meghall egy rádióadást, amelyben éppen Ryu újabb levelét olvassák fel: "A nővérem meghalt. Én öltem meg." Megsejti, hogy ennek köze lehet az ő történetéhez. És valóban, a rádióállomáson a Ryu által beküldött rajzok szavak nélkül is elmesélik az eseményeket - adekvátan a fiú némaságához. 

A képek alapján Park felkeresi a folyópartot, ahol semmit sem találva kövekkel kezd kacsázni a vizen - éppen azokkal, amelyek Ryu nővérének sírját takarják. Nyakában a kislány láncával feltűnik a kripli, és segít szétdobálni a köveket. Ha megállja a helyét, hogy ez az alak Ryu belső világának egyfajta kivetülése, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a fiú még nem temette el magában végleg a nővérével történteket. A nyaklánc képében bizonyítékot is szolgáltat az apának, tehát dolgozik Ryu lelkiismerete, és újra előássa a halottat, vagyis van még tennivalója vele kapcsolatosan.

A rendőrök megtalálják a nővér kórházi aktáját, és ezzel az apa számára bizonyítást nyer, hogy Ryu a kislány gyilkosa. Elhangzik, hogy a fiú mentálisan sérült, de nem hülye, valamint fény derül arra is, hogy a film elején mi volt a munkahelyi WC-ben falra ragasztott matricák szerepe: a szervdílerek hirdetését azokon látta meg Ryu.


Az utak kereszteződése

Ezen a ponton összeér a két férfi története. Mindkettejük küzd a saját veszteségével, mely bosszúért kiált. Az apa a testvérek nyomát, a pár a szervkereskedők nyomát hajtja. Az egyik helyen elhangzó kérdésre: "Mit fog csinálni, ha megtalálja őket?" a másik hely válaszol: "Megölöm őket."

Lenyűgöző képi kifejezése az apa bezárkózásának a bosszú kizárólagos gondolatkörébe a kislánya szobájában látható kép, amelyen egy felfújható gömbbe vonulva üldögél, és megjósolja az elkövetkező izgalmakat a két különböző térben lévő férfi mozdulatainak összemontírozása is: az apa által elhajított játék Ryu baseball-ütőjébe ütközik.

Yeong-mi aktív és aktivista közreműködésével Ryu rátalál a szervkereskedőkre. A lány, akit most saját készítésű röplapjait osztogatva látunk, nem túl lelkesen agitál az utcán: "Oszlassátok fel a konglomerátumokat! Kifelé az amerikai hadsereggel! Le az új liberalizmussal, ami elpusztítja az emberek életét!" A dílerekkel most ő állapodik meg, és közben nem felejt el azok főhadiszállásán otthagyni néhány röplapot. 

A bűn köztünk jár - üzeni Park Chan-wook a következő mellbevágó képsorokkal, ahol Ryu is, és a szervdílerek egyike is a város hömpölygő tömegében elvegyülve készíti elő következő lépéseit. Különösen cinikus a gyorséttermi csomagolás újrahasznosítási módja.

Párhuzamos történéseknek vagyunk tanúi: Ryu módszeresen leszámol a szervkereskedő bandával, miközben Park igazgató szisztematikusan tevékenykedik Yeong-mi lakásában. Ölnek mind a ketten, de az ölés módja különböző. Ryu indulatból és puszta erővel, Park igazgató technikásan, jéghideg fejjel. Ryunak nincs szüksége magyarázatokra, Park igazgató nem kíváncsi magyarázatokra, pedig a megtalált fotók és a lány egy másik valóságról szólnak, mint ami az ő fejében él. Ryu öldöklési folyamata csupa groteszk elem, még az anya és a szeme láttára kivérző fiú páros tragédiája is, Park igazgató gyilkossága maga a szenvtelen kegyetlenség, egy technokrata előkészületeivel és precizitásával, áldozatát nem elteszi láb alól, nem is az ölés a megfelelő kifejezés rá, hanem a kivégzés. És ne felejtsük el, eszik közben. Ryu sérül a küzdelemben, Park igazgató nem is kerül veszélyhelyzetbe. A rendező nem mulaszt el egy totált mutatni a bábrendőr/rendőrbáb arcáról, amin egy hatalmas műanyag légy éktelenkedik. Igen, a rendfenntartó már magát sem tartja rendben, ez itt az önbíráskodás ideje. A lánynak esélye sincs, pedig még egy figyelmeztetésben is részesíti hóhérát, aki azt blöffnek veszi. De mi, nézők se nagyon tudjuk elhinni, hogy egy terrorista szervezet majd bosszút áll a lányért, és ki tudja, tényleg adott-e bárkinek azonosításra alkalmas fotót az igazgatóról. 

 
Éles ellenpontként látjuk, hogy Park igazgató meglátogatja az életéért küzdő kisfiút a kórházban, de inkább fásultan, mint aggodalommal ül mellette.

Young-mi lakásában helyszínelés folyik, és a rendőrség a nyilvánvaló jelek ellenére sem kapcsolja össze a két gyilkossági helyszínen történteket. Post humus viszont megismerkedünk a lány történetével is. A süketek iskolájába járt (talán Ryu miatt?), de kihajították, amikor kiderült, hogy nem fogyatékos. Szélsőbalos aktivista lett, megpróbált Észak-Koreába szökni, de elkapták. Az RAA nevű terrorista-szervezet tagja - pontosabban egyetlen tagja.

Ryu megérkezik a lány lakásához, és igyekszik rejtve maradni. A film morbiditásában is legszebb képsorához érkezünk, ahol Ryu búcsúját látjuk a lánytól: a hullaszállítók a liftben Ryu mellé támasztják a lány hordágyát, és a lány arcáról lehullik a fehér lepel. A kezek titokban utoljára simulnak egymásba.

Szemtől szemben

Túl vagyunk a film háromnegyedén, Ryu megbosszulta nővére halálát, de Park igazgatóval még döntetlenre állnak a veszteségeik tekintetében. Megindul kettőjük végső élet-halál küzdelme.

Ryu az igazgató háza előtt áll lesben, Park igazgató a fiú lakásába veszi be magát. Egy egész éjszakányi idegtépő várakozás következik. Az őrület olyan mértéket ölt, hogy a rendőrség kiszáll a történetből: a nyomozó felkínálja, hogy inkább visszaadja a kapott pénzt.

A fiú türelme fogy el először, és bár észreveszi a lakásában lévő veszélyforrást, Park igazgató mérnöki trükkje győzedelmeskedik, a fiú az igazgató fogságába esik. A férfi ölésre lendülő kése elakad a levegőben, képtelen végigvinni a mozdulatot.

A folyó közepében látjuk őket, a kislány halálának pontos helyén, ahol az összekötözött kezű-lábú fiú és az apa szemtől szemben állnak. A reszkető fiú keze néma könyörgéssel nyúlik Park igazgató felé, aki el is vágja a kötelet. Ha remény is ébredne a fiúban, azt a szavai gyorsan eloszlatják: "Tudom, hogy jó fiú vagy. De tudod, hogy miért kell megölnöm téged. Érted? Ugye tudod?" - és ezzel talán a szemet szemért ősi törvényére utal. De sír is, és leendő áldozatának keze elindul az arca felé, hogy letörölje a könnyeket. Nem éri el, a férfi lebukik a víz alá, és késével átvágja a fiú Achilles-inait. Úgy öl, hogy nem öl. Nem gyilkol, hanem elpusztít. De bosszúja oly irtózatos, hogy az apa barbár igazságát ha meg is értjük, együttérzésünk most mégis a fiúhoz húz. A véráldozat viszont megtörtént, a halálban a víz és a vér életet adó eleme egyesül. A kép a veretes vámpírfilmek halálosan szépséges látványvilágát idézi - Park Chan-wook rendezőnek van érzéke a horror esztétikájához.

Park igazgató telefonhívást fogad a kórházból, tárgyszerűen közlik vele, hogy a kisfiú meghalt. Az élők világa talán még ridegebb, mint a halottaké: "A hullaház a B2-es szinten van." De az igazgatót már nem fűzi a valósághoz kötelék: "Rossz számot tárcsázott." - feleli épp olyan ridegen.

Kóda

Park igazgató ás, hogy eltüntesse áldozatát. Bosszú-hadjárata győzedelmeskedett, megtorolta kislánya halálát. Bár komolyan felvetődik az emberben, hogy csak erről van-e szó? Nem játszik-e közre egy járulékos motívum, mely a potentát sértettségének elementáris indulatából ered? Abból, hogy megsértették jólétének és jól-létének felépített birodalmát? Hogy a behatolók szétzilálták a dolgok általa vélt rendjének olajozott működését? A kegyetlen pusztításban mintha ezt a rajta esett sérelmet is megtorolná. És valóban nem ért semmit a vele történtekből. Ryu süketnémaságára, amely megakadályozza a társadalmi beilleszkedést Park igazgató szociális süketvaksága rímel, amely megakadályozza a befogadást.

Ám két halott még van a történetben, akiknek sorsa bosszúért szomjazik - Yeong-mi és Peng alkalmazott számára ki szolgáltat igazságot? A film legtalányosabb része a befejezés: a lapátoló igazgatót egy felbukkanó autó zavarja meg ténykedésében. A kiszálló négy figura teljesen valószerűtlen, leginkább cigarettájuk füstfelhőjébe burkolózó kisstílű gazembereknek tűnnek. Egyikük egy fotóról azonosítja Park igazgatót (emlékszünk Yeong-mi figyelmeztetésére?), akit ezt követően késeikkel hidegvérrel halálra szurkálnak. De ez mind nem elég, a haldokló férfira egy késsel rátűzik a saját halálos ítéletét, majd ugyanolyan koreográfiával távoznak, mint ahogy megérkeztek.

Ők lennének a Yeong-mit megbosszuló terrorista sejt? De hát hallottuk, hogy az RAA egytagú szervezet! Vagy Peng alkalmazott munkatársai állnak bosszút kollégájukért? A történetben szó sem esett szervezett mozgolódásról! És oly mértékben valószerűtlen az egész jelenet, hogy nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy éppen úgy, ahogy a kripli figurája Ryu érzéseit projektálta, úgy itt is Park igazgató démonai öltenek testet. Mert látszólag ő is csak vétlenül lett az élet horrorfilmjének részese, ami nem történt volna meg, ha gazdasági potenciáljából fakadó erőfölénye nem taszít nyomorba másokat. Mert mindegy, hogy maguk a megnyomorítottak vagy a nevükben harcba indulók hozták meg a halálos ítéletet, a végeredmény ugyanaz: a vérszívókat örökre hidegre kell tenni, úgy, hogy soha vissza ne térhessenek - karót a szívükbe, mint a vámpíroknak. A halál felé araszolva pedig minden kiegyenlítődik, még Park igazgató is a süketnémák artikulálatlanságával ismételgeti sajátjaként Yeong-mi utolsó szavait. Közben azt is látjuk, hogy micsoda hentesmunkát végzett: Ryu teste feldarabolva, zsákokban várja az örök nyugalmat.

A film kapcsán meg kell említeni egy feltűnő sajátosságot: figyelmet érdemel, hogy Park Chan-wook milyen családképpel dolgozik. Ryu és nővére egy töredékes család, nincs szó arról, hogy miért állnak ennyire egymásra utaltan a világban. Park igazgatót elhagyta a felesége, egyedül neveli kislányát. Peng alkalmazott is egyedül maradt sok gyermekével, az asszony elszökött. Yeong-minak sincs kiterjedt családi kapcsolatrendszere. A klasszikus családmodell ebben a világban totálisan csődöt mondott. A nő vagy már nincs jelen, ha pedig jelen van, akkor vagy esendő, gondoskodást igénylő, kiszolgáltatott lény, a férfit nyomasztó teher (Ryu nővére), vagy bolondos, álomvilágban élő, zavaros konyhafilozófiákat gyártó lény, akit ha valamennyire szeret is a férfi, leginkább csak kellemesen tölti vele az idejét. Ryu kapcsolata Yeong-mivel is olyan kapcsolat, amelyben a lány sokkal inkább tartozik a képzeletbeli RAA-hoz, mint férfi partneréhez, ezért mozgatórugói is inkább fakadnak ideológiai álomvilágából, mint a férfi iránt érzett szerelméből. Két anyafigura tűnik fel a történetben, az egyik Park igazgató felesége, akit a krematóriumban látunk egy tragikus összeomlásban - miközben a férje erről tudomást sem vesz, hiszen mindezt hitelteleníti, hogy a nő elhagyta őket. A másik anyafigura a szervdílerek vezetője, aki végignézi debil fiának halálát, és még megrendülésében sem más, mint egy rendkívül ellenszenves emberi torzó. Ez a nők nélküli lét annyiban szinkronban van a film társadalomképével, hogy ezt a világot nem a nők építették fel, a hatalom, a pénz, a hierarchia többnyire a férfiak játszótere. Az viszont már sommás vélemény, hogy a nők mint hátország sincsenek jelen, ez a világ rideg és kegyetlen, a férfiaknak már a nők sem adnak menedéket.

A bosszú rajzolatához kötődő erkölcsi tanulság, hogy a kétélű fegyverekkel vigyázni kell, mert nemcsak a megtámadottat, hanem a támadót is halálra sebzik. A bosszú körkörös utakat jár a történetben, minden ártatlan áldozatot megtorol valaki. A bosszú az enyém - mondja a film címe, és most megkérdezhetjük, hogy ki állítja ezt. Akár mondhatná Ryu is, Park igazgató is, de nem húznám ki a listáról magának a film rendezőjének a nevét sem. A kóda mindezt csak megerősíti.

A színészek kimagasló alakításokat nyújtanak. Song Kang-ho apafigurája megindító, kezdeti gyötrelmeit nem tudjuk nem átérezni. Hideg eleganciája tekintélyt sugároz a megjelenése pillanatában, és lelkiállapotokat megjelenítő skálája az apátiától a megindultságon át a blazírt közönyig lenyűgöző. SHIN Ha-kyun (Ryu) feladata nehezített, tőle elvették a beszédet, a legadekvátabb kifejezési eszközt. De egy pillanatig nem érezzük ennek hiányát, él az arca, a tekintete, a gesztusai, és ezek sokszor többet mondanak, mint egy hosszú monológ. A női szerepek megformálói és a kislány is hitelesen, érzékenyen jelenítik meg karaktereiket.

Külön érdekesség, hogy a filmzene tekintetében nagyrészt "némafilmet" látunk, legalábbis a háttérzene elnémul ebben a filmben. Csak a legfontosabb jelenetekben szólal meg zenei aláfestés, akkor viszont sokkoló hatással bír. Drámaiságukban mégis azok a percek a legerősebbek, amikor Ryu érzékszervein keresztül, tökéletes némaságban látjuk a történéseket.

Park Chan-wook filmjét sokféle zsánerbe próbálták már meg besorolni a pszichológiai thrillertől kezdve a melodrámáig. Hajlanék arra, hogy emeljük ki a dobozolásból. Valóban többféle műfaj elemei felismerhetők a filmben (a koreai filmek esetében nem is szokatlan a műfajok szándékos keverése), ám mindez leginkább csak kelléktára egy erős rendezői üzenet csomagolásának, amely olyannyira őrzi Park Chan-wook egyéni kifejezésmódját, hogy a filmnek messzemenően a midcult filmek között van a valódi helye.