Interjú Park Chan-wookkal

Virginie Sélavy interjúja
Forrás: Electric Sheep, 2008.04.02.
Fordította: Ricemegatron Expert
____________________________

Park Chan-wook a komor bosszú-trilógiáját egy furcsa, pasztell színű romantikus fantasy-val folytatta, amely egy pszichiátriai intézetben játszódik. De nincs miért aggódni, habár könnyed és gyengéd, az "I'm A Cyborg" szigorúan ízléses és eléggé különös ahhoz, hogy elkerülje a szentimentalizmust.
Young-goon egy fiatal lány, aki azt hiszi, hogy egy cyborg, és intézetbe kerül, miután áramütést okozott magának oly módon, hogy megpróbálta "feltölteni az elemeit". A kórházban összebarátkozik Il-sunnal, egy fiatalemberrel, aki a kleptománia egy különös fajtájában szenved - azt gondolja, hogy képes ellopni olyan dolgokat, mint az emlékek, az udvariasság vagy a ping-pong tudás. Az "I'm A Cyborg" egy szelíd közjátéknak érződik Park Chan-wook súlyosabb kínálatában, de épp olyan vadul fantáziagazdag, mint a rendező előző munkái, és újfajta módon keveri a futurizmust, a manga-hatásokat és egy szerelmi történetet. Az "I'm A Cyborg" bemutatója a novemberi Koreai Filmfesztivál keretében lesz az Egyesült Királyságban, és ebből az alkalomból Park Chan-wook beszélt nekünk a film gondolatiságáról, továbbá egy tantaluszi kínokat okozó betekintést engedett a következő projektjébe.

Virginie Sélavy: A Sympathy for Mr Vengeance, az Oldboy és a Lady Vengeance után az I'm A Cyborg sokkal könnyedebb, és szinte erőszakmentes. Úgy érezte, hogy szüksége van egy kis szünetre a komoly hangvételű filmek sorában?

Park Chan-wook: Ez nagyon hosszú út volt, öt évet töltöttem a trilógia megvalósításával, és rendeztem egy rövidfilmet is a Three, Monster számára [három ázsiai horror rövidfilmből álló kollekció, a másik kettő rendezője Fruit Chan és Takashi Miike]. Ezek mindegyike nagyon sötét és komoly, és úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy eltávolodjak tőlük. A bosszú-trilógia volt az út végén, amely az I'm A Cyborggal fejeződött be. Úgy éreztem, hogy jobb befejezni az I'm A Cyborggal; ez egy korszak vége volt számomra.

VS: Érdekes, hogy az I'm A Cyborgot a trilógia végének kell tekinteni, mert bár nagyon különbözik a hangvétele a többi filmtől, ugyanazzal a témával foglalkozik. Mindhárom film a bosszúállásról szól, amely mindig a szerelemhez kapcsolódott. Itt csak egy más egyensúly van a kettő között - az I'm A Cyborg inkább a szerelemről, mint a bosszúról szól.

PCW: A bosszú-sorozatot három filmként plusz az I'm A Cyborgként képzeltem el, és bár úgy tűnhet, mintha teljesen különböző rendezők készítették volna azokat, mégis azt hiszem, hogy az egésznek van egy közös témája. A fantázia egyre fontosabbá vált a számomra az utóbbi munkáimban. A filmjeim egyre nőiesebbek lettek, egyre több a remény bennük. A szerelem és a remény témája határozottan egyre inkább előtérbe kerül, amint a négy munka vége felé haladunk. A Mr Vengeance-szal  kezdtem, amely nagyon sötét és súlyos volt, és ahogyan haladunk a ciklus vége felé, úgy lesz egyre könnyedebb és fantasztikusabb, és a szeretet egyre fontosabbá válik.

VS: Az I'm A Cyborg egy nagyon kedves film, és talán meglepő lehet a korábbi munkái iránt rajongóknak, de azt hiszem, hogy ez a kedvesség már jelen volt Ryu karakterében a Mr Vengeance-ban és Geum-ja karakterében a Lady Vengeance-ban is.

PCW: Van egy lányom, így egy gyermek felnevelésének témája, különösen egy lány felneveléséé, tényleg befolyásolt engem a Mr Vengeance-ban és a Lady Vengeance-ban, éppúgy, mint az I'm A Cyborgban. A gyermekét felnevelő apa képe egyre fontosabbá válik a munkáimban. De nem sok kedves elem van a jelenlegi projektben, amelyen dolgozom. Az I'm A Cyborg után vissza akartam térni a sokkal komolyabb hanghoz. De nem tudom, hogy legközelebb mi fog történni.

VS: Van egy főhajtás az előző filmjei előtt, Young-goon erőszakos bosszú-fantáziálásában, amikor egy gyilkológéppé válik és lelövöldözi az összes orvost és ápolót. Miért tartalmazza ezt a jelenetet egy egyébként nagyon kedves film?

PCW: Azt hiszem, hogy ez a bizonyos jelenet nem olyan erőszakos, mint amilyennek látszik. A közönség már tudja, hogy ez nem a valóság, hanem ez egy fantázia-jelenet. Nem számít, hogy hány ember hal meg, ez nem olyan ijesztő, mint amilyen a valóságban lehetne. Úgy vélem, hogy szükség volt a jelenetre, mivel Young-goon nagyon mérges a felnőttekre úgy általában, és habár kedves, mégis nagyon dühösnek tűnik. A film végén nincs happy end, mert a haragjának nincs kifutása. Ez olyasmi, mint amikor a kisgyerekek dühösek a szüleikre, és azt mondják "anyu, azt akarom, hogy meghalj". Ez egy nagyon gyermeki harag, de egyúttal félelmetes is. Ezt a fajta dühöt szerettem volna belevinni abba a fantáziálós erőszak-jelenetbe.

VS: Az Oldboyban a bosszú gondolatát mint egy pozitív érzést tárja fel, abban az értelemben, hogy ez ad a két központi szereplőnek hihetetlen élni akarást. Itt is megtalálható egy hasonló gondolat, habár természetesen egy könnyedebb megjelenésben, Young-goon gyilkos fantáziálásaként, amely mozgatja őt - ténylegesen a végsőkig, amikor azt hiszi, hogy a célja az, hogy elhozza a véget a világra.

PCW: Ez a "létezés célja" gondolatból következik. Ez a mondat ismétlődik az egész filmben. Ez nemcsak egy olyan mondat, amit egy normális beszélgetésben hallunk, hanem annál sokkal filozófikusabb. A tizenévesek mindig ezt a kérdést teszik fel, és azt hiszem, hogy teljesen természetes, hogy az emberek kiváncsiak erre. Aztán következik a "miért kell élnem?" kérdése, és ez egy vágy arra, hogy megismerjük az életünk célját. Az ok, amiért Young-goon olyanná lesz, amilyen, hogy annyira szeretne választ kapni erre a kérdésre. Majd rájön, hogy a gépeknek nagyon szigorú használati utasításuk van, valamint nagyon nyilvánvaló céljuk, amely valami olyasmi, amit irigyel, teljesen rosszul ítélve meg a helyzetet. És érzékeli, hogy az élelem is belejátszik mindebbe: ennie kell a létezéshez, így végül a létezés egyedüli oka a létezés, semmi több és semmi kevesebb. A bosszúállásról szóló öldökléses fantáziálása ehhez illeszkedik, de nem az az ok a létezésére. A film végén azt hiszi, hogy megtalálta a célját, ami az, hogy nukleáris fegyverré váljon és felrobbantsa a világot. Ez egy eléggé fantasztikus ötlet, nemcsak azért, mert egyáltalán nem reális, hanem azért is, mert a lehetősége, hogy elegendő energiát nyerjen a villámból ahhoz, hogy bombává váljon, igen csekély. A mód ahogyan ő tekint a létezésének céljára, nagyon különbözik attól, ahogyan a barátja, Il-sun látja azt.

VS: Azt mondta korábban, hogy az érdeklődése egyre inkább a világ fantasztikus mivoltára irányult. De ugyanakkor a lány egy valóságos lány, és nem cyborg, mindez csak a fejében létezik. Amikor írta a forgatókönyvet, nem gondolt egy ponton arra, hogy talán neki igazi cyborgnak kellene lennie?

PCW: A legelején gondoltam, hogy cyborgot használnék egy fiatal lány alakjában, de aztán rájöttem, hogy túl nagy lenne a költsége (nevet), meg aztán már van egy csomó hasonló film Japánban, szóval ez nem lenne valami új vagy friss dolog. A kezdetekkor az az ötletem támadt, hogy egy pszichiátriai intézetről készítek filmet, így elhatároztam, hogy összekapcsolom a kettőt, a pszichiátriát és a cyborgot. Ez akkor volt, amikor felötlött bennem egy lány, aki azt hiszi, hogy ő egy cyborg, és ez az oka annak, hogy olyan lányt alkottam, akinek semmi köze nincs a szexualitáshoz. Az volt a legfontosabb számomra, hogy a karakter gyermekszerű minőséget hordozzon, hogy majdnem olyannak kell lennie, mintha kislány volna.

VS: Könnyebbnek vagy nehezebbnek találta a szerelem kezelését azokhoz az erőszakos érzelmekhez képest, amelyeket a bosszú-trilógiában mutatott?

PCW: Egy szerelmi történetet elmesélni határozottan sokkal nehezebb, mint a sötét, súlyos anyagokkal dolgozni, mert amikor egy sötét történetet forgatok, akkor pontosan tudom, hogy milyen dolgot keresek, milyen arckifejezéseket, jeleneteket, képeket. A szerelem esetében nagyon nehéz elérni, hogy valóságosnak látsszon, és ne olyan legyen, mint egy szappanopera vagy mint egy afféle nyálas film, amelyből túl sok van. Olyan gyakran előfordul, és annyira hamis és annyira álságos, amikor egy filmben csókolózó fiatal pár láttán nem érzünk semmit, csak azt gondoljuk, "de bájos" vagy "de mókás". Az efféle képek túl gyakoriak. Koreában van egy kifejezés, ami azt mondja, hogy nagyon kínos csókolózó párt látni a vásznon, szóval ez volt messze a legnehezebb jelenete a filmnek számomra. Leforgattam, aztán kihajítottam az egészet és újra kezdtem. Most nagyon boldog vagyok az eredménnyel, és biztos vagyok benne, hogy ez a legfurcsább csók, ami valaha is egy romantikus vígjátékban volt, és ez nagy örömmel tölt el.

VS: Említette a következő projektjét, amellyel - azt hiszem, hogy Evil Live a címe - visszatér a sötétebb anyagokhoz. Mondana erről még valamit?

PCW: Valójában nem Evil Live-nek hívják, eldöntöttem, hogy megváltoztatom, de a cím még nem lett kiválasztva. Azért határoztam úgy, hogy ne Evil Live legyen, mert ez túlságosan hasonlít egy horror filmhez, és bár ez vámpírokról szól, mégis nagyon nehéz lenne meghatározni, hogy milyen műfajba is fog tartozni, mert sokkal inkább szól egy szerelmi háromszögről és a hűtlenségről. Song Kang-ho lesz a főszereplője, aki az apát játszotta a Mr Vengeance-ban. Ő egy vámpír, aki beleszeret egy házas nőbe és megöli a nő férjét...

VS: Vámpírok és szerelmi háromszög, ez nagyon jól hangzik! (nevet)