__________________
Írta: Ricemegatron Expert_____________________
Novemberben ismét ünneplőbe öltözhetnek a koreai film barátai, hiszen hetedik alkalommal kapunk merítést a koreai filmművészet alkotásaiból. Idén ráadásul nem is akármilyet, hiszen az idei fesztivál programja nemcsak a bemutatott filmek illetve összeállítások számát (23) tekintve nőtt az eddigiek sokszorosára, hanem két másik város (Szeged és Pécs) helyszínével is gazdagodott.
Ezzel jelentős lépést tettünk a más európai városokban (London, Párizs) működő fesztiválok nagyságrendje felé (csak érzékeltetésre: az idei London Korean Film Festival keretében összesen 55 filmet mutatnak be, az Egyesült Királyság több nagyvárosában). Ami további öröm, hogy a vetítéseken kívül koreai vendégek is érkeztek a fesztiválra, és szakmai programokban is lehet részünk néhány kulturális kísérő rendezvény mellett.
Néhány szót a fesztivál programjával való ismerkedés során felmerült gondolatokról: a kiválasztott filmek izgalmas áttekintést nyújtanak, és alapvetően szép gondolat volt a szervezők részéről a tematizáláshoz a tradicionális koreai gondolkodásból merítve a hét napjaihoz párosított minőségeket (Hold, tűz, víz, fa, fém) használni. Az ismertetőkben azonban érdemes lett volna ezt a gondolatmenetet alaposabban megismertetni, mert így az csak kissé szépelgő, néha fellengzős kitételként maradt titokban a nagyközönség előtt, illetve nem lett pontosan érthető az ezotéria különböző útjain vagy tévútjain járatosabbak számára.
Öt nappal gazdálkodhattak a szervezők, és mivel nagy izgalom övezi az újdonságok várva várt megérkezését, nem nagyon érthető, hogy miért "pazarolták" el a fő helyszínt jelentő Uránia Filmszínház dísztermében a csütörtöki teljes napot a szervezők két olyan film bemutatására, amelyet az érdeklődők már korábbi vetítéseken láthattak (Az arcismerő, Bácsi). Az sem igazán tűnik indokoltnak, hogy Kim Ki-duk alkotásai közül a már szinte "unalomig ismert" Az íj vetítését élvezhetjük ismét, miközben a rendező újabb alkotásai közül nem láthattunk egyet sem a magyar mozikban (Piéta, Moebius, One On One). Nem tagadhatom el a csalódásomat sem: titokban abban reménykedtem, hogy a Snowpiercer a fesztivál keretében végre hazánkba érkezik, mivel teljesen értelmezhetetlenül Bong Joon-ho rendező egész világ által várt és nagyra értékelt alkotását a magyar forgalmazók nem találták bemutatásra érdemesnek. Ami viszont felhőtlen örömmel töltött el, hogy végre láthatunk animációs, dokumentum és rövidfilmeket is.
A várakozás örömét egyetlen üröm keserítette meg, amely mellett talán nem mehetünk el szó nélkül, már csak azért sem, hogy értékelve ezt a helyzetet, a jövőben véletlenül se fordulhasson elő hasonló.
Az előzetes hírekből tudni lehetett, hogy a Koreai Kulturális Központ - talán mivel kevés munkatársa van - önkéntesekből álló munkacsoportra támaszkodva készíti elő a fesztivált. Természetesen nagyon hálásak vagyunk a munkájukért, erőfeszítéseikért, melyekkel a mi szórakoztatásunkat, ismeretekhez jutásunkat szolgálják. Ám nem tudjuk, hogy kik és milyen szakértelemmel vettek részt ebben a munkában, és az első információk megjelenése több aggodalomra adott okot a fesztiválra készülők körében. Hiányos és néha téves információk jelentek meg, amelyeket folyamatosan korrigáltak, míg végül a fesztivál kezdetére nagyjából összeállt a helyes anyag. Nem sokat segített ez már azokon, akik pl. az első programváltozatokat töltötték le maguknak (láttam a hibás adatokat tartalmazó változatokat kinyomtatva a résztvevők kezében). A jövőben az információk egyértelműsége érdekében jobban kell majd ügyelni arra is, hogy a nyomtatott és online felületek mindegyikén azonosan és jól észrevehetően szerepeljenek a fesztiválon való részvétel előírásai, hiszen van olyan rendezvényoldal, ahol még ma sem derül ki, hogy az ingyenes bejutáshoz előzetes regisztráció is szükséges (pl. Pizzát az embereknek rendezvényoldal a Facebookon). Nem célszerű az sem, ha a bejutás legszorosabb feltételét nem a rendezvényoldalak fő ismertetőiből lehet megtudni, hanem a hozzászólások között olvashatjuk azokat. Itt kell megemlíteni a legnagyobb furcsaságot: ha a Koreai Kulturális Központ nyitott egy olyan oldalt, amelyen az érdeklődők hozzászólhatnak, akkor figyelemmel kellene lennie az ott megjelenő felvetésekre. Ha az emberek az aggodalmaikat fogalmazzák meg, vagy netán a szervezés általuk hibásnak gondolt dolgait jelzik, akkor arra illik a kulturált emberi kommunikáció keretei között válaszolni. Azt hiszem, hogy minden jóérzésű embernek elkerekedik a tekintete, ha ilyet olvas egy diplomáciai fennhatóság alatt működő kulturális intézmény nevében - még akkor is, ha vélhetően a bejegyzés egy magáról megfeledkezett önkéntesnek tulajdonítható.
Az előzetes hírekből tudni lehetett, hogy a Koreai Kulturális Központ - talán mivel kevés munkatársa van - önkéntesekből álló munkacsoportra támaszkodva készíti elő a fesztivált. Természetesen nagyon hálásak vagyunk a munkájukért, erőfeszítéseikért, melyekkel a mi szórakoztatásunkat, ismeretekhez jutásunkat szolgálják. Ám nem tudjuk, hogy kik és milyen szakértelemmel vettek részt ebben a munkában, és az első információk megjelenése több aggodalomra adott okot a fesztiválra készülők körében. Hiányos és néha téves információk jelentek meg, amelyeket folyamatosan korrigáltak, míg végül a fesztivál kezdetére nagyjából összeállt a helyes anyag. Nem sokat segített ez már azokon, akik pl. az első programváltozatokat töltötték le maguknak (láttam a hibás adatokat tartalmazó változatokat kinyomtatva a résztvevők kezében). A jövőben az információk egyértelműsége érdekében jobban kell majd ügyelni arra is, hogy a nyomtatott és online felületek mindegyikén azonosan és jól észrevehetően szerepeljenek a fesztiválon való részvétel előírásai, hiszen van olyan rendezvényoldal, ahol még ma sem derül ki, hogy az ingyenes bejutáshoz előzetes regisztráció is szükséges (pl. Pizzát az embereknek rendezvényoldal a Facebookon). Nem célszerű az sem, ha a bejutás legszorosabb feltételét nem a rendezvényoldalak fő ismertetőiből lehet megtudni, hanem a hozzászólások között olvashatjuk azokat. Itt kell megemlíteni a legnagyobb furcsaságot: ha a Koreai Kulturális Központ nyitott egy olyan oldalt, amelyen az érdeklődők hozzászólhatnak, akkor figyelemmel kellene lennie az ott megjelenő felvetésekre. Ha az emberek az aggodalmaikat fogalmazzák meg, vagy netán a szervezés általuk hibásnak gondolt dolgait jelzik, akkor arra illik a kulturált emberi kommunikáció keretei között válaszolni. Azt hiszem, hogy minden jóérzésű embernek elkerekedik a tekintete, ha ilyet olvas egy diplomáciai fennhatóság alatt működő kulturális intézmény nevében - még akkor is, ha vélhetően a bejegyzés egy magáról megfeledkezett önkéntesnek tulajdonítható.
Szerencsétlen hozzászóló pedig csak abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a filmek megtekintéséhez idén kitalált jegyigénylési rendszer nem szolgálja a nézők bejutását, így a fesztivál érdekeit sem. Többeknek is feltűnt, hogy a tájékoztatásban szereplő időtartam (minden egyes filmre a jegyeket egy órával a vetítése előtt kezdik osztani) abban az esetben, ha valaki már éppen egy korábbi vetítésén vesz részt, akkor lehetetlenné teszi a következő filmre való bejutást, hacsak a szervezők nem egy rendkívül alacsony látogatottságú eseménysorozatot feltételeztek. Ám ezt miért is tennék, és amúgy is ellentmondana az előző fesztiválok tapasztalatainak. Amit nem voltak hajlandók a felvetésekből megérteni és figyelembe venni, azt most egy táblázatban szeretném az olvasókkal érzékeltetni. A sárgával jelölt mezők és az abban szereplő számok mutatják a valós percek számát, amely a 60 helyett a résztvevők rendelkezésére áll - előre tervezetten! Tehát nem kérdés, hogy ez egy komoly baki, amely felett vagy szándékosan, vagy nagyvonalúan elsiklottak a szervezők. Problémát valóban csak akkor okoz, ha hirtelen a befogadóképességet meghaladó számú néző érkezne a vetítésekre, ám ilyenre már volt példa. Ekkor viszont az egyenlőtlen esélyek előre beépítettségét joggal kifogásolhatnák éppen azok, akik a koreai film elkötelezett rajongói, hiszen idejüket nem kímélve szeretnének minél több élményben részesülni. Arról nem is beszélve, hogy még ha a tájékoztatásnak megfelelően is működne a rendszer, három vetítés megtekintése érdekében három órányit kellene a jegyekre való ácsingózással tölteni naponta. Ennyi üresjárat előírása pedig egyszerűen visszaélés az emberek életidejével.
A megnyitó és az első nap két vetítése szerencsére problémamentesen lezajlott, reméljük, hogy mindez így is marad a további napokon is. Nem volt teltház, de a korábbi években ugyanez zajlott le: naponta nőtt az érdeklődés, míg az utolsó vetítéseken a csillárról is nézők lógtak volna, ha arra lehetőségük lett volna.
A fesztivált Yim Geun-hyeong nagykövet úr nyitotta meg, akinek kedves szavait magyar fordításban olvashattuk a vetítővásznon, és közben meglepve konstatáltuk, hogy azzal is megtisztelte a hallgatóságot, hogy teljes beszédét fejből mondta. Az Uránia Filmszínház vezetője, Bakos Edit is meleg szavakkal köszöntötte az eseményt.
Idén a Do Dance formáció táncelőadását élvezhettük a megnyitón, melyet hasonló címmel készítettek erre az alkalomra a Sopyonje (A dal útja) című koreai film inspirációjára. A táncosok a hagyományos mozdulatvilág modern újrafogalmazását nyújtották, rendkívül kecses, érzékeny szépségű előadásban. A produkcióban a Mugunghwa táncegyüttes is közreműködött.
Nyitófilmként az "Egy másik országban" című alkotást láthattuk, mellyel végre Hong Sang-soo rendezőt is üdvözölhettük a magyar mozikban. A közönség számára kissé talán váratlan volt, hogy egy vérbeli szerzői filmes munkájával találkozhattak, és ez az alkotás más rugókra járt, mint amelyet az eddigi koreai filmélményeik során megtapasztalhattak. A történet humora és kendőzetlen rámutatása a kulturális "gap"-ekre végül azokat is elgondolkodtatta, akik kezdeti idegenkedésüknek adtak hangot, és Isabelle Huppert francia nőként többszörösen és körkörösen átélt koreai kalandjai, valamint a koreaiak viszonyulásának ábrázolása a külföldi nőhöz végül mindenkit elvarázsolt. Jó lenne a rendezőtől további filmeket is látni, hiszen a koreai film egyik nagy alakjáról van szó, aki nem igazán ismert a hazai közönség előtt.
A nyitónap második filmjével, a Sunny-val viszont nem lehetett nagyot tévedni. Ebben a műben már a nézők is biztonságos terepen jártak. Ez az alkotás nemcsak a saját történetében követte a koreai filmekben már ismert és megszokott ábrázolásmódot, hanem sok-sok játékos utalással derítette jókedvre a tévésorozatok világában otthonosan tájékozódókat. A film végére nemcsak a Sunny hölgytagjai, hanem a nézőtéren ülők egy része is eufórikusan mímelte a Boney M hajdani slágerének táncos mozdulatait.
A keddi napon nem tudtam kihagyni az ínyencségnek kínálkozó rövidfilm-összeállítást, feláldozva értük az Együtt - Hajrá, Korea! megtekintését. Nem csalódtam, az összeállításban néhány rendkívül jól sikerült filmet láthattunk. Hogy mégse a jobbakkal kezdjem, nem tudtam ráhangolódni a Szójakrém (Yoon Tae-sik rendezése) anya-fiú kapcsolatának hangulatára és képi világára. A Görpenge (r.: Lin Seung-mi) már sokkal izgalmasabb volt, indirekt módon tudott beszélni egy gyerekes csínyként induló, ám életre szóló bűntudatot eredményező tettről. A Fagyott föld című alkotásba Kim Tae-yong rendező szinte egy egész estés mozifilmet érő történetet sűrített, méghozzá eredményesen. A kínai embercsempészek hétköznapjai és a főhős dilemmái valós konfliktusként lettek átélhetőek a nézők számára. Yoon Ga-eun munkája, a Vendég abban mutatott rendkívüliséget, hogy a történések során a kisfilmben egyáltalán meg sem jelenő "szereplő" portréja rajzolódott ki benne élesen. Vitathatatlan kedvencem viszont a D-24 lett, Shin Woonseok elképesztően tömör és poénos kisfilmje. A főszerepben nagy örömmel fedeztem fel Park No-shikot, akit a Memories of Murder fogyatékos fiújának alakjában csodáltam meg először. Ennek a filmnek hét percénél tömörebben nem lehet disztinkciót tenni a valós és hamis szeretet lényegiségéről.
A csemegék sora a végre nagy vásznon megnézhető Disznók királya című animációs filmmel folytatódott. A filmet már jócskán megelőzte a híre, és talán ennek is köszönhetően az Uránia Csortos terme pótszékekkel is megtelt. A filmet nem ismertetném, hiszen már írtam róla. A nézők reakciói sokkal érdekesebbek voltak. Nem titkoltan a film talán a legagresszívabb, amit valaha láttam, és érdekes módon az animációs megvalósítás nem gyengítette, hanem erősítette ennek érzelmi sokkját. Több néző egyszerűen kimenekült a filmről. Végig fojtott feszültség volt érzékelhető a nézőtéren, azt hiszem, hogy a jelenlévők többsége ilyen alkotással még nem találkozott - nem is csoda, hiszen, Yeon Sung-ho rendező munkája éppen kendőzetlenségével és rendkívüli szókimondásával keltette fel a figyelmet. A vetítés végén érezni lehetett a terhet, amelyet a közönség figyelő tagjai magukkal vittek, ugyanakkor éretlen vihorászást is lehetett hallani, amelybe talán a súlyosság elől menekültek főként a fiatalabb nézők. A film rám is elképesztő hatást gyakorolt, annak ellenére, hogy már sokadjára láttam. A moziterem körülményei megsokszorozták az érzelmi reakciókat, az írásomban említett "agressziós remegés" hatása felerősödött, amelyet csak fokozott az a felismerés, hogy a filmnek milyen kiváló, félelmet generáló zenei háttere van - valamint előtérbe kerültek a film káprázatosan megrajzolt környezeti képei is.
A második napot a nagy érdeklődéssel várt A Berlin-akta zárta. Ryu Seung-wan rendező ezzel a filmmel azon koreai rendezők sorába lépett, akik nyugati közegben tették próbára tudásukat. Bong Joon-ho, Park Chan-wook és Kim Jee-woon mellett ez jókora kihívást jelentett. A filmet Berlinben forgatták, kiváló szereplőgárdával, és minden képéről a profizmus sugárzott. De valami mégsem volt rendben, és ezt talán úgy tudnám a legjobban érzékeltetni, hogy vannak esetek, amikor a kevesebb több lett volna. Pörgős, jó (és szövevényes) történetet kaptunk, mely jól tartotta az arányokat az akciósorok és a főszereplők magánéletére való fókuszálás között. Azonban minden túl harsány benne, a zajok, a hangok, a beállítások heroizáló törekvése, és a nézői érzelmek direkt kisajtolására törekvés egyre inkább az ellenkezőjébe fordul. Ahelyett, hogy egyre jobban bevonódnánk a történetbe, eltávolodunk attól, amelynek legjobb jelzései a fel-felbuggyanó kis kacajok voltak a nézőtéren. A film tanulságainak összegzését szolgáló "vörös farok" pedig elfogadhatatlan, a nézők nem ostobák, tessék csak ránk bízni, hogy mit gondoljunk. Csak azt tudom remélni, hogy erről az útról gyorsan letérünk, és visszamegyünk a koreai film élvezetesebb forrásaihoz.
Folytatás itt
A megnyitó és az első nap két vetítése szerencsére problémamentesen lezajlott, reméljük, hogy mindez így is marad a további napokon is. Nem volt teltház, de a korábbi években ugyanez zajlott le: naponta nőtt az érdeklődés, míg az utolsó vetítéseken a csillárról is nézők lógtak volna, ha arra lehetőségük lett volna.
 |
| A kép forrása: Koreai Kulturális Központ |
 |
| A kép forrása: Koreai Kulturális Központ |
Idén a Do Dance formáció táncelőadását élvezhettük a megnyitón, melyet hasonló címmel készítettek erre az alkalomra a Sopyonje (A dal útja) című koreai film inspirációjára. A táncosok a hagyományos mozdulatvilág modern újrafogalmazását nyújtották, rendkívül kecses, érzékeny szépségű előadásban. A produkcióban a Mugunghwa táncegyüttes is közreműködött.
A D-24 előzetese:
A csemegék sora a végre nagy vásznon megnézhető Disznók királya című animációs filmmel folytatódott. A filmet már jócskán megelőzte a híre, és talán ennek is köszönhetően az Uránia Csortos terme pótszékekkel is megtelt. A filmet nem ismertetném, hiszen már írtam róla. A nézők reakciói sokkal érdekesebbek voltak. Nem titkoltan a film talán a legagresszívabb, amit valaha láttam, és érdekes módon az animációs megvalósítás nem gyengítette, hanem erősítette ennek érzelmi sokkját. Több néző egyszerűen kimenekült a filmről. Végig fojtott feszültség volt érzékelhető a nézőtéren, azt hiszem, hogy a jelenlévők többsége ilyen alkotással még nem találkozott - nem is csoda, hiszen, Yeon Sung-ho rendező munkája éppen kendőzetlenségével és rendkívüli szókimondásával keltette fel a figyelmet. A vetítés végén érezni lehetett a terhet, amelyet a közönség figyelő tagjai magukkal vittek, ugyanakkor éretlen vihorászást is lehetett hallani, amelybe talán a súlyosság elől menekültek főként a fiatalabb nézők. A film rám is elképesztő hatást gyakorolt, annak ellenére, hogy már sokadjára láttam. A moziterem körülményei megsokszorozták az érzelmi reakciókat, az írásomban említett "agressziós remegés" hatása felerősödött, amelyet csak fokozott az a felismerés, hogy a filmnek milyen kiváló, félelmet generáló zenei háttere van - valamint előtérbe kerültek a film káprázatosan megrajzolt környezeti képei is.
A második napot a nagy érdeklődéssel várt A Berlin-akta zárta. Ryu Seung-wan rendező ezzel a filmmel azon koreai rendezők sorába lépett, akik nyugati közegben tették próbára tudásukat. Bong Joon-ho, Park Chan-wook és Kim Jee-woon mellett ez jókora kihívást jelentett. A filmet Berlinben forgatták, kiváló szereplőgárdával, és minden képéről a profizmus sugárzott. De valami mégsem volt rendben, és ezt talán úgy tudnám a legjobban érzékeltetni, hogy vannak esetek, amikor a kevesebb több lett volna. Pörgős, jó (és szövevényes) történetet kaptunk, mely jól tartotta az arányokat az akciósorok és a főszereplők magánéletére való fókuszálás között. Azonban minden túl harsány benne, a zajok, a hangok, a beállítások heroizáló törekvése, és a nézői érzelmek direkt kisajtolására törekvés egyre inkább az ellenkezőjébe fordul. Ahelyett, hogy egyre jobban bevonódnánk a történetbe, eltávolodunk attól, amelynek legjobb jelzései a fel-felbuggyanó kis kacajok voltak a nézőtéren. A film tanulságainak összegzését szolgáló "vörös farok" pedig elfogadhatatlan, a nézők nem ostobák, tessék csak ránk bízni, hogy mit gondoljunk. Csak azt tudom remélni, hogy erről az útról gyorsan letérünk, és visszamegyünk a koreai film élvezetesebb forrásaihoz.Folytatás itt
Szia! A screening időkkel kapcsolatosan szeretném felhívni a figyelmet szervezői oldalról arra, hogy a filmek beosztása nagyban múlik a terem elérhetőségén. A fesztivállal egy időben ugyanis az Urániának más programjai is voltak, és saját vetítéseik is voltak. 23 film vetítését öt nap alatt nem lehetett másképp megoldani úgy, hogy ne éjfélkor legyen vége (így is volt, ami fél 12-re ért véget), mivel a megadott első időpontok előtt az Uránia termei *foglaltak voltak*. A fesztivál szervezői nem rendelkeznek a termek feletti beosztás lehetőségével. Ahhoz már hónapokkal korábban le kellene foglalni a teljes mozit, ezt viszont nem lehet megtenni, mert a koreai disztribútorok 4-5 hónappal előre nem tudják megmondani, hogy szabad lesz-e a film kópiája. A filmek többsége ugyanis nem DVD-ről megy (a nagytermi filmeknél lehetetlen is lenne minőségileg), hanem Koreából érkeznek a kópiák. Egy filmfesztivál összeállítása nem úgy működik, hogy 6 hónappal előre kitaláljuk, hogy ez a 27 film lesz, majd azon sebtében lefoglaljuk rá az egész mozit. Sajnos ennél jóval bonyolultabb dolog, különösen mivel nem egy filmdisztribútorral kell egyeztetni, hanem sokkal. :) Sajnáljuk, hogy voltak, akiknek választaniuk kellett, hogy melyik filmre tudnak beülni, de úgy gondolom, hogy bőven volt így is választási lehetőség, egy *ingyenes* eseményen.
VálaszTörlés