_____________________
Írta: Ricemegatron Expert
_____________________
A nyitóest még egy, egészen más műfajú alkotással vont be bennünket az animáció globális világába. Az apostol (O Apóstolo) című misztikus történettel, melyet a spanyol Fernando Cortizo rendezett 2012-ben. Az előrejelzések és a korhatár alapján félelmetesebb élményre számítottam, ám a horror borzongása helyett tényleg csak egy sötétebb, gótikus mesét kaptunk, abból viszont egészen élvezeteset. A stop motion animáció figurái rendkívül karakteresek voltak, némelyikük nem titkolt filmes utalást is tartalmazott, amelyek vadászása külön szórakoztató eleme lett a film nézésének, így például nem lehetett nem felismerni Murnau Nosferatujának emblematikus figuráját a kis falu folyton szimatoló papjának alakjában.
A kerettörténet poénosságáért külön pont illeti a filmet: két rabunk egy csatornán át szökve a börtön szögesdrót-kerítése mellett találja magát, ám nincs igazi orientálási lehetőségük, hogy vajon még belül vannak-e vagy már kívül. Így két irányban haladnak tovább, az egyik átmászik a kerítésen, és ezzel visszajut a börtönbe, míg főhősünk az El Camino zarándokútján köt ki. A film végén ő lesz az, aki az események hatására visszamászik a börtön biztonságába, míg korábbi társa éppen akkor emeli le ismét a csatornafedelet, mondván, hogy "kétszer már nem fog hibázni".
A misztikus történetben főhősünk majdnem áldozatul esik egy régi átoknak, de a mesei igazságszolgáltatás az élvhajhász egyházi elöljárót juttatja végül jól megérdemelt poklába. A film szinkronszínészei külön említést érdemelnek, mivel kiváló moziélményt nyújtott az eredeti hang, és sokáig a fülünkben marad a különleges betétdal dallama is. A falu, az erdő, a katedrális misztikus hangulatai rendkívül igényes megvalósításban jelentek meg, melyekben a köd és a szellemalakok kivitelezése igazán ínyenc szépséget hoztak a késői órán a film megtekintése mellett döntők számára. Lehetett volna bátrabban is élni a horror hatáselemeivel, szerintem jót tett volna a filmnek, de így is kellemes borzongással léptünk ki a hideg éjszakába.
Írta: Ricemegatron Expert
_____________________
Az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál évek óta Budapest egyik legizgalmasabb filmes eseménye, amelyen a hazai közönség mély merítési lehetőséghez juthat a világszerte készülő egész estés és rövidfilmes alkotásokból. Az öt nap során vetített filmek mennyisége szinte befoghatatlan, ezért ebből a gazdagságból meglehetősen intuitív alapon választottam ki az általam megnézendőket, így ez a beszámoló messze nem fogja tükrözni a fesztivál kínálatának teljességét.
Az idei vetítések sorát Michel Gondry 2013-as filmje, az Is the Man Who Is Tall Happy?: Animált beszélgetés Noam Chomsky-val nyitotta meg. Noam Chomsky, akit legtöbben a modern, generatív nyelvészet atyjaként ismernek, szerteágazó munkássággal bír, hiszen más területekre (kognitív tudományok, logika, analitikus filozófia) is jelentős hatással volt a gondolkodása. De hosszú életútjának legalább ilyen fontos része az aktív politikai szerepvállalás is, hiszen minden alkalommal szót emelt az USA háborús beavatkozásai ellen.
Nem csoda, ha ez a gazdag életmű nagy hatást gyakorolt Michel Gondry-ra is, aki úgy döntött, hogy egész estés filmet szentel Chomsky sok nézőpontból történő bemutatásának. Természetesen ez szinte lehetetlen küldetés, hiszen másfél órába belesűríteni egy teljes élet alatt kiérlelt gondolathalmazt még esszenciális szinten is lehetetlen. A film fejezetekre tagolódik, melyek azzal is tovább bonyolítják a feladatot, hogy a gondolkodóként ismert Chomsky privát életéről, személyiségéről, identitásáról is megpróbálnak képet alkotni, ám ennek némiképp maga Chomsky áll leginkább ellen. A beszélgetés angol nyelven történik, mely a francia Gondry-nak természetesen nem anyanyelve, ezért számos alkalommal belefutunk nyelvi félreértésekbe, és ezek őszinte megvallása, tisztázási szándékai igazi izgalmai a nyelvészről szóló filmnek.
A film szövege (melyet az eredeti hang mellett magyar hangalámondással, kiváló fordításban élvezhettek a vetítés nézői) rendkívül tömény, leginkább egy tudományos esszéhez hasonló. Ugyanakkor a film tempója és a vállalt feladat nagyságrendje miatt mégis az az ember érzése, hogy nincsenek végigvezetve a gondolatok, és leginkább versenyt futunk az idővel. Nemcsak a film 90 percével, hanem maga Gondry is Chomsky életidejével, erről több alkalommal is szó esik.
Az animáció viszont nem egy gyorsan készülő műfaj, különösen nem az, ha olyan képi gazdagságot választ a rendező, mint ahogyan azt Gondry tette. A beszélgetés alatt Chomskyról csak időnként látunk egy öreg kamerával rögzített mozgóképeket, néha fotókat, de a filmidő többségét Gondry rajzos animációi töltik ki. Ezek hol magyarázzák Chomsky gondolatait, hol kiegészítik azokat, hol Gondry önálló gondolataiként reflektálnak azokra. Azonban némi vizuális túlburjánzásnak esünk áldozatul, amelyek a tudományos igényességgel megfogalmazott gondolatokkal együtt rendkívüli tehertételt jelentenek az azokat befogadni kívánók számára. A film ezért semmiképpen sem egyszeri megnézést igényel, talán többszöri újranézés során áll csak össze mindaz, amit Gondry bele kívánt sűríteni. Hogy valójában Chomsky-ról szól-e a film, vagy inkább Gondry-ról, nálam az is a továbbiakban dől majd el, hiszen a rendező nagy igyekezetében rendkívül hangsúlyosan van jelen végig a film folyamán, de ezt szívesen elnézem neki, hiszen mégiscsak Gondry-ról van szó.
A kerettörténet poénosságáért külön pont illeti a filmet: két rabunk egy csatornán át szökve a börtön szögesdrót-kerítése mellett találja magát, ám nincs igazi orientálási lehetőségük, hogy vajon még belül vannak-e vagy már kívül. Így két irányban haladnak tovább, az egyik átmászik a kerítésen, és ezzel visszajut a börtönbe, míg főhősünk az El Camino zarándokútján köt ki. A film végén ő lesz az, aki az események hatására visszamászik a börtön biztonságába, míg korábbi társa éppen akkor emeli le ismét a csatornafedelet, mondván, hogy "kétszer már nem fog hibázni".A misztikus történetben főhősünk majdnem áldozatul esik egy régi átoknak, de a mesei igazságszolgáltatás az élvhajhász egyházi elöljárót juttatja végül jól megérdemelt poklába. A film szinkronszínészei külön említést érdemelnek, mivel kiváló moziélményt nyújtott az eredeti hang, és sokáig a fülünkben marad a különleges betétdal dallama is. A falu, az erdő, a katedrális misztikus hangulatai rendkívül igényes megvalósításban jelentek meg, melyekben a köd és a szellemalakok kivitelezése igazán ínyenc szépséget hoztak a késői órán a film megtekintése mellett döntők számára. Lehetett volna bátrabban is élni a horror hatáselemeivel, szerintem jót tett volna a filmnek, de így is kellemes borzongással léptünk ki a hideg éjszakába.
Kár, hogy nem voltam ott, de ahogy leírtad szinte láttam magam előtt Az apostolt. Ezt is felvesszük a megnézendők listájára. Kíváncsi leszek mit írsz az Anime Haiku vetítésről :)
VálaszTörlés