[Tévédrámákról] A LOVE TO KILL (2005)

이 죽일 놈의 사랑


KBS, 2005, 16 rész
Műfaj: melodrama
Írta: Lee Kyeong-hee
Rendezte: Kim Kyoo-tae, Kwak Jeong-hwan
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema



Elemzési kísérlet következik, tehát a dráma ismeretét adottnak tekintem. Csak az olvassa el, aki már látta a sorozatot, vagy nem zavarja, hogy a legtöbb részlet a megtekintés előtt kiderül a számára.

Mivel ez a dráma nem tartozik a legújabbak közé, azt hiszem, hogy nyugodtan kezdhetem az utóhatásával, melyet sokan megerősíthetnek az "elszenvedői" közül. Mert rendre arról számoltak be a nézők, hogy hetekkel, sőt hónapokkal később is valami különös fájdalom gyötörte őket, mely évek múltán is előjön, ha erre a drámára gondol az ember. Meg kell erősítenem ezt a tapasztalást, mert bár a magam számára volt a legnagyobb meglepetés, de én sem menekültem meg tőle. Ez valami egészen más volt, mint egy átlagos megindultság, amit egy tévésorozat általában ki tud váltani. Nem is nagyon emlékszem hasonló tapasztalatra, bár talán egyre mégis: furcsa rokonítás, de Oliver Stone The Doors című filmje után éreztem valami hasonló, mély megrendülést.

Csak valami nőies túlérzékenységről lenne szó? Vagy valami sokkal mélyebb dologról? Nem lehet nem gondolni egy irodalmi előképre. Goethe regénye, a Werther szerelme és halála állítólag öngyilkossági hullámot is kiváltott, de ha a hullám csak legenda is, számos, az írás hatására elkövetett öngyilkosság bizonyított tény. Ennek magyarázatára Szerb Antal ezt írta: „A regényben sokkal több van, mint a sablonos szentimentális korhangulat … Goethe a szentimentális és kecses rokokó keretbe belekomponálta a végtelent.”

Az A Love To Kill (továbbiakban ALTK) ugyan se nem szentimentális, se nem kecsesen rokokós, valamiféle végtelen mégis felsejlik benne. Talán az emberi érzelmek végtelensége, a maga sokszínűségében, sorsszerűségében és időtlenségében. Az ALTK műfaja melodráma, és mint ilyen, sokkal inkább a görög tragédiákkal tart lelki rokonságot. Kiemelve közös sajátosságaikból néhányat, rá fogunk jönni a rokonság okára: mindkét műfaj zárt cselekményt tartalmaz, melyekben drámai fordulatok következnek be, egyik sem nélkülözheti a tragikus hőst, aki elkövet valamiféle drámai vétséget, melynek következtében elbukik, hiába küzd a sorsa ellen, a végkifejlet nyomán pedig katarzist élünk át.

A komoly előéletet befutó, végül ponyvák között végző irodalmi melodrámák után a műfaj a filmművészetben is lábra kapott, de a filmes melodráma is kétesebb hírű, mint klasszikus görög őse, mert bár kezdetben a műfaj a művészi kifejezésmód megjelöléseként is érvényben volt, egy idő után belecsúszott a szentimentális, giccses alkotások körébe. De nem teljesen és nem véglegesen, mert a melodráma mint műfaj, vagy a melodrámai hatások, mint hangulati-stiláris eszköztár, újra és újra erőre kap és idomul az adott kor jellemzőihez, vagy a műfajhoz, amelybe szervesen beépül.

A modern filmes melodrámák újjáéledése meglepő módon a koreai filmművészetben különös erővel következett be, mely sajátos ötvözeteket képezett a helyi kultúra számos elemével. 

Az ALTK egy olyan kortárs televíziós melodráma, mely egyszerre tartalmazza a klasszikus játékfilmes melodrámák drámai sűrítményeinek jellemzőit: a noir-hangulatot, a komor és tragikus, szerteágazó történetet, a váratlan, fatális fordulatokat, a végzetes következményekkel járó tévedéseket és vétségeket, a szerelmi vetélkedés sokszögét, a szenvedélyek viharát, a küzdelmet a végzet felé rohanó sors ellen, valamint a tragikus végkifejletet - mindezt azonban a sorozatokra jellemző, hosszabbra nyújtott és kissé epikusabb formában, amely azonban megtartja a monológok szerepét és az érzelmi feszültségek fokozására megszólaló zenék használatát. Utóbbira utal a melodráma neve is: a "melosz" zenét, míg a "dráma" színdarabot jelent, összességében tehát zenés drámáról van szó. 

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy a melodrámát nem is olyan könnyű megítélni, mert bár érvényben van vele szemben egy megvető előítélet, ha közelebbről megnézzük, hogy hány elismert és kvalitásos alkotásnak lényegi eleme, akkor már zavarba jöhetünk. Folytonosan keresik is azt a választóvizet, mely elkülöníti az értékest az értéktelentől. Egyike ezeknek az a próbálkozás, mely a különbséget abban látja, hogy míg egy görög tragédia hőse aktívan küzd a sorsa ellen, és éppen e küzdelembe bukik bele, ami kiváltja a megrendülésünket, addig a melodrámai hősök mélyen szenvedve, de inaktív módon megadják magukat a sorsuknak, ezért sokkal inkább csak sajnáljuk, vagy akár meg is könnyezzük őket. Az ALTK vizsgálata különösen érdekes lesz ebből a szempontból.

A drámát a KBS2 televízió gyártotta és mutatta be 2005. október 31-én, a 16 rész sugárzása karácsony előtt ért véget. Nem tudjuk, hogy december 20-án esett-e a hó Koreában, de az utolsó epizód havas képei biztosan nem álltak szemben a téli évszak hangulatával. 

A drámát Lee Kyung-hee írta, aki két évvel korábban a Sang-doo, Let's Go to School! című sorozattal alapozta meg hírnevét. A sorozat rendezője Kim Kyoo-tae, akinek ez a második drámája. A kilencedik résztől lép be mellé Kwak Jeong-hwan, akinek ez az első rendezőként jegyzett munkája, de korábban a Sang-doo segédrendezője volt. Az ALTK zenéjét Choi Seong-kwon és Kim Ji-soo zenei rendezők, valamint Choi In-hee jegyzi.

A dráma címe

A dráma eredeti, koreai címe '이 죽일 놈의 사랑', angolul pedig 'A Love to Kill' lett a hivatalos fordítás, ami magyarul szó szerint azt jelenti, hogy 'egy szerelem, hogy megöljön'. Magyarul ennek irodalmibb változata lett az elterjedt 'Gyilkos szerelem'. Ugyanakkor feltűnt, hogy a Naver koreai szótárában a '죽일 놈' nemcsak gyilkos embert, hanem gazembert, hitvány, nyomorult alakot is jelent, sőt dalcímként guiltynek, bűnösnek is fordították. Tehát véleményem szerint lehetséges a címet szó szerint ''egy gazember/hitvány alak bűnös szerelme'-ként fordítani, ezt ugyancsak költőibbé téve "Bűnös szerelem"-ként, Bár csak árnyalatnyi eltérésnek tűnik, mégis ez utóbbi talán teljesebben kifejezi a dráma egészét.

Szinopszis

Bokgu kegyetlenül szakít valódi szerelmével a zűrös életű, nagyhangú lány, Dajeong kedvéért, aki megmentette őt egy tűzeset során. A férfi K-1 harcos, aki tíz éve keresi eltűnt bátyját, Mingut. Amikor a testvérek újra találkoznak, Mingu az öccse szeme láttára váratlanul öngyilkosságot követ el. Ezt korábbi, színésznő szerelme miatt teszi, akinek éppen hírül veszi eljegyzését. Nem hal meg, de agykárosodást szenved, mozgás- és beszédképtelenné válik, aki csak egykori szerelmének fényképére ad érzelmi reakciót.

Bokgu bosszút forral a színésznő, Eunsuk ellen, mert olyan kép áll össze a számára, mely szerint Eunsuk és családja mélyen megalázta a bátyját azzal, hogy a szerelmes férfit önkéntes távozásra bírták Eunsuk életéből, mivel a színésznő sikereinek akadályát látták az egyszerű, munkás fiatalemberben, aki pedig korábban komoly szolgálatokat is tett a családnak. Bokgu testőrként elszegődik a színésznő mellé, és bátyja naplóját felhasználva, lépésről lépésre haladva megismétli Mingu udvarlását, ezzel összezavarva, majd magába bolondítva az érzelmi vákuumba került nőt.

Dajeong eközben pénzt zsarol ki a színésznőtől Mingu nevében, amivel Bokgut akarja segíteni a kórházi költségek fedezésében. Emiatt Eunsuk azt hiszi, hogy Mingu elárulta őt, és pénzért tűnt el az életéből.

Váratlanul színre lép egy gazdag chaebol-örökös, Kim Joonsung, akinek Eunsukkel lekapott, félreérthető, in flagranti képei beterítik a médiát. Apja haragját a férfi úgy akarja orvosolni, hogy magával kötendő házasságra kényszeríti és a cégbirodalom szolgálatába állítja a lányt. Eunsuk ellenállásának letörésére és családja támogatásának megnyerésére kíméletlen harcot indít, melyben hatalmával egyszerűen ledózerol minden akadályt. Azonban az új testőr, Bokgu még rajta is kifog, hiába igyekszik minden módon megalázni a férfit, nem kímélve annak élettársát sem. A két férfi között ádáz harc dúl Eunsuk szerelméért, melynek kimeneteleként Bokgu megszökteti a lányt az eljegyzés elől, majd azt követően romba dönti a lány érzéseit, elmondva neki, hogy csak szórakozott vele.

Bokgu mindvégig gondoskodik bátyjáról, akit elszántan igyekszik életben tartani. Mingu valódi sorsáról Eunsuk nem tud semmit. A lány ezért továbbra is kétségbeesetten kering Bokgu körül, hogy megtudja tettének valódi okát, aki végül elárulja, hogy ki a bátyja, ezzel teljessé téve a bosszúját. Hiszen Eunsuköt így nemcsak érzelmeiben alázza meg, hanem a botránnyal a színésznő szakmai hitelét is megsemmisíti, ezzel éppen olyan senkivé téve őt, mint ahogyan azt a bátyjával tették.

Csakhogy Bokgu sem maradt érintetlen a lány szerelmétől, döbbenten ismeri fel, hogy beleszeretett Eunsukbe. Rémülete akkor teljesedik ki, amikor rájön, hogy fatális tévedés áldozata lett, a valóság teljesen más, mint ami őt bosszúállásra vezérelte. Eunsuköt így ártatlanul tiporta el, bátyja érzéseit is beszennyezve ezzel. Eunsuk látogatni kezdi Mingut a kórházban.

A lány iránt egyre valódibb érzéseket tápláló Joonsung is értesül arról, hogy mi történt Minguval, és megérti Bokgu indítékait, bocsánatot is kér tőle, mert belátja a felelősségét Mingu sorsának alakulásában.

Váratlan fordulatként Mingu felébred a kómából, és Bokgu nem lát más lehetőséget, minthogy távol tartsa maguktól Eunsuköt, ezért elrejti a bátyját a lány elől, aki kitartóan keresi a férfit. Bokgu később azt hazudja neki, hogy Mingu meghalt. Bokgu kegyetlen tette ellenére Eunsukben nem haltak el az érzések, továbbra is mélyen szereti a férfit, akinek meg is bocsát. Véletlenül derül ki a számára, hogy Mingu él, sőt állapota annyira javult, hogy Bokgu hazavihette őt otthoni gondozásra.

Mingu és Eunsuk végül találkoznak egymással, és a nő úgy dönt, hogy a hozzá ragaszkodó Minguval új életet kezd, akit kárpótolni akar mindenért. Bokgu eközben egyre inkább foglya lesz önfeladó kapcsolatának, nem tud és nem is akar menekülni Dajeong fojtogató ragaszkodásából. Testvérével is csak hosszabb szünet után találkozik újra, amikor egyértelművé válik mindenki számára, hogy Eunsuk és közte erősebbek az érzések, mint ami a tényleges társukhoz fűzi őket. Hiába próbálják eljátszani a két testvér és a szinte sógornők családi négyesét.

Senki nem tudja, hogy Mingu a kórházi éber kómája alatt mindent értett Bokgu neki tett vallomásaiból, és most is rájön a valóságra. Mivel nem tud beszélni, csak agresszív módon képes kifejezni, hogy mit szeretne elérni, de ezt a többiek nem értik meg. Az egyre kezelhetetlenebb férfi gondozása felőrli Eunsuk erejét, amit Bokgu nem tud elviselni. Mégis megpróbálják erőszakkal elnyomni az érzéseiket, megfogadva, hogy nem lesz többé közük egymáshoz. Azonban Mingu váratlanul meghal.

Elszakadva egymástól, Eunsuknak és Bokgunak külön-külön kell feldolgoznia a kapcsolatot, mely Minguhoz fűzte őket. A trauma és egymás hiánya azonban önpusztító hajlamokat ébreszt mindkettejükben, míg Eunsuk anorexiás tüneteket produkál, Bokgu kemény alkoholizálásba kezd. Eunsuk mellett ismét ott van Joonsung is, aki jelentős változáson ment át, birtoklási vágya helyébe valódi szeretet is ébredt benne Eunsuk iránt, és ő az, aki elsőként megérti, hogy Eunsuköt és Bokgut olyan erők vonzzák egymáshoz, melyeknek sem ő, sem Dajeong nem tud útjába állni. Ezért egymáshoz vezeti Bokgut és Eunsuköt.

Bokgu elárulja a lánynak bátyja utolsó kívánságát, mellyel egymáshoz akarta a szerelmeseket láncolni. Ekkor válik mindkettejük számára világossá, hogy Mingu mindenről tudott, és milyen poklot állhatott ki az ébredése után. Mivel így kétszeresen is bűnt követtek el Mingu ellen, ennek terhe vállalhatatlan Bokgu számára. Ám hiába igyekeznek egymástól független, "normális" életet élni, mindig összetalálkoznak az útjaik. Mielőtt elfogadnák a sors rendelését, egyetlen boldog napot engedélyeznek maguknak, majd végleg elválnak egymástól. 

Úgy tűnik, hogy Eunsuk sorsa révbe ér Joonsung oldalán, sőt a szakmájához is visszatalál, míg Bokgu is új életet kezdhet Dajeong nélkül, aki végre belátja, hogy mekkora bűnt követett el Bokgu ellen. Hirtelen mégis Eunsuk eltűnéséről érkezik hír, akire Bokgu talál rá a boldog napjuk helyszínén, ahol végül mindkettejük sorsa beteljesedik, halálukban találnak végleg egymásra. 

A dráma szerkezete

Ha megpróbálunk a 16 részen belül kisebb összetartozó egységeket kijelölni, akkor az alábbi szerkezet rajzolódik ki, mely érdekes módon emlékeztet egy színjáték struktúrájára. A viszonylag hosszú kibontakozás "felvonását" két rövidebb szakasz követi:

Nyitány és expozíció (1-2. epizód)
    Előtörténetek, a konfliktus keletkezése: a bosszú megfogalmazódása

Első felvonás (3 - 10. epizód)
    A cselekmény kibomlása: a bosszú kivitelezése és beteljesítése

Második felvonás (11-12. epizód)
    Fordulópont: a fatális tévedés felismerése, kölcsönös belátások és bocsánatkérések
    Új, független élet kísérlete hazugság árán: Mingu elrejtése Eunsuk elől

Harmadik felvonás (13-15. epizód)
    Új élet a valóság talaján: Eunsuk és Mingu közös élete
    Mingu halála és a végakaratának következményei 

Epilógus (16. epizód)

Az egyes epizódok felépítése

Az alábbiak az általam ismert változatra vonatkoznak, meglehet, hogy a különböző kiadások (eredeti televíziós sugárzás, DVD-változatok) másfajta szerkesztést is tartalmaznak. 

Az egyes részek egy-két perc eltéréssel 60 percesek, kivétel az első epizód, amely majdnem 69 perc időtartamú, mivel az egy zenére komponált lírai nyitányt is tartalmaz.

A többi epizód in medias res kezdődik, tehát főcím nélkül, csak a fejezetek sorszámát és a stáblista kiemelt feliratait mutatva. A főcím jóval később lesz látható, és részenként más-más helyen bukkan fel, többnyire a 10. perc táján, vagy akár jóval később is. Több epizódban azonban nem is látható.

Minden rész elején a megelőző, főbb történések összefoglalóját láthatjuk. Az adott epizód történései időrendben követik egymást, melyek közé belső gondolatok vagy déjà vu érzések kivetülései, valamint olyan flashbackek ékelődnek, melyek korábbi történéseket mutatnak be. Ezek többsége fekete-fehérben játszódik, elsősorban azok, melyekben Mingu naplójának leírásai elevenednek meg. Bár nem teljesen következetes a fekete-fehér megkülönböztetés használata, ezek hozzájárulnak a sorozat noir-hangulatának kialakításához.

A jeleneteken belül vagy azok átkötésében a vágások számtalan lírai vagy éppen drámai összeköttetést eredményeznek. A rendező előszeretettel használja az oly módon összemontírozott képeket, melyekben a szereplők különböző történések részesei, mégis úgy tűnik, mintha ugyanazon a helyszínen lennének, vagy egymással állnának kapcsolatban. 

Nagyon szép példákat látunk erre az első epizódban, például a vízbe ugró bankárlány mentésekor. Úgy érezzük, hogy Bokgu és Eunsuk egymás felé úszik a víz alatt és Bokgu átkarolja a színésznőt, ám a vízből kiemelkedő kamera már a bankárlányt mutatja Bokgu vállán. 

Két példa a jelenetek összekapcsolására: 1) A Mingut kereső Eunsuk kétségbeesetten kiáltja a férfi után: "Kang Mingu, te szemét!" - amire Bokgu fordul vissza, aki bátyja szavait hallja magában. 2) Joonsung dühében az autójára csap, melynek dörrenésére a más helyszínen lévő Eunsuk sikolt fel. 

Ezekkel a megoldásokkal azt éri el a rendező, hogy folytonos képi kapcsolat teremtődik a szereplők között, sokszor nem is csak a két látható résztvevő között, hanem megidézve az őket összekapcsoló harmadik személyt, többnyire Mingut. 

Emlékezetesek azok a megoldások is, amikor nem tudjuk pontosan eldönteni, hogy mi váltja ki a reakciót: például Bokgu éppen behúzni készül a Dajeongot megkörnyékező férfinek, miközben váratlanul feltűnik Mingu - Bokgu ökle pedig szétzúz egy tükröt, a nézőkre bízva, hogy kinek is szólt az indulatos öklözés.

Az epizódok végét a következő rész előzetesei zárják, minden alkalommal feszült kíváncsiságot kiváltó, tökéletes cliffhangerrel, és természetesen a teljes stáblistával.

Nyitány

A sorozat 2 és fél perces hangulati alapozása az első rész jeleneteinek kivonatából készített lírai kompozíció. Az érzelmes zenére a folyóparti fűben heverő Bokgut látjuk, aki ujjain át nézve először a napot figyeli, majd fűbe hulló kezével mintha el szeretne érni valamit. Eunsuk a homokos tengerparton fekszik, keze ugyanúgy szeretne megérinteni valamit - talán Bokgut. aki visszatükrözi a mozdulatát. A képek egyszerre szólnak vágyakozásról és elválasztottságról.

A főcím változatai

A szokatlan és különböző helyeken megjelenő főcímnek több változatát is látjuk. A színes és fekete-fehér, drámai zenére váltakozó képeken Bokgu követi Eunsuköt, akivel szembefordulva végül ráemeli a pisztolyát. Az 1-7-8. részben azonban nem dördül el lövés. A 2. részben halljuk a lövés hangját, melyet követően egy fátyol hullik alá az égből. A 12. részben a lehulló fátyolra rázuhan a pisztoly is, Eunsuk és Bokgu arcán pedig legördül egy-egy könnycsepp. A többi részben nem látni semmilyen főcímet, kivéve a 4. epizódot, melynek szintén a 12. perce körül ezektől teljesen elütő lírai összeállítást láthatunk főcímként a négy főszereplő közeli képeivel, majd az ölelkező Eunsukkel és Bokguval.

A dráma társadalomképe

A történet szereplői nagyjából három csoportba rendezhetők, melyek mindegyike egy-egy főhős közegét alkotja. Ezek a csoportosulások a társadalmi hierarchia más-más lépcsőfokain helyezkednek el. Mindannyian ugyanannak a városnak a lakói, de világok választják el őket egymástól.

A legalacsonyabb státuszt a Bokgu, vagy méginkább Dajeong körül látható emberek képviselik. A szegényes házban egy furcsa összetételű társaság lakik, a bokszedző és édesanyja, valamint Dajeong és még három másik sportegylethez köthető fickó, köztük Bokgu is. Életvitelük leginkább a falusi életet idézi, lavórban mosakodnak az udvaron, melegítik a vizet, mellyel takarékoskodni kell. Családi háttér nélküli fiatalok, akik leginkább egymásra számíthatnak. Míg a fiúk az edzőteremhez kötődnek és vélhetően az ott szerzett bevételekből élnek, addig Dajeong sokkal kétesebb tevékenységet űz a pénzkölcsönzéssel. A társadalom peremvidéke és marginalizálódott helyzet jellemzi őket, melyben nem nehéz az alvilággal való érintkezés sem. A dráma egyéb szereplői nem ritkán megvetően nyilatkoznak róluk. Ugyanakkor Bokgu itt is erősen kívülállónak tűnik, mintha csak Dajeong kapcsán került volna közéjük, de nélküle teljesen otthontalan, nincs hová mennie.

A középosztályt a dráma Eunsuk családján keresztül láttatja, akik már rendezett viszonyok között élnek. Saját családi házuk van és biztosnak tűnő bevételeik. A legnagyobb veszély belülről leselkedik rájuk a mostohaanya képében, aki mohón igyekszik egyre feljebb kapaszkodni a társadalmi ranglétrán, és ezért meggondolatlan cselekedetekre is képes, mellyel romba is dönti nehezen felépített életüket. Nem okoz gondot számára az sem, hogy másokat kihasználjon majd eldobjon. Még anyai szeretetébe is simán belefér a gyerekei boldogságának beáldozása a jólétük érdekében. Bár a családtagok nem igazán értenek egyet vele, mindegyikük megvásárolható, könnyedén behódol a váratlanul feltűnt gazdag fickó akaratának. Ezért valójában a "felkapaszkodottság" jellemzi őket legjobban, semmint egy stabil középosztálybeli mentalitás.

Joonsung és családja képviseli a társadalmi hierarchia csúcsát. A chaebol-örökös azonban talán a legkisebb mozgástérrel bír parancsoló apja akaratával szemben. Minden lépését az apának való megfelelés vezérli, akitől nem tanult el mást, mint birtokolni és parancsolni. Az előkelő kulisszák között zajló, merev etikett szerint élt élet azonban tele van felszín alatti háborgással is.  

Minden egyes magasabb pozícióban lévő ember úgy gondolja, hogy irányíthatja az alatta állók életét, akiknek kötelességük lenne megfelelni az akaratuknak. Eunsuk és Joonsung ilyen értelemben lázadó figurák, akik szétszakítják a családi rend béklyóit. Bokgu pedig maga a felforgató elem, aki felrúg minden szabályt maga körül. A lázadásaik vissza is hatnak a közegükre: a sikertelen elfojtási kísérletek után ha nem is születik meg a megértés és az elfogadás irántuk, a szabálytalanságuk időleges eltűrése bekövetkezik. Természetesen a nyugalmat minden egyes közegben a látszólagos visszarendeződés jelenti. 

Mivel szerelmi történetről van szó, elsősorban a drámából kiolvasható férfi és női szerepekkel kapcsolatos képet lehet vizsgálat alá vennünk. Meglehetősen tradicionális kép rajzolódik ki előttünk, mert nem látunk független, a saját életükért felelős, döntési szabadsággal rendelkező fiatalokat. A családban élők a szülők elgondolásainak és követeléseinek hálójában vergődnek, akiket a megfelelő, a család számára is legnagyobb előnyöket biztosító házasság elgondolásai vezérelnek. Még az ettől mentesülő Dajeong szeme előtt is folyton az esküvő lebeg, melytől Bokgu sem berzenkedik, csak talán más oldalán élné meg szívesebben. 

A dráma nagyítóján át nézve úgy tűnik, hogy 2005-ben még a gondoskodó, egyszerre romantikus és pragmatikus képzeteket tápláló férfiban, valamint a házasságban kiteljesülő nőben testesültek meg a szabályszerűségek, míg ezek áthágása deviáns viselkedésnek minősült. Ilyen értelmezésben a dráma azt a fontos üzenetet is közvetíthette, hogy a boldogság magasabb rendű érték, mint a vagyon és a hatalom.

Karakterek és jellemfejlődés

Kang Bokgu (Jung Ji-hoon Rain)

A dráma férfi főszereplőjéhez méltóan rendkívüli bonyolultságú karakter. Nagyon hallgatag, mindig be van zárva a saját világába. Gyermekkorából az alacsony önértékelést és az agresszív hajlamokat hozta magával. Többször előfordul, hogy drasztikusan visszautasítja, ha valaki a védelmére akar kelni, mert arra érdemtelennek tartja magát. Tele van bűntudattal, amit a dráma kezdetben a kísértő gyerekdalban fejez ki, majd ennek helyébe lép Eunsuk világot betöltő sírása - Bokgu mindkettő elől fülére tapasztott kézzel menekül. Az első jelenetekben a hallgatagsághoz lelassult mozgás és elhanyagolt külső is társul, Bokgu pedig nem is kommunikál, hanem szavakat, félmondatokat köpköd ki magából. A K-1 mérkőzéseken tehetséges, de nagyon kegyetlen, egy ideig csak az ellenfeleivel, majd végül saját magával. Fontos pillanat, amikor az öltözőben megkérdezik tőle, hogy mi a célja az életének, és a válaszként adott lekezelő gesztus mellett valójában fogalma sincs, hogy mit mondjon. Filmbeli ragadványneve '개 복구' (Kae Bokgu), melyben a '개' kutyát jelent, 'kutya komisz/ebadta' értelemben.
Bátyjának balesete csak még mélyebbre taszítja, fordulatot a bosszú gondolatának megfogalmazása hoz az életében. Ettől kezdve életre kel, teljesen vitalizálódik. Külsőleg és lelkileg is összeszedi magát, és megjelenik a céltudatos Bokgu. A bosszú következetes végigvitelének eszelős elszántsága és a közben támadó érzelmei rendkívül széles skálán játszanak, kifejezve a bizonytalanságait és azok hárítását is. Minguval szemben meglátjuk a gondoskodó, aggódó, bátyja elvesztésétől rettegő énjét. Megismerjük azt a játékos és kedves ötlettárat is, melyet a testvére életben tartására képes mozgósítani. Miközben kérlelhetetlen és pimasz ellenfele szerelmi vetélytársának, a meghódítani kívánt nővel szemben figyelmes és gyengéd, még ha kezdetben csak hazudja is azt. Bokgu a látszat ellenére nagyon mélyen érző ember, akinek belső ösztönei már sokkal korábban megsúgják, hogy rossz útra tévedt, mielőtt arról bizonyságot szerezne.

Kicsit bemocskoltam magam - mondja Dajeongnak, és mégis tiszta lélekre vall, ahogyan nem képes szerelmet hazudva megcsókolni a lányt. A melodrámához illően saját érzéseit monológokban fogalmazza meg, melyek hallgatósága mindig a testvére, bár Bokgu azt gondolja, hogy nem jutnak el hozzá a szavai.
A tragikus hiba után Bokgu ismét átalakul, két lábon járó néma fájdalommá és vezekléssé válik, bár ezt ismét közönyös külső mögé rejti. A páncélját most csak a karaoke alkoholgőzös énekléseivel tudja áttörni, a dalokban szólalnak meg valódi, titkolt érzései. De még így is támaszt tud nyújtani Mingunak, Eunsuknek és Dajeongnak is. Kétszeres szerelmi boldogtalansága (a vállalt kapcsolat Dajeonggal, akit nem szeret, és az elutasított kapcsolat Eunsukkel, aki a valódi szerelme) a saját penitenciája, de időnként mégsem képes elrejteni a sors kegyetlensége miatti dühét és elkeseredettségét, mint azt láthatjuk a magányosan kosárlabdázó jelenetben is.
Jung Ji-hoon olyan teljességgel kelti életre Bokgut, hogy saját lénye eltűnik a karakter mögött, vagy úgy is mondhatjuk, hogy teljesen feloldódik abban. Ezért Kang Bokgu saját jogán marad meg az emlékezetünkben, mintha nem filmes karakter lenne, hanem valós személy. Nagyon nagy utat jár be a drámában: elsősorban megtanul valóban szeretni, küzdeni és lemondani, valamint felnőtt módon számot vetni életének árnyaival. Sorsa és döntése végzetes, de valódi tragikus hősként fogunk rá emlékezni.

Cha Eunsuk (Shin Min-A)

Miként Bokgu, Eunsuk is megjárja a maga poklát. Ragyogó színésznőből egycsapásra lesz méltatlanul becsapott szerelmes, aki szinte ugyanakkor játékszerévé is válik egy gazdag férfinak. Nem sejtheti, hogy éppen attól fenyegeti a legnagyobb veszély, akibe kizsarolt érzelmi mélypontján kapaszkodni szeretne, és elhinni, hogy valaki végre őszinte érzelmekkel fordul feléje. Shin Min-A ragyogó tud lenni az imádott sztár szerepében, szemtelenségével képes falhoz állítani a nyomuló chaebol-örököst, és ártatlanságával el tudja varázsolni az iránta gyűlöletet tápláló Bokgut. Bájosságából mit sem veszít a részegség vagy az érzelmi lepusztultság és a nyomában keletkező pszichés betegségek állapotaiban sem. Bár megjelenését tekintve inkább naivának gondolnánk, a dráma mégis egy sajátos 'végzet asszonya' szerepet rótt rá, hiszen akaratlanul is három férfi életét dönti romba. Annak ellenére, hogy teljesen nélkülözi egy vamp karakterisztikáját, mégis hihető ez a képessége. Eunsuk is vezekel Minguval szemben, és érzelmileg belerokkan a Bokgu iránt érzett meddő szerelembe. A végtelen sok sírás között azonban fel tud ragyogni a lénye a szerelem boldog pillanataiban. A karakter lelki érése éppen a három férfival megélt különböző kapcsolatban történik, melynek eredményeként Eunsuk képes méltányolni Bokgu kegyetlen döntését, sőt bocsánatot kérni Dajeongtól, aki pedig ártott is neki. Bár Shin Min-A talán kicsit több klisével játszik, az általa megformált Eunsuk méltó párja Jung Ji-hoon keserű Bokgujának.

Kim Joonsung (Lee Ki-woo)

A chaebol-örökös kezdetben a dráma legellenszenvesebb alakja, akinek a botrány utáni minden lépése merő aljasság. Fogalma sincs sem az életről, sem a szeretetről, és amikor mellét döngetve állítja, hogy már szerelmet is érez, képtelenség hinni neki.
A dráma egyik pontján a következőket mondja Bokgunak:

"Egy férfi léte akkor indokolt egy nő életében, ha képes tenni valamit a nőjéért. Én Cha Eunsuköt még a mostaninál is jobbá tudom tenni. Szerintem a férfinak ilyenkor van ott helye."

Adhatnánk ennek romantikus értelmezést is, de mégis süt belőle a másik lenézése éppen úgy, mint ahogy a nő tárgyiasítása. Joonsung azonban nem feneketlenül gonosz, csak rosszak voltak a tanítómesterei. Első döbbenete akkor következik be, amikor rájön, hogy személyes felelőssége is van Mingu, és ennek következtében Bokgu sorsának alakulásában. Díjazandó, hogy képes bocsánatot kérni és visszavonulni Eunsuk életéből. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy valaha is érez valódi szerelmet Eunsuk iránt, de az biztos, hogy a számára ismeretlen, elemi erejű vonzalom Bokgu és Eunsuk között lenyűgözi és vágyat is ébreszt benne. Azonban képes belátni a korlátait, sőt segítségére lenni nemcsak a lánynak, hanem Bokgunak is, aki nemcsak egyszerűen föléje nő, de kivívja ámulatát is. Lee Ki-woo ártalmatlannak tűnő, simaképű megjelenése ellenére meg tudja mutatni a férfi undorító és felbőszült arcait, éppen úgy, mint a nemesebb jellemvonásait is. 

Han Dajeong (Kim Sa-rang)

Dajeong sem könnyű karakter. Idegesítően kiállhatatlan, folytonosan perlekedő, indulatból cselekvő, akinek a megfontolás nem erőssége. A munkájában alantas eszközökkel dolgozik, melyeket gátlástalanul bevet Eunsuk megzsarolása esetében is. Mégis ő a biztos pont Bokgu számára, az otthon melege, ahol mindig van étel és meg lehet húzódni. Dajeongnak van egy ártatlan lénye is, és vannak mélyebb érzései Bokgu iránt, de ezek a saját bizonytalanságával társulnak, ezért nem ereszti a férfit. Eljátssza, hogy hisz Bokgunak, és a végsőkig elmegy a kisajátításáért. Mivel rossz úton jár, folyton megszégyenül, és csak akkor engedi el a férfit, amikor már teljesen tehetetlen vele szemben. Kim Sa-rang a csinos lányt végtelenül ellenszenvessé és ártatlanul szenvedővé is tudja tenni, egyszerre megmutatva azokat az ellentétes erőket, melyek a lányban lehúzzák vagy felemelik Bokgut.

Kang Mingu (Kim Young-jae)

Azon ritka karakterek egyike, aki úgy befolyásolja egy dráma egészét, hogy fizikailag alig vesz részt a látható történésekben. Minguról főként a naplójából és mások visszaemlékezéseiből tudunk meg lényeges dolgokat. A filmes valóságban az események nagy része alatt kómában fekvő férfit alakító színész ezekben a flashbackekben kap játéklehetőséget, egészen a 11. részig. Szimpatikus, jóérzésű, kissé álomvilágban élő fiatalember képe rajzolódik ki, aki önzetlenül segít szerelme családjának. Ugyanakkor harcképtelen, egyszerűen nem is küzd a szerelméért, szemben Eunsukkel, aki kitartóan nyomoz utána. Hiába a bánatból elkövetett öngyilkosság, valójában az inaktivitásával vált méltatlanná Eunsuk szerelmére, ami megkérdőjelezi életfelfogásának helyességét, mely a testvérével való szakításhoz is vezetett.  Bokgu elhagyása után következetes a távolságtartásban, mégis örömmel tölti el a testvérével való újbóli találkozás. A kómából való ébredése után megindító a belső, tökéletes érzékelési képessége és az akadályoztatott kifejezésbeli lehetőségei között feszülő szakadék. Ezért válik a dráma legmegkínzottabb szereplőjévé, aki nem tudja átsegíteni az általa szeretett embereket a gyötrődésükön. A végakarata őszintén táplálkozik a jó szándékából, de mint fiatalkorukban, ekkor sem érti testvére lelki működését, ezért elvéti a megoldást, ezzel kényszerpályára állítva Bokgut.  Kim Young-jae már a kómában lévő állapotban is kivételes színészi teljesítményt nyújtott a testének öntudatlan ernyedtségével, amellyel átengedte magát Bokgu ápolásának. Az ébredés után érzékeltetni tudta a testi regenerálódás fokozatait, mindig az adott képességekhez illesztve az érzelmi kifejezéseket. Nem lehet elfelejteni azt a kétségbeesett küzdelmet, amelyet sírásával, hisztérikus kitöréseivel mutatott, hogy megértesse magát a környezetével. Elképesztő mimikával és gesztusokkal próbálta áttörni az értetlenség falát, miközben az öröm pillanataiban még ebben a korlátozottságban is oldottá tudott válni.

Mellékszereplők

A sorozat sok mellékszereplője egysíkú figura, akiknek a történet kitöltésében van szerepük. Ilyenek a Joonsung környezetében található alakok, beleértve az uralkodó hajlamú, folyton haragos apát (Lee Soon-jae) is, vagy az Eunsung mellett feltűnő személyi titkár-féle lányt is (Kang Rae-yeon), aki viszont napsütéses karakter. A Bokgu melletti bokszolótársak sem nagyon részletezettek, viszont sokszor ők beszélnek a hallgatag Bokgu helyett, fontos információkat átadva ezzel. Ugyanakkor betöltik a sorozat komikus figuráinak szerepét is, replikázásukkal, esetlenségükkel humort csempészve a nem túl vidám hangulatú drámába. 

Részletesebb jellemrajzot az alábbiak kapnak:

Misook (Kim Dae-jin), aki Bokgu barátja, és reménytelenül szerelmes Dajeongba. A piperkőc, folyton siránkozó, önállótlan alak Bokgu leghűségesebb csatlósa, aki mélyen átéli Bokgu és Dajeong érzéseit, nagyszájúan, de mégis tapintatosan háttérbe vonulva. 

Eunsuk mostohaanyja (Yoo Hye-ri) egy végtelenül maníros, képmutató és nagyravágyó nő, akit nem sokra tartanak a gyerekei sem, ám végül minden bűne megbocsáttatik néhány krokodilkönny hullatásának árán, ki tudja, miért. Még akkor sem, ha azt mondja, hogy szégyelli a tetteit.

Eunsuk apja (Park In-hwan), aki a mostoha méltó párja. Pipogya alak, aki nem mer konfrontálódni senkivel, hiába látja helyesen, hogy mi történik. Hogy a karakter mesterkélt megírásának, vagy a mostoha ellenszenves jellemének tudható-e be, nehezen eldönthető, de ennek az apának a teátrális könyörgése sem hiteles, mellyel valójában a lányát a chaebol-fiú karmai közé taszítja.

A karakterek közötti viszonyok 

A melodráma természetesen szerelmi kapcsolatokra épül, melyekből ezúttal az átlagosnál bonyolultabb rendszert kapunk. A különböző szerelmi háromszögek egyúttal a dráma különleges többlet-rétegét is képezik, mivel minden háromszög a szerelmi kapcsolatok különböző típusát képviseli. Ha feltételezzük, hogy a bosszú ellenére Bokgu és Eunsuk között egyenrangú, egymás iránt azonos erővel áradó érzelem születik, akkor az összes többi kapcsolatot ehhez képest valamiféle elvétés jellemzi.

Az első háromszög Mingu - Eunsuk - Bokgu hármasságában rajzolható le. A két testvér még ha nem is nyilvánvalóan, de vetélkedik egymással. Mingu és Eunsuk, valamint Bokgu és Eunsuk kapcsolata is valójában kétfázisú. Láthattuk, hogy az első szakaszban az előbbi páros nem egyenlő erővel küzdött egymásért. Mingu elvétése az volt, hogy a szerelmet összetévesztette az önfeláldozással, és ezzel tehetetlenségre kárhoztatta Eunsuköt, zátonyra futtatva a kapcsolatukat. Bokgu és Eunsuk kapcsolata hazugságra épült, melyet a bosszú nélkül is nehéz lett volna folytatni. A második szakaszban a vezeklés és a lelkiismeretfurdalás dominál Mingu és Eunsuk kapcsolatában, melyből nem születhet újjá a régi szerelmi érzés, míg Bokgu és Eunsuk jegelni próbálja érzéseit, amely önpusztításhoz vezet. Bokgu és Mingu ilyen viszonyok között nem békélhet meg őszintén egymással.

A második háromszög tagjai: Eunsuk - Bokgu - Joonsung. Ebben a háromszögben a két férfi vetélkedése zajlik, mely a kezdeti megvetéstől, a megalázáson és az ökölharcon át végül elvezet egy kiegyezésig, melyben a férfiak respektálni tudják egymást. Joonsung szerelemnek gondolt érzése ismét egy elvétés, mert a birtoklásvágyat téveszti össze a valódi szeretettel, ezzel alárendelt és kiszolgáltatott helyzetbe hozva Eunsuköt.

A harmadik háromszög Bokgu - Dajeong - Eunsuk között jön létre. Daejong és Eunsuk is vétkezik egymás ellen, és a történet megfelelő pontjain mindketten bocsánatért folyamodnak egymáshoz. Bár Dajeong tudatában van annak, hogy egyoldalúak a Bokgu iránti érzései, mégis foggal-körömmel ragaszkodik a férfihoz. Valójában érzelmi zsarolással manipulálja, folytonosan apellálva Bokgu szánalomból és hálából fakadó önfeláldozására. Figyelemre méltó Dajeong és Misook egyik párbeszéde, mely árulkodik a tudatosságról, ami olyan bűn, amelyre nehezen adható felmentés - bár a drámában Dajeong az alkotók részéről megússza végső belátásának méltánylásával:

Dajeong: Tudod, mi az, amit sosem lenne szabad hagynunk? Engedni, hogy a szerelmünk                    szánjon bennünket. Nem azt, hogy szeressen, hanem azt, hogy szánjon.

Misook:   Nem ugyanígy érez Bokgu irántad?
Dajeong:  De. Ugyanez a helyzet vele is.

Drámai tévedések, vétségek és tragikus fordulatok

Az ALTK történetét többször befolyásolják olyan félreérthető vagy rosszul értelmezett helyzetek, melyek rossz irányba terelik a szereplők útját. Kiemelve ezek közül néhányat:

Az orvosok felfedezik, hogy az agyhalottnak gondolt Mingu érzelmi reakciókat mutat szerelme fényképének láttán, Bokgu ezért kinyomozza a lány címét, és Mingunak kiadva magát beszélgetést folytat Eunsuk mostohaanyjával. Rájön, hogy az önfeláldozásra hajlamos bátyjával megígértették, hogy nem áll Eunsuk bontakozó sikereinek útjába, aki minden valódi érzése ellenére be is tartotta ezt az ígéretét. Azt azonban nem sejti, mint ahogyan Mingu sem tudhatta, hogy mindez a lány tudta és akarata ellenére történt, pusztán a nagyratörő mostoha magánakciójaként. Ezért azt gondolja, hogy a lány sikeréhsége miatt egyszerűen eltaposták a bátyját, tehát megfogadja, hogy bosszút áll a lányon, ugyanúgy porig alázza, ahogyan azt a bátyjával tették.

Tehát ez a mozzanat megerősíti Bokgu drámai tévedését, mely hibás döntéshez vezeti.

Mivel Mingu kórházi kezelésének költségei hatalmas terhet rónak Bokgura, aki a fedezet előteremtéséért még az alvilággal is kapcsolatba kerül, Dajeong kiötli, hogy zsarolják meg Eunsuk családját azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a Minguval közös fotóikat, melyeket Mingu lakásán találtak. Eunsuk mostohája összemossa ezt a Mingunak hitt Bokgu korábbi látogatásával, azt állítva, hogy a férfi már akkor is pénzt követelt. Eunsuk elmegy a találkozóra és fizet a zsarolóknak, ahol azt hiszi, hogy Dajeong mellett Mingu öccsével találkozott, mivel az akcióban résztvevő Misook Bokgunak adja ki magát. Bokgu testőrként elkíséri a lányt a találkozóra, miközben az autóban várakozva fogalma sincs arról, hogy éppen kikkel és miért találkozik Eunsuk.

A helyzet következménye Eunsuk drámai tévedése, mivel azt hiszi, hogy a zsarolás Mingu akarata szerint történik. A hazugság miatt a későbbiekben sem merül fel benne gyanú a testőre kilétét illetően.

Bokgu megtalálja bátyja telefonját, és arra vetemedik, hogy felhívja róla Eunsuköt, aki így azt gondolja, hogy Minguval beszél. Természetesen fogalma sincs arról, hogy mi történt egykori szerelmével, és mivel senki nem szól bele a telefonba, elkezd beolvasni Mingunak, mert a zsarolás után azt hiszi, a férfi ismét pénzt akar tőle kérni. Az őt hallgató Bokgu viszont így megerősítést kap arról, hogy amit a bátyjával történtekről gondol, az helyes.

A telefonálás rossz ötlete ismét drámai tévedéssel járul hozzá Bokgu számára a bosszú indokoltságának megerősítséhez.

Mielőtt Bokgu megtenné bosszúja első lépését, megkéri Eunsuköt, hogy beszéljen a korábbi nagy szerelméről. A lány azt feleli, hogy már elfelejtette a férfit. A válasz mögött az árulónak hitt Mingu miatt érzett csalódása van, ám azt Bokgu a lány csapodárságának bizonyítékaként tudja csak értelmezi.

Ez a drámai tévedés az utolsó lökés Bokgu bosszújához. 

Míg a fenti példák akaratlanul elkövetett emberi hibázásokat mutatnak be, addig a drámai fordulatok olyan elemek, melyeket a szereplőknek nem áll módjukban befolyásolni. Az ALTK első nagy és végzetes fordulata drámai tévedésekkel kombinálódik:

Váratlanul megtalálják Bokgu testvérét, akinek a távollétében jár először Bok-gu a Cha Eunsuk színésznő képeivel kitapétázott lakásában. Mivel egyedül a testvérek közös fotója van lefordítva, ebből Bokgu tévesen azt gondolja, hogy a bátyja szívében számára már nincs hely. Csalódottan távozik, már nem akarja látni Mingut, aki később mégis felkeresi őt. A két testvér között éppen oldódna a jég, amikor Mingu a szemközti óriáskivetítőről megtudja, hogy egykori szerelme mással jegyezte el magát, és szó nélkül leveti magát a tetőteraszról, ahol Bokguval beszélgettek. Nem hal meg, de súlyos agykárosodást szenvedve beszéd- és mozgásképtelenné válik. Bokgut teljesen sokkolja az eset, mert úgy érzi, hogy bátyja másodszor is elhagyta őt, de az érzéseit csak agresszív indulatokban tudja kifejezni. Számára ekkor még elképzelhetetlen, hogy egy nő iránt lehet végzetes érzelmeket táplálni, ezért megtagadja a testvéri viszonyukat. 

A drámai fordulat a testvérek kapcsolatát és mindkettőjük sorsát végzetesen befolyásolja.

A dráma legnagyobb fordulópontját Mingu kómából történő felébredése képezi, mely új viszonyokat hoz létre a két testvér és Eunsuk kapcsolatában, felgyorsítva az eseményeket a tragikus vég felé történő rohanásban.

A drámai vétség pedig, amit Bokgu elkövet, az maga a bosszú, valamint a közben keletkező tiltott szerelem, mellyel árt a bátyjának, Eunsuknek és saját magának is, kihívva maga ellen a sors haragját. 


A filmes megvalósítás stíluselemei

Már említettük a párhuzamos események képeinek összemontírozását, melyek egyszerre talányosságot és költőiséget is visznek a drámába. 

Szavak helyett nagyon sokszor zenére komponált képek mesélnek el hosszú történeteket, melyekből többféle információt is nyerhetünk. Legszebb példája ennek az a jelenet, amelyben megismerjük Bokgu és Dajeong kapcsolatának kezdetét, és a lány érzelmeiről is képet alkothatunk. Az összevitatkozó pár hazafelé motorozik, Bokgu merev tekintete az útra szegeződik. A száguldás képein áttűnik a tűz, az eszméletlen Bokgu, akit a lány kivonszol a lezuhanó, égő gerendák alól. Bokgu keze erősen rámarkol a motor kormányára. A szél lefújja Dajeong nyakából a sálat, és előtűnnek az égésnyomok. A lány gyengéden ráhajtja a fejét Bokgu hátára, karjai szorosan átölelik a fiút, kezeit görcsösen összekulcsolva szorítja magához a férfit. 

A dráma belső ritmusát a kiemelt elemek ismétlése mellett többféle vándormotívum is szolgálja. A kezek játéka mellett a gyermekkori dallam is végigkíséri a dráma első részét, mely többféle változatban hallható a történések különböző pontjain, attól függően, hogy gyermekkori emlék bevillanásaként, Bokgu élő dúdolásában, vagy Eunsuk szerelmének egyik lenyomataként szólal-e meg. A dalocska rejtett összeköttetést képez a három ember között, végeredményben pedig Bokgu bosszújának legmélyebbre döfött tőrévé változik.

Ugyancsak hasonló, jelképi erővel bíró vándormotívum a testvérek és Eunsuk között körbejáró nyaklánc is, melyet Mingu ajándékoz védő amulettként Eunsuknek, aki a sérült Bokgu csuklójára köti azt. Bokgu a szerelme megtagadásakor visszaadja Eunsuknek, a láncot végül Eunsukról a hóba hullva látjuk, ezzel lehetetlenné téve védő funkcióját. 

Kicsit más szerepű az ugyancsak állandóan képbe úszó óriáskivetítők látványa, melyeken mindig Eunsuk tűnik fel, bármelyik szereplő szemén át is tekintünk rájuk. Ez a megoldás összefüggésben van Eunsuk korábban említett, látens végzet asszonya szerepével.


A sorozat zenéje

Mivel a melodrámákban a zene a cselekmény szerves elemévé válik, az ALTK-ban is sok helyen láthatjuk azt, hogy dominánsan megszólaló, teljes zeneszámok kíséretében mesélik el a képek a történéseket. A szereplők lelki állapotait hol lírai, hol dráma zenék fejezik ki, melyek nemcsak zenei aláfestések lehetnek, hanem önálló betétdalok is, melyeknek a szövege önállóan beszél a szereplők érzéseiről. A felfokozott érzelmekhez illően az alapzenék egy része a szenvedélyes tangók drámai hangzását idézi, bár hallhatunk lendületes nagyzenekari keringőt is, míg a lágyabb érzelmek vagy hangulatok kifejezése fájdalmasan lírai kompozíciókkal történik, melyek szerencsére ebben a drámában nem válnak sem dagályossá, sem szentimentálissá. Valójában kevés az olyan jelenet, mely alatt ne szólna valamilyen zene.

A gyermekdalról már esett szó, azonban ki kell emelni a változatok szépségét, mely egyaránt érvényes a gyerek- vagy felnőtthangon történő acapella megszólalásra, a kettő zenekísérettel felcsendülő kánonjára, vagy az instrumentális változatra.

Köztudott, hogy a főszereplő Jung Ji-hoon, azaz Rain kvalitásos énekes, ezért külön figyelmet érdemel az, ahogyan Bokguként különböző módokon énekel a drámában. Ezek mindegyike szándékoltan amatőrnek tűnő produkció, éppen úgy szólalnak meg, ahogyan egy képzetlen hangú ember örömében-bánatában dalra fakadna. Bokgu sokszor dudorászik, tréfás dalocskát improvizál Dajeong dicsőítésére. Azonban hiába a vidámság, ezek a pillanatok sokkal inkább szólnak Bokgu letargikus magányáról.

Kétszer járunk noraebangban, nálunk közkeletűbb nevén karaokéban. Bokgu mindkét alkalommal - már erősen mámorosan - közismert koreai slágert énekel. Az első Im Jae-bum nagyívű rockballadája, a Confession (Gyónás). Bokgu ezt egy intim vallomássá szelídíti, végre kiöntve érzéseit, melyeket szavakba foglalva sosem hallunk tőle. A második alkalom már a fizikai leépüléssel kísért lelki mélyponton történik, ahol Shim Soo-bong Hate You című slágerét gajdolja csontrészegen, ámde felejthetetlen fájdalommal.

A monológok

Bár Eunsuktől és Mingutól is hallhatunk olyan szövegrészeket, melyek monológhoz hasonlatosak, valódi monológokat Bokgu mond, amikor testvéréhez beszél annak kórházi ágyánál, vagy a testvére búcsúztatásának helyszínén. Ezek a monológok nemcsak zenei kíséretűek, hanem ritmikus és hangszínárnyalatokban gazdag szövegek, melyek önálló zeneművek benyomását keltik. Nem is véletlen, hogy a dráma zenei anyagát tartalmazó albumon is szerepelnek. Ezek mindegyike különleges szépségű, egyedi színészi teljesítmény. Bokgu telefonos szórakoztatásait is lehetne monológokként értelmezni, melyeket Mingunak improvizál, bár ezek kevésbé egységes és sokkal játékosabb szövegek.

A dráma tragikuma - katarzis-e, amit átélünk?

Már az ókori görög tragédiákban is szerepelnek bűnös szerelmek, melyekben a szeretők egymás iránti vágyai társadalmi tabukba ütköznek, és ezáltal lehetetlenné teszik a vonzalom kibontakozását. Az ALTK tragikus végkimenetelébe különös módon játszik közre ez a motívum. Mivel az értelmezésben lehetnek különbségek attól függően, hogy melyik kultúra nézőpontjából szemléljük a történetet, ezért most csak arra hagyatkozom, ami a drámában elhangzik.

Mikor a féltékeny Dajeong mindenáron meg akarja akadályozni Bokgu és Eunsuk kapcsolatát és ezért felhívja Joonsungot, a beszélgetésben arra hivatkozik hogy semmi nem történhet a szerelmesek között, mivel rokonoknak számítanak, használja is a tiltott kapcsolat kifejezést. Ez a jelenet alátámasztja Bokgu következetes ragaszkodását a döntéséhez, mely szerint nem léphet kapcsolatra Eunsukkel. Ugyanakkor a dráma vége felé módosul Dajeong véleménye: ekkor már azt mondja, hogy nincs morális akadálya a szerelmesek összekapcsolódásának, hiszen Mingu és Eunsuk között nem történt házasságkötés. Így nyitva marad az a kérdés, hogy társadalmi tabu okozza-e a szerelem tragédiáját.

Lehetne arra hivatkozni, hogy a bosszú ténye a legfőbb akadálya a kapcsolatuknak, hiszen azzal Bokgu vétkezett a testvére és közös szerelmük ellen is. Azonban mindkét féltől megbocsátást nyert, mely feloldotta a vétség alól. Akkor mégis miért tiltakozik megrögzötten Bokgu a lánnyal való közös élet ellen? Elegendő indok lenne erre a nem múló szégyenérzete? 

Azt hiszem, hogy Bokgu valódi tragédiájának magyarázatát a lélek mélyebb bugyraiban kell keresnünk. Talán éppen a két testvér viszonyában, különösen a Bokgut bátyjához fűző ambivalens kötődésben. "A bátyja az apja és az anyja, az istene és a mennyországa." - mondja Dajeong Bokguról, és valóban, láttuk is, hogy gyerekként a teljes családot Mingu pótolta a számára. A két fiú között kirobbanó konfliktus következtében a családot elhagyó anya és a bántalmazó apa után az istenített testvér is eltűnik Bokgu életéből. A folytonos szeretetlenség és ezek a történések megmagyarázzák, hogy miért alakult ki Bokgu torz önértékelése, melynek következtében azt gondolja, hogy nem méltó senki szeretetére. Ugyanebben gyökerezik az is, hogy miért éri be a valódi érzelmi kötődést nélkülöző, valójában a lelkét mérgező kapcsolattal, amely megtartásáért ráadásul sorozatosan kompromisszumokat is köt, mintha rettegne attól, hogy még ezt is elveszítheti. A történet azzal indul, hogy Bokgu lemond a valódi szerelméről ezért a kapcsolatért, majd ugyanezt teszi a végzetes szerelemmel is. 

A bátyjához fűződő kapcsolata azonban ennél összetettebb. Az ambivalencia abban érzékelhető, hogy bár kitartóan keresi Mingut, mégis már az első találkozásukat megelőzően dühös lesz rá (amikor meglátja az egyetlen lefordított képet, mely kettejüket ábrázolja). Ugyanez történik a kórházban, többször is, amikor megtagadja a testvérét, akinek öngyilkossági kísérletét először automatikusan az előle való menekülésként, tehát újabb elhagyásként, árulásként értelmezi. 

Vannak azonban lázadó érzései is, melyekkel a testvére ellen fordul. Nem hagyja, hogy testvére irányítsa az életét, ezért ragaszkodik a saját életfelfogásához, még ha az a szakításukhoz is vezet. Önálló életében viszont állandó a bűntudat és a vágy érzése, hogy visszanyerje testvére szeretetét, ezért vereti meg magát az ellenfeleivel a mérkőzések során. 

Ez a bonyolult lelki komplexitás adja meg a teljes magyarázatot arra, hogy miért szegül ellene bátyja végakaratának, mely pedig a saját boldogságának kulcsa is lehetne, hiszen Eunsuk nyitva áll a közös életük elkezdésére. A tilalom, mely Bokguban gátat képez a boldogsága számára, ezért nem a társadalmi tabuban keresendő, hanem egyrészt egy morális tabuban a bátyja elleni többszöri vétkezés miatt, valamint legerősebb motívumként az ellenszegülésben, melyben Bokgu végső ellenállása fejeződik ki az ellen, hogy bátyja akarata határozza meg az életét, eluralva és végső önfeladásra kényszerítve ezzel a saját személyiségét. 

A fentiek fényében kimondható, hogy az ALTK egy olyan melodráma, melyben a klasszikus tragédiák mozgatórugóit képező, végzet felé vezető tévedések és az egyének által háríthatatlan fordulatok egy mélylélektani kódrendszerrel kombinálódnak, melyek ugyancsak a főhős sorsának meghatározó tényezőivé válnak. 

Mit válaszolhatunk arra kérdésre, hogy valódi katarzis-e, amit átélünk ennek a melodrámának a végén?

Ismételjük át az irodalmi művek által kiváltott katarzis klasszikus definícióját: "beteljesülés; érzelmi, erkölcsi megtisztulás, ami egy megrendítő esemény, tragédia hatására a néző, olvasó, főhős lelkében végbemegy". [forrás]  Tegyük ehhez hozzá a bejegyzés elejének kérdését: küzd-e Bokgu aktívan a sorsa ellen? 

Láthattuk, hogy Bokgu és Eunsuk történetének kibontakozásában egyaránt fontos szerepet játszottak a tragikus tévedések és a végzetes fordulatok is. Bár a tragédia kulcsa részben Bokgu személyiségében is rejlik, mégis úgy látom, hogy Bokgu igyekszik mindent megtenni a tragédia megelőzésére, melynek veszélyét minden érzékszervével érzi. Sajátosan inverz cselekedetek ezek, melyek elsősorban a menekülésben és a lemondásban nyilvánulnak meg. Bokgu mindent elkövet, hogy eltávolítsa magától a lányt, talán hiszi is, hogy nélküle is élhet teljes életet. A végzet pedig ezen a ponton sújt le: az is bűn, ha az ember boldogtalanságra kárhoztatja saját magát és egy másik embert. 

A megrendülésünket valószínűleg az a kettős érzés váltja ki, melyek egyikével mélységesen együtt érzünk a szerelmesekkel és szánjuk őket, miközben felismerjük, hogy sorsukat nem kizárólag a saját hibájukként, vagy a sors számlájára róhatjuk fel. Mélyen belejátszanak abba a családi és a társadalmi viszonyok is, valamint azok az emberi vétségek, melyeket szeretetünk biztos tudatában gyakorta vétünk egymás ellen. Ezekre való rádöbbenésünk pedig mi más lenne, mint valódi katarzis?

[Tévédrámákról] GOOD DOCTOR (2013)

굿 닥터

KBS2, 2013, 20 rész
Műfaj: orvosi dráma
Írta: Park Jae-bum
Rendezte: Ki Min-soo, Kim Jin-woo
Zene: Choi Cheol-ho
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema

A sorozat tartalmából következő, de mégsem túl figyelemfelkeltő Good Doctor (Jó orvos) cím mögött egy kiváló, nem hétköznapi dráma rejtőzik. Nagyszerű kombinációt sikerült alkotni a népszerű orvosi és a kognitív fejlődési rendellenességekkel foglalkozó történetek összekapcsolásából. Talán a dráma legnagyobb eredményének az tekinthető, hogy az általa nyújtott élményen túl bizonyára sokakban felvet olyan kérdéseket, melyek a történet valóságban való működőképességére kérdeznek rá: vajon lehetséges ez így? Mivel nem vagyok szakember, erre nem tudok választ adni. De az sem kevés, ha a filmes valóságon belül működik a történet, és az általa kiváltott érzéseket visszük át a környező realitásunkba.

A főhős Park Shi-on (Joo Won) savant-szindrómával élő fiatalember, ami azt jelenti, hogy bizonyos területeken átlagon felüli képességekkel rendelkezik, míg a többi területen ezek erősen korlátozottak. Shi-on sebésznek készül, kiváló eredménnyel már elvégezte az orvosi egyetemet, és rezidensként felvételt nyert a legjobb szöuli gyermekklinikára. Az intézményt Choi Woo-seok (Chun Ho-jin) vezeti, aki gyerekkora óta támogatja Shi-ont, és most is személyes elkötelezettséget vállal azért, hogy próbaidősen szerződtessék a fiút, akinek felvétele ellenállásba ütközik.

Shi-on elkötelezettségének indoklása kap egy háttértörténetet, mely szerint az agresszív apa rettegésben tartotta a családját, folytonosan megalázva a fogyatékosnak tartott kisebbik fiát. A kiközösítő és bántalmazó gyerekközösség ellen a bátyja védte meg Shi-ont, aki a fiúkat ért baleset következtében meghalt. Shi-on így nyolcéves korában intézetbe került, őrizve a bátyjától kapott orvosi játékdoboz szikéjét.

A klinika sebészetének Kim Do-han (Joo Sang-wook) a vezetője, aki viszont öccsének halála miatt küzd önváddal. Mivel a testvére Shi-onéhoz hasonló tünetekkel rendelkezett, belső haragját a fiúra vetíti ki. Ugyanakkor nemcsak remek szakember és karizmatikus vezető, hanem rendes ember is, aki képes megküzdeni saját hibáival és tévedéseivel.

Shi-ont az új munkahelyére utazása közben ismerjük meg. A kissé tétován közlekedő fiú teljesen megváltozik, amikor a repülőtéren bekövetkező balesetben megsérült gyereket kell megmentenie, koncentráltan és határozottan cselekszik. A klinikára belépve viszont megkezdődik a kálváriája. Hiába érzékelik rendkívüli memorizálási és vizualizálási képességeit, melyek a diagnosztizálásban magasan a többiek fölé helyezik, parkolópályára állítják, mivel erős hiányosságokat mutat a szociális érintkezések terén. 

Első támogatója az egyik sebész nő, Cha Yoon-seo (Moon Chae-won) lesz, aki a fiú esetlenségén átlátva felismeri, hogy a maga sajátos módján rendkívüli hatékonysággal tud érzelmi segítséget is nyújtani a betegeknek. Ezért szárnyai alá veszi Shi-ont, aki tőle is, és a beteg gyerekektől is egyfolytában tanul, igyekszik megérteni és elsajátítani a számára nehézséget okozó, helyesnek tartott emberi interakciókat. A dráma számtalan humoros, képtelen, vagy mélyen megindító helyzet sorozatán át mutatja be ezt a konfliktusoktól sem mentes folyamatot, valamint a kollégák hozzáállásának módosulását. 

Eközben zajlik a klinika élete is, sorban érkeznek a betegek, melyek közül néhánynak az életébe mélyebben bele is látunk Shi-on tevékenységén keresztül. Ezek a 'történetek a történetben' nemcsak Shi-on teljes személyiségképének kirajzolásához járulnak hozzá, hanem általános tanulságokkal is szolgálnak a számunkra. Szülők és gyerekek, testvérek kapcsolatát, álmokat és vágyakat látunk darabjaikra hullani a betegségek következtében, melyek átrendezéséhez, újrafogalmazásához Shi-on egyszerű, de rendkívül hatékony módon képes segítséget nyújtani.

Mindezek hátterében pedig folyik egy csatározás, mely a klinika jövőjét érinti, hiszen a befektetők és a vezetők egy része a csak fizetős szolgáltatásokat nyújtó intézménnyé átalakulásban látja a jelenlegi működtetési gondok megoldását. Természetesen nem koreai drámában járnánk, ha némi személyes bosszú nem színezné át ezt a vonalat.

Shi-on szakmai küzdelmei mellett nem kell hiányolnunk a romantikus szerelmi szálat sem. A dráma erőssége, ahogyan végigvezeti Shi-on és Yoon-seo kapcsolatát a különböző stációkon. Nagyon elgondolkodtatóak ezek a szakaszok, mert szembesítenek bennünket is azzal, hogy milyen következményekkel járhat akár a legtisztább szándékú, de mégis nem kellően figyelmes hozzáállás. Érdemes megfigyelni, hogy a sorozat milyen játékosan, mégis kendőzetlenül mutatja be azt az elcsúszást, ami a kapcsolat első szakaszában jön létre: öntudatlanul bár, de a nő mégis kissé felsőbbrendűen (nevezhetjük anyáskodónak is) "jótékonykodik", lényeg, hogy inkább gyermeki, mint felnőtt lénynek tekintve Shi-onra, akiben eközben normális módon férfias érzelmek születnek. Megindító, ahogy a nő ráébred erre, és ezért válik hihetővé a nő érzelmi elbizonytalanodása és önvizsgálata, mely végül rávezeti arra, hogy mit is érez valójában a fiú iránt. 

Végtelen hosszúságban lehetne ecsetelni a különböző szereplők színészi teljesítményét, különösen a két férfi főhős közötti dráma tekintetében. Ki kell emelni a rengeteg gyerekszereplőt, akiknek mindegyike elképesztő alakítást nyújt, még ha a legképtelenebb szerepeket is kellett életre kelteniük. Nem hiszem, hogy a filmes világban láttunk volna már ahhoz foghatót, amit Yoo Hae-jung mutatott a kis Maugli-szerű lány életre keltésében.

Minden színessége mellett a Good Doctor mégis Joo Won jutalomjátéka. Elképesztő aprólékossággal dolgozta ki Shi-on karakterét. Testtartása és mozgása úgy állandó, hogy közben változik is a fiú lelki állapotának függvényében, amelyek nagy szélsőségek között mozognak. De Joo Won számára nem akadály a stressz, a frusztráció okozta összeomlások megjelenítése, éppen úgy, ahogyan a lelki oldódások, vagy a humor ábrázolása sem. Shi-on fejlődése egyértelmű, és bár nem vetkőzheti le teljesen a rendellenessége tüneteit, vonzó személyisége átragyog azokon. 

A nem könnyű téma és a sebészet nem túl vidám helyszíne ellenére az egész dráma oldott hangulatú. Bár nézőként egyik meghatódásból a másikba esünk, ezeket a dráma úgy váltja ki, hogy teljesen mellőzi a szentimentalizmust, vagy a mesterkélt hangulatkeltő filmes eszközöket. Talán az epizódokat lezáró dalok képeznek egyedül kivételt, amelyek túláradóan érzelmesek, bár az előadásuk minőségét el kell ismerni.

A sorozat végén látható Peter Pan előadás, melyet a kórházi dolgozók mutatnak be a betegeknek, iskolapéldája annak, amikor egy dráma összeforrott színészgárdájából kiszakad valami felhőtlenül szórakoztató, végtelenül kedves dolog. Köszönet érte mindegyiküknek.

Nem hiszem, hogy lenne bárki, aki ne zárná szívébe Shi-ont és a Good Doctor mind a húsz részét. 

A dráma és a főszereplő is sokszoros díjazásban részesült. Az amerikai ABC televízió 2017-ben remake-et készített a sorozatból (mely további évadokkal bővült), és a következő években egy japán és egy török változat is született.

[Tévédrámákról] BEYOND EVIL (2021)

괴물

JTBC, 2021, 16 rész
Műfaj: lélektani thriller
Írta: Kim Su-jin
Rendezte: Shim Na-yeon

Zene: Lim Min-ju
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema

 

Az eredetileg "Szörnyeteg" című sorozat a csúcskategóriás koreai tévédrámák egyike, és különösen értékes gyöngyszem a pszichothrillerek rajongói számára. Teljesen megérdemelten részesült hét nevezése közül az 57. Baeksang Művészeti Díjak legjobb dráma, legjobb forgatókönyv (Kim Su-jin) és legjobb színész (Shin Ha-kyun) elismerésében. 

A történet konkrét helyszínen játszódik, Gyeonggi tartomány Munju Rendőrállomásán és annak manyangi alállomásán. A kisváros klausztrofóbiás közegében semmi sem marad titokban, "valahol valaki mindig figyel", mindenki tud mindenről.

A rendőrség tagjait és a dráma egyéb szereplőit is sűrű kapcsolati háló fűzi egymáshoz, melynek kiindulási helyzetben a fő láncszemei a következők:

Két rendőr főszereplőnk egyike a manyangi alállomás felügyelő-helyettese, Lee Dong-shik (Shin Ha-kyun). Lee kitartóan nyomoz egy húsz évvel korábbi gyilkosságsorozat tettese után, akinek áldozatai között volt lány ikertestvére is. Annak idején Lee-t vádolták meg, de nem tudták rábizonyítani a tettet. Később bajt okozott a Regionális Nyomozati Egység vezetőjeként, amiért elbocsátották onnan és lefokozták. Egykori kapcsolatait is felhasználva töretlenül dolgozik azon, hogy végére járjon a régi ügynek, és megtalálja a gyilkos mellett testvére holttestét is, ami soha nem került elő. Lee öntörvényű és kissé eszelős figura, aki kívülről fújja a jogszabályokat, de valójában magasan tesz azokra. Viharos előélete ellenére tekintélye van a munkatársai előtt, akik össze is zárnak a védelmében. A tragédia Lee teljes családját sújtotta, apja meghalt, anyja beleőrült a veszteségekbe. 

A rendőrállomás parancsnoka Nam Sang-bae, akinek csak hónapok vannak hátra a nyugdíjazásáig, és semmi mást nem szeretne, mint eseménytelenül kibekkelni a hátralévő idejét. A húsz évvel korábbi gyilkosságoknak ő volt az illetékes nyomozója, aki erős lelkiismeretfurdalást érez Dong-shik megvádolása miatt.

Oh Ji-hoon az őrs egyik fiatal rendőre, akinek nővére Oh Ji-hwa, a munjui Erőszakos Bűncselekmények Osztályának nyomozója.

A munjui rendőrség munkatársa még Park Jeong-je (Choi Dae-hoon), aki az Általános Ügyek Osztályán dolgozik. A folyton kissé zavartnak tűnő rendőrnek furcsa szokása van: portrékat rajzol mindenkiről, de a rajzai riadt szemű, szelíd őzeket ábrázolnak.

Az ő édesanyja a munjui önkormányzat tagjaként a következő polgármester-választás esélyes indulója, akinek egyik választási jeligéje a "bűnmentes város".

A nő környezetében tűnik fel egy simlis építési vállalkozó, akinek Oh Ji-hwa nyomozó volt a felesége.

Ebbe a közegbe kéri áthelyezését a Szöuli Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiváló eredménnyel végzett fiatal nyomozó, Han Joo-won (Jeo Jin-goo). Neki is van egy titka: ő is a régi sorozatgyilkosság megoldásán dolgozott, de egy meggondolatlan magánakciója következtében a csalinak használt alanya eltűnt. Han egy elegáns, kényes, magának való fiatalember, aki idegen elem a kisváros közegében.

A fiatalember viszonya nem felhőtlen az apjával, Han Gwi-hannal (Choi Jin-ho), aki az országos főparancsnoki tisztség várományosa. A feddhetetlen előéletű rendőrre egyedül a fia ballépése jelent veszélyt, ezért mindent elkövet, hogy a beiktatásáig az ne kerüljön nyilvánosságra. Viszont Joo-won és több új kollégája előtt sem titok, hogy a Munju Rendőrállomás egykori vezetője Han Gwi-han volt, aki a sorozatgyilkosság ügyét négy hónap elteltével váratlanul lezárta.

A főparancsnok környezetében szorgoskodik Kwon Hyuk (Park Ji-hoon) ügyész is, aki szolgálatai révén ki akarja vívni, hogy a parancsnok családtagnak tekintse, ezzel megszerezve minden előnyt, amit most a valódi fia, Joo-won élvez.

A rendőrállomások körül találunk még állandó szereplőket. Munka utáni lazításra mindig a Manyang Hentesüzletet is üzemeltető Yoo Jae-yi (Choi Sung-eun) éttermében gyűlnek össze, aki szintén keresi áldozattá vált rokonát.

Folyton a rendőrök társaságában láthatunk egy dadogó, enyhén fogyatékosnak tűnő férfit is. A Manyang Szupermarketet működtető Kang Jin-mookról (Lee Kyu-hoi) kiderül, hogy árva volt, és Dong-shik szülei nevelték fel, ezért be is jár a kórházba, hogy gondozza a felügyelő édesanyját. Egyedül neveli a lányát, Min-jeongot (Kang Min-ah), aki egy húsz évvel korábbi, futó kalandjából született. 

Mindenkit sokkol, hogy Han nyomozó érkezése után ismét találnak egy holttestet, tehát úgy tűnik, hogy a sorozatgyilkos hosszú idő elteltével újra akcióba lépett. De a lehetőségek között felmerül az is, hogy csak nem derült fény az időközben elkövetett gyilkosságaira.

Összetartás és gyanakvás váltakozása kísér minden megmozdulást. A két elszánt nyomozót, Dong-shiket és Joo-wont társakká nevezik ki, ezért alig tudnak lépni egymás nélkül. Mivel mindketten lenyomozták a másikat, a gyanújuk elsőként egymásra terelődik. Ám az újabb fordulatok nyomán senki sem marad érintetlenül a szereplők közül, mindenkire egyformán vetődik a gyanú árnyéka. A vélhetően pszichopata elkövető elleni hajszában vagy időnkénti tanácstalanságban nem nélkülözzük a thriller feszültségét, amely elsősorban abból fakad, hogy nézőként sem kapunk semmiféle kapaszkodót ahhoz, hogy ki áll a jó, és ki a rossz oldalon. 

Semmiféle megnyugvást nem hoz, amikor a drámának nagyjából a felénél a fő rejtély már meg is oldódik, mert az csak további kérdéseket szül. Az egyébként sem egyszerű kapcsolati hálóban egyre újabb összeköttetések válnak láthatóvá. A tények soha nem segítenek sem bennünket, sem a két nyomozót abban, hogy eldönthessék, megbízzanak-e a másikban. Azonban, miközben a nyomozás egyre mélyebbre, az érintett személyek pedig egyre magasabb körökbe vezetnek, a két férfi nem tehet mást, minthogy belső megérzéseire hallgat, melyek azt súgják, hogy hinniük kell egymásban. Bár mindketten magányos farkasok, végül mégis valódi társai lesznek egymásnak.

Aki látta Park Chan-wook világhírű filmjét, a Sympathy for Mr. Vengeance-t (A bosszú ura), az bizonyára soha nem felejti el a zöld hajú főszereplőt. Azt a különös, néma fiút is Shin Ha-kyun játszotta, aki most Dong-shik megformálásával nyújt emlékezetes alakítást. Karaktere nem nélkülözi a fekete humort sem, és tökéletesen eléri, hogy egyszerre félelmetes és abnormális mosolya mögött sose tudjuk kitalálni, hogy mi rejtőzik. Minden jelenetben kissé a látható történéseken kívül, a saját világába zárulva létezik. De vannak érzelmei és megindult pillanatai, melyeket ennek a meggyötört karakternek a lényéhez illően, koherensen tud megmutatni.

Főszereplő párja Yeo Jin-goo, aki már szintén szép hosszú filmes előélettel bír. Az ő nyomozója annak kettősségére épül, hogy a ránézésre filmsztárosan jóképű, ártatlan tekintetű, elegáns és finnyás alak teljesen megváltozik ha akcióba lendül, vagy ha csak megszólal mély, férfias hangján. Azonnal kiderül, hogy határozott, éles eszű, bátor fickó, aki csak külsőleg ellentéte Dong-shiknak, valójában nagyon is hasonló belső erőkkel bír.

A sorozat szereplői széles spektrumot képviselnek, és minden színész kihozza a maximumot a karakteréből. Bár többekről lehetne hosszasan írni, egyiküket mindenképpen ki kell emelni. Az őzeket rajzoló nyomozót játszó Choi Dae-hoon  nagyon erős alakítást nyújt, melyben elképesztő átalakulásokon megy át. Nem tudom, hogy ki készítette a filmbeli rajzait, de kezdetben Choi lénye és az őzek szinte eggyé váltan tükrözték egymást, még ha valójában másról is szóltak.

A Beyond Evil írója, Kim Su-jin és rendezője, Shim Na-yeon is nő, akik osztályon felüli munkát végeztek. Feszes drámát hoztak létre, melyben nincsenek felesleges elemek. A rendező minden képe hangulat- és érzelemfestő, kifejezve hol a helyszínek sajátosságait, hol a szereplők érzelmeit, hol a történések hangulatait. A kisvárosi miliők kicsit zűrösek, rendetlenek. A burjánzó növényzetű tájak elemi erővel szívják magukba a nagyvárosi fiatalembert. A sorozat elején túlnyomó többségben vannak a esti, éjszakai, különös megvilágításban látható jelenetek, de nem veszítenek erejükből a fényes, nagyvárosi terek sem. Bár kapunk eleget a rémítő, horrorisztikus látványokból is, mégis éppen csak annyit, amellyel a film még nem esik túlzásokba a történések rettenetének érzékeltetésében. 

Shim Na-yeon rendező

 

Lim Min-ju zeneszerző 

       

A dráma zenei albumának borítóképe

A koreai sorozatokban szinte már megszokott, számtalan kiváló filmzene közül is toronymagasan kiemelkedik Lim Min-ju zeneszerző soundtrackje, mely sokszorosára növeli a jelenetek drámaiságát. A Choi Baek Ho által énekelt The Night című betétdal tökéletes zenei emblémája az egész sorozatnak.

[Filmekről] Kim Dong-gyu: WHAT HAPPENED TO MR. CHA? (2021)

김동규: 차인표

* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

Cha In-pyo nagyon bátor színész, akinek hatalmas humora is van. Ha nem így lenne, akkor nem készülhetett volna el a What Happened To Mr. Cha? (Mi történt Cha úrral?) című film, melynek a főszerepét a saját, valós neve alatt játssza.

A koreaiak egyik legragyogóbb csillaga, Jung Ji-hoon (Rain), még pályájának felívelő szakaszában fogalmazta meg ezeket a gondolatokat:

"Nagyon jól tudom, hogy akár holnap hirtelen zuhanórepülésbe kezdhetek. A nap mindig lenyugszik, miután a delelőn ragyogott. De én még nem vagyok a csúcson, csak mászok felé keményen, hogy meghódítsam azt. A kezdetektől soha, egyetlen pillanatra sem feledkezem meg arról, hogy méltósággal kell lefelé ereszkednem, amikor annak eljön az ideje. Szóval nem félek ettől. Az embereknek le kell tűnniük, hogy az újonnan érkezők fel tudjanak emelkedni."

Az idézet pontosan leírja a film konfliktusát. Cha úrral az történt, hogy túljutva sikereinek csúcsán, immár karrierjének leszálló ágába került. A filmbeli keserédes komikum forrása abban rejlik, hogy ezt rajta kívül már mindenki tudja, ő viszont még nem vette észre.

A kezdő jelenetben a szakmai tudásának és hitelének magabiztosságával reklámfotózáson részt vevő színészt látjuk, akinél süket fülekre találnak az instrukciók, egyszerűen képtelen máshogyan működni, mint ahogy a rutinja diktálja. Viszont mindig készen áll a kioktatásra, okosságainak szükségtelen puffogtatására. Nem akarja meglátni, hogy már alig kap felkéréseket, mivel a neve nem hoz a produkciók számára biztos bevételt, és a szórakoztató műsorokba is csak kegyelemből hívják. Bár a népszerűségét még nem veszítette el, már leragadt egykori emlékezetes pillanatainak maníros ismételgetésénél.

A rideg valóság és a színész hamis illúziónak világa között szerencsétlen menedzsere, Kim Ah-Ram (Song Jae-ryong) képezi az ütközési zónát, aki kétfrontos harcot vív. Egyrészt küzd azért, hogy még foglalkoztassák Cha urat, másrészt tűri a színész arrogáns megjegyzéseit, folytonos leszólásait. Nagyszerűen van megírva a szerepe, mert egyszerre szolgálja és pesztrálja gazdáját, aki sosem elégedett vele, viszont lépni se tud nélküle.

Komikus helyzetekben bekövetkező balesetek sorozata juttatja el Cha urat a filmbeli fő helyszínére. Útja során találkozunk a koreai ajumma rajongók (középkorú családanyák) esszenciális képviselőivel, akik kíváncsiak, erőszakosak, és ami a szívükön, az a szájukon, legyen az bármilyen szókimondó, kíméletlen megjegyzés. 

Cha úr nemsokára a lányiskola zuhanyozójának tükrében tetszeleg, amikor gázrobbanás következik be. Hősünk ugyan sértetlenül megússza, de az épület hatalmas törmelékkupacának fogságába esik, ráadásul anyaszült meztelenül, hiszen éppen mosakodott. Életösztöne arra sarkallja, hogy segítségért kiáltson, amit azonnal felülír egy számára sokkal fontosabb szempont: nem teheti meg, hogy nehéz munkával megteremtett szakmai image-ét egy méltatlanul nevetséges meneküléssel megsemmisítse. Így lesz jelképessé a fizikai helyzete: mintha egója csapdájában vergődne életének fejére omlott romhalmaza alatt. 

Azonban megtalálja a telefonját, és azonnal riasztja egyetlen lehetséges megmentőjét: a menedzserét. Ettől kezdve a felszínen Ah-Ram küzd a telep folyton résen lévő felügyelőjével, a megjelenő mentőosztaggal, valamint a rettenetes szörnyet idéző markológéppel. Rajta kívül senki nem tudja, hogy miért okvetetlenkedik a terepen. Cha úr pedig ugyanott folytatja a mélyből, ahol a felszínen abbahagyta: zsémbeskedik és követelőzik. Ah-Ram közben hárítja a villámokat, beszél a produkciók kapcsolattartóival, az újságírókkal, miközben átérzi főnöke szorult helyzetét, és valóban igyekszik megmenteni a renoméját.

Abszurd és nevetésre ingerlő helyzeteket látunk és frenetikus párbeszédeket hallunk, miközben Cha úr szinte meg sem mozdul, mivel nem is tud. Bizonyos pontokon a film tere mégis kitágul, hirtelen betöltik a teret a Cha urat éppen aggasztó problémák, univerzálissá tágítva azokat. Szó szerint, mert mint a bolygók, úgy keringenek a gondolatok terében. A film 24. percében következik be a robbanás, Cha úr mentése pedig a 93. percben fejeződik be. A közte eltelt időben csak egy lyukban fekve látjuk a színészt, ám a film ettől egy pillanatig sem válik unalmassá, Cha In-pyo van akkor színész, hogy elegendő neki ennyi is a maradéktalan szórakoztatásunkhoz.

Közben úgy érezzük, mintha egy hosszú lajstromot írtak volna a színészek életét jellemző és megnehezítő dolgokról, és sorban kipipálnánk a felsoroltakat. Cha úrnak szorult helyzetében is bizonyítania kell, hogy helye van a másnapi műsorban, megoldást kell találnia a keringő hamis hírek helyesbítésére, el kell tudnia viselni a kíméletlenül fogalmazó nézői véleményeket, pátyolgatni egy fiatal színész útját, vívnia a feleségével, és így tovább...

Természetesen bekövetkezik a pillanat, amikor a menedzserben elszakad a cérna, és alaposan beolvasva Cha úrnak felnyitja szemét. A meghasonlás elkerülhetetlen: "Én mindent jól akartam csinálni. Ez minden. Mi lett belőlem?" De nem marad más lehetőség, minthogy a színész felnőjön a nagy alakításhoz: "Légy önmagad! Aki mindent szívvel-lélekkel csinál!" - mondja a feleség tanácsa, amely átsegíti Cha urat a média árgus szemeivel kísért megszégyenítő pillanatokon.

A színész valóságra ébredését egy szimbolikus veszteség is kíséri: a rá jellemző ikonikus mozdulatot soha többé nem tudja végrehajtani, mert a balesetben éppen az ahhoz szükséges ujja veszett oda. A What Happened To Mr. Cha? kétrétegű film. Szól a sztárokat szerető, szórakoztatóipart figyelő nézőkhöz, vagy egyszerűen azokhoz, akik hasonló válsággal küzdenek, mint Cha úr. Mert nem kell ahhoz színésznek lenni, hogy sokan egyszer csak úgy érezzék, túlhaladta őket a világ, amely már nem tart igényt rájuk. Ugyanakkor mélyen bennfentes szakmai filmet is látunk, számtalan fricskával: ilyen például a fiatal színészpalánta árulása, aki azonnal oda dörgölőzik, ahol a nagyobb hasznot reméli.

Rendkívül szórakoztatóak a koreaiak számára fogható poénok, melyeket némi jártassággal mi is élvezhetünk. Az Oldboy plakátja mindenkinek egyértelmű lehet, de nevetést fakaszt a film befejezését előrevetítő kérdés is:

- Cha úr, tudja, hogy mi az az újjászületés?
- Kim Tae-won egyik dala?

Majdnem. Kim Tae-won a Boohwal nevű legendás rockzenekar alapítója, amely újjászületést jelent. Cha úrral pedig az történt, hogy új szerepet kapott egy róla szóló pompás vígjátékban, melyet Kim Dong-gyu első filmjeként írt és rendezett.

[Filmekről] Lee Jeong-beom: JO PIL-HO: THE DAWNING RAGE (2019)

이정범: 악질경찰

* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

Kilenc évvel ezelőtt Lee Jeong-beom író-rendező The Man from Nowhere (Ajeossi, magyar címen: Bácsi) című filmje tarolt a mozikban, sikere bejárta a világot. Mostani filmje, a Jo Pil-ho: The Dawning Rage (Az ébredő düh) hasonló alapsémát követ: a rosszfiú találkozik egy gyereklánnyal, akivel kegyetlen dolgok történnek, melyek megindítják és bosszúra sarkallják. Azonban a két film között nagy a különbség, még az első egy koherens alkotás, most tárgyalt filmünk több sebből vérzik.

Lee Jeong-beom rendező

Elsősorban abban, hogy a története és karakterei számos klisét tartalmaznak. Kezdve mindjárt a főhőssel, aki a bűnözőknél is rosszabb zsaru tipikus filmes figuráinak egyike, nem véletlenül a film koreai címe 'a rossz zsaru'. Jo Pil-ho (Lee Sun-kyun) eléggé átlátszó karakter, nem tűnik többnek, mint ami: egy korrupt, kisstílű nyomozó, aki kenőpénzekért elsimítja a pitiáner bűnözők ügyeit, egyéni boldogulásának finanszírozásához pedig egy tolvaj fickóval szövetkezve bankautomatákat rabolnak ki. Még az sem teszi igazán különlegessé, hogy a belső elhárítás szemmel tartja, mert a rendőrségen belüli korrupció miatt nem fenyegeti igazán nagy veszély. A karakter kezdetben csupa külsőségből építkezik, mocskos a szája és folyton eljár a keze.

A bonyodalom akkor következik be, amikor tudtukon kívül ugyanott és ugyanakkor hajtják végre akciójukat, mint a hatalmas Taesung Csoport, akik éppen a cégbirodalmat terhelő iratanyagokat őrző épületet röpítik levegőbe. A helyszínen sebesülten talált Jo Pil-hóra ezután a rendőrség és a cég gengszterei is rászállnak, mert rajta keresztül vezet az út a Taesung elleni egyetlen bizonyítékhoz.

Ekkor lép a történetbe Mi-na (Jeon So-nee), egy középiskolás korú lány a barátnőjével együtt. Mi-na leginkább egy vadóc utcagyerekre hasonlít, de a szokásos üldözősdik közben Jo Pil-ho belelát a lányok életébe, érzéseibe. Persze nem az a meghatódós fajta, de egymásra vannak utalva, és emiatt segítik is egymást. A barátnőt a nyomozó felesége veszi gondjaiba, Mi-nát azonban felőrlik életének veszteségei és a depresszív beállítottságú lány Jo Pil-ho szeme láttára véget vet az életének.

A nyomozó ekkor már szembesül azzal, hogy a lány vesztét és az ő fenyegetettségét is egy sokkal nagyobb és gátlástalanabb erő okozta, mint amivel a saját, szűkösebb világában valaha is találkozott. A történetben addig még csak a verőlegényekkel, köztük az arcot is kapó Kwon Tae-joo-val (Park Hae-joon) került összetűzésekbe, de eljött a pillanat, amikor a főgonosznak számító Taesung elnökével is szembesült. Az a szenvtelenség, amellyel Jung Yi-Hyang (Song Young-chang) pénzben méricskéli az emberi életek értékét, mélyen felháborítja a nyomozót. Egyéni akcióba kezd, melynek során leszámol mindkét alakkal.

A film erőssége Lee Sun-kyun alakítása, aki viszi a vállán a történetet. Jól hozza a nem sokat problémázó Jo Pil-ho figuráját, és pontosan azzal a tétova zavartsággal mutatja meg érzelmi megindultságait Mi-nával kapcsolatban, ahogyan az tőle elvárható. Zsaru létére nem egy rettenthetetlen akcióhős, sokat bénázik az erősebb ellenféllel szemben. Szerencsétlenségére a végső nagy leszámolás jelenetei annyira el vannak túlozva, hogy azok már szinte a hősiesség ellentétébe fordulva inkább nevetségesen hatnak. De ennél sokkal nagyobb baj, hogy valami hiányzik a nyomozó karakteréből, ami miatt nem tudunk azonosulni vele, ezért a film végén is csak nézünk rá, mint a moziban, de nem rendülünk meg.

Ezért azonban nemcsak a nyomozó karaktere a hibás. Nem lehet úgy hőssé válni, hogy nincs valódi ellenfél. Kwon nem az, hiszen ő csak egy verőlegény, abból is az egyik klisés fajtának, a nyalka öltönybe bújtatott, jól képzett, kegyetlen harcművészek egyikének lett megírva. Azonban Park Hae-joon nem tudja ezt a karaktert maradéktalanul életre kelteni, minden erős ütése ellenére van benne valami puhányság, ami nem teszi hitelessé. De még nála is sokkal nagyobb gond van a Taesung elnökével, aki csak egy fogatlan oroszlán. Eddig még nem is találkoztam olyan erőtlen főgonosszal, mint amit Song Young-chang játszott, aki teljesen hétköznapi értelemben volt inkább gusztustalan, mint a hatalmával fenyegetést ébresztő sötét alak.

A film legelevenebb szereplője a Mi-nát játszó Jeon So-nee, akinek sokféle oldaláról volt lehetősége megmutatni karaktere jól megírt személyiségét. Nem véletlen, hogy Lee Sun-kyun is a vele közös jelenetekben hozza a legjobb formáját, és remélhetőleg ezekre fogunk emlékezni ebből a filmből, nem a béna befejezésre.

Bár az még mindig jobb annál az erkölcsi ficamnál, amit a film elkövet. Teljesen indokoltnak vélem a koreai nézőközönség felháborodását, amikor azzal szembesültek, hogy a forgatókönyvben Mi-na régi barátnőjét a Sewol-katasztrófa áldozataként szerepeltették. Ráadásul a film végén felidézték az osztálytermek látványát, melyekben virágok borították a halott diákok padjait. Ne feledjük, hogy ez egy akció-krimiben történt, ami nem több, mint egy kereskedelmi film. Még az sem elég indok, hogy a film végén az elnök éppen hatalmas diákközönség előtt szónokol, akiknek alapítványi támogatást nyújt a Taesung Csoport. Nyilván nem is tilos ilyen módon aktualizálni egy történetet, de az ember jóérzése mégis tiltakozik ellene, még ha a rendező állítása szerint a bemutató előtt ki is kérték az áldozatok hozzátartozóinak véleményét.

A fenti hibák mellett a filmnek vannak erényei is, melyek miatt nem teljes időkidobás a megtekintése. Annyira semmiképpen sem rossz, mint amekkora bukás volt a koreai nézettsége. Jó a tempója, látványosak az akciói, a zenéje is kellően alátámasztja a feszültségeket. De így is csak erős közepes, tehát ha nem vagyunk időmilliomosok, akkor a rendező munkái közül inkább döntsünk a nagyszerű Ajeossi mellett.

[Filmekről] Jang Hang-jun: FORGOTTEN (2017)

장항준: 기억의 밤

Mi lehet annál izgalmasabb, mint ha az embernek saját elméje rejtett tartalmai után kell kutakodnia? És mi a helyzet akkor, ha nem lehetünk meggyőződve arról, hogy elménk nem játszik-e csalóka, illuzórikus játékot velünk? A filmes izgalmak királya a lélektani thriller, amelyben soha, semmiben sem lehetünk biztosak. Elveszítjük a kapaszkodóinkat, és nem tudjuk, hogy a valóság útvesztőiben, vagy téveszméink labirintusában járunk-e.

A Forgotten (Elfeledve, koreai címén Emlékek éjszakája) című film éppen erre a bizonytalan mezsgyére vezeti főhősét, és rajta keresztül a nézőket is. Jang Hang-jun mesteri forgatókönyvet írt, melyből ahhoz méltó filmet rendezett. Nincs nagyobb bűn, mint lelőni egy ilyen film "poénjait", ezért megpróbálok rébuszokban írni arról, hogy mire számíthatnak az érdeklődők. 

Jang Hang-jun rendező

A film játékidejének majdnem pontosan a felénél következik be egy sokkoló erejű fordulat. A főhőssel együtt tükörbe tekintve pillantjuk meg a hihetetlen valóságot, és ez a jelenet két részre osztja a történéseket. Az első szakaszban egy családot látunk, melyben a fiatalabbik fiú, Jin-seok pszichés gondokkal küzd. A családtagok szerető gondoskodással tekintenek rá, legalábbis úgy tűnik, míg egy váratlan esemény fel nem ébreszti a fiúban a gyanút, hogy valami nincs rendben. Nyomába ered bátyjának, aminek eredményeképpen nemcsak Yoo-seokról, hanem a család többi tagjáról is kiderül a fiú világát felforgató igazság. A fordulópontot követően megismerjük annak indokait, hogy milyen cél elérése érdekében tévesztették meg Jin-seokot. De nem jutottak eredményre, mert Jin-seok memóriája nem tartalmaz semmit azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amellyel vádolják, hiába avatják bele részletesen a vele történtekbe. A fiú meg van győződve az ártatlanságáról, ezért menekülni kezd. Egy véletlen baleset következtében azonban visszatér a memóriája, és végre megtudjuk, hogy mi is történt valójában. Az igazság pillanata teljesíti be Jin-seok és Yoo-seok sorsát is. 

Eközben mindent megkapunk a filmben, amit egy thrillertől várhatunk. Sejtelmes hangokat, misztikus színhelyet, véres borzongást és ördögi konspirációkat. A kulcsmozzanatokba nemcsak a lélek téveszméi játszanak bele, hanem egy szakmai közreműködő is segíti a megtévesztést. A Forgotten olyan pszichothriller, melyben egy pszichológus aktív beavatkozásával is találkozunk. Egyes jeleneteket többször is látunk, melyek az ismétlésekben új értelmet nyernek. 

A főszerepben Kang Ha-neul hibátlanul játszik, és erősen el kell gondolkodnunk, hogy nem két színészt láttunk-e Jin-seok karakterének kétféle megjelenési formájában. De nem, mindvégig Kang idézi elő a megtévesztő illúziót, amelyben nagy szerepe van a kiváló smink- és maszkmesternek is. Kang Ha-neul a fizikai átalakulás mellett a karakter mindenféle lelkiállapotát kiváló átéléssel tudja megmutatni, a kedves, békés arctól kezdve a feldúlton át egészen a pszichotikus tünetekig.

Nem ekkora eltérésekkel, de a Yoo-seokot játszó Kim Mu-yeol is különböző alakokban tűnik elénk. Egyik megjelenésében a mozgásával is kiválóan játszik. Az ő karakterének árnyalatai a jóságostól a bosszúállóig terjednek, de még a legártatlanabb megjelenésében is érezhető valamiféle fenyegető árnyalat. 

A rendező mértéktartóan, de hatásosan alkalmazza a feszültségkeltés filmes eszközeit, a kinagyított részleteket, az éles kontrasztú kiemeléseket, vagy éppen a sejtelmes homályokat. Különleges képi kompozíciókat kapunk a hideg és meleg színek, furcsa látószögek kombinálásával. 

Bár a lélektani thrillerek nem igényelnek időbeli konkretizálást, Jang Hang-jun mégis lehorgonyozza a történések kiváltó okát a koreai történelem közelmúltjába. Az 1987-es gazdasági válság következményei kényszerítik a főhőst rossz útra, és ugyancsak ezek elől keresi a menekülés lehetőségét a felbujtó. Bár ez a motívum senki számára nem adhat felmentést, az események drámaiságát még elevenen a közös emlékezetben őrző nézők számára mindenképpen erősebb kötődéssel járhat a megidézett emberi tragédiákhoz.

[Filmekről] Yoon Sung-hyun: TIME TO HUNT (2020)

윤성현: 사냥의 시간
Eljött a vadászat ideje (Netflix)


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

Nem nagyon tudtam, mit várhatok azután, hogy a Time to Hunt (Eljött a vadászat ideje) felütésében két srác arról vitatkozott, belefogjanak-e használtruhák árusításába. De attól a pillanattól kezdve, hogy megszólalt a főcím alatti zene és autós utazásra indultunk, leesett állal követtem ennek a furcsa filmnek a kibontakozását.

A történetét akár néhány szóban össze lehetne foglalni: négy fiú kirabol egy játékbarlangot, majd menekül az őket üldözőbe vevő gyilkos alak elől. Szimpla akciófilm - gondolhatnánk ezek alapján, de Yoon Sung-hyun forgatókönyvíró-rendező valami egészen mást csinál.

Yoon Sung-hyun rendező

Először is, kitalál egy elképesztő kulisszát, amibe a hőseit helyezi. A film kezdetén fogalmunk sincs, hogy hová kerültünk, mert minden ismerősnek tűnik, mégis egyfajta nagyon erős idegenséget érzünk. Elnéptelenedett utcákon lézengő alakokat látunk, valamint rendőrsorfalakkal szembenéző tüntetőket. Az embereket apokaliptikus világ veszi körül: egy olyan város, amely mintha még valamennyire funkcionálna, autók járnak az utcákon és villognak a fényreklámok, de minden már csak torz visszképe egy valamikori életnek. Mintha az egész várost felfalta volna egyik különösen veszélyes negyede: minden romokban áll, elhanyagolt és kifosztott, szemét és bűz uralkodik. Képtelenség, hogy a nyomor ábrázolásáról a 'stílusos' kifejezés jusson eszembe, mégis ez történt. Mert elképesztő stílusbravúr, amit filmes látványként kapunk: a ködös derengéseken át felsejlő felhőkarcoló-csontvázak, a kirabolt, üresen tátongó üzletek graffitizett portáljai, a málló vakolatok és rozsdás fémszerkezetek képei mozgó festményekké állnak össze, hol kékes derengésben, hol a szürke ég uralta nappali megvilágításban. A film domináns színei a kék és a vörös, járjunk bár az éjszakai utcákon vagy belső terekben.

Csak később áll össze a kép arról, hogy mi történt. Koreát államcsőd döntötte nyomorba, sorban szűnnek meg a munkahelyek, mindenki abból él, amiből tud - ügyeskedésből, bűnözésből. A városnak azonban van egy underground színtere is, ahol megismerjük, hogy az emberek mivel töltik az idejüket: virulnak a szórakozóhelyek és a játékbarlangok. 

Az elképesztő látványvilág miatt szinte fel sem tűnt, hogy milyen lassú a film tempója. Rendkívül ráérősen rajzolódik ki a főszereplő fiúk karaktere, szokatlanul nagy hangsúlyt helyezve az érzelmi alapozásra. Hiába ismerjük meg a tényeket, nem bűnözőket látunk bennük. Sokkal inkább hétköznapi fiatalokat, akik menekülnének a nyomasztó valóságból, és álmodozásaikban szinte nevetségesen egyszerű dolgok után vágyakoznak: a napsütés melegét és a víz tisztaságát szeretnék megtapasztalni egy nyugodtabb élet keretei között. Családjukat pótolva pedig egymásba kapaszkodnak, mintha testvérek lennének. 

Egy merész ötlettel rátalálnak a biztosnak tűnő pénzszerzés lehetőségére: a játékbarlangot kell kirabolni, hiszen az illegális hely üzemeltetői nem fogják rájuk küldeni a rendőrséget. Ügyesen meg is tervezik az akciót, amit sikerül is kivitelezni, ezért úgy tűnik, hogy simán leléphetnek az országból. A filmnek már egyharmadánál tartunk, amikor rá kell jönniük, hogy valaki a nyomukban jár. Ettől kezdve a látványvilág csodálatának élményét átveszi a thriller, mely a hajsza izgalmaiból fakad, és egyre inkább a fiúk vezetője és az őket pitbullként nem eresztő alak párharcává alakul. A történetnek az a külön érdekessége, hogy nézőként mi megtudjuk, hogy a fiúk mivel vonták magukra az alvilág haragját, míg számukra ez nem derül ki.

A fiúk nem gyilkosok. Bár komoly fegyverarzenált szereztek be a rabláshoz, azt eleinte képtelenek ölésre használni. Egyszerűen félnek, remeg az ujjuk a ravaszon, nem szeretnének mást, csak menekülni. Ráadásul a rablás kitervelőjét, Jun-seokot, aki miatt a többiek részt vettek az akcióban, rémálmok gyötrik a börtönélményei és a lelkiismeretfurdalás miatt, hogy veszélybe sodorta a barátait. A menekülés közben teljesen amatőröknek tűnnek, akik a rettegés miatt még ehhez képest is dilettáns hibákat vétenek. Sok nézőt nyilván kihoz a sodrából, hogy ennek következtében teljesen szabálytalan akciójeleneteket látunk, azonban mindez indokoltan következik a fiúk karakteréből.

Úgy tűnik, hogy a sarkukban járó hidegvérű alak egy magányos farkas, azonban távolról sincs így. Kiderül, hogy bár nincs társa, a hátországát a rendőrség képezi. Az akcióra a megbízatást viszont az alvilág adta, amely rávilágít a rendőri szervezet korrumpáltságára is. A Han nevű fickó ráadásul erősen pszichopata, betegesen élvezi a célpontok utáni hajtóvadászatot. Trófeaként pedig levágott füleket gyűjt.

Az üldözési-menekülési folyamatban két nagy összecsapást láthatunk, melyek mindegyike kellőképpen megemeli az adrenalinszintünket. A kórház és az elhagyatott kikötői épület belső terei kiváló helyszínt nyújtanak a macska-egér játékhoz. Jun-seoknak a sokkoló események hatására választania kell: vagy áldozattá válik, vagy fel kell vennie a harcot az ellenféllel. Végső kétségbeesésében az utóbbit teszi, de majdnem rajtaveszt, menekülését csak a váratlanul közbeavatkozó fegyvereseknek köszönheti.

Az álmodott új világba Jun-seok egyedül érkezik, ahol nem tud szabadulni társai emlékétől, akik vagy veszteséglistára kerültek, vagy nem tudni a sorsukról. Amikor hírül veszi, hogy Han életben van, a nyomasztó felelősségérzet arra sarkallja, hogy visszatérjen és szembenézzen a velük véres játékot űző idegennel - ezzel a film alkotói nyitva hagyták egy folytatás készítésének a lehetőségét.

A főszereplő négyes mindegyik tagja egyéni karakter, egyedül a vagányságukon eluralkodó félelem a közös jellemzőjük. Rövidebb filmes jelenlét jut a Sang-soo-t játszó Park Sung-minnek, aki talán a legfelnőttesebb a fiúk közül. A legártatlanabb viszont Ki-hoon, a családjáért is aggódó, jóravaló és jóképű srác, akinek szerepében a koreai-kanadai színészt, Choi Woo-shiket látjuk. Jang-ho nagyszívű és önfeláldozó, akinek nem éppen akciófilmes karakterét Ahn Jae-hong remek alakításának köszönhetjük. 

A filmet viszont Lee Je-hoon uralja, aki karizmatikus színész. Az ő Jun-seokja egyszerre determinált, vagány és cselekvőképes, irányítani tudó figura, akinek kiélesedett érzékei megérzik a veszélyt. Számomra emlékezetes marad a történet eleji alakítása, amikor a mély csalódást átéli a többiektől megtudva, hogy már nincs semmijük. Alig rezdülő arca mögött láthatjuk, hogy akkor kissé belehal vágyai szertefoszlásába, mégsem tud a barátainak szemrehányást tenni. Érezhetően hordoz magába temetett történeteket is, melyek túlzottan érzékennyé teszik. Nemhogy hidegvérű, de még csak nem is kiegyensúlyozott lelkületű figura, akinek érését a menekülési vágy - bátorsággyűjtés a harc felvételére - tudatos szembeszállás stációin át Lee meggyőzően tudja érzékeltetni. 

Han szerepében Park Hae-soo-nak meglehetősen egydimenziós karaktert kellett érdekessé tennie, amit a figura titokzatosságát hangsúlyozó filmes ábrázolás segítségével sikerült is kiviteleznie. Han kemény és kifejezéstelen arcát ritkán láthatjuk, alakja többnyire homályba vész, a sziluettje viszont belénk ég.

Emlékezetes karakterként tűnt még fel a fegyverkereskedő alakjában Jo Sung-ha, ezúttal meglehetősen érdekes külső megjelenéssel. De még a film lendületéből is kizökkentem, amikor a történetből való gyors kiírása okán felötlött bennem a kérdés, hogy miként vállalhatott el egy ilyen fikarcnyi szerepet? De a továbbiak jól megvicceltek...

A disztópia hangulatát nagy erővel aláfestő filmzene teljes kompozícióját és előadását a Primary művésznevű Choi Dong-hoonnak köszönhetjük. 

A Time to Hunt nem fogja kielégíteni a szokványos akciókrimik kliséire vágyókat. De be kell vallanom, hogy Yoon rendező filmje nagyon mély hatást gyakorolt rám. Pontosan azt képviseli, amit a koreai filmekben legnagyobbra tartok: a bátorságot a hagyományok nem öncélú felrúgására, hanem annak érdekében, hogy egyéni látásmóddal átitatva, új kontextusokat teremtve álljanak szolgálatába fontos gondolatok kifejezésének. Mert a Time to Huntnak arról is van mondandója, hogy mi marad, ha kapitalista jelenünk összeomlik. Szex, drog, rock'n'roll? Majdnem. Reménytelenség, drog és fegyverek.

Kevés filmnek várom a folytatását, de ennek igen.