2021. július 14., szerda

[Tévédrámákról] BEYOND EVIL (2021)

괴물

JTBC, 2021, 16 rész
Műfaj: lélektani thriller
Írta: Kim Su-jin
Rendezte: Shim Na-yeon
Zene: Lim Min-ju
Adatok bővebben: Wikipédia / HanCinema

 



Az eredetileg "Szörnyeteg" című sorozat a csúcskategóriás koreai tévédrámák egyike, és különösen értékes gyöngyszem a pszichothrillerek rajongói számára. Teljesen megérdemelten részesült hét nevezése közül az 57. Baeksang Művészeti Díjak legjobb dráma, legjobb forgatókönyv (Kim Su-jin) és legjobb színész (Shin Ha-kyun) elismerésében. 

A történet konkrét helyszínen játszódik, Gyeonggi tartomány Munju Rendőrállomásán és annak manyangi alállomásán. A kisváros klausztrofóbiás közegében semmi sem marad titokban, "valahol valaki mindig figyel", mindenki tud mindenről.





A rendőrség tagjait és a dráma egyéb szereplőit is sűrű kapcsolati háló fűzi egymáshoz, melynek kiindulási helyzetben a fő láncszemei a következők:

Két rendőr főszereplőnk egyike a manyangi alállomás felügyelő-helyettese, Lee Dong-shik (Shin Ha-kyun). Lee kitartóan nyomoz egy húsz évvel korábbi gyilkosságsorozat tettese után, akinek áldozatai között volt lány ikertestvére is. Annak idején Lee-t vádolták meg, de nem tudták rábizonyítani a tettet. Később bajt okozott a Regionális Nyomozati Egység vezetőjeként, amiért elbocsátották onnan és lefokozták. Egykori kapcsolatait is felhasználva töretlenül dolgozik azon, hogy végére járjon a régi ügynek, és megtalálja a gyilkos mellett testvére holttestét is, ami soha nem került elő. Lee öntörvényű és kissé eszelős figura, aki kívülről fújja a jogszabályokat, de valójában magasan tesz azokra. Viharos előélete ellenére tekintélye van a munkatársai előtt, akik össze is zárnak a védelmében. A tragédia Lee teljes családját sújtotta, apja meghalt, anyja beleőrült a veszteségekbe. 





A rendőrállomás parancsnoka Nam Sang-bae, akinek csak hónapok vannak hátra a nyugdíjazásáig, és semmi mást nem szeretne, mint eseménytelenül kibekkelni a hátralévő idejét. A húsz évvel korábbi gyilkosságoknak ő volt az illetékes nyomozója, aki erős lelkiismeretfurdalást érez Dong-shik megvádolása miatt.

Oh Ji-hoon az őrs egyik fiatal rendőre, akinek nővére Oh Ji-hwa, a munjui Erőszakos Bűncselekmények Osztályának nyomozója.

A munjui rendőrség munkatársa még Park Jeong-je (Choi Dae-hoon), aki az Általános Ügyek Osztályán dolgozik. A folyton kissé zavartnak tűnő rendőrnek furcsa szokása van: portrékat rajzol mindenkiről, de a rajzai riadt szemű, szelíd őzeket ábrázolnak.

Az ő édesanyja a munjui önkormányzat tagjaként a következő polgármester-választás esélyes indulója, akinek egyik választási jeligéje a "bűnmentes város".

A nő környezetében tűnik fel egy simlis építési vállalkozó, akinek Oh Ji-hwa nyomozó volt a felesége.

Ebbe a közegbe kéri áthelyezését a Szöuli Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiváló eredménnyel végzett fiatal nyomozó, Han Joo-won (Jeo Jin-goo). Neki is van egy titka: ő is a régi sorozatgyilkosság megoldásán dolgozott, de egy meggondolatlan magánakciója következtében a csalinak használt alanya eltűnt. Han egy elegáns, kényes, magának való fiatalember, aki idegen elem a kisváros közegében.




A fiatalember viszonya nem felhőtlen az apjával, Han Gwi-hannal (Choi Jin-ho), aki az országos főparancsnoki tisztség várományosa. A feddhetetlen előéletű rendőrre egyedül a fia ballépése jelent veszélyt, ezért mindent elkövet, hogy a beiktatásáig az ne kerüljön nyilvánosságra. Viszont Joo-won és több új kollégája előtt sem titok, hogy a Munju Rendőrállomás egykori vezetője Han Gwi-han volt, aki a sorozatgyilkosság ügyét négy hónap elteltével váratlanul lezárta.

A főparancsnok környezetében szorgoskodik Kwon Hyuk (Park Ji-hoon) ügyész is, aki szolgálatai révén ki akarja vívni, hogy a parancsnok családtagnak tekintse, ezzel megszerezve minden előnyt, amit most a valódi fia, Joo-won élvez.

A rendőrállomások körül találunk még állandó szereplőket. Munka utáni lazításra mindig a Manyang Hentesüzletet is üzemeltető Yoo Jae-yi (Choi Sung-eun) éttermében gyűlnek össze, aki szintén keresi áldozattá vált rokonát.

Folyton a rendőrök társaságában láthatunk egy dadogó, enyhén fogyatékosnak tűnő férfit is. A Manyang Szupermarketet működtető Kang Jin-mookról (Lee Kyu-hoi) kiderül, hogy árva volt, és Dong-shik szülei nevelték fel, ezért be is jár a kórházba, hogy gondozza a felügyelő édesanyját. Egyedül neveli a lányát, Min-jeongot (Kang Min-ah), aki egy húsz évvel korábbi, futó kalandjából született. 




Mindenkit sokkol, hogy Han nyomozó érkezése után ismét találnak egy holttestet, tehát úgy tűnik, hogy a sorozatgyilkos hosszú idő elteltével újra akcióba lépett. De a lehetőségek között felmerül az is, hogy csak nem derült fény az időközben elkövetett gyilkosságaira.

Összetartás és gyanakvás váltakozása kísér minden megmozdulást. A két elszánt nyomozót, Dong-shiket és Joo-wont társakká nevezik ki, ezért alig tudnak lépni egymás nélkül. Mivel mindketten lenyomozták a másikat, a gyanújuk elsőként egymásra terelődik. Ám az újabb fordulatok nyomán senki sem marad érintetlenül a szereplők közül, mindenkire egyformán vetődik a gyanú árnyéka. A vélhetően pszichopata elkövető elleni hajszában vagy időnkénti tanácstalanságban nem nélkülözzük a thriller feszültségét, amely elsősorban abból fakad, hogy nézőként sem kapunk semmiféle kapaszkodót ahhoz, hogy ki áll a jó, és ki a rossz oldalon. 

Semmiféle megnyugvást nem hoz, amikor a drámának nagyjából a felénél a fő rejtély már meg is oldódik, mert az csak további kérdéseket szül. Az egyébként sem egyszerű kapcsolati hálóban egyre újabb összeköttetések válnak láthatóvá. A tények soha nem segítenek sem bennünket, sem a két nyomozót abban, hogy eldönthessék, megbízzanak-e a másikban. Azonban, miközben a nyomozás egyre mélyebbre, az érintett személyek pedig egyre magasabb körökbe vezetnek, a két férfi nem tehet mást, minthogy belső megérzéseire hallgat, melyek azt súgják, hogy hinniük kell egymásban. Bár mindketten magányos farkasok, végül mégis valódi társai lesznek egymásnak.

Aki látta Park Chan-wook világhírű filmjét, a Sympathy for Mr. Vengeance-t (A bosszú ura), az bizonyára soha nem felejti el a zöld hajú főszereplőt. Azt a különös, néma fiút is Shin Ha-kyun játszotta, aki most Dong-shik megformálásával nyújt emlékezetes alakítást. Karaktere nem nélkülözi a fekete humort sem, és tökéletesen eléri, hogy egyszerre félelmetes és abnormális mosolya mögött sose tudjuk kitalálni, hogy mi rejtőzik. Minden jelenetben kissé a látható történéseken kívül, a saját világába zárulva létezik. De vannak érzelmei és megindult pillanatai, melyeket ennek a meggyötört karakternek a lényéhez illően, koherensen tud megmutatni.





Főszereplő párja Yeo Jin-goo, aki már szintén szép hosszú filmes előélettel bír. Az ő nyomozója annak kettősségére épül, hogy a ránézésre filmsztárosan jóképű, ártatlan tekintetű, elegáns és finnyás alak teljesen megváltozik ha akcióba lendül, vagy ha csak megszólal mély, férfias hangján. Azonnal kiderül, hogy határozott, éles eszű, bátor fickó, aki csak külsőleg ellentéte Dong-shiknak, valójában nagyon is hasonló belső erőkkel bír.

A sorozat szereplői széles spektrumot képviselnek, és minden színész kihozza a maximumot a karakteréből. Bár többekről lehetne hosszasan írni, egyiküket mindenképpen ki kell emelni. Az őzeket rajzoló nyomozót játszó Choi Dae-hoon  nagyon erős alakítást nyújt, melyben elképesztő átalakulásokon megy át. Nem tudom, hogy ki készítette a filmbeli rajzait, de kezdetben Choi lénye és az őzek szinte eggyé váltan tükrözték egymást, még ha valójában másról is szóltak.





A Beyond Evil írója, Kim Su-jin és rendezője, Shim Na-yeon is nő, akik osztályon felüli munkát végeztek. Feszes drámát hoztak létre, melyben nincsenek felesleges elemek. A rendező minden képe hangulat- és érzelemfestő, kifejezve hol a helyszínek sajátosságait, hol a szereplők érzelmeit, hol a történések hangulatait. A kisvárosi miliők kicsit zűrösek, rendetlenek. A burjánzó növényzetű tájak elemi erővel szívják magukba a nagyvárosi fiatalembert. A sorozat elején túlnyomó többségben vannak a esti, éjszakai, különös megvilágításban látható jelenetek, de nem veszítenek erejükből a fényes, nagyvárosi terek sem. Bár kapunk eleget a rémítő, horrorisztikus látványokból is, mégis éppen csak annyit, amellyel a film még nem esik túlzásokba a történések rettenetének érzékeltetésében. 




Shim Na-yeon rendező

 

Lim Min-ju zeneszerző 

       
A dráma zenei albumának borítóképe



A koreai sorozatokban szinte már megszokott, számtalan kiváló filmzene közül is toronymagasan kiemelkedik Lim Min-ju zeneszerző soundtrackje, mely sokszorosára növeli a jelenetek drámaiságát. A Choi Baek Ho által énekelt The Night című betétdal tökéletes zenei emblémája az egész sorozatnak.




















2021. július 12., hétfő

[Filmekről] Kim Dong-gyu: WHAT HAPPENED TO MR. CHA? (2021)

김동규: 차인표


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *







Cha In-pyo nagyon bátor színész, akinek hatalmas humora is van. Ha nem így lenne, akkor nem készülhetett volna el a What Happened To Mr. Cha? (Mi történt Cha úrral?) című film, melynek a főszerepét a saját, valós neve alatt játssza.

A koreaiak egyik legragyogóbb csillaga, Jung Ji-hoon (Rain), még pályájának felívelő szakaszában fogalmazta meg ezeket a gondolatokat:
"Nagyon jól tudom, hogy akár holnap hirtelen zuhanórepülésbe kezdhetek. A nap mindig lenyugszik, miután a delelőn ragyogott. De én még nem vagyok a csúcson, csak mászok felé keményen, hogy meghódítsam azt. A kezdetektől soha, egyetlen pillanatra sem feledkezem meg arról, hogy méltósággal kell lefelé ereszkednem, amikor annak eljön az ideje. Szóval nem félek ettől. Az embereknek le kell tűnniük, hogy az újonnan érkezők fel tudjanak emelkedni."

Az idézet pontosan leírja a film konfliktusát. Cha úrral az történt, hogy túljutva sikereinek csúcsán, immár karrierjének leszálló ágába került. A filmbeli keserédes komikum forrása abban rejlik, hogy ezt rajta kívül már mindenki tudja, ő viszont még nem vette észre.




A kezdő jelenetben a szakmai tudásának és hitelének magabiztosságával reklámfotózáson részt vevő színészt látjuk, akinél süket fülekre találnak az instrukciók, egyszerűen képtelen máshogyan működni, mint ahogy a rutinja diktálja. Viszont mindig készen áll a kioktatásra, okosságainak szükségtelen puffogtatására. Nem akarja meglátni, hogy már alig kap felkéréseket, mivel a neve nem hoz a produkciók számára biztos bevételt, és a szórakoztató műsorokba is csak kegyelemből hívják. Bár a népszerűségét még nem veszítette el, már leragadt egykori emlékezetes pillanatainak maníros ismételgetésénél.

A rideg valóság és a színész hamis illúziónak világa között szerencsétlen menedzsere, Kim Ah-Ram (Song Jae-ryong) képezi az ütközési zónát, aki kétfrontos harcot vív. Egyrészt küzd azért, hogy még foglalkoztassák Cha urat, másrészt tűri a színész arrogáns megjegyzéseit, folytonos leszólásait. Nagyszerűen van megírva a szerepe, mert egyszerre szolgálja és pesztrálja gazdáját, aki sosem elégedett vele, viszont lépni se tud nélküle.

Komikus helyzetekben bekövetkező balesetek sorozata juttatja el Cha urat a filmbeli fő helyszínére. Útja során találkozunk a koreai ajumma rajongók (középkorú családanyák) esszenciális képviselőivel, akik kíváncsiak, erőszakosak, és ami a szívükön, az a szájukon, legyen az bármilyen szókimondó, kíméletlen megjegyzés. 




Cha úr nemsokára a lányiskola zuhanyozójának tükrében tetszeleg, amikor gázrobbanás következik be. Hősünk ugyan sértetlenül megússza, de az épület hatalmas törmelékkupacának fogságába esik, ráadásul anyaszült meztelenül, hiszen éppen mosakodott. Életösztöne arra sarkallja, hogy segítségért kiáltson, amit azonnal felülír egy számára sokkal fontosabb szempont: nem teheti meg, hogy nehéz munkával megteremtett szakmai image-ét egy méltatlanul nevetséges meneküléssel megsemmisítse. Így lesz jelképessé a fizikai helyzete: mintha egója csapdájában vergődne életének fejére omlott romhalmaza alatt. 

Azonban megtalálja a telefonját, és azonnal riasztja egyetlen lehetséges megmentőjét: a menedzserét. Ettől kezdve a felszínen Ah-Ram küzd a telep folyton résen lévő felügyelőjével, a megjelenő mentőosztaggal, valamint a rettenetes szörnyet idéző markológéppel. Rajta kívül senki nem tudja, hogy miért okvetetlenkedik a terepen. Cha úr pedig ugyanott folytatja a mélyből, ahol a felszínen abbahagyta: zsémbeskedik és követelőzik. Ah-Ram közben hárítja a villámokat, beszél a produkciók kapcsolattartóival, az újságírókkal, miközben átérzi főnöke szorult helyzetét, és valóban igyekszik megmenteni a renoméját.





Abszurd és nevetésre ingerlő helyzeteket látunk és frenetikus párbeszédeket hallunk, miközben Cha úr szinte meg sem mozdul, mivel nem is tud. Bizonyos pontokon a film tere mégis kitágul, hirtelen betöltik a teret a Cha urat éppen aggasztó problémák, univerzálissá tágítva azokat. Szó szerint, mert mint a bolygók, úgy keringenek a gondolatok terében. A film 24. percében következik be a robbanás, Cha úr mentése pedig a 93. percben fejeződik be. A közte eltelt időben csak egy lyukban fekve látjuk a színészt, ám a film ettől egy pillanatig sem válik unalmassá, Cha In-pyo van akkor színész, hogy elegendő neki ennyi is a maradéktalan szórakoztatásunkhoz.

Közben úgy érezzük, mintha egy hosszú lajstromot írtak volna a színészek életét jellemző és megnehezítő dolgokról, és sorban kipipálnánk a felsoroltakat. Cha úrnak szorult helyzetében is bizonyítania kell, hogy helye van a másnapi műsorban, megoldást kell találnia a keringő hamis hírek helyesbítésére, el kell tudnia viselni a kíméletlenül fogalmazó nézői véleményeket, pátyolgatni egy fiatal színész útját, vívnia a feleségével, és így tovább...

Természetesen bekövetkezik a pillanat, amikor a menedzserben elszakad a cérna, és alaposan beolvasva Cha úrnak felnyitja szemét. A meghasonlás elkerülhetetlen: "Én mindent jól akartam csinálni. Ez minden. Mi lett belőlem?" De nem marad más lehetőség, minthogy a színész felnőjön a nagy alakításhoz: "Légy önmagad! Aki mindent szívvel-lélekkel csinál!" - mondja a feleség tanácsa, amely átsegíti Cha urat a média árgus szemeivel kísért megszégyenítő pillanatokon.




A színész valóságra ébredését egy szimbolikus veszteség is kíséri: a rá jellemző ikonikus mozdulatot soha többé nem tudja végrehajtani, mert a balesetben éppen az ahhoz szükséges ujja veszett oda. A What Happened To Mr. Cha? kétrétegű film. Szól a sztárokat szerető, szórakoztatóipart figyelő nézőkhöz, vagy egyszerűen azokhoz, akik hasonló válsággal küzdenek, mint Cha úr. Mert nem kell ahhoz színésznek lenni, hogy sokan egyszer csak úgy érezzék, túlhaladta őket a világ, amely már nem tart igényt rájuk. Ugyanakkor mélyen bennfentes szakmai filmet is látunk, számtalan fricskával: ilyen például a fiatal színészpalánta árulása, aki azonnal oda dörgölőzik, ahol a nagyobb hasznot reméli.

Rendkívül szórakoztatóak a koreaiak számára fogható poénok, melyeket némi jártassággal mi is élvezhetünk. Az Oldboy plakátja mindenkinek egyértelmű lehet, de nevetést fakaszt a film befejezését előrevetítő kérdés is:
- Cha úr, tudja, hogy mi az az újjászületés?
- Kim Tae-won egyik dala?
Majdnem. Kim Tae-won a Boohwal nevű legendás rockzenekar alapítója, amely újjászületést jelent. Cha úrral pedig az történt, hogy új szerepet kapott egy róla szóló pompás vígjátékban, melyet Kim Dong-gyu első filmjeként írt és rendezett.





















[Filmekről] Lee Jeong-beom: JO PIL-HO: THE DAWNING RAGE (2019)

이정범: 악질경찰


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *






Kilenc évvel ezelőtt Lee Jeong-beom író-rendező The Man from Nowhere (Ajeossi, magyar címen: Bácsi) című filmje tarolt a mozikban, sikere bejárta a világot. Mostani filmje, a Jo Pil-ho: The Dawning Rage (Az ébredő düh) hasonló alapsémát követ: a rosszfiú találkozik egy gyereklánnyal, akivel kegyetlen dolgok történnek, melyek megindítják és bosszúra sarkallják. Azonban a két film között nagy a különbség, még az első egy koherens alkotás, most tárgyalt filmünk több sebből vérzik.


Lee Jeong-beom rendező



Elsősorban abban, hogy a története és karakterei számos klisét tartalmaznak. Kezdve mindjárt a főhőssel, aki a bűnözőknél is rosszabb zsaru tipikus filmes figuráinak egyike, nem véletlenül a film koreai címe 'a rossz zsaru'. Jo Pil-ho (Lee Sun-kyun) eléggé átlátszó karakter, nem tűnik többnek, mint ami: egy korrupt, kisstílű nyomozó, aki kenőpénzekért elsimítja a pitiáner bűnözők ügyeit, egyéni boldogulásának finanszírozásához pedig egy tolvaj fickóval szövetkezve bankautomatákat rabolnak ki. Még az sem teszi igazán különlegessé, hogy a belső elhárítás szemmel tartja, mert a rendőrségen belüli korrupció miatt nem fenyegeti igazán nagy veszély. A karakter kezdetben csupa külsőségből építkezik, mocskos a szája és folyton eljár a keze.

A bonyodalom akkor következik be, amikor tudtukon kívül ugyanott és ugyanakkor hajtják végre akciójukat, mint a hatalmas Taesung Csoport, akik éppen a cégbirodalmat terhelő iratanyagokat őrző épületet röpítik levegőbe. A helyszínen sebesülten talált Jo Pil-hóra ezután a rendőrség és a cég gengszterei is rászállnak, mert rajta keresztül vezet az út a Taesung elleni egyetlen bizonyítékhoz.

Ekkor lép a történetbe Mi-na (Jeon So-nee), egy középiskolás korú lány a barátnőjével együtt. Mi-na leginkább egy vadóc utcagyerekre hasonlít, de a szokásos üldözősdik közben Jo Pil-ho belelát a lányok életébe, érzéseibe. Persze nem az a meghatódós fajta, de egymásra vannak utalva, és emiatt segítik is egymást. A barátnőt a nyomozó felesége veszi gondjaiba, Mi-nát azonban felőrlik életének veszteségei és a depresszív beállítottságú lány Jo Pil-ho szeme láttára véget vet az életének.

A nyomozó ekkor már szembesül azzal, hogy a lány vesztét és az ő fenyegetettségét is egy sokkal nagyobb és gátlástalanabb erő okozta, mint amivel a saját, szűkösebb világában valaha is találkozott. A történetben addig még csak a verőlegényekkel, köztük az arcot is kapó Kwon Tae-joo-val (Park Hae-joon) került összetűzésekbe, de eljött a pillanat, amikor a főgonosznak számító Taesung elnökével is szembesült. Az a szenvtelenség, amellyel Jung Yi-Hyang (Song Young-chang) pénzben méricskéli az emberi életek értékét, mélyen felháborítja a nyomozót. Egyéni akcióba kezd, melynek során leszámol mindkét alakkal.

A film erőssége Lee Sun-kyun alakítása, aki viszi a vállán a történetet. Jól hozza a nem sokat problémázó Jo Pil-ho figuráját, és pontosan azzal a tétova zavartsággal mutatja meg érzelmi megindultságait Mi-nával kapcsolatban, ahogyan az tőle elvárható. Zsaru létére nem egy rettenthetetlen akcióhős, sokat bénázik az erősebb ellenféllel szemben. Szerencsétlenségére a végső nagy leszámolás jelenetei annyira el vannak túlozva, hogy azok már szinte a hősiesség ellentétébe fordulva inkább nevetségesen hatnak. De ennél sokkal nagyobb baj, hogy valami hiányzik a nyomozó karakteréből, ami miatt nem tudunk azonosulni vele, ezért a film végén is csak nézünk rá, mint a moziban, de nem rendülünk meg.

Ezért azonban nemcsak a nyomozó karaktere a hibás. Nem lehet úgy hőssé válni, hogy nincs valódi ellenfél. Kwon nem az, hiszen ő csak egy verőlegény, abból is az egyik klisés fajtának, a nyalka öltönybe bújtatott, jól képzett, kegyetlen harcművészek egyikének lett megírva. Azonban Park Hae-joon nem tudja ezt a karaktert maradéktalanul életre kelteni, minden erős ütése ellenére van benne valami puhányság, ami nem teszi hitelessé. De még nála is sokkal nagyobb gond van a Taesung elnökével, aki csak egy fogatlan oroszlán. Eddig még nem is találkoztam olyan erőtlen főgonosszal, mint amit Song Young-chang játszott, aki teljesen hétköznapi értelemben volt inkább gusztustalan, mint a hatalmával fenyegetést ébresztő sötét alak.




A film legelevenebb szereplője a Mi-nát játszó Jeon So-nee, akinek sokféle oldaláról volt lehetősége megmutatni karaktere jól megírt személyiségét. Nem véletlen, hogy Lee Sun-kyun is a vele közös jelenetekben hozza a legjobb formáját, és remélhetőleg ezekre fogunk emlékezni ebből a filmből, nem a béna befejezésre.

Bár az még mindig jobb annál az erkölcsi ficamnál, amit a film elkövet. Teljesen indokoltnak vélem a koreai nézőközönség felháborodását, amikor azzal szembesültek, hogy a forgatókönyvben Mi-na régi barátnőjét a Sewol-katasztrófa áldozataként szerepeltették. Ráadásul a film végén felidézték az osztálytermek látványát, melyekben virágok borították a halott diákok padjait. Ne feledjük, hogy ez egy akció-krimiben történt, ami nem több, mint egy kereskedelmi film. Még az sem elég indok, hogy a film végén az elnök éppen hatalmas diákközönség előtt szónokol, akiknek alapítványi támogatást nyújt a Taesung Csoport. Nyilván nem is tilos ilyen módon aktualizálni egy történetet, de az ember jóérzése mégis tiltakozik ellene, még ha a rendező állítása szerint a bemutató előtt ki is kérték az áldozatok hozzátartozóinak véleményét.

A fenti hibák mellett a filmnek vannak erényei is, melyek miatt nem teljes időkidobás a megtekintése. Annyira semmiképpen sem rossz, mint amekkora bukás volt a koreai nézettsége. Jó a tempója, látványosak az akciói, a zenéje is kellően alátámasztja a feszültségeket. De így is csak erős közepes, tehát ha nem vagyunk időmilliomosok, akkor a rendező munkái közül inkább döntsünk a nagyszerű Ajeossi mellett.
























2021. július 11., vasárnap

[Filmekről] Jang Hang-jun: FORGOTTEN (2017)

장항준: 기억의 밤






Mi lehet annál izgalmasabb, mint ha az embernek saját elméje rejtett tartalmai után kell kutakodnia? És mi a helyzet akkor, ha nem lehetünk meggyőződve arról, hogy elménk nem játszik-e csalóka, illuzórikus játékot velünk? A filmes izgalmak királya a lélektani thriller, amelyben soha, semmiben sem lehetünk biztosak. Elveszítjük a kapaszkodóinkat, és nem tudjuk, hogy a valóság útvesztőiben, vagy téveszméink labirintusában járunk-e.

A Forgotten (Elfeledve, koreai címén Emlékek éjszakája) című film éppen erre a bizonytalan mezsgyére vezeti főhősét, és rajta keresztül a nézőket is. Jang Hang-jun mesteri forgatókönyvet írt, melyből ahhoz méltó filmet rendezett. Nincs nagyobb bűn, mint lelőni egy ilyen film "poénjait", ezért megpróbálok rébuszokban írni arról, hogy mire számíthatnak az érdeklődők. 


Jang Hang-jun rendező



A film játékidejének majdnem pontosan a felénél következik be egy sokkoló erejű fordulat. A főhőssel együtt tükörbe tekintve pillantjuk meg a hihetetlen valóságot, és ez a jelenet két részre osztja a történéseket. Az első szakaszban egy családot látunk, melyben a fiatalabbik fiú, Jin-seok pszichés gondokkal küzd. A családtagok szerető gondoskodással tekintenek rá, legalábbis úgy tűnik, míg egy váratlan esemény fel nem ébreszti a fiúban a gyanút, hogy valami nincs rendben. Nyomába ered bátyjának, aminek eredményeképpen nemcsak Yoo-seokról, hanem a család többi tagjáról is kiderül a fiú világát felforgató igazság. A fordulópontot követően megismerjük annak indokait, hogy milyen cél elérése érdekében tévesztették meg Jin-seokot. De nem jutottak eredményre, mert Jin-seok memóriája nem tartalmaz semmit azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amellyel vádolják, hiába avatják bele részletesen a vele történtekbe. A fiú meg van győződve az ártatlanságáról, ezért menekülni kezd. Egy véletlen baleset következtében azonban visszatér a memóriája, és végre megtudjuk, hogy mi is történt valójában. Az igazság pillanata teljesíti be Jin-seok és Yoo-seok sorsát is. 





Eközben mindent megkapunk a filmben, amit egy thrillertől várhatunk. Sejtelmes hangokat, misztikus színhelyet, véres borzongást és ördögi konspirációkat. A kulcsmozzanatokba nemcsak a lélek téveszméi játszanak bele, hanem egy szakmai közreműködő is segíti a megtévesztést. A Forgotten olyan pszichothriller, melyben egy pszichológus aktív beavatkozásával is találkozunk. Egyes jeleneteket többször is látunk, melyek az ismétlésekben új értelmet nyernek. 

A főszerepben Kang Ha-neul hibátlanul játszik, és erősen el kell gondolkodnunk, hogy nem két színészt láttunk-e Jin-seok karakterének kétféle megjelenési formájában. De nem, mindvégig Kang idézi elő a megtévesztő illúziót, amelyben nagy szerepe van a kiváló smink- és maszkmesternek is. Kang Ha-neul a fizikai átalakulás mellett a karakter mindenféle lelkiállapotát kiváló átéléssel tudja megmutatni, a kedves, békés arctól kezdve a feldúlton át egészen a pszichotikus tünetekig.









Nem ekkora eltérésekkel, de a Yoo-seokot játszó Kim Mu-yeol is különböző alakokban tűnik elénk. Egyik megjelenésében a mozgásával is kiválóan játszik. Az ő karakterének árnyalatai a jóságostól a bosszúállóig terjednek, de még a legártatlanabb megjelenésében is érezhető valamiféle fenyegető árnyalat. 







A rendező mértéktartóan, de hatásosan alkalmazza a feszültségkeltés filmes eszközeit, a kinagyított részleteket, az éles kontrasztú kiemeléseket, vagy éppen a sejtelmes homályokat. Különleges képi kompozíciókat kapunk a hideg és meleg színek, furcsa látószögek kombinálásával. 





Bár a lélektani thrillerek nem igényelnek időbeli konkretizálást, Jang Hang-jun mégis lehorgonyozza a történések kiváltó okát a koreai történelem közelmúltjába. Az 1987-es gazdasági válság következményei kényszerítik a főhőst rossz útra, és ugyancsak ezek elől keresi a menekülés lehetőségét a felbujtó. Bár ez a motívum senki számára nem adhat felmentést, az események drámaiságát még elevenen a közös emlékezetben őrző nézők számára mindenképpen erősebb kötődéssel járhat a megidézett emberi tragédiákhoz.





















[Filmekről] Yoon Sung-hyun: TIME TO HUNT (2020)

윤성현: 사냥의 시간
Eljött a vadászat ideje (Netflix)


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *






Nem nagyon tudtam, mit várhatok azután, hogy a Time to Hunt (Eljött a vadászat ideje) felütésében két srác arról vitatkozott, belefogjanak-e használtruhák árusításába. De attól a pillanattól kezdve, hogy megszólalt a főcím alatti zene és autós utazásra indultunk, leesett állal követtem ennek a furcsa filmnek a kibontakozását.

A történetét akár néhány szóban össze lehetne foglalni: négy fiú kirabol egy játékbarlangot, majd menekül az őket üldözőbe vevő gyilkos alak elől. Szimpla akciófilm - gondolhatnánk ezek alapján, de Yoon Sung-hyun forgatókönyvíró-rendező valami egészen mást csinál.



Yoon Sung-hyun rendező



Először is, kitalál egy elképesztő kulisszát, amibe a hőseit helyezi. A film kezdetén fogalmunk sincs, hogy hová kerültünk, mert minden ismerősnek tűnik, mégis egyfajta nagyon erős idegenséget érzünk. Elnéptelenedett utcákon lézengő alakokat látunk, valamint rendőrsorfalakkal szembenéző tüntetőket. Az embereket apokaliptikus világ veszi körül: egy olyan város, amely mintha még valamennyire funkcionálna, autók járnak az utcákon és villognak a fényreklámok, de minden már csak torz visszképe egy valamikori életnek. Mintha az egész várost felfalta volna egyik különösen veszélyes negyede: minden romokban áll, elhanyagolt és kifosztott, szemét és bűz uralkodik. Képtelenség, hogy a nyomor ábrázolásáról a 'stílusos' kifejezés jusson eszembe, mégis ez történt. Mert elképesztő stílusbravúr, amit filmes látványként kapunk: a ködös derengéseken át felsejlő felhőkarcoló-csontvázak, a kirabolt, üresen tátongó üzletek graffitizett portáljai, a málló vakolatok és rozsdás fémszerkezetek képei mozgó festményekké állnak össze, hol kékes derengésben, hol a szürke ég uralta nappali megvilágításban. A film domináns színei a kék és a vörös, járjunk bár az éjszakai utcákon vagy belső terekben.








Csak később áll össze a kép arról, hogy mi történt. Koreát államcsőd döntötte nyomorba, sorban szűnnek meg a munkahelyek, mindenki abból él, amiből tud - ügyeskedésből, bűnözésből. A városnak azonban van egy underground színtere is, ahol megismerjük, hogy az emberek mivel töltik az idejüket: virulnak a szórakozóhelyek és a játékbarlangok. 

Az elképesztő látványvilág miatt szinte fel sem tűnt, hogy milyen lassú a film tempója. Rendkívül ráérősen rajzolódik ki a főszereplő fiúk karaktere, szokatlanul nagy hangsúlyt helyezve az érzelmi alapozásra. Hiába ismerjük meg a tényeket, nem bűnözőket látunk bennük. Sokkal inkább hétköznapi fiatalokat, akik menekülnének a nyomasztó valóságból, és álmodozásaikban szinte nevetségesen egyszerű dolgok után vágyakoznak: a napsütés melegét és a víz tisztaságát szeretnék megtapasztalni egy nyugodtabb élet keretei között. Családjukat pótolva pedig egymásba kapaszkodnak, mintha testvérek lennének. 

Egy merész ötlettel rátalálnak a biztosnak tűnő pénzszerzés lehetőségére: a játékbarlangot kell kirabolni, hiszen az illegális hely üzemeltetői nem fogják rájuk küldeni a rendőrséget. Ügyesen meg is tervezik az akciót, amit sikerül is kivitelezni, ezért úgy tűnik, hogy simán leléphetnek az országból. A filmnek már egyharmadánál tartunk, amikor rá kell jönniük, hogy valaki a nyomukban jár. Ettől kezdve a látványvilág csodálatának élményét átveszi a thriller, mely a hajsza izgalmaiból fakad, és egyre inkább a fiúk vezetője és az őket pitbullként nem eresztő alak párharcává alakul. A történetnek az a külön érdekessége, hogy nézőként mi megtudjuk, hogy a fiúk mivel vonták magukra az alvilág haragját, míg számukra ez nem derül ki.

A fiúk nem gyilkosok. Bár komoly fegyverarzenált szereztek be a rabláshoz, azt eleinte képtelenek ölésre használni. Egyszerűen félnek, remeg az ujjuk a ravaszon, nem szeretnének mást, csak menekülni. Ráadásul a rablás kitervelőjét, Jun-seokot, aki miatt a többiek részt vettek az akcióban, rémálmok gyötrik a börtönélményei és a lelkiismeretfurdalás miatt, hogy veszélybe sodorta a barátait. A menekülés közben teljesen amatőröknek tűnnek, akik a rettegés miatt még ehhez képest is dilettáns hibákat vétenek. Sok nézőt nyilván kihoz a sodrából, hogy ennek következtében teljesen szabálytalan akciójeleneteket látunk, azonban mindez indokoltan következik a fiúk karakteréből.






Úgy tűnik, hogy a sarkukban járó hidegvérű alak egy magányos farkas, azonban távolról sincs így. Kiderül, hogy bár nincs társa, a hátországát a rendőrség képezi. Az akcióra a megbízatást viszont az alvilág adta, amely rávilágít a rendőri szervezet korrumpáltságára is. A Han nevű fickó ráadásul erősen pszichopata, betegesen élvezi a célpontok utáni hajtóvadászatot. Trófeaként pedig levágott füleket gyűjt.

Az üldözési-menekülési folyamatban két nagy összecsapást láthatunk, melyek mindegyike kellőképpen megemeli az adrenalinszintünket. A kórház és az elhagyatott kikötői épület belső terei kiváló helyszínt nyújtanak a macska-egér játékhoz. Jun-seoknak a sokkoló események hatására választania kell: vagy áldozattá válik, vagy fel kell vennie a harcot az ellenféllel. Végső kétségbeesésében az utóbbit teszi, de majdnem rajtaveszt, menekülését csak a váratlanul közbeavatkozó fegyvereseknek köszönheti.

Az álmodott új világba Jun-seok egyedül érkezik, ahol nem tud szabadulni társai emlékétől, akik vagy veszteséglistára kerültek, vagy nem tudni a sorsukról. Amikor hírül veszi, hogy Han életben van, a nyomasztó felelősségérzet arra sarkallja, hogy visszatérjen és szembenézzen a velük véres játékot űző idegennel - ezzel a film alkotói nyitva hagyták egy folytatás készítésének a lehetőségét.

A főszereplő négyes mindegyik tagja egyéni karakter, egyedül a vagányságukon eluralkodó félelem a közös jellemzőjük. Rövidebb filmes jelenlét jut a Sang-soo-t játszó Park Sung-minnek, aki talán a legfelnőttesebb a fiúk közül. A legártatlanabb viszont Ki-hoon, a családjáért is aggódó, jóravaló és jóképű srác, akinek szerepében a koreai-kanadai színészt, Choi Woo-shiket látjuk. Jang-ho nagyszívű és önfeláldozó, akinek nem éppen akciófilmes karakterét Ahn Jae-hong remek alakításának köszönhetjük. 






A filmet viszont Lee Je-hoon uralja, aki karizmatikus színész. Az ő Jun-seokja egyszerre determinált, vagány és cselekvőképes, irányítani tudó figura, akinek kiélesedett érzékei megérzik a veszélyt. Számomra emlékezetes marad a történet eleji alakítása, amikor a mély csalódást átéli a többiektől megtudva, hogy már nincs semmijük. Alig rezdülő arca mögött láthatjuk, hogy akkor kissé belehal vágyai szertefoszlásába, mégsem tud a barátainak szemrehányást tenni. Érezhetően hordoz magába temetett történeteket is, melyek túlzottan érzékennyé teszik. Nemhogy hidegvérű, de még csak nem is kiegyensúlyozott lelkületű figura, akinek érését a menekülési vágy - bátorsággyűjtés a harc felvételére - tudatos szembeszállás stációin át Lee meggyőzően tudja érzékeltetni. 

Han szerepében Park Hae-soo-nak meglehetősen egydimenziós karaktert kellett érdekessé tennie, amit a figura titokzatosságát hangsúlyozó filmes ábrázolás segítségével sikerült is kiviteleznie. Han kemény és kifejezéstelen arcát ritkán láthatjuk, alakja többnyire homályba vész, a sziluettje viszont belénk ég.

Emlékezetes karakterként tűnt még fel a fegyverkereskedő alakjában Jo Sung-ha, ezúttal meglehetősen érdekes külső megjelenéssel. De még a film lendületéből is kizökkentem, amikor a történetből való gyors kiírása okán felötlött bennem a kérdés, hogy miként vállalhatott el egy ilyen fikarcnyi szerepet? De a továbbiak jól megvicceltek...

A disztópia hangulatát nagy erővel aláfestő filmzene teljes kompozícióját és előadását a Primary művésznevű Choi Dong-hoonnak köszönhetjük. 

A Time to Hunt nem fogja kielégíteni a szokványos akciókrimik kliséire vágyókat. De be kell vallanom, hogy Yoon rendező filmje nagyon mély hatást gyakorolt rám. Pontosan azt képviseli, amit a koreai filmekben legnagyobbra tartok: a bátorságot a hagyományok nem öncélú felrúgására, hanem annak érdekében, hogy egyéni látásmóddal átitatva, új kontextusokat teremtve álljanak szolgálatába fontos gondolatok kifejezésének. Mert a Time to Huntnak arról is van mondandója, hogy mi marad, ha kapitalista jelenünk összeomlik. Szex, drog, rock'n'roll? Majdnem. Reménytelenség, drog és fegyverek.

Kevés filmnek várom a folytatását, de ennek igen.

























2021. július 10., szombat

[Filmekről] KIM Yoo-song: RACE TO FREEDOM: UM BOK DONG (2019)

김유성: 자전차왕 엄복동



Az ismertető spoilereket tartalmaz!






Számtalan történelmi és/vagy életrajzi mű született már oly módon, hogy az alkotók az ismert és hiteles, de töredékes elemeket elképzelt adalékokkal egészítették ki. Soha senkit nem zavart ez a megoldás, ha a kiegészítések szervesen illeszkedtek az eredeti, valóságos részletekhez, és nem torzítottak azokon. 

Dél-Koreában viszont hatványozottan érzékeny területet érintenek az ilyen alkotások. Míg egyik irányvonalként érzékelhető a keserű múlt ellensúlyozására a felemelő történelmi mítoszok gyártása, melyek a nemzeti identitás megerősítését is kívánják szolgálni, addig ezek ellenében is folyik küzdelem a túlzottan nacionalista, történelemhamisítástól sem visszariadó, hamis nemzeti nimbuszt tápláló alkotások elutasításával. A Race to Freedom: Um Bok Dong (Verseny a szabadságba: Um Bok Dong) bemutatása előtti időkben ismét fellángolt a vita, mely végül úgy temette maga alá a filmet, hogy azt a nézők valójában nem is látták. Pedig a történteknél szebben is ünnepelhették volna a nemzeti függetlenségi mozgalom 100. évfordulóját, melyre végül a 2017-ben forgatott film bemutatását halasztották.

De ki is volt Um Bok Dong?
A nemzeti hőssé lett kerékpáros versenyzőről meglehetősen keveset tudunk a sporteredményein kívül. Annyi bizonyos, hogy Um Bok Dong (más átiratokban Uhm, Eom) 1892-ben született vidéken. Korea Japán általi megszállásának évében, 1910-ben kezdett versenyezni. Első nagy győzelmét 1913-ban aratta hatalmas számú, 100.000 néző előtt, egy használt bicikli nyergében. Onnantól kezdve megállíthatatlanul nyert a japán versenyzőket maga mögött hagyva, és a sikersorozata olyan jelképpé avatta, akiben a nemzet önbecsülésének megmentőjét látták a japán uralom alatt nyögő koreaiak. A közönség tombolva szurkolt neki az utolsó kör alatt, mikor Um Bok Dong bevetette sprintelő specialitását, és a nyeregből kiemelkedve, a pedálokat állva tekerve hajrázott a célig. Néhány évvel később, 1919-ben kitört a nemzeti függetlenségi mozgalom, melynek leverése után Japán úgy döntött, hogy eltapossa Um Bok Dongot is. A csodafegyver Mori Takahiro japán versenyző lett volna ellene, aki mégsem bírt a joseoni bringakirállyal. Amikor egy versenyén csalással akadályozták meg a győzelmét, Um Bok Dong felháborodásában ledöntötte a győzelmet jelképező zászlót. Ott helyben megverték, és csak az mentette meg, hogy a tömeg berohant a pályára, hogy megvédje. Ekkor Japán már minden versenyzőjét versenybe hívta  ellene. Um Bok Dong külföldön is aratott sikereket, főként Kínában. Bár egyes hírek szerint 1929-ben visszavonult az aktív versenyzéstől, ehhez képest még 55 éves korában a mezőny legidősebbjeként indult az 1948-as londoni olimpia kvalifikációs versenyén, ahol elismerésben részesült. Kerékpárja pedig bekerült Korea nemzeti kincsei közé, melyet ma múzeumban csodálhatunk.


Kim Yoo-seong rendező


Kim Yoo-seong, aki egyszemélyben a film írója és rendezője, a száraz adatokat és a hősi legendát itt is egy elképzelt történettel egészítette ki. A film két szakaszra osztható, az elsőben Bok-dong családi hátterét ismerjük meg, és annak történetét, hogy miként találkozott a kerékpározással. A második szakasz már a fővárosban játszódik, ahol a fiú bejut egy sportegyletbe, és megkezdi versenyzői pályafutását. Itt kerül kapcsolatba az ellenzéki mozgalommal is.


* SPOILERES FILMISMERTETŐ KÖVETKEZIK *

A film a főcím előtt egy felvezetéssel kezdődik. Egy kerékpárversenybe csöppenünk, melyet a japánok fölényesen nyernek. A japán versenyzők szavakban is alázzák a koreai indulókat, a koreai nézők semmiféle reményt nem táplálnak a koreaiak győzelme iránt, a dísztribünön pedig a koreai uralkodón gúnyolódik a japán helytartó. Végül a koreaiak elmennek a kocsmába leinni magukat, gyerekeik pedig a japán versenyző nagyszerűségéről kántálnak. Ezután az ellenállók egyik összejövetelén találjuk magunkat, ahol a vezető, Ahn Do-min (Ko Chang-seok) fegyveres felkelést akar kirobbantani, míg ellenlábasa, Hwang Jae-ho (Lee Beom-soo, aki a film producere is volt) azt bizonygatja, hogy ez vesztésre lenne ítélve a koreaiak morális állapotát tekintve, ezért elsősorban azt kell elérni, hogy az emberek akarják is a függetlenséget. Ez pedig békés eszközökkel is kiváltható, amelyek egyike akár a kerékpárverseny is lehet, mert ha a koreaiak le tudnák győzni a japánokat, akkor önbizalmat adnának ezzel az embereknek.





Úgy tűnik, hogy a film készítői Bok-dong karakterének megközelítéséhez a sportember alakját övező általános szeretetet vették alapul. "Nézz Ahn Chang-nam repülőjére fent az égen, nézz Um Bok-dong kerékpárjára a földön." - szólt egy népdalszerű korabeli sláger a két példaképről, melyet persze csak titokban volt szabad énekelni. Ennek megfelelően Bok-dong alapvető tulajdonságaivá az egyszerűséget, a tiszta naivitást és a jólelkűséget tették. 

Nagyon hasonló családi mintát használtak, mint a nagyszabású Taegukgi: The Brotherhood of War című háborús eposzban. A hagyományos koreai családi szereposztásnak megfelelően a Bok-dong köré írt történetben is a legidősebb fiú a családfenntartás oszlopa, míg Gwi-dong (Shin Soo-hang), a fiatalabb fiútestvér taníttatásban részesül. A két fiú és húguk között nagyon bensőséges a kapcsolat, annak ellenére, hogy apjuk nem tekint rájuk egyenlő szeretettel és büszkeséggel. Bok-dong a világ legtermészetesebb módján robotol, leghőbb vágya mindössze annyi, hogy kicsit könnyíteni tudjon munkájának nehézségén. Ennek lehetőségét találja meg egy csodálatos, új eszközben, melynek neve kerékpár. 






Ennek a szakasznak a filmes ábrázolása bár nagyon életszagú és vitális, mégis egyféle bukolikus idillt áraszt, melybe valóban mesei jelenetek is szövődnek. Egészen rendkívüli szépségű az a jelenet, amely Bok-dong ábrándozását mutatja a vágyainak egén felragyogó kerékpárról. Ne feledjük, hogy ekkor még a japán megszállás előtti években járunk, tehát a békés és vidám, bár küzdelmes élet idealizált ábrázolása az elveszett valóság megszépült emlékképe is. 

Szerencsétlen fordulatok összjátékának következtében azonban Bok-dongot és családját kemény csapás éri, és ezért mindkét fiúnak maga mögött kell hagynia addigi életét. A kisebbik fiú Mandzsúriában vállal munkát, Bok-dong pedig mint a mesék szerencsét próbáló legénye, a nagyváros, Szöul felé veszi útját. Az idegen közegben tévelygő hiszékeny fiatalember azonnal bele is fut egy gazfickóba, Lee Hong-dae-be (Lee Si-eon), aki majd későbbi versenyzőtársa lesz (ez szintén hiteles elem, valóban volt Um Bok-dong mellett egy állandó koreai versenyző). Ha ez nem lenne elég, még belekeveredik az ellenállók egyik terrorista akciójába is, mivel ekkorra a japánok már átvették az ország feletti hatalmat. Egészen különleges, ahogyan ebbe az egyébként nagyon feszült jelenetbe beleszövik a helyzetkomikumot, bemutatva, hogy Bok-dong akaratlanul majdnem meghiúsítja az akciót, mivel a fiúnak egyszerűen fogalma sincs semmiről. A véletlen mégis elvezeti egy kerékpáros sportegyletbe, ahol otthonra talál, valamint Kyeong-jára (Min Hyo-rin), egy hozzá azonnal vonzódni kezdő, nagyon kedves lányra, aki a film egyik humoros alakja is.

Innentől két párhuzamos történetet látunk, melyek összekötő eleme a Bok-dongban (Jung Ji-hoon) ébredező szerelem, melyet a különös lány, Kim Hyun-shin (Kang So-ra) iránt kezd táplálni, akivel az ellenállók között találkozott. Váratlanul egymásba futnak az egyletben is, ahol Bok-dong még nem tudja, hogy a lány és vezetőjük, Hwang Jae-ho rokonok, és mindketten az ellenállók közé tartoznak. 





A sejt tagjai továbbra is fegyveres akciókat szerveznek, melynek következtében egyre nagyobb veszélybe kerülnek, többen életüket is vesztik vagy elkapják őket a japánok. A film megmutatja a besúgóhálózat működését és az embertelen megtorlásokat is. 

Bok-dong azonban nem tartozik az ellenállók közé. Az ő problémája kizárólag a saját útjának megtalálása, melyet váratlanul kiderülő tehetsége ki is jelöl a számára. Neki a versenyzéshez kell felnőnie, és a vele kapcsolatos következő jelenetek ezt az érési folyamatot mutatják be. 

Bok-dong első versenyének képeit egy balsikerű fegyveres akció képeivel váltakozva látjuk. A sebesült Hyun-shin az egylethez menekül, ahol végre bontakozásnak indulhat a kapcsolat közte és Bok-dong között. A lány eközben kezdi belátni Hwang igazát, mivel Bok-dong győzelmeinek következtében megváltozik a koreaiak hozzáállása, a gyerekek már koreai hősökről énekelnek, és sztrájkokról is érkeznek hírek. Azonban a fegyveres ellenállók közül utolsóként életben maradt lány magánakcióba kezd. Hwang és Bok-dong hiába siet a lány megmentésére, a lányt megölik, Bok-dongot pedig elfogják a japánok.

A valóságnak megfelel az a mozzanat, hogy Um Bok Dong legyőzésére szólítottak fel minden japán kerékpáros versenyzőt. Az már filmes kiegészítés, amit a végső összecsapásban résztvevő Katzura alakja köré szőttek. Mielőtt visszahívják, a parkolópályán lévő, ebbe beleőrülő fickó abnormális módon szórakoztatja magát Mandzsúriában, élet-halál urát játszva. Áldozatává válik Bok-dong testvére is, bár a filmből nem derül ki, hogy Bok-dong értesül-e erről. 

Bok-dongot azonban a japánok nem merik simán eltenni láb alól, inkább kegyetlenül megkínozzák, és ebben az állapotban versenyezni kényszerítik a csúcsformában lévő Katsura ellen. A verseny kimenetele egyértelműen megjósolhatónak látszik.


* VÉGE A SPOILERES FILMISMERTETŐNEK *






A film az 1920. május 2-i versenyig követi Um Bok-dong útját, ahol a valóságban Mori Takahiro volt a legnagyobb ellenfele. Másnap a Dong-A Ilbo így számolt be a Gyeongseongban tartott versenyről:

Amikor nyolcan bátran nekivágtak a fordulónak, a középmezőnyből sajnos mindenki lemaradt mögöttük, csak Um Bok-dong és egy japán állta a versenyt. Um Bok-dong harminc kör körül járt, a japán öt körrel lemaradva mögötte, így a dicsőséges első hely kétséget kizáróan Umra várt. De valamiért a játékvezető hirtelen megálljt parancsolt, és Um nem tudta visszafojtani a haragját. "Micsoda ravasz módszer, hogy megpróbálja tőlem elcsalni az első helyet!" - kiáltott fel és odarohant a győzelmi zászlóhoz. "Győzésre álltam! A fenébe is!" Amikor letörte a zászlórudat, a körülötte lévő japánok azonnal odagyűltek és ütlegelni kezdték Umot, megsebesítették a nyakát, már a vére is folyt. A tömeg sikoltozott, majd a pályára rohanva azt kiáltozta, hogy halálra verték Um Bok Dongot. Káromkodtak, köveket dobáltak, felháborodott viselkedésük, szitkozódásuk már veszélyes fokra hágott. Szerencsére a rendőrök feloszlatták a tömeget. A versenyt végleg lefújták. Később majd teljes részletességgel beszámolok, de egyelőre ennyit közölhetek. Az történt, hogy kényszerrel raboltak Joseontól, és amikor visszarabolták tőlük, próbáltak elrettentő ítéletet hozni. [forrás]

A film képsorai nagyjából követik ezt a leírást, és teljes mértékben felidézik a verseny hihetetlen izgalmát.
A záró képsorok választ adnak a film vezérmotívumát képező morális dilemmára, melyek alternatíváit a filmbeli történések java része kifejtően érzékelteti. A végső pontot Hwang teszi az egyetlen lehetséges válasz mellé. 

A filmes karakterek elég jól megírtak, sok szerethető és emlékezetes van közöttük. A japánok (akiket mind koreai színészek játszanak) talán kissé túl vannak karikírozva, ami érdekes módon kétféleképpen is hat. A helytartók esetében erősen infantilizálja őket, míg Katsura esetében vérfagyasztóvá teszi a figurát - bár meglehet, hogy egyszerűen Jung Suk-wonnak csak izgalmasabb szerep jutott.









Lehetetlen egyenként méltatni a kiválóan játszó színészeket. Jung Ji-hoont (Raint) azonban ki kell emelni, mert elég érdekes meglepetéssel szolgált ebben a szerepében. Ránézésre keresve sem találhattak volna az igazi Um Bok-dongtól testi adottságaiban jobban elütő színészt. Azt sejteni lehetett, hogy a küzdőszellem viszont össze fogja kapcsolni őket, és ez rendesen vitte is előre a versenyek jeleneteit. De ki gondolta volna, hogy Jung Ji-hoonban rejtőzik egy ilyen kedves vidéki fickó is? Bár van abban némi igazság, hogy már túlkoros a 17-18 éves fiú eljátszásához, mégis egyszerűen ragyog, ahogy a falusiakkal beszél és viccelődik, az pedig ismét a mérhetetlen színészi alaposságáról árulkodik, ahogyan ennek a karakternek a leghétköznapibb mozdulatait is végiggondolta és kivitelezte - nem tudtam elégszer megnézni, ahogyan hallatlan természetességgel a hazaérkező fiú beszélgetés közben rálocsolta a vizet a fáradt lábaira - és még rengeteg hasonló, apró mozzanatot lehetne megemlíteni. Csakúgy, mint az udvarlása egyik pazarul kivitelezett jelenetét. Korábbi filmjében, a R2B: Return to Base-ben már volt egy rész, melyben eltéveszthetetlenül a burleszk eszközeivel élt. Itt megismétli ezt, a lánytól zavarba jövő fiú mutat be egy hasonlóan burleszket idéző csetlés-botlást. Versenyzőként is hiteles sportember, tudjuk, hogy hónapokat fordított a megfelelő és korhű versenyzési technika elsajátítására. Bár mindegyik vetélytársa elképesztően kidolgozott fizikumú, Bok-dongnak az az alulvilágított, szinte rejtett jelenete mégis döbbenetes, melyben egy malomkő forgatásával erősítő izomkolosszusként csodálhatjuk meg.








Hangsúlyozandó az a visszafogottság is, amellyel sem a színész, sem a film készítői nem avattak bátor és tudatos nemzeti hőst Um Bok-dongból. Bok-dong nem gondolkodik a haza sorsán, nincsenek lázadó hajlamai és a szabadsággal kapcsolatos elméleti megfontolásai sem. Csak él és tapasztal, és van egy belső iránytűje, mely azt mutatja, hogy nem helyes, ami az emberekkel történik. Az ő mozgatórugói a szeretetből, a tisztességből és az emberi méltóságérzetből fakadnak, melyekhez hozzáadódik az érzelmi indíték, hiszen kedvese kérésének akar megfelelni. Egyébként egy átlagos fickó, akinél egyszerűen betelik a pohár, és indulatba jön. 





Mindezt azért kell kihangsúlyozni, mert a film ellen ágálók legfőbb érve az volt, hogy a készítők a függetlenségi mozgalom hősét akarták faragni Um Bok-dongból, aki nem is méltó arra. Előástak ehhez korabeli újságcikkeket, melyek valóban arról tudósítanak, hogy a későbbiekben Um Bok-dongot elítélték lopott kerékpárokkal való üzérkedésért, majd néhány évtized után újra hasonló vád érte. Azonban azt is megírták, hogy mindkét esetben az Um Bok-dong által működtetett kerékpárüzlet dolgozói is érintettek voltak. Furcsa az a tény, hogy az első esetben Um Bok-dong végig tagadta a bűnösségét, és töredékét is kapta a többiek büntetésének, melynek másfél éve után azonnal visszatért a versenypályára. A második eset már az élete vége felé történt, ahol őt meg sem büntették, annyira nyomorult volt az élete. Úgy tudjuk, hogy magányosan halt meg a koreai háború egyik bombázásában.

Azonban ezek az események már kívül esnek a filmben feldolgozott időszakon, tehát Um Bok-dong filmben látható teljesítményeit nehezen, illetve csak visszamenőlegesen  árnyékolhatják be.

Nem szeretnék részrehajló lenni, és azt sem érzem feladatomnak, hogy a koreaiak hősét megvédjem a koreaiaktól, csak furcsállom, hogy a magabiztosan ítélkezők fordítva működtek, mint ahogyan azt a  tényeket elképzelt eseményekkel kiegészítő filmesektől elvárjuk. Az ő fantáziálásuk kitöltötte a két ismert esemény közti időteret, feltételezve, hogy Um Bok-dong állandó tevékenysége a lopás volt - erről a koreai Wikipédia szócikkében is hosszasan értekeznek. Pedig biztosat ők éppen úgy nem tudhatnak, mint ahogyan mi sem. Ám hogy a hatalmas igazságfeltáró igyekezet közben miért nem ötlött fel bennük annak a lehetősége, hogy a kiiktatni kívánt versenyzőt talán a japánok is megpróbálhatták ily módon ellehetetleníteni, azt nem értem. Mint ahogyan azt sem, miért nem feltételezték, hogy talán még az Internet előtti Joseonban is híre ment volna annak, hogy a hősként tisztelt versenyző valójában egy pitiáner tolvaj. Valahol csak nyoma maradt volna ennek a csalódásnak, nem?

Ami viszont tény: a film bemutatása előtt már tele voltak a közösségi felületek lehúzó írásokkal. A bemutató napján pedig a filmes oldalakon megjelentek a nézői értékelések százai, szinte kivétel nélkül a lehető legalacsonyabb adható minősítést megjelölve - az időzítésből ítélve főként úgy, hogy még nem is láthatták a filmet, ami egy előre eltervezett troll-akciót sejtet. Ki is kiáltották a filmet a valaha készült legrosszabb koreai filmnek, ami persze egyszerűen éppen olyan nevetséges, mint amennyire hazugság is. Akik meg is nézték a filmet, azok normális módon a valódi értékének megfelelően sokkal magasabbra értékelték. A trollok akciójának viszont az lett az eredménye, hogy a potenciális nézők egyszerűen meg se merték közelíteni a mozitermeket, így a film nevetségesen alacsony, mindössze 173 ezres nézőszámot ért el. Ezért lehet azt állítani, hogy a filmet szinte senki sem látta, vagy legalábbis csak elenyésző töredéke azoknak, akiknek mégis volt véleményük róla. Ami pedig végképp szégyenteljes, az annak módja, ahogyan a közösségi médiában kikezdték a film alkotóit és szereplőit, köztük elsősorban a főszereplő Jung Ji-hoont. Két évet kellett várni arra, hogy a film újra elérhető legyen a hazai közönség számára a koreai Netflixen, és így végre mindenki nyugodtan megnézhesse a megszégyenítés veszélye nélkül. 

Érdekes módon egyetlen szakmai fórum sem emelte fel szavát egy szellemi alkotás ily módon való megsüllyesztése ellen, ami azért is sajnálatos, mert ez felbátoríthatja a netizeneket hasonló megmozdulásokra. Kivételt képezett a 39th Golden Cinema Film Festival, amely a koreai operatőrök szervezete tagjainak szavazatai alapján a filmet rendezői és operatőri díjjal jutalmazta, különös tekintettel a filmben látható operatőri munka újító megoldásaira. Természetesen ezt követően már a médiában is megjelentek olyan cikkek, amelyek felvetették a film újraértékelésének szükségességét.

Volt még egy erősen támadott eleme a filmnek: a CGI. Hirtelen az összes netizen szakértő lett, és ízekre szedték a látottakat. Azonban nem volt teljesen igazuk. Ha valaki kikockázza a filmet, akkor valójában felfedezhetők hibák - mint bármely más, még csúcskategóriás alkotásban is -, de a nézők ezekből vajmi keveset érzékelhetnek. Ugyanakkor grandiózus látványokat is köszönhetünk a számítógépes munkálatoknak, ilyen például a verseny helyszínéül szolgáló velodrom látványa. Azt pedig soha nem szabad elfelejteni, hogy a nagyon nagy költségvetésű koreai filmek büdzséje is csak töredéke egy hasonló kaliberű amerikai produkcióénak, márpedig azok költségvetések jelentős részét éppen a számítógépes utómunkálatok nyelik el. A filmkészítésnek pedig éppen ez az ágazata, mely vélhetően elérhetőbb árú szolgáltatást tud nyújtani, még tanulóidőit éli Dél-Korea hazai filmgyártásában.













A Race to Freedom: Um Bok Dong egyúttal sportfilm is. Nem lehet említés nélkül hagyni azt az alaposságot, amellyel a korabeli versenyek fizikai körülményeit megteremtették, beleértve a versenypályát és a kerékpárokat is, melyek hiteles másolatok voltak. A versenyzőket alakító színészeknek el kellett sajátítaniuk a maitól teljesen eltérő kerékpározási technikákat is. A legostobább felvetések szerint maga a kerékpárverseny már nem tud izgalmas lenni a mai kor emberei számára, mivel túlságosan lassú és nem elég látványos. A film erre mélyen rácáfol. Nem hazudik nagyobb sebességet és jobb pályát a korabelinél, amely a technikai adottságok függvénye volt, de a drámai hatás nem is ezekből fakad, hanem az emberi küzdelmekből. Valamint az érdekes látószögekből és kameramozgásokból. Például a versenyzők haladási irányával szembekocsizó kamera sokszorosára pörgeti az amúgy sem lassú haladási tempót. 

Összegezve, a film nem csúcskategóriás, teljesen eredeti remekmű, de nincs is miért szégyenkeznie. Sokrétű izgalmat kínáló, akciókat és romantikát sem nélkülöző, érvényes gondolatokat tartalmazó, látványos mozi. Ráadásul az a fajta, amelyen átsüt, hogy szeretettel és gondossággal készítették.

A fentiekből talán érthető, hogy miért zárom úgy ezt a bejegyzést, hogy a koreaiaknak most van egy olyan filmjük, melyet talán egyszer majd rehabilitálniuk kell, ahogy az az ártatlanul elítélteknek kijár. És egyáltalán nem bánnám, ha a jövőben szégyenfoltként tekintenének arra, ahogyan ezzel az alkotással elbántak.