조명가게
Disney Plus, 2024, 8 rész
Magyar címe: Élet és halál közt
Műfaj: dráma, horror
Eredeti mű: Kang Full (Kang Do-yeong/Kang Pool) - Lighting Store (webtoon)
Írta: Kang Full (Kang Do-yeong/Kang Pool)
Rendezte: Kim Hee-won
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList
* Az írás spoilereket tartalmaz! *
"A halál nem az élet ellentéte, hanem annak része." - jutott eszembe ez a
Murakami Haruki idézet a dráma nézése közben. Még mindig őszinte csodálattal
tölt el, ahogyan a koreai filmek és drámák beszélni tudnak a halálról -
legalább olyan gazdagon, ahogyan azt az élettel kapcsolatban megszoktuk. Ám
még ebben a bőségben is egészen egyedi helyet érdemelt ki magának a Light
Shop, amely most a horror műfajával kacérkodik. Kellőképpen ijesztő tud lenni, de megőrzi az érzelmességet is, tehát leginkább a soft horror (lágy horror) megnevezés illik rá.
A cím megegyezik a Kang Full forgatókönyvíró által szintén jegyzett, 2011-es webtoonéval. A 조명가게 jelentése egyszerűen lámpabolt, vagy ha bonyolultak akarunk lenni, akkor világítási szaküzlet. Ha rajtam múlna, a magyar címadásért (Élet és halál közt) komoly büntetést rónék ki, mert nem elég, hogy feleslegesen magyarázó, még poéngyilkos módon kihúzza a talajt a dráma első három része alól.
Mert azoknak alapvető eleme a bizonytalanság, és ha ezt átéljük, akkor ül a negyedik rész revelációja. Éppen emiatt, nagyon nehéz is írni a sorozatról, mert minden apró megjegyzés elvesz a számtalan mozaik összeillesztésének izgalmából. Ugyan több részt is ki kell bírnunk úgy, hogy alig jutunk előre annak megértésében, hogy mi is történik, mégsem unatkozunk, bár a türelmünket erősen próbára teszik. Azonban olyan erős a miliő és a hangulat, hogy szinte elrepül az egyes epizódok ideje, még ha látszólag azokban nem is történik semmi. Mert ez a lényeg. Fogalmunk sincs, hogy mi történt, hol járunk, ki, hogyan és miért került oda. Semmit nem értünk az egészből, éppen olyanok vagyunk mi is, mint a dráma sötétjében bolyongó alakok. Akik magányosak, tele vannak félelemmel, és ha véletlenül belefutnak valakibe, attól még inkább megrémülnek.
A cím megegyezik a Kang Full forgatókönyvíró által szintén jegyzett, 2011-es webtoonéval. A 조명가게 jelentése egyszerűen lámpabolt, vagy ha bonyolultak akarunk lenni, akkor világítási szaküzlet. Ha rajtam múlna, a magyar címadásért (Élet és halál közt) komoly büntetést rónék ki, mert nem elég, hogy feleslegesen magyarázó, még poéngyilkos módon kihúzza a talajt a dráma első három része alól.
Mert azoknak alapvető eleme a bizonytalanság, és ha ezt átéljük, akkor ül a negyedik rész revelációja. Éppen emiatt, nagyon nehéz is írni a sorozatról, mert minden apró megjegyzés elvesz a számtalan mozaik összeillesztésének izgalmából. Ugyan több részt is ki kell bírnunk úgy, hogy alig jutunk előre annak megértésében, hogy mi is történik, mégsem unatkozunk, bár a türelmünket erősen próbára teszik. Azonban olyan erős a miliő és a hangulat, hogy szinte elrepül az egyes epizódok ideje, még ha látszólag azokban nem is történik semmi. Mert ez a lényeg. Fogalmunk sincs, hogy mi történt, hol járunk, ki, hogyan és miért került oda. Semmit nem értünk az egészből, éppen olyanok vagyunk mi is, mint a dráma sötétjében bolyongó alakok. Akik magányosak, tele vannak félelemmel, és ha véletlenül belefutnak valakibe, attól még inkább megrémülnek.
Sokféle emberrel találkozunk, egy szerelmespárral, Lee Ji-yeonggal (Kim Seol-hyun) és Kim Hyeon-minnel (Um Tae-goo), Joo Hyeun-joo diáklánnyal (Shin Eun-soo) és édesanyjával, Jeong Yoo-hee-vel (Lee Jung-eun), a folyton fázó Kang Byeong-jinnal (Park Jung-pyo), Yoon Seon-hae írónővel (Kim Min-ha) és a társaságában lévő Park Hye-wonnal (Kim Sun-hwa), a félelmét énekléssel legyőző, kosárlabdázást kedvelő fiatalemberrel, Heo Ji-woonggal (Kim Ki-hae), a kitartó Yang Sung-sik nyomozóval (Bae Sung-woo). Egyetlen megnyugtató helyhez vonzódnak mindannyian, az egész éjjel nyitva tartó, vakító fényt árasztó Lámpabolthoz, ahol néhányan vásárolnak, néhányan pedig csak bemennek, bár fogalmuk sincs, hogy mit keresnek ott. A boltban egy különös, napszemüveges alak fogadja őket, Jeong Won-yeong (Ju Ji-hoon), aki mindenkinek hasonló kérdést tesz fel: mit keres ott? Kiszakadva a borzongató sikátorból, még járunk a kórház intenzív osztályán, ahol szintén vannak furcsa alakok: egy alkoholista (Kim Seo-kyung), egy kegyetlen bűntény áldozata (a színész nevét nem tudtam beazonosítani), de legfőképpen Kwon Yeong-ji nővér (Park Bo-young), aki a kollégáinál többet lát az osztályon történő dolgokból.
A negyedik részben érkezünk a fordulóponthoz. Ám még előtte belép a történetbe egy férfi (Park Hyuk-kwon), aki érdeklődik a betegek állapota iránt, és akaratán kívül Kwon nővért rémítő helyzetbe hozza. Belelátunk a temetkezési vállalkozó munkálkodásába is, akinél nemcsak a testek tárolása történik, hanem a temetésre való tiszteletteljes felkészítése. Az ott dolgozó bölcs és különös képességgel megáldott férfitól (Lee Hwang-eui) és női segédjétől (Kwon Ip-sae) számos információt kapunk a drámában látottak értelmezéséhez.
Végre megtudjuk, hogy valójában milyen állapotban is vannak az eddig megismert emberek, és mi az a hely, ahol éppen járnak. Ám az egyik pillanatban megdermednek,
mintha lassú ébredésen mennének át. Felhangzik az eddigi borzongató
hangulathoz képest elementárisan vidámnak tűnő dal, melyben a néhai Kim
Kwang-seok arról énekel, hogy oda megyek, ahol fúj a szél és a napsütés
ragyog... és eközben a kamera végigpásztáz a szereplőkön, láttatva a tényleges fizikai állapotukat. Mégis, ezek a percek hihetetlen érzelmi csúcspontot
képeznek a drámában.
Az ötödik részben derül fény arra, hogy mi is történt a szereplőinkkel, milyen
közös esemény juttatta őket az élet és a halál mezsgyéjére, melyet két helyről
is védenek. Egyrészt a kórházból, hogy segítsék a kómában lévőket túljutni a
krízisen, másrészt a Lámpaboltból, ahol megtalálhatják a visszautat, ha
amellett döntenek. Azonban mindenkinek saját választása, hogy vissza akar-e
térni az élők világába, vagy marad ott, ahová jutott. "Végül is mindenhol
emberek laknak, nemde?" - hangzik el a költői kérdés. A visszajutáshoz szükség
van az élni akarásra. Azonban visszatérő felvetés, hogy aki nincs a tudatánál,
az honnan merítene akaraterőt? A nővér fogalmazza meg, hogy talán nem is
elegendő a saját akaraterő, mások segítségére is szükség van. És segít is, az
ápolás mellett megsúgva többeknek, hogy mi a kivezető út.
Mielőtt az egyes emberek döntést hoznának, megismerkedünk a katasztrófa előtti életükkel, melyet a dráma úgy mutat be, mint az ébredésük részét, ami meghozza a visszaemlékezésük képességét. A nézők figyelme itt sem lankadhat, hiszen keveredik a valós és a túlvilág, és azokban az élők, a meghaltak és a köztes mezsgyén járók megjelenései, egymással való interakciói. A dráma ettől kezdve egy filmes iránytűt ad a kezünkbe (vagyis inkább tár a szemünk elé). Aki emlékszik Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjére, az bizonyára nem felejtette el, hogy az angyalok csak az emberré válásuk után tudták átélni azokat a dolgokat, melyekhez emberi érzékszervek szükségeltetnek. Addig nem láttak színeket, nem érzékelték a hőmérsékletet, az ízeket, a tapintást. A Light Shopban is erről számol be a kávézó nyomozó, nekünk pedig arra érdemes figyelnünk, hogy mikor látjuk a képeket fekete-fehérben vagy színesben, esetleg mi jelenik meg a fekete-fehér közegben színesen. Talán nem kell tovább magyarázni, hogy a színek mindig az élők világához kötődnek, és azt sem, hogy miért éppen az a dal szólalt meg, mely jelen helyzetben az érzékek birodalmába való visszavágyódásként is értelmezhető.
Az egyes szereplők ráébredése a valóságra nem megy egyszerűen, ahhoz el kell
fogadni, bele kell nyugodni abba, ami velük történt - különösen igaz ez
azokra, akik már soha nem térhetnek vissza az élők közé. A folyamatban megjelennek a
halottak távozásához kötődő helyi hiedelmek, különösen a háromnapos cezúra,
amely a kölcsönös búcsúzásra rendelkezésre áll. Hogy miért nem könnyű
mindenkinek egyértelműen a visszatérés mellett döntenie, abba nagyon is
evilági érzelmek játszanak bele. Anya-gyerek kapcsolat, szerelmi érzés bírna
marasztalásra. Téveszmék, helyzetfelismerési képtelenség késleltetheti a
folyamatot. Ahol hiányzik a saját akaraterő, ott végül mindenki kap segítséget
valakitől. Kitől szeretetből, kitől tapasztalatból, kitől bűntudatból. Sőt...
még a Lámpabolt tulajdonosától is, aki a szigorúsága ellenére mégis hajlandó
súgni, sőt a szabályokat áthágva segíteni is.
Teszi ezt azért, ami vele történt. Anélkül, hogy elárulnám, mi volt az, inkább azt emelem ki, hogy Ju Ji-hoon egészen kivételes alakítást nyújt ennek felidézésekor. Olyan megindító az érzelmi áradása, hogy elhisszük, azzal meg tudta ingatni a lámpaboltos elődjét. Érdekesség, hogy bár csak másodpercekre, de megjelenik a színész öregített képe is a drámában. Eddig se volt titok, hogy Ju Ji-hoon nagyszerű színész, de az a sokoldalúság, amit a mostanában játszott szerepeiben meg tudott mutatni, a legnagyobbak közé emeli őt.
Bár a dráma tele van remek színészi alakításokkal - láthatóan a sokszor
képtelen helyzetek rendkívül inspiráló módon hatottak a színészekre -, ki kell
emelni még (ismét és sokadjára) Lee Jung-eun különösen erőteljes alakítását abban
a végtelenül morbid helyzetben, amikor beszédképtelen állapotban kell
megértetnie a lámpaboltos és a közte fennálló kapcsolatot. De legalább ennyire
meggyőző a bűntudattól szinte elsorvadó Park Kyuk-hwon.
A dráma egyik szerelmespárjának története azonban próbára teheti a megértésünket. Bár tudjuk, hogy a delírium emlékezetvesztéssel is jár, mégis ugyanúgy munkál bennünk a kérdés, hogy a férfi miért nem emlékszik semmire? A nő gyanakvóan visszatérő kérdése, hogy szerette-e őt igazán, talán megmagyarázná ezt, de véletlenül olvastam egy hozzászólást, amely azt a hiedelmet említette meg, miszerint az öngyilkosságot elkövetők kiírják magukat a szeretteik emlékezetéből. Ez talán érdekes adalék lehet, ha igaz. Lee Ji-yeong és Kim Hyeon-min kapcsolata tele van horrorisztikus elemekkel, ám ezek mindegyike nagyon is gyakorlatias magyarázattal bír. Ugyanakkor sokat játszanak az abszurddal és a szimbolikus jelentésekkel is. Ezek között kiemelkedően a legjobb a varrótű képe és a varrás csattogó hangja, mely feltűnik az EKG-jel mögött - mintegy az élethez rögzítve a szeretett férfit.
Mivel a Disney Plus magyar feliratában egy helyen nem szerepel a nevek fordítása, fontosnak tartom ezt pótolni. A lámpaboltos sorolja fel a nyomozónak ezeket, melyek összeolvasva bár nem alkotnak egységes mondatot, de erősen sugallnak egy életigenlő tartalmat - még akkor is, ha tudjuk, hogy kiket neveztek így, és látjuk, hogy hol nőttek fel. Tehát a névsor: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél, Legjobb, Remény, Növekvő, Erős, Boldogság, Kívánság, Szerelem, Napsütés.
Hogy hol is van az a másik valóság, amelyben hőseink bolyongtak? Mintha ugyanott lenne, mint az élők való világa, csak éppen árnyként átszőve azt. Az őrzők ezen különös szövétneken át küldik az eltévedőket egyik vagy másik világba. Kapunk egy nagytotált is, amelyben azt látjuk, hogy a sötét éji látképen több Lámpabolt fénye is ragyog.
Az élők világába visszatérők pedig mind küzdenek az átjárás következményeivel. Hogy melyikük miként jut ezen túl, az nagyon különböző. Van, aki a felejtésre játszik, van, aki szolgálatot vállal. És van, akit rabul ejt a delírium - amit az alkotók kiváló horrorhatásként használnak ki. Mint a befejezést is (a záró felirat után!), ami meglebegteti, hogy milyen veszélyeket rejtenek a renitenskedő átlátogatók.
A Light Shop rendkívül végiggondolt felépítésű, szigorú szerkezetű dráma, amelynek nincs egyetlen olyan furcsa eleme sem, aminek magyarázatát ne találnánk meg benne. A történetek ciklikusan visszatérve bomlanak ki, meg is bontva a valós időrendet, ezért tűnhet nehéznek a cselekmény követése. Azonban éppen ez adja az izgalmi faktort is. A filmes megvalósítás lenyűgöző. Sejtelmes képek, rendkívül erős atmoszféra jellemzi a helyszíneket. Zseniális találmány a halálközeli élményekben leírt sötét alagút és az annak végén látható erős fény képi átfordítása a sikátorra és a ragyogó Lámpaboltra. Az ijesztőnek szánt hatások egyenesen rémítőek, ráadásul egyediek is, melyekkel mértékkel bántak a készítők. A zenei háttér visszafogott, de remekül szolgálja a hatáskeltést. Mégis a legdrámaibb, amikor minden háttérzene és zaj eltűnik, a dráma teljes némaságra vált.
Kang Fullnak különös érzéke van a misztikus, borzongató történetekhez (neki köszönhetjük a Moving c. drámát is), és igazán meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a rendező a mindannyiunk által ismert és szeretett, hosszú színészi munkássággal bíró Kim Hee-won színész. A páros nem először dolgozott együtt, de Kim először állt a kamerák mögé. Elképesztő rendezői debütálás volt, amellyel ezt a drámát nálam azonnal az élvonalbeliek közé pozicionálta.
Mielőtt az egyes emberek döntést hoznának, megismerkedünk a katasztrófa előtti életükkel, melyet a dráma úgy mutat be, mint az ébredésük részét, ami meghozza a visszaemlékezésük képességét. A nézők figyelme itt sem lankadhat, hiszen keveredik a valós és a túlvilág, és azokban az élők, a meghaltak és a köztes mezsgyén járók megjelenései, egymással való interakciói. A dráma ettől kezdve egy filmes iránytűt ad a kezünkbe (vagyis inkább tár a szemünk elé). Aki emlékszik Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjére, az bizonyára nem felejtette el, hogy az angyalok csak az emberré válásuk után tudták átélni azokat a dolgokat, melyekhez emberi érzékszervek szükségeltetnek. Addig nem láttak színeket, nem érzékelték a hőmérsékletet, az ízeket, a tapintást. A Light Shopban is erről számol be a kávézó nyomozó, nekünk pedig arra érdemes figyelnünk, hogy mikor látjuk a képeket fekete-fehérben vagy színesben, esetleg mi jelenik meg a fekete-fehér közegben színesen. Talán nem kell tovább magyarázni, hogy a színek mindig az élők világához kötődnek, és azt sem, hogy miért éppen az a dal szólalt meg, mely jelen helyzetben az érzékek birodalmába való visszavágyódásként is értelmezhető.
Teszi ezt azért, ami vele történt. Anélkül, hogy elárulnám, mi volt az, inkább azt emelem ki, hogy Ju Ji-hoon egészen kivételes alakítást nyújt ennek felidézésekor. Olyan megindító az érzelmi áradása, hogy elhisszük, azzal meg tudta ingatni a lámpaboltos elődjét. Érdekesség, hogy bár csak másodpercekre, de megjelenik a színész öregített képe is a drámában. Eddig se volt titok, hogy Ju Ji-hoon nagyszerű színész, de az a sokoldalúság, amit a mostanában játszott szerepeiben meg tudott mutatni, a legnagyobbak közé emeli őt.
A dráma egyik szerelmespárjának története azonban próbára teheti a megértésünket. Bár tudjuk, hogy a delírium emlékezetvesztéssel is jár, mégis ugyanúgy munkál bennünk a kérdés, hogy a férfi miért nem emlékszik semmire? A nő gyanakvóan visszatérő kérdése, hogy szerette-e őt igazán, talán megmagyarázná ezt, de véletlenül olvastam egy hozzászólást, amely azt a hiedelmet említette meg, miszerint az öngyilkosságot elkövetők kiírják magukat a szeretteik emlékezetéből. Ez talán érdekes adalék lehet, ha igaz. Lee Ji-yeong és Kim Hyeon-min kapcsolata tele van horrorisztikus elemekkel, ám ezek mindegyike nagyon is gyakorlatias magyarázattal bír. Ugyanakkor sokat játszanak az abszurddal és a szimbolikus jelentésekkel is. Ezek között kiemelkedően a legjobb a varrótű képe és a varrás csattogó hangja, mely feltűnik az EKG-jel mögött - mintegy az élethez rögzítve a szeretett férfit.
Mivel a Disney Plus magyar feliratában egy helyen nem szerepel a nevek fordítása, fontosnak tartom ezt pótolni. A lámpaboltos sorolja fel a nyomozónak ezeket, melyek összeolvasva bár nem alkotnak egységes mondatot, de erősen sugallnak egy életigenlő tartalmat - még akkor is, ha tudjuk, hogy kiket neveztek így, és látjuk, hogy hol nőttek fel. Tehát a névsor: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél, Legjobb, Remény, Növekvő, Erős, Boldogság, Kívánság, Szerelem, Napsütés.
Hogy hol is van az a másik valóság, amelyben hőseink bolyongtak? Mintha ugyanott lenne, mint az élők való világa, csak éppen árnyként átszőve azt. Az őrzők ezen különös szövétneken át küldik az eltévedőket egyik vagy másik világba. Kapunk egy nagytotált is, amelyben azt látjuk, hogy a sötét éji látképen több Lámpabolt fénye is ragyog.
Az élők világába visszatérők pedig mind küzdenek az átjárás következményeivel. Hogy melyikük miként jut ezen túl, az nagyon különböző. Van, aki a felejtésre játszik, van, aki szolgálatot vállal. És van, akit rabul ejt a delírium - amit az alkotók kiváló horrorhatásként használnak ki. Mint a befejezést is (a záró felirat után!), ami meglebegteti, hogy milyen veszélyeket rejtenek a renitenskedő átlátogatók.
A Light Shop rendkívül végiggondolt felépítésű, szigorú szerkezetű dráma, amelynek nincs egyetlen olyan furcsa eleme sem, aminek magyarázatát ne találnánk meg benne. A történetek ciklikusan visszatérve bomlanak ki, meg is bontva a valós időrendet, ezért tűnhet nehéznek a cselekmény követése. Azonban éppen ez adja az izgalmi faktort is. A filmes megvalósítás lenyűgöző. Sejtelmes képek, rendkívül erős atmoszféra jellemzi a helyszíneket. Zseniális találmány a halálközeli élményekben leírt sötét alagút és az annak végén látható erős fény képi átfordítása a sikátorra és a ragyogó Lámpaboltra. Az ijesztőnek szánt hatások egyenesen rémítőek, ráadásul egyediek is, melyekkel mértékkel bántak a készítők. A zenei háttér visszafogott, de remekül szolgálja a hatáskeltést. Mégis a legdrámaibb, amikor minden háttérzene és zaj eltűnik, a dráma teljes némaságra vált.
Kang Fullnak különös érzéke van a misztikus, borzongató történetekhez (neki köszönhetjük a Moving c. drámát is), és igazán meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a rendező a mindannyiunk által ismert és szeretett, hosszú színészi munkássággal bíró Kim Hee-won színész. A páros nem először dolgozott együtt, de Kim először állt a kamerák mögé. Elképesztő rendezői debütálás volt, amellyel ezt a drámát nálam azonnal az élvonalbeliek közé pozicionálta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése