신의 선물 – 14일
SBS / 2014 / 16 epizód
Műfaj: dráma, időutazás,
thriller
Írta: Choi Ran
Rendezte: Lee Dong-hun
Adatok bővebben:
Wikipedia
/
HanCinema
A God's Gift: 14 days (Isten ajándéka: 14 nap) úgy nem tökéletes, hogy közben
egész jó. Mert izgalmas a története, annak ellenére, hogy szükségtelen elemek
terhelik és túlzásoktól sem mentes, valamint egy sokkolóan rövidre zárt
befejezésbe torkollik.
A történet indításaként egy komor mesét látunk animációs filmben
megelevenedni. Egy önfeláldozó anyáról szól, aki vissza akarja szerezni halott
lányát, de a mese félbeszakad, mikor a valóságban a felolvasást hallgató
gyerek megkérdezi: Sikerült megmentenie?
A történet főbb szereplői: egy televíziós műsorkészítő nő és emberjogi ügyvéd férje, valamint a kislányuk - egy magánnyomozó, aki otthagyta a rendőrséget, és most piti, féltékenységi ügyekből él - egy rendőrségi nyomozó, aki a nő korábbi szerelme és a magánnyomozó volt kollégája.
A történet beindításához egy misztikus jóslatot és egy időutazást használ a dráma, de egyszer használatos módon, pusztán abból a célból, hogy valahogyan visszanavigálja a két embert az időben 14 nappal korábbra.
A nő feladata világos: mivel ismeri a bekövetkező eseményeket, meg kell mentenie kislányát, akit elraboltak és meggyilkoltak. A jóslat fényében küzdenie kell ezért, ami nehéz feladat, mivel mindenki őrültnek nézi a látszólagos rögeszméi miatt, amelyekre nem tud elfogadható magyarázatot adni. Bár a magánnyomozó a kezdetektől társául szegődik, nagyon zavaró elem a történetben, hogy nagyon sokáig fel sem vetődik a drámában, hogy neki vajon miért járt az időutazás, mi dolga lenne a 14 nap alatt.
A fordulatos nyomozások végigvezetnek az általuk ismert jövőbeni gyilkosságokon. Bár az elkövetésük során történnek apróbb elmozdulások az eredeti eseményekhez képest, a végeredmény mégis mindig ugyanaz, az áldozatok meghalnak. Hiába lepleződnek le különböző elkövetők, a valódi tettes kiléte mégis teljes rejtély.
Az idő szorításában folyó küzdelem során végigéljük a nő családi drámáját, akinek teljesen tönkremegy a kapcsolata a férjével, bár a férfi a maga sajátos módján szintén küzd a gyermeke megmentéséért. Egyre több szál vezet azonban a magánnyomozó felé, akinek múltja végül fókuszba kerül, és rádöbben, hogy a feladata a halálsoron lévő bátyja kivégzéstől való megmentése, amelyet egy gyors elnöki döntést követően rendeltek el hirtelen.
Bár a magánnyomozó bűnösnek tartja szellemi fogyatékos testvérét, nincsenek valódi emlékei arról, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor megölték a barátnőjét. A felpörgő események során nyert felfedezések egyre meglepőbb választ adnak arra a kérdésre is, hogy miért lehet annyira sürgető a halálos ítéletek végrehajtása.
A koreai bűnügyi és igazságügyi drámák általános sajátossága, hogy a kezdeti, lokálisnak tűnő bűnesetet rendre egy hatalmas, kormányzati szintű összeesküvéssé növesztik. Valószínűleg mélyen gyökerező történelmi tapasztalatokkal bírnak a mindent átfogó politikai és gazdasági korrupcióról, valamint az uralkodó elit kiváltságos helyzetéről, amely gátlástalan tetteikben is megnyilvánul. Jelen drámában ismét ide fut ki a történet, bár nem teljesen a szokványos módon.
A történet főbb szereplői: egy televíziós műsorkészítő nő és emberjogi ügyvéd férje, valamint a kislányuk - egy magánnyomozó, aki otthagyta a rendőrséget, és most piti, féltékenységi ügyekből él - egy rendőrségi nyomozó, aki a nő korábbi szerelme és a magánnyomozó volt kollégája.
A történet beindításához egy misztikus jóslatot és egy időutazást használ a dráma, de egyszer használatos módon, pusztán abból a célból, hogy valahogyan visszanavigálja a két embert az időben 14 nappal korábbra.
A nő feladata világos: mivel ismeri a bekövetkező eseményeket, meg kell mentenie kislányát, akit elraboltak és meggyilkoltak. A jóslat fényében küzdenie kell ezért, ami nehéz feladat, mivel mindenki őrültnek nézi a látszólagos rögeszméi miatt, amelyekre nem tud elfogadható magyarázatot adni. Bár a magánnyomozó a kezdetektől társául szegődik, nagyon zavaró elem a történetben, hogy nagyon sokáig fel sem vetődik a drámában, hogy neki vajon miért járt az időutazás, mi dolga lenne a 14 nap alatt.
A fordulatos nyomozások végigvezetnek az általuk ismert jövőbeni gyilkosságokon. Bár az elkövetésük során történnek apróbb elmozdulások az eredeti eseményekhez képest, a végeredmény mégis mindig ugyanaz, az áldozatok meghalnak. Hiába lepleződnek le különböző elkövetők, a valódi tettes kiléte mégis teljes rejtély.
Az idő szorításában folyó küzdelem során végigéljük a nő családi drámáját, akinek teljesen tönkremegy a kapcsolata a férjével, bár a férfi a maga sajátos módján szintén küzd a gyermeke megmentéséért. Egyre több szál vezet azonban a magánnyomozó felé, akinek múltja végül fókuszba kerül, és rádöbben, hogy a feladata a halálsoron lévő bátyja kivégzéstől való megmentése, amelyet egy gyors elnöki döntést követően rendeltek el hirtelen.
Bár a magánnyomozó bűnösnek tartja szellemi fogyatékos testvérét, nincsenek valódi emlékei arról, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor megölték a barátnőjét. A felpörgő események során nyert felfedezések egyre meglepőbb választ adnak arra a kérdésre is, hogy miért lehet annyira sürgető a halálos ítéletek végrehajtása.
A koreai bűnügyi és igazságügyi drámák általános sajátossága, hogy a kezdeti, lokálisnak tűnő bűnesetet rendre egy hatalmas, kormányzati szintű összeesküvéssé növesztik. Valószínűleg mélyen gyökerező történelmi tapasztalatokkal bírnak a mindent átfogó politikai és gazdasági korrupcióról, valamint az uralkodó elit kiváltságos helyzetéről, amely gátlástalan tetteikben is megnyilvánul. Jelen drámában ismét ide fut ki a történet, bár nem teljesen a szokványos módon.
Ennek ellenére a dráma mozgatórugója nem a nyomozók munkája, hanem az anyai elszántság. Láttunk már Bong Joon-ho rendezésében thrillerbe oltott anyai drámát (Mother), Choi Rain írónő első megfilmesített forgatókönyve esetében is valami hasonlóról van szó. A környezete számára egyre eszelősebbnek tűnő, terminátorokat megszégyenítően megállíthatatlan főhősnő mellett különböző anyákkal találkozunk, akik a gyermekükért hasonlóan elkeseredett küzdelmet folytatnak. Ezt látjuk a nő testvérének vagy a nyomozó anyjának az esetében, az egyik áldozat történetében, végül az elnök feleségénél is. Míg a női karakterek részletesen kidolgozottak, addig a férfiaké sokkal homályosabb. A cselekedeteik ugyan élesen kirajzolódnak, de a személyiségük nem igazán látható.
Különösen igaz ez a kislány édesapjára (Kim Tae-woo játssza), akiről nehéz eldönteni, hogy eleve gyomorforgató alak-e, vagy csak egy csúnyán megbotlott ember, mivel nem kapunk semmi kapaszkodót ahhoz, hogy mi vezette az eltévelyedéséhez. Fogósabb a kérdés a magánnyomozó esetében, aki a történet kulcsfigurája. Szimpatikus, lelkiismeretfurdalástól gyötört embernek ismerjük meg, aki a kezdetben pénzért vállalt feladattól gyorsan eljut az érzelmi bevonódásig, és valóban őszinte és egyetlen támaszává válik a nőnek, aki a kislányt valóban meg akarja menteni. Nem igazán kapunk szembetűnő jelzéseket arról, hogy valami ne lenne vele rendben, a részegség utáni afáziái sem tűnnek annak.
Ezért meglepő, hogy miután a történet szinte a végső epizódig el van foglalva az egyre bonyolultabb építkezésével, a befejezést eléggé kurtán-furcsán oldották meg. Meglehet, hogy egyszerűen a kezdeti misztikum visszahozatala volt a cél, hiszen láthatóan igyekeztek keretbe foglalni a történetet. A megtudjuk a mese végét, ámde nem teljesen, hiszen a kislány utolsó kérdésére most sem érkezik válasz.
Az utolsó jelenetek talányosak. Nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a valóságot látjuk-e, vagy annak előrevetítését, amit kiterveltek a nyomozó ellen, esetleg a nyomozó fejében lejátszódó illúziót. Hogy mi lett főhősünk sorsa? Még ha megpróbáljuk összeilleszteni a mozaikokat, akkor sem kapunk megnyugtató választ.
* SPOILER *A kislány a hajcsatot, amit a nyomozó a delíriumos állapotában a tóparton talál, még akkor veszítette el, amikor elkapták a gengszterek és a templomszerű helyre cipelték. Nem láttuk, hogy onnan kiszabadult volna. Az elnök határozottan azt mondja az anyának, hogy "A Saet Byul a Moojin-tónál van. Már riasztottam a rendőrséget. Siessen és találja meg a Ki Dong-chant. Ő azt hiszi, hogy a gyerek már halott." - de ez nem jelenti azt, hogy a nyomozó és a kislány együtt lennének. A nő, aki korábban azt mondta, hogy megmenti a lányát, a nyomozó bátyját és a nyomozót is, azonnal felfogja, hogy Dong-chant megtévesztették, keresi, de a vágásokból nem derül ki, hogy megtalálja-e. A jelenet végén eljátszanak egy meghasadt személyiség lehetőségével, de a korábbiakban látott részletek fényében ennek nem lenne sok értelme, hiszen alapvetően nem írná át a történetet. Tehát a nyomozó lehet, hogy csak képzeleg, de a delírium ködén át is érzékeli, hogy a kislány él, és meg akarja menteni. Közben mintha rájönne a dráma elején hallható jóslat értelmére - viszont ne feledjük, hogy a kislány vízbe fulladása és a gengszterek ellene elkövetett merénylete nem ugyanazon a napon történt. Többször ismételve hallunk egy csobbanást, de nem tudjuk meg, hogy az valójában minek a hangja.A nyomozó börtönből szabaduló bátyját három alak fogadja, de nem láthatjuk pontosan, hogy a férfi anyján és a fián kívül ki a harmadik személy. A tóparton sétáló nők nem tűnnek szomorúnak, miközben elhangzik a mese talányos vége. Ki-ki bizakodjon vagy szomorkodjon kedve szerint.* SPOILER VÉGE *
Akármi is legyen a történet vége, tény, hogy a befejezés "leesik" a dráma
egészéről. Bár egy cliffhanger nyitva maradó kérdése sem rossz befejezés, de
ebben az elkapkodott változatában határozott csalódást jelent, mely nem a
talány elgondolkodtató erejével hat, hanem sokkal inkább bosszantó azok
számára, akik egyébként élvezték a sorozatot.
Viszont a két főszereplő színész játéka mindent megér. Lee Bo-young az anya szerepében olyan érett és hiteles alakítást nyújt, mely párját ritkítja. A gyerekrablóhoz szóló monológja a televízió élő adásában mélyen megindító, és úgy szívet szaggató, hogy elkerüli az összes klisét, amelyet a koreai filmekben az anyai fájdalom kifejezésére általában láthatunk. Nagyon nehéz a szerepe, mert egyszerre kell riadtnak és elszántnak, fáradtnak és kitartónak, logikusan gondolkodónak és pánikba esőnek lennie, időközben ellátnia a hétköznapi anyai teendőket, és viselni, hogy mindenki háborodottnak tekinti a környezetében - bizony, még mi is néha eléggé idegesítőnek találjuk. A karakter nemcsak az időtlen anyai önfeláldozás szimbólumát, hanem az igazi anyává érés folyamatát is tartalmazza. A kezdetben rideg, teljesítménykényszeres, lányára enyhe vaksággal tekintő nő lassan megérti, hogy mit jelent az anya-gyermek közötti valódi szeretetteljes kapcsolat, és ez átformálja a lényét, lágyabbá és nőiesebbé teszi. Lee Bo-young mindezt különösebb nehézség nélkül teljesíti.
Viszont a két főszereplő színész játéka mindent megér. Lee Bo-young az anya szerepében olyan érett és hiteles alakítást nyújt, mely párját ritkítja. A gyerekrablóhoz szóló monológja a televízió élő adásában mélyen megindító, és úgy szívet szaggató, hogy elkerüli az összes klisét, amelyet a koreai filmekben az anyai fájdalom kifejezésére általában láthatunk. Nagyon nehéz a szerepe, mert egyszerre kell riadtnak és elszántnak, fáradtnak és kitartónak, logikusan gondolkodónak és pánikba esőnek lennie, időközben ellátnia a hétköznapi anyai teendőket, és viselni, hogy mindenki háborodottnak tekinti a környezetében - bizony, még mi is néha eléggé idegesítőnek találjuk. A karakter nemcsak az időtlen anyai önfeláldozás szimbólumát, hanem az igazi anyává érés folyamatát is tartalmazza. A kezdetben rideg, teljesítménykényszeres, lányára enyhe vaksággal tekintő nő lassan megérti, hogy mit jelent az anya-gyermek közötti valódi szeretetteljes kapcsolat, és ez átformálja a lényét, lágyabbá és nőiesebbé teszi. Lee Bo-young mindezt különösebb nehézség nélkül teljesíti.
A többi szereplő is mind professzionálisan hozza a karaktere által megkívántakat, nem lenne méltó bárkit is kihagyni hosszú listájukból. Különösen kedves közöttük a kislányt játszó cserfes Kim Yoo-bin, aki igazi gyerekként éli világát a körülötte támadt zűrzavarban, és remek a mentális problémával küzdő karaktereket alakító színészek, Cha Sun-woo és Jung Eun-pyo munkája is.
A mellékszereplők egyike azonban igazi meglepetéssel szolgál. Megint No
Min-woo alakítása érdemes a kiemelésre, aki a nyúlfarknyi szerepében tudott
egyedit alkotni. Ezúttal egy death metal banda frontembere, aki úgy segíti a
nyomozókat, hogy közben mindvégig arra gyanakszunk, talán mégis ő a
sorozatgyilkos.