2021. november 16., kedd

[Filmekről] KIM Jee-woon: ILLANG: THE WOLF BRIGADE (2018)

김지운: 인랑






Kim Jee-woon rendező 2018-ban jelentkezett az Illang: The Wolf Brigade (Farkasember: A Farkas Brigád) című filmjével, mely izgalmas vállalkozásnak ígérkezett, tekintve, hogy egy híres japán anime élőszereplős filmadaptációjaként készült.


KIM Jee-woon rendező


Azonban már az anime is komoly előzményekkel bírt. Oshii Mamoru rendező életművét húsz éven át kísérte egy általa írt és rendezett, filmekből és mangákból álló saga. Az egész történet egy rádiójátékkal indult 1987-ben, és még ugyanabban az évben bemutatták A vörös szemüveg (紅い眼鏡, The Red Spectacles) című játékfilmet, melyben először találkozhattunk a fővárosi rendőrségen belül létrehozott különleges egység militáns, futurisztikus külsejű harcosaival. A film előtörténetét mesélte el az 1988-2000 között megjelent képregénysorozatban, a Kerberos Panzer Copban (犬狼伝説, Cerberus páncélos zsaru) melynek illusztrációit Fujiwara Kamui készítette, Izubuchi Yutaka mechanikus terveinek felhasználásával. A mangát Ázsia több országában kiadták, melyeket amerikai, angol és német megjelenés is követett.

 


 
A saga első kötetéből 1991-ben Oshii ismét egy játékfilmet rendezett Straydog: Kerberos Panzer Cop (ケルベロス 地獄の番犬, szó szerinti fordításban: Cerberus, a pokol őrkutyája) címmel. Eredeti játékfilmes terveivel ellentétben azonban a trilógia záró darabja 1999-ben végül egy animációs film lett Jin-Roh címmel (人狼, Farkasember, ismert Jin-Roh: The Wolf Brigade-ként is), melynek csak az írója volt Oshii, rendezője Okiura Hiroyuki lett. Ennek a Fantasporto Fesztivál által többszörösen is díjazott alkotásnak alapján készítette el Kim Jee-woon rendező a saját játékfilmes adaptációját.

Az animációs film jelenleg ezen a linken megnézhető: Jin-Roh.




Az animációs Jin-Roh azonban elég lazán követi a manga történetét. Átemel belőle lényegi elemeket, de megváltoztatja a hangsúlyokat, ráadásul a rendező módosította is az Oshii által készített storyboardot, belefűzve egy romantikus szálat, mely az eredeti történetben nem létezett.

Kim filmes adaptációja szinte jelenetről jelenetre pontosan követi a Jin-Roh történetét, de két lényeges ponton mégis eltér attól. Először is, koreai környezetbe helyezi a látottakat, valamint megváltoztatja a befejezést. 

Míg Oshii filmje egy második világháború utáni alternatív Japánban játszódik, Kim filmje ugyancsak egy elképzelt történelem része, melyben a területi viták következtében a távol-keleti térség militarizálódik, ezért a nagyhatalmak nyomásának ellensúlyozására a két Korea az egyesülés mellett dönt. A belátható közeljövőben járunk, 2024-re datálódik az események első időpontja, és ez különös aktualitást biztosít a látottaknak. A döntéstől nem mindenki boldog, a születő új, erős országot értelemszerűen ellenzik a befolyásos hatalmak, de a film nem ezzel foglalkozik, hanem a döntés nyomán keletkező belviszályokkal.




A tényleges egyesülésig ötéves átmeneti periódust vezetnek be, melynek idején a nagyhatalmak gazdasági retorziókkal sújtják a két Koreát. A gazdasági depresszió következtében zavargások kezdődnek, és megalakul a Szekta nevű belföldi terrorista csoport, amely a tüntetéseket kihasználva militáns akciókat hajt végre. A fővárosi rendőrség gyengének bizonyul velük szemben, ezért a kormányzat létrehoz egy elit egységet, melynek speciális képzettségű és felszereltségű tagjai képesek felvenni velük a harcot. Az egység azonban két balul sikerült akciót követően a támadások kereszttüzébe kerül, és vezetőinek nemcsak a közvélemény megnyugtatásával kell szembenéznie, hanem a fővárosi rendőrség rivalizálásával is, mely az egység felszámolására törekszik. 

Az erővonalak fókuszába a történet főhőse, Im Joong-kyung (Gang Dong-won) kerül, akinek személyében a rivalizáló felek megtalálják a tökéletes megoldást a törekvéseikhez, így ki is egyeznek a feláldozhatóságában. Míg a rendőrség bűnbakként akarja használni a speciális egység megszüntetésére, addig a saját egysége a nyakába akarja varrni a történtek felelősségét a fennmaradásuk érdekében. Megindul egy macska-egér harc, melyben a szereplők mindegyike fedett szerepet játszik. Közben pedig folyamatosan szóba kerül a speciális egységen belül működő titkos mag, melynek létezésével és szerepével kapcsolatosan a film végéig jobbára csak feltételezésekkel találkozunk.

Ez a bonyolult erőtér, mely Kim Jee-woon filmjében kissé nehezen is rajzolódik ki, azonban csak hátteréül szolgál a film valódi konfliktusának, mely sokkal inkább morális kérdések körül forog. 

Oshiival kapcsolatban mindig meg szokták említeni, hogy filozófiai indíttatású rendező, és a Jin-Roh esetében nem is zavart senkit az ennek megfelelő filmes szerkezet. Kim Jee-won adaptációja kapcsán azonban már sokkal türelmetlenebbek a nézői vélemények. Mindkét esetben a film elején és végén látható pörgős akciórészek közé ékelődik be a filmek nagy részét kitevő, egyszerre valós és allegorikus melodráma. Ezt pedig a játékfilm esetében hibaként róják fel a film készítőinek azok, akik a kezdeti, lenyűgöző képsorok alapján végig egy lendületes akciófilmben reménykedtek. 







 
Ehelyett váratlanul egy különös párkapcsolati történetet láthatunk, melyben egy terrorista lány és a speciális egység egyik harcosa között szövődik érzelmi kötelék. Oshii azonban nem a szerelemre koncentrál, hanem a militáns erők játékterében megjelenő két emberi lényben azt vizsgálja, hogy mi marad az emberségből egy ilyen esetben, és ezt átveszi Kim Jee-woon filmje is. A Piroska és a farkas meséjének alakjait felhasználva egyrészt azt kérdezik, hogy vajon passzív áldozat-e a lány és a férfi, akik csak belesodródtak a történésekbe, vagy felelősek-e a sorsukért - de ha ők nem is, akkor vajon kik? Másrészt pedig azon gondolkodnak, hogy azokban, akik az extrém erőszak részesei, melyik mag az erősebb, ami meghatározza a lényüket: a vadállati ösztön, mely embernek álcázza magát, vagy a humán lény, amely kénytelen állatinak mutatkozni. 

Miközben úgy tűnik, hogy a harcos Im megtalálta a helyét a speciális egységben, addig a lány, Lee Yoon-hee (Han Hyo-joo) nem szabad választásából lett a Szekta tagja. Im mégis konfliktusba kerül saját magával, mely egyúttal a büntetésének oka is: a védtelen emberek lemészárlása előhívja maradék emberségét, és ő maga nem tudja gépiesen végrehajtani a likvidálást. Ami megbocsáthatatlan, mert a hezitálása kockázati tényező az egység számára. Imet visszaküldik egy korrekciós kiképzésre, és ennek idején kerül kapcsolatba a lánnyal, valamint a szervezetek konspirációjának origójába, mely nagyjából azonos mind a két alkotásban.

Vannak azonban lényegi eltérések a filmek között, két ponton is. A mese egyik kegyetlenebb változatát hallhatjuk, melynek van egy része, mikor Piroskát étellel és itallal kínálja a farkas. Egy macska és egy madár arra figyelmezteti a lányt, hogy amit eszik, az a nagymamája húsa, amit pedig iszik, az a vére. Oshii filmjében e mondatok alatt a város, a benne lakó emberek, valamint a tüntetők képeit látjuk, mely a következő jelenetben roncstelepre vált, ahol a szervezetek megbeszélése folyik. Ez elég egyértelmű utalás arra, hogy az emberiség önmagát, nembeliségének legértékesebb részét falja fel.

Kim Jee-won az egész mesét egy animációs betétben meséli el, melyben utalás sincs Oshii képeire, helyette csak egy mesekönyv illusztrációit látjuk. A gondolati hangsúly is máshová kerül. A kérdésfeltevés kevésbé elméleti, sokkal pragmatikusabb:
Ki hibáztatható a lány haláláért? Az éhező farkas? A nagymama, aki beengedte a farkast, vagy az anya, aki odaküldte a lányt? Kit kellene gyűlölnünk? Az a legrosszabb, hogy nem tudjuk, kit gyűlöljünk. 
Ahol pedig nincs felelős, ott mindenki felelős - erre világít rá Im Joong-kyung döntése, amit a film végén hoz meg. Ekkor találkozunk Oshii ember-farkas allegóriájával, ám a feltett kérdés nem marad nyitva. A Farkas Brigád vezetője és Im végső párbaja kiegyezéssel zárul, hiszen utána mindenkit életben látunk, ami valójában a humánum győzelme a farkastörvények felett. Az új élet felé induló pár kapcsán pedig elgondolkodhatunk a másik felvetett dilemmán, hogy van-e visszatérési lehetőség, megbocsátás a "normális társadalom" részéről a hozzájuk hasonló emberek számára.

Mindkét filmben szerepel, hogy a mesének kétféle befejezése ismeretes: egy vidám és egy szomorú. Vidámnak a Grimm-mese közismert változatát nevezik, melyben a vadász megmenti Piroskát. A szomorú változat befejeződik azzal, hogy a farkas felfalja a kislányt, aki számára nem érkezik megmentés. Oshii filmje ezzel a kilátástalan megoldással fejeződik be. Kim boldog véget ad a történetnek, mely egyrészt jobban illeszkedik a koreai tematikához, másrészt azt erősíti, hogy az egyéni felelősségvállalás jelenti a kiutat a közösen létrehozott káoszból.







Kim Jee-woon rendkívül stílusos, acélszürkének ható filmet alkotott, melynek látványvilága lenyűgöző. Páncélozott szamurájai tökéletes megvalósításai a mangában megrajzolt félelmetes emberi gyilkológépeknek. A színészek azonban az acélbőrt levetve is állják a sarat az izgalmak ébren tartásában. Elsősorban Gang Dong-won, akinek csendes, merengő, de éles szemű privát személyisége éppen annyira érdekes, mint az akciókban megmutatkozó kíméletlen harciassága. Jang Woo-sung parancsnoka is emlékezetes, mint ahogyan a Szekta női tagjainak, Han Hyo-joonak és Han Ye-rinek alakításai is. A számos szereplő közül az egyik legjobb karaktert pedig a korrupt egykori egységtagot megformáló Kim Mu-yeolnak köszönhetjük. 

 





















2021. november 15., hétfő

[Tévédrámákról] UNCONTROLLABLY FOND (2016)

함부로 애틋하게
Magyar cím: Zabolátlan szerelem

KBS / 2016 / 20 rész
Műfaj: dráma / melodráma
Írta: Lee Kyeong-hee
Rendezte: Cha Yeong-hoon, Park Hyeon-seok
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema




Véletlenszerű választással kattintottam a Netflixen az Uncontrollably Fond (Zabolátlan szerelem) című sorozatra, és egészen mást találtam, mint amit a romantikus komédiát sejtető cím alapján vártam volna. Kőkemény dráma bontakozott ki, mégpedig a könnyfakasztó melodrámák jobbik fajtájából, amelyben maga a történet és a karakterek megélt gyötrelmei kínozzák meg a nézők lelkét is, szükségtelenné téve minden különösebb érzelemtuningoló, mesterkélt filmes rájátszást. 

Így értelemszerűen, a sorozat megnézése csak azoknak ajánlott, akik bírják húsz részen keresztül a lelki és kapcsolati poklok bugyraiba való mélymerülést, időnként kissé mazochista elidőzéssel, valamint nem riadnak vissza a társadalmi viszonyok sötét ábrázolásától sem, mely erősen determinálja a történet hőseinek sorsát. Egyének és családok életének drámája játszódik le előttünk, melyben a főbb szereplőket vérségi vagy egyéb családi kötelékek, valamint igaz és hamis szerelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz.

Akik mostanában nézik meg a drámát és kicsit járatosabbak a koreai színészekről szóló hírekben, azok valószínűleg át fogják élni ugyanazt a megdöbbenést, melyet a történet mindjárt a kezdeténél kiváltott belőlem is. Bár valójában semmi köze nincs a drámához, mégis mellbevágó a tény, hogy az élet micsoda forgatókönyvek írására képes. Torokszorító belegondolni, hogy a dráma sugárzása után alig nyolc hónappal a férfi főszerepet játszó fiatal színész, Kim Woo-bin a valós életében is szembesült egy rendkívül hasonló betegséggel, mint amit a drámában eljátszott. Szerencsére sikerült megküzdenie az életét veszélyeztető kórral, melynek során csakúgy, mint a filmben, világszerte aggódó nézők figyelme kísérte. 

A dráma kovásza éppen az általa játszott Shin Joon-young betegségének története, melynek sok más sorozathoz hasonlóan ismét megkapjuk a pontos diagnózisát: brainstem glioma, tehát egyféle agytörzsi daganat. Joon-youngnak a betegsége felismerésekor csak néhány hónapnyi túlélési esélyt jósolnak. Mivel azonnal megtudjuk, hogy elutasítja az orvosi beavatkozásokat, melyek csak kissé megnyújtani tudnák ezt a rövid időszakot, a dráma végkimenetelében nem lehetnek kétségeink. A figyelmünket viszont fogva tartja Kim Woo-bin kiváló színészi játéka, mely a betegség elfogadásától kezdve végigjárja az összes tünet megjelenítésének stációját a hányingertől az összeesésekig, majd a kialakuló látás-, érzékelés- és mozgászavarokon át a memóriaproblémákig. Mindezek azonban egyáltalán nem uralkodnak el a drámán, mert tökéletesen kiegyenlítik ezeket a szenvedéseket a karakter egészséges, napfényes mosolyú, játékosságot és humort sem nélkülöző jelenetei, melyekben aktívan és nagy erővel igyekszik rendezni egy hatalmas problémahalmazt.

 




A rendezendő ügyek alkotják a dráma történetét, melyekben kibontakoznak a szereplőket összekötő kapcsolatok. Elsősorban a szerelmi szál, melyben semmi sem szokványos. Joon-youngot és Noh Eult (Bae Suzy) egy szakítással végződött diákszerelem fűzi egymáshoz, és a szakítás mélyén egy tragédia rejlik. Noh Eul életre szóló sebet szerez azáltal, hogy nem tud igazságot szolgáltatni apjának, aki egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Joon-young pedig titkol valamit, mely teherként nehezedik a lelkére, és akadályozza abban, hogy a szerelme kiteljesedhessen a lánnyal, ami egy dokumentumfilm forgatásával indul újra, melyben az időközben pályát módosított, népszerűvé vált színész-zenésznek kellene egy elképzelt végstádiumú betegség fényében összeállított bakancslistájáról vallania a filmet készítő lánynak. Senki nem tud a fiú valódi helyzetéről, mert a tényleges betegségét titokban tartja.

Kettőjük története a vonzások és taszítások erővonalai mentén játszódik, és a hangsúly végül arra helyeződik, hogy Joon-young versenyt futva a hátralévő életidejével, meg tudja oldani azt a rejtélyt, melyet a lánynak nem sikerült, és ezzel megszabadítsa őt a múlt nyomasztó terhei alól. Ez viszont csak úgy lehetséges, hogy kegyetlen játszmáknak teszik ki egymást, melyben látszólag sokszor érzéketlenül viszonyulnak egymás bajaihoz és érzéseihez. Ennek ellenére még indirekt módon is mindvégig segítik egymást, és ez az erős kohézió összetartja a dráma szertefutó szálait. Mindezekből azonban az a szívszorító tény is fakad, hogy Joon-young gyakorlatilag szinte mindvégig egyedül küzd a betegségével. Az pedig már a koreai drámák sajátossága, hogy a szenvedéseit szembeötlő módon alig kísérik simogató, bátorító, vigasztaló testi érintések.

Joon-youngot az édesanyjához is keserves kapcsolat fűzi, aki egyedül nevelte őt. Shin Young-ok (Jin Kyung) egy olyan érdekes anyatípus, mely nem ritka a koreai drámákban. Az elképzeléseihez makacsul ragaszkodó nő egyszerűen nem látja a fiát, nem érzékeli annak szándékait, és még a szenvedései sem indítják meg. Vagyis a fia számára érzékelhetően alig, aki nem sokra megy azzal, hogy mi nézőként láthatjuk magányos, anyai gyötrődéseit. Ez a kapcsolat talán a dráma legfájdalmasabb viszonya, mely csak végtelen kivárás után, szinte az utolsó pillanatban jut nyugvópontra. 




Noh Eul szintén egy töredékes család része, apja halála után egyedül maradt öccsével, akiről önfeláldozóan gondoskodik. A testvérpár képviseli a marginalizálódott helyzetű társadalmi rétegeket, akik folytonos megélhetési nehézségekkel küzdenek, a hitelező hiénáknak kiszolgáltatva. Mellettük jelenik meg egy másik férfi, Choi Ji-tae (Lim Ju-hwan), aki jóbarátjuk, és főként a lánynak támasza, mivel szerelmes belé. 

A történet több szálon is a Choi-családhoz vezet, melynek feje Hyeon-Joon (Yu Oh-seong) képviselő, aki korábban ügyész volt. Ő a dráma egyik legizgalmasabb alakja, akinek karaktere erősen ingadozik a tiszteletre méltó családapa és a hitvány gazember között, és ezt Yu Oh-seong mindvégig hitelesen meg tudja jeleníteni. Társa a gátlásokat nem ismerő, manipulátor feleség, Lee Eun-soo (Jung Seon-kyung), akinek karaktere meglehetősen eltúlzottra íródott, mivel képes még a saját gyermeke életére is törni. A család tagjai Yoon Sung-ho erős befolyása alatt állnak. A korrupciós kötelékek mellett gyermekeiket, Ji-tae-t és Yoon Jeong-eunt (Lim Ju-eun) is érdekházasságra szorítanák. A lány nem sokban marad el a Choi család törtető anyafigurájától, önző és haszonleső, miközben vannak vonzó tulajdonságai is. 






Ebben a közegben tűnik fel egy szokatlan karakterként a Choi-család fia, Ji-tae, aki kezdetben kettős életet élve menekül a saját, nyomasztó világából, miközben meghunyászkodva azért igyekszik megfelelni a feléje támasztott elvárásoknak. Éppen a kettős életének tapasztalatai segítik ahhoz, hogy felnövekedjen, és szembe merjen helyezkedni a családjával, akár a szüleit is beáldozva a hatalmi visszaélésekkel való leszámolás érdekében. Ez a karakter mintha szimbolizálna egy felnövekvő generációt is, melyet már nem köt a családi érdek és összetartozás mindenekfelettisége, és kellően kiábrándult ahhoz, hogy leszámoljon a szüleik által felépített, személyes összefonódásokra épülő, mocskos viszonyokkal.



 
A dráma ereje abban is rejlik, hogy nem ismer fehér vagy fekete karaktereket. Szinte mindenki bír jó és rossz tulajdonságokkal, még a leggonoszabbak indítékai is emberi esendőségekben gyökereznek. Ugyancsak igaz, a fiatalabbakra különösen, hogy a kiváltságos vagy éppen kiszolgáltatott társadalmi státuszuk befolyásolja a jellemük változásait. Míg a celebritás Joon-young kezdetben arrogáns lesz, addig Noh Eul szinte elveszíti a harcképességét, enerváltan egyre inkább beletörődővé válik, aki az igazságért folytatott küzdelmet a túlélés érdekében gyakorlatiasságra, és a szó szoros értelmében is "aprópénzre" váltja. Bae Suzy meggyőzően tudja érzékeltetni ezt az "érzelmi megkeményedést". Azonban bizakodásra ad okot, hogy a fiatalok között újfajta érdekszövetségek is keletkeznek, melyek egymás helyzetének megértésére és egymás kölcsönös segítésére is indítják őket.

A dráma mindvégig gondoskodik arról, hogy ne lankadjon a figyelmünk. A váratlan fordulatok mellett segíti ezt a karakterek ingadoztatása a pozitív és a negatív megítélésünk között. Rideg és érzelmes helyzetek váltogatják egymást, de a megindító jelenetek sosem élnek a szentimentalizmus eszköztárával. Talán kissé sok a húsz rész, de ezzel együtt egy értékes, látványvilágában is szép, egyedi hangulatú dráma született, mely érdemes a figyelmünkre. 






















2021. október 18., hétfő

[Tévédrámákról] MY PRECIOUS YOU (2008)

내 사랑 금지옥엽


KBS / 2008 / 54 rész
Alternatív címek: My Precious Child / Precious Sons and Daughters
Műfaj: dráma / romantikus komédia
Írta: Park Hyeon-joo
Rendezte: Jeon Chang-geun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema



* Az ismertető a dráma teljes cselekményét tartalmazza! *






A KBS TV 2008-ban egymást követően bemutatott két hosszú sorozatot, melyek közül a Mom's Dead Upset (Anya halálosan feldúlt) az anyaságra koncentrált, míg a My Precious You / Precious Sons and Daughters (Drágáim, ti / Drága gyermekeim) fókuszában az apaság állt. 

Utóbbiról szól a mostani bejegyzés, melyre bár Choi Jin-hyuk korai, kisebb szerepeit keresve találtam rá, elsősorban mégis a férfi főszereplő személye marasztalt a végignézésre. Kim Sung-soo a hatalmas népszerűségű Full House eredeti szériájából lehet ismerős, és nagy élvezet volt látni, ahogy ebben a drámában egészen más karaktert játszott, méghozzá rendkívüli mélységgel.

A producer szavai szerint (szabad fordításban) a My Precious You "himnusz a világ összes édesapjához és egy dráma azokról az apákról, akik napjainkban a fejüket lehajtva élnek. (...) A rengeteg áldozatot hozó és türelmet tanúsító igaz apák megjelenítésén keresztül szeretném elmondani, hogy amíg csak létezünk, minden szeretetünk kezdeténél a hatalmas név: 'apa'  áll." [forrás]

A valóban himnikus ajánlás mögött azonban olyan apafigurákat találunk, akiknek alakja egyáltalán nem idealizált. A sorozat valójában családtörténet, méghozzá több, egymástól nagyon különböző családé. A Jang, a Baek és a Lee família történetének kibontásához az 54 rész bőségesen elegendő időt biztosított.

Mivel a drámához nem készült magyar felirat, a továbbiakban a történetét teljes egészében ismertetem. Kérem, hogy vegyék ezt figyelembe azok, akik esetleg újdonságként szeretnék a sorozat meglepetéseit élvezni, angol felirattal ez lehetséges.

A dráma felütése egy régmúlt, idilli jelenet visszaidézésével kezdődik. Két férfi zenél egy folyóparton, miközben egy kislány és egy kisfiú játszik a vízben. Az egész dráma ennek a kulcsjelenetnek a kibontása lesz, mert valamiképp minden szereplő életét érintik az idill felbomlását okozó történések.




A dráma legidősebb apafigurája Jang Il-nam (Park In-hwan), aki egyedül nevelte fel három gyermekét. A történet idején már mindannyian felnőtt emberek. Nagylánya és a két kisebb fia rajongásig szeretik és hálásak neki, mivel tudják, hogy az egész életét a nevelésük szolgálatába állította. Úgy tűnik, hogy az apa remek munkát végzett. Önzetlenül vállalta a szegénységgel való megküzdést, mindvégig keményen robotolt, míg sikerült a kis tejtermékekkel foglalkozó vállalkozásából megélhetést biztosítania és a gyerekeit kitaníttatnia, és mindent megadnia nekik ahhoz, hogy boldogabb és könnyebb életet élhessenek. Apaként az az egyetlen vágya, hogy ezt el is érjék. Azonban kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond, a felnőtt gyerekeinek dolgai nem egészen a reményei szerint alakulnak. A szelíd és jótét léleknek tűnő apa ekkor megmutatja másik arcát is, és két nagyobb gyermekénél tekintélyelvű parancsolgatásba, valamint érzelmi zsarolásba kezd. Mindkét esetben igyekszik rájuk rákényszeríteni a saját akaratát, mélyen beleavatkozva a magánéletükbe. Valójában generációs értékrendek összeütközését éljük meg, mivel Il-nam nem gonosz, csak követi a szokásokat, melyek a szülőket felruházzák a gyermekeik életvitelébe, párválasztásába való beavatkozás jogával. Eleinte teljesen értetlenül áll a történésekkel szemben, és hosszú út vezet odáig, amíg megérti, hogy az általa vágyott dolgok kényszerítésével csak a boldogtalansághoz vezető útra vált jegyet a gyerekeinek.

A velük folytatott küzdelem során egy eltemetett, sötét titokra is fény derül. A gyerekei úgy tudják, hogy az édesanyjuk meghalt, ezért nőttek fel anya nélkül. Bár a két nagyobb gyerek számára elég korán kiderül, hogy nem ez az igazság, az apjuktól kapott hamis információk miatt mégis gyűlölik az anyjukat. A legkisebb testvér viszont vágyik az anyai szeretetre, melyről úgy gondolja, hogy sosem kaphatja meg. Az évtizedek után felbukkanó anyával mindannyian különböző módon kerülnek kapcsolatba és vívják meg egyéni csatájukat, míg rájönnek a teljes igazságra, és képessé válnak megérteni a szüleik történetét. 




A történet másik, kissé fiatalabb apafiguráját egy teljes család élén látjuk. Baek Joon-shik és felesége a zenei szórakoztatóiparban dolgoznak, sztárokat menedzselnek, amiből remekül meg is élnek. A családjuk azonban egy furcsa képződmény, nehéz is elviselni a jeleneteiket a sorozatban. Mindegyikben szinte szóról szóra ugyanaz játszódik le: a családfő, mint egy kiöregedett, maníros playboy bombasztikus bókokkal árasztja el a feleségét és két nagylányát. A lányok berzenkednek, de a feleséggel együtt belemennek az infantilis játékba. A férj háta mögött viszont a három nőről kiderül, hogy így védekeznek a férfi hangos erőszakoskodásai ellen. A színjáték nagy része az anyára hárul, aki ezáltal biztosítja, hogy a lányok a saját útjukat járhassák. Eljön azonban a nők lázadásának ideje, amikor a férfi szeméről lehull a hályog. Meg kell élnie, hogy imádott lányai egyszerűen lehitlerezik, és szembesítik a zsarnokoskodásával. Más társadalmi háttérrel, de ez az apa ugyanúgy szembesül azzal, hogy a következő generáció már nem akar, és nem is tud az ő elvárásai szerint élni. Joon-shiknek felnőtt fejjel kell felnőnie a feladathoz, hogy a családtagjait a saját szórakoztatásának tárgyaiként kezelő pojácából végre igazi, gondoskodó apává válhasson.

Ennek a két családnak a gyermekeit érzelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz. Il-nam nagyobbik fiába már évek óta szerelmes Joon-shik idősebbik lánya. Mindketten fiatal fogorvosok, egymás mellett dolgoznak egy rendelőben. Il-nam kisebbik, még középiskolás fia pedig szoros kapcsolatban áll Joon-shik fiatalabbik lányával, aki apja akarata ellenére szeretne énekes sztárrá válni, bár tehetsége nem sok van hozzá. A legfiatalabb pár története is megél néhány fordulatot, de az ő szerepük inkább a sorozat egyedi fűszerezéséhez járul hozzá. A fiú, Jang Jin-ho szerepében Song Joong-kit első sorozatszerepeinek egyikében láthatjuk, és megragadó bájossággal játssza a játékos és érzelmes fiatalembert, aki az anyjával való sikertelen találkozásainak megrázó jeleneteiben igazán maradandó élményt nyújt. Partnere, a szélvészkisasszony Baek Jae-ra az egyik legvidámabb karakter, akit valaha láttunk, Hong Soo-ah mérhetetlen naivitással játssza az összes jószándékú megmozdulását, melyek után többnyire kő kövön nem marad.





Az idősebbik fiú, Jang Shin-ho és nővére, Jang In-ho történetét a dráma teljes egészében kibontja. 

In-ho már felnőtt, harminc év körüli nő, akinek önálló rádióműsora van. A hallgatói létszámot viszont fel kellene turbóznia, mivel a konkurens adó azonos idősávjának műsora elhódította az énekes sztárt, akit ők is kiszemeltek. A nyegle, arrogáns fickóról köztudomású, hogy kapcsolatban áll egy nála idősebb nővel, aki otthagyta érte a családját. Arra a következtetésre jutnak, hogy akkor nekik meg kell szerezniük a műsoruk vezetőjének az elhagyott férjet, aki korábban rendkívül népszerű zeneszerző-énekes volt. A két adás versengését így a szerelmi háromszög izgalma is áthatja majd, ami a kiemelt figyelem záloga lehet. Így lép be történetünkbe a fiatalabbik generáció érettebb apa alakja, a két kisgyermekét egyedül nevelő Lee Jun-sul (valódi nevén Lee In-ho). A férfi élete mélypontján van érzelmileg és anyagi téren egyaránt. A volt felesége testi erőszakkal vádolta meg, melynek híre ráégett a férfira, aki a gyermekei nyugalma érdekében nem ment bele a bírósági küzdelmekbe, tudva, hogy azok a média figyelmének kíséretében zajlottak volna. Emiatt kiszorult a saját szakmájából, elvesztette minden szakmai lehetőségét, valamint korábbi népszerűségét. A gyerekeit a nagymamájának gondjaira bízva éppen a repülőtérre tart, hogy egy évre Dubaiba utazzon és elszegődjön egy jól fizető építkezésre, amikor erős ellenállását végül sikerül Jang In-hónak megtörnie, és elvállalja a rádióműsor vezetését. A két ember rövidesen egymásba szeret, de az egymásra találásuk rögös úton halad. Bár Jun-sul nagyon erős egyéniség, egyedülálló apának lenni társadalmi stigmát is jelent, és ezt a férfi beletörődéssel veszi tudomásul. A számkivetettségét csak súlyosbítja, hogy elsősorban a gyerekeiről kell gondoskodnia, és emiatt sokszor kerül olyan helyzetbe, amelyben megbízhatatlannak tűnik. In-ho azonban átlátja a helyzetét, és amellett, hogy a férfit a gyermekeivel együtt vállalja, képes segítséget nyújtani Jun-sul megtépázott önbizalmának és önértékelésének helyreállításában is.





A harmonikus, egyre kiteljesedő kapcsolatukra kétféle veszély leselkedik. Egyik az önmagából teljesen kifordult volt feleség, aki hideg szívvel és fejjel lemondott a gyerekeiről, és lépten-nyomon megalázta Jun-sult. Szerelme zátonyra futását követően viszont vissza akar szerezni mindent, a gyerekeit és a férjét is, és nincsenek gátlásai semmilyen téren. Ennek a gyönyörű nőnek a bőrébe bújva Choi Su-rin egy ijesztő, minden hájjal megkent boszorkányt játszik, aki még akkor is csak ártani tud a gyermekeinek, amikor jót akar tenni. De nevezhetnénk őt érzelmi analfabétának is, akinek a sorozat írói ajándékoztak egy belátásból fakadó megtérést, ámde sajnos az előzmények ismeretében ez inkább csak erőltetetten meghatónak szánt, semmint hiteles megoldás.




A másik veszély In-ho apjának részéről fenyeget, ezért In-ho a családja előtt sokáig titkolja is a kapcsolatát. Jól is teszi, mert az apa megismerve a férfi körülményeit, mindent bevet, hogy megakadályozza a fiatalok sorsának végleges összekapcsolódását. Rövidesen társul hozzá Jun-sul nagymamája is, aki felnevelte a szülők nélkül maradt fiút, és úgy gondolja, hogy saját fiának elvesztésében nagy szerepe volt Jang Il-namnak és hajdani feleségének. A Park Joo-ah által játszott vidéki nagyitól a belátás teljesen reménytelennek tűnik, mégis szórakoztatóan tudja megmutatni az olvadás fázisait, amelybe belejátszanak a tündéri gyerekszereplők is.

Nagyon érdekes látni, hogy ezek a felnőtt emberek minden képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy a saját választásuknak megfelelően éljenek. Többször el is hangzik, hogy a szülők ellenkezését figyelmen kívül hagyva is összekötik a sorsukat, ám ezt mégsem teszik meg. Még a kapcsolatukat is kockára téve a végsőkig kivárják a szülők ellenállásának megtörését, és áldásukat a kapcsolatukra. Úgy tűnik, hogy az akarat már megszületett a következő generációban a bevett bigottságokkal való leszámolásra, de a bátorság még nem egészen. Mindennél fontosabb a családi béke és a generációk együttműködése, melynek ebben a drámában szerencsés kimeneteleit tapasztaljuk meg.

Jun-sul minden hátrányos megkülönböztetés ellenére a dráma legvonzóbb alakja. Karakteres férfi, elkötelezett és megértő szerető, önfeláldozó és melegszívű apa. Kim Sung-soo pedig mély beleérzéssel eleveníti meg ezt a nagyon szimpatikus, új típusú drámahőst. Nem marad el mellőle az emancipált nőtípust legjobb változatában mutató In-ho sem, aki nem fél szembemenni az előítéletekkel, és elég erős ahhoz is, hogy felvállalja a férfi gyermekei számára az anyaszerepet is. A dráma ezzel felrajzol egy olyan családot is, amely mintául szolgálhat korunk egyre zűrösebb kapcsolatokat megélő ifjabb emberei számára.

Ha Jun-sul a modern gondolkodású, egyedülálló apaságát bátran vállaló férfi típusát képviselte, akkor a Jang család nagyobbik fia az apává válás nem könnyű útját járja be. Az ő történetében összeütközik a múlt és a jelen, a vidék és a város, az idősek és a fiatalok életszemléletének különbözősége. Jang Shin-ho katonai szolgálatának végét egy kis szigeten tölti, ahol az egyébként is élvhajhásznak tűnő fiú elszórakozik egy lánnyal, akivel az adott körülmények között egy pillanatra úgy érződik, hogy egymásba is szerettek. A leszerelése után a fiú még csak múló kalandként se nagyon emlékezik az esetre, amikor legnagyobb megdöbbenésére Kim Bo-ri beállít hozzájuk. Miután a lány közli, hogy terhes, egyszerűen beveszi magát a fiú családjának fővárosi otthonába, mivel ettől a pillanattól kezdve Shin-ho jegyesének tekinti magát.

A végtelenül naiv, a vidék gondolkodásmódját, szokásait, jellegzetes tájszólását megtestesítő lány azonban idegen test a főváros világában, különösen a gondtalan szórakozásra berendezkedett, minden elköteleződés elől menekülő fiú számára, aki ráadásul inkább Se-ra, a Baek-család nagyobbik lányának irányában lenne nyitottabb. Bo-ri azonban agresszív, és úgy érzi, hogy egyoldalú szerelme feljogosítja arra, hogy kisajátítsa a fiút, és ebben bátorítja a szokásjog is. Hiszen Shin-ho apja is természetesnek tartja, hogy a fiának nincs más választása, mint vállalni a tettének következményeit. Ezért vakká válik a fia összeomlásával szemben, miközben keblére öleli Bo-rit, aki az első unokáját hordozza a szíve alatt. A kettős nyomás hatására Shin-ho beadja a derekát, és lemondva a saját életterveiről, eljegyzi a lányt, akit a háta közepére sem kíván. Az elfojtott lelki ellenállás azonban súlyosan megbetegíti, és ekkor jön el az a pillanat, melyben Bo-ri végre rádöbben, hogy mit tesz a fiú életével. Elhatározza, hogy elveteti a gyereket és visszamegy a szüleihez, akiknek azt hazudta, hogy dolgozni jött a fővárosba. Az abortuszt azonban mégsem tudja bevállalni, ám ezt nem árulja el Shin-hónak. Elválnak egymástól, és a fiú abban a tudatban kezd új kapcsolatba, hogy teljesen lezárult a Bo-rival közös történetük.

Mivel a történetük párhuzamosan bomlik ki a nővér, In-ho történetével, érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy Shin-ho - a fenti előéletének birtokában - feljogosítva érzi magát arra, hogy a nála sokkal stabilabb, megbízhatóbb személyiségű nővérét kioktassa, és a "vállalhatatlan" kapcsolatának feladására szólítsa fel, mellyel a lány szembemegy az apjuk elvárásaival. Még a kistestvér is látványos összeomlást produkál, amikor lelepleződik előtte In-ho kapcsolata.

Bo-rit azonban a sors szeszélye Song In-soonhoz vezeti, aki nem más, mint Shin-ho édesanyja. Bo-ri először a nő éttermében kezd dolgozni, majd amikor In-soon rájön, hogy a lány az unokájával várandós, akkor magához költözteti. Mivel Bo-ri egyedül akarja felnevelni a gyerekét, segít neki eltitkolni Shin-ho elől a valóságot. Miközben Shin-ho igazán szerelmes lesz Se-rába, akit feleségül akar venni, Bo-ri mellett is feltűnik egy fiatalember. Ha Dong-woo Amerikából érkezett, hogy megkeresse vér szerinti édesanyját, és bár építész, erre az időre In-soon mellett lát el titkári teendőket, aki fiaként tekint rá. Dong-woo-t megindítja az anyaságra készülő Bo-ri magányos küzdelme, és talán bele is szeret egy kicsit a lányba. Előbb csak gondoskodik róla, majd végül magával akarja vinni Amerikába, ezért kész házasságot kötni vele és a születendő gyermeket a saját nevére venni. Bo-ri azonban ingadozik, mert nincs tisztában a saját érzéseivel. Csábítja Dong-woo gondoskodó szeretete, ugyanakkor nem tud leszámolni a Shin-ho iránti érzéseivel sem. 

Ráadásul ahogyan Song In-soon egyre közelebb kerül a gyerekeihez, fény derül a titokra is. Bo-ri hibás döntése másodszor is romba dönti Shin-ho életét, aki felbontja az eljegyzését Se-rával, magára szabadítva ezzel a lány szüleinek haragját, és még saját apját is megalázó helyzetbe hozza. A fiút azonban már jelentősen megváltoztatta a Bo-rival átélt szerencsétlen története, ezért már máshogy reagál az újabb sokkhatásra. Nagyon mélyen érinti, mikor megtudja, hogy gyermeke született, és amikor először tartja kezében a fiát, akkor megérti, hogy milyen felelősség terheli. Felsejlenek benne az apai érzelmek is, először csak körvonalazatlanul, majd egyre erősebb és tudatosabb vállalásként. Bo-ri azonban nem találja a kiutat érzelmei káoszából, így folyamatosan rossz döntéseket hoz. Hiába teljesül be az eredeti vágya, elmenekül az iránta már őszinte érzelmeket mutató Shin-ho elől, azt hazudva neki, hogy Amerikába utazik Dong-woo feleségeként. A férfi ezért lemond a gyermekéről, de nem tudja, hogy Bo-ri Dong-woo-val is szakított.

Choi Jin-hyuk (ekkor még Kim Tae-ho néven) derekasan küzd Dong-woo eléggé hiteltelenül megírt szerepével, mert a kettejük közötti szerelmi kapcsolat eléggé nehezen hihető, ezért mesterkéltnek is hat az egész. Dong-woo mégis fontos szerepet tölt be, mert ő az egyetlen, aki Bo-rit szembesíteni tudja a gyávaságával, az önzésével és az ostoba döntéseivel, és ezzel végre rávezeti a lányt, hogy ki mellett is van valójában a helye, és mivel szolgálja legjobban a gyermeke érdekeit. Emellett Dong-woo alakjában In-ho férfi tükörképét is kapjuk, egy olyan férfiét, aki nem fél felvállalni a szeretett nő gyermekét sem.




Miközben Dong-woo és Bo-ri a közös jövőjüket tervezi, Shin-ho nyomában megjelenik az egész családja. Elképesztő végignézni azt a jelenetet, melyben a családi kupaktanács a legjobb szándékkal arról értekezik, hogy miként veszik el Bo-ritól a gyermeket, akit majd közösen felnevelnek. Ebben a megoldásban fogalmazódik meg a hagyományos megoldás, mellyel egyszerre gondoskodnának a gyerek jóllétéről, és felszabadítanák az egymást nem kívánó fiatalokat a kötelezettségük alól, hogy élhessék a saját életüket. A bökkenő csak az, hogy ebbe egyiküket sem avatják bele, és eszükbe sem jut, hogy a leányanyának is lehet elgondolása a saját és a gyermeke sorsáról.

Bo-ri a dráma legellentmondásosabb alakja, akin nehéz eligazodni. Van benne tisztaság, ártatlan naivság és erő is. Dolgos, végtelenül áldozatos és kitartó tud lenni, sőt még találékony is. Ugyanakkor csökönyös és valami tompa lelki érzéketlenségre utal, ahogyan ártóan kihasználja az embereket, mindig csak a saját szempontjaira tekintve. A dráma viszont esélyt ad neki egy jó irányú változásra, és végül boldog családanyaként látjuk az ugyancsak családfőként kiteljesedő Shin-ho oldalán. Hong Ah-reum minden előnyös és hátrányos tulajdonságát meg tudja mutatni ennek az összetett nőalaknak.





Shin-ho így a dráma legérdekesebb apafigurájává válik, aki a legnagyobb utat járja be. Érésébe belejátszik a saját, anyátlanul leélt gyermekkorának feldolgozása is, és mikor a traumáján túljut, akkor áll készen az önálló család vállalására. Ji Hyun-woo választása telitalálat volt erre a szerepre, mert képes volt mély átéléssel végigjárni azt a hatalmas ívet, melyet Shin-ho teljes átalakulása megkövetelt. Ha pedig az apaságról beszélünk, akkor a dráma legszebb pillanatait köszönhetjük neki, melyekben először csak rácsodálkozik az újszülöttre, majd a szemünk előtt alakítja ki vele azt a mély kapcsolatot, melyben már valóban fájdalmasnak tűnik az elszakadás lehetősége.






Érdekes, hogy végül egyetlen szereplő marad magányos, mégpedig Se-ra, aki hosszú éveken át kitartóan és hűségesen szerette Shin-hót. Az ő alakjának részletes kidolgozásáról sem feledkeztek meg a drámában. A kissé túlrajzolt klisétől (kövér kislányból lett csinos lány) eljutunk a szerelméért harcolni tudó társig, aki mégis vesztesként marad a küzdőtéren. Túl kell élnie, és amikor ez megtörténik, egy olyan nőt látunk, aki a hivatásában talál magára. Yoo In-young szép és érzékeny, szelíd és harcos, és végül magabiztosan járja az útját ennek a karakternek a megmutatásában.




A dráma titkos története rejti a magyarázatot a Jang-házaspár szerencsétlenségére. Bár ez a szál elsősorban a sorozat melodrámai, tragikumra szomjazó lelkeket kielégítő kelléke, mégis érdekes olyan szempontból, hogy még az évtizedekkel korábban vétkező apa mellé is visszahelyezi a bűntudattal élő feleség alakját, visszaállítva a család teljességét. Ahogyan azt a drámákban mesterien művelik, itt is elképesztő ötletességgel kapcsolják össze a szereplőket egymással. Jang Il-nam házassága valójában azért ért véget, mert az értékrendjében a barátsága előrébb való volt, mint a házastársi kapcsolata. Bár a gazdasági válság idején mindenki megélhetése veszélyben forgott, a csődbe jutott barátját úgy igyekezett kisegíteni, hogy azzal kockára tette a saját családja feletti fedelet. Mivel a segítséget nem tudta időben biztosítani, a barátja öngyilkos lett. Il-nam a feleségét hibáztatta ezért, aki a gyermekei érdekében rémülten perlekedett a baráttal a halála előtt.





A végső lökést a válásukhoz azonban egy másik szerencsétlenség szolgáltatta. A barát a halála előtt Il-namra bízta a fiát. A gyerek viszont egyszerűen eltűnt, amikor In-soonnal együtt vásárolni mentek a piacra, és Il-nam azzal gyanúsította a feleségét, hogy szándékosan hagyta sorsára a fiút. In-soon a véget nem érő vádaskodás miatt végül elhagyta a családját, elmenekült a férje, és egyúttal a nyomor elől is. Mivel a férje halottnak hazudta a gyermekei előtt, ezért önkéntes száműzetésbe vonult. Il-nam viszont tíz évig nyomozott sikertelenül az elveszett fiú után. Sok évtized múltán derült fény az igazságra, melyet Jun-sul és In-ho kapcsolata buktatott ki. Kiderült, hogy az elveszített gyermek nem más, mint Jun-sul, akit a saját nagymamája lopott vissza In-soontól, mert a Jang-házaspárt okolta a fia haláláért.

Il-namnak tehát szembe kellett néznie annak a terhével, hogy ok nélkül büntette a feleségét és tette anyátlanná a gyermekeit. In-soonnak viszont be kellett látnia, hogy hiba volt elhagyni a gyermekeit és évtizedekig nem keresni őket, mert ezzel mély sebet ütött mindegyikőjükön.

Il-nam szerepében Park In-hwant látjuk, akire mindig rácsodálkozom a különböző apaszerepeiben. Talán nem sértés azt írni, hogy apró termetének adottságával fordítottan arányos a belőle áradó szeretet, de ha kell, a fafejűség megtörhetetlen csökönyössége is. Na Moon-hee a feleség szerepében kissé hasonló hozzá, mert ő is tud lágy lenni, de keményen ellenálló is, ha a helyzet úgy kívánja.

A megbékélés valójában a fiatalok egymásra találásával történik meg, és ezzel valóra válik a két barát régi ígérete is, melyben egymásnak rendelték a kezdő jelenetben egymással játszó gyermekeiket. A karma azonban helyettük is működésbe lépett, és egymáshoz vezette a fiatalokat. 

Ebbe a mesei keretbe ágyazódott ez a végtelenül sokszínű történet, melyben minden szereplő élettörténete elgondolkodtató.  






















2021. október 14., csütörtök

[Tévédrámákról] IT'S OKAY TO NOT BE OKAY (2020)

사이코지만 괜찮아

tvN, Netflix / 2020 / 16 rész
Magyar cím: Gyógyító szerelem
Műfaj: dráma
Írta: Jo Yong
Rendezte: Park Shin-woo
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema






Sok koreai sorozat megnézése után már mindenki fel tudná sorolni, hogy a többségük milyen alapanyagokból készül. Azonban a drámák esetén ugyanaz a helyzet, mint a süteményekkel. Hiába állnak ugyanazokból az összetevőkből, a végeredmény esetenként csak reményteli kezdemény, néha pedig remekmű. Az utóbbi történt az It's Okay To Not Be Okay (Jól van, hogy nem vagy jól; ügyetlen magyar címen: Gyógyító szerelem) című drámával is, amely egy nagyszerű és egyedi ízű alkotás, annak ellenére, hogy már az eredeti címe 사이코지만 괜찮아 (Flúgos, de ez rendben van) is felidéz egy régebbi koreai filmklasszikust, Park Chan-wook rendező különleges alkotását: 싸이보그지만 괜찮아 (Cyborg, de ez rendben van). 

Minden további elem ismerős: van férfi és női főszereplő, akik érdeklődnek egymás iránt, de a kapcsolatuk nehezített és számtalan akadályba ütközik. Nem hiányoljuk a szerelmi háromszöget sem, csak éppen nagyon furcsa felállásban találkozunk vele. A főszereplők gyermekkora szokásosan traumatikus, a múlttal való szembenézés természetesen a sorozatban történik meg, ráadásul a közös múlt össze is köti őket. A jelenük sem egyszerű, mert ahogyan azt már számtalan drámában láttuk, mentális és/vagy lelki problémákkal birkóznak. Vannak életüket megkeserítő szülők (élve vagy halva), de megértő barátok és egyéb segítők, valamint reménytelenül szerelmes szereplők is. 






Hogy nem egy átlagos romantikus dráma született mindebből, azt az alkotói stáb (most beleértve a színészeket is) rendkívüli kreativitásának és különleges atmoszférateremtő- és stílusérzékének köszönhetjük. Valamint bizonyára annak is, hogy a leírások szerint Jo Yong írónő nem kizárólag az írói fantáziájára hagyatkozott, mivel megélt együttélési tapasztalata volt egy személyiségzavaros emberrel. Ez valamiképp átsüt a történet szavakba nem foglalható rétegein, és mindvégig érzékeljük a szeretet és az együttlét nehezítettségének vonzó-taszító ellenerőiben. A forgatókönyv nemcsak remek történetet rejt, hanem bámulatos párbeszédeket, melyek hol tömények, hol metaforikusak, hol költőiek, hol kirobbanóan viccesek.

Park Shin-woo rendező biztos kézzel nyúlt ehhez a kiváló alapanyaghoz, és olyan adalékokat tett hozzá, melyek majdnem tökéletes remekművé álltak össze. Akkor beszélhetnénk tökéletesről, ha esélye lett volna végigvinni a teljes drámán azt a vizuális világot, amit az első két részben megteremtett. Sajnos a forgatások rohanó tempója a későbbi epizódokban erre már nem adott lehetőséget, igazán kár érte. De az egész dráma így is lebilincselő, még az sem tud ártani neki, hogy a kétharmadánál átmenetileg kissé veszít a lendületéből, mert addigra már teljesen magával ragad a dráma különös világa.




Mivel a történetünk női főszereplője egy írónő, az epizódok az ő meséi és egyéb ismert mesék köré épülnek. Go Moon-yeong (Seo Ye-ji) azonban nem átlagos gyerekmeséket ír, történetei eléggé borzongatóak, helyenként bizarrak és horrorisztikusak, csakúgy mint az előadássorozatában hallható meseértelmezései, melyekkel ismert meséket helyez új megvilágításba. Park rendező az írónő meséit animációs filmekben mutatja meg a nézőknek, és helyenként ugyancsak animációs eszközökkel éri el a múlt és jelen idősíkjainak, valamint a valóságnak és a fantáziavilágnak egymásra vetülését. Szinte észrevétlenül lépjük át a határokat, és nagyon résen kell lennünk, hogy az egymásra úsztatott képek varázslatos áttűnéseiből követni tudjuk, éppen mikori időben vagy világban járunk. A későbbi részekben ezek a gyönyörű megoldások visszaszorulnak, de az írónő meséit továbbra is így látjuk megelevenedni. 






Go Moon-yeong nem egyszerű karakter. Attraktív, fiatal nő, aki mégis mindenhol bajt kever. Hideg, mint a jég és végtelenül erőszakos. Önző akarnok, aki a pillanatnyi hangulatának megfelelően, ösztönvezérelten cselekszik. Antiszociális személyiségzavarban szenved, ezért képtelen normálisan kommunikálni az emberekkel, ismeretlen számára a másik érzelmeinek felismerése és tolerálása, a beleérző képesség, a másik személyiségének tisztelete. Gátlástalanul átlépi a határokat, betolakszik a másik ember privát szférájába és ha kell, erőszakkal is rákényszeríti az akaratát. 

Két testvérrel keveredik kapcsolatba. Moon Sang-tae (Oh Jung-se) egy autista férfi, aki egy gyermekkori traumától szenved. Ha az állapota súlyosbodik, akkor a testvérpár kénytelen "elmenekülni" a tünetek elől, ezért az életük folytonos költözés. A fiatalabbik testvér, Moon Gang-tae (Kim Soo-hyon) a stabil pont, akinek élete nem áll másból, mint a bátyjáról való gondoskodásból. Higgadt, megbízható fiatalember, aki minden újabb lakóhelyen a helyi elmegyógyintézetben helyezkedik el ápolóként, tehát nagy gyakorlata van a mentális betegekkel való bánásmódban. Sang-tae rajong Go Moon-yeong meséiért legalább annyira, mint magáért az írónőért, és egy dedikáció alkalmával kezdődik meg a három ember közös története.

Moon-yeong szemet vet Gang-tae-ra, akit ettől a pillanattól kezdve a tulajdonának tekint. Mindketten felismerik, hogy már gyerekként is furcsa kapcsolatban álltak egymással. Miközben Gang-tae tűrve-hárítva igyekszik távol tartani magát a nőtől, az boszorkányos fondorlatokkal vonzza magához mindkét férfit, mert rájön, hogy Gang-tae nem közelíthető meg Sang-tae becserkészése nélkül. Azonban ebben a kíméletlen játékban mindannyian elkezdenek tanulni egymástól, egymásról és saját magukról is. Miközben Gang-tae lépésről lépésre szelidíti Moon-yeong vad természetét, a nő azzal szembesíti, hogy a magára kényszerített vállalása miatt tetszhalottként éli az életét. Kettőjük között őrlődik Sang-tae, aki az autizmusa szűrőjén át érzékeli a körülötte élőkkel történteket. És bár az érzelmek felismerése akadályozott a számára, mégis van egy furcsa antennája, amellyel mindenkinél pontosabban fogja a jelzéseket. Egészen elképesztő annak ábrázolása, ahogyan a Moon-yeong iránt érzéseket tápláló férfi eljut a féltékenység stációin át az írónő és az öccse kapcsolatának megértéséig, elfogadásáig és támogatásáig.

A dráma alapvetően mindhárom karakter gyógyulásának története, melyhez kölcsönösen segítik egymást. A történetük kulisszái eléggé rendkívüliek, mivel javarészt egy elmegyógyintézetben járunk, ahol az ápoltak fogalmaznak meg rendre olyan bölcsességeket, melyek főként Gang-tae önismereti útját segítik. Mindhárom szereplő segítséget kap még az intézet különös igazgatójától is, aki remek szakember, bár ő sem veszi észre, hogy a legháborodottabb személyiség az ápolók között rejtőzik. A másik fő helyszín Moon-yeong sokáig lakatlan családi otthona, mely leginkább egy kísértetkastélyra emlékeztet. A három ember rövidesen itt él együtt, mintha beköltöztek volna az írónő meséinek egyikébe, és a hely mintha marasztalná is őket. Érdekes módon mindkét helyszín a valóságban egy-egy kávézó, melyeket a sorozat technikai munkatársai varázsoltak a CG segítségével a filmbeli helyszínekké. 









Szereplőinknek rá kell jönniük az őket összekötő sötét tragédiára, amely normál esetben lehetetlenné tenné a további kapcsolatuk fenntartását. Azonban a dráma más megoldást kínál, ami eléggé rendkívüli. A szakítás és ellenséggé válás helyett a fiatalok szembenéznek a tragikus szülői örökséggel, és a múlttal való megbirkózáshoz egymásban keresnek támaszt. Erre már mindhárman "új" személyiségük birtokában vállalkozhatnak, hiszen Moon-yeong többé már nem boszorkány, Gang-tae vállalni meri a saját vágyait, Sang-tae pedig rájön, hogy le tud válni a testvéréről. 

Ezek az érési folyamatok egyszerre nagyon valóságosan, ugyanakkor minden pillanatában költőiséggel áthatottan ábrázoltak. Soha, semmi rájátszás nincs a drámában a nézők meghatottságának kicsikarására, de nem hiszem, hogy lenne bárki, akinek többször is nem párásodna el a tekintete. Hosszasan lehetne írni a dráma morális üzeneteiről, a belőle és különösen a mesékből levonható tanulságokról, a szereplők életének és döntéseinek példázatairól, de szándékosan igyekszem ettől távol tartani magamat. Úgy érzem, hogy a direkt szavakba foglalás földre rángatná a dráma legnagyobb értékét, amely éppen a költőiségében rejlik, és inkább szól a lélekhez, mint az értelemhez.

A sorozat nagyszerű leleménye, hogy a beszédfordulatok, a segítő eszközök (Mang-tae baba, dinoszauruszok) mind-mind beleillenek akár egy mesébe is, ezzel rendkívül egységes hangulati miliőt teremtve a látottakhoz. 

A dráma azonban számos egyéb szálat is tartalmaz. Különösen fontosak az elmegyógyintézet lakóinak történetei, melyek mindegyike egy-egy felismeréssel gazdagítja a főszereplőket. A további mellékalakok is gazdagon árnyalt személyiségek, akik önálló utakat járnak be. Humorral és rendkívüli kedvességgel átitatott a Gang-tae-be reménytelenül szerelmes Nam Joo-ri (Park Gyu-young) és az írónőhöz elválaszthatatlanul kötődő kiadó vezetőjének, Lee Sang-innek (Kim Joo-hun) egymásra találása. Gang-tae egyetlen barátja, Jo Jae-soo (Kang Ki-doong) sem csak a folyamatosan nevetésre fakasztó szótévesztései miatt marad emlékezetes, hanem őszinte csalódásai, haragjai, és leginkább szeretetének mélysége miatt.

Mesteri az intézet különcnek ható igazgatójának, Oh Ji-wangnak (Kim Chang-wan) megjelenése apaként, valamint a karakter összekapcsolása a dráma nagyszívű anyafigurájával. Kang Soon-deok (Kim Mi-kyung) az egyik legmelegszívűbb és legmegértőbb anya az általam eddig látott drámákból, akinek bölcsességéből futja a lánya érzelmeinek kezelése mellett a magányos férfiak lelkének ápolására is, legyenek akár jobb vagy rosszabb viszonyban a lányával. Talán egyetlen szereplő hagyott bennem hiányérzetet, mégpedig a kórházi főnővért játszó Jang Young-nam, aki nővérként ugyan kiváló volt, de a későbbi átalakulásában nem tudott meggyőző lenni, nagyon mesterkéltnek hatott.

A főszereplő hármas színészi játékát viszont nem lehet eléggé méltatni. Mindhárom karakter megformálása nagyszerű teljesítmény. Moon-yeong alakjában Seo Ye-ji egyszerre lenyűgöző szépségű és hideglelős boszorkány, aki a frászt hozza a többiekre és a nézőkre egyaránt. Mindenkori pompás megjelenését nem másnak köszönheti, mint Kim Min-ju divattervezőnek, aki bámulatos ruhákba öltöztette. A megjelenésénél már csak a mély és hol érzelemtelen, hol érzéki hangja elképesztőbb, amellyel remekül tud bánni. Nagyon kifejező megoldás volt, hogy a mindig teátrális megjelenésű nő azzal arányosan vált érzelemtelibbé, minél több smink került le róla.

Kim Soo-hyun feladata talán még nehezebb volt, hiszen neki nem álltak rendelkezésére Gang-tae életre keltéséhez ilyen nyilvánvaló, külsőleges segítő eszközök. Az ő lelkét megfagyasztó jég szinte észrevétlenül indult olvadásnak, és nehéz lenne tetten érni, hogy miként is vált az arca egyre mosolygósabbá. Az első pillanattól kezdve karizmatikus jelenségként láttuk, és ebből az átalakulása során sem veszített semmit. Bármilyen apró jelzésekkel mutatta is, mélyen megéltük a gyötrődéseit, és elkeseredett kitöréseit is, mikor indulatai végre elszabadultak. Ez a dráma volt Kim katonaság utáni visszatérése, és tökéletes választásnak bizonyult.

A dráma titkos fegyvere mégis Sang-tae alakjában Oh Jung-sae. Nem igazán lehet eléggé kifejező szavakat találni arra, ahogyan az autista fiatalembert megformálja fizikai és lelki téren egyaránt. Sang-tae alakja hiába van nagyszerűen megírva, a színész nélkül lehetetlen lenne életre hívni. Oh Jung-sae játékában nemcsak az érezhető, hogy mennyire alaposan tanulmányozta a hasonló tünetekkel élő embereket, hanem egy teljes átlényegülésnek lehetünk tanúi. Sang-tae a dráma legélőbb alakja, aki szinte "lelép a vászonról".

A dráma zenéje is figyelemre méltó. Különleges hangzású, időnként kissé groteszk, hol érzelmes, hol játékos dalok kísérik az egyes epizódokat, az instrumentális hangaláfestés pedig kiválóan szolgálja a jelenetek hangulatainak kifejezését.

Az első epizódban látható stop-motion animációs film a koreai Comma Studio égisze alatt készült, Osho Rino animátor és bábtervező munkája. 





A dráma különlegessége a mesék megjelenítésében rejlik. A sorozatban látható öt könyv animációs filmekben is megjelenik, de látjuk a megtervezett, illusztrált köteteket is. Ezek azonban nemcsak a filmben léteznek, mivel mind az öt kötet megjelent a Wisdom House kiadásában. A meséket Jo Yong írta, az illusztrációkat pedig a concept művész, Jamsan készítette. A sorozat forgatókönyvét szintén kiadták két kötetben, ugyancsak Jamsan illusztrációival.