[Filmekről] Kim Hyeong-joo: THE MATCH (2025)

승부

A go nevű táblás játék egyszerű szabályokra épül, mégis a világ talán legbonyolultabb játéka. Általában 19 vízszintes és függőleges vonal hálója alkotja, melyek metszéspontjára kell helyezni a "köveket", a cél pedig a saját köveinkkel kijelölt területek meghódítása, valamint az ellenfél hasonló törekvéseinek blokkolása. A sakk sem egyszerű játék, de a góval nem veheti fel a versenyt a kombinációs lehetőségek terén, melyekről kiszámolták, hogy 2.1×10¹⁷⁰, ami állítólag sokkal nagyobb szám, mint a megfigyelhető univerzumban található atomok száma. (Forrás: Wikipedia)

A játékot először i. e. mintegy négyszáz évvel említik először a kínai írásokban, innen terjedt át az ötödik században Koreába, majd még kétszáz évvel később Japánba, a világ mégis a japán nevén (go) ismerte meg a játékot, melynek Kínában az ősi neve yì (弈), a mai neve weiqi, koreai neve pedig baduk.
Ez nem véletlen, mert Japánban a 17. századtól állami szponzoráció segítségével egész intézményrendszer épült a go köré, és később itt dolgozták ki a mai versenyformákat is. Érdekes, hogy a go játékosainak hierarchiája hasonló a harcművészekéhez, a profi versenyzők 1-9 danos besorolást érhetnek el.

A keleti térségből a legtehetségesebbek Japánba mentek tanulni, így a koreaiak is. Közöttük az első nagy név Cho Nam-chul, akinek a Koreába való hazatérése után nagy szerepe volt a koreai goszövetség megalakításában. Azonban nem ő érte el elsőként hazájában a 9 danos fokozatot, abban megelőzte Cho Hun-hyun, akinek élettörténetébe 1989-ben kapcsolódunk be a The Match (A gojátszma) című filmben, mivel az két valós személy életéből ragad ki egy időszakot.

A valódi Cho Hun-hyun, és filmbeli mása, Lee Byung-hun

Cho Hun-hyun (Lee Byung-hun) szinte a mennybe megy azután az elképzelhetetlen bravúr után, melyet az első nemzetközi gobajnokság, az 1988-89-ben Szingapúrban tartott Ing Kupa megnyerésével véghezvitt. Egyetlen koreai versenyző volt a mezőnyben, és a 16 fordulón át végigmenetelve kiütötte az összes japán és kínai ellenfelét, köztük a végső összecsapásban az "Acélkapus", vagy a film szerint "Ázsia fekete medvéje" becenévre hallgató kínai Nie Weipinget. A magabiztos, valóban verhetetlen Cho egyik körútja során találkozik egy különös fiúval, akivel játszva megérzi, hogy őstehetséggel áll szemben.

A vidéki fiú, Lee Chang-ho (Yoo Ah-in) egy próbatétel teljesítése után Szöulban találja magát, mivel Cho úgy dönt, hogy a tanítványává fogadja, mégpedig a saját házába, családtagként nevelve őt. (A valóságban ez az esemény négy évvel korábban következett be, amikor Lee 9 éves volt.)

A tanár-tanítvány viszonyban két nagyon erős egyéniség küzd egymással. Cho Hun-hyun nem egy elméleti szakember a pedagógia terén, a saját tapasztalataiból dolgozik, és mint sokan mások, úgy akarja a legjobbat a tanítványának, hogy azt igyekszik a saját képére formálni. Lee Chang-ho azonban nem egy könnyen gyúrható anyag, hiába táplál mély tiszteletet a mestere iránt, a nem ráillő elképzelések kezdenek egyre kényelmetlenebbé válni a számára. A két színész kiválóan érzékelteti a temperamentumokból fakadó játékmódbeli eltéréseket is, míg Cho impulzív, támadásra és az ellenség idegeinek borzolására játszik, addig Lee tökéletesen megfelel a később szerzett nevének: ő a koreai baduk kőBuddhája.

A valós Lee Chan-ho

A filmbeli Lee Chan-ho (Yoo Ah-in)

Lehetne ebből nagy konfliktus is köztük, de a tanár bölcsebb ennél, és némi sértődését legyőzve azt tanácsolja a fiúnak, hogy találja meg a saját játékstílusát. A szülés sosem könnyű folyamat, és Lee nehezen vajúdja ki új énjét, ám a végeredmény váratlan eredményt hoz. A profi szintet már 11 évesen teljesítő Lee néhány év múlva a mestere kihívója lesz. A heroikus küzdelemben végül a tanár veszít, és ez kettős következménnyel jár: a mester önértékelése megroppan, a tanítvány pedig kettős szorításban folytatja tovább az útját - egyszerre kell önmagát adnia, miközben szégyent érez a mesterével szembeni "hálátlansága" miatt.

A történet néhány szóban elmesélhető, tanúi leszünk az eltávolodásnak, mindkettőjük vívódásának, a mester pokoljárásának, és végül a kiegyenlítődésnek és békekötésnek. Ám ahogyan ezt a filmben látjuk, az a két színész játékának köszönhetően felér egy kisebb szívrohammal. Robogunk az ellentétes érzelmek hullámvasútján, lerágjuk a körmünket a gojátszmák alatt, és velünk is megfordul a világ, amikor rájövünk, hogy vesztésre állunk - ez utóbbi képsor az egyik legjobb találmánya Kim Hyeong-joo forgatókönyvet is író rendezőnek, aki biztos kézzel nyúlt ehhez a történethez, és talán az eddig látott gofilmek között a legizgalmasabbá tudta fokozni a kis fekete és fehér kövecskék rakosgatását. Nagyon látványos, ahogy kirajzolja a játékosok fejében megjelenő kombinációs lehetőségeket is, ami egyben utalás is a játékosok különleges képességeire. Ugyanakkor van érzéke a belső érzelmek finom megmutatásához, meditatív és humoros is tud lenni.

Lee Byung-hun és Yoo Ah-in óriási színészek. Egyrészt kaméleonok, mert nem őket látjuk, hanem a valós személyeket, akiknek úgy bújnak a bőrébe, mint azt Val Kilmer tette Jim Morrisonnal Oliver Stone "The Doors"-ában.

A The Match életrajzi film és sportfilm egyszerre, ugyanakkor egy gyönyörű pedagógiai vallomás is, mind a tanár, mind a tanítvány nézőpontjából. Megmutatja az önmagunk megtalálásának, elvesztésének és elnyerésének küzdelmeit, a siker mámorából a semmibe hullás kínjait, ráadásul életre szóló tanításokat is megfogalmaz minden iskolásság nélkül, különösen Nam Gi-cheol (Jo Woo-jin) részéről, aki igazán nemes ellenfélnek bizonyul abban a hosszú küzdelemben, melyet Chóval vív.

Remek a forgatókönyv, nagyon jó a korhangulat, kiválóak a mellékszereplők, akik hozzájárulnak ennek megteremtéséhez (Ko Chang-seok, Hyun Bong-sik). Lee ifjúkori énjében Kim Kang-hoon nagyszerűen előlegezi meg a későbbi felnőtt még zabolátlan tulajdonságait. Cho feleségének szerepében Moon Jeong-hee emlékezetes anya- és feleségalak egyszerre, aki akkor is szeretni akarja - és tudja is - mindkét férfit, amikor azok egymás miatt gyötrődnek. Bár alig jut játékidő Lee édesapjának, Jung Suk-yongnak az a kevés is elég, hogy ne felejtsük el a félszeg háttérbe húzódását, mely tele van aggódással és szeretettel. Szokás szerint mindegyikük kiválóan teszi a dolgát, ám ami élesen velünk marad, az Cho Hun-hyun és Lee Chang-ho arca, tekintete, kézmozgása - pedig nem is őket látjuk.

Mivel ma is élő személyekről van szó, a filmet nem akarták lezárttá tenni, ezért nem is véget ér, hanem - talán kissé esetlenül - félbeszakad, röviden ismertetve az azóta történteket. Ugyan az már nincs a filmben, hogy később Lee Chang-ho is megjárta a maga játékosi kálváriáját, és amikor le akarták írni, azt kérdezve, hogy Lee-nek leáldozott-e, az egykori mestere, Cho Hun-hyun csak annyit felelt: Nem.

Szándékosan nem írok a film kálváriájáról, ami Yoo Ah-inhez kapcsolódóan következett be, mégpedig azért, mert a filmet látva mindaz jelentőségét vesztette. Ha van színészi teljesítmény, ami önmagáért beszél, akkor az ebben a filmben látható.

[Dalfordítások] VÍZESÉS - Richard Parkers (Justice OST)

Ez a dal a Justice (Igazság) című jogi thriller betétdala, melyet 2019-ben mutattak be. Különös nevű előadója egy hölgyet rejt, aki művésznevét a Pi élete című film tigrisétől kölcsönözte. Valódi neve Kim Hyewon.


A dal szerzői:

Zene: Iro, Tetrisong, Acade
Szöveg: Iro, Acade

VÍZESÉS


Heges arcom
Fesd át, ha közel visz ez
Hozzád, hozzád
Sírok egyre
Őszinte hogyan legyek
Légy velem, légy velem
Ha mélyen légzek, szívem fáj
Könnyem rejti el,  mi bánt
Sötétben elfog a vágy
Öleljen bárki
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
Hiába bújsz előlem
Rád lelek egyszer
De fáradt vagyok tenni bármit
Mert halványulsz a szememben
Sötétben elfog a vágy
Öleljen bárki
Vízesés
Lelkemé
Túlárad, fojtogat
A szépség
Lelkemé
Csak te voltál, mily szomorú




WATERFALL


Paint my scar face
If I have to be closer to you to you
Tears keep falling
I can't be honest to you
Come over come over
The deeper I breathe my heart breaks
The tears that fall can't show my mind
In the dark I wish I wish
Anyone hold me
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
If you're hiding somewhere
I'll find you someday
And I'm so tired can't do anything
Cause you're fading in my eyes
In the dark I wish I wish
Anyone hold me
The waterfall
In my world
Overflow I can't breathe
Beautiful
In my world
Sadly there was only you



Forrás:
Bugz! - Waterfall

[Tévédrámákról] BLOOD FREE (2024)

지배종
Disney Plus, 2024, 10 rész
Műfaj: dráma, science fiction, thriller
Írta: Lee Soo-yeon 이수연
Rendezte: Park Chul-hwan 박철환
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Bevezetőként talán elég annyit írni, hogy a forgatókönyvet az a Lee Soo-yeon jegyzi, akinek a The Great Sear, Stranger/Secret Forest 1-2, Life és Grid című drámákat is köszönhetjük. A rendező Park Chul-hwan viszont nem rendelkezik ilyen impozáns múlttal, lévén, hogy ez a dráma az első munkája - cserébe a kész mű nagy reményekre jogosít vele szemben.

A Blood Free (Vér nélkül) eredeti koreai címe Uralkodó faj, a Blood Free a történet központjában álló cég neve. Expresszív és brutális képsorokkal indít a dráma. Egy VIP prezentáción üldögélő közönség (mint megtudjuk, éppen karácsony este) hallgatja a Blood Free (BF) cég fiatal női vezetőjének, Yun Jayunak (Han Hyo-joo) előadását, melynek sokkoló részeként hologramként megjelenített tehéncsorda vágtat a nézők közé, és a lemészárlásuk után megkezdődik az állatok húsipari feldolgozása. Ha ez még nem lenne elég gyomorforgató, akkor az élelmezés után kapunk egy kis bemutatót a ruházati és divatipar állati eredetű termékeiből is. A BF azonban éppen az állatok és a bolygónk védelmét tűzte ki céljai közé, és kifejlesztette a sejttenyésztés módszerével készített húst, a termékeivel pedig uralja az élelmiszeripari piacot.

Woo Chae-un (Ju Ji-hoon) a közönségben hallgatja Yoont, majd követi a távozó nőt. Az épület előtt a BF ellen és mellett tüntetők egymásnak feszülő ellentáborai várják őket, és míg Yun csukott szemmel, fülhallgatóján át klasszikus zenét hallgatva vág át az őrjöngő tömegen autója védelmében, addig Woo-ban a hangok felidéznek egy merényletet, melyben sok katonai egyenruhás áldozatot látunk, a sérültek között pedig őt magát, amint a szintén sérült Yunt próbálja menekíteni.

A történet több eseményszál összefonódásában bontakozik ki. A volt elnök, az idős Li Mungyu (Jeon Gook-hwan) nem tudja elfogadni, hogy az ellene elkövetett merénylet tettese az, akit bebörtönöztek, ezért magánnyomozást folytat az általa gyanúsítottak után, akik mind a merénylet helyszínén voltak. Osztozik a vélekedésében Woo Chaeun, aki a védelméért volt felelős. A már leszerelt, de korábban katonai hírszerzőként dolgozó férfi elvállalja, hogy beépül a Blood Free körébe, és rövidesen testőrként látjuk Yun Jayu cégvezető mellett.

Li ex-elnök veje, Seon Ugeun (Um Hyo-sup) az egyik leggazdagabb koreai cégtulajdonos, a Dorson Csoport vezetője, aki különös érdeklődést tanúsít a Blood Free tevékenysége iránt, fel is akarja vásárolni azt. Korábban az ő alkalmazásában dolgozott Woo Chaeun.

Seon fia, tehát Li elnök unokája pedig a miniszterelnöki tisztséget betöltő Seon Ujae (Lee Hee-joon), akinek egyik legfőbb támogatója a Blood Free vezetője, Yun Jayu.

A Blood Free tevékenysége megosztó, hiszen a környezetvédelem szempontjából hasznos, ugyanakkor sokan miattuk veszítik el a munkájukat. A cég bejelenti, hogy a növények mesterséges előállítása felé terjeszkedik tovább. Nemsokára különös eseménysorozat veszi kezdetét, a BF kutatólaboratóriuma, annak munkatársai, sőt maga Yun Jayu is életveszélybe kerül. A testőre, Woo Chaeun súlyos sérülést szenved, és miután a BF munkatársai megmentik, feltárul előtte a cég rejtett kutatási területe.

A dráma felénél ismerjük meg az egyes szereplők indíttatásait és szándékait, melyek mentén ádáz harc bontakozik ki a kutatási eredmények megvédése és elbitorlása céljával. Altruista és egoista szemléletek csapnak össze, melyek mögött más-más víziók állnak az emberiség jövőjéről. Woo elgondolkodik azon, hogy a technológiai fejlesztések hadiipari mozgatórugói kiválthatók-e humánusabb célokkal. Yun ennél is nagyobbat álmodik, mely magyarázatul szolgál a dráma eredeti címéhez. Szerinte az ember addig nem lehet valódi domináns faj a földön, amíg a léte állatok és növények fogyasztástól függ, ezért a BF valódi célja a tápláléklánc megtörése, és ezzel a természeti törvények felülírása. Ellenlábasait viszont jobban izgatja a kutatás másik ágaként létrejövő lehetőség, mely a sejttenyésztéssel készülő húsok mintájára lehetővé teszi emberi belső szervek létrehozatalát is. Míg Yun ebben mindenki számára egyenlően a betegségek és fájdalmak nélküli élet zálogát látja, addig kapzsi ellenfelei a saját kiváltságos életük végtelen meghosszabítását remélik tőle.

Érdekesség, hogy a dráma egy pontján elhangzik Gilgames története, aki ugyan megszerezte az örök élet füvét, de azt egy kígyó elorozta tőle. Jó lenne tudni, vajon mi lett a sorsa? - hangzik el a költői kérdés Woo-tól, mivel tudjuk a választ: Gilgames is olyan halált halt, mint bármelyik földi halandó. A börtönben ülő, hamisan megvádolt tettest Gilnek hívják (angolos átiratban Gis), ami nem más, mint Gilgames nevének rövidebb alakja.

Az egész dráma egy hatalmas manipulációs játéktér, és igaz ez Yoon és Woo kapcsolatára is. Mindvégig a bizalom és a gyanakvás vonzásában és taszításában élnek, ennek ellenére mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Két konokul eltökélt, nagyon magányos embert ismerünk meg bennük, és a kapcsolatuk rajzolata nagyon emberivé teszi ezt az ádáz drámát. Mindketten hallgatagok, és mintha az ő csendességük telepedne a sorozat hangulatára, aminek leple alatt válogatott kegyetlenségek történnek, és nem kevés az akciók száma sem.

A dráma kulisszái ötletesek, néhol humorosak is (l. a házban kempingező miniszterelnök), a bombamerénylet képei hatásosak. Természetesen az alkotók fantáziája a Blood Free belső tereinél szabadul el, melynek minden működési elemére a csúcstechnológia jellemző, de láthatóan szeretik a videójátékokat is.

A színészeket nehéz lenne kellően méltatni, a casting telitalálat minden szerepre (Lee Moo-saeng, Park Ji-yeon, Kim Sang-ho, Jeon Seok-ho, Yi Seo, Kang Ian, Yook Hyun-suk). Testőrként Ju Ji-hoon érett, férfias jellem, kellőképpen titokzatos is, elhisszük, hogy képzett elitkatona, mert kiválóan akciózik. Bár Yunnal a kapcsolatuk nem a kölcsönösen táplált érzelmekről szól, mégis izzik köztük a levegő. Han Hyo-joo játéka a fagyos merevségtől kezdve a páni félelemig minden árnyalatában hiteles.

A Blood Free a mostanában készült science fiction drámák egyik igazán érdekes darabja, mely napjaink ökológiai kérdéseit gondolja tovább, de a vizionált jövőt már a jelenünkre datálja. A rövidnek mondható tíz részben egy valódi első évadot látunk, amely remek felütés lenne a folytatáshoz, ahogyan arra a végső cliffhanger is utal, mely meglehetősen sötét ponton akasztja meg a fejleményeket. Azonban sajnálatos, hogy a mai napig nem érkezett hír második évadról, pedig ez a történet nagyon megérdemelné.

 

[Tévédrámákról] CRAZY LOVE (2022)

크레이지 러브
KBS2, 2022, 16 rész
Műfaj: romantikus komédia
Írta: Kim Bo-kyum 김보겸
Rendezte: Kim Jung-hyun 김정현
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

A drámai klisé egy különös jelenség, mert kétarcúan tud viselkedni. Ha jó kezekbe kerülve ügyesen építik a cselekmény szövedékébe, akkor szinte észrevétlen marad, míg ellenkező esetben harsányan előugrik, mi pedig felsóhajtunk, hogy "Ne már, megint?".

Szóval a Crazy Love-val (Őrült szerelem) sem az a bajom, hogy egymást érik benne a klisék. Ha csak a történet fő vonalait nézem, akár még jó dolog is kisülhetett volna belőle. A bunkóan arrogáns főnök nem ismeretlen hőstípus, az általa gyötört, bosszúszomjas alkalmazott sem. Még az sem, hogy heves küzdelmük során egymásba szeretnek. Ki ne látott volna már hirtelen felbukkanó régi szeretőt, aki előbb álságos jóindulatba burkoltan, majd foga fehérjét kimutatva akarja visszaszerezni kedvesét, de ha ez nem megy, akkor mindenét el akarja venni? A céges küzdelmek is általában hasonló koreográfiával működnek, akár konglomerátumokról, akár - mint jelen esetben - magánoktatási intézményekről legyen szó. A Crazy Love nagyjából ezeket a sémákat hozza, kiegészítve egy félreértésből táplálkozó bosszú történetével.

A probléma tehát máshol keresendő, és találtam is néhány dolgot annak magyarázatául, hogy miért nem tudott bevonzani ez a dráma. Először is: a dialógusok. Rengeteg helyzetben életidegen, mesterkélt, a színészek számára átélhetetlen szövegeket hallhattunk. Másrészt: a dráma ritmusa. Ezt leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy bátortalan sofőr hosszú kihagyás után volánhoz ül, és ha elindul az autó, akkor rémülten rátapos a fékre, amitől az autó megugrik-megáll módon halad. Ez annyira idegesítő, hogy sokszor abba akartam hagyni a sorozatot, ám mindig pontosan ezekben a pillanatokban történt valami, amitől jobban meglódult a cselekmény, azt az érzetet keltve, hogy most már végre haladni fogunk. Aztán mégse, de így mégis eldöcögtünk a végkifejletig. Példéul azóta se tudom megfejteni, hogy miért nem vették észre azt a fölösleges redundanciát, amit bosszantóan rendre elkövettek: némi történés után összejött a volt dolgozókból álló női kupaktanács, és beszélgetésnek álcázva elmesélte ugyanazt, amit addig láttunk. Lehet, hogy ezt szórakoztatónak kellett volna találni, nekem nem sikerült.

Az már ízlés dolga, hogy ha valaki visszaél a kiszolgáltatott helyzetünkkel és ezzel mi tisztában vagyunk, akkor hihető reakció-e az a részünkről, hogy beleszeretünk? Mert No Go-jin (Kim Jae-wook) 190-es IQ-val rendelkező csodatanárral éppen ez történik, Lee Shin-ah (Jung Soo-jung) így él vissza a baleset következtében amnéziássá váló férfi helyzetével, hogy leverje mindazt rajta, amit addig elszenvedett. Ismét ízlés dolga, hogy megéri-e egy halálos kimenetelű betegség belengetésével eljátszadozni pusztán annak alátámasztására, hogy a nő jobb belátásra térjen.

Hogy miért maradt mégis nézhető a dráma, főként és ismét a színészeknek köszönhető. A férfi főszerepben Kim Jae-wook ugyanis kiválóan ért ahhoz, hogy megmutassa azt a riadt kis lényt, akit egy felnőtt sokszor a harsány külsőségek mögött rejteget. No Go-jin éppen ilyen karakter, tehát remekül illettek volna egymáshoz a színésszel, ha az előzőekben említett elidegenítési effektusok nem szóltak volna lépten-nyomon közbe. Jung Soo-jung (ismertebb nevén Krystal) pedig remek színésznő a bosszúálláshoz, hiszen sok egyedi íze van a megjelenésének, melyek között talán éppen egy szokványos romantikus hősnő karaktere áll tőle legtávolabb. Tehát rajtuk nem múlott sem a kapcsolatuk mélységeinek, sem a komikumának megmutatása. A volt szeretőt játszó Yoo In-young pedig szépen alakult át a finom és bánatos nőből fúriává.

A szerelmi történetet itt is ötvözték egy bosszútörténettel, és ez csak jót tett a drámának. Oh Se-gi, a vállalkozásalapító hősi időket végigküzdő, szimpatikus üzlettárs személyében Ha Jun szinte alig érzékelhetően szövögeti bosszúja szálait, ebben is, majd a végső felismerésében is jó karaktert formál.

Vannak színészek, mint Im Won-hae, akik szinte bármit el tudnak játszani, még az olyan inkoherens karaktereket is, mint Park Yang-tae. A rivális iskola eleinte vásári komédiába illő, majd baráti arculatot öltő vezetőjének megformálása sem okozott nehézséget neki.

Számomra a Crazy Love egy félresikerült dráma, melyben hiába húzták elő a nyertesnek ígérkező lapokat, azokat nem tudták szerencsésen kijátszani. Ahogyan fentebb írtam, minden a visszájára fordulhat, ha nem jól sáfárkodnak vele. Megszokhattuk, hogy a koreai drámákban milyen értő módon nyúlnak a lélek különböző bajainak ábrázolásához. Azonban értelmetlennek tartom, ha egy dráma rutinból fordul ezekhez, és önmagában nem érdem, ha ilyenek előfordulnak egy drámába. A Crazy Love kulcsa is No Go-jin traumáinak levetkezése lehetett volna, de az a legszomorúbb, hogy éppen e téren következett be az ellenhatás, mert a hamis helyzetek miatt nálam az együttérzésből fakadó közelebb hajolási késztetés inkább hátralépésre változott. Pedig Kim Jae-wook az előző drámájában, a Her Private Life-ban már megmutatta, hogy mennyire jó tud lenni egy hasonló karakterben. Szinte sajnálom is, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert itt minden ellene dolgozott, ráadásul kissé önismétlésnek is találom a színész szerepeinek sorában.

A dráma egyébként tele van jobbnál jobb mellékalakokkal, akik közül néhányan elég alaposan kidolgozottak, és jó nézni No Go-jin és Shin-ah családjának kapcsolatát is.

Természetesen a kifogásaimmal nem kell egyetérteni, akik ezekre nem érzékenyek, bizonyára élvezetet találnak a drámában, mert abban szórakoztató elemekből sincs hiány. Én is szerettem Krystal humorát, különösen a horrorral játszadozó jelenetekben, és Kim Jae-wooknak is jól megy a komédiázás. Remek a mozgáskultúrája, és a vállalati bulin előadott felejthetetlen, mélabús, dobhártyaszaggató óbégatásától a könnyem is kicsordult.

[Tévédrámákról] THE GOLDEN SPOON (2022)

금수저
MBC, 2022, 16 rész
Műfaj: dráma
Eredeti mű: HD3 - The Golden Spoon (2016)
Írta: Kim Eun-hee 김은희, Yoon Eun-kyeong 윤은경
Rendezte: Lee Han-joon 이한준, Song Hyeon-wook 송현욱
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

Aranykanállal a szájában született - mondja az angol mondás azokra, akik beleszülettek egy extrémen gazdag családba. De van ennek mérsékelt változata is, az ezüstkanál, ami a gazdag középosztályba születetteknek jut. Evidens ez a szimbolika a társadalmi különbségek kifejezésére, hiszen annak mikéntje, ahogyan valaki a minden ember számára egyformán alapvető szükségletet ki tudja elégíteni, az tükrözi a vagyoni állapotát, ami többnyire meghatározza a társadalmi hovatartozását is, de legalábbis erőteljesen befolyásolja azt. Ám mi található az ellenkező végponton, ahol a szegények vagy nincstelenek élnek? Nekik a nevében is degradáló piszkos kanál jut, és ezzel a dichotómiával elő is áll az a világkép, amellyel a The Golden Spoon (Az aranykanál) című dráma dolgozik.

Ami rémesen statikus, a két ellenpont között nincsenek sem átjárási lehetőségek, sem közbülső árnyalatok. Ezért mindkét világ rajzolata leegyszerűsített, és szinte a karikírozásig menően sematizált. Két alapvető sztereotípiával találkozunk: a "tisztes szegénységük" gyötrelmeit emelt fővel viselők a becsületesek, míg a gazdagok a sunyi manipulációk árán szerzett és fenntartott helyzetük hatalmi arroganciájában tobzódnak. Bántó is lehetne ez a rajzolat, ám valamennyire mégis indokolt abból a szempontból, hogy a dráma egy erkölcsi dilemmára tudjon fókuszálni.

Valójában a jól ismert "koldus és királyfi" toposz kortárs közegben játszódó, rendkívül szellemes változatát láthatjuk. Itt a főhősünket nem a véletlen, hanem a saját, tudatos döntése hozza új helyzetbe, melynek egy társa is áldozatul esik.

De hogyan dönthet a változásról? Egy mesei elem segítségével, bár a meseiség ezen kívül nem jellemző a drámára. Mivel egyre nő a sorsukkal elégedetlenek száma, egy különös módon elő- és eltűnő utcai árus vénasszony felismeri a piaci rést, és aranykanalakat árul, melyek csodatételre képesek. Ha találsz egy hozzád hasonló korú, általad irigyelt helyzetben lévő embert, akkor nem kell mást tenned, csak háromszor a lakhelyén az aranykanállal enned - és hipp-hopp, máris egymás helyében találjátok magatokat.

A dráma legjobb ötlete, hogy ezzel a helyet cserélők sem külsőleg, sem belsőleg nem változnak meg, hanem a környezetükben lévők szemére hull valami mákony, amitől másnak látják őket. Ráadásul mindketten tudatában is vannak a helycseréjüknek, ami ellenségekké is tehetné őket, ám valami más történik.

Lee Seung-cheon (Yook Sung-jae) jólelkű kisfiú, akiben kamaszodva egyre nagyobb indulatok gerjednek kilátástalan életkörülményeik miatt, melyekért elsősorban tehetetlennek, életképtelennek tartott szüleit hibáztatja. Bár ösztöndíjjal bejut egy elit iskolába, ott tűrnie kell a bántalmazásokat. Végül barátjának tragikus elvesztése löki a végső döntés meghozatalához: beveti az aranykanalat, hogy megváltoztassa a sorsát. Az új világba viszont a szülei megtagadásán át vezet az út. A helycsere nem végleges, háromszori revízióra van lehetősége: egy hónap, egy év, majd tíz év elteltével vissza lehet térni az eredeti állapotokhoz, ha úgy határoz. Van még egy-két különös szabály is, melyek szintén befolyásolhatják a történéseket. Seung-cheon boldogan kezdi meg életét a vágyott körülmények között, a pénz bűvöletében élő új apja, mostohaanyja, egy borzalmas nagybácsi, valamint az őt egyedül megértő testőre társaságában. Hamar rá kell jönnie, hogy aranykanállal sem fenékig tejfel az élet, de a romlottság egyre mélyebb rétegei csak lassan válnak világossá előtte. Azt is meg kell tapasztalnia, hogy az elhagyott családján való segítés se könnyű, elsősorban azok ellenállása miatt. Seung-cheon a menekülési és a megfelelési kényszer között ingadozva él, ezek, és esetenként a valóság megváltoztathatatlan nyomása alatt hozza meg döntéseit.

A kiváltságait elveszítő másik fiú, Hwang Tae-yong (Lee Jong-won) viszont nem várt módon reagál új körülményeire. Felfedezi mindazon emberi értékeket, amiket addigi életében hiányolt, és úgy érzi, ezek messzemenően kompenzálják az elvesztett gazdagságot, melynek hiánya ugyan fáj, de nem annyira, mint az azzal együtt átélt szorongások és magányosság.

Az elvesztett és elnyert dolgok, emberi kapcsolatok valódi értékeinek felismerése mindkét fiú esetében egy felnőtté válási folyamat része is. Két nőalak is kíséri ezt a folyamatot, akik mintha női tükörképei lennének a két főszereplő fiúnak. Erős karakter mindkettő, Na Joo-hee (Jung Chae-yeon) kiesik a jólét világából, és saját erejére támaszkodva kell új életét megteremtenie, míg Oh Yeo-jin (Yeonwoo) bemesterkedi magát a gazdagok közé, ahol további manipulációkkal tör újabb pozíciók megszerzésére.

A történetbe ágyazódik némi thriller is, történnek újabb gyilkosságok, és kísértenek korábban elkövetettek, melyek felderítése is megtörténik. A szereplők által átélt traumák és azok lelki lenyomatai egyaránt jól ábrázoltak, némi pszichológiai árnyalatot adva a thrillerhez.

De a dráma nemcsak a fiatalokról szól, hanem azok szüleiről is. A fiúk belső világának mély ábrázolásával vetekszik a szegény család szülőpárjának megjelenítése. Az anya és az apa alakja is gazdagon megrajzolt, mélyen megérintő a szégyenérzetük, az erkölcsösségük, a szívük melege, és a soha ki nem apadó harci szellemük, mellyel a gyermekeikért vívnak. Minden szerető szülő láthatja bennük visszaköszönni az alapvető szülői dilemmákat, hiszen mindannyian jobbat akarunk a gyermekeinknek a saját életünknél, és kudarcként éljük meg, ha ezt nem tudjuk biztosítani. Ám ennél is fontosabb, hogy a gyermekünkbe vetett hit megrendülhet, ha megtagadnak bennünket - de csak megrendül, és csodálatos módon ekkor is új erőre kap. Lee Cheol (Choi Dae-chul) és Jin Seon-hye (Han Chae-ah) alakítása megindító szépségű, melyben a sorsuk miatti szégyenérzet keveredik az önértékelés képességével és nemes emberi tartással. Előbb csak ösztönösen, majd tudatosan is "átlátnak a szitán", és mélyen humánus választ adnak gyermekeik megértésére és elfogadására.

Ezzel az érzelemgazdag világgal szemben áll az aranykanalasok rideg környezete. A gazdagság valódi, minden más csak látszat, melyek következményei a megalkuvások, a hazugságok leplezésére szolgáló status quo-kban való kiegyezések. Fő figura itt természetesen az apa, Hwang Hyeon-do (Choi Won-young), aki a dráma főgonoszaként ugyan nem több egydimenziósnál, de azon belül számos árnyalattal bír. Legérdekesebb, ahogyan a fiával (vagyis inkább fiaival, hiszen a régivel és újjal is) birkózik, és a megvetéstől a büszkeségig érez irántuk eléggé leszedált érzéseket. Hasonlóan ábrázolt a felesége, Seo Yeong-shin (Son Yeo-eun) és a nagybácsi, Seo Joon-tae (Chang Ryul) is. Nem nehéz megjósolni, hogy erről a hármasról sok minden kiderül, és egyik sem tünteti fel őket jó fényben.

A dráma legfőbb gyengesége, hogy jobban bízhatna a saját ábrázolásának erejében, és akkor elkerülhetné a fölösleges szájbarágósságot, melyet a pénz mindenhatóságának megértetésére alkalmaz.

Ha az erősségeket kellene kiemelni, akkor a cselekményszövést említeném, hiszen az aranykanál nemcsak egyszeri helycserét jelent, hanem többszöri áttűnést is, sőt ez csak fokozódik, amikor kiderül, hogy aranykanala sem csak Seung-cheonnak van. A folytonos szerep- és nézőpontváltások a drámát fordulatossá, izgalmassá és gördülékennyé teszik, mely nem veszít az erejéből. A legvégén érzékelhető talán egynél több kanyar, melynek a kibontása is bombasztikusan eltúlzott, hiszen elég korán egyértelmű jelzést adnak arra, hogy még egy végső fejlemény várható. Bár az is igaz, hogy ebben a végső fordulatban rejlik az a büntetés, melyet Seung-cheon megérdemel. De ott van a megváltás is Joo-hee személyében, aki látja őt. Úgy, ahogyan azt egy közismert klasszikusban olvashatjuk: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."