A Still Fighting It az amerikai zeneszerző-előadó Benjamin Scott Folds első,
Rockin' the Suburbs című szólóalbumán jelent meg 2001-ben, majd önálló
single-ként is 2002-ben. A felnőtté válás nehézségéről szóló dalt saját fiának
írta. A dalhoz készült zenevideót Ausztráliában filmezték, ahol a dal
rendkívül népszerű lett.
Ben Folds híres és népszerű dala két kiváló koreai drámában is hallható.
A Justice című, 2019-ben bemutatott sorozat műfaját tekintve jogi thriller.
Ben Folds eredeti dalának csak részlete hallható a drámában. Ugyanakkor fontos
dramaturgiai szereppel bír, az egyik szereplőhöz kötődően többször is
felhangzik.
A Justice egyik jelenete
Az egy évvel később, 2020-ban bemutatott Itaewon Class című drámában ugyanezt
a dalt Lee Chan-sol énekli.
Érdekesség, hogy a két különböző dráma karaktereit, akikhez a dal kapcsolódik,
ugyanaz a színész, Son Hyun-joo játszotta.
Lee Chan-sol előadásában az Itaewon Classban
A dal szövegvideója:
KÜZDÜNK VELE
Jó reggelt, fiam! Madár vagyok, rajtam barna poliészter ing. Akarsz kólát? Vagy sült krumplit? Marhasülttel csak 9,90. Semmi gond, nem kell fizetned, van apróm elég!
Mindenki tudja, hogy felnőni fáj. De átesünk rajta, csak furcsa ismét látni. Hadd mondjam el, hogy az évek telnek, de most is küzdünk vele, most is küzdünk vele. s te is majd úgy, mint én, sajnálom.
Jó reggelt, fiam! Húsz év múlva is talán mindketten itt ülünk majd pár sör mellett. S elmondhatom, attól fogva, hogy karomba vettelek, minden más lett. Volt fájdalom, sok napsütés s eső, neked is jut majd bőven.
Mindenki tudja, felnőni szívás. De átesünk rajta, csak furcsa ismét látni. Hadd mondjam el, hogy az évek telnek, de most is küzdünk vele, most is küzdünk vele. Tárulgat szárnyad, míg egy nap elröpülsz tőlem messze.
Volt fájdalom, sok napsütés s eső, neked is jut majd bőven.
Mindenki tudja, felnőni szívás. De átesünk rajta, csak furcsa ismét látni. Hadd mondjam el, hogy az évek telnek, de most is küzdünk vele, most is küzdünk vele. De most is küzdünk vele, most is küzdünk vele, s te is majd úgy, mint én, sajnálom.
(Saját fordítás Dancing Rain néven)
STILL FIGHTING IT
Good morning, son I am a bird Wearing a brown polyester shirt You want a coke? Maybe some fries? The roast beef combo's only $9.95 It's okay, you don't have to pay I've got all the change
Everybody knows It hurts to grow up And everybody does It's so weird to be back here Let me tell you what The years go on and We're still fighting it, we're still fighting it And you're so much like me I'm sorry
Good morning, son In 20 years from now Maybe we'll both sit down and have a few beers And I can tell you 'bout today And how I picked you up and everything changed It was pain Sunny days and rain I knew you'd feel the same things
Everybody knows It sucks to grow up And everybody does It's so weird to be back here Let me tell you what The years go on and We're still fighting it, we're still fighting it You'll try and try and one day, you'll fly Away from me
Good morning, son Good morning, son Good morning, son Good morning, son
Good morning, son I am a bird (Good morning, son) (Good morning, son)
It was pain Sunny days and rain I knew you'd feel the same things
Everybody knows It hurts to grow up And everybody does It's so weird to be back here Let me tell you what The years go on and We're still fighting it, we're still fighting it We're still fighting it, we're still fighting it And you're so much like me I'm sorry
A go nevű táblás játék egyszerű szabályokra épül, mégis a világ talán
legbonyolultabb játéka. Általában 19 vízszintes és függőleges vonal hálója
alkotja, melyek metszéspontjára kell helyezni a "köveket", a cél pedig a saját
köveinkkel kijelölt területek meghódítása, valamint az ellenfél hasonló
törekvéseinek blokkolása. A sakk sem egyszerű játék, de a góval nem veheti fel
a versenyt a kombinációs lehetőségek terén, melyekről kiszámolták,
hogy 2.1×10170, ami állítólag sokkal nagyobb szám, mint a megfigyelhető univerzumban
található atomok száma.
(Forrás: Wikipedia)
A játékot először i. e. mintegy négyszáz évvel említik először a kínai
írásokban, innen terjedt át az ötödik században Koreába, majd még kétszáz
évvel később Japánba, a világ mégis a japán nevén (go) ismerte meg a játékot,
melynek Kínában az ősi neve yì (弈), a mai neve weiqi, koreai neve pedig
baduk. Ez nem véletlen, mert Japánban a 17. századtól állami szponzoráció
segítségével egész intézményrendszer épült a go köré, és később itt dolgozták
ki a mai versenyformákat is. Érdekes, hogy a go játékosainak hierarchiája
hasonló a harcművészekéhez, a profi versenyzők 1-9 danos besorolást érhetnek
el.
A keleti térségből a legtehetségesebbek Japánba mentek
tanulni, így a koreaiak is. Közöttük az első nagy név Cho Nam-chul, akinek a
Koreába való hazatérése után nagy szerepe volt a koreai goszövetség
megalakításában. Azonban nem ő érte el elsőként hazájában a 9 danos fokozatot,
abban megelőzte Cho Hun-hyun, akinek élettörténetébe 1989-ben kapcsolódunk be
a The Match (A gojátszma) című filmben, mivel az két valós személy életéből
ragad ki egy időszakot.
A valódi Cho Hun-hyun, és filmbeli mása, Lee Byung-hun
Cho Hun-hyun (Lee Byung-hun) szinte a mennybe megy azután az elképzelhetetlen
bravúr után, melyet az első nemzetközi gobajnokság, az 1988-89-ben
Szingapúrban tartott Ing Kupa megnyerésével véghezvitt. Egyetlen koreai
versenyzőként volt ott a mezőnyben, és a 16 fordulón át végigmenetelve kiütötte az
összes japán és kínai ellenfelét, köztük a végső összecsapásban az
"Acélkapus", vagy a film szerint "Ázsia Fekete Medvéje" becenévre hallgató
kínai Nie Weipinget. A magabiztos, valóban verhetetlen Cho egyik körútja során
találkozik egy különös fiúval, akivel játszva megérzi, hogy őstehetséggel áll
szemben.
A vidéki fiú, Lee Chang-ho (Yoo Ah-in) egy próbatétel
teljesítése után Szöulban találja magát, mivel Cho úgy dönt, hogy a
tanítványává fogadja, mégpedig a saját házába, családtagként nevelve őt. (A
valóságban ez az esemény négy évvel korábban következett be, amikor Lee 9 éves
volt.)
A tanár-tanítvány viszonyban két nagyon erős egyéniség küzd
egymással. Cho Hun-hyun nem egy elméleti szakember a pedagógia terén, a saját
tapasztalataiból dolgozik, és mint sokan mások, úgy akarja a legjobbat a
tanítványának, hogy azt igyekszik a saját képére formálni. Lee Chang-ho
azonban nem egy könnyen gyúrható anyag, hiába táplál mély tiszteletet a
mestere iránt, a nem ráillő elképzelések kezdenek egyre kényelmetlenebbé válni
a számára. A két színész kiválóan érzékelteti a temperamentumokból fakadó
játékmódbeli eltéréseket is, míg Cho impulzív, támadásra és az ellenség
idegeinek borzolására játszik, addig Lee tökéletesen megfelel a később
szerzett nevének: ő a koreai baduk KőBuddhája.
A valós Lee Chan-ho
A filmbeli Lee Chan-ho (Yoo Ah-in)
Lehetne ebből nagy konfliktus is köztük, de a tanár bölcsebb ennél, és némi
sértődését legyőzve azt tanácsolja a fiúnak, hogy találja meg a saját
játékstílusát. A szülés sosem könnyű folyamat, és Lee nehezen vajúdja ki új
énjét, ám a végeredmény váratlan eredményt hoz. A profi szintet már 11 évesen
teljesítő Lee néhány év múlva a mestere kihívója lesz. A heroikus küzdelemben
végül a tanár veszít, és ez kettős következménnyel jár: a mester önértékelése
megroppan, a tanítvány pedig kettős szorításban folytatja tovább az útját -
egyszerre kell önmagát adnia, miközben szégyent érez a mesterével szembeni
"hálátlansága" miatt.
A történet néhány szóban elmesélhető, tanúi
leszünk az eltávolodásnak, mindkettőjük vívódásának, a mester pokoljárásának,
és végül a kiegyenlítődésnek és békekötésnek. Ám ahogyan ezt a filmben látjuk,
az a két színész játékának köszönhetően felér egy kisebb szívrohammal.
Robogunk az ellentétes érzelmek hullámvasútján, lerágjuk a körmünket a
gojátszmák alatt, és velünk is megfordul a világ, amikor rájövünk, hogy
vesztésre állunk - ez utóbbi képsor az egyik legjobb találmánya Kim Hyeong-joo forgatókönyvet is író rendezőnek,
aki biztos kézzel nyúlt ehhez a történethez, és talán az eddig látott gofilmek között a legizgalmasabbá tudta fokozni a kis
fekete és fehér kövecskék rakosgatását. Nagyon látványos, ahogy kirajzolja a
játékosok fejében megjelenő kombinációs lehetőségeket is, ami egyben utalás is
a játékosok különleges képességeire. Ugyanakkor van érzéke a belső érzelmek
finom megmutatásához, meditatív és humoros is tud lenni.
Lee Byung-hun és Yoo Ah-in óriási színészek. Egyrészt kaméleonok, mert nem
őket látjuk, hanem a valós személyeket, akiknek úgy bújnak a bőrébe, mint azt
Val Kilmer tette Jim Morrisonnal Oliver Stone "The Doors"-ában.
A
The Match életrajzi film és sportfilm egyszerre, ugyanakkor egy gyönyörű
pedagógiai vallomás is, mind a tanár, mind a tanítvány nézőpontjából. Megmutatja az önmagunk megtalálásának, elvesztésének és elnyerésének küzdelmeit, a siker mámorából a semmibe hullás kínjait, ráadásul
életre szóló tanításokat is megfogalmaz minden iskolásság nélkül, különösen
Nam Gi-cheol (Jo Woo-jin) részéről, aki igazán nemes ellenfélnek bizonyul
abban a hosszú küzdelemben, melyet Chóval vív.
Remek a
forgatókönyv, nagyon jó a korhangulat, kiválóak a mellékszereplők, akik
hozzájárulnak ennek megteremtéséhez (Ko Chang-seok, Hyun Bong-sik). Lee
ifjúkori énjében Kim Kang-hoon nagyszerűen előlegezi meg a későbbi felnőtt még
zabolátlan tulajdonságait. Cho feleségének szerepében Moon Jeong-hee
emlékezetes anya- és feleségalak egyszerre, aki akkor is szeretni akarja - és
tudja is - mindkét férfit, amikor azok egymás miatt gyötrődnek. Bár alig jut
játékidő Lee édesapjának, Jung Suk-yongnak az a kevés is elég, hogy ne
felejtsük el a félszeg háttérbe húzódását, mely tele van aggódással és
szeretettel. Szokás szerint mindegyikük kiválóan teszi a dolgát, ám ami élesen
velünk marad, az Cho Hun-hyun és Lee Chang-ho arca, tekintete, kézmozgása -
pedig nem is őket látjuk.
Mivel ma is élő személyekről van szó, a
filmet nem akarták lezárttá tenni, ezért nem is véget ér, hanem - talán kissé
esetlenül - félbeszakad, röviden ismertetve az azóta történteket. Ugyan az
már nincs a filmben, hogy később Lee Chang-ho is megjárta a maga játékosi
kálváriáját, és amikor le akarták írni, azt kérdezve, hogy Lee-nek
leáldozott-e, az egykori mestere, Cho Hun-hyun csak annyit felelt: Nem.
Szándékosan
nem írok a film kálváriájáról, ami Yoo Ah-inhez kapcsolódóan következett be,
mégpedig azért, mert a filmet látva mindaz jelentőségét vesztette. Ha van
színészi teljesítmény, ami önmagáért beszél, akkor az ebben a filmben látható.
Ez a dal a Justice (Igazság) című jogi thriller betétdala, melyet 2019-ben mutattak be. Különös nevű előadója egy hölgyet rejt, aki művésznevét a Pi élete című film tigrisétől kölcsönözte. Valódi neve Kim Hyewon.
A dal szerzői:
Zene: Iro, Tetrisong, Acade Szöveg: Iro, Acade
VÍZESÉS
Heges arcom Fesd át, ha
közel visz ez Hozzád, hozzád Sírok egyre Őszinte hogyan
legyek Légy velem, légy velem Ha mélyen légzek, szívem fáj Könnyem
rejti el, mi bánt Sötétben elfog a vágy Öleljen bárki Hiába
bújsz előlem Rád lelek egyszer Hiába bújsz előlem Rád lelek
egyszer Hiába bújsz előlem Rád lelek egyszer Hiába bújsz
előlem Rád lelek egyszer De fáradt vagyok tenni bármit Mert
halványulsz a szememben Sötétben elfog a vágy Öleljen bárki Vízesés Lelkemé Túlárad,
fojtogat A szépség Lelkemé Csak te voltál, mily szomorú
(Saját
fordítás, Dancing Rain néven)
WATERFALL
Paint my scar face If I have to be closer to you to
you Tears keep falling I can't be honest to you Come over
come over The deeper I breathe my heart breaks The tears that fall
can't show my mind In the dark I wish I wish Anyone hold me
If you're hiding somewhere I'll find you someday If you're
hiding somewhere I'll find you someday If you're hiding somewhere
I'll find you someday If you're hiding somewhere I'll find
you someday And I'm so tired can't do anything Cause you're fading
in my eyes In the dark I wish I wish Anyone hold me The
waterfall In my world Overflow I can't breathe Beautiful
In my world Sadly there was only you
지배종 Disney Plus, 2024, 10 rész Műfaj: dráma, science fiction,
thriller Írta: Lee Soo-yeon 이수연 Rendezte: Park Chul-hwan
박철환 Adatok bővebben:
HanCinema,
MyDramaList
* Az írás spoilereket tartalmaz! *
Bevezetőként talán elég annyit írni, hogy a forgatókönyvet az a Lee Soo-yeon
jegyzi, akinek a The Great Sear, Stranger/Secret Forest 1-2, Life és Grid című
drámákat is köszönhetjük. A rendező Park Chul-hwan viszont nem
rendelkezik ilyen impozáns múlttal, lévén, hogy ez a dráma az első munkája -
cserébe a kész mű nagy reményekre jogosít vele szemben.
A Blood
Free (Vér nélkül) eredeti koreai címe Uralkodó faj, a Blood Free a történet
központjában álló cég neve. Expresszív és brutális képsorokkal indít a dráma.
Egy VIP prezentáción üldögélő közönség (mint megtudjuk, éppen karácsony este)
hallgatja a Blood Free (BF) cég fiatal női vezetőjének, Yun Jayunak (Han
Hyo-joo) előadását, melynek sokkoló részeként hologramként megjelenített
tehéncsorda vágtat a nézők közé, és a lemészárlásuk után megkezdődik az
állatok húsipari feldolgozása. Ha ez még nem lenne elég gyomorforgató, akkor
az élelmezés után kapunk egy kis bemutatót a ruházati és divatipar állati
eredetű termékeiből is. A BF azonban éppen az állatok és a bolygónk védelmét
tűzte ki céljai közé, és kifejlesztette a sejttenyésztés módszerével készített
húst, a termékeivel pedig uralja az élelmiszeripari piacot.
Woo
Chae-un (Ju Ji-hoon) a közönségben hallgatja Yoont, majd követi a távozó nőt.
Az épület előtt a BF ellen és mellett tüntetők egymásnak feszülő ellentáborai
várják őket, és míg Yun csukott szemmel, fülhallgatóján át klasszikus zenét
hallgatva vág át az őrjöngő tömegen autója védelmében, addig Woo-ban a hangok
felidéznek egy merényletet, melyben sok katonai egyenruhás áldozatot látunk, a
sérültek között pedig őt magát, amint a szintén sérült Yunt próbálja
menekíteni.
A történet több eseményszál összefonódásában
bontakozik ki. A volt elnök, az idős Li Mungyu (Jeon Gook-hwan) nem tudja elfogadni, hogy az
ellene elkövetett merénylet tettese az, akit bebörtönöztek, ezért
magánnyomozást folytat az általa gyanúsítottak után, akik mind a merénylet
helyszínén voltak. Osztozik a vélekedésében Woo Chaeun, aki a védelméért volt
felelős. A már leszerelt, de korábban katonai hírszerzőként dolgozó férfi
elvállalja, hogy beépül a Blood Free körébe, és rövidesen testőrként látjuk
Yun Jayu cégvezető mellett.
Li ex-elnök veje, Seon Ugeun (Um
Hyo-sup) az egyik leggazdagabb koreai cégtulajdonos, a Dorson Csoport
vezetője, aki különös érdeklődést tanúsít a Blood Free tevékenysége iránt, fel
is akarja vásárolni azt. Korábban az ő alkalmazásában dolgozott Woo Chaeun.
Seon
fia, tehát Li elnök unokája pedig a miniszterelnöki tisztséget betöltő Seon
Ujae (Lee Hee-joon), akinek egyik legfőbb támogatója a Blood Free vezetője,
Yun Jayu.
A Blood Free tevékenysége megosztó, hiszen a
környezetvédelem szempontjából hasznos, ugyanakkor sokan miattuk veszítik el a
munkájukat. A cég bejelenti, hogy a növények mesterséges előállítása felé
terjeszkedik tovább. Nemsokára különös eseménysorozat veszi kezdetét, a BF
kutatólaboratóriuma, annak munkatársai, sőt maga Yun Jayu is életveszélybe
kerül. A testőre, Woo Chaeun súlyos sérülést szenved, és miután a BF
munkatársai megmentik, feltárul előtte a cég rejtett kutatási területe.
A dráma felénél ismerjük meg az egyes szereplők indíttatásait és szándékait,
melyek mentén ádáz harc bontakozik ki a kutatási eredmények megvédése és
elbitorlása céljával. Altruista és egoista szemléletek csapnak össze, melyek
mögött más-más víziók állnak az emberiség jövőjéről. Woo elgondolkodik azon,
hogy a technológiai fejlesztések hadiipari mozgatórugói kiválthatók-e
humánusabb célokkal. Yun ennél is nagyobbat álmodik, mely magyarázatul szolgál
a dráma eredeti címéhez. Szerinte az ember addig nem lehet valódi domináns faj
a földön, amíg a léte állatok és növények fogyasztásától függ, ezért a BF
valódi célja a tápláléklánc megtörése, és ezzel a természeti törvények
felülírása. Ellenlábasait viszont jobban izgatja a kutatás másik ágaként
létrejövő lehetőség, mely a sejttenyésztéssel készülő húsok mintájára lehetővé
teszi emberi belső szervek létrehozatalát is. Míg Yun ebben mindenki számára
egyenlően a betegségek és fájdalmak nélküli élet zálogát látja, addig kapzsi
ellenfelei a saját kiváltságos életük végtelen meghosszabítását remélik tőle.
Érdekesség, hogy a dráma egy pontján elhangzik Gilgames története,
aki ugyan megszerezte az örök élet füvét, de azt egy kígyó elorozta tőle. Jó
lenne tudni, vajon mi lett a sorsa? - hangzik el a kérdés Woo-tól, ami azért költői, mert tudjuk a választ: Gilgames is olyan halált halt, mint bármelyik földi
halandó. A börtönben ülő, hamisan megvádolt tettest Gilnek hívják (angolos
átiratban Gis), ami nem más, mint Gilgames nevének rövidebb alakja.
Az
egész dráma egy hatalmas manipulációs játéktér, és igaz ez Yoon és Woo
kapcsolatára is. Mindvégig a bizalom és a gyanakvás vonzásában és taszításában
élnek, ennek ellenére mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Két konokul
eltökélt, nagyon magányos embert ismerünk meg bennük, és a kapcsolatuk
rajzolata nagyon emberivé teszi ezt az ádáz drámát. Mindketten hallgatagok, és
mintha az ő csendességük telepedne a sorozat hangulatára, aminek leple alatt
válogatott kegyetlenségek történnek, és nem kevés az akciók száma sem.
A dráma kulisszái ötletesek, néhol humorosak is (l. a házban
kempingező miniszterelnök), a bombamerénylet képei hatásosak. Természetesen az
alkotók fantáziája a Blood Free belső tereinél szabadul el, melynek minden
működési elemére a csúcstechnológia jellemző, de láthatóan szeretik a
videójátékokat is.
A színészeket nehéz lenne kellően méltatni, a
casting telitalálat minden szerepre (Lee Moo-saeng, Park Ji-yeon, Kim Sang-ho, Jeon Seok-ho, Yi Seo, Kang Ian, Yook Hyun-suk). Testőrként Ju Ji-hoon érett, férfias
jellem, kellőképpen titokzatos is, elhisszük, hogy képzett elitkatona, mert
kiválóan akciózik. Bár Yunnal a kapcsolatuk nem a kölcsönösen táplált
érzelmekről szól, mégis izzik köztük a levegő. Han Hyo-joo játéka a fagyos
merevségtől kezdve a páni félelemig minden árnyalatában hiteles.
A
Blood Free a mostanában készült science fiction drámák egyik igazán gondolatgazdag darabja, mely napjaink ökológiai kérdéseit gondolja tovább, de a vizionált
jövőt már a jelenünkre datálja. A rövidnek mondható tíz részben egy valódi
első évadot látunk, amely remek felütés lenne a folytatáshoz, ahogyan arra a
végső cliffhanger is utal, mely meglehetősen sötét ponton akasztja meg a
fejleményeket. Azonban sajnálatos, hogy a mai napig nem érkezett hír második
évadról, pedig ez a történet nagyon megérdemelné.
크레이지 러브 KBS2, 2022, 16 rész Műfaj: romantikus komédia Írta:
Kim Bo-kyum 김보겸 Rendezte: Kim Jung-hyun 김정현 Adatok bővebben:
HanCinema
/
MyDramaList
A drámai klisé egy különös jelenség, mert kétarcúan tud viselkedni. Ha jó
kezekbe kerülve ügyesen építik a cselekmény szövedékébe, akkor szinte
észrevétlen marad, míg ellenkező esetben harsányan előugrik, mi pedig
felsóhajtunk, hogy "Ne már, megint?".
Szóval a Crazy Love-val
(Őrült szerelem) sem az a bajom, hogy egymást érik benne a klisék. Ha csak a
történet fő vonalait nézem, akár még jó dolog is kisülhetett volna belőle. A
bunkóan arrogáns főnök nem ismeretlen hőstípus, az általa gyötört,
bosszúszomjas alkalmazott sem. Még az sem, hogy heves küzdelmük során egymásba
szeretnek. Ki ne látott volna már hirtelen felbukkanó régi szeretőt, aki előbb
álságos jóindulatba burkoltan, majd foga fehérjét kimutatva akarja
visszaszerezni kedvesét, de ha ez nem megy, akkor mindenét el akarja venni? A
céges küzdelmek is általában hasonló koreográfiával működnek, akár
konglomerátumokról, akár - mint jelen esetben - magánoktatási intézményekről
legyen szó. A Crazy Love nagyjából ezeket a sémákat hozza, kiegészítve egy
félreértésből táplálkozó bosszú történetével.
A probléma tehát
máshol keresendő, és találtam is néhány dolgot annak magyarázatául, hogy miért
nem tudott bevonzani ez a dráma. Először is: a dialógusok. Rengeteg helyzetben
életidegen, mesterkélt, a színészek számára átélhetetlen szövegeket
hallhattunk. Másrészt: a dráma ritmusa. Ezt leginkább ahhoz tudnám
hasonlítani, mint amikor egy bátortalan sofőr hosszú kihagyás után volánhoz
ül, és ha elindul az autó, akkor rémülten rátapos a fékre, amitől az autó
megugrik-megáll módon halad. Ez annyira idegesítő, hogy sokszor abba akartam
hagyni a sorozatot, ám mindig pontosan ezekben a pillanatokban történt valami,
amitől jobban meglódult a cselekmény, azt az érzetet keltve, hogy most már
végre haladni fogunk. Aztán mégse, de így mégis eldöcögtünk a végkifejletig.
Példéul azóta se tudom megfejteni, hogy miért nem vették észre azt a
fölösleges redundanciát, amit bosszantóan rendre elkövettek: némi történés
után összejött a volt dolgozókból álló női kupaktanács, és beszélgetésnek
álcázva elmesélte ugyanazt, amit addig láttunk. Lehet, hogy ezt
szórakoztatónak kellett volna találni, nekem nem sikerült.
Az már ízlés dolga, hogy ha valaki visszaél a kiszolgáltatott helyzetünkkel és
ezzel mi tisztában vagyunk, akkor hihető reakció-e az a részünkről, hogy
beleszeretünk? Mert No Go-jin (Kim Jae-wook) 190-es IQ-val rendelkező
csodatanárral éppen ez történik, Lee Shin-ah (Jung Soo-jung) így él vissza a
baleset következtében amnéziássá váló férfi helyzetével, hogy leverje mindazt
rajta, amit addig elszenvedett. Ismét ízlés dolga, hogy megéri-e egy halálos
kimenetelű betegség belengetésével eljátszadozni pusztán annak
alátámasztására, hogy a nő jobb belátásra térjen.
Hogy miért
maradt mégis nézhető a dráma, főként és ismét a színészeknek köszönhető. A
férfi főszerepben Kim Jae-wook ugyanis kiválóan ért ahhoz, hogy megmutassa azt
a riadt kis lényt, akit egy felnőtt sokszor a harsány külsőségek mögött
rejteget. No Go-jin éppen ilyen karakter, tehát remekül illettek volna
egymáshoz a színésszel, ha az előzőekben említett elidegenítési effektusok nem
szóltak volna lépten-nyomon közbe. Jung Soo-jung (ismertebb nevén Krystal)
pedig remek színésznő a bosszúálláshoz, hiszen sok egyedi íze van a
megjelenésének, melyek között talán éppen egy szokványos romantikus hősnő
karaktere áll tőle legtávolabb. Tehát rajtuk nem múlott sem a kapcsolatuk
mélységeinek, sem a komikumának megmutatása. A volt szeretőt játszó Yoo
In-young pedig szépen alakult át a finom és bánatos nőből fúriává.
A szerelmi történetet itt is ötvözték egy bosszútörténettel, és ez csak jót
tett a drámának. Oh Se-gi, a vállalkozásalapító hősi időket végigküzdő,
szimpatikus üzlettárs személyében Ha Jun szinte alig érzékelhetően szövögeti
bosszúja szálait, ebben is, majd a végső felismerésében is jó karaktert
formál.
Vannak színészek, mint Im Won-hae, akik szinte bármit el tudnak játszani, még
az olyan inkoherens karaktereket is, mint Park Yang-tae. A rivális iskola
eleinte vásári komédiába illő, majd baráti arculatot öltő vezetőjének
megformálása sem okozott nehézséget neki.
Számomra a Crazy
Love egy félresikerült dráma, melyben hiába húzták elő a nyertesnek ígérkező
lapokat, azokat nem tudták szerencsésen kijátszani. Ahogyan fentebb írtam,
minden a visszájára fordulhat, ha nem jól sáfárkodnak vele. Megszokhattuk,
hogy a koreai drámákban milyen értő módon nyúlnak a lélek különböző bajainak
ábrázolásához. Azonban értelmetlennek tartom, ha egy dráma rutinból fordul
ezekhez, és önmagában nem érdem, ha ilyenek előfordulnak egy drámába. A Crazy
Love kulcsa is No Go-jin traumáinak levetkezése lehetett volna, de az a
legszomorúbb, hogy éppen e téren következett be az ellenhatás, mert a hamis
helyzetek miatt nálam az együttérzésből fakadó közelebb hajolási késztetés
inkább hátralépésre változott. Pedig Kim Jae-wook az előző drámájában, a Her
Private Life-ban már megmutatta, hogy mennyire jó tud lenni egy hasonló
karakterben. Szinte sajnálom is, hogy elvállalta ezt a szerepet, mert itt
minden ellene dolgozott, ráadásul kissé önismétlésnek is találom a színész
szerepeinek sorában.
A dráma egyébként tele van jobbnál jobb
mellékalakokkal, akik közül néhányan elég alaposan kidolgozottak, és jó nézni
No Go-jin és Shin-ah családjának kapcsolatát is.
Természetesen a kifogásaimmal nem kell egyetérteni, akik ezekre nem
érzékenyek, bizonyára élvezetet találnak a drámában, mert abban szórakoztató
elemekből sincs hiány. Én is szerettem Krystal humorát, különösen a horrorral játszadozó
jelenetekben, és Kim Jae-wooknak is jól megy a komédiázás. Remek a
mozgáskultúrája, és a vállalati bulin előadott felejthetetlen, mélabús,
dobhártyaszaggató óbégatásától a könnyem is kicsordult.
금수저 MBC, 2022, 16 rész Műfaj: dráma Eredeti mű: HD3 - The
Golden Spoon (2016) Írta: Kim Eun-hee 김은희, Yoon Eun-kyeong 윤은경 Rendezte:
Lee Han-joon 이한준, Song Hyeon-wook 송현욱 Adatok bővebben:
HanCinema
/
MyDramaList
Aranykanállal a szájában született - mondja az angol mondás azokra, akik
beleszülettek egy extrémen gazdag családba. De van ennek mérsékelt változata
is, az ezüstkanál, ami a gazdag középosztályba születetteknek jut. Evidens ez
a szimbolika a társadalmi különbségek kifejezésére, hiszen annak mikéntje,
ahogyan valaki a minden ember számára egyformán alapvető szükségletet ki tudja
elégíteni, az tükrözi a vagyoni állapotát, ami többnyire meghatározza a
társadalmi hovatartozását is, de legalábbis erőteljesen befolyásolja azt. Ám
mi található az ellenkező végponton, ahol a szegények vagy nincstelenek élnek?
Nekik a nevében is degradáló piszkos kanál jut, és ezzel a dichotómiával elő
is áll az a világkép, amellyel a The Golden Spoon (Az aranykanál) című dráma
dolgozik.
Ami rémesen statikus, a két ellenpont között nincsenek
sem átjárási lehetőségek, sem közbülső árnyalatok. Ezért mindkét világ
rajzolata leegyszerűsített, és szinte a karikírozásig menően sematizált. Két
alapvető sztereotípiával találkozunk: a "tisztes szegénységük" gyötrelmeit
emelt fővel viselők a becsületesek, míg a gazdagok a sunyi manipulációk árán
szerzett és fenntartott helyzetük hatalmi arroganciájában tobzódnak. Bántó is
lehetne ez a rajzolat, ám valamennyire mégis indokolt abból a szempontból,
hogy a dráma egy erkölcsi dilemmára tudjon fókuszálni.
Valójában a
jól ismert "koldus és királyfi" toposz kortárs közegben játszódó, rendkívül
szellemes változatát láthatjuk. Itt a főhősünket nem a véletlen, hanem a
saját, tudatos döntése hozza új helyzetbe, melynek egy társa is áldozatul
esik.
De hogyan dönthet a változásról? Egy mesei elem segítségével, bár a meseiség
ezen kívül nem jellemző a drámára. Mivel egyre nő a sorsukkal elégedetlenek
száma, egy különös módon elő- és eltűnő utcai árus vénasszony felismeri a
piaci rést, és aranykanalakat árul, melyek csodatételre képesek. Ha találsz
egy hozzád hasonló korú, általad irigyelt helyzetben lévő embert, akkor nem
kell mást tenned, csak háromszor a lakhelyén az aranykanállal enned - és
hipp-hopp, máris egymás helyében találjátok magatokat.
A dráma
legjobb ötlete, hogy ezzel a helyet cserélők sem külsőleg, sem belsőleg nem
változnak meg, hanem a környezetükben lévők szemére hull valami mákony, amitől
másnak látják őket. Ráadásul mindketten tudatában is vannak a helycseréjüknek,
ami ellenségekké is tehetné őket, ám valami más történik.
Lee
Seung-cheon (Yook Sung-jae) jólelkű kisfiú, akiben kamaszodva egyre nagyobb
indulatok gerjednek kilátástalan életkörülményeik miatt, melyekért elsősorban
tehetetlennek, életképtelennek tartott szüleit hibáztatja. Bár ösztöndíjjal
bejut egy elit iskolába, ott tűrnie kell a bántalmazásokat. Végül barátjának
tragikus elvesztése löki a végső döntés meghozatalához: beveti az
aranykanalat, hogy megváltoztassa a sorsát. Az új világba viszont a szülei
megtagadásán át vezet az út. A helycsere nem végleges, háromszori revízióra
van lehetősége: egy hónap, egy év, majd tíz év elteltével vissza lehet térni
az eredeti állapotokhoz, ha úgy határoz. Van még egy-két különös szabály is,
melyek szintén befolyásolhatják a történéseket. Seung-cheon boldogan kezdi meg
életét a vágyott körülmények között, a pénz bűvöletében élő új apja,
mostohaanyja, egy borzalmas nagybácsi, valamint az őt egyedül megértő testőre
társaságában. Hamar rá kell jönnie, hogy aranykanállal sem fenékig tejfel az
élet, de a romlottság egyre mélyebb rétegei csak lassan válnak világossá
előtte. Azt is meg kell tapasztalnia, hogy az elhagyott családján való segítés
se könnyű, elsősorban azok ellenállása miatt. Seung-cheon a menekülési és a
megfelelési kényszer között ingadozva él, ezek, és esetenként a valóság
megváltoztathatatlan nyomása alatt hozza meg döntéseit.
A
kiváltságait elveszítő másik fiú, Hwang Tae-yong (Lee Jong-won) viszont nem
várt módon reagál új körülményeire. Felfedezi mindazon emberi értékeket,
amiket addigi életében hiányolt, és úgy érzi, ezek messzemenően kompenzálják
az elvesztett gazdagságot, melynek hiánya ugyan fáj, de nem annyira, mint az
azzal együtt átélt szorongások és magányosság.
Az elvesztett és elnyert dolgok, emberi kapcsolatok valódi értékeinek
felismerése mindkét fiú esetében egy felnőtté válási folyamat része is. Két
nőalak is kíséri ezt a folyamatot, akik mintha női tükörképei lennének a két
főszereplő fiúnak. Erős karakter mindkettő, Na Joo-hee (Jung Chae-yeon) kiesik
a jólét világából, és saját erejére támaszkodva kell új életét megteremtenie,
míg Oh Yeo-jin (Yeonwoo) bemesterkedi magát a gazdagok közé, ahol további
manipulációkkal tör újabb pozíciók megszerzésére.
A történetbe
ágyazódik némi thriller is, történnek újabb gyilkosságok, és kísértenek
korábban elkövetettek, melyek felderítése is megtörténik. A szereplők által
átélt traumák és azok lelki lenyomatai egyaránt jól ábrázoltak, némi
pszichológiai árnyalatot adva a thrillerhez.
De a dráma nemcsak a
fiatalokról szól, hanem azok szüleiről is. A fiúk belső világának mély
ábrázolásával vetekszik a szegény család szülőpárjának megjelenítése. Az anya
és az apa alakja is gazdagon megrajzolt, mélyen megérintő a szégyenérzetük, az
erkölcsösségük, a szívük melege, és a soha ki nem apadó harci szellemük,
mellyel a gyermekeikért vívnak. Minden szerető szülő láthatja bennük
visszaköszönni az alapvető szülői dilemmákat, hiszen mindannyian jobbat
akarunk a gyermekeinknek a saját életünknél, és kudarcként éljük meg, ha ezt
nem tudjuk biztosítani. Ám ennél is fontosabb, hogy a gyermekünkbe vetett hit
megrendülhet, ha megtagadnak bennünket - de csak megrendül, és csodálatos
módon ekkor is új erőre kap. Lee Cheol (Choi Dae-chul) és Jin Seon-hye (Han
Chae-ah) alakítása megindító szépségű, melyben a sorsuk miatti szégyenérzet
keveredik az önértékelés képességével és nemes emberi tartással. Előbb csak
ösztönösen, majd tudatosan is "átlátnak a szitán", és mélyen humánus választ
adnak gyermekeik megértésére és elfogadására.
Ezzel az érzelemgazdag világgal szemben áll az aranykanalasok rideg
környezete. A gazdagság valódi, minden más csak látszat, melyek következményei
a megalkuvások, a hazugságok leplezésére szolgáló status quo-kban való
kiegyezések. Fő figura itt természetesen az apa, Hwang Hyeon-do (Choi
Won-young), aki a dráma főgonoszaként ugyan nem több egydimenziósnál, de azon
belül számos árnyalattal bír. Legérdekesebb, ahogyan a fiával (vagyis inkább
fiaival, hiszen a régivel és újjal is) birkózik, és a megvetéstől a
büszkeségig érez irántuk eléggé leszedált érzéseket. Hasonlóan ábrázolt a
felesége, Seo Yeong-shin (Son Yeo-eun) és a nagybácsi, Seo Joon-tae (Chang
Ryul) is. Nem nehéz megjósolni, hogy erről a hármasról sok minden kiderül, és
egyik sem tünteti fel őket jó fényben.
A dráma legfőbb gyengesége,
hogy jobban bízhatna a saját ábrázolásának erejében, és akkor elkerülhetné a
fölösleges szájbarágósságot, melyet a pénz mindenhatóságának megértetésére
alkalmaz.
Ha az erősségeket kellene kiemelni, akkor a
cselekményszövést említeném, hiszen az aranykanál nemcsak egyszeri helycserét
jelent, hanem többszöri áttűnést is, sőt ez csak fokozódik, amikor kiderül,
hogy aranykanala sem csak Seung-cheonnak van. A folytonos szerep- és
nézőpontváltások a drámát fordulatossá, izgalmassá és gördülékennyé teszik,
mely nem veszít az erejéből. A legvégén érzékelhető talán egynél több kanyar,
melynek a kibontása is bombasztikusan eltúlzott, hiszen elég korán egyértelmű
jelzést adnak arra, hogy még egy végső fejlemény várható. Bár az is igaz, hogy
ebben a végső fordulatban rejlik az a büntetés, melyet Seung-cheon megérdemel.
De ott van a megváltás is Joo-hee személyében, aki látja őt. Úgy, ahogyan azt
egy közismert klasszikusban olvashatjuk:
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek
láthatatlan."