[Tévédrámákról] ARE YOU HUMAN? (2018)

너도 인간이니
KBS, 2018, 18 rész
Műfaj: dráma, science fiction, melodráma
Írta: Jo Jeong-joo 조정주
Rendezte: Cha Yeong-hoon 차영훈, Yoon Joon-ho 윤준호
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

* Az írás spoilereket tartalmaz! *

"Te is ember vagy?" - kérdezi a dráma koreai címe, ami a Netflixen "Te ember vagy?"- ra szűkült. De hiába tudjuk előre, hogy egyik főszereplőnk fizikai valójában nem ember, azért ne legyünk annyira biztosak benne, hogy a kérdés kizárólag rá vonatkozhat. A koreai címben van egy alcím is, amit sokféleképpen lehetne fordítani, de talán ez illik ide a legjobban: "Egy nemzetet megtévesztő emberimitációs projekt".

Jo Jeong-joo remek forgatókönyvet írt, amely egy váratlan módon megújított chaebol-dráma, benne az elmaradhatatlan keserédes szerelmekkel és az összes hatalmi tébolyban szenvedő gonosszal, valamint a kevés jó erővel, akik felveszik velük szemben a harcot. A dráma "legkisebb királyfija" azonban most annyira kívülálló, hogy még csak nem is ember, viszont vele megérkezik a műfaji elegy másik fele, a science fiction történet, a maga sajátos problémáival és morális kérdéseivel.

A hasonló drámák kapcsán sokszor megkapom azt a kérdést, hogy tudományosan mennyire megalapozottak a látottak - nyilván a tudományos-fantasztikus műfaj vájtfülű szakértői igyekeznek ebben prejudikálni lenéző véleményüket a szórakoztató drámák kapcsán. Igazuk is van, meg nem is. A témák megközelítése nyilván nem jutna be a Science magazinba, és Lem vagy Asimov teoretikus szemléletét sem lenne érdemes számonkérni rajtuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek közérthetően megfogalmazni az összes felmerülő kérdést, aggodalmat, előnyöket és hátrányokat, még ha sokszor azt nemcsak az értelmünket, hanem az érzelmeinket megszólítva is teszik.

Az "Are You Human?" a KBS nagy költségvetésű drámái (9,23 millió USD) közé tartozik, forgatása két évig tartott. Rendezőként Cha Yeong-hoon állt a projekt élén, aki már olyan drámákkal bizonyított, mint pl. az Uncontrollably Fond. A sorozatot premier előtti vetítésen mutatták be a Cannes International Series Festivalon, és később látható lett a Netflix kínálatában is.

A 36 félórás (tehát 18 órányi) dráma kezdetén egy gyermek születésének lehetünk tanúi, de nem a szokványos módon. A kisfiú már nagyobbacska gyermek formájú, életre kelése pedig a feltöltés befejeztével történik. Hiányoztál - mondja neki a nő, akinek nyakát gyermeki szeretettel öleli körül a kis android. "Az ember gyárthatóvá vált." - olvashatjuk utána az idézetet Friedrich A. Kittler médiatudóstól. Bár a drámában nem szerepel, de elhíresült egy másik gondolat is tőle: "Végül is mi vagyunk azok, akik alkalmazkodunk a géphez. A gép nem alkalmazkodik hozzánk." Vajon a dráma szerzői mit gondolnak erről?

A dráma chaebol-története elég keményen indít. Megtudjuk, hogy az elnök felnőtt fia a családjával külföldre menekült, és a tudós pár csak egy előadás megtartására utazott vissza Koreába. Ennyi idő elég is volt a tragédiához, a feleséget a férje öngyilkosságáról értesítik, kisfiát pedig elrabolja tőle a despota nagyapa. Az anyát és a gyermeket kölcsönesen megfenyegeti azzal, hogy ha nem nyugszanak bele a helyzetbe, akkor a másik életét kockáztatják. Namsin így a nagyapja fogságában marad, az anyja pedig egyedül utazik vissza Csehországba, ahol korábban letelepedtek. 

Húsz év telik el, mely idő alatt az anya a gyermeke hiányát két saját tervezésű robotfiúval töltötte be, miközben egyre tökéletesítette az androidokat. Namsin-III már a felnőtt fiát képezi le, testi jellemzői megfelelnek egy emberének, szellemi képességei messze meghaladják azét, érzelmi intelligenciája pedig teljesen hasonlatossá teszi egy valódi személyiséghez. Vannak bizonyos korlátai, melyek a programozásában rejlenek, egyébként a működését biztosító mesterséges intelligencia fejlődés- és tanulásképessé teszi. Namsin-III egy megtévesztésig emberszerű android. Éppen első útját teszi szabadon az emberek között, amikor meglátja a tükörképét. A valódi Namsin áll vele szemben, aki elszökve a nagyapja elől, az anyjától szeretné megtudni, hogy valójában mi történt az apjával. A döbbenten álló valódi fiút azonban elüti egy autó, és bár életben marad, de kómába kerül. 

Mivel a valódi Namsin a chaebol örököse, ezért sokaknak az útjában áll. Hogy ne veszítse el a pozícióját, segítői kitalálják, hogy a helyére léptetik az androidot, amíg a fiú magához nem tér. Namsin titkára és barátja komoly kiképzésben részesíti a robotfiút, míg az úgy nem képes viselkedni, ahogyan a mintául szolgáló eredetije. Ezzel útjára indul a kalandos dráma, melynek első részében az androidnak a céges környezetével, majd utána a valódi Namsinnal is kell tudnia valamit kezdenie. Utóbbival az a probléma, hogy a személyisége éppen az android jellemzőinek ellentettje. 

A cselekmény fordulatait nem szívesen árulnám el, inkább néhány szót ejtenék az egyes karakterekről.

Az android Namsin

Mivel elsősorban anyja szeretethiányának betöltésére lett tervezve, a szeretet, a gondoskodás, a törődés kifejezése jellemzik. Aki sír, azt meg kell ölelni - mondja az első számú szabálya. Van vészhelyzeti állapota is, amikor az emberek megmentésének aláveti a saját biztonságát. Ám az otthona falai között működő szabályok az új szerepkörben furcsán hatnak, ezért először külső utasításokra kell változtatnia azokon, később pedig az emberi viselkedések tanulmányozásából levont következtetései alapján saját maga írja felül némely eredeti szabályát, nem kissé meglepve ezzel a tervezőit. Izgalmas megfigyelni, hogy mennyire ügyesen mutatja be a dráma azt a folyamatot, ahogyan az android gondolkodása átalakul a programozásának - talán legegyszerűbben - lineárisnak mondható inger-válasz állapotából a bonyolult hatalmi játékmező megértéséhez, a túléléshez szükséges árnyaltabb felismerésekig, amely magába foglalja a színlelés képességét is. Namsin-III szemén át nézve mi magunk is meglepődünk azon, hogy mekkora kihívás felismerni és átlátni azt az agyafúrt gondolkodási készlettárat, melyet az emberek a  megtévesztésre, mások sakkban tartására, fenyegetésére képesek mozgósítani. Egyfolytában a "kiben bízhatok?" kérdésére kell választ találnia az alapvetően emberekben való bizalomra tervezett androidnak.  

Namsin-III kapcsán azonban még ennél is komolyabb kérdések vetődnek fel. Mivel tökéletes szimulációja mind egy emberi lénynek, mind magának a valódi Namsinnak, a mellette állók is komoly érzékcsalódásokat tapasztalnak meg. Hiába tudják, hogy gép, nem tudnak akként tekinteni rá az android emberi reakció miatt. Ráadásul azok nem állandóak, hanem tapasztalatból nyert módon változóak és fejlődőek, megtévesztően hasonlatosak egy valódi emberrel tartott kapcsolatunkban megéltekhez. Az android nem akar átverni senkit, amikor érzelmi reakciót sejtenek a részéről, mindig elmondja, hogy nem érez érzelmeket, de felismeri azokat és tudja, hogy mit jelentenek. Ahogy haladunk előre a történetben, később maga az android is elbizonytalanodik, hogy vajon érez-e, képes-e érezni, még ha az érzéseinek nincsenek is testi megnyilvánulásai. Talán egy egyszerű példával érzékeltetve: van, aki zavarában elpirul, és van, aki nem - de ettől még mindketten azt érzik, hogy zavarban vannak. Namsin-III pedig érdekes dolgokat mutat e téren: mintha érzelmileg elköteleződne két irányban is, sejteni kezdi, hogy mi a barátság, és ragaszkodni kezd egy lányhoz, aki szerelemhez hasonló tüneteket vált ki belőle, természetesen az androidra jellemző módon - remek találmány a dráma készítőitől - például holografikus káprázatok formájában. 

Namsin-III anyának hívja a tervezőjét, vagyis az életre hívóját. A valódi fiú megjelenésével azonban az anya viselkedése is változik, és ezzel új helyzetbe hozza az androidot. Bár húsz évig szolgálta, rá kell jönnie, hogy a nőnek már nem rá van szüksége. Namsin-III eléggé intelligens (a mesterséges intelligenciája eléggé fejlett ahhoz), hogy felismerje ezt, de ha az egy személyhez kötődő függése megszűnik, akkor vajon mi lép a helyébe? Hogyan definiálja magát egy magára maradó android, van-e, és ha van, milyen az önképe? És a szülőkról való leválás nem lelki (érzelmi) folyamat?

A dráma eljátszik mindezzel, de megmutatja a jelenség legsötétebb oldalát is. Az androidot alapvetően a leghumánusabb tulajdonságokkal ruházták fel, azonban nem önmagától működik, hanem árammal és szoftverekkel, egy hatalmas szervezbázissal a háttérben. Ha rossz kezekbe kerül, visszavedlik géppé, ha úgy irányítják, akkor pusztító eszközzé. A mesterséges intelligencia működésével kapcsolatos legizgalmasabb kérdés is megjelenik a drámában: képes-e megőrizni az eredeti céljait és sajátosságait, felismerni és felülkerekedni az ártó szándékú beavatkozásokon? Nyilván ennek a vizsgálata a legvékonyabb a drámában, de nem tudományos értekezést nézünk. 

Meg kell említeni azt az ötletes humorforrást is, melyre az alkotók az android gépi természetében találtak, és ki is aknáztak. Azt hiszem, a robotporszívó ezután mindig mosolyra fog fakasztani.

A valódi Namsin

A dráma akkor kezd igazán szárnyalni, mikor az igazi Namsin újra cselekvőképes lesz. Felületesen mondhatnánk, hogy az android egy antagonistát kap általa, ezért a két, csak szemre azonos fickó egymásnak feszül. Azonban Namsin sokkal több egy negatív karakternél, ami alapos lélektani alátámasztást kap. Tudjuk róla, hogy egész gyermekkorát rettegésben élte, miután anyja védelmében behódolt nagyapja parancsának. Mikor végre találkozhatna vele, sokkhatásként éri, hogy lecserélték egy gépre, ami mindazt a szeretetet és törődést élvezte, amelyre ő csak vágyhatott. Az android iránt undort, anyja iránt mérhetetlen csalódottságot érez. Bár soha nem érdekelte a családi cég és vagyon, megtudva apja valódi sorsát is, egyszerre mindenki ellen fordul. Tomboló gyűlölete nem engedi meglátni a valóságot, csak a pusztító ösztönöket szabadítja fel benne. A magányos, szerencsétlen sorsú Namsin valódi lényét csak a barátja ismeri, aki a végsőkig igyekszik megmenteni, de a féktelen gonoszság végül  őt is eltántorítja. Egyetlen lény tart ki mellette csökönyösen, minden ésszerűséget nélkülözve: az emberekbe vetett bizalomra programozott android. De megmenthet-e egy gép az embertelenné válástól egy embert? 

Az anya, Laura Oh 

Bármily különös, de az egyik legbonyolultabb anyafigurát ebben a drámában írták meg. A nő zseniális tudós, de szerencsétlen ember. Családja elvesztése után minden erejét az androidok fejlesztésére fordította, melyekkel saját veszteségét kompenzálta. A robotgyerekekre árasztotta anyai szeretetét és törődését, ám senki nem számított arra a racionális (és egyszerre irracionális) előre tervezésre, mellyel az android Namsin félreállításának lehetőségéről gondoskodott. A dráma elég részletesen elénk tárja ennek a sajátos anyaságnak a kétarcúságát, megértetve azt is, hogy mindkét Namsin mit élt át vele kapcsolatban. Laura Ohnak szembe kell néznie azzal, hogy mit tett mind a két fiával. Hogy kétségbeesett erőfeszítéseivel tud-e mentőövet nyújtani nekik? A válaszért meg kell nézni a drámát.

Kang Sobong 

A valódi Namsinnal nem is indulhatna rosszabbul a kapcsolatuk, ami kivetül mindaddig az android Namsinra is, amíg Sobong el nem kezdi érzékelni Namsin-III valódi - jobb szó híján - lényét. Nem véletlenül idéztem korábban Kittler másik gondolatát: "Végül is mi vagyunk azok, akik alkalmazkodunk a géphez. A gép nem alkalmazkodik hozzánk." Fentebb írtam Namsin-III fejlődéséről, most azon érdemes elgondolkodnunk, hogy Sobong nem példa-e erre a gondolatra. Hiába taszítja korábban az android gépisége, a Namsin-III által mutatott emberi megnyilvánulásokat nem tudja egy géptől értelmezni, csak érző lénytől, ezért azok visszhangra találnak benne. Végig úgy tűnik, hogy egy kölcsönös egymásra hatásnak vagyunk tanúi, melynek következtében Sobong kiterjeszti az emberi fogalmát, Namsin-III pedig valóban átmenetet képez az emberi és nem emberi között. Azonban végül az android mégsem a szerelme mellett dönt. Ekkor már saját mérlegelése alapján cselekszik, ám az elhatározása egybevág az eredeti programozásával (a szabályra is hivatkozik) - és természetesen a romantikus hősökre jellemző önfeláldozó lépéssel is, hiszen egy drámában járunk. Azzal együtt, hogy a döntése bizonyos szempontból végtelenül humánus, mégis nyitva hagyja az eredeti kérdést: Namsin-III géptestét valóban már szinte emberi lélek járja át, vagy Sobong a saját érzékcsalódásának áldozata?

Mindkét Namsint Seo Kang-joon játssza, méghozzá olyan tökéletesen, hogy egészen apró jelekből (például kissé elmozdult testtartásból) azonnal észleljük, hogy melyik Namsint látjuk éppen. Többször el is játszik ennek megmutatásával. Mintha egyenesen rá írták volna ezt a kettős szerepet, annyira testhezálló a számára. Az egy csoda, ahogy androidként egyszerre tud gépiesen kifejezéstelen lenni, ám mégis megmutatni, hogy mit gondol vagy érez. Szelíd lénye sem áll ellentétben az emberfeletti erő birtoklásának eljátszásával. Valódi Namsinként pedig a kajántól az ördögiig terjednek játékának színei, de nagyon szép, ahogy ezek felszínét is átüti a magány szomorúsága. Ne feledjem megemlíteni, hogy az első jelenetekben még cseh nyelven is megszólal, sőt az OST-ben énekelni is hallhatjuk (You Are My Love). Seo Kang-joon ekkor még csak 25 éves volt, de - megszámoltam - már húsz drámában játszott mellék- és főszerep állt mögötte.

Laura Oh szerepében Kim Sung-ryung finom és mindig szomorkás jelenség, aki tőle nem várt módon tud meglepő ridegséget mutatni. A Sobongot játszó Gong Seung-yeon sokarcú szerepében rendesen helytáll, harcol és zsörtölődik, ha kell, és hiteles a mély érzelmek megmutatásában is.

Bár sok jó karakter van a drámában, hármat mindenképpen ki kell emelnem. Elsőként a Ji Young-hoon titkárt és barátot játszó Lee Joon-hyukot, aki olyan tiszta és egyenes jellemű fickót kelt életre, hogy az párját ritkítja a hasonló drámákban. Ráadásul még a megalázott helyzetekben is nemes tud maradni, ezzel azt a furcsa vállalást, amit a drámában hallunk tőle, hitelessé tudja tenni. 

A dráma valódi antagonistája a kitartóan hatalomra ácsingózó Seo Jong-gil, akit Yu Oh-seong alakít. A chaebol-drámák tobzódnak a hataloméhség és a szervilizmus extrém keverékéból álló gonosz alakokból, Seo figurája ezek egyik mintapéldánya. Nem bonyolult karakter, bár meg van spékelve egy kis apai érzülettel, de az nem tesz hozzá semmit ahhoz egy dimenzióhoz, ami jellemzi. Ám Yu Oh-seong, akit mindig csodálok, itt is megmutatja, hogy abban az egyetlen dimenzióban is milyen féktelenül lehet tobzódni. Hasonlóan élvezi a sokkal lazább és humorosabb játék lehetőségét Sobong apjaként Kim Won-hae. A drámában ő és a segédei képezik a hagyományos, vicces karakterek körét, amit én általában nem hiányolok, de el kell ismernem, hogy Kim remekül komédiázik, amibe még érzelmi mélységet is be tud csempészni. A chaebol elnökeként Park Yeong-gyu ránézésre nem is annyira ijesztő, mint ahogy az unokája mindig megrémül tőle. Valójában az a legfélelmetesebb benne, hogy nincsenek gátlásai, egyenesen szórakoztatónak találja az emberi sorsokkal való packázást.

Park Hwan-hee Namsin menyasszonyának szerepében üdítő jelenség, igazán meggyőzően tudta eljátszani a kezdeti buta libából való átmenetet a jó érdekében kockázatot is vállalni merő fiatal lányig. Az android "apjának", Davidnek szerepében pedig Choi Deok-moon egy ritka megnyugtató, érzelemgazdag karaktert tud megmutatni nekünk. Még egy érdekes szereplő érdemel említést, Kim Hyun-sook, akinek Jo riporter ellentmondásos figuráját köszönhetjük. Nemtelennek tűnő alakjában mintha a média egészét testesítették volna meg, feltárva annak kétarcúságát. Jo riporter otromba, közönséges, haszonleső és tolakodó, és bár nem látszik, de valahol mégis helyén van az esze, hiszen nélküle nem születhetne meg a megoldást segítő leleplezés. 

A nagynak számító költségvetés jelentős része (a Csehországban forgatott jelenetek mellett) nyilván a CG-re ment el, amellyel hitelessé teszik az android képességeit. Azonban dicséretes az a mértéktartás, amennyire ennek jelenléte érzékelhető, mert egyáltalán nem válik uralkodóvá. Helyette stílusos helyszínek és operatőri munka jellemzik a dráma látványvilágát. A zenei anyag is tartalmaz fülbemászó dalokat.  

Az Are You Human? egyszerre szórakoztató, elgondolkodtató és érzelmes dráma. Egyre valószerűbbnek tűnő témája miatt a feltett kérdése sokáig velünk marad. Nos, szerintetek ki tartozik inkább közénk: Namsin?... Namsin-III?... vagy Seo igazgató? Végső soron nem mást kérdez tőlünk a dráma, mint amit nehezen tudunk definiálni: mi teszi az embert emberré?