[Filmekről] Lee Do-yoon: CONFESSION (2014)

좋은 친구들

Korábbi néhány film stábjában végzett különböző munkája után Lee Do-yoon 2014-ben jelentkezett első önálló rendezésével, mellyel az akkor 34 éves rendező a saját forgatókönyvét vitte színre. 

Lee Do-yoon rendező

Említett munkái között több horrorfilm is akadt, de a Confession ezekkel csak annyiban tart rokonságot, hogy van egy fekete humorral rendelkező vénája is. Az angol cím magyarra fordítása Vallomás, de az eredeti koreai cím nem ez, hanem: Jóbarátok.

A történet középpontjában három fiatalember áll, először középiskolásként, majd jóval később már felnőttként. Sokkal több szereplőre nem is nagyon kell számítani, bár vannak szép számmal, de valójában nem tesznek többet, mint illusztrálják a három barát kapcsolatának változásait. De mi másra is lenne még szükség, ha az őket játszó színészek neve: Ji Sung, Ju Ji-hoon és Lee Kwang-soo?

Az előtörténetben a három suhanc meglovasítja a bizonyítványát, és lelép az ünnepség elől. A hegyen, ahová mennek, azonban bajba kerülnek, és a velük történtek életre szólóan összekovácsolja a barátságukat.

Felnőttként találkozunk velük újra. Min-soo (Lee Kwang-soo) boltot üzemeltet, és ugyanolyan szeretetteli, kissé mafla felnőtt lett, mint amilyen fiatalkorában volt. In-cheol (Ju Ji-hoon) simlis biztosítási ügynök, aki továbbra is szívesen játssza az élet császára szerepét, de nagy svádája mögött számos probléma nyomasztja az életét. Hyeon-tae (Ji Sung) az egyetlen, aki megállapodott. Tűzoltóként dolgozik, és feleségül vett egy árva, néma nőt. Aranyos kislányukat nevelik, akinek szinte három apukája van, annyira szereti a másik két barát is. Hyeon-tae boldogságának ára viszont a szüleivel való szakítás volt. Egyrészt, mert nem fogadták el a feleségét, másrészt ő nem tudta tolerálni, hogy anyja illegális játékbarlangot üzemeltet. Hyeon-tae és szülei között In-cheol vállalja a közvetítő szerepét, így látja mindkét fél nehézségeit.

A történet akkor vesz fordulatot, amikor In-cheol fejében megszületik egy ötlet, amelytől megoldást remél barátja és szülei számára. Hyeon-tae előtt titokban tartva az egészet, a megvalósításba bevonja Min-soo-t is. Ahogy azt sejteni lehet, a kivitelezésben sok a bénázás, és egy végzetes véletlen is közbeszól, amelynek visszavonhatatlan következménye lesz. A biztosító társaság és a rendőrség is hasztalanul vizsgálódik, végeredményben az ügy akár el is simulhatna. 

Azonban inkább lélektani történetet láttunk, ami csak krimibe van oltva. Ezért sokkal fontosabb, hogy a három férfi közül ki-ki hogyan küzd meg az előállt helyzettel. Mert ami történt, azt mindhárman másként élik meg, és mindhárman gondolnak valamit az önfeláldozásról, a másikért hozott áldozatról, a bűntudatról, az elszámoltatásról. Ennek következtében tragédia is történik, majd egy ideig úgy tűnik, hogy tiszta felállásban láthatjuk a simliskedő és a kárvallott viszonyát. 

De a történet nem ilyen szimpla. Hyeon-tae gyanúi egyre jobban beigazolódni látszanak, In-cheol pedig egyre jobban sarokba szorul. A végső beszélgetés a két barát között azonban mindent átrajzol. Hyeon-tae vallomása tőrt döf In-cheolba, és mi nézők is azokkal a kérdésekkel maradunk magukra, mint ők: ki volt az őszintébb és tisztességesebb? Kinek jelentett többet a másik? Ki hozta a nagyobb áldozatot, és vajon megérte-e az áldozat? Végül pedig az örök kérdés: mennyire ismerhetjük meg a másik embert? És magunkat?

Lee Do-yoon története a maga hétköznapiságában is kellőképpen bizarr, ezért jól tűri a tragikus és komikus elemek együttes jelenlétét éppúgy, mint a hétköznapi jelenetek reális láttatását. A filmet uralják a félközeli képek, amelyekből mindig pontosan látjuk az egyes szereplők érzelmeit és a köztük lévő kapcsolat árulkodó jeleit. 

Mindemellett a legnagyobb élményt a három főhős pazar színészi játéka nyújtja. A karaktereket mintha egyenesen rájuk írták volna, annyira testhezálló mindegyiküknek. Sziporkáznak is benne, amihez minden lehetőségük megvan a történet nyújtotta játéktérben.