[Tévédrámákról] KIM SOO-RO, THE IRON KING (2010)

김수로
KIM SOO-RO, A VASKIRÁLY

MBC / 2010 / 32 rész
Műfaj: dráma, történelem, mitológia
Írta: Kim Mi-sook-II 김미숙
Rendezte: Choi Jong-soo 최종수, Jang Soo-bong 장수봉
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az írás spoilereket tartalmaz! *

Ebben a bejegyzésben nem térek ki a sorozat részletes ismertetésére és értékelésére, kizárólag arra koncentrálok, hogy milyen a viszonya a dráma történetének a(z általam) fellelhető történelmi forrásanyagokhoz.

Akit a dráma történetének részletes leírása érdekel, megtalálja azt Elhaym Blogjában, a bejegyzés hozzászólásai között Cirmolán tartalmi összefoglalóját keressétek.

Bár akkoriban a Kelet térségében a Hold mozgásából származtatott naptár éveit nem számozták folyamatosan, hanem az egyes birodalmi éráknak megfelelően neveztek meg szakaszokat, a könnyebb értés kedvéért azt mondhatjuk, hogy a Gergely-naptár szerinti időszámítás kezdete körüli években a koreai félszigeten végét járta Gojoseon, amely az első koreai államalakulat volt. Helyén az erős Han Birodalom uralmával négy kormányzóság jött létre - ideiglenesen, mert a félsziget déli részén a klánságok nemsokára három független államot alapítottak. Onjo király egyesítette Baekjét i. e. 18-ban, Jumong király Goguryeo-t i. sz. 37-ben, Sillát pedig i. sz. 57-ben Bak Hyeokgeose, és ezzel kezdetét vette a Három Királyság (Samguk) néven emlegetett történelmi korszak. 

A Silla és Baekje közé ékelődő kisebb területen, főként a Nakdong folyó mentén volt még néhány fejedelemség, melyekből egy ötszáz évig fennálló negyedik alakulat jött létre, a Gaya Konföderáció, az i. sz. 42-ben Kim Soo-ro megkoronázásával királysággá alakult Geumgwan Gaya vezetésével. Szoo-ro királlyá válásának története áll jelen drámánk fókuszában.

© Wikimedia

A 20 milliárd won (kb. 15 millió USD) költséget felemésztő munka végeredményeként egy rendkívül impozáns, szívet melengető és heroikus történelmi dráma született. Azonban a történet a koreai történelem ködbe vesző hajnalába vezet vissza bennünket, ezért érdekes megvizsgálni, hogy milyen támpontokra támaszkodhattak készítői a történelmi hűség tekintetében. 

Saját tapasztalatunkból tudhatjuk, hogy még a majd ezer évvel későbbi honfoglalásunkról, nem is beszélve az azt megelőző időkről, milyen kevés írásos hivatkozás áll rendelkezésünkre, és azok megbízhatósága is sokszor mennyire kétséges. Mi a helyzet a koreaiak forrásanyagaival? 

Az alapítókról szóló mítoszok, mesék és legendák egy része szájhagyomány útján őrződött meg, sokszor a sámánok rituális történetmeséléseinek köszönhetően, és ennek megfelelően sokféle variációban terjedtek. A XII. évszázad első felében készült egy 50 könyvből álló írásos munka a Három Királyság történetéről, a Samguk Sagi, melyet egy Kim Bu-sik nevű sillai nemes írt, állítólag tetten érhetően erős sillai részrehajlással. A történeti munka után a XIII. században egy Ilyeon nevű buddhista szerzetes gyűjtötte egybe a Három Királyság mítoszait, meséit és legendáit, köztük az alapító királyok valós és mitikus történeteit is. Ez a mű az öt kötet kilenc fejezetéből álló Samguk Yusa, melyet több másolatban őriznek különböző gyűjteményekben. Mindkét mű elérhető hangul átiratban, online vagy nyomtatott könyv formájában, utóbbi angol fordításban is. 

  

Samguk Sagi / Kim Bu-sik ©Wikimedia

Ilyeon (valószínűleg modern festmény) / Samguk Yusa ©Wikimedia

Míg a Samguk Sagi Gayát elsősorban a szomszédos államokkal való kapcsolatai, főként összetűzései révén említi, addig a Samguk Yusa tartalmaz egy felbecsülhetetlen értékű részt, ami nem más, mint az elveszett Garaguk-gi vázlatos átirata. Az eredeti mű Geumgwan Gaya Soo-ro királyának története volt, vagyis inkább legendáriuma, melyet éppen ezért nem tekintenek teljesen hiteles forrásnak, mégis alapvető fontosságú a Gaya Konföderáció történetének kutatásához.

Mint a birodalmak és az uralkodóházak általában, a térség királyságai is isteni származást tulajdonítottak alapító királyaiknak. A Samguk Yusában a következőket olvashatjuk az első gayai királyok születéséről:

"Az ég és a föld teremtése óta nem volt nemzeti neve és királya sem a Kimhae régió népének (a Nakdong folyó deltájától északra). Kilenc kánság, Ado-Kan, Yodo-Kan, Pido-Kan, Odo-Kan, Yusu-Kan, Yuchon-Kan, Sinchon-Kan, Ochon-Kan és Sinkwi-Kan uralta a 75 000 főnyi lakosságot, akik szántották a szántóikat és ásták a kútjaikat, hogy fenntartsák egyszerű életüket. 
A későbbi Han Kuang Wu császár Kien-wu korszakának tizennyolcadik évében, mely a tigris éve volt (i.sz. 42.), a Fürdővölgyben zajló tavaszi fesztivál napján a falubeliek bár senkit nem láttak, mégis furcsa hangot hallottak kiáltani az Északi-hegy csúcsa, Kuji (Teknős háta) felől, amely azt kérdezte:
– Lakik itt valaki?

– Igen – válaszolta a kilenc kán.

– Mi ez a hely?

– Ez itt Kuji, a Teknős háta, az Északi-hegyünk legmagasabb csúcsa.
– Egy mennyei istenség megparancsolta, hogy szálljak le a földre, alapítsak királyságot és legyek a királya, ezért vagyok itt. Emberek, fogjatok a csúcsról egy marék földet, táncoljatok és énekeljétek: 'Teknős, teknős, dugd ki a fejedet! Ha nem dugod ki, megsütlek és megeszlek!' Akkor találkoztok egy nagy királlyal.

A kilenc kán és az egész nép táncolt és énekelt örömében, és felnézett az égre. Ó! Az egek megnyíltak, és lila zsinór ereszkedett le a földre, melynek végére egy vörös kendőbe csavart aranyláda volt kötve. Amikor kibontották, a ládában hat aranytojást találtak, amelyek kerekek voltak, mint a nap. Az emberek tiszteletük jeléül számtalanszor meghajoltak előttük, és miután visszacsomagolták, elvitték az égi ajándékot Ado, a legfőbb főnök házába, ahol az asztalra tették, majd hazamentek pihenni. Amikor napkeltekor visszatértek és levették a kendőt, azt látták, hogy a tojásokból hat nemes és jóképű fiú kelt ki. Mindenki mélyen meghajlással köszöntötte őket. A fiúk napról napra gyorsan nőttek, és tíz nap múlva az először kikelt fiú magassága elérte a kilenc lábat. Az arcuk olyan volt, mint egy sárkányé, a szemöldökük mint két nyolcszínű szivárvány (akár Yaoé, az ókori Kína bölcs királyé), és a szemükben kettős pupilla csillogott (mint Shunnak, Yao vejének). A hat tojás közül az elsőként emberré lett fiút ugyanannak a hónapnak a tizenötödik napján koronázták királlyá, és mivel először jelent meg, a „Suro” [kínaiul su=első, ro=megjelent] vagy „Sureung”, az ország pedig „Daegarak” vagy „Gayaguk” nevet kapta. amely a hat Gaya ország egyike. A többiből az öt Gaya kánság feje lett." [1]

A kutatások szerint a kánok tánca egy ősi rítus (a dátumból ítélve talán télűző szertartás) része lehetett, a teknősről szóló dal pedig feltételezhetően rontásűző ének. A Samguk Yusa egy másik helyen, egy kőtábla szövegére hivatkozva is megidézi ezt a történetet, ott hozzáteszi: "A hat tojás egyszerre ereszkedett le ugyanazon a testvéri szeretetből font zsinóron."

A Kim Soo-ro c. dráma meg is tartotta ezt a teremtésmítoszt, és nem is. Az égból alászálló tojás érkezését jóval korábbra datálta, mint Soo-ro megszületését, melyet egy szentélyben őriznek. De az csak akkor szabadult ki burkából és mutatta meg felragyogva a rávésett jóslatot, amikor Soo-ro újszülöttként a térségbe érkezett.

A történet a realitás kedvéért lemond a 12 napos felnövekvés csodájáról, ami azért is érthető, mert a dráma éppen Soo-ro felnőtté válásának meséje, amely a királlyá koronázásáig kíséri az életét. Ezzel kapcsolatban egy forrás érdekes különbségre mutat rá a térség isteni királyainak életútjában, melyek egyúttal két mítosztípust is képviselnek. A "törvénytelen gyermek" típusába sorolja a goguryeo-i Dongmyeong király, valamint a sillában királlyá váló Seok Talhae küzdelmeit. Az apjuk megtagadta őket, és ennek következtében megvetett származású emberekként kellett megvívniuk nehézségeikkel a trónra kerülésükig. A Sillát megalapító Bak Hyeokgeose és Kim Soo-ro viszont az "árva gyermek" típusát képviseli, egyaránt negligálva az apai és anyai származást. Ám hiába a trónhoz vezető karmikus út, azt mégsem érhetik el a születésükből fakadó megpróbáltatások leküzdése nélkül. Ily módon felemelkedésük a kollektív tudattalan kivetüléseként is értelmezhető. [2] 

Ez abból a szempontból is érdekes, hogy a Samguk Yusa által szintén említett Daegaya alapítóját, Ijinashit a drámában Soo-ro testvéreként láthatjuk. Ezzel két, egymástól eltérő leírást egyesít a dráma: a Samguk Yusa szerint Ijinashi a hat tojás egyikéből születő istenkirály, azonban a Joseon-dinasztia idején írt Shinjeung Dongguk Yeoji Seungram c. könyvben az szerepel, hogy mind Soo-ro, mind Ijinashi anyja egy Jeong Gyeon-bi nevű északi hegyi istennő (a drámában északról érkezik), akit az Ibiga (Lee Bi-ga) nevű isten termékenyített meg, ezért a dráma szerinti közös fiukra is illik a szentélyben őrzött tojáson lévő jóslat. A drámában a szülőkkel nem istenekként, "csak" földi helytartójukként találkozunk, a főpap és a felesége az ország vallási, politikai és katonai vezetője is. A két testvér rivalizálása a dráma egyik mozgatórugója, ám míg Ijinashit szülei ambíciói hajtják a trón irányába, addig Soo-ro inkább menekülne a jóslatban megjelöltek elől. Kettejük küzdelme mégis szinte Káin-Ábel harc egészen addig, míg az alapvetően tehetséges és nagyra hivatott Ijinashi meg nem találja valódi életfeladatát.

Lee Bi-ga (Lee Hyo-jung)

Jeong Gyeong-bi (Bae Jong-ok)

Ijinashi (Ko Joo-won)

A Samguk Yusa csak öt kánságot említ, de a gayai térségben ennél jóval több volt, más források arról számolnak be, hogy Soo-ro király végül 12 állammal hozta létre a konföderációt. Bár az isteni jóslat mindenki számára ismert volt, a dráma szerint sokakat ez nem tartott vissza attól, hogy magukat képzeljék a létrehozandó királyság élére. Előbb a főpap magát, majd főként a felesége Ijinashit álmodta a trónra, de a pozícióra még két érdekes alak törekedett. Egyikük a több kánság vezetőjével sokáig szövetkező és irányító szerepet betöltő Shin Gwi-gan kán, akit hataloméhsége nem gátolt meg a kánságok közötti belháború kirobbantásában sem. Kim Soo-ro számára a legnagyobb akadályt képezi, és a dráma szerzői a két férfi viszonyát elképesztő fordulatokkal fűszerezik. Hogy Shin Gwi-ganról maradt-e fenn bármilyen részletesebb feljegyzés, azt nem tudom, a Samguk Yusa csak a kilenc kán egyikeként említi. A drámában Yu Oh-seong félelmetes, az ördögiségét néhol már túlzóan karikírozó eszközökkel hangsúlyozó alakítást nyújt a személyében. Érdekes az a rendezői megoldás, hogy éppen Shin Gwi-gan szuperplánban mutatott öntelt fintorgását használja visszatérő, szinte zenei elemként az epizódok jelentős részében. 

Shin Gwi-gan (Yu Oh-seong)

A kort jellemző törzsi kultúráról és hiedelemvilágról egy grandiózus temetési rituáléból nyerhetünk átfogó képet, mely Soo-ro számára is meghatározó élettapasztalatot hoz. Úgy tűnik, hogy a drámában a lehető legalaposabb rekonstrukcióra törekedtek. Részletesen végigszemlélhetjük a temetés díszleteit, a gyászolók viseleteit, az elhunyt kánnal sírba helyezendő tárgyakat, a sír elrendezését. A rituálé egyes áldozati elemeit, beleértve az emberáldozatot is, mivel a szolgákat is a nagyúrral temették. Érdekes összevetni a drámában látottakat az alsó képpel, melyen a Daegaya Múzeumban található feltárt királyi sír látható.

A vasgyártás kezdetétől eltelt háromszáz év alatt a kohászat mesteri fokra fejlődött Geumgwan Gayában, és az ország egyetlen, a kor talán legfejlettebb kovácsműhelyében kiváló minőségű mezőgazdasági szerszámok, fegyverek és páncélok készültek. Hozzájárult ehhez, hogy a térség gazdag volt vasérclelőhelyekben, mely lehetővé tette, hogy a szomszédos államokat is ellássák vasáruikkal. Tengermelléki elhelyezkedésüknek köszönhetően virágzó hajózási kereskedelmet folytattak távoli vidékekkel is. A dráma legnagyobb látványossága a környezet korrajza, melyben kiemelt helyet foglal el a kovácsműhely, amely szinte egyik főszereplője a történetnek. Soo-rót a kovácsműhely vezetője neveli, akinek fontossága miatt a tisztsége is magas. Soo-ro így természetesen sajátítja el a mesterség minden csínját-bínját, a kor legkiválóbb kovácsává képezve magát. A nézők pedig eközben megismerhetik a szakma korabeli tudásának sokszor titkos részleteit, mindezt elképesztő hitelességű díszletek között. Nagyon alapos reprodukciós munkára utalnak a látottak, a műhelyben izzanak a kohók, folyik a vasérc, és a kovácsok sem végeznek alibi munkát. Még arra is kiterjedt a készítők figyelme, hogy előássanak egy munkadalt, amit a kohó fújtatójának működtetése közben énekelnek. A nagyon is gyakorlati tevékenységek azonban összefonódnak az isteni erőkkel, melyek támogatásáért folyamatosan áldozatokat mutatnak be. A műhely és tudás birtoklásáért komoly belharcok is folynak, melyek megjelennek a drámában.

A korból fennmaradt leletekből fogalmat alkothatunk a gayai mesterek munkáiról (pajzsdíszek, sisak és páncélok) [3]:

Kim Soo-ro azonban nem marad örökre a kovácsműhelyben, a dráma fordulatainak következtében először egyfajta társadalmon kívüli lesz, aki helyi Robin Hoodként elsősorban a szegények szolgálatába állítja képességeit. Felnőtté válásának útján végigjárja a társadalmi hierarchia szinte mindegyik lépcsőfokát. Bár a rabszolgatartás akkoriban végnapjait élte, Soo-ro még ennek a kiszolgáltatottságnak a nehézségeit is saját bőrén tapasztalta meg, szó szerint, mivel beleégették a billogot. Azonban minden helyzetben tanult, ekkor éppen a hajógyártást, melynek fázisairól szintén kapunk izgalmas képeket. Korabeli hajók pedig felbukkannak a sorozat egyéb részeiben is.

A dráma számtalan harci jelenetet tartalmaz, bár erről nem találtam leírást, de úgy tűnik, igyekeztek követni a korabeli harcmodort és háborús stratégiákat.

A törzsi struktúrából királysággá rendeződés folyamata meglehetősen kaotikus időszak volt, tele hatalmi érdekekkel, kémkedésekkel, merényletekkel, fegyveres villongásokkal, zavarosban halászó, ügyeskedő kereskedőkkel, több hatalomhoz is egyszerre törleszkedő lézengő ritterekkel. A drámában mindenből kapunk alapos merítést, számtalan érdekesnél érdekesebb karakteren át. Soo-ro mindegyikükkel kapcsolatba kerül, sokszor a rövidebbet is húzza. Megtapasztalja, hogy akit barátjának, szerelmének gondolt, azok valójában az ellenfelei, míg számos valódi ellenségét tudja egy életre elkötelezni maga mellett. Miközben kiismeri az ármánykodás, a cselszövés, a csapdaállítás trükkjeit, mindvégig megőrzi vele született tisztességét és optimizmusát. Talán az isteni elrendelés segítségével, de a legelesettebb helyzetekből is kivágja magát, pedig sokszor kerül szétkaszaboltan a halál torkába. A dráma azonban meggyőzően támasztja alá személyiségének különlegességét, nagyra hivatottságát, mivel minden körülmények között innovatív ötletei támadnak, gyakorlatias és bölcs egyidejűleg, soha nem enged a természetes igazságérzetéből, és nagyon erős a konfliktusokat elsimító képessége. Mindezt a Soo-rót játszó Ji Sung olyan természetes belső erővel, mindig felragyogó mosollyal és meleg szívvel képviseli, hogy attól Soo-ro az egyik legemlékezetesebb, legszerethetőbb uralkodója lesz a koreai királydrámáknak.

A dráma szerint Soo-ro egy továbbfejlesztett kovácsműhelyt is tervezett és épített.

A fentebb említett alakok sorából egyet ki kell emelni, mivel a Samguk Yusában rendkívüli történetet olvashatunk róla. Seok Talhae származásáról a Samguk Sagi mesél, mely szerint Wa, azaz Japán északkeleti területén fekvő kicsi királyságban született, Hamdalpa király fiaként. Ő is tojásban érkezett, de apja ezt rossz ómennek tekintette, ezért egy dobozba téve tengerre bocsátotta. Egy halász öregasszony talált rá Gyerimtől (ma Gyeongju) keletre, és ő nevelte fel. A drámában Talhae-t úgy ismerjük meg, mint Soo-ro gyerekkori barátját. De Talhae tele van irigységgel, bizonyításvággyal és hatalom iránti éhséggel, ezért képes Soo-rót gátlástalanul kijátszani, ellene fordulni, sőt az életére is törni. Ambíciói miatt nem kötődik senkihez és semmihez, végül Sillában találja meg számításait, ahol szolgálva és kihasználva őt, lepaktál Namhae királlyal, és végül olyan magasra viszi, hogy az ország negyedik királyaként trónra kerül. A Samguk Yusában azonban valami nagyon érdekeset jegyeztek le.

Seok Talhae (Lee Pil-mo)

"Ez idő tájt Hamdal király királynője Wanha-kukban megfogant és tojást rakott. A tojásból egy fiú kelt ki, akit Talhae-nek (Héj eltávolítója) neveztek el, mert a tojásból úgy bújt ki, hogy ledobta a héját. Amikor Talhae három láb magas volt, a feje pedig egy láb széles, tengerre szállt, hogy hivatalos látogatást tegyen Suro királynál.

– Azért jöttem - közölte Talhae -, hogy átvegyem a trónodat és a koronádat.

– Engem az ég küldött le, hogy békében uralkodjak e nemzet felett. - válaszolta a király. – Nem mondhatok le a trónomról, és a népem sem fogja tűrni, hogy a koronámat a nagy fejedre tedd.

– Oldjuk meg ezt a kérdést egy varázslóművészeti versennyel! - javasolta Talhae, és a király beleegyezett.

Talhae egy szempillantás alatt sólyommá változott, mire a királyból sas lett; Talhae verébbé vált, a király pedig sólyommá. Végül Talhae visszatért emberi alakjába, és a király is visszanyerte nemes alakját.

– Megadom magam felségednek - mondta Talhae. – Versenyünk során sólyom voltam egy sas előtt, és veréb egy sólyom előtt, de megmenekültem a haláltól, hála egy nemes uralkodó jó szívének, aki tartózkodik az élőlények megölésétől. Ezért nem vagyok méltó arra, hogy vitassam a trónodat. Éljen sokáig a király! Isten veled!
Ezzel felszállt egy Kínából érkezett hajóra, és útra kelt. Suro király ötszáz hadihajót vezényelt az üldözésére, mert attól tartott, hogy Talhae visszatérhet, hogy háborút indítson ellene. De mivel a király hadihajói látták, hogy az idegen hajó Kerim (Silla) felé menekül, feladták az üldözést, és visszatértek a kikötőbe." [4]

A történet teljesen mitikus jellege miatt nyilván nem kerülhetett be a drámába, mégis tökéletesen megfeleltethető annak a viszonynak, amit a dráma karakterei között látunk. A magát folyton túlértékelő, féltékenysége miatt kihívó és támadó Talhae soha nem tudja legyőzni Soo-rót, amit ugyan nem tud elfogadni, csak mézes-mázas alázatossággal leplezi. Az alkotók tökéletesen megértették a madarak vetélkedésének példázatát, és ennek a dráma történetébe való átültetésével nem kis kreativitásról tettek tanúbizonyságot. 

A Samguk Sagi szerint Talhae végül feleségül vette Sillában Namhae király lányát, A-hyót. A drámaíróknak azonban támadt egy érdekes ötletük. Két sillai hercegnőből, A-hyóból és nagynénjéből, Ah-róból Gayában élő kémeket csináltak. Senki nem tudott a valódi kilétükről, így Soo-ro sem, akivel A-hyo szerelmi viszonyba keveredett, mely előre láthatóan nem vezetett jóra. A-hyo tetszett Talhae-nak is. A dráma történetének vége felé mindkét férfi azzal szembesül, hogy A-hyonak van egy ikertestvére. Soo-ro természetesen nem éri be szerelmének "másolatával", Talhae viszont boldogan, ezzel is rámutatva a két férfi jellembeli különbözőségére. 

Bár Soo-ro szerelmi élete nyilvánvalóan a dráma teljesen fiktív szála, tulajdonképpen nagyon szép gondolat, hogy a karmikus, istenek által elrendelt társ megtalálása mellé egy hétköznapi, átlagos földi halandóként megélt szerelmet is írtak Soo-rónak. Ennek megértése és elfogadása csak emeli Heo Hwang-ok nemességének fényét, aki egy ideig háttérbe húzódva, titokban szereti a férfit, miközben minden nehézség közepette segítően mellette áll. Szerelmük azonban lassan, de biztosan kibontakozik, és Hwang-ok méltó társa lesz Soo-rónak. A Samguk Yusa leírja az indiai hercegnő érkezését Soo-ro életébe, amit szinte változtatás nélkül beemeltek a drámába, igaz, hogy időben későbbre helyezve. Előtte pedig megajándékozták a gyönyörű és kifinomult hercegnőt egy olyan előélettel, melyben megmutathatta talpraesettségét, gyakorlatiasságát és okosságát, ezáltal méginkább azonos nevezőre hozva őt Soo-róval. 

A-hyo (Kang Byul)

Heo Hwang-ok (Seo Ji-hye)

"Kuang Wu-ti Kien-wu huszonnegyedik évében, a későbbi Han-korszakban, a majom évében (Mu-sin, Kr. u. 49), a hetedik hónap huszonhetedik napján Suro király kilenc fő udvari embere a palotába ment, és királyi audiencián fogadták őket.

– A királynak nem jó, ha egyedül van. - mondták. – Válassza ki felséged a lányok közül a legszebb és legerényesebb leányt, akit a palotába hozunk, és tegye őt királynéjává.

– Engem az égből küldtek le, hogy uralkodjam ezen az országon, - felelte a király – és így az én hitvesem is az égből fog leszállni isteni parancsra. Hajózzatok a déli Mangsan-do (Hegyre néző sziget) felé, és nézzétek meg, mi történik!

Az udvaroncok engedelmeskedtek. Amikor már messze a tengeren jártak, egy vörös vitorlájú, lobogó vörös zászlójú hajó tűnt fel a horizonton, amely nyílként száguldott észak felé. A gayai matrózok fáklyákkal hadonásztak, és jeleket adtak a titokzatos hajónak, hogy közeledjen. Amikor a hajó a közelükbe ért, egy gyönyörű hercegnőt találtak a fedélzeten. A matrózok a partra kísérték a lányt, ahol egy futár gyors paripára ült, és elszáguldott, hogy továbbítsa a hírt a királynak.

A király nagyon megörült. Megparancsolta a kilenc fő udvari embernek, hogy találkozzanak a hercegnővel a tengerparton, és vezessék a palotába.

Az udvaroncok a tengerpartra mentek, és találkoztak a hercegnővel.

– Isten hozott, hercegnő! - köszöntötték. – A király azt kívánja, hogy lépj be a palotába, és azonnal fogad audienciára.

– Idegenek vagytok. - válaszolta szerényen a hercegnő. – Nem követhetlek benneteket, mivel szűzként nem tehetem meg, hogy kellő szertartás nélkül lépjek be a palotába.

Az udvaroncok továbbították a királynak a hercegnő szavait, aki megdöbbent a hercegnő szűzies szerénységén és királynői méltóságán. Elrendelte, hogy délnyugatra, a királyi rezidenciától hatvan lábnyira lévő dombon álló palotája előtt állítsanak fel egy különálló sátrat, és ott várta a hercegnő érkezését.

A hercegnő a kíséretével elhagyta a hajóját, amely két udvaroncból, Sin Póból és Cso Kuangból, feleségeikből, Mojongból és Moryangból, valamint húsz rabszolgából állt, akik aranyat, ezüstöt, ékszereket, selyembrokátot és étkészletet hordtak számtalan ládában a kelengyéjeként. Amikor felért a hegy tetejére, lecserélte brokátnadrágját, és felajánlotta ajándékként a hegyi szellemnek. Aztán a sátorhoz lépett, és a király felállt, hogy üdvözölje őt.

A király a lakosztályban megajándékozta őket helyi viseletekkel és ékszerekkel, és hímzett paplanokkal és párnákkal borított ágyakat adott a pihenésükhöz. Ezután a hercegnővel együtt belépett a hálószobába.

– Hercegnő vagyok Ayutából (India). - mondta a hercegnő. – A családnevem Heo, a keresztnevem Hwang-Ok (Suriratna=Sárga Jáde), és tizenhat éves vagyok. Ez év májusában királyi apám és anyám azt mondta nekem: "Tegnap éjjel álmot láttunk, és álmunkban egy isten jelent meg, aki azt mondta: 'Szoo-rót küldtem le, hogy legyen Karak (Gaya) királya, és Szoo-ro egy szent ember. Még nem nősült meg, ezért küldjétek el a lányotokat, hogy legyen a királynéja!' Aztán felszállt az égbe. Ez az isten parancsa, és szavai még mindig a fülünkben csengenek. Lányom, búcsúzz el szüleidtől és eredj!" Így elindultam hosszú utamra, mely során tengeri gőzölt datolyakagylót és az égi tündérek barackját fogyasztottam. Most pirulva állok nemes jelenlétedben."

– Tudtam, hogy jönni fogsz. - mondta neki a király. – Ezért visszautasítottam az összes leányt, akit udvaroncaim ajánlottak házastársamnak. Most a szívem megdobban az örömtől, hogy egy gyönyörű és erényes hercegnőt fogadhatok királynőmnek.

A király két éjszakát és egy napot töltött az indiai hercegnővel. Amikor eljött az ideje, hogy kísérete hazatérjen, mindenkinek harminc tekercs (egy tekercs negyven méter) kenderszőttest és tíz nagy zsák rizst adott, hogy útjuk során el tudják látni magukat. 
A nyolcadik hónap első napján a király és királynéja színes gyaloghintókon vonult be a királyi palotába, mögöttük udvari kíséretük hintókon és lóháton, őket pedig hosszú szekérhad követte, megrakodva a hercegnő Indiából hozott kelengyéjével. A hercegnőt a belső palotába kísérték, a két udvaronc és feleségeik, akik Indiából érkeztek velük, külön lakosztályokban kaptak elhelyezést. A hercegnő többi kísérőjét egy húsz szobás vendégházban látták el étellel és itallal, háztartási tárgyaik és drága ékszereik számára pedig egy raktárt nyitottak, hogy bármikor használhassák azokat. 
( ... )
A király és a királyné házassága olyan volt, mint két harmonikus lény - ég és föld, nap és hold, jang és jin - egyesülése. A királynő hűséges és igaz segítője volt a királynak, úgy ragyogott, mint egy rubin vagy zafír - és valóban indiai ékszer volt, értékes szolgálatot tett a királyi ház felemelkedésében, akárcsak a Hszia királyát segítő vazallusok és Yao két lánya, akik Shun, a királyi férjük mellett szolgáltak az ősi Kínában." [4]

A hercegnő emlékét ma is őrzik Indiában. A feltételezett származási helyén, Ayodhya városban (Uttar Pradesh) emlékparkot hoztak létre a tiszteletére. 

A koreaiak rendkívül büszkék Soo-ro királyra, aki a hatalmas Kim-dinasztia alapítója, melynek tagjai közül számos magas rangú kormányzati és katonai államférfi került ki. Ugyancsak az első koreai férfiként tartják számon, aki hivatalosan bejegyzett vegyes házasságot kötött. [5]

Az új államforma új hatalmi kulisszákat és jelképeket kívánt meg, méghozzá olyanokat, amelyek az új állam erejéről és dicsőségéről üzentek a környező erős birodalmaknak. A Samguk Yusa is beszámol a királyi palota építéséről.

"A király eleinte egy három láb magas agyagtalapzaton álló, vágatlan náddal fedett ideiglenes lakhelyen élt. A koronázását követő év januárjában a király kijelentette: "Meg akarom alapítani királyságom fővárosát". Elindult dél felé egy völgybe, és megpillantotta a környező dombokat, amelyek hímzett szélvédőként emelkedtek, ameddig a szem ellátott.

"Gyönyörű és csodálatos!" - kiáltott fel a király. "Bár kicsi és keskeny, mint egy fűszál, ez a hely alkalmas arra, hogy a tizenhat nahán (Buddha tanítványai) vagy a hét bölcs (legendás kínai filozófusok) lakhelye legyen. A környező vidék megfelelő fejlesztésével ez remek hely lesz az emberek számára, ahol élhetnek." És mielőtt visszatért ideiglenes székhelyére, kijelölte a külső városfalak, a királyi paloták, a kormányhivatalok, a fegyverraktárak és az egyéb raktárak helyét.

A király felhívására minden irányból érkeztek munkások és kézművesek, és februárban megkezdték az építkezést Kumjangban. Egy hónapon belül minden helyszínt előkészítettek, és egy évvel később az egész vállalkozást befejezték. A király nagyon elégedett volt. Miután kiválasztott egy kedvező napot, beköltözött új palotájába, és ott személyesen elnökölt a nemzeti közigazgatás felett." [6]

Természetesen a drámában láthatjuk ezt az építkezést is, amely egy elképzelés arról, hogy milyen lehetett a palota, hiszen a valóságban az nem maradt fenn.

A Taegeukjeon, a protokolláris események (pl. koronázás) helyszínéül szolgáló épület egy gayai stílusban épült palota, amely a Gimhae Gaya Theme Park területén áll. A hatalmas területen lévő számos építmény (falu, vasbánya, kerti tó) rendszeres forgatási helyszín, kiállítás és szabadtéri vidámpark is egyben.

A dráma 32 részében a hétköznapi élet szinte minden korabeli színtere megelevenítődik. A szabadtéri és zárt terek részletgazdagok, nagyon ügyeltek a hiteles megjelenítésre, legyen az egyszerűbb vagy előkelőbb környezet. Gazdag a bemutatott tárgykultúra, és lenyűgözőek a ruhák, az öltözködési kiegészítők és az ékszerek, csakúgy mint a páncélok és a fegyverek, mindezek pazar megjelenést kölcsönöznek a drámának. Néhol talán kissé túl díszesek is, időnként érzékelhető volt számomra némi ellentmondás a szerényebb hajlékok és a lakóik által viselt suhogó selymek között, ám ez a díszesség nagyon is összefér a történet mesei-mitológiai jellegével.

Az alábbi képek Gaya múzeumokban őrzött ékszereit és koronáit mutatják. Tehát a valóságban is megtalálható nagyon hasonló a drámában Szoo-ro által viselt koronához, csak talán kicsit későbbi sírból került elő az utolsó képen látható. 

Végül ismét a Samguk Yusa, amely így emlékezik meg Soo-ro királyról, akit a dráma sikerrel hozott vissza a nézők szívébe:

"A mennyei lény, aki ebben a várban maradt, elhozta az erényt, és törvényeket adott a földi élőlényeknek. Felemelkedett a díszes trónra, és minden, ami az ég alatt van, világossá vált. Szép és egyszerű palotát épített egy alacsony agyagtalapzatra. Elnökölt kormánya felett, és pártatlan szeretettel és igazságossággal kormányozta az embereket. Többek között megtanította népét a helyes viselkedés első leckéire. Így az utazók helyet adtak egymásnak az utakon, és a földművesek segítették egymást a földeken.

A négy égtáj nemesei felajánlották szolgálataikat, hogy segítsék uralmát, és a nép szívesen látta hivatalnokait, hogy gondozzák tanyáikat és legelőiket a magas és az alacsony földeken. De sajnos! Mint a hajnali harmat a fűre, nem élvezhette a "kaméliafa" (egy kínai legendában egy fenomenálisan hosszú életű fára utalva) hosszú életét. Amikor nagy szomorúság sötétítette el az eget és a földet, az egész nép mély fájdalommal gyászolt, mintha saját apját veszítette volna el.

De az arany sohasem veszíti el csillogását, és a jáde a messze földön csengő visszhangját. Királyi leszármazottai minden korban virágoznak, és az ő emlékére hozott áldozati ajándékaik örökké illatosak lesznek. Bár a hold fogyatkozik és a dagályok visszahúzódnak, az ő helyes életmódjának királyi mércéje soha nem változik." [7]

[1, 4, 6, 7]    Legends and History of the Three Kingdoms of Ancient Korea by Iryŏn, Tae-Hung Ha, Grafton K. Mintz,
                Yonsei University Press, 1972 (Internet, Terebess Online)

[2]    김수로왕신화(金首露王神话) [Kim Soo Ro király mítosza]

[3]    A képek forrása: Gaya Confederacy, Wikipedia

[5]    King Suro: Gaya founder was also a pioneer of multiculturalism, korea.net