[Tévédrámákról] MY PRECIOUS YOU (2008)

내 사랑 금지옥엽

KBS / 2008 / 54 rész
Alternatív címek: My Precious Child / Precious Sons and Daughters
Műfaj: dráma / romantikus komédia
Írta: Park Hyeon-joo
Rendezte: Jeon Chang-geun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az ismertető a dráma teljes cselekményét tartalmazza! *

A KBS TV 2008-ban egymást követően bemutatott két hosszú sorozatot, melyek közül a Mom's Dead Upset (Anya halálosan feldúlt) az anyaságra koncentrált, míg a My Precious You / Precious Sons and Daughters (Drágáim, ti / Drága gyermekeim) fókuszában az apaság állt. 

Utóbbiról szól a mostani bejegyzés, melyre bár Choi Jin-hyuk korai, kisebb szerepeit keresve találtam rá, elsősorban mégis a férfi főszereplő személye marasztalt a végignézésre. Kim Sung-soo a hatalmas népszerűségű Full House eredeti szériájából lehet ismerős, és nagy élvezet volt látni, ahogy ebben a drámában egészen más karaktert játszott, méghozzá rendkívüli mélységgel.

A producer szavai szerint (szabad fordításban) a My Precious You "himnusz a világ összes édesapjához és egy dráma azokról az apákról, akik napjainkban a fejüket lehajtva élnek. (...) A rengeteg áldozatot hozó és türelmet tanúsító igaz apák megjelenítésén keresztül szeretném elmondani, hogy amíg csak létezünk, minden szeretetünk kezdeténél a hatalmas név: 'apa'  áll." [forrás]

A valóban himnikus ajánlás mögött azonban olyan apafigurákat találunk, akiknek alakja egyáltalán nem idealizált. A sorozat valójában családtörténet, méghozzá több, egymástól nagyon különböző családé. A Jang, a Baek és a Lee família történetének kibontásához az 54 rész bőségesen elegendő időt biztosított.

Mivel a drámához nem készült magyar felirat, a továbbiakban a történetét teljes egészében ismertetem. Kérem, hogy vegyék ezt figyelembe azok, akik esetleg újdonságként szeretnék a sorozat meglepetéseit élvezni, angol felirattal ez lehetséges.

A dráma felütése egy régmúlt, idilli jelenet visszaidézésével kezdődik. Két férfi zenél egy folyóparton, miközben egy kislány és egy kisfiú játszik a vízben. Az egész dráma ennek a kulcsjelenetnek a kibontása lesz, mert valamiképp minden szereplő életét érintik az idill felbomlását okozó történések.

A dráma legidősebb apafigurája Jang Il-nam (Park In-hwan), aki egyedül nevelte fel három gyermekét. A történet idején már mindannyian felnőtt emberek. Nagylánya és a két kisebb fia rajongásig szeretik és hálásak neki, mivel tudják, hogy az egész életét a nevelésük szolgálatába állította. Úgy tűnik, hogy az apa remek munkát végzett. Önzetlenül vállalta a szegénységgel való megküzdést, mindvégig keményen robotolt, míg sikerült a kis tejtermékekkel foglalkozó vállalkozásából megélhetést biztosítania és a gyerekeit kitaníttatnia, és mindent megadnia nekik ahhoz, hogy boldogabb és könnyebb életet élhessenek. Apaként az az egyetlen vágya, hogy ezt el is érjék. Azonban kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond, a felnőtt gyerekeinek dolgai nem egészen a reményei szerint alakulnak. A szelíd és jótét léleknek tűnő apa ekkor megmutatja másik arcát is, és két nagyobb gyermekénél tekintélyelvű parancsolgatásba, valamint érzelmi zsarolásba kezd. Mindkét esetben igyekszik rájuk rákényszeríteni a saját akaratát, mélyen beleavatkozva a magánéletükbe. Valójában generációs értékrendek összeütközését éljük meg, mivel Il-nam nem gonosz, csak követi a szokásokat, melyek a szülőket felruházzák a gyermekeik életvitelébe, párválasztásába való beavatkozás jogával. Eleinte teljesen értetlenül áll a történésekkel szemben, és hosszú út vezet odáig, amíg megérti, hogy az általa vágyott dolgok kényszerítésével csak a boldogtalansághoz vezető útra vált jegyet a gyerekeinek.

A velük folytatott küzdelem során egy eltemetett, sötét titokra is fény derül. A gyerekei úgy tudják, hogy az édesanyjuk meghalt, ezért nőttek fel anya nélkül. Bár a két nagyobb gyerek számára elég korán kiderül, hogy nem ez az igazság, az apjuktól kapott hamis információk miatt mégis gyűlölik az anyjukat. A legkisebb testvér viszont vágyik az anyai szeretetre, melyről úgy gondolja, hogy sosem kaphatja meg. Az évtizedek után felbukkanó anyával mindannyian különböző módon kerülnek kapcsolatba és vívják meg egyéni csatájukat, míg rájönnek a teljes igazságra, és képessé válnak megérteni a szüleik történetét. 

A történet másik, kissé fiatalabb apafiguráját egy teljes család élén látjuk. Baek Joon-shik és felesége a zenei szórakoztatóiparban dolgoznak, sztárokat menedzselnek, amiből remekül meg is élnek. A családjuk azonban egy furcsa képződmény, nehéz is elviselni a jeleneteiket a sorozatban. Mindegyikben szinte szóról szóra ugyanaz játszódik le: a családfő, mint egy kiöregedett, maníros playboy bombasztikus bókokkal árasztja el a feleségét és két nagylányát. A lányok berzenkednek, de a feleséggel együtt belemennek az infantilis játékba. A férj háta mögött viszont a három nőről kiderül, hogy így védekeznek a férfi hangos erőszakoskodásai ellen. A színjáték nagy része az anyára hárul, aki ezáltal biztosítja, hogy a lányok a saját útjukat járhassák. Eljön azonban a nők lázadásának ideje, amikor a férfi szeméről lehull a hályog. Meg kell élnie, hogy imádott lányai egyszerűen lehitlerezik, és szembesítik a zsarnokoskodásával. Más társadalmi háttérrel, de ez az apa ugyanúgy szembesül azzal, hogy a következő generáció már nem akar, és nem is tud az ő elvárásai szerint élni. Joon-shiknek felnőtt fejjel kell felnőnie a feladathoz, hogy a családtagjait a saját szórakoztatásának tárgyaiként kezelő pojácából végre igazi, gondoskodó apává válhasson.

Ennek a két családnak a gyermekeit érzelmi kapcsolatok fűzik egymáshoz. Il-nam nagyobbik fiába már évek óta szerelmes Joon-shik idősebbik lánya. Mindketten fiatal fogorvosok, egymás mellett dolgoznak egy rendelőben. Il-nam kisebbik, még középiskolás fia pedig szoros kapcsolatban áll Joon-shik fiatalabbik lányával, aki apja akarata ellenére szeretne énekes sztárrá válni, bár tehetsége nem sok van hozzá. A legfiatalabb pár története is megél néhány fordulatot, de az ő szerepük inkább a sorozat egyedi fűszerezéséhez járul hozzá. A fiú, Jang Jin-ho szerepében Song Joong-kit első sorozatszerepeinek egyikében láthatjuk, és megragadó bájossággal játssza a játékos és érzelmes fiatalembert, aki az anyjával való sikertelen találkozásainak megrázó jeleneteiben igazán maradandó élményt nyújt. Partnere, a szélvészkisasszony Baek Jae-ra az egyik legvidámabb karakter, akit valaha láttunk, Hong Soo-ah mérhetetlen naivitással játssza az összes jószándékú megmozdulását, melyek után többnyire kő kövön nem marad.

Az idősebbik fiú, Jang Shin-ho és nővére, Jang In-ho történetét a dráma teljes egészében kibontja. 

In-ho már felnőtt, harminc év körüli nő, akinek önálló rádióműsora van. A hallgatói létszámot viszont fel kellene turbóznia, mivel a konkurens adó azonos idősávjának műsora elhódította az énekes sztárt, akit ők is kiszemeltek. A nyegle, arrogáns fickóról köztudomású, hogy kapcsolatban áll egy nála idősebb nővel, aki otthagyta érte a családját. Arra a következtetésre jutnak, hogy akkor nekik meg kell szerezniük a műsoruk vezetőjének az elhagyott férjet, aki korábban rendkívül népszerű zeneszerző-énekes volt. A két adás versengését így a szerelmi háromszög izgalma is áthatja majd, ami a kiemelt figyelem záloga lehet. Így lép be történetünkbe a fiatalabbik generáció érettebb apa alakja, a két kisgyermekét egyedül nevelő Lee Jun-sul (valódi nevén Lee In-ho). A férfi élete mélypontján van érzelmileg és anyagi téren egyaránt. A volt felesége testi erőszakkal vádolta meg, melynek híre ráégett a férfira, aki a gyermekei nyugalma érdekében nem ment bele a bírósági küzdelmekbe, tudva, hogy azok a média figyelmének kíséretében zajlottak volna. Emiatt kiszorult a saját szakmájából, elvesztette minden szakmai lehetőségét, valamint korábbi népszerűségét. A gyerekeit a nagymamájának gondjaira bízva éppen a repülőtérre tart, hogy egy évre Dubaiba utazzon és elszegődjön egy jól fizető építkezésre, amikor erős ellenállását végül sikerül Jang In-hónak megtörnie, és elvállalja a rádióműsor vezetését. A két ember rövidesen egymásba szeret, de az egymásra találásuk rögös úton halad. Bár Jun-sul nagyon erős egyéniség, egyedülálló apának lenni társadalmi stigmát is jelent, és ezt a férfi beletörődéssel veszi tudomásul. A számkivetettségét csak súlyosbítja, hogy elsősorban a gyerekeiről kell gondoskodnia, és emiatt sokszor kerül olyan helyzetbe, amelyben megbízhatatlannak tűnik. In-ho azonban átlátja a helyzetét, és amellett, hogy a férfit a gyermekeivel együtt vállalja, képes segítséget nyújtani Jun-sul megtépázott önbizalmának és önértékelésének helyreállításában is.

A harmonikus, egyre kiteljesedő kapcsolatukra kétféle veszély leselkedik. Egyik az önmagából teljesen kifordult volt feleség, aki hideg szívvel és fejjel lemondott a gyerekeiről, és lépten-nyomon megalázta Jun-sult. Szerelme zátonyra futását követően viszont vissza akar szerezni mindent, a gyerekeit és a férjét is, és nincsenek gátlásai semmilyen téren. Ennek a gyönyörű nőnek a bőrébe bújva Choi Su-rin egy ijesztő, minden hájjal megkent boszorkányt játszik, aki még akkor is csak ártani tud a gyermekeinek, amikor jót akar tenni. De nevezhetnénk őt érzelmi analfabétának is, akinek a sorozat írói ajándékoztak egy belátásból fakadó megtérést, ámde sajnos az előzmények ismeretében ez inkább csak erőltetetten meghatónak szánt, semmint hiteles megoldás.

A másik veszély In-ho apjának részéről fenyeget, ezért In-ho a családja előtt sokáig titkolja is a kapcsolatát. Jól is teszi, mert az apa megismerve a férfi körülményeit, mindent bevet, hogy megakadályozza a fiatalok sorsának végleges összekapcsolódását. Rövidesen társul hozzá Jun-sul nagymamája is, aki felnevelte a szülők nélkül maradt fiút, és úgy gondolja, hogy saját fiának elvesztésében nagy szerepe volt Jang Il-namnak és hajdani feleségének. A Park Joo-ah által játszott vidéki nagyitól a belátás teljesen reménytelennek tűnik, mégis szórakoztatóan tudja megmutatni az olvadás fázisait, amelybe belejátszanak a tündéri gyerekszereplők is.

Nagyon érdekes látni, hogy ezek a felnőtt emberek minden képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy a saját választásuknak megfelelően éljenek. Többször el is hangzik, hogy a szülők ellenkezését figyelmen kívül hagyva is összekötik a sorsukat, ám ezt mégsem teszik meg. Még a kapcsolatukat is kockára téve a végsőkig kivárják a szülők ellenállásának megtörését, és áldásukat a kapcsolatukra. Úgy tűnik, hogy az akarat már megszületett a következő generációban a bevett bigottságokkal való leszámolásra, de a bátorság még nem egészen. Mindennél fontosabb a családi béke és a generációk együttműködése, melynek ebben a drámában szerencsés kimeneteleit tapasztaljuk meg.

Jun-sul minden hátrányos megkülönböztetés ellenére a dráma legvonzóbb alakja. Karakteres férfi, elkötelezett és megértő szerető, önfeláldozó és melegszívű apa. Kim Sung-soo pedig mély beleérzéssel eleveníti meg ezt a nagyon szimpatikus, új típusú drámahőst. Nem marad el mellőle az emancipált nőtípust legjobb változatában mutató In-ho sem, aki nem fél szembemenni az előítéletekkel, és elég erős ahhoz is, hogy felvállalja a férfi gyermekei számára az anyaszerepet is. A dráma ezzel felrajzol egy olyan családot is, amely mintául szolgálhat korunk egyre zűrösebb kapcsolatokat megélő ifjabb emberei számára.

Ha Jun-sul a modern gondolkodású, egyedülálló apaságát bátran vállaló férfi típusát képviselte, akkor a Jang család nagyobbik fia az apává válás nem könnyű útját járja be. Az ő történetében összeütközik a múlt és a jelen, a vidék és a város, az idősek és a fiatalok életszemléletének különbözősége. Jang Shin-ho katonai szolgálatának végét egy kis szigeten tölti, ahol az egyébként is élvhajhásznak tűnő fiú elszórakozik egy lánnyal, akivel az adott körülmények között egy pillanatra úgy érződik, hogy egymásba is szerettek. A leszerelése után a fiú még csak múló kalandként se nagyon emlékezik az esetre, amikor legnagyobb megdöbbenésére Kim Bo-ri beállít hozzájuk. Miután a lány közli, hogy terhes, egyszerűen beveszi magát a fiú családjának fővárosi otthonába, mivel ettől a pillanattól kezdve Shin-ho jegyesének tekinti magát.

A végtelenül naiv, a vidék gondolkodásmódját, szokásait, jellegzetes tájszólását megtestesítő lány azonban idegen test a főváros világában, különösen a gondtalan szórakozásra berendezkedett, minden elköteleződés elől menekülő fiú számára, aki ráadásul inkább Se-ra, a Baek-család nagyobbik lányának irányában lenne nyitottabb. Bo-ri azonban agresszív, és úgy érzi, hogy egyoldalú szerelme feljogosítja arra, hogy kisajátítsa a fiút, és ebben bátorítja a szokásjog is. Hiszen Shin-ho apja is természetesnek tartja, hogy a fiának nincs más választása, mint vállalni a tettének következményeit. Ezért vakká válik a fia összeomlásával szemben, miközben keblére öleli Bo-rit, aki az első unokáját hordozza a szíve alatt. A kettős nyomás hatására Shin-ho beadja a derekát, és lemondva a saját életterveiről, eljegyzi a lányt, akit a háta közepére sem kíván. Az elfojtott lelki ellenállás azonban súlyosan megbetegíti, és ekkor jön el az a pillanat, melyben Bo-ri végre rádöbben, hogy mit tesz a fiú életével. Elhatározza, hogy elveteti a gyereket és visszamegy a szüleihez, akiknek azt hazudta, hogy dolgozni jött a fővárosba. Az abortuszt azonban mégsem tudja bevállalni, ám ezt nem árulja el Shin-hónak. Elválnak egymástól, és a fiú abban a tudatban kezd új kapcsolatba, hogy teljesen lezárult a Bo-rival közös történetük.

Mivel a történetük párhuzamosan bomlik ki a nővér, In-ho történetével, érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy Shin-ho - a fenti előéletének birtokában - feljogosítva érzi magát arra, hogy a nála sokkal stabilabb, megbízhatóbb személyiségű nővérét kioktassa, és a "vállalhatatlan" kapcsolatának feladására szólítsa fel, mellyel a lány szembemegy az apjuk elvárásaival. Még a kistestvér is látványos összeomlást produkál, amikor lelepleződik előtte In-ho kapcsolata.

Bo-rit azonban a sors szeszélye Song In-soonhoz vezeti, aki nem más, mint Shin-ho édesanyja. Bo-ri először a nő éttermében kezd dolgozni, majd amikor In-soon rájön, hogy a lány az unokájával várandós, akkor magához költözteti. Mivel Bo-ri egyedül akarja felnevelni a gyerekét, segít neki eltitkolni Shin-ho elől a valóságot. Miközben Shin-ho igazán szerelmes lesz Se-rába, akit feleségül akar venni, Bo-ri mellett is feltűnik egy fiatalember. Ha Dong-woo Amerikából érkezett, hogy megkeresse vér szerinti édesanyját, és bár építész, erre az időre In-soon mellett lát el titkári teendőket, aki fiaként tekint rá. Dong-woo-t megindítja az anyaságra készülő Bo-ri magányos küzdelme, és talán bele is szeret egy kicsit a lányba. Előbb csak gondoskodik róla, majd végül magával akarja vinni Amerikába, ezért kész házasságot kötni vele és a születendő gyermeket a saját nevére venni. Bo-ri azonban ingadozik, mert nincs tisztában a saját érzéseivel. Csábítja Dong-woo gondoskodó szeretete, ugyanakkor nem tud leszámolni a Shin-ho iránti érzéseivel sem. 

Ráadásul ahogyan Song In-soon egyre közelebb kerül a gyerekeihez, fény derül a titokra is. Bo-ri hibás döntése másodszor is romba dönti Shin-ho életét, aki felbontja az eljegyzését Se-rával, magára szabadítva ezzel a lány szüleinek haragját, és még saját apját is megalázó helyzetbe hozza. A fiút azonban már jelentősen megváltoztatta a Bo-rival átélt szerencsétlen története, ezért már máshogy reagál az újabb sokkhatásra. Nagyon mélyen érinti, mikor megtudja, hogy gyermeke született, és amikor először tartja kezében a fiát, akkor megérti, hogy milyen felelősség terheli. Felsejlenek benne az apai érzelmek is, először csak körvonalazatlanul, majd egyre erősebb és tudatosabb vállalásként. Bo-ri azonban nem találja a kiutat érzelmei káoszából, így folyamatosan rossz döntéseket hoz. Hiába teljesül be az eredeti vágya, elmenekül az iránta már őszinte érzelmeket mutató Shin-ho elől, azt hazudva neki, hogy Amerikába utazik Dong-woo feleségeként. A férfi ezért lemond a gyermekéről, de nem tudja, hogy Bo-ri Dong-woo-val is szakított.

Choi Jin-hyuk (ekkor még Kim Tae-ho néven) derekasan küzd Dong-woo eléggé hiteltelenül megírt szerepével, mert a kettejük közötti szerelmi kapcsolat eléggé nehezen hihető, ezért mesterkéltnek is hat az egész. Dong-woo mégis fontos szerepet tölt be, mert ő az egyetlen, aki Bo-rit szembesíteni tudja a gyávaságával, az önzésével és az ostoba döntéseivel, és ezzel végre rávezeti a lányt, hogy ki mellett is van valójában a helye, és mivel szolgálja legjobban a gyermeke érdekeit. Emellett Dong-woo alakjában In-ho férfi tükörképét is kapjuk, egy olyan férfiét, aki nem fél felvállalni a szeretett nő gyermekét sem.

Miközben Dong-woo és Bo-ri a közös jövőjüket tervezi, Shin-ho nyomában megjelenik az egész családja. Elképesztő végignézni azt a jelenetet, melyben a családi kupaktanács a legjobb szándékkal arról értekezik, hogy miként veszik el Bo-ritól a gyermeket, akit majd közösen felnevelnek. Ebben a megoldásban fogalmazódik meg a hagyományos megoldás, mellyel egyszerre gondoskodnának a gyerek jóllétéről, és felszabadítanák az egymást nem kívánó fiatalokat a kötelezettségük alól, hogy élhessék a saját életüket. A bökkenő csak az, hogy ebbe egyiküket sem avatják bele, és eszükbe sem jut, hogy a leányanyának is lehet elgondolása a saját és a gyermeke sorsáról.

Bo-ri a dráma legellentmondásosabb alakja, akin nehéz eligazodni. Van benne tisztaság, ártatlan naivság és erő is. Dolgos, végtelenül áldozatos és kitartó tud lenni, sőt még találékony is. Ugyanakkor csökönyös és valami tompa lelki érzéketlenségre utal, ahogyan ártóan kihasználja az embereket, mindig csak a saját szempontjaira tekintve. A dráma viszont esélyt ad neki egy jó irányú változásra, és végül boldog családanyaként látjuk az ugyancsak családfőként kiteljesedő Shin-ho oldalán. Hong Ah-reum minden előnyös és hátrányos tulajdonságát meg tudja mutatni ennek az összetett nőalaknak.

Shin-ho így a dráma legérdekesebb apafigurájává válik, aki a legnagyobb utat járja be. Érésébe belejátszik a saját, anyátlanul leélt gyermekkorának feldolgozása is, és mikor a traumáján túljut, akkor áll készen az önálló család vállalására. Ji Hyun-woo választása telitalálat volt erre a szerepre, mert képes volt mély átéléssel végigjárni azt a hatalmas ívet, melyet Shin-ho teljes átalakulása megkövetelt. Ha pedig az apaságról beszélünk, akkor a dráma legszebb pillanatait köszönhetjük neki, melyekben először csak rácsodálkozik az újszülöttre, majd a szemünk előtt alakítja ki vele azt a mély kapcsolatot, melyben már valóban fájdalmasnak tűnik az elszakadás lehetősége.

Érdekes, hogy végül egyetlen szereplő marad magányos, mégpedig Se-ra, aki hosszú éveken át kitartóan és hűségesen szerette Shin-hót. Az ő alakjának részletes kidolgozásáról sem feledkeztek meg a drámában. A kissé túlrajzolt klisétől (kövér kislányból lett csinos lány) eljutunk a szerelméért harcolni tudó társig, aki mégis vesztesként marad a küzdőtéren. Túl kell élnie, és amikor ez megtörténik, egy olyan nőt látunk, aki a hivatásában talál magára. Yoo In-young szép és érzékeny, szelíd és harcos, és végül magabiztosan járja az útját ennek a karakternek a megmutatásában.

A dráma titkos története rejti a magyarázatot a Jang-házaspár szerencsétlenségére. Bár ez a szál elsősorban a sorozat melodrámai, tragikumra szomjazó lelkeket kielégítő kelléke, mégis érdekes olyan szempontból, hogy még az évtizedekkel korábban vétkező apa mellé is visszahelyezi a bűntudattal élő feleség alakját, visszaállítva a család teljességét. Ahogyan azt a drámákban mesterien művelik, itt is elképesztő ötletességgel kapcsolják össze a szereplőket egymással. Jang Il-nam házassága valójában azért ért véget, mert az értékrendjében a barátsága előrébb való volt, mint a házastársi kapcsolata. Bár a gazdasági válság idején mindenki megélhetése veszélyben forgott, a csődbe jutott barátját úgy igyekezett kisegíteni, hogy azzal kockára tette a saját családja feletti fedelet. Mivel a segítséget nem tudta időben biztosítani, a barátja öngyilkos lett. Il-nam a feleségét hibáztatta ezért, aki a gyermekei érdekében rémülten perlekedett a baráttal a halála előtt.

A végső lökést a válásukhoz azonban egy másik szerencsétlenség szolgáltatta. A barát a halála előtt Il-namra bízta a fiát. A gyerek viszont egyszerűen eltűnt, amikor In-soonnal együtt vásárolni mentek a piacra, és Il-nam azzal gyanúsította a feleségét, hogy szándékosan hagyta sorsára a fiút. In-soon a véget nem érő vádaskodás miatt végül elhagyta a családját, elmenekült a férje, és egyúttal a nyomor elől is. Mivel a férje halottnak hazudta a gyermekei előtt, ezért önkéntes száműzetésbe vonult. Il-nam viszont tíz évig nyomozott sikertelenül az elveszett fiú után. Sok évtized múltán derült fény az igazságra, melyet Jun-sul és In-ho kapcsolata buktatott ki. Kiderült, hogy az elveszített gyermek nem más, mint Jun-sul, akit a saját nagymamája lopott vissza In-soontól, mert a Jang-házaspárt okolta a fia haláláért.

Il-namnak tehát szembe kellett néznie annak a terhével, hogy ok nélkül büntette a feleségét és tette anyátlanná a gyermekeit. In-soonnak viszont be kellett látnia, hogy hiba volt elhagyni a gyermekeit és évtizedekig nem keresni őket, mert ezzel mély sebet ütött mindegyikőjükön.

Il-nam szerepében Park In-hwant látjuk, akire mindig rácsodálkozom a különböző apaszerepeiben. Talán nem sértés azt írni, hogy apró termetének adottságával fordítottan arányos a belőle áradó szeretet, de ha kell, a fafejűség megtörhetetlen csökönyössége is. Na Moon-hee a feleség szerepében kissé hasonló hozzá, mert ő is tud lágy lenni, de keményen ellenálló is, ha a helyzet úgy kívánja.

A megbékélés valójában a fiatalok egymásra találásával történik meg, és ezzel valóra válik a két barát régi ígérete is, melyben egymásnak rendelték a kezdő jelenetben egymással játszó gyermekeiket. A karma azonban helyettük is működésbe lépett, és egymáshoz vezette a fiatalokat. 

Ebbe a mesei keretbe ágyazódott ez a végtelenül sokszínű történet, melyben minden szereplő élettörténete elgondolkodtató.  

[Tévédrámákról] IT'S OKAY TO NOT BE OKAY (2020)

사이코지만 괜찮아

tvN, Netflix / 2020 / 16 rész
Magyar cím: Gyógyító szerelem
Műfaj: dráma
Írta: Jo Yong
Rendezte: Park Shin-woo
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Sok koreai sorozat megnézése után már mindenki fel tudná sorolni, hogy a többségük milyen alapanyagokból készül. Azonban a drámák esetén ugyanaz a helyzet, mint a süteményekkel. Hiába állnak ugyanazokból az összetevőkből, a végeredmény esetenként csak reményteli kezdemény, néha pedig remekmű. Az utóbbi történt az It's Okay To Not Be Okay (Jól van, hogy nem vagy jól; ügyetlen magyar címen: Gyógyító szerelem) című drámával is, amely egy nagyszerű és egyedi ízű alkotás, annak ellenére, hogy már az eredeti címe 사이코지만 괜찮아 (Flúgos, de ez rendben van) is felidéz egy régebbi koreai filmklasszikust, Park Chan-wook rendező különleges alkotását: 싸이보그지만 괜찮아 (Cyborg, de ez rendben van). 

Minden további elem ismerős: van férfi és női főszereplő, akik érdeklődnek egymás iránt, de a kapcsolatuk nehezített és számtalan akadályba ütközik. Nem hiányoljuk a szerelmi háromszöget sem, csak éppen nagyon furcsa felállásban találkozunk vele. A főszereplők gyermekkora szokásosan traumatikus, a múlttal való szembenézés természetesen a sorozatban történik meg, ráadásul a közös múlt össze is köti őket. A jelenük sem egyszerű, mert ahogyan azt már számtalan drámában láttuk, mentális és/vagy lelki problémákkal birkóznak. Vannak életüket megkeserítő szülők (élve vagy halva), de megértő barátok és egyéb segítők, valamint reménytelenül szerelmes szereplők is. 

Hogy nem egy átlagos romantikus dráma született mindebből, azt az alkotói stáb (most beleértve a színészeket is) rendkívüli kreativitásának és különleges atmoszférateremtő- és stílusérzékének köszönhetjük. Valamint bizonyára annak is, hogy a leírások szerint Jo Yong írónő nem kizárólag az írói fantáziájára hagyatkozott, mivel megélt együttélési tapasztalata volt egy személyiségzavaros emberrel. Ez valamiképp átsüt a történet szavakba nem foglalható rétegein, és mindvégig érzékeljük a szeretet és az együttlét nehezítettségének vonzó-taszító ellenerőiben. A forgatókönyv nemcsak remek történetet rejt, hanem bámulatos párbeszédeket, melyek hol tömények, hol metaforikusak, hol költőiek, hol kirobbanóan viccesek.

Park Shin-woo rendező biztos kézzel nyúlt ehhez a kiváló alapanyaghoz, és olyan adalékokat tett hozzá, melyek majdnem tökéletes remekművé álltak össze. Akkor beszélhetnénk tökéletesről, ha esélye lett volna végigvinni a teljes drámán azt a vizuális világot, amit az első két részben megteremtett. Sajnos a forgatások rohanó tempója a későbbi epizódokban erre már nem adott lehetőséget, igazán kár érte. De az egész dráma így is lebilincselő, még az sem tud ártani neki, hogy a kétharmadánál átmenetileg kissé veszít a lendületéből, mert addigra már teljesen magával ragad a dráma különös világa.

Mivel a történetünk női főszereplője egy írónő, az epizódok az ő meséi és egyéb ismert mesék köré épülnek. Go Moon-yeong (Seo Ye-ji) azonban nem átlagos gyerekmeséket ír, történetei eléggé borzongatóak, helyenként bizarrak és horrorisztikusak, csakúgy mint az előadássorozatában hallható meseértelmezései, melyekkel ismert meséket helyez új megvilágításba. Park rendező az írónő meséit animációs filmekben mutatja meg a nézőknek, és helyenként ugyancsak animációs eszközökkel éri el a múlt és jelen idősíkjainak, valamint a valóságnak és a fantáziavilágnak egymásra vetülését. Szinte észrevétlenül lépjük át a határokat, és nagyon résen kell lennünk, hogy az egymásra úsztatott képek varázslatos áttűnéseiből követni tudjuk, éppen mikori időben vagy világban járunk. A későbbi részekben ezek a gyönyörű megoldások visszaszorulnak, de az írónő meséit továbbra is így látjuk megelevenedni. 

Go Moon-yeong nem egyszerű karakter. Attraktív, fiatal nő, aki mégis mindenhol bajt kever. Hideg, mint a jég és végtelenül erőszakos. Önző akarnok, aki a pillanatnyi hangulatának megfelelően, ösztönvezérelten cselekszik. Antiszociális személyiségzavarban szenved, ezért képtelen normálisan kommunikálni az emberekkel, ismeretlen számára a másik érzelmeinek felismerése és tolerálása, a beleérző képesség, a másik személyiségének tisztelete. Gátlástalanul átlépi a határokat, betolakszik a másik ember privát szférájába és ha kell, erőszakkal is rákényszeríti az akaratát. 

Két testvérrel keveredik kapcsolatba. Moon Sang-tae (Oh Jung-se) egy autista férfi, aki egy gyermekkori traumától szenved. Ha az állapota súlyosbodik, akkor a testvérpár kénytelen "elmenekülni" a tünetek elől, ezért az életük folytonos költözés. A fiatalabbik testvér, Moon Gang-tae (Kim Soo-hyon) a stabil pont, akinek élete nem áll másból, mint a bátyjáról való gondoskodásból. Higgadt, megbízható fiatalember, aki minden újabb lakóhelyen a helyi elmegyógyintézetben helyezkedik el ápolóként, tehát nagy gyakorlata van a mentális betegekkel való bánásmódban. Sang-tae rajong Go Moon-yeong meséiért legalább annyira, mint magáért az írónőért, és egy dedikáció alkalmával kezdődik meg a három ember közös története.

Moon-yeong szemet vet Gang-tae-ra, akit ettől a pillanattól kezdve a tulajdonának tekint. Mindketten felismerik, hogy már gyerekként is furcsa kapcsolatban álltak egymással. Miközben Gang-tae tűrve-hárítva igyekszik távol tartani magát a nőtől, az boszorkányos fondorlatokkal vonzza magához mindkét férfit, mert rájön, hogy Gang-tae nem közelíthető meg Sang-tae becserkészése nélkül. Azonban ebben a kíméletlen játékban mindannyian elkezdenek tanulni egymástól, egymásról és saját magukról is. Miközben Gang-tae lépésről lépésre szelidíti Moon-yeong vad természetét, a nő azzal szembesíti, hogy a magára kényszerített vállalása miatt tetszhalottként éli az életét. Kettőjük között őrlődik Sang-tae, aki az autizmusa szűrőjén át érzékeli a körülötte élőkkel történteket. És bár az érzelmek felismerése akadályozott a számára, mégis van egy furcsa antennája, amellyel mindenkinél pontosabban fogja a jelzéseket. Egészen elképesztő annak ábrázolása, ahogyan a Moon-yeong iránt érzéseket tápláló férfi eljut a féltékenység stációin át az írónő és az öccse kapcsolatának megértéséig, elfogadásáig és támogatásáig.

A dráma alapvetően mindhárom karakter gyógyulásának története, melyhez kölcsönösen segítik egymást. A történetük kulisszái eléggé rendkívüliek, mivel javarészt egy elmegyógyintézetben járunk, ahol az ápoltak fogalmaznak meg rendre olyan bölcsességeket, melyek főként Gang-tae önismereti útját segítik. Mindhárom szereplő segítséget kap még az intézet különös igazgatójától is, aki remek szakember, bár ő sem veszi észre, hogy a legháborodottabb személyiség az ápolók között rejtőzik. A másik fő helyszín Moon-yeong sokáig lakatlan családi otthona, mely leginkább egy kísértetkastélyra emlékeztet. A három ember rövidesen itt él együtt, mintha beköltöztek volna az írónő meséinek egyikébe, és a hely mintha marasztalná is őket. Érdekes módon mindkét helyszín a valóságban egy-egy kávézó, melyeket a sorozat technikai munkatársai varázsoltak a CG segítségével a filmbeli helyszínekké. 

Szereplőinknek rá kell jönniük az őket összekötő sötét tragédiára, amely normál esetben lehetetlenné tenné a további kapcsolatuk fenntartását. Azonban a dráma más megoldást kínál, ami eléggé rendkívüli. A szakítás és ellenséggé válás helyett a fiatalok szembenéznek a tragikus szülői örökséggel, és a múlttal való megbirkózáshoz egymásban keresnek támaszt. Erre már mindhárman "új" személyiségük birtokában vállalkozhatnak, hiszen Moon-yeong többé már nem boszorkány, Gang-tae vállalni meri a saját vágyait, Sang-tae pedig rájön, hogy le tud válni a testvéréről. 

Ezek az érési folyamatok egyszerre nagyon valóságosan, ugyanakkor minden pillanatukban költőiséggel áthatottan ábrázoltak. Soha, semmi rájátszás nincs a drámában a nézők meghatottságának kicsikarására, de nem hiszem, hogy lenne bárki, akinek többször is nem párásodna el a tekintete. Hosszasan lehetne írni a dráma morális üzeneteiről, a belőle és különösen a mesékből levonható tanulságokról, a szereplők életének és döntéseinek példázatairól, de szándékosan igyekszem ettől távol tartani magamat. Úgy érzem, hogy a direkt szavakba foglalás földre rángatná a dráma legnagyobb értékét, amely éppen a költőiségében rejlik, és inkább szól a lélekhez, mint az értelemhez.

A sorozat nagyszerű leleménye, hogy a beszédfordulatok, a segítő eszközök (Mang-tae baba, dinoszauruszok) mind-mind beleillenek akár egy mesébe is, ezzel rendkívül egységes hangulati miliőt teremtve a látottakhoz. 

A dráma azonban számos egyéb szálat is tartalmaz. Különösen fontosak az elmegyógyintézet lakóinak történetei, melyek mindegyike egy-egy felismeréssel gazdagítja a főszereplőket. A további mellékalakok is gazdagon árnyalt személyiségek, akik önálló utakat járnak be. Humorral és rendkívüli kedvességgel átitatott a Gang-tae-be reménytelenül szerelmes Nam Joo-ri (Park Gyu-young) és az írónőhöz elválaszthatatlanul kötődő kiadó vezetőjének, Lee Sang-innek (Kim Joo-hun) egymásra találása. Gang-tae egyetlen barátja, Jo Jae-soo (Kang Ki-doong) sem csak a folyamatosan nevetésre fakasztó szótévesztései miatt marad emlékezetes, hanem őszinte csalódásai, haragjai, és leginkább szeretetének mélysége miatt.

Mesteri az intézet különcnek ható igazgatójának, Oh Ji-wangnak (Kim Chang-wan) megjelenése apaként, valamint a karakter összekapcsolása a dráma nagyszívű anyafigurájával. Kang Soon-deok (Kim Mi-kyung) az egyik legmelegszívűbb és legmegértőbb anya az általam eddig látott drámákból, akinek bölcsességéből futja a lánya érzelmeinek kezelése mellett a magányos férfiak lelkének ápolására is, legyenek akár jobb vagy rosszabb viszonyban a lányával. Talán egyetlen szereplő hagyott bennem hiányérzetet, mégpedig a kórházi főnővért játszó Jang Young-nam, aki nővérként ugyan kiváló volt, de a későbbi átalakulásában nem tudott meggyőző lenni, nagyon mesterkéltnek hatott.

A főszereplő hármas színészi játékát viszont nem lehet eléggé méltatni. Mindhárom karakter megformálása nagyszerű teljesítmény. Moon-yeong alakjában Seo Ye-ji egyszerre lenyűgöző szépségű és hideglelős boszorkány, aki a frászt hozza a többiekre és a nézőkre egyaránt. Mindenkori pompás megjelenését nem másnak köszönheti, mint Kim Min-ju divattervezőnek, aki bámulatos ruhákba öltöztette. A megjelenésénél már csak a mély és hol érzelemtelen, hol érzéki hangja elképesztőbb, amellyel remekül tud bánni. Nagyon kifejező megoldás volt, hogy a mindig teátrális megjelenésű nő azzal arányosan vált érzelemtelibbé, minél több smink került le róla.

Kim Soo-hyun feladata talán még nehezebb volt, hiszen neki nem álltak rendelkezésére Gang-tae életre keltéséhez ilyen nyilvánvaló, külsőleges segítő eszközök. Az ő lelkét megfagyasztó jég szinte észrevétlenül indult olvadásnak, és nehéz lenne tetten érni, hogy miként is vált az arca egyre mosolygósabbá. Az első pillanattól kezdve karizmatikus jelenségként láttuk, és ebből az átalakulása során sem veszített semmit. Bármilyen apró jelzésekkel mutatta is, mélyen megéltük a gyötrődéseit, és elkeseredett kitöréseit is, mikor indulatai végre elszabadultak. Ez a dráma volt Kim katonaság utáni visszatérése, és tökéletes választásnak bizonyult.

A dráma titkos fegyvere mégis Sang-tae alakjában Oh Jung-sae. Nem igazán lehet eléggé kifejező szavakat találni arra, ahogyan az autista fiatalembert megformálja fizikai és lelki téren egyaránt. Sang-tae alakja hiába van nagyszerűen megírva, a színész nélkül lehetetlen lenne életre hívni. Oh Jung-sae játékában nemcsak az érezhető, hogy mennyire alaposan tanulmányozta a hasonló tünetekkel élő embereket, hanem egy teljes átlényegülésnek lehetünk tanúi. Sang-tae a dráma legélőbb alakja, aki szinte "lelép a vászonról".

A dráma zenéje is figyelemre méltó. Különleges hangzású, időnként kissé groteszk, hol érzelmes, hol játékos dalok kísérik az egyes epizódokat, az instrumentális hangaláfestés pedig kiválóan szolgálja a jelenetek hangulatainak kifejezését.

Az első epizódban látható stop-motion animációs film a koreai Comma Studio égisze alatt készült, Osho Rino animátor és bábtervező munkája. 

A dráma különlegessége a mesék megjelenítésében rejlik. A sorozatban szereplő öt könyvet animációs filmekben mutatják be, ugyanakkor látjuk a kinyomtatott, illusztrált köteteket is. Ezek azonban nemcsak a filmben léteznek, mivel mind az öt kötet megjelent a Wisdom House kiadásában. A meséket Jo Yong írta, az illusztrációkat pedig a concept művész, Jamsan készítette. A sorozat forgatókönyvét szintén kiadták két kötetben, ugyancsak Jamsan illusztrációival.

[Tévédrámákról] KINGDOM 1-2. évad + Special

킹덤 1-2
킹덤: 아신전


Netflix /
1. évad: 2019 / 6 rész
2. évad: 2020 / 6 rész
Special: 2021 / 1 rész
Műfaj: dráma, horror, zombi
Írta: Kim Eun-hee
Rendezte: Kim Seong-hun (1-2. évad, Special), Park In-je (2. évad)
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema - 1. évad, 2. évad, Special

Annak idején teljesen el voltam ragadtatva Kim Seong-hun rendező debütáló filmjétől, az A Hard Day-től. A Tunnel (nem tévesztendő össze a hasonló című sorozattal) kissé elmaradt a várakozásaimtól, de a Kingdom (Királyság) című sorozatban végre berobbant mindaz, amit az A Hard Day ígért, sőt azt is írhatnám, hogy messze meghaladta minden elképzelésemet.

A két évad bemutatása a hatalmas sikert aratott koreai zombifilm, a Train to Busan, és a nagyon félresikerült folytatása, a Peninsula bemutatása közé ékelődik. Kim Eun-hee írónő minden idők egyik legjobb (és díjnyertes) zombi-eposzát tette le a rendező asztalára, aki azt méltó módon vitte a digitális vászonra.

A sorozat forgatókönyvének alapjául az ugyancsak Kim Eun-hee által írt The Kingdom of the Gods webcomic szolgált. A sorozat az első koreai dráma volt a Netflix original szériában. A készítése közben túlszaladtak a költségvetés keretein, ezért az eredetileg nyolcrészesre tervezett évadokat hatrészesre vágták vissza, amit utólag talán már a megrendelők is sajnálatosnak tartottak. A forgatást tragédiák és balesetek is kísérték. A művészeti stáb egyik tagja 2018-ban a feltételezések szerint a túldolgoztatás miatt hunyt el, mely a koreai forgatások túlfeszítettségének általános problémájára irányította a figyelmet. A sorozat feliratában olvasható is a neki szóló ajánlás. Ha ez nem lenne elég, a ráadás rész egyik külső forgatási helyszínéül szolgáló kastélyának egy részét tűz pusztította el.

 

A Kingdom egy képzeletbeli birodalom vészterhes napjaiban játszódik, és ezzel a horror, a fantasy és a történelmi drámák sajátos ötvözetét képezi. De attól igazán különleges, hogy bár mindannyian tudjuk, hogy sem ez a királyság, sem a zombik nem léteznek, amit látunk, az mégis döbbenetesen reálisnak tűnik.

Ezt elsősorban a megfilmesítés értelmében gondolom, bár valóban nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a sorozat (melyet már 2011-ben kezdett írni Kim Eun-hee), váteszi képességgel vetítette előre mindazt, amit a Covid-pandémia alatt mind a mai napig megélünk. Mind a járványt, mind annak kezelésmódját az összes hibájával együtt, melyet az emberi hitetlenségnek, önhittségnek, hatalomvágynak és korrupciónak köszönhetünk.

A Kingdom valóságosságának érzete a rendező mellett a stáb egészének köszönhető, kiemelten a jelmeztervezők, valamint a sminkesek és maszkmesterek rendkívülien magas színvonalú munkájának. Minden részlet tökéletesen a helyén van, de a királyi udvar - a drámákban már szinte megszokottan - pazar ábrázolása mellett a sorozat igazi újdonsága az ország nyomorának bemutatása, mely ezúttal nélkülözi a festőiség finomításait. Az ínség látványa mellbevágóan üt, és valószínűleg a sorozatra visszagondolva a zombi hordák mellett ennek képsorai tűnnek fel előttünk.

A dráma élőhalottjai a zombik legújabb típusát képviselik, akik fürge mozgású, erős és érzékelő emberevők, és többségükben a harapásukkal terjesztik a zombivá változtató kórt. Amely irtózatos sebességgel terjed, hiszen minden átváltozó lény hatványozottan szaporítja tovább a falkákban támadó kannibálokat. A Kingdom zombijai rémületesek, az emberek teljesen esélytelennek tűnnek velük szemben. Az ellenük folytatott küzdelem legnagyobb izgalmi faktora az emberi találékonyságra való kíváncsiság, melyet nézőként megélünk, miközben lehetetlen nem gondolnunk arra, hogy a középkorban járunk, tehát az eszköztárunk kimerül a kard-dárda-kasza-kapa és néhány elöltöltős puska lehetőségében. De a dráma ötlettára ennél többet tud, melyet gazdagon feltöltöttek az alkotók. A sorozat zombijaival kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy a Train to Busanban látott, rendkívül dizájnos típust képviselik, melyek koreografált mozgásukkal lassan kiérdemlik a koreai zombi-alfaj megjelölést.

Az egész sorozatot részletekbe menően kidolgozott, mégis grandiózus látványok jellemzik. Gondosan kiválasztott helyszínek pazar látványát élvezhetjük, legyenek azok akár ember által építettek vagy a természet részei. A történethez illően a dráma látványvilága is dinamikus, amely különösen a harci jeleneteket teszi igazán feszültté. A sorozat vizuális effektjei kiérdemelték a 2nd Asia Contents Awards díját is. A filmzene ezúttal is mestermű, és nagy gondot fordítottak a dráma gyönyörű főcímére is.

 

A történet kiindulási pontjaként szolgáló drámai vétséget ezúttal is a hatalomvágy motiválja. Hogy a halott uralkodó fiatal, várandós felesége megszülhesse a trónt öröklő gyermeket, akinek felnövekvéséig anyakirálynőként uralkodhat, egy titkos növény segítségével feléleszti a királyt, aki zombiként támad fel. Emiatt elzárják a vele való találkozás lehetőségét az összes előkelőségtől és hivatalnoktól, de legfőképpen a felnőtt fiától, aki a trón soros várományosa lenne, ha kiderülne az apja halála. A koronaherceg Yi Chang (Ju Ji-hoon) egyik látogatási próbálkozása során furcsa jelenséget tapasztal, mintha egy szörnyalakot látna áttűnni az uralkodó szobájának falán. Ezért egyetlen bizalmas testőre társaságában elindul vidékre, hogy találkozzon a királyt kezelő orvossal, és végre megtudja az igazságot apjának állapotáról.

Az árulónak kikiáltott herceg az útja során szembesül az ország valóságos állapotával, a helyi vezetők ostobaságával és korruptságával, melynek következtében elszabadul a zombivész. Miközben sarkában vannak a királyné által az elfogására küldött katonák, Yi Chang nem tehet mást, minthogy élére áll a maroknyi csapatnak, akik tisztában vannak az őket fenyegető veszély nagyságával. A drámában a szemünk láttára válik az erkölcsös, de kezdetben kissé tétovának és az udvari élettől elpuhultnak tűnő férfi karizmatikus vezetővé. Ju Ji-hoon átalakulása elképesztő a szerepében, markáns, felelős uralkodó születésének ígéretét vetíti előre. Hogy ez beteljesül-e, az a második évad végének legnagyobb kérdése, mely a történet óriási csavarját rejti. De míg addig eljutunk, a vidékjárás után majd visszatérünk a királyi palotába, ahol szintén rendet kell tenni. Utunkat számtalan remek és váratlan fordulat szegélyezi, melyekről hallgatok a sorozat izgalmának védelmében.

A történet véres, melyért nem kizárólag a zombik felelősek. Az országot a Jo-klán uralja, melynek feje a királyné apja, Jo Hak-joo miniszterelnök (Ryu Seung-ryong), aki azt hiszi, hogy bábként irányíthatja a lányát. A másodkirályné azonban pszichopata, aki önjáró, és horrorisztikus bűntettek kiagyalója. Mindkét színész teljesítménye kiemelkedő, de a keménykezű és keményfejű miniszterelnök Ryu Seung-ryong általi megformálása mégis szinte eltörpül Kim Hye-jun eszelős tekintete mellett, amelyet a királyi feleségnek kölcsönöz.

A herceg segítőinek táborában minden egyes szereplő felejthetetlen. Elsősorban természetesen a sokat tapasztalt és bölcs orvosnőt, Seo-bit játszó Bae Doo-na. Izgalmas látni, hogy a sok kortárs karakter mellett milyen hatásos tud lenni kosztümös történelmi szerepben is. A megtörtségén átsütő erő és konok kitartás jellemzi, egyszerre bölcs és merész. Nagy találmány, hogy a sorozat ezt a kulcsfigurát egy nő alakjában láttatja, akinek jelenléte merőben szokatlan a tradicionális arisztokrata közegben, de éppen ezáltal tud szinte észrevétlenül tevékenykedni. 

Kim Sung-gyut tökéletesen megtalálta a titokzatos hátterű, magasan képzett harcos karaktere, akinek szegény és szerény alakjában nagyon nemes emberi vonásokat tudott megmutatni. Kim Sang-ho a király testőrének és bizalmasának szerepében mintha egy nem egészen rá illő karaktert kapott volna. Alkatához jól illik a herceg barátjának és gondviselőjének szerepe, de idegennek gondolnánk tőle az akciókban való részvételt és a szerelmes férjet is, pedig mindkettővel sikerrel birkózik meg.

Emlékezetes még Ahn-hyeon mester szerepében Heo Joon-ho, akinek atyai alakjáról kiderül még egy s más furcsaság. 

A sorozat mindkét évada megérdemelten élvezte mind a közönség, mind a szakma elismerését, a személyes ranglistámon is bekerült az élmezőnybe, ahonnan nehéz lesz kimozdítani.

A nagy sikerre való tekintettel a Netflixnek futotta még egy extra meglepetésre is, elkészítettek egy játékfilm hosszúságú, egyrészes előtörténetet Kingdom: Ashin of the North (Királyság: Észak Ashinja) címmel. Ez a film a Kingdom második évadjának végén feltűnő nőalak történetét meséli el, mely egyúttal az élőhalottak létrejöttére is magyarázatot ad. A történet hátteréül a Joseon királyság és a határmenti törzsek hatalmi villongásai szolgálnak. Ashin alakjában Jun Ji-hyun színésznőt látjuk, aki pazar játéklehetőséget kapott ebben a szerepben. A szerény és szorgos fiatal lány élete egy csapásra megváltozik, amikor falujának lakóit lemészárolják, melynek elkövetésével egy másik törzset vádolnak. Az apja bizalma nyomán a Joseon királyság katonai kirendeltségének vezetőjéhez fordul, segítséget kérve tőle a hozzátartozói halálának megbosszulásához. A lány a táborban nő fel, ahol harcossá képezi magát, és kémkedik is a Joseon királyság számára. Ennek során jön rá, hogy a valódi események másként történtek, mint ahogyan azt a parancsnok beállította a Jo-klán érdekében. A már régóta bosszúra szomjazó, kiégett lelkű Ashint ez véglegesen az őrületbe kergeti. Lemészárolja mind a saját, mind az ellenséges törzs táborát, és visszatér a falujába. Senki sem tudja, hogy Ashin ott valójában milyen borzalmas titkot is rejteget.

[Filmekről] GANG Beom-gu: A MONSTROUS CORPSE (1980)

괴시

Mivel újabban Dél-Korea több kiemelkedő alkotással is hozzájárult a horrorfilmek zombi alműfajához, kíváncsi lettem, hogy mikor készülhetett és milyen is lehetett az első általuk készített zombifilm. Rövid keresgélés után rátaláltam az A Monstrous Corpse (Egy szörnyű test) című filmre, melyet 1980-ban rendezett Gang Beom-gu, és ezt a filmet tartják a műfaj első koreai darabjának.

Gang Beom-gu rendező

Szerencsére nemcsak olvasni lehet róla, hanem a 한국고전영화 Korean Classic Film YouTube-csatornán meg is tekinthető a teljes film. Bár erre a felületre digitálisan felújított változatokat töltenek fel, ez a film távolról sem tűnik tökéletes állapotúnak. Az elszíneződés és a hanghibák magyarázata a film elején olvasható: az eredeti kópia eltűnt, így a felújítás a két megmaradt pozitív másolat egyikéről készült. Bizonyára lehetett volna további korrekciókat is végrehajtani a színhelyesség visszaállítása érdekében, de nem ismerjük a szempontokat, hogy erről miért mondtak le.

A rendező nem teljesen önálló alkotást hozott létre, mivel a film története szinte pontosan követi Jorge Grau spanyol filmrendező Let Sleeping Corpses Lie (Hagyjuk az alvó hullákat nyugodni) címen ismeretes, 1974-ben készült spanyol-olasz koprodukciós filmjét, koreai környezetbe helyezve az abban látottakat.

A Let Sleeping Corpses Lie (alternatív címen The Living Dead At Manchester Morgue) előzetese

Elsősorban George A. Romero filmjeinek köszönhetően 1980-ra már készen állt a modern zombik figurája, és a társadalomkritikára való felhasználásuk metodikája is. A zombik már elindultak filmes hódító útjukra, még ha első lépéseiket magányosan tették is meg, csak később okozva a hordáik által világra szabadított apokalipszist.  A koreai film a nyugati trendek ütőerével együtt lüktet, így majd egy évtizeddel megelőzi a távol-keleti filmek első igazinak tekinthető zombifilmjeit, melyek amúgy is inkább a műfaj újjászületéséhez köthetők a 90-es évektől. Azzal együtt igaz ez, hogy természetesen korábban is szerepeltek már hasonló élőhalott lények a térség filmjeiben, melyek a helyi kultúrákban gyökereztek.

A spanyol eredeti filmről csak néhány részlete alapján tudtam benyomásokat szerezni. Ezekből úgy tűnik, hogy mozgalmasabb alkotás, mint a koreai változata, mely sokkal iskolásabbnak tűnik. Gang filmjére általában jellemző egyféle statikusság, mely sokat elvesz az élvezhetőségéből. Természetesen mindkét alkotás megfakult az idő múlásával, tehát a beleélő képességünket erősen mozgósítani kell, hogy feszültnek és ijesztőnek tudjuk látni a ma már korántsem annak tűnő helyzeteket.

Yu Gwang-ok

Chiang Ming

Park Am

Gang filmjének zombijai még a lassú mozgású, araszolva haladó típust képviselik, akik nem kannibálok. A film kínosan ügyel arra is, hogy a feléledésükre tudományos magyarázatot adjon. Ezzel a filmet a science-fiction műfajába is gyökerezteti, és egyúttal megadja az ijesztő események keletkezésének emberi hibára visszavezethető okát, mely a horror műfajának általában egyik kitétele. Jelen esetben ez a természet rendjébe történő beavatkozás: egy kutatócsoport ultrahangot sugárzó állomást létesít a káros rovarok kiirtása érdekében, és ennek hatósugarát folyamatosan növelve éleszti fel akaratlanul az érintett területeken a holtakat, akikre a film szerint a sugárzás ilyen hatással bír. 

A történetben egy Amerikából hazatérő nő, Su-zi keresi testvére hegyek közti, eldugott helyen lévő házát, és közben segítséget kér egy fiatalembertől, Kang Myungtól, akiről kiderül, hogy környezetvédelemmel foglalkozó szakember. Együtt autóznak tovább, de eltévednek. Miközben Kang rátalál egy adótoronyra és a működtetésén dolgozó kutatókra, Su-zit megtámadja egy zombi. Végül eljutnak a testvér házához, ahol a pszichotikusnak tűnő nő hasonló támadásról számol be, ráadásul a férjét is holtan találják, aki egy veszekedést követően ment el szokásos erdei fotózására. Megjelenik a rendőrség, élén egy eltéveszthetetlenül Kojaket imitáló figurával (a sikeres amerikai sorozat két évvel korábban ért véget). Mivel a fafejű nyomozó a nővért gyanúsítja, Kang és Su-zi saját maga igyekszik a történtek nyomába eredni. Megtudják, hogy ki lehetett a nőket megtámadó alak, akinek a temető hullaházában kellene nyugodnia. Ellenőrzik, hogy így van-e, és ekkor találkoznak az ott feléledő holtakkal, akik végeznek az őket követő rendőrrel. Kang gyanakodni kezd az ultrahang-sugárzás nem várt hatására, de a rendőrség és a kutatók is bolondnak tartják, hiába kéri a sugárzás leállítását. Nemsokára azonban a nyomozó is szembesül a kórházban feltámadó zombikkal. Su-zi nővérével végez az élőhalott férje, Kang viszont nem érzékeli, hogy a nő már halott, ezért vissza akarja szállítani a kórházba. A nő az autóban feléled és végez Kanggal, aki immár zombiként támad az adóállomást éppen felügyelő régi kollégájára, végez vele, miközben megsemmisül az adótorony is. A film ily módon egy megnyugtató megoldással zárul, tehát nélkülözi a horror műfajára többnyire jellemző befejezést, melyekben rendre felsejlik a nyugtalanságra okot adó veszély továbbélése.

A filmben a történet felépítése nem túl koherens, valójában a fordulatok leginkább annak köszönhetőek, hogy érthetetlen módon mindenki azonnal elkezd irracionálisan viselkedni, amint kiderül, hogy zombik járják a környéket. Egyedül kóborolnak, véletlenül sem kapcsolják fel a világítást, és bár tudják, hogy a zombik félnek a tűztől, véletlenül sem védekeznek ezzel ellenük. A zombik alig araszolnak, a nők lába viszont csak összecsuklásra alkalmas, futásra egyáltalán nem. Így a film elsősorban a sejtelmes helyszínekre, a folytonos félhomályra, a hanghatásokra és a színészek rémületet imitáló játékára hagyatkozva igyekszik a feszültséget felkelteni és ébren tartani, bár nem igazán meggyőző sikerrel. 

Érdekesek a karakterek olyan szempontból, hogy mindegyikük egyféle koreai alteregója egy-egy nyugati mintának. Úgy öltöznek és úgy viselkednek, mintha egy nyugati produkcióból tévedtek volna koreai színtérre. Nemcsak a már említett, Kojekre hajazó rendőrre, de még Kangra is igaz ez, akiről az egyik néző azt írta, hogy úgy néz ki, mint egy westernhős, pedig szerepe szerint tajvani lenne. A környezeten és a neveken kívül egyszerűen nincsenek koreai ízei a filmnek.

Végeredményben ez az alkotás inkább már csak egy filmtörténeti érdekesség, tehát megtekintését leginkább csak az ilyen irányú érdeklődéssel rendelkezők számára tudnám javasolni.