심판
A történetben akkor keletkezik egy csavar, amikor a hullamosó váratlanul közli, hogy ő is a saját lányát véli felismerni a testben. Így adott egy házaspár és egy férfi, akik közül egyik sem találkozott évek óta a saját gyermekével - mivel úgy tűnik, hogy ezek olyan családok, ahonnan a gyerekek megszöknek. Hogyan lehet igazságot tenni ebben a helyzetben? Miközben a tudósító és a nyomozó folytonosan rivalizál egymással, a bizonyítási próbálkozások nem nélkülözik az indulatokat és a megfélemlítési próbálkozásokat sem. A holtpontnál megfáradva iddogálásba kezd az egész kompánia, és mintha eluralkodna a teljes fejetlenség - Park Chan-wook képileg is eljátszik ezzel, megmutatva az egyik hűtőrekeszből előhúzott test hiányzó feje helyére betárazott sörkészletet.
A bizonytalanság a tetőfokára hág, senkiről nem lehet tudni, hogy kicsoda és mit is akar valójában, azonban elhangzik egy triviális, de mindent leleplező kérdés: miért akarja mindkét fél a halott lányt magáénak tudni, mert ha valóban szerető szülő, akkor miért nem abban bízik, hogy az egy idegen, és a saját gyermeke életben van valahol a nagyvilágban?
Ettől kezdve már nem kérdés a motiváció, csak a leleplezés mikéntje marad hátra, de nem kell félni, Park Chan-wook nem fogy ki az ötletekből. Egy újabb szereplő megjelenésével a kis szoba egyféle istenítélet színhelye lesz, amelyet a nagy lelepleződés pillanatában a valóság a maga teljes színpompájában birtokba vesz.
Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint NEM.
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről.
Bár a szöuli Sampoong áruház tervezésének, kivitelezésének, összeomlásának
és mentési munkálatainak története önmagában egy horrorisztikus elemekben
gazdag katasztrófafilmmé áll össze, Park Chan-wook csak kiindulási pontul,
mintegy közös memóriaelemként használja a mindenki által ismert, 1995-ben
bekövetkezett tragédiát, mely egyúttal egészen 2013-ig a legnagyobb
békeidőben bekövetkezett építészeti katasztrófa is volt a világon, amit
emberi mulasztás okozott.
A Judgement (Ítélet) indító képsorain egy unott, kissé iszákos férfi a
hullaház hűtőkamráinak kulisszái között készül a munkájára, miközben halljuk
a híreket, amelyek természeti csapások sorozatáról tudósítanak. Emberünk
figyelmét viszont csak az kelti fel, amikor elhangzik, hogy a földrengésben
összedőlt áruházban életüket vesztettek családjai majd félmilliós
kártérítésben részesülnek, melyet a biztosító sem vitat, mivel nyilvánvaló
hibák vezettek a tragédiához - ekkor viszont rátapad a képernyőre. A
televíziós tudósítás valós felvételeket tartalmazó dokumentarista képeibe
most mi is belelátunk, melyek természeti csapásokról, áldozatokról és
globálissá eszkalálódó félelemről szólnak.
Azonban a világ bajait az ajtón kívülre rekesztve, Park Chan-wook
beköltöztet bennünket a hullaházba, ahol éppen az utolsó megtalált áldozat,
egy azonosítatlan lány temetésre való előkészítése zajlik. A kis szobában
zsúfolódnak össze a mikro-dráma szereplői: a sirató házaspár, akik a lány
szüleinek vallják magukat, és már el is nyerték ennek hivatalos igazolását,
a hullamosó, a kétfős tévéstáb, valamint a később érkező nyomozó. No és a
test. Pillanatok alatt rájövünk, hogy a dokumentarista felvezetés ellenére
egy film noirba oltott thrillert látunk, mely ötvözi az esküdtszéki filmek
parázs bizonyítási vitáit Agatha Christie egyetlen szobában zajló nyomozási
bravúrjaival. Csakhogy mindez elképesztő fekete humorral is át van itatva,
mintha Hitchcock egyszer a Monty Python szövegkönyvéből dolgozott volna.
|
| PARK Chan-wook rendező |
A történetben akkor keletkezik egy csavar, amikor a hullamosó váratlanul közli, hogy ő is a saját lányát véli felismerni a testben. Így adott egy házaspár és egy férfi, akik közül egyik sem találkozott évek óta a saját gyermekével - mivel úgy tűnik, hogy ezek olyan családok, ahonnan a gyerekek megszöknek. Hogyan lehet igazságot tenni ebben a helyzetben? Miközben a tudósító és a nyomozó folytonosan rivalizál egymással, a bizonyítási próbálkozások nem nélkülözik az indulatokat és a megfélemlítési próbálkozásokat sem. A holtpontnál megfáradva iddogálásba kezd az egész kompánia, és mintha eluralkodna a teljes fejetlenség - Park Chan-wook képileg is eljátszik ezzel, megmutatva az egyik hűtőrekeszből előhúzott test hiányzó feje helyére betárazott sörkészletet.
A bizonytalanság a tetőfokára hág, senkiről nem lehet tudni, hogy kicsoda és mit is akar valójában, azonban elhangzik egy triviális, de mindent leleplező kérdés: miért akarja mindkét fél a halott lányt magáénak tudni, mert ha valóban szerető szülő, akkor miért nem abban bízik, hogy az egy idegen, és a saját gyermeke életben van valahol a nagyvilágban?
Ettől kezdve már nem kérdés a motiváció, csak a leleplezés mikéntje marad hátra, de nem kell félni, Park Chan-wook nem fogy ki az ötletekből. Egy újabb szereplő megjelenésével a kis szoba egyféle istenítélet színhelye lesz, amelyet a nagy lelepleződés pillanatában a valóság a maga teljes színpompájában birtokba vesz.
A kisfilm kettős bravúr: egyrészt kíméletlen kritikája a gyors gazdagodás
bűvöletébe esett embereknek, akik elemi emberi értékeikből kivetkőzve a
kapitalizmus pénzimádatának szolgálatába állnak. Ilyen értelemben nemcsak a
koreai társadalom bírálatát látjuk, hanem a kapitalizmus egyetemes
kritikáját is. Másrészt Park Chan-wook egyedi filmalkotói képességének
bizonyságaként a műfajok mixtúrája szerves egységgé olvad, mely magán viseli
a rendező egyedi kézjelét.
A film ironikus, de nem cinikus, keserű, de nem megkeseredett. A humora
könnyed, de nem súlytalan. Park Chan-wook számtalan apró mellékszálat képes
mozgatni, melyek zseniális rajzolatokat adnak akár egy-egy karakterről (mint
például a feszengő férjről, aki mintha nem teljesen értene egyet azzal,
aminek mégis a részese), vagy akár a média tolakodó működéséről.
Ha mégis, akkor kérjük, hogy értesítsen erről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése