[Tévédrámákról] JUSTICE (2019)

저스티스


KBS / 2019 / 16 rész
Műfaj: jogi / társadalmi dráma, thriller
Írta: Jeong Chan-mi
Rendezte:  Hwang Seung-gi, Jo Woong
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *

A Justice című dráma szinte kimeríti az angol szó fordításának összes értelmét. Foglalkozik az igazsággal - vajon kiderül-e? Az igazságossággal - vajon mindenkire érvényes-e? A méltányossággal - vajon a bűnökkel arányos-e a büntetés? A pártatlansággal - vajon mindenkit utolér-e a büntetés? Az igazságszolgáltatással - vajon működik-e? 

Sőt még ezeken a kérdéseken is túlmegy, mert beszél a lelkiismeretről, a bűntudatról, a sors vállalásáról, ugyancsak rákérdezve, hogy ezek működnek-e? Valamint a szülői törekvésekről - vajon mit rónak a gyermekekre? 

A témakör kapcsán eszünkbe kell jutnia a mefisztói megkísértésnek, amely a világi élvezetekért cserébe a lélekre tartott igényt, igaz, hogy volt egy kitétel: csak akkor, ha ezek az élvezetek akár egy pillanatra is boldoggá teszik az embert. Nem lehet nem felismerni ennek az egyezségnek a megidézését a dráma nyitó jelenetében. 

"Haruki [Murakami] azt mondta, blended helyett nem single malt whiskyt választani olyan, mintha egy tévéismétlésre kapcsolnál, miközben angyalok szállnak alá, hogy zenéljenek neked. Megbánnád! Élvezd ki, ahogy csak bírod az alku hozadékát!" 

Hideg kék derengésben hull a tiszta fehér hó, az élvezetek whisky nevű bájitalával két pohár csordultig telik - az egyiket egy férfi fenékig kihajtja, míg a másikat odanyújtja egy nagyon elveszettnek tűnő fiatalabb embernek, aki reszkető, véres kézzel elfogadja azt. A történet fókuszában ez a két férfi áll, akiket megtörhetetlennek tűnő véd- és dacszövetség köt egymáshoz. 

A dráma fő manipulátora az idősebb férfi, Song Woo-yong (Son Hyun-joo), aki egy építkezési cég gazdag vezetője. Semmi nem marad előtte titokban, mindenki mozgását nyomon követi, kapcsolatai pedig a legfelsőbb körökbe nyúlnak. Hidegfejű, törtető alaknak ismerjük meg, akinek egyetlen célja a vagyonszerzés és a hatalmi érvényesülés. Bevételeinek jelentős része a rendkívül tehetséges ügyvéddel, Lee Tae-kyeonggal (Choi Jin-hyuk) való együttműködéséből származik, akinek a kapcsolatai által érkező megbízásokat továbbít. Ezek többnyire olyan kétes üzelmek, melyekért beperelték a megbízóikat, Lee pedig arcátlan, de sikeres taktikáival sorra megnyeri számukra az ügyeket. 

A dráma első epizódjaiban a perek kapcsán ismerjük meg a további szereplőket, akik a két fickó kapcsolatrendszerét képezik, valamint az ügyekben nyomozást folytató ügyészi hivatal munkatársait, elsősorban Seo Yeon-ah (Nana) ügyésznőt, akiről megtudjuk, hogy korábban szerelmi kapcsolat fűzte Lee ügyvédhez. Úgy tűnik, hogy Lee számára a perek szereplői nem többek a sakkjáték gyalogjainál, cinikusan, érzelemmentesen gázolja le őket, talán nem is annyira a hatalmas ügyvédi díj megszerzése, mint inkább a siker íze érdekében.

A történetvezetés olyan, mintha egy puzzle sok kis darabját öntené elénk, melyekből apránként alakul ki az egyre teljesebb kép. A nyomozások nem nélkülözik a thriller izgalmait, melyeket csak fokoz a dráma különösen idegborzoló zenéje. A különböző hangulatok szinte betöltik a tereket, melyet a rendezők a kamerák különleges nézőszögeivel fejeznek ki. A látvány is beszél a szövegek mellett, a tükrözés visszatérő képi elem, mint az a harmadik képen látható, ahol a maga integritásában jelen lévő Song elnök mellett a kételyeivel küzdő Lee ügyész ablakban megkettőződő képe tűnik elénk, a személyiség meghasonlásának kifejezésére. Hasonlóan töredezetté válik Song elnök addigi komfortos lakásának képe a dráma vége felé, melyben a többnyire alulról fotózva hatalmasnak láttatott alak most szinte elveszik a részletek között. A színek szimbolikája is érdekes a filmben, különösen az otthonoké. Míg a jeges karakterű, de önmagával jóban lévő Song elnököt sárgásbarna meleg színek veszik körül, addig a gazdagabb érzelemvilágú, de önmagától elidegenedett Lee ügyész otthona hideg kék-fehér színvilágú.

A film továbbviszi a nyitó képsorok szimbolikáját is, a sorozatban folyamatosan whiskyt nyakal a két férfi. Munka és mámor váltakozik az életükben, melyek közül az utóbbi egyiküknek az élvezetet, másikuknak a valóság elfedését adja. Az ügyvéd alkoholizmusa különösen szembeötlő, aki magányosan lézeng óriási luxuslakásában, és gyötrő emlékképeitől bár igyekszik, de nem tud szabadulni. Song elnök pedig folyamatosan tömi a fejét saját életfilozófiájával, mely szerint a hatalmasságok nem legyőzhetők, ezért nincs más megoldás, mint a közelükbe kerülve elpusztítani őket és a bőrükbe bújni. De mintha Lee nem tudná magáévá tenni ezt az útmutatást.

Song prostituáltakat szállító hálózatot működtet az államigazgatás legfelsőbb vezetőinek körébe tartozó férfiak perverz vágyainak kielégítésére. Furcsa kapcsolat fűzi egy mobiltechnikai cég talányosan hol szimpatikusnak, hogy pszichopatának láttatott vezetőjéhez, Tak Soo-hóhoz (Park Sung-hoon) is, akivel kölcsönösen sakkban tartják egymást. Seo Yeon-ah ügyésznő (Nana) kitartóan nyomoz egy régi, lezáratlan ügyben, miközben fiatal színésznők tűnnek el és lesznek gyilkosságok áldozatává. 

A megerőszakolt színészaspiráns nő, a mobilcég hibás gyártástechnológiájának következtében látássérültté váló munkások, valamint a meggyilkolt színésznők ügyében folyó nyomozások mintha egymás irányába mutatnának, sőt felvetik a kapcsolat lehetőségét Lee ügyvéd öccsének halálával is, aki egy autóbalesetben vesztette életét. Seo ügyésznő és Lee ügyvéd kénytelen egyre többször találkozni, ezért a növekvő, kényszerű egymásra utaltságukban némiképp újraépül az egykori kapcsolatuk is.

Különböző flashbackekben egyre mélyebben megismerjük a két férfi múltját, melyek megmagyarázzák, hogy miként jutottak oda, ahol tartanak, és miért gondolkodnak úgy az életről, ahogyan azt teszik. Bár úgy tűnik, hogy Song elnököt fenntartások nélkül, vakon követi Lee ügyvéd, a felmerülő kételyek mentén mégis repedezni kezd a megbonthatatlannak tűnő egységük. A fiatalembernek rá kell döbbennie, hogy talán nem minden úgy történt, ahogyan arról neki tudomása van. Egyre nagyobb mértékben vonódik be az ügyésznő nyomozásába, melynek következtében a szemlélete teljes átalakuláson megy át, miközben Song elnök könyörtelen következetességgel tart ki a saját igazságai mellett.

A dráma második szakaszában egy hangsúlyeltolódás történik, mely miatt kissé le is lassul a dráma kezdeti fordulatokban gazdag lendülete. A szereplők között megjelenik Song elnök külföldről hazatérő, jogi végzettségű fia, Dae-jin (Kim Hee-chan). Bár a történések folytatólagosan haladnak előre, a főszereplők esetében hangsúlyossá válnak a családi szálak is. Song elnök tettei és elvei a fia nézőpontjában tükröződnek és értékelődnek át, míg Lee ügyésznek egykori önmaga és hajdani öccse értékrendjének fényében kell értékelnie jelenlegi életét. Seo ügyésznő számára sem hoz könnyebb feladatot az egyre több titkot napvilágra hozó folyamat, neki az igazságügyminiszter apjának valódi arcával kell szembesülnie. 

Számtalan hatás befolyásolja ezeket a folyamatokat, melyek lépésről lépésre haladva zajlanak. Mindegyikük másként vívja meg a saját csatáját. Bár a dráma nagyon visszafogottan enged csak teret a szerelmi szálnak, melynek újraépülésére több az utalás, mint a valódi ábrázolás, a legmélyebb érzelmekről árulkodik Lee elnök és Seo ügyésznő egymásba vetett bizalma, melyet a dráma végén láthatunk. A nő ekkor már nemcsak az igazságért, hanem a szeretett férfi erkölcsi megmeneküléséért is küzd.

Maradjon a dráma titka, hogy hoznak-e ezek megbocsátást vagy megváltást, és ha igen, akkor mifélét. Dae-jin egyszerre lélekőrlő és lelket felemelő harca önmagáért és az apja lelki üdvének megmentéséért mélyen megindító, és egy magasabb szintre emeli az egész drámát. A jogi drámák igazságosságért folytatott harca mellett a Justice-ban megjelenik egy életfilozófiai sík is, mely nagyon erősen kérdez rá arra, hogy a jólétért cserébe vajon milyen morális engedmények tehetők. Különösen mellbevágó ez a tekintetben, hogy a szülők által álmodott élet nem rémálom-e a gyermek számára.

Dae-jin mellett Lee ügyvéd is ugyanúgy küzd Song elnök ellen és érte is, aki bár megmérgezte az életét, mégis valamiféle atyai barátot képviselt a számára. Bár szinte minden gazemberről kiderül, hogy milyen büntetési tételekkel sújtották őket, soha nem ismerjük meg a Song elnökre és Lee ügyvédre mért bírósági ítéletet. Ez a megoldás erősen alátámasztja annak hangsúlyozását, hogy bár a bűnökre kirótt külső ítélet is elengedhetetlen, de a valódi penitenciához a bűneink felismerésén és belátásán keresztül juthatunk el.

A dráma végigviszi a whisky-szimbolikát: az utolsó üveg tartalma vérrel keveredik. Újra megjelenik a kékes derengésű havas táj is, de a dráma utolsó jelenetében már tavaszi táj látható. Első nézésre zavarba ejtett és kissé indulatossá is tett Lee ügyvéd megindult reakciója a történtekre, de némi gondolkodás után helytállónak találtam a befejezést, mely egyszerre megbékélés a történtekkel és az élet újrakezdésének ígérete, egyúttal visszautalás egy barátság indulásának pillanatára, melyben a mosolygás mintha azt is jelentené, hogy másképp is csinálhattuk volna.

A dráma szereplői között Lee ügyvéd a rendkívül árnyaltan kidolgozott, sokféle arculattal megmutatkozó karakter, aki hatalmas fejlődésen megy át. Ez a szerep tökéletesen illeszkedik Choi Jin-hyukra, aki talán itt nyújtja a leggazdagabb alakítását. Minden pillanatban nagy erővel van jelen, mégis érzékeltetni tudja a legapróbb belső rezdüléseket, az elbizonytalanodásokat, a kétségeket, nem ritkán a szomorúságot. Ugyanakkor kegyetlenül lehengerlő a tárgyalóteremben, őszintén indulatos tud lenni, és kemény öklű az akciójelenetekben. Mindehhez még hozzáadódik a férfias sármja és fanyar humora is, mellyel végképp élettelivé teszi ezt az érdekes karaktert.

A Justice a jogi drámák egy különleges, többrétegű darabja, mely mindenképpen megérdemli, hogy rákerüljön a műfaj megnézendő sorozatainak listájára.

[Tévédrámákról] ZOMBIE DETECTIVE (2020)

좀비탐정


KBS / 2020 / 12 rész
Műfaj: horror, vígjáték
Írta: Baek Eun-jin
Rendezte: Shim Jae-hyun
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

A történet írója, Shim Jae-hyun újra feltalálta az emberbarát zombit, és remek történetet kerített köréje. Ahogyan a címe is elárulja, a Zombi detektívben egy nyomozás részesei lehetünk, melynek egyéni ízét a magánnyomozó páros különlegessége jelenti. A férfi egy nemrég feléledt zombi, aki hozzájut egy megölt magándetektív személyiségéhez és irodájához, a hozzá szegődő lány pedig egy nyílt nyomozásokat folytató televíziós műsor válságba került riportere, akinek az interjúi veszélybe sodorták a nyilatkozókat. Hamarosan kiderül, hogy a lányt foglalkoztató gyermekrablás, valamint az amnéziás zombi törekvése a múltjának feltárására egy irányba mutat.

Nem sokan tudják, hogy a zombifilmek korántsem voltak mindig olyanok, amilyeneknek manapság megszoktuk őket a mozikban vagy a televízióban. Különösen a műfaj kialakulásának kezdeteinél az 1940-es években nem, mert akkor az élet és halál között megrekedt lények még lehettek magányos alakok is, sokszor szépséges, alvajáró nők, kísértetházak lakói, woodoo rémek és egyebek. A tömegesen vonszolódó, hörgő, kizárólag zabálni akaró zombi-horda jóval később kialakult jelenség, a fogyasztói társadalom filmes leképeződése. A 90-es évek közepétől elsősorban a távol-keleti számítógépes játékoknak köszönhetjük a zombik sebességváltását, melynek következtében a modern zombik már futva rohanják le a prédáikat. A 2000-es évek közepén pedig megdőlt az a dogma is, hogy a zombi egy agyatlan, személyiség nélküli lény, mert megjelentek a "romantikus zombik", akik megőrizték élőként birtokolt személyiségjegyeiket és érzelemvilágukat, kapcsolatba tudtak lépni az emberekkel, és ezzel együtt a külsejük sem volt már eleve taszító.

A távol-keleti filmekben, így a koreaiakban is megszokhattuk már, hogy nem sokat foglalkoznak a műfaji vagy akár a különböző kulturális kódexekkel, bármit képesek felrúgni, és a szabálytalanságokból rendkívüli kreativitással valami teljesen újat létrehozni. A Zombie Detective írója a klasszikus változat hörgő-vonszolódó típusaként ébreszti fel zombiját, akinek mégis van személyisége, amely egyrészt az emberi léthez való visszatérésre ösztönzi, másrészt az emberi társadalomba való beilleszkedésre. Mivel ez nehezített feladat, a mindig kissé szomorú zombink számtalan humoros helyzetbe keveredik, és hamisítatlan vígjátéki hős lesz belőle - amellett, hogy okos és vagány nyomozóként is láthatjuk.

Zombi detektívünk a magányra való hajlama, érzelmessége és töprengései, egy nőhöz való vonzódása miatt sokkal inkább lehetne hasonló egy vámpírhoz, de talán a nappali világosságban való könnyebb közlekedési lehetősége érdekében mégis zombit írtak belőle. Méghozzá olyat, mely külsejében megfelel a mai zombi-kliséknek, de dobog a szíve, ami pedig nincs is neki.

Lenyűgözött, ahogy Shim Jae-hyun rendező a zombi ébredésének jelenetét ábrázolta. Bár egy méretes szeméttelepen járunk, a tájkép mégis festői, a keringő varjakkal kellően félelmetes is, és nagyszerű látvány, ahogy az önmagára eszmélő zombi óriásra növesztett alakját sokáig sejtelmesen csak hátulról látjuk. Ugyanakkor már ezt a jelenetet is átjárja a humor, legalább annyira, mint a cigarettafüst a lyukas zombit. Aki riadtan tapasztalja, hogy mivé lett, és kezdeti önpusztító próbálkozásai után fogalma sincs, hogy mihez kezdjen magával, de egy dolgot biztosan tud: nem akar valódi, emberevő szörnnyé válni, sőt, ha lehet, inkább visszaváltozna emberré.

Miközben fogynak az erdei állatok és történik egy gyilkosság, az eleinte csak vánszorogni tudó és artikulátlan hangok kiadására képes zombink hosszú és kitartó munkával kiképezi magát arra, hogy emberek között élhessen. Pazar vígjátékot kapunk ebben a folyamatban, a beszédtanulás külön kiemelendő. Nemkülönben a mentőautó, ahol a semmiféle életjelet nem mutató páciens mégis folyton felül. De kedvencem mégis az a geg, amikor ráveti magát az emberi ételekre, és azonmód el is csapja a hasát tőlük. Hogy teljes legyen a műfaji keveredés, zombink olyan szerkóban közlekedik, mint az italowesternek magányos hősei, csak több rajta a smink, mert boldogan felfedezi a BB-krém bőrhibákat elfedő képességét.

A történetben a lány rövidesen rájön a nyomozó titkára, és segítségére siet a folyton éhes zombi emberevő hajlamainak kordában tartására, aki sminkelt változatában különösen, de még oszlásban megállt formájában is jóképű jelenség, komoly problémát képezve a lány és egy rendőrfiú romantikus kapcsolatában, akire pedig szükség van a feladatok megoldásához.

A mellékalakok között van még három komikus karakter, kettő közülük a szomszédos, konkurens magánnyomozó iroda ügyefogyott fickója, a harmadik pedig a lány sógora, aki filmrendezőként a zombifilmek megszállottja, és élete főművének forgatókönyvén dolgozik. Korábbi, mérsékelt sikerű filmjei közül zombink - gyönyörű filmes poén - véletlenül éppen a Fast Train To Busan (Gyorsvonat Busanba) címűre ült be, és döbbenten észlelte, hogy szegény zombik micsoda gonosz emberi üldöztetéseknek vannak kitéve.

A sorozat jelenetei kielégítik a thriller izgalmaira vágyókat is, melyekben a szereplők derekasan helytállva egy komoly bűnügyet derítenek fel, melybe az alkotók még egy Frankensteinre utaló szálat is beleszőttek. Ezek az izgalmak jó egyensúlyt tartanak a folyamatosan jelenlévő komikus tartalmakkal, melyekbe még az is belefér, hogy pénzkereseti céllal zombink alkalmi munkát vállaljon egy zombijelmezes K-pop fiúcsapat tagjaként. Az előadott koreográfia rendkívül figyelemreméltó, természetesen Choi Jin-hyuk sajátos szólójával.

Megindító jelenetekben sincs hiány, lehet, hogy ebben a sorozatban látjuk az egyetlen olyan élőhalottat, akivel mélyen együtt tudunk érezni, és drukkolunk a megmaradásának. 

A zombit alakító Choi Jin-hyuk tökéletes választás a szerepre, el se lehet nála alkalmasabb színészt képzelni. Tökéletes a zombiként viselt sminkje, mely természetesen nem teszi visszataszítóvá, mégis elegendő ahhoz, hogy érzékeltesse a valódi lényét. Choi alapvető jellemzője egy szenvtelenségnek tűnő sztoikus nyugalom, amely más filmekben a drámaiság eszköze volt, itt mégis remekül működik humorforrásként is. Ugyanakkor rendkívül bővérűen komédiázik is, amolyan zombira jellemző módon, például ahogyan ráveti magát az étteremben a nyers belsőségekre. Choi Jin-hyuk színészi palettáját egy rendkívül kellemes színfolttal gazdagította, teljesen új oldaláról mutatkozva meg.

Női partnerével, Park Ju-hyun színésznővel kiválóan kiegészítik egymást, akibe bőven szorult annyi többlet-vitalitás, mint amennyinek a zombink híján van. 

A számomra általában rémesen idegesítő vígjátéki szereplők (Tae Hang-ho, Lee Joong-ok, Ahn Se-ha, Hwang Bo-ra) most is hangosak és idétlenek, de szerencsére nem tengenek túl. Bár a történet a tizedik rész táján kicsit veszít a lendületéből, ezért kárpótolnak a történelmi filmes betétvariációk.

Így hát a sorozat rendkívül kellemes nyomot hagy a nézőkben, zombifilmre gondolva még ilyen szélesen nem mosolyogtunk. Meglehet, hogy kapunk folytatást, ugyanis a lezárás ennek ígéreteként is működik.

[Tévédrámákról] MY UNFORTUNATE BOYFRIEND (2015)

나의 유감스러운 남자친구


MBC / 2015 / 16 epizód
Műfaj: romantikus komédia
Írta:  Lee Jae-yoon
Rendezte: Nam Gi-hoon
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema

Ha romkom, akkor ilyen legyen! - ez volt az első érzésem a sorozat megnézése után. Miközben azon gondolkodtam, hogy milyen is ez a dráma, valamiért az a sokat hallott szófordulat jutott eszembe, hogy a főhős időnként olyan, mintha Coelho-idézeteket mondana - tehát életbölcsességeket, kissé közhelyes formában. A baj csak az, hogy én nem olvastam Coelhót, de ezen felbuzdulva most rákerestem a neten, hogy miket is találok tőle. És tessék:

"Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk."

 

Bingó. Más idézetért nem vállalok felelősséget, de szerencsére ez nem tűnik nagyon közhelyesnek, még ha nem is fogalmaz meg teljesen eredeti felismerést. Viszont pontosan kifejezi azt, amiről A My Unfortunate Boyfriend (Szerencsétlen barátom, de én szívesebben fordítanám "A balfék pasim"-nak) szól.

 

A dráma egy hétköznapi, valamint egy minden biztosítékot kiverő karaktert állít a középpontjába. A szegény családból származó, ambiciózus lány, Yoon Ji-na (Yang Jin-sung) mindent elkövet annak érdekében, hogy bejusson egy piacvezető médiacégbe, teljesítve annak összes sznob követelményét. Bár csak utángyártott márkájú cuccokban tud villogni, és korrigálatlanul hagyja a félreértéseket, miszerint az egyik legjobb egyetemen végzett és tehetős családból származik, mégis ötletes, kreatív személyiség, aki kellően bátor ahhoz, hogy belépjen az oroszlánbarlangba.

Az állásinterjú előtt azonban valami egészen másba lép bele: a cég kertésze által kiborított trágyába. Bár jó ómennek is gondolhatnánk ezt, a cégben Yoon Tae-woont (No Min-woo) csak Balfék úrnak hívják, és az a legenda járja, hogy mindenkire balszerencsét hoz, aki kapcsolatba kerül vele. Hősnőnk pedig lépten-nyomon beleütközik a jóképű, szelíd, végtelenül őszinte, de kissé ütődöttnek tűnő fiatal férfiba.

A történet középpontjában egy szerelmi négyszög áll, melynek a két főhősön túl a cég vezetője, Kang Hee-cheol (Jung Yoon-hak), és egy másik lány, Jeong Hye-mi (Han Tae-rin) a tagja, aki a cégvezetőnek a családja által kiszemelt feleségjelöltje, és egyúttal próbaidős versenytársa Ji-nának, akivel az egyetlen munkahelyi státusz elnyeréséért küzdenek.

Ahogyan várható, a versenyprojektek mellett magánéleti csatározások is kezdődnek, Hye-mi szerelmes a cégvezetőbe, aki játszik vele, miközben szemet vet a másik próbaidős lányra is, aki bár menekül Tae-woon elől, mégis belegabalyodik a rejtélyes fiúhoz vezető szálakba. Lassan kibomlanak a szereplők háttértörténetei is, melyek mögött felsejlik egy személy, aki összekapcsolja azokat.

Azonban legyenek bármennyire is prózaiak az események, ennek a drámának határozottan mesei hangulata van. Írhatnék tanmesét is, de szerencsére elkerüli a szájbarágós tanulságokat, annak ellenére, hogy valóban eléggé direkten ad megfontolandó gondolatokat Balfék úr szájába. Hogy ez miként lehetséges? Egyrészt a drámába csomagolt résztörténetek érzelmi többletének, valamint No Min-woo egyszerűen megindító alakításának köszönhetően.

A dráma hatásának kulcsa Tae-woon karakterében rejlik. A szépséges kertész fiatalember a cég versenyhangulatú arénáján belül is a saját világában létezik, arról pedig nem is tud senki, hogy milyen csodálatos birodalmat teremtett a nagyváros közepén saját, titkos élettereként. Köszön a növényeinek és állatkáinak, akik a valódi szerettei, gondozza és védelmezi őket, mindent elkövet a megmentésükért, és megsiratja őket, ha ez nem sikerül. De Tae-woon nem bolond, hiszen doktori fokozattal rendelkező botanikus, akinek nemcsak a tudása hatalmas, hanem a megfigyelőképessége is rendkívüli. Gyermeteg viselkedése mögött egy trauma rejlik, amelynek következtében érzelmileg bezárta magát abba az életkori szakaszba, melyben szüleinek tragédiája bekövetkezett. Viselkedése és furcsán őszinte reakciói ezért zavarba ejtően egyszerre infantilisak és felnőttesek, hiszen felnőtt módjára érzékeli a körülötte élőket és a világ jelenségeit, csakhogy gyermekien tiszta és ártatlan szemmel tekint rájuk. Emiatt ad meglepő nézőpontokat a munkatársai számára is a projektek során, akik a nagy versenyfutásban sokszor elfeledkeznek a világ elemi értékeiről és szépségeiről. Tae-woon ezekre nyitja rá a szemüket és a szívüket, így hát valójában emberségre tanít. Az sem véletlen, hogy ez az angyali lény hozza el a megbékélést a háttérkonfliktusokban résztvevő felek számára. Miközben nyiladoznak az érzelmei Ji-na felé, meg kell nyitnia elzárt világának kapuit is. Az ő feladata az érzelmi felnövekvés és a kilépés a való világba, amelynek kihívásai elől addig elmenekült. 

Ji-nával való találkozása sorsszerű, de amíg ezt felismerik, addig a lánynak is hosszú utat kell bejárnia. Semmi különös nincs abban, hogy jelenkorunk általános értékrendjének megfelelően a lány az érvényesülésben látja a lehetőséget életének megváltoztatására. A jól fizetett állás lehetőségéhez bónuszként érkezik a jóvágású cégvezető szerelmi érdeklődése, melynek vagyoni külsőségei elkápráztatják. De ellenpontként mindig megjelenik Tae-woon, aki bár esélytelennek tűnik a gazdag férfi vonzásával szemben, mégis valami különleges hatás által rendre magához rántja a lányt. Ji-nának át kell gondolnia az értékrendjét, és ez nem megy könnyen. Ingadozik a két férfi által képviselt különböző életfelfogások között, és ezt a vívódást erősen befolyásolják a szülei élettapasztalatai. Hogy Ji-na végül szembe tud-e nézni az illúziók világával, az maradjon a sorozat titka.

A dráma hatása abban is rejlik, hogy a bajkeverő karakterek sem velejükig rosszak. Igaz ez Hee-cheolra, akit mindvégig ellentmondásosan látunk. Kezdetben nehéz eldönteni, hogy mire is játszik, mert legalább annyira segítőkész és megértő, mint amennyire vissza is él az eszközeivel. Bárcsak a valóságban is minden hatalma által elvakult ember át tudna menni azon a bukáson és újjászületésen, amely a férfira vár.

Míg Ji-na a saját sorsát kezébe vevő, feltörekvő fiatal nő típusa, addig a vele hasonló korú Hye-mi a kiváltságosok közé tartozik. Neki viszont szabadságharcot kell vívnia a paternalista apja ellen, aki nem veszi észre, hogy megfojtja a lány személyiségét. Megindító a lány vallomása, amelyben arról beszél, hogy miként szeretne önerejéből elérni valamit az életben. Ez a kulcsa a Hee-cheolhoz fűződő érzelmi kiszolgáltatottságának megoldásához is, aki nem túl tisztességes macska-egér játékot játszik vele.

Erősen elgondolkodtató a háttérbe húzódó Yoon elnök alakja is, a nagyszerű Yoon Joo-sang erőteljes alakításában. Lehetne akár szimpla gazember is, de nem az. Viszont nézőként mérlegelhetjük, hogy az általa elkövetett bűnök és a magára rótt penitencia milyen arányban állnak egymással.

A dráma emlékezetes alakja még Ji-na édesapja (Kim Jin-geun). A szimpatikus, következetesen dacoló férfi karakterének esetében azonban számomra kérdés, hogy a hatalmasok meghajlása miért vált ki a megbocsátáson kívül túlzottnak tűnő érzelmi reakciókat is belőle. Hiszen az élete mégiscsak ráment az ellene elkövetett vétkekre.

A sorozatban lenyűgöző koherenciában van jelen a humor és a drámaiság, mely Tae-woon jeleneteinek többségét áthatja, melyek sokszor lírai szépségűek. Nem hiszem, hogy lenne olyan néző, aki valaha is elfelejtené a különleges kőkert, vagy a rejtett városi oázis képsorait. Emellett, különösen a dráma első részeiben, számos nevetésre ingerlő helyzetkomikum részesei lehetünk. 

No Min-woo fergetegesen komédiázik, igazi meglepetés, hogy milyen erős vénája van ehhez is. Szó szerint képes bohócot csinálni magából, de nem lehet nevetés nélkül megállni a részegségét sem. Korábbi szerepeiben mindig volt valami sötét árnyalat, ami más műfajokra predesztinálja, ezért szinte hihetetlen az az ártatlanság, mely most teljesen áthatja a lényét. Szívvel-lélekkel játszik, mintha Tae-woon karaktere nagyon közel állna hozzá. Érdemes megfigyelni a mozgását is, amely pontosan tükrözi a gyermeki személyiségjegyeit. Bravúros a pandajelmezben játszott néma jelenete, amelyben időnként csak a tekintetét látjuk. A hosszú jelenetben kizárólag a mozgásával tud kommunikálni, de azt elképesztő kifejezőerővel teszi.

Annak pedig, hogy egy bolondos karakterben miként tud működni a szexuális kisugárzás, már volt egy előképe, Park Chan-wook I'm A Cyborg, But That's OK című filmjében mutatta meg Jung Ji-hoon (Rain) ennek a lehetőségét. No Min-woo ötlettára sem hagy kívánnivalót maga után, idézzük csak fel azt a jelenetet, amikor egy faágról lelógva, egészen hihetetlen pózban csókolja meg szíve hölgyét. A rendező azonban nem hagyja ki Tae-woon "normális", határozott férfiasságának, testi szépségének megmutatását sem, de még ezt is sikerül ötletes poénokba ágyazni.

Mindenkinek ajánlom ezt a drámát, aki nemcsak a szokványos szívrabló-típusokra fogékony, hanem képes a külsőségeken átlátva felismerni a legmegragadóbb, nagyon szeretnivaló embereket.