Berúgva az ajtót: Kim In-sik Road Movie-jának nyers öröksége (2002)

Mélymerülés Korea úttörő LMBTQ+ mozijának történetébe, gerillamódszerű filmkészítésébe és társadalmi hatásába

| Az írás spoilereket tartalmaz!

A 2002-ben bemutatott Road Movie (Útifilm) az első koreai melegfilmként számon tartott alkotás, ami csak részigazság. Már az 1960-70-es években is születtek a ma LMBTQ+ néven jelzett témát különböző óvatossággal felvető alkotások, mint a sajnos elveszett Jelousy (Han Hyung-mo, 1960), vagy a The Pollen of Flowers (Ha Kil-jong, 1972), Ascetic: Woman and Woman (Kim Su-hyeon, 1976). Az 1990-es évek pedig a kulturális felszabadulással együtt meghozta az áttörést is, elsősorban a független filmesek megjelenésével, akiknek olyan filmek köszönhetőek, mint a Mascara (Lee Hoon, 1995), Broken Branches (Park Jae-ho, 1996), vagy a későbbi No Regretet rendező Lee Song Hee-il rendező Everyday is Like Sunday (1997) című rövidfilmje. Míg a legkorábbi filmekről a közönség szinte nem vett tudomást, a továbbiak megmaradtak a művészmozik vagy underground fesztiválok keretei között. A Road Movie volt az első olyan film, ami mellszélességgel felvállalta a férfiszerelem témáját, és azt bevitte a hivatalos moziforgalmazás keretei közé. Nem óvatoskodott, szinte "rárúgta az ajtót a mozitermekre".   

A Road Movie alapötlete és első forgatókönyvi vázlata Kim Dae-woo író-rendezőtől származik, a sötét tónusú, társadalom peremére szorultak szerelmi háromszöge és az útifilmként történő megvalósítás az ő elgondolása. A Sidus Produkciós Iroda viszont Kim In-siket kérte fel a rendezésre, aki filmes tanulmányai miatt hat évet Franciaországban töltött, és éppen akkoriban tért haza. Nyugati tartózkodása során vélhetőleg nemcsak a koreainál lényegesen nyitottabb gondolkodásmódot tehetett magáévá, hanem - ahogyan arról már a kész film árulkodik - a francia új hullám nyers, naturális látásmódját, ami a téma nyílt, szinte dokumentarista ábrázolására helyezte a hangsúlyt, valamint a stúdiók helyett a valós forgatási helyszínekre és a természetes fényekre. Bár a Road Movie esetében ez a befektetők hiányában kényszer is volt. A csekély büdzsé miatt a filmet sokszor szinte gerillamódszerekkel forgatták az arra lehetőséget nyújtó helyszíneken, utcákon, aluljárókban, olcsó szállásokon vagy elhagyatott tengerparton, időnként csak kézikamerát használva. 

Kim In-sik rendező

Bár a film in medias res két férfi heves és meglehetősen durva szeretkezésének képsoraival indít, később majd rá kell jönnünk, hogy a fő karakterek között valójában egyetlen homoszexuális férfi sincs, akit annak gondolnánk, ő is biszexuális. A rendező és a színészek is mind heteroszexuálisak, és Kim rendezőnek - saját bevallása szerint - vajmi kevés tudása volt a meleg emberek és közösségek helyzetéről és problémáiról. Ez némiképp megmagyarázza azt, hogy a történet sokkal inkább szól egyetemes szerelmi érzésekről, valamint a barátság és a bizalom kérdéseiről, semmint a homoszexuális kapcsolatok specifikusságainak feltérképezéséről, már ha vannak ilyenek egyáltalán. 

A filmnek mindössze két jelenetében találkozhatunk férfiak közötti szexuális érintkezéssel, mindkét esetben meglehetősen explicit módon láttatva azt. Ezek a jelenetek érzékeltetik, hogy a szeretkezések csak alkalomadtán, az adódó helyzetet kihasználva, lopva, és méltatlan körülmények között jöhetnek létre. Bár az említett nyitó jelenetet egy szakítás követ, tehát társkapcsolat előzte meg, de még az abban látható testi érintkezés is nélkülöz minden különösebb intimitást, két ember közötti meghittségről nem is beszélve. Ezek a jelenetek mintha a főszereplő, Dae-sik (Hwang Jung-min) saját magáról alkotott képét tükröznék, és mintha az állatiasság keveredne benne az aktus miatti bűntudattal és önutálattal. Ez a megjelenítés közvetetten tartalmazza a társadalom elítélő véleményét is, melyet Dae-sik valószínűleg önmagára vonatkoztat. 

A főcím után találkozunk történetünk másik főszereplőjével, akinek élete éppen lenullázódik. Suk-won (Jung Chan) brókerként elveszíti minden vagyonát, az utcára kerül a hajléktalanok közé. A feleségére sem számíthat, aki értésére adja, hogy nem kér a helyzettel járó megpróbáltatásokból. Első öngyilkossági kísérletéből Dae-sik menti meg, aki gondozásába veszi az apátiába süllyedt férfit. Suk-won hiába reménykedik három menekülési lehetőségben is, mindegyik bezárul előtte, ezért újra el akarja dobni az életét. Dae-sik ekkor úgy dönt, hogy vesz két vonatjegyet, és ezzel megkezdődik a két férfi "nagy utazása". Előtte azonban még Szöulban történik egy s más. 

A film ügyel arra, hogy szavakban semmi se hangozzék el benne, ami a melegek kiközösítéséről szólna. Dae-sik helyzetéről életének színhelyei és a vele történtek beszélnek. A főváros kellős közepén is a társadalom peremvidékén járunk. Dae-sik az aluljárókban élők vezére, akiknek élete az ingyen kajáról és a hajléktalanszállókról való menekülésről szól. Kim rendező nem fél alámerülni a nagyvárosi pokolnak ezekbe a bugyraiba. A filmbe belefér, hogy néhány hajléktalan egyéni arcot kapjon, és lássuk a harcot a kartonokkal kijelölt "otthon" birtoklásáért. A sorsközösség ellenére vajmi kevés az összetartás, itt mindenki magáért küzd. Félelmetes az a jelenet, amiben a férfiak az aluljáró falának fordulva süketnek és vaknak tettetik magukat a szülni készülő nőtársukkal szemben. Ha ez nem lenne elég, akkor Kim még egy fricskát is kioszt a társadalomnak, amelynek "rendes" tagjai megtört hajléktalanokat szeretnének a média tudósításaiban látni, ezért a stáb figyelmezteti az elesetteket, hogy viselkedjenek ennek megfelelően. A végtelen kiszolgáltatottságot ijesztően mutatja meg a motoros vagányok jelenete, amelyben a hajléktalanok élete feláldozható a beteges szórakozás érdekében. 

A vonat azonban kimenekíti hőseinket innen, és az addig hol fekete-fehér, hol csak annak tűnő képsorok helyébe a természet élénk színei lépnek. A road movie lényegének megfelelően folyamatosan mozgásban maradunk, csak a járművek cserélődnek, és különböző útitársak csapódnak a két férfihoz, vagy tűnnek el mellőlük. Néha egy-egy stációhoz érkezünk, melyek tovább árnyalják a hőseink helyzetéről alkotott képünket, és változó érzelmi kapcsolatuk állomásait is jelentik. A közös pont mindig az üresség és a kilátástalanság. Mindenki élete a semmibe hullik: az elbocsátott Min-seoké (Jung Hyung-gi), a társra vágyó prostituálté, Il-joo-é (Seo Lin), a droghoz nyúló Suk-woné, érdekes módon Dae-sik tűnik a megpróbáltatások kibírásában legellenállóbbnak közöttük.

Két főhősünk erejüket meghaladó alkalmi munkákból tengődik, kiszolgáltatva a munkaadóknak, rendőri fogdákban kötnek ki, ahol vagy nem tudnak mit kezdeni velük, vagy hamis vádak miatt összeverik őket. Suk-won egyre jobban támaszkodik Dae-sikre, aki a túlélést jelenti a célját vesztett férfi számára. Kettősük az utazás egy szakaszára szerelmi háromszöggé változik, amikor a pénzért felfogadott prostituált, Il-joo (Seo Lin) beleszeret Dae-sikbe, ezzel új élet lehetőségét is kínálva a férfinak, akinek tisztában van a beállítottságával és Suk-won iránti szerelmével.

Nem tudni, melyiküket éri nagyobb sokk, amikor Dae-sik szexuális orientáltsága lelepleződik Suk-won előtt. Dae-sik megrémül, hogy nem maradhat tovább Suk-won mellett. Suk-won tesz is egy kísérletet az elszakadásra, ami kérészéletűnek bizonyul. Megpróbál a Dae-sik által eltaszított Il-joo mellett maradni, de még a szex sem működik közöttük, így rövidesen újra Dae-sik mellett látjuk. Bár nem engedi magához közelíteni a férfit, aki ugyan szenved ettől, de tiszteletben tartja a kérését. 

A történet fordulópontja Dae-sik magánéleti katasztrófájának megismerése. Kiderül, hogy van felesége, aki szereti, és gyereke, akinek hiányzik, de el kellett hagynia őket a mássága miatt, és titokban kell tartania a kilétét a külvilág előtt. A fiával (aki csak sejti, hogy a férfi az apja) folytatott beszélgetés után omlik össze, mert szembesül azzal, hogy a saját gyermekét milyen sorsra ítéli azzal, hogy férfiként nem teljesítheti a legelemibb kötelezettségeit sem mellette. Suk-wonban először ébred szánalom Dae-sik iránt, de ennél többre nem képes. Páros magányuk lassan kibírhatatlanná válik, Suk-won önpusztításba kezd, míg végül Dae-sik, hogy megmentse őt, segít visszautat találni neki a találkozásuk előtti életéhez.

A film ekkor ismét kulisszát vált, lenyűgöző festőiség uralja a képeit. A szerelméről való lemondással életének végképp értelmét vesztett Dae-siket, az egykori "hegyi embert" most hatalmas, kopár sziklafalak zárják maguk közé, melyek között öngyilkosságra készül. 

A keresztúton álló Suk-won hiába tépi össze a Dae-sikre emlékeztető fényképet, mégsem tud felszállni a buszra, helyette visszaindul a kőfejtőbe, ahol rátalál a haldokló férfira. A film minden kockája metaforikus értelművé válik. Dae-siket egy raktárban lévő sóhalomra fekteti Suk-won, ami a fehérségével nemcsak a tisztaságot jelképezi, hanem a koreai rituálékban is megtisztító, gonoszt elűző, a hely szentségét biztosító erővel bír. Dae-sik engedélyt kér, hogy szerethesse Suk-wont. A férfi válaszul kimegy a kunyhó elé, ahol a szakadó esőben meztelenre vetkőzve rituális mosakodást végez. Nem lesz belőle meleg férfi, de megérti Dae-sik érzéseinek őszinteségét, aki mellett védelmet és biztonságot talált. Ezért felajánlja Dae-siknek azt, amit egyedül ő képes megadni neki. Szeretkezéshez már nincs erő, de így Dae-sik legalább Suk-won ölelésében fejezhette be az életét. Suk-wonra még vár a visszaút, és a Road Movie egy végtelenbe vesző országút képével zárul.

Kim In-sik filmje erős felütés volt a témában. Szikár, melodrámai eszközöket mellőző alkotás, melyben még a zenei aláfestés is minimális. Végiggondolt felépítés és nagy ív kirajzolása jellemzi, mely a dokumentarista hangulatú kezdettől a lírai szimbolikájú befejezésig juttatta el a filmet. Ezzel kiemelte a mocsokból a főhős alakját, akit mélyen érző, fájdalmas életet élő emberi lényként búcsúztatunk a film végén. 

Hogy milyen volt a film fogadtatása? Különös módon kettős. A nézőközönséget felkészületlenül érték a látottak, ezért a film hatalmasat bukott, anyagilag is. Sokan kifordultak a mozitermekből, a konzervatívabbak tüntetéssel, bojkottal reagáltak. Ugyanakkor a koreai szakma lenyűgözve állt a film nagyszerűsége előtt, a nemzetközi filmes szakma pedig ünnepelte a merészségéért, amellyel kendőzetlenül mutatta meg a tragikus valóságot. A filmre és a főszereplőre valóságos hazai és nemzetközi díjeső hullott.

A film kapcsán készült egy interjú Kim In-sik rendezővel, amelynek magyar fordítása itt olvasható.

A rendező ebben megemlíti, hogy milyen nehéz volt megfelelő szereplőket találni a filmhez. Végül a Road Movie karaktereit is - a következő években készült, azonos témájú filmekhez hasonlóan - fiatal, még pályakezdőnek minősülő színészek vállalták el, akikről ma már talán nehéz elképzelni, hogy mekkora kockázatnak tették ki a karrierjüket ezzel a döntésükkel. Hwang Jung-min és Jung-chan azonban nemcsak bátor volt, hanem nagyon tehetséges is, ezért mindketten nagyszerű alakítást nyújtottak. Mivel Hwang Jung-min ma a színészek doyenje, a "100 milliós nézettségűek" klubjának második tagja, izgalmas látni, hogy már ebben a korai szerepében milyen érett szerepformálásra volt képes. Különösen megragadó a játékából áradó nyers erő és érzelmesség különös elegye. A filmre és a főhősre is igaz, hogy ha nem is csiszolatlan gyémánt, de mindenképpen a durvaságában is ragyogó fekete gránit.   

A valóságban ezekben az években kezdődött meg a coming outok sora a koreai szórakoztatóiparban, elsőként Hong Suk-chun vállalta fel 2000. szeptemberében a nyilvánosság előtt a másságát. A következményekről szintén található a magazinban egy interjú a színésszel, amely kiegészíti és alátámasztja a Road Movie elkészültének fontosságát. 


.  .  .

SOUTH KOREA | KIM IN-SIK (김인식) | ROAD MOVIE (로드 무비) | 2002 | 115 PERC | 1.85:1 | SZÍNES
 

.  .  .

A téma iránt érdeklődőknek ajánlom elolvasni a KBS televízió által három évvel korábban bemutatott Sad Temptation című kétrészes drámáról írott cikkemet.