[Tévédrámákról] REFLECTION OF YOU (2021)

너를 닮은 사람
JTBC, 2021, 16 rész
Műfaj: dráma, melodráma, thriller
Rendező: Lim Hyeon-wook 임현욱
Eredeti mű: Jung So Hyeon azonos című novellája
Forgatókönyv: Yoo Bo-ra 유보라
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Reflection of You: A lélek torz és tiszta tükrei

* Az írás spoilereket tartalmaz *

Abstract: 

Shadows in the Mirror – My Thoughts on "Reflection of You"

In this writing, I take a deep dive into the 2021 drama Reflection of You, looking at it not just as a revenge story, but as a complex journey into identity and guilt. I focus on the connection between the two female leads, using the lenses of visual arts and philosophical self-reflection.

My main observations include:

• Color Symbolism: I highlight the provocative use of complementary colors—red and green—to show the tension between the two leads. I see this aesthetic choice as a visual way to express their internal struggles and unavoidable clash.

• The "Other" as a Mirror: Drawing on the poetry of Attila József, I examine how we often recognize our own virtues and flaws only through the "reflection" of another person. This makes the relationship between Hee-joo and Hae-won feel like a metaphysical battleground.

• The Artist’s Voice: A special part of my review is identifying real-world artworks from the series. I discuss how the sculptures of Bae Hyung-kyung act as silent dialogues, revealing the character Woo-jae’s hidden emotions through their lonely, introspective forms.

• The Three Faces of Woo-jae: I track the evolution of Kim Jae-young’s character through three distinct phases—from the arrogant artist to the vulnerable amnesiac, and finally, to the desperate man seeking his stolen past.

• Social Layers: Beyond the central love triangle, I give credit to the drama for its nuanced portrayal of school bullying, domestic abuse, and adolescent loneliness, which I feel creates a very rich social tapestry.

Bevezetés: József Attila és a tükörkép metafizikája

Biztosan állíthatom, hogy az utóbbi évek egyik legidegborzolóbb drámáját rejti a cím, pedig semmi mást nem látunk benne, mint egy mély lélektani alámerülést a szerelmi kapcsolatok veszélyes örvényeibe. "A tükörképed" - mondja az angolból fordított hivatalos magyar cím, a koreai szinte ugyanezt jelenti, de mégis kissé másként értelmezve: "Valaki, aki olyan, mint te". Tükörképünk (főként ha az a külsőnk mellett a bensőnket is mutatja) igen sokféle lehet, attól függően, hogy a tükrünk esetleg nem homályos-e, vagy nem torz tükörbe nézünk-e. Az se biztos, hogy tükörbe kell néznünk ahhoz, hogy meglássuk magunkat, hiszen József Attilával szólva: "Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat." - ami egyúttal azt is jelenti, hogy egy másik ember visszfényében ismerhetünk rá önmagunkra, erényeinkre és önhibáinkra, és talán egymástól reménykedhetünk megváltásban is. 

Színkódolt érzelmek: A vörös és a zöld párharca

A dráma középpontjában két nő áll. Hogy egymást tükrözik-e, vagy a másikban tükröződve ismerik-e meg magukat, ahhoz kapunk még egy vizuális segítséget. Mivel a dráma a képzőművészet közegében játszódik, ehhez illően a rendező is bátran nyúl a színek szimbolikájához: egyikükről szinte le sem kerül a zöld kabát, míg a másikuk ruhatárában a vörös szín dominál. A színkörben az egymással szemben álló színeket komplementer (egymást kiegészítő) színeknek nevezzük, ilyen a vörös és a zöld is, ami különösen erős feszültségű, drámai hatású, provokatív színpárt jelent, ami tökéletes leképezése a két főhősnő viszonyának. A drámában még számtalan helyen fogunk találkozni a szereplők lelkiállapotának színekkel vagy festményekkel, szobrokkal való kifejezésével, gondoljunk csak a sárga szín árnyalatváltozásának vagy a feketével való keveredésének említésére a történet egy pontján.

Yoo Bo-ra forgatókönyvíró Jeong So-hyeon író novellája alapján dolgozott, és lévén mindketten nők, talán szándékosan a dráma is erősen nőközpontú lett, a főszereplők mellett sokféle személyiségű, különböző korú nőket felvonultatva, akik mellett természetesen nem vagyunk híján érdekes férfi karaktereknek sem. 

A cselekményt akár nagyon röviden össze lehetne foglalni: két barátnő ellenséggé válik, amikor kiderül, hogy az idősebb elszerette a fiatalabbik fiúját, aki ezért bosszúhadjáratot indít ellene. Azt hihetnénk, hogy ez a sokadjára elmesélt helyzet nem tartalmazhat túl sok újdonságot, azonban nem így van, mert A tükörképed remekmű a maga kategóriájában - mind a lélekrajzát, mind a mesélésmódját, mind a konfliktust létrehozó folyamat szakaszos kibontását, mind a különböző szereplők történetre gyakorolt hatásának csepegtetett adagolását tekintve. Végeredményként egy mindvégig feszült, kiszámíthatatlan fordulatokat hozó történet részesei leszünk, melynek tempója, képi világa és minden egyes kulisszája a Lim Hyeon-wook rendező keze alá dolgozó teljes stábnak köszönhetően minőségi munka. A képzőművészeti elemekről még lesz szó, de itt ki kell emelni a tájak és a fenséges természeti jelenségek festőiségének expresszionizmusra jellemző, drámai használatát, vagy időnként a belső terek hasonló megvilágítását.

Hamupipőke a chaebol-birodalomban: Jeong Hee-joo karaktere

Go Hyun-jung színésznő kelti életre a történet idősebbik nőalakját, Jeong Hee-joo-t aki különös keveréke a mesterkélt alázatosságnak és az elért státuszára büszke kevélységnek. Szerény helyzetű családi származása ellenére sikerült beházasodnia egy chaebolba, amelynek a férje lenne az örököse, ám akit az anyja éppen a vele kötött házassága miatt alkalmatlannak tart arra. A férj ugyan kiáll Hee-joo mellett, de egyikük sem tud gátat szabni a basáskodó anya/anyós családjukat romboló tevékenységének, amellyel szinte kisajátítja a gyermekeiket, hogy a saját elképzelései szerint nevelje őket. Nehéz eldönteni, hogy Hee-joo vajon jó anya-e, mert folyton aggódik, ám mégsem vesz észre semmit a gyerekei bajaiból. Leginkább azzal van elfoglalva, hogy megtartsa Hamupipőkéből lett hercegnői "álom-pozícióját", amiért eltűri, hogy anyósa cselédként kezelje, ám ráérő idejében mégis unatkozik kicsit. 

A végzetes tanítvány: Goo Hae-won és az idill megtörése

Miközben a férje tanácsára elkezd valami önmegvalósító dologról gondolkodni, belép az életébe a ragyogóan fiatal, életrevaló Goo Hae-won (Shin Hyun-been), aki új színeket hoz az ő világába is. A lány nagyreményű festőnövendék, akinek nyomán Hee-joo is elkezd rajzolni tanulni, és meglepően tehetségesnek bizonyul. Hae-won arról álmodozik, hogy sikeres festő legyen, és boldogan élhessen szerelmével, Seo Woo-jae-vel (Kim Jae-young), aki nemsokára szintén bevonódik Hee-joo képzőművészeti tanításába. Ám ekkor megtörik a két nő idilli kapcsolata.

Woo-jae: A szoborszépségű és öntörvényű művész

Woo-jae vérbeli, szabálytalan művészegyéniség. Mérhetetlenül tehetséges, és hiába nem ismer megalkuvást az alkotás terén, így is a még nála is nagyobb kaliberű apja árnyékával küzd. Jól el van Hae-won társaként, aki sürgeti, hogy ha papíron is, de kössék össze az életüket, ám a naiv lánynál a figyelmét sokkal inkább magára vonzza a nagyobb "préda", a nála jóval idősebb, elérhetetlennek tűnő Hee-joo, akinek finom vonásait a férfi rajzolás közben fedezi fel. Érdekesség, hogy a valóságban is 17 év a korkülönbség a két színész között, ami bár érzékelhető volt, de semmivé vált a kettőjük közötti kémiában. A fiatal férfi is gyönyörű, mint egy szobor, és nem ismer gátlásokat, ezért ostromának nem igazán tud, vagy valójában nem is nagyon akar ellenállni a gazdagsága mellett kalandokra is nyitott mintafeleség. Rövidesen váratlan fordulat történik, Hee-joo külföldre távozik az ott tanuló gyermekének segítésére, Woo-jae pedig nyomtalanul eltűnik Hae-won életéből, aki kétségbeesetten kutat a férfi után. 

A bűntudat galériája: Macska-egér játék a Purgatóriumban

Nagy időbeli kihagyással, sok év múlva vesszük fel ismét a történet fonalát, amikor a már otthon élő Hee-joo életében ismét felbukkan Hae-won, akit alig ismer meg. A fiatal nő olyan lesz a számára, mint egy lidércnyomás, egyenként becserkészi a családja tagjait, és számunkra még nem egészen világos oknál fogva szinte büntetőhadjáratot folytat Hee-joo ellen. Nemsokára ismét megjelenik a színtéren Woo-jae is, aki teljesen ki van szolgáltatva a lánynak, mivel egy baleset következtében semmire nem tud visszaemlékezni a vele korábban történtekből. 

Az egymással űzött macska-egér játék közben mindkét nő manipulálja a bizonytalanságba belevesző fiatalembert, és ahogyan Woo-jae is, mi, nézők is töredékes flashbackekből tudjuk összerakni, hogy mi történt a kiesett időben. A jelenben mindhármukat egy újabb helyszín köti össze, a galéria, ahol kénytelenek együttműködni egymással. Woo-jae szakmai karrierjét kezdené újjáépíteni, Hee-joo már befutott festő és író lett, Hae-won viszont feladta művészi vágyait. Számtalan mellékszereplő lép be a történetbe, akik mindegyike a saját sorsával is tükröt tart a két főszereplő nőnek. Azonban mindegyikük önálló jogú karakter, felsorolni szinte lehetetlen őket. Mindegyikük képvisel valamiféle problémás helyzetet, így szó esik az iskolai és a családon belüli bántalmazásról, alkalmatlan szülőkről és házastársakról, a kamaszkori és a felnőtt barátságról, az önként vállalt gyámságról, a bűntudatról és a bűnvád zsarnokságáról, a korrupcióról, a kiszolgáltatottságról, a hatalmi önkényről, valamint annak tűréséről, és sorolni lehetne még hosszasan. Előkerülnek a hit kérdései, járunk templomban is, ám mégis egy furcsa kis kocsma tűnik amolyan földi Purgatóriumnak, ahol a tulaj képes könnyíteni a betérő lelkek terhein. Mindezek mellett kiemelten követhetjük Li-sa serdülőkori magányát, helyzetfelismerését és a magyarázat megtalálásáért folytatott dacos küzdelmét, ami egyúttal a drámába csomagolt coming-of-age történet is. 

A maga módján mindkét nőből előbújik a szörnyeteg: Hae-won belefeledkezik a saját fájdalmába, melynek szabad teret engedve bármire feljogosítva érzi magát, miközben Hee-joo öntelten azt gondolja, hogy mindenkin átléphet, hiszen a státusza megvédi a tetteivel való szembenézés szükségességétől. Gyötrelem és eszelősség keveredik mindkettőjükben, és nem lehet eléggé méltatni a két karaktert életre keltő színésznők teljesítményét. A köztük lévő erőtérben próbál megállni a lábán a dráma két fő férfialakja, akiknek egymással is van elintézni valójuk.

Hee-joo férje (Choi Won-young) bár szimpatikus, a szeretteivel törődő férjnek és családapának tűnik, valójában ugyanúgy színjátékot játszik, mint a felesége. A karakterének érdekessége, hogy mindvégig arra várunk, hogy végre előhúzza a nála lévő ászt, ám eleinte csak pipogya az anyjával szemben, majd ki tudja, hogy valódi szerelemből fakadóan vagy a status quo felrúgása elleni gyávaságból, de addig ragaszkodik a látszathoz, hogy a legvégén már nem is osztanak neki lapot.

Mégis Woo-jae helyzete a nehezebb, és Kim Jae-young elképesztő érzékenységgel tudja a férfi által megélt összes stáció minden árnyalatát megmutatni. A teljes dráma történetében három, alapvetően különböző állapotban láthatjuk. A kissé arrogáns, vonzerejének teljes tudatában lévő, öntörvényűnek megismert fiatalembert a visszaemlékezésekben másmilyennek találjuk: olyan embernek, aki a személyes boldogságáért mindent feláldozni tudó, kedves és mélyen érző szerető, aki képes egy gyermeket úgy felvállalni, hogy az apaságában nem is lehet biztos. A második szakaszban mindez semmivé foszlik, és szinte fáj nézni a kiszolgáltatottsága miatti tehetetlenségbe fulladó tétovaságát, melyben azt azért felismeri, hogy mindkét nő a saját kénye-kedve szerint igyekszik használni őt, és ha a tudata nem is, az érzései ekkor is iránytűként működnek. A harmadik szakaszban, amikor rádöbben a vele történtekre, elveszíti a józanságát, és hiába látja annak irrealitását, mégis konokul vissza akarja szerezni mindazt, amiből kiforgatták. Még ezzel a rétegzett lélekrajzzal együtt is, a főhősnőkhöz képest Woo-jae alakja jóval elnagyoltabb, és időnként azt érezni, hogy az átalakulásai és a vele történő dolgok - nem teljesen indokoltan - alá vannak rendelve a nők történetének. Azonban megfigyelhetünk egy rendkívüli rendezői leleményt: Woo-jae személyiségének homályban maradó elemeiről az alkotásai beszélnek. A visszatérésekor, még mielőtt személyesen találkoznának, Hee-joo a szobrait látja először, anélkül, hogy ismerné az alkotó kilétét. "A csend jelentése, a rajzoktól a szobrászatig" - mondja a cím a készülő kiállítás prospektusán, és a szobrokon keresztül egy végtelenül magányos, szomorúságot árasztó, magába forduló, befelé tekintő, elmosódó arcú Woo-jae-t ismerünk meg, akiről az a benyomásunk támad, hogy mélyen gondolkodik az élet dolgairól.

Amikor a művészet beszél: Bae Hyung-kyung szobrai a képernyőn

A drámában látható szobrok olyan elementáris erejűek, hogy kíváncsi lettem a valódi alkotójukra. Némi nyomozás után rábukkantam egy cikkre, amelyben felsorolják azoknak a művészeknek a nevét, akik közreműködtek a sorozatban látható rajzok, festmények, szobrok, kerámiák és a szereplők által viselt ruhák alkotásában: Bae Hyung-kyung, Park Dae-sung, Go Young-hoon, Oh Soo-hwan, Kim Deok-yong, Ethan Cook, Lee Kyung és Shin Soo-jin, Go Hyun-jung. [forrás]

A különböző alkotások környezetükbe illeszkedő megjelenésére rendkívüli gondossággal ügyeltek, legyenek azok lakás- vagy irodabelsők, műtermek vagy a galéria kiállításai, és ugyanilyen alapos megfontolással készültek a jelmezek, vagy a címfelirat animált grafikája is, ami képverssé változtatta a a cím szavait.

Az alkotások között láthatunk autentikus műveket, és olyanokat is, amelyek egy-egy művész stílusát megidézve készültek. Woo-jae szobrai egyértelműen Bae Hyung-kyung alkotásai (köztük eredetiek és azokat utánzó szobrok), sőt a megidézés olyannyira részletes volt, hogy Woo-jae a sorozat vége felé olyan vöröses árnyalatú szobrokkal kísérletezik, amilyeneket Bae kiállításain is látni (aki szintén női alkotó). 

Videó Bae Hyung-kyung A színek súlya c. korábbi kiállításáról:

[갤러리 Tour]배형경/ “ Color Weight , 彩色荷重”展_갤러리시몬.2019.11.07~2020.01.11

A drámában látható kiállítás szobrai:

Sebek, áldozatok és a megváltás ára

A tükörbe nézés, az önreflexióra való késztetés nemcsak a szereplőkre érvényes, hanem a nézőkre is. Miközben a történet robog a végkifejlet felé, amely kire megváltást, kire tragédiát hoz, nincs olyan eleme a drámának, melynek átélése ne lenne torokszorító, hiszen az emberi kapcsolatok útvesztőben olykor mi magunk is eltévedünk, vagy látunk a környezetünkben hasonlóan megtévedteket. Közben sebeket szerzünk, sebeket osztunk, túlélünk vagy belepusztulunk. A legfájóbb, hogy áldozatok is maradnak a porondon, akik nem feltétlenül ártatlanok, de a sorsukat mégse érdemelték meg. Valahogy így vagyok a dráma lezárásával is - leginkább azért fáj a szívem, akit végül kiiktattak a játékból. 

A főszerepeket játszó színészek olyan kiválóak, hogy minden arckifejezésük, tekintetük feltölti a hatalmas erőteret, amelynek feszültségétől szinte nem is érezzük az idő múlását. Nagyszerűek a gyermek- és a majdnem felnőtt szereplők (Kim Su-an, Shin Hye-ji, Kim Dong-ha), a chaebol-úrnő (Kim Bo-yeon), a végül bosszút álló pszichiáter feleség (Jang Hye-jin), a nyomorult férje (Hong Seo-jun), a különböző anyák, apák és nagyapák (Lee Ho-jae, Seo Jung-hyeon, Seo Jin-won), az életrevaló barátnő (Park Sung-yeon), a bűnbánó testvér (Shin Dong-wook), a bánattól élősködővé vált anya (Kang Ae-shim), a csodálatos bártulajdonos (Kim Sang-ho), a galériavezető (Kim Ho-jung). 

Végezetül a sorozat zenéjéről is szót kell ejteni, amely nagy érzékenységgel és finomsággal, időnként pedig kellő drámaisággal festi alá a képeket, és ugyanez igaz a betétdalokra is.  

[Tévédrámákról] CASHERO (2025)

캐셔로
Netflix, 2025, 8 rész
Műfaj: akció, vígjáték, fantasy, szuperhős
Rendező: Lee Chang-min 이창민
Eredeti mű: Lee Hoon 이훈 író és No Hye Ok 노혜옥 illusztrátor azonos című webtoonja, a Befar team adaptációja
Forgatókönyv: Jeon Chan-ho 전찬호, Lee Je-in 이제인
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Cashero: Pénz, hatalom és a garasok hősies harca

Abstract: 

Money is Power – My Review of the Satirical Heroism in "Cashero"

In this writing, I take a look at the 2025 series Cashero, which I feel was perfectly timed as a Christmas release for those seeking relaxation with a bit of a twist. I suggest that the drama is a clever social satire, where the "cash+hero" title perfectly captures the essence of a protagonist whose physical strength is literally tied to the amount of cash he holds.

My main observations include:

• The Economic Superpower: I explore the central metaphor of the story—that money equals power. I analyze how the hero, Kang Sang-woong, loses his strength as his money disappears, which I see as a poignant reflection of our everyday struggles for survival and self-confidence.

• Heroism vs. Domestic Reality: I talk about the conflict between the protagonist’s heroic urges and his partner’s very practical, materialistic goals, like saving for a new apartment. To me, their struggle highlights the moral dilemmas of modern life, where even a "superpower" can feel like a financial curse.

• A New Kind of Villain: I look at the Jo-family conglomerate, where wealth is no longer about survival but about ultimate control over others. I find the contrast between their "fashion icon" appearance and their internal corruption to be a very effective narrative tool.

• The Humor of Everyday Struggle: I discuss how the drama is permeated with humor, mostly coming from the hero's very "earthly" motivations—like trying to meet his girlfriend's expectations while fighting giant battles. I feel this makes the story relatable to any young viewer facing today's economic hurdles.

• A Parodic Mirror: Finally, I share my thoughts on how the series works as a playful mirror to high-budget Hollywood superhero films, using exaggerated action and eccentric characters (like the "alcohol-powered" or "eating-powered" allies) to keep the tone light yet meaningful.

 

Szuperhős-paródia a fenyőfa alatt

Tökéletes választás volt a Cashero bemutatását karácsony másnapjára időzíteni, amikor legtöbben - már túl a családi események és a vendégjárások fáradalmain - semmi másra nem vágyunk, csak egy kis lazításra, kikapcsolódásra, amit ez a rövid sorozat kielégítően biztosít. 

A gazdasági szupererő: Több pénz, erősebb ököl

Már a címe is ötletes, a cash+hero (pénz+hős) szavak összetétele tökéletesen leképezi a főhős lényegét. Pénzre elsősorban azért van szükségünk, hogy a megélhetésünket fedezni tudjuk, másodjára pedig azért, mert minél többet birtokolunk belőle, annál magabiztosabbnak, erősebbnek és nagyobb hatalommal bírónak érezhetjük magunkat. Nos, a Cashero azzal játszik, hogy szó szerint veszi ezt a képzetet, tehát Kang Sang-woong (Lee Junho) apjától váratlanul olyan szupererőt kap örökbe, melynek nagysága attól függ, hogy éppen mennyi készpénzt szorít a markában (vagy tart a zsebében), ami az erőkifejtésével arányosan válik fokozatosan semmivé. Üres zsebbel Sang-woong éppen annyira átlagos, mint bármelyikünk, akik nézzük a sorozatot. 

Akciódús, kerek történetű szuperhősfilmet igyekeztek készíteni, melyben a csavar abban áll, hogy el is gondolkodik a pénz mibenlétéről, mégpedig kellő iróniával. Az epizódokat mindig a főhős mosolyra fakasztó, sommás megállapításai zárják, akit kezdetben teljesen kiakaszt, hogy szuperképességét még csak nem is fordíthatja a saját hasznára.

A gonosz arca: Divatikonok és a kontrollmániás apavonal

A történetet nem cizellálják túl, de mindent beletesznek, amit a gonosz és a világ megmentőinek harcához szükségesnek tartunk. Van egy haszonleső, erkölcsi gátlásokat nem ismerő cégünk, ahol az embereket csak eszköznek tekintik a cél eléréséhez. Élén a hatalom- és pénzmániás apával, Jo Won-dóval (Kim Eui-sung), a vele és egymással is rivalizáló gyermekeivel, Jo Annával (Kang Han-na) és Jo Nathannal (Lee Chae-min). Utóbbiakra jellemző, hogy megjelenésükben tökéletes divatikonok, ami persze nem csökkenti a romlottságukat, de míg a nőben egy karót nyelt brand lady álarca mögött látjuk meg az ördögit, a férfi simaarcúsága meglepően hat főgonoszként, ám mégis kiválóan működik. Van egy titokzatos uzsorásunk,  Park Jeong-ja (Kim Guk-hee), aki jelentős befolyással bír az eseményekre. És természetesen vannak szuperképességekkel rendelkező szereplők, kik a jó, kik a rossz oldalt erősítve. 

Morális dilemmák és lakástakarék: A szuperhős hétköznapi gondjai

Fontos szereplőnk még Kim Min-sook (Kim Hye-jun), aki Sang-woong élettársa. Meglehetősen anyagias hölgy, ami érthető, hiszen nincs más vágya, mint hogy egy új lakásban kezdhessék meg a házaséletüket. Ez viszont szinte elérhetetlen álom, folyamatos garasoskodást igényel, ezért Sang-woong új képessége valóságos csapásnak tűnik a kettőjük számára. Bár kidolgoznak egy stratégiát a bajok elkerülésére, az folytonosan morális válságba sodorja a fiút, aki normális, emberi késztetéssel sietne a bajba jutottak segítségére. Hogy ne is legyen választási lehetősége, mindjárt egy egész busznyi embert kell megmentenie, amivel tragikusan lenullázza az éppen nála lévő családi vagyont. Fel is hívja magára a rossz oldal figyelmét, akik azon dolgoznak, hogy begyűjtsék a még nem náluk lévő különleges képességeket, kivonva azt a tulajdonosukból. Mikor Sang-woong majdnem rajtaveszt azon, hogy megszabadulna a nem kívánt terhétől, váratlanul két segítőre talál, akikkel az elkövetkező kalandokon közösen küzdik át magukat.

Egy fura csapat: Kaja, pia és víziók

Fura figura mindkettő, Byeon Ho-in (Kim Byung-chul) alkohollal működik, aminek hatása alatt át tud hatolni szilárd tárgyakon, míg Bang Eun-mi (Kim Hyang-gi) evéssel tudja táplálni telekinetikus képességeit. Az ellenoldalon egy hatalmas erejű lánglovag várja őket Kang Sang-jun tüzes alakításában, valamint egy villámgyorsan cikázó késes boszorka, Hermes (Shin Soo-hyun). Feltűnik még a sorozat egyik legjobb karaktere, a jövőlátó képességgel bíró öregember, Kim Won-hae különösen szórakoztató alakításában.  

Sokak szerint ezek a karakterek kidolgozatlanok, és a nyolc rövid rész is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy az alkotók kibontsák az ötleteikben rejlő lehetőségeket. Van ebben igazság, de bennem nem maradt hiányérzet. Mivel Sang-woong időközben akcióhőssé is kiképezte magát, bőven részesülünk látványos, szuperképességek vezérelte összecsapásokban. Ehhez illően az akciójelenetekben minden túl van dimenzionálva, a résztvevők számától kezdve a rombolás mértékéig bezárólag. 

Metafora a pénztárcánkhoz: A hősmozik parodisztikus tükörképe

Az egész drámát átjárja a humor, melynek fő forrása, hogy a főhőst nagyon is földi dolgok mozgatják a gigantikus küzdelmeiben - nem szeretne mást, csak megfelelni a barátnője kívánalmainak, és beteljesíteni az élethelyzetükből fakadó követelményeket, tehát lakáshoz jutni, és teljesíteni a házasságkötés előtti családi formalitásokat. Minden fiatal nézőt megszólíthat a történetnek ez a rétege, hiszen pontosan tükrözi, hogy ezek a feladatok mennyire nehezítettek manapság, és talán még a főszereplőnkbe szorult heroizmus is kevés a megvalósításukhoz. Valójában Sang-woong "szuperképessége" ennek a hétköznapi küzdelemnek a metaforája: minél erősebben küzd, annál nagyobb a vesztesége - és csodálatos találmány, hogy miközben vagyonokat veszít az erőfeszítései során, csak az elhullajtott aprópénzek maradnak a birtokában.

Ennek ellentéteként fogalmazódik meg a gazdagok szájából (nem túl cizelláltan, tehát meglehetősen direkten a szájukba adva), hogy a pénzből sosem elég, pedig igazából már nem is arra fáj a foguk. A pénz a hatalom eszköze: a világ feletti uralomé, de még az sem elég, mert a vágyott végső cél az élet feletti uralom megszerzése. Ezen a nyomvonalon halad a történet a végső, gigantikus összecsapás felé, és az utat drog, testvérháború és sok egyéb aljasság szegélyezi, sőt a rendőrség sem tétlen, bár sokszor kérdéses, hogy kinek az oldalán is állnak.

Azonban a Cashero nem egy elméleti mű, de jól játszik a triviális igazságok megerősítésével. A nyolc rész kiváló szórakozást tartogat, ha megelégszünk egy humorral átitatott hősmozival, mely éppen annyira komolyan is vehető, mint amennyire parodisztikus tükörképe a nagy szuperhős filmeknek. 

Lee Junho ujjgyakorlata és a kollektív összefogás

A fordulatokat nem lelőve, tanúi leszünk hősünk szuperképességéről való gondolkodása átalakulásának, valamint a pénz használatával kapcsolatos változásoknak. Ne felejtsük el, hogy a végső pénzeső már nem önös, hanem karitativ célokat szolgál, minden szereplő önkéntes felajánlásaként. Mert megértették a lényeget - a változás csak összefogás árán jöhet létre. 

Nyilván nem egy hollywoodi alkotás mércéjével, de igen látványos alkotás, ami remekül van fényképezve is. A színészek pedig élnek benne, élvezik a rendkívüli karaktereiket és játéklehetőségeiket. Lee Junho még közöttük is kiemelkedően jó, kissé fád humora tökéletesen ellenpontozza az egyre jobban előtörő vagányságát. Itt is kiválóan teljesít, már-már szinte ujjgyakorlatnak tűnik a részéről ez a játékos kirándulás a sok egyéb veretes szerepe mellett. A főgonosz szerepében Lee Chae-min új arcát mutatja, sikeresen bizonyítva, hogy kiválóan megbirkózik ezzel a szerepkörrel is. 

[Tévédrámákról] BIG ISSUE (2019)

빅이슈
SBS, 2019, 32 rész (35 percesek)
Műfaj: dráma
Rendező: Lee Dong-hun 이동훈, Park Soo-jin 박수진
Forgatókönyv: Jang Hyeok-rin 장혁린
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Big Issue: A zsarolás művészete és a média sötét archívumai

Abstract: 

Snapshot of Power – My Review of Media Ethics and Social Scandals in "Big Issue"

In this writing, I take a look at the 2019 drama Big Issue, placing it within the very real and sensitive context of the Burning Sun scandal and the "molka" (spycam) epidemic that shook South Korea. I suggest that the series is a gritty examination of how tabloid media operates as a tool for power and social control.

My main observations include:

• The Reality Behind the Fiction: I start by connecting the drama to the systemic ethical issues in Korean society, such as the protest slogan "My life is not your porn." I feel it’s important to understand how the patriarchal roots and the digital sex crime industry provided the dark foundation for this story.

• The Fall and Rise of a Paparazzo: I follow the journey of Han Seok-joo, from a fanatical, elite photojournalist to a homeless man, and finally to a high-stakes paparazzo. I analyze his transformation as a struggle between professional ethics and the desperate need to save his daughter.

• The Architecture of Blackmail: I talk about the "archive of scandals"—the idea that those who hold compromising photos are the ones who truly rule over the powerful. To me, the tabloid office in the drama acts more like a shadow intelligence agency than a newsroom.

• Genre Hybridity and Its Challenges: I examine how the show shifts from a social drama into a high-tech "spy thriller." I share my honest thoughts on how the over-the-top gadgets and some production issues (like the famous broadcast editing errors) affected the serious tone of the story.

• Art Imitating Life: In my conclusion, I reflect on the haunting parallel between the show’s themes and the lead actor Joo Jin-mo’s real-life phone hacking scandal. I use this to show how easily public perception can be manipulated, even when the evidence is questionable.

Molka és Burning Sun – A valóság, ami a drámát szülte

Egy rövid ismertető nem vállalkozhat arra, hogy feltárja egy tévésorozat összes vonatkozását az aktuális társadalmi kérdésekre, különösen ha olyan mély és összetett jelenségről van szó, mint amit a Big Issue (Nagy botrány) is érint. De mégis elkerülhetetlen, hogy a megemlítés szintjén felidézzünk néhány körülményt. A dráma forgatását 2019 márciusában kezdték meg. Az előző év Dél-Koreában a "molka-botrány"-tól volt hangos, valamint az ennek kapcsán kirobbant tüntetéssorozattól, melynek "Az életem nem a te pornód!" volt a dühös, tiltakozó szlogenje. A "molka" szó a "mollae camera" összevonása, eredete egyrészt egy 1990-es évekbeli humoros szórakoztató tévéműsorhoz kapcsolódik, ami mifelénk kandi kameraként terjedt el, de később hozzá kapcsolódott az "alattomos kamera" jelentésréteg is, ami már inkább büntetőjogi kategória, mivel az engedélyezetlenül készült erotikus vagy pornográf felvételek készítésére és terjesztésére utal.

A forgatást közvetlenül megelőzően, 2019 januárjában pedig kitört az országos, sőt nemzetközi színteret elérő Burning Sun-botrány, ami a szórakoztatóipar gazdag és prominens figuráit érintette és állította célkeresztbe. A napvilágra kerülő skandallumok sorozata még jóval túlnyúlt a sorozat bemutatását követő időkre is (szállodai kukkolás-botrány, N-edik szoba-ügy). Mindezek rávilágítottak arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem az ország etikai közgondolkodásában jelenlévő, rendszerszintű problémáról. A patriarchális társadalmaknak több ezredévnyi idejük volt a nőket másodrendű és csökkentett jogokkal rendelkező lényekké degradáló rendszereinek kiépítésére, szemben a nők polgárjogi küzdelmeinek alig néhányszáz éves történetével. Korea csak annyiban tér el a világ sok, hasonló szemléletű nyugati országától, hogy a közgondolkodás - talán az e téren mélyen bigott konfuciánus gyökerek miatt - mind a mai napig ellenállóbb és elnézőbb, természetesen a férfiaké, és nem a nőké. Míg a férfiak ily módon sokáig a jogi ügyekké váló esetek kedvezményezettjei lettek, addig a nők az áldozatai. És nemcsak a jogi ítélkezéseké, hanem a magukat védve és felmentve érző, beteges szexuális fantáziáikat gátlástalanul kiélők szűkebb rétegének kiszolgáltatottjai is, akik önálló és nyereséges iparágat hoztak létre mindebből, vélhetően a bátortalanabb többség jelentős számú fogyasztótáborának igényeire alapozva. 

Tehát ebben az érzékeny időben születik meg a Big Issue, ami sok pontján érinti e jelenségeket, de túl is mutat rajtuk. Egy sajátos nézőpontot választ: elsősorban a bulvársajtó, de szélesebb körben a média működését helyezi a középpontba, és azt vizsgálja, hogy az milyen szerepet játszhat a hatalmi viszonyok alakításában. 

Jang Hyeok-rin forgatókönyvíró (korábbi munkái között a The K2, Yong Pal) története alaposan végiggondolt munka, ami messze elkerüli a gondolati kliséket, és ennek az a legmeglepőbb következménye, hogy szokatlan fényben tünteti fel a bulvársajtó helyzetét a hatalmi játékokban betöltött szerepét illetően. Az alaptézise, hogy a társadalmi pozícióban lévőket azok uralhatják, akik sakkban tudják tartani őket. Ennek legegyszerűbb eszköze az olyan kompromittáló fotó, ami zsarolhatóvá teszi a rajta szereplőket. Aki pedig egy egész archívummal bír ezekből, az sérthetetlenné, mindenki felett állóvá válik. 

A paparazzo születése: Han Seok-joo bukása és felemelkedése

Történetünk fő karaktere ennek megfelelően egy kiváló képességekkel rendelkező fotóriporter, akinek története az első részekben bomlik ki előttünk. Az ország vezető napilapjának, a Nara Ilbónak szakmája iránt fanatikusan elkötelezett munkatársa, Han Seok-joo (Joo Jin-mo) szinte bekattan, amikor egy "mindent leleplező" fotó elkészítésére nyílik lehetősége. A kép meghozza számára a tiszavirág-életű sikert, mert éppen az előléptetése pillanatában derül ki, hogy helyrehozhatatlan hibát vétett: hamis látszatot rögzített, az áldozata pedig öngyilkos lett. Seok-joo karrierje és magánélete is egyszerre dől romba, mivel szívbeteg kislányát és feleségét is magára hagyta a fotó elkészítését elébük helyezve, és ezzel tönkretette a gyermek gyógyulási esélyeit is. Seok-joo börtönbe kerül, majd elmerül az alkoholizmusban, hajléktalanná válva lecsúszik a társadalom peremvidékén élők közé. Életének mélypontján fut össze a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjével, akinek éppen egy fotósra van szüksége a balesetet szenvedett kollégája helyett. Ji Soo-hyeon (Han Ye-seul) felismeri a férfiban a régi fotóslegendát, és ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, mivel a lánya gyógyításának támogatását kínálja fel Seok-joo-nak. Akciófilmeket megszégyenítő jelenetben láthatjuk a fénykép elkészítését, aminek következménye a férfi alkoholelvonón és hosszú rehabilitációs folyamaton való átmenetele lesz, míg végül paparazzóként kiköt a Vasárnapi Hírek alkalmazásában. 

Seok-joo eredetileg az etikus újságírásra tette fel az életét, de most egyetlen esélye, hogy magáévá tegye a lesifotósok érzelmeket, együttérzést nem tűrő hozzáállásának követelményeit. Ennek stációit egymást követő, különböző események során láthatjuk, miközben átélhetjük, hogy ördögien ügyes és igazi fenegyerek fotósunk miféle technikai bravúrokra képes, többnyire eszement kockázatokat is vállalva. Az újság munkatársainak működése minden, csak nem törvényes, bármilyen szabály áthágására képesek, mivel minden megengedett a számukra a vezetőik védelme által, kivéve egy dolgot: nem szállítani az elvárt fotókat. Minden eset rávilágít a valóság és annak médiában tálalt megjelenítése közötti eltérésekre, de ez nem jelentene a nézőknek újdonságot. A dráma új eleme, hogy az időnként megrendelésre kiprovokált eseményeket követően a felek között megszülető alkukban a bulvárújság vezetői határozottan aktív és kreatív szerepet játszanak, sokszor elérve (illetve a fotók által kikényszerítve), hogy minden fél a lehető legjobban jöjjön ki az adott helyzetből. Az esetek eleinte a szórakoztatóipar szereplőinek kisebb-nagyobb botrányaira koncentrálnak, mígnem egy alkalommal szintet lépünk, mivel a leleplezett személy nem más, mint Nam Jin-seok (Oh Tae-kyung), a Szöuli Központi Kerületi Ügyészség Büntető Osztályának ügyésze - egy igazi pszichopata, aki vérgőzös bosszút akar állni a lebuktatóin. 

A hatalom záloga: Akié a fotó, azé a világ

Ezen a ponton beindul minden érintett (főügyész, rendőrfőnök és beosztottjaik) túlélésért folytatott küzdelme, és végül mindannyian ugyanarra a következtetésre jutnak: személyes megmaradásuk biztosítéka a bulvárlap fotóarchívumának birtoklása. Tudja ezt a szerkesztőségben is mindenki, ami egymás ellen fordítja Ji Soo-hyeon főszerkesztőt és Jo Hyeong-jun (Kim Hee-won) vezérigazgatót. Fontos mozzanat, hogy utóbbin kívül még a szerkesztőségben sem tudja senki, hogy valójában ki a lap tulajdonosa - a belső információk még a munkatársak előtt is blokkolva vannak.

Műfaji határok: A lesifotóstól a szuperkémig

Mivel itt már szervezetek rivalizálnak egymással, megváltozik az erőtér is, ami nem feltétlenül tesz jót a drámának. Mintha hirtelen egy szuperkém-filmbe csöppentünk volna, olyan technikai arzenállal rendelkezik minden szereplő, beleértve a bulvársajtót is. Sőt, értenek is a használatához, aggályaik sincsenek a bevetésükkel szemben, és ez a túldimenzionálás erősen veszélyezteti a dráma komolyságát. A tempó is egyenetlenné válik, a korábbi lendület itt-ott megtörik a feleslegesen beiktatott közjátékok miatt, például nem éreztem túl nagy szükségét a csetlő-botló hajléktalan haverok viccesnek szánt jelenetének, és stílustörő volt az idiótákból álló gengsztercsapat ábrázolása is. A hajléktalanok egyébként remek karakterek voltak, láthatóan nagy élvezettel alakították őket a színészek is, és későbbi szerepeltetésük arról árulkodott, hogy Seok-joo megtanulta a társadalmi szolidaritás leckéjét is.

De szerencsére a fontos karakterek kidolgozottsága és a hatalmi fölény ingadoztatása mindvégig magasan tartja a feszültséget. A rendkívül ügyesen megírt forgatókönyv lehetővé teszi, hogy a szerkesztőségi munkatársak mindegyike egyéni, és egészen különleges arculatot kapjon. A rivalizáló és karrierista nők (Shin So-yul, Kim Si-hyun, Kim Kyu-seon) éppen úgy, mint Soo-hyeon testőr-sofőre (Lee Kwan-hoon), vagy Seok-joo taxis jobbkeze (Ahn Se-ha). Közülük is kiemelkedik a mindentudó, korábbi legenda, a tolószékbe kényszerült Im Deok-hoon (Kang Sung-jin). A rengeteg szereplő és a különböző közegekben zajló események mellett jut idő a főszereplők karakterének mélyebb kibontására. Soo-hyeonnak megvan a maga előtörténete, ami megmagyarázza személyiségének kettősségét: hideg eleganciájával társuló szakmai profizmusát és az e mögé rejtett érzelmi fogékonyságát. Seok-joo még nála is sokkal összetettebb személyiség, szakmai átalakulása és megmaradó kétségei mellett láthatjuk apai vívódásait, nem múló szégyenérzetét, mégis makacs kitartását, a szinte teljes megsemmisülésből kiküzdött magára találását szakmailag, emberileg, szülőként és férfiként. Joo Jin-mo mindezt hitelesen tolmácsolja, mindegy, hogy reszkető kezű delíriumban szenvedőként, vagy a nagykutyákkal szemben valóban potenciális ellenfélként látjuk. Külön érdekes a két karakter közös története, ahogyan rádöbbennek, hogy miként befolyásolták egymás sorsát, és ahogyan megküzdenek e tény tudatával. 

Karakterek a szürke zónában: Ügyészek, hajléktalanok és sasaengek

Bőségesen találunk nyugtalanító és reményre okot adó elemeket a történetben. Egészen szokatlan karakter az ügyészség "számkivetettje", a feddhetetlen előéletű Cha Woo-jin, akit Cha Soon-bae játszik. A sok gazember között pozitív alaknak kellene lennie, ám mégsem az. Feddhetetlensége inkább kényszerhelyzetéből fakad, alapvetően egy pitiáner lelkületű, de nagyratörő vágyakat dédelgető, ellenszenves karakter, épp olyan gusztustalan, mint a kézfogásra nyújtott mocskos keze. Miközben rémületes, hogy a szakmai etikáról papoló médiaszereplőről kiderül, hogy mindenkinél romlottabb, addig a megoldáshoz vezető úton feltűnő politikus tisztessége üdítő jelenség, még ha a köréje kerített történet logikája néhány sebből vérzik is. Mivel a hatalom korrumpáltsága nem újkeletű jelenség, most eltekintek a sok nagynevű színész felsorolásától, akik megtestesítik ezeket a romlott figurákat.

Ezeken túl is sokféle jelenséggel találkozunk a drámában, a felnőtt korhatáros tartalmak mellett hallunk a színészügynökségek sötét tevékenységeiről, felbukkannak a sasaengek, a webes műsorkészítés fortélyai és hatásai, de mindezek logikusan szervesülnek a történet egészébe. 

Lee Dong-hun rendező helyszínei, színkompozíciói, a film vágása és a CGI figyelmes alkalmazása rendkívül stílusos filmet eredményezett, azonban ez némiképp megtört, amikor vélhetően Lee betegsége miatt a helyettesítő rendező nem tudta mindezt kellő következetességgel végigvinni. Még egy híres sugárzási baki is kötődik ehhez, amikor érthetetlen módon a 11-12. rész félkész állapotában került adásba.

A dráma legnagyobb kérdése valójában az, hogy lehet-e a bulvárnak olyan kiegyensúlyozó szerepe, ami a szürke zónában mozogva féken tartja a hatalomtól megrészegülteket. Mindenesetre arról értesülünk, hogy a két főhős, akiknek kisujjában van a sajtó minden árnyalatú működésének csínja-bínja, már elkezdtek rendet tenni legalább a Vasárnapi Hírek háza táján - ami tudjuk, hogy kis lépés a sajtó megtisztulása felé, de nagy ugrás a törekvés kifejezésére.

Valóság és fikció – A Joo Jin-mo ügy visszhangjai

Ami viszont a bevezetőként ismertetett társadalmi kép ide vonatkozó, bár a sorozat utáni rögvalósága: egy évvel később Joo Jin-mo a hírek élére került amiatt, hogy a feltört telefonjáról állítólag nőket degradáló, vulgáris chatelés részletei kerültek ki, amit hasonló kaliberű színésztársaival folytatott. Mivel a rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy nyolc színész ellen elkövetett zsarolási akció áldozata lett (a tettesek súlyos börtönbüntetést kaptak), a nyilvánosságra került szövegek - Joo Jin-mo állításának megfelelően -  minden bizonnyal manipuláltak.

Mégis éppen a zsarolás módja mutatja, hogy még egy ilyen hiteles alakítás után is hihetővé tehető a közvélemény számára a magánbeszélgetések (vélhetően torzított) hangneme. Hangsúlyozottan a legpozitívabb gyanúmnak adok hangot, mikor azt feltételezem, hogy bizonyára még sokáig nem az emberek jó irányban változó szemlélete, hanem a közbeszéd beidegződései határozzák meg, ha a privát beszélgetések gyakorta hasonló hangnemet ütnek meg. Látunk erre mi magunk is számtalan példát a környezetünkben, és nem mindenki gazember, aki időnként enged a megszokásoknak, míg ha belegondol a megfogalmazásába, rájön, hogy nem is ért egyet az ily módon megbotló saját magával. Joo Jin-mo ráadásul 2019-ben nősült, tehát nagy baja nem lehet a női nemmel. Szeretném őt továbbra is olyan színészként kedvelni, aki minden téren méltó arra, és mihamarabb viszontlátni egy újabb szerepben.