[Tévédrámákról] BIG ISSUE (2019)

빅이슈
SBS, 2019, 32 rész (35 percesek)
Műfaj: dráma
Rendező: Lee Dong-hun 이동훈, Park Soo-jin 박수진
Forgatókönyv: Jang Hyeok-rin 장혁린
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Big Issue: A zsarolás művészete és a média sötét archívumai

Abstract: 

Snapshot of Power – My Review of Media Ethics and Social Scandals in "Big Issue"

In this writing, I take a look at the 2019 drama Big Issue, placing it within the very real and sensitive context of the Burning Sun scandal and the "molka" (spycam) epidemic that shook South Korea. I suggest that the series is a gritty examination of how tabloid media operates as a tool for power and social control.

My main observations include:

• The Reality Behind the Fiction: I start by connecting the drama to the systemic ethical issues in Korean society, such as the protest slogan "My life is not your porn." I feel it’s important to understand how the patriarchal roots and the digital sex crime industry provided the dark foundation for this story.

• The Fall and Rise of a Paparazzo: I follow the journey of Han Seok-joo, from a fanatical, elite photojournalist to a homeless man, and finally to a high-stakes paparazzo. I analyze his transformation as a struggle between professional ethics and the desperate need to save his daughter.

• The Architecture of Blackmail: I talk about the "archive of scandals"—the idea that those who hold compromising photos are the ones who truly rule over the powerful. To me, the tabloid office in the drama acts more like a shadow intelligence agency than a newsroom.

• Genre Hybridity and Its Challenges: I examine how the show shifts from a social drama into a high-tech "spy thriller." I share my honest thoughts on how the over-the-top gadgets and some production issues (like the famous broadcast editing errors) affected the serious tone of the story.

• Art Imitating Life: In my conclusion, I reflect on the haunting parallel between the show’s themes and the lead actor Joo Jin-mo’s real-life phone hacking scandal. I use this to show how easily public perception can be manipulated, even when the evidence is questionable.

Molka és Burning Sun – A valóság, ami a drámát szülte

Egy rövid ismertető nem vállalkozhat arra, hogy feltárja egy tévésorozat összes vonatkozását az aktuális társadalmi kérdésekre, különösen ha olyan mély és összetett jelenségről van szó, mint amit a Big Issue (Nagy botrány) is érint. De mégis elkerülhetetlen, hogy a megemlítés szintjén felidézzünk néhány körülményt. A dráma forgatását 2019 márciusában kezdték meg. Az előző év Dél-Koreában a "molka-botrány"-tól volt hangos, valamint az ennek kapcsán kirobbant tüntetéssorozattól, melynek "Az életem nem a te pornód!" volt a dühös, tiltakozó szlogenje. A "molka" szó a "mollae camera" összevonása, eredete egyrészt egy 1990-es évekbeli humoros szórakoztató tévéműsorhoz kapcsolódik, ami mifelénk kandi kameraként terjedt el, de később hozzá kapcsolódott az "alattomos kamera" jelentésréteg is, ami már inkább büntetőjogi kategória, mivel az engedélyezetlenül készült erotikus vagy pornográf felvételek készítésére és terjesztésére utal.

A forgatást közvetlenül megelőzően, 2019 januárjában pedig kitört az országos, sőt nemzetközi színteret elérő Burning Sun-botrány, ami a szórakoztatóipar gazdag és prominens figuráit érintette és állította célkeresztbe. A napvilágra kerülő skandallumok sorozata még jóval túlnyúlt a sorozat bemutatását követő időkre is (szállodai kukkolás-botrány, N-edik szoba-ügy). Mindezek rávilágítottak arra, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem az ország etikai közgondolkodásában jelenlévő, rendszerszintű problémáról. A patriarchális társadalmaknak több ezredévnyi idejük volt a nőket másodrendű és csökkentett jogokkal rendelkező lényekké degradáló rendszereinek kiépítésére, szemben a nők polgárjogi küzdelmeinek alig néhányszáz éves történetével. Korea csak annyiban tér el a világ sok, hasonló szemléletű nyugati országától, hogy a közgondolkodás - talán az e téren mélyen bigott konfuciánus gyökerek miatt - mind a mai napig ellenállóbb és elnézőbb, természetesen a férfiaké, és nem a nőké. Míg a férfiak ily módon sokáig a jogi ügyekké váló esetek kedvezményezettjei lettek, addig a nők az áldozatai. És nemcsak a jogi ítélkezéseké, hanem a magukat védve és felmentve érző, beteges szexuális fantáziáikat gátlástalanul kiélők szűkebb rétegének kiszolgáltatottjai is, akik önálló és nyereséges iparágat hoztak létre mindebből, vélhetően a bátortalanabb többség jelentős számú fogyasztótáborának igényeire alapozva. 

Tehát ebben az érzékeny időben születik meg a Big Issue, ami sok pontján érinti e jelenségeket, de túl is mutat rajtuk. Egy sajátos nézőpontot választ: elsősorban a bulvársajtó, de szélesebb körben a média működését helyezi a középpontba, és azt vizsgálja, hogy az milyen szerepet játszhat a hatalmi viszonyok alakításában. 

Jang Hyeok-rin forgatókönyvíró (korábbi munkái között a The K2, Yong Pal) története alaposan végiggondolt munka, ami messze elkerüli a gondolati kliséket, és ennek az a legmeglepőbb következménye, hogy szokatlan fényben tünteti fel a bulvársajtó helyzetét a hatalmi játékokban betöltött szerepét illetően. Az alaptézise, hogy a társadalmi pozícióban lévőket azok uralhatják, akik sakkban tudják tartani őket. Ennek legegyszerűbb eszköze az olyan kompromittáló fotó, ami zsarolhatóvá teszi a rajta szereplőket. Aki pedig egy egész archívummal bír ezekből, az sérthetetlenné, mindenki felett állóvá válik. 

A paparazzo születése: Han Seok-joo bukása és felemelkedése

Történetünk fő karaktere ennek megfelelően egy kiváló képességekkel rendelkező fotóriporter, akinek története az első részekben bomlik ki előttünk. Az ország vezető napilapjának, a Nara Ilbónak szakmája iránt fanatikusan elkötelezett munkatársa, Han Seok-joo (Joo Jin-mo) szinte bekattan, amikor egy "mindent leleplező" fotó elkészítésére nyílik lehetősége. A kép meghozza számára a tiszavirág-életű sikert, mert éppen az előléptetése pillanatában derül ki, hogy helyrehozhatatlan hibát vétett: hamis látszatot rögzített, az áldozata pedig öngyilkos lett. Seok-joo karrierje és magánélete is egyszerre dől romba, mivel szívbeteg kislányát és feleségét is magára hagyta a fotó elkészítését elébük helyezve, és ezzel tönkretette a gyermek gyógyulási esélyeit is. Seok-joo börtönbe kerül, majd elmerül az alkoholizmusban, hajléktalanná válva lecsúszik a társadalom peremvidékén élők közé. Életének mélypontján fut össze a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjével, akinek éppen egy fotósra van szüksége a balesetet szenvedett kollégája helyett. Ji Soo-hyeon (Han Ye-seul) felismeri a férfiban a régi fotóslegendát, és ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, mivel a lánya gyógyításának támogatását kínálja fel Seok-joo-nak. Akciófilmeket megszégyenítő jelenetben láthatjuk a fénykép elkészítését, aminek következménye a férfi alkoholelvonón és hosszú rehabilitációs folyamaton való átmenetele lesz, míg végül paparazzóként kiköt a Vasárnapi Hírek alkalmazásában. 

Seok-joo eredetileg az etikus újságírásra tette fel az életét, de most egyetlen esélye, hogy magáévá tegye a lesifotósok érzelmeket, együttérzést nem tűrő hozzáállásának követelményeit. Ennek stációit egymást követő, különböző események során láthatjuk, miközben átélhetjük, hogy ördögien ügyes és igazi fenegyerek fotósunk miféle technikai bravúrokra képes, többnyire eszement kockázatokat is vállalva. Az újság munkatársainak működése minden, csak nem törvényes, bármilyen szabály áthágására képesek, mivel minden megengedett a számukra a vezetőik védelme által, kivéve egy dolgot: nem szállítani az elvárt fotókat. Minden eset rávilágít a valóság és annak médiában tálalt megjelenítése közötti eltérésekre, de ez nem jelentene a nézőknek újdonságot. A dráma új eleme, hogy az időnként megrendelésre kiprovokált eseményeket követően a felek között megszülető alkukban a bulvárújság vezetői határozottan aktív és kreatív szerepet játszanak, sokszor elérve (illetve a fotók által kikényszerítve), hogy minden fél a lehető legjobban jöjjön ki az adott helyzetből. Az esetek eleinte a szórakoztatóipar szereplőinek kisebb-nagyobb botrányaira koncentrálnak, mígnem egy alkalommal szintet lépünk, mivel a leleplezett személy nem más, mint Nam Jin-seok (Oh Tae-kyung), a Szöuli Központi Kerületi Ügyészség Büntető Osztályának ügyésze - egy igazi pszichopata, aki vérgőzös bosszút akar állni a lebuktatóin. 

A hatalom záloga: Akié a fotó, azé a világ

Ezen a ponton beindul minden érintett (főügyész, rendőrfőnök és beosztottjaik) túlélésért folytatott küzdelme, és végül mindannyian ugyanarra a következtetésre jutnak: személyes megmaradásuk biztosítéka a bulvárlap fotóarchívumának birtoklása. Tudja ezt a szerkesztőségben is mindenki, ami egymás ellen fordítja Ji Soo-hyeon főszerkesztőt és Jo Hyeong-jun (Kim Hee-won) vezérigazgatót. Fontos mozzanat, hogy utóbbin kívül még a szerkesztőségben sem tudja senki, hogy valójában ki a lap tulajdonosa - a belső információk még a munkatársak előtt is blokkolva vannak.

Műfaji határok: A lesifotóstól a szuperkémig

Mivel itt már szervezetek rivalizálnak egymással, megváltozik az erőtér is, ami nem feltétlenül tesz jót a drámának. Mintha hirtelen egy szuperkém-filmbe csöppentünk volna, olyan technikai arzenállal rendelkezik minden szereplő, beleértve a bulvársajtót is. Sőt, értenek is a használatához, aggályaik sincsenek a bevetésükkel szemben, és ez a túldimenzionálás erősen veszélyezteti a dráma komolyságát. A tempó is egyenetlenné válik, a korábbi lendület itt-ott megtörik a feleslegesen beiktatott közjátékok miatt, például nem éreztem túl nagy szükségét a csetlő-botló hajléktalan haverok viccesnek szánt jelenetének, és stílustörő volt az idiótákból álló gengsztercsapat ábrázolása is. A hajléktalanok egyébként remek karakterek voltak, láthatóan nagy élvezettel alakították őket a színészek is, és későbbi szerepeltetésük arról árulkodott, hogy Seok-joo megtanulta a társadalmi szolidaritás leckéjét is.

De szerencsére a fontos karakterek kidolgozottsága és a hatalmi fölény ingadoztatása mindvégig magasan tartja a feszültséget. A rendkívül ügyesen megírt forgatókönyv lehetővé teszi, hogy a szerkesztőségi munkatársak mindegyike egyéni, és egészen különleges arculatot kapjon. A rivalizáló és karrierista nők (Shin So-yul, Kim Si-hyun, Kim Kyu-seon) éppen úgy, mint Soo-hyeon testőr-sofőre (Lee Kwan-hoon), vagy Seok-joo taxis jobbkeze (Ahn Se-ha). Közülük is kiemelkedik a mindentudó, korábbi legenda, a tolószékbe kényszerült Im Deok-hoon (Kang Sung-jin). A rengeteg szereplő és a különböző közegekben zajló események mellett jut idő a főszereplők karakterének mélyebb kibontására. Soo-hyeonnak megvan a maga előtörténete, ami megmagyarázza személyiségének kettősségét: hideg eleganciájával társuló szakmai profizmusát és az e mögé rejtett érzelmi fogékonyságát. Seok-joo még nála is sokkal összetettebb személyiség, szakmai átalakulása és megmaradó kétségei mellett láthatjuk apai vívódásait, nem múló szégyenérzetét, mégis makacs kitartását, a szinte teljes megsemmisülésből kiküzdött magára találását szakmailag, emberileg, szülőként és férfiként. Joo Jin-mo mindezt hitelesen tolmácsolja, mindegy, hogy reszkető kezű delíriumban szenvedőként, vagy a nagykutyákkal szemben valóban potenciális ellenfélként látjuk. Külön érdekes a két karakter közös története, ahogyan rádöbbennek, hogy miként befolyásolták egymás sorsát, és ahogyan megküzdenek e tény tudatával. 

Karakterek a szürke zónában: Ügyészek, hajléktalanok és sasaengek

Bőségesen találunk nyugtalanító és reményre okot adó elemeket a történetben. Egészen szokatlan karakter az ügyészség "számkivetettje", a feddhetetlen előéletű Cha Woo-jin, akit Cha Soon-bae játszik. A sok gazember között pozitív alaknak kellene lennie, ám mégsem az. Feddhetetlensége inkább kényszerhelyzetéből fakad, alapvetően egy pitiáner lelkületű, de nagyratörő vágyakat dédelgető, ellenszenves karakter, épp olyan gusztustalan, mint a kézfogásra nyújtott mocskos keze. Miközben rémületes, hogy a szakmai etikáról papoló médiaszereplőről kiderül, hogy mindenkinél romlottabb, addig a megoldáshoz vezető úton feltűnő politikus tisztessége üdítő jelenség, még ha a köréje kerített történet logikája néhány sebből vérzik is. Mivel a hatalom korrumpáltsága nem újkeletű jelenség, most eltekintek a sok nagynevű színész felsorolásától, akik megtestesítik ezeket a romlott figurákat.

Ezeken túl is sokféle jelenséggel találkozunk a drámában, a felnőtt korhatáros tartalmak mellett hallunk a színészügynökségek sötét tevékenységeiről, felbukkannak a sasaengek, a webes műsorkészítés fortélyai és hatásai, de mindezek logikusan szervesülnek a történet egészébe. 

Lee Dong-hun rendező helyszínei, színkompozíciói, a film vágása és a CGI figyelmes alkalmazása rendkívül stílusos filmet eredményezett, azonban ez némiképp megtört, amikor vélhetően Lee betegsége miatt a helyettesítő rendező nem tudta mindezt kellő következetességgel végigvinni. Még egy híres sugárzási baki is kötődik ehhez, amikor érthetetlen módon a 11-12. rész félkész állapotában került adásba.

A dráma legnagyobb kérdése valójában az, hogy lehet-e a bulvárnak olyan kiegyensúlyozó szerepe, ami a szürke zónában mozogva féken tartja a hatalomtól megrészegülteket. Mindenesetre arról értesülünk, hogy a két főhős, akiknek kisujjában van a sajtó minden árnyalatú működésének csínja-bínja, már elkezdtek rendet tenni legalább a Vasárnapi Hírek háza táján - ami tudjuk, hogy kis lépés a sajtó megtisztulása felé, de nagy ugrás a törekvés kifejezésére.

Valóság és fikció – A Joo Jin-mo ügy visszhangjai

Ami viszont a bevezetőként ismertetett társadalmi kép ide vonatkozó, bár a sorozat utáni rögvalósága: egy évvel később Joo Jin-mo a hírek élére került amiatt, hogy a feltört telefonjáról állítólag nőket degradáló, vulgáris chatelés részletei kerültek ki, amit hasonló kaliberű színésztársaival folytatott. Mivel a rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy nyolc színész ellen elkövetett zsarolási akció áldozata lett (a tettesek súlyos börtönbüntetést kaptak), a nyilvánosságra került szövegek - Joo Jin-mo állításának megfelelően -  minden bizonnyal manipuláltak.

Mégis éppen a zsarolás módja mutatja, hogy még egy ilyen hiteles alakítás után is hihetővé tehető a közvélemény számára a magánbeszélgetések (vélhetően torzított) hangneme. Hangsúlyozottan a legpozitívabb gyanúmnak adok hangot, mikor azt feltételezem, hogy bizonyára még sokáig nem az emberek jó irányban változó szemlélete, hanem a közbeszéd beidegződései határozzák meg, ha a privát beszélgetések gyakorta hasonló hangnemet ütnek meg. Látunk erre mi magunk is számtalan példát a környezetünkben, és nem mindenki gazember, aki időnként enged a megszokásoknak, míg ha belegondol a megfogalmazásába, rájön, hogy nem is ért egyet az ily módon megbotló saját magával. Joo Jin-mo ráadásul 2019-ben nősült, tehát nagy baja nem lehet a női nemmel. Szeretném őt továbbra is olyan színészként kedvelni, aki minden téren méltó arra, és mihamarabb viszontlátni egy újabb szerepben.