A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Octavia Spencer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Octavia Spencer. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 8., péntek

Bong Joon-ho a SNOWPIERCER szereposztásáról 2/3




Twitchfilm, 2013.11.07.
Az interjút készítette: James Marsh, Ázsia szerkesztő
Fordította: Ricemegatron Expert



EXKLUZÍV interjú


Az elmúlt hét során a Twitchnek lehetősége nyílt egy órát beszélgetéssel tölteni a dél-koreai Bong Joon-ho rendezővel, a már nagyon várt science fiction thrilleréről, a Snowpiercerről. A filmet Bong hazájában ez év augusztusában mutatták be, ahol villámgyorsan és a mai napig a legsikeresebb film lett, közelítve a tízmilliós jegyeladáshoz.

Noha az összes filmrészlet bemutatásáért a világ többi része számára még meg kell harcolnia, erről az interjú első részében volt már szó, arról is beszéltünk, hogy milyen hihetetlen szereplőgárda jött össze Bong első angol nyelvű produkciójában. Lenyűgöző, hogy a százmilliós hollywoodi stúdióprodukciókhoz képest, hogyan csinálta Bong, hogy megszerezte Chris Evansot, Tilda Swintont és Ed Harrist az állandó szereplői, Song Kang-ho és Ko Ah-sung mellé, és mindezekkel együtt negyvenmillió dollárért leforgatta a filmet a Cseh Köztársaságban?




Az alábbiakban láthatnak egy galériát a filmben játszó zseniális színészekről, melynek képeit Bong hozzáfűzései kísérik arról, hogy ki hogyan került a Snowpiercerbe.


 Song Kang Ho (Namgoong Minsu) és Ko Ah-sung (Yona)


Nagyon szerencsés voltam a koreai színészeim, Song Kang-ho és Ko Ah-sung esetében. Nagyon jól ismerjük egymást, parnerek vagyunk. Mindkettejüknek ajánlottam ezt a filmet 2009-ben, még azelőtt, hogy megkezdtem volna az adaptáció írását. "Vonatozzunk egyet, de lehet, hogy talán két vagy három évet is kell rá várni", és mindketten azt mondták,  hogy "Rendben, várunk." Ilyen egyszerű volt.


 Tilda Swinton (Mason)


Tilda Swintonnal a Cannes-i Filmfesztiválon találkoztam 2011-ben. A Camera D'Or zsűritagja voltam, és Tilda ott volt a "We Need To Talk About Kevin"-nel. Nagy rajongója voltam. Az egyetem filmklubjában láttam őt Derek Jarman filmjeiben, meg az Orlandóban is, amelyik elég sikeres volt a koreai művészmozikban is. Lenyűgözött az előadása abban a filmben. És a Michael Clayton, igen, nagy rajongó voltam.

És végül találkoztunk, elköltöttünk egy nagyszerű ebédet és ígéretet tettünk, hogy "Csináljunk valamit együtt!". Akkor még nem volt végleges a Snowpiercer tervezete, és átnéztem a forgatókönyvet, de nem volt benne szerep Tilda számára. Ezért megváltoztattam a szerepének a nemét, Masonét, csak miatta. Aztán elküldtem neki a forgatókönyvet, és ő nagyon kedvelte a karaktert, és innentől minden nagyon jól ment.


John Hurt (Gilliam)


John Hurttel 2011-ben találkoztam Londonban. Az ügynököm és a producer kereste fel őt. Ekkor még szintén nem volt forgatókönyv, ezért csak találkoztunk. Csodálom őt, ő egyfajta színészlegenda, a mellkasromboló idegen az ő mellkasából jön elő... ő a legelső idegen anyja.

Londonban találkoztunk, és ő nagyon szerette az előző filmemet, a Mothert, amelyet a BFI-nél látott. Mi is megígértük egymásnak, hogy csinálunk együtt valamit, és ő lett Gilliam a filmben. Tilda és John, ezek a nevek már a projekthez kötődtek, ami elég nagy dolog volt, nagyon fontos hitelesítés. Ez meghozta a többi szereplő bizalmát is, és őket így már sokkal könnyebb volt rávenni a projektben való részvételre.


Jamie Bell (Edgar)
 

Jamie Bellt a szerepválogatás felelősei ajánlották, Jenny Jue és Johanna Ray. Edgar szerepében Jamie Bellnek van egy rejtett, titkos története a filmben Curtissel, Chris Evans karakterével. Amikor Edgar nagyon fiatal volt, történt néhány tragikus esemény, és a mulatságos az, hogy a Billy Elliot miatt a világon mindenfelé emlékeznek a nézők a nagyon fiatal Jamie Bellre. Ez kívül esik a szövegkönyvön, de nagy segítségére van a filmnek. Ebben a filmben csak az idősebb Jamie Bellt látjuk, de a közönség el tudja képzelni és emlékezik az ő gyerekkorára az egyéb filmjeiből, mivel ő gyermekszínészként kezdett. Ez egy igazán brilliáns ötlet volt a szerepválogatási vezetőnktől.


Octavia Spencer (Tanya)


Octavia Spencerrel nagyon nagy szerencsénk volt. Őt szintén a casting director ajánlotta, és a forgatás előkészítésének idején nyert egy Oscart. Már volt rá osztott szerepünk. Ő viszont nagyon vágyott egy sci-fi film forgatására. Octavia a képregények és a sci-fi filmek és regények nagy rajongója, el sem tudják képzelni mennyire, szóval ő nagyon reménykedett, hogy egy erős karaktert fog játszani egy sci-fi moziban. Látta a The Hostot néhány évvel korábban, szóval minden nagyon természetesen, könnyedén történt.


Ed Harris (Wilford)


Ed Harris érkezett utolsóként a fedélzetre. Ki lehetne Wilford? Úgy castingoltuk Ed Harrist, hogy csak a film utolsó részében tűnik fel, ezért csak a forgatás utolsó két hetében érkezett a Cseh Köztársaságba. Igazából soha nem találkoztam vele az előkészítés során, ő csak megérkezett.

Akkortájt kicsit ideges voltam amiatt, hogy ő talán túl karizmatikus vagy talán egy kissé úgy képzeltem, hogy nehéz ember. De amikor megérkezett a Cseh Köztársaságba, ettől teljesen eltérő volt, ő nagyon kedves és finom és lágy... és nagyon szerette a Memories of Murdert. Amikor találkoztunk, akkor nagyon sok mindent kérdezett arról a filmről. Ez engem nagyon megnyugtatott, és két csodálatos hetet töltöttünk Prágában.


Chris Evans (Curtis)


Chris Evans érdekes volt. A szereposztás idején nagyon szoros volt az időbeosztásunk a színészekkel való találkozásra Jenny és Johanna Los Angeles-i irodájában, és hirtelen felfedeztük, hogy van egy név - Chris Evans - a listán.

"Ez a Chris Evans az a Chris Evans?"

"Igen. Amerika kapitány."

"És jön?"

"Igen. Bostonból jön. Talán éppen a repülőn van."

Szóval nagyon boldogok voltunk. Amerika kapitány érkezik! Soha nem küldtem neki forgatókönyvet vagy bármi mást, de van egy ügynököm a CAA-ben, neki is van a CAA-ben. Talán az ügynöke mondott neki valamit erről a projektről.

Ugyancsak a CAA embere adta neki oda a Mother és a Memories of Murder DVD-jét, amit nagyon szeretett. El volt ragadtatva Song Kang-hótól, és amikor először találkoztunk, rengeteg dolgot kérdezett Song Kang-hóról. Újra és újra megnézte a verekedést a Memories of Murderben. 

"Bong rendező" - kérdezte. "Nincs kaszkadőr koordinátor. Song Kang-ho tényleg megütötte a másik színészt, ugye? "

"Nem... nos... talán néha."

Habár ő szerette a Memories of Murdert, őszintén szólva volt valamiféle előítéletem Chris Evansszal szemben. Úgy gondoltam rá, mint valamiféle tipikus amerikai színészhős típusára, de Jenny tényleg csodálatos munkát végzett, ő mondta, hogy nézzem meg a Puncture című filmet, amely egy karaktervezérelt független film. Abban Chris egy nagyon érzékeny, finom ügyvédet játszik, de egy kábítószerfüggő ügyvédet. Ebben a filmben Chris nagyon különbözött Amerika kapitánytól.

Valójában Chris mindig csinált néhány komoly karaktervezérelt kisköltségvetésű drámát azok között a hatalmas blockbusterek között, ilyen a Puncture vagy a The Iceman. Ebben Chris egy mellékszereplő, de nagyon különleges történet egy 1970-es évekbeli sorozatgyilkos alapján. Nagyon hosszú haja van, egészen különlegesen néz ki abban a filmben.

Ő már túl volt azokon a munkákon a filmjeiben, de a Snowpiercerben szükségünk van egy nagyon komoly akcióra Curtistől, és ugyanakkor neki nagyon sötét és érzékeny háttértörténete van, néhány nagyon traumatikus élménnyel. Szükségünk volt Curtis nagyon törékeny aspektusára, és Chris Evans tökéletes volt erre.


««« Az interjú első része                                                                                            Az interjú harmadik része »»»