전재홍: 풍산개
* Az ismertető spoilereket tartalmaz *
A Poongsan úgy nem túl jó film, hogy közben azért egész jó. A hibáiért és az
erényeiért egyaránt az író-rendező alkotópárost lehet dicsérni és hibáztatni,
akik nem kis nevek a koreai filmiparban. Nem hiszem, hogy 2011-ben Kim
Ki-dukon kívül másnak is eszébe jutott volna, hogy egy újabb kémfilmet kellene
készíteni Észak- és Dél-Korea paranoiás viszonyáról. Mert hiába, hogy amíg a
szétszakítottság fennáll, addig lesz kémkedés is, filmes műfajként ez éppen
mintha kiment volna a divatból.
De Kim Ki-duk írt egy nagyívű forgatókönyvet, melybe beleszőtte sok korábbi filmjének témáját, történetvázát is. Ennek eredményeként a Poongsan egyszerre szól a koreai családok szétszakítottságáról, a két Koreát összekötő csempészetről, a magasrangú dezertőrök körüli mizériákról, két furcsa szerelmi kapcsolatról, valamint béna, de rendkívül agresszív kémszervezetekről. Ez a sokféleség okozza, hogy bár ügyesen fonódnak egybe a különböző szálak, mégsem tudnak teljesen kibomlani. Ezért váratlan és indokolatlan fordulatok, előzmények nélküli változások, hiteltelen helyzetek és karakterek jellemzik a történetet. Mindezekre ráfejel a párbeszédek didaktikussága, természetellenessége.
Karakteres főhősünkről annyit tudunk meg, hogy belevaló fickó, simán megállja a helyét a kommandósokkal szemben is. Különös csempész, aki bármit átvisz a demarkációs vonal akármelyik oldalára, legyen az személyes üzenet, értéktárgy vagy élő személy. Nem tudjuk meg a nevét, csak az általa szívott északi cigarettamárkával megegyező néven emlegetik Poongsan Dogként. (Ez a kutyafajta néhány évvel később az északiak nemzeti kutyafajtája lett.) Ennek ellenére az sem derül ki, hogy melyik oldalhoz tartozik, bár leginkább magányos harcosnak tűnik. Ő is azon Kim Ki-duk főhősök egyike, akik egy árva szót sem szólnak a teljes film alatt. A hallgatása viszont nem akadálya annak, hogy a rideg viselkedésén túl érzékeljük az érzelmes, figyelmes lényét is. A férfit beárulják a bűntársai, akit így a déliek Nemzeti Hírszerző Szolgálata (NIS) meg tud bízni egy akcióval: át kell hoznia egy nőt Észak-Koreából. Mindenki meglepetésére a küldetést sikerrel végrehajtja, bár az nem szerepelt a tervei között, hogy a rövid ideig tartó út során a nő megérinti az érzelmeit.
De Kim Ki-duk írt egy nagyívű forgatókönyvet, melybe beleszőtte sok korábbi filmjének témáját, történetvázát is. Ennek eredményeként a Poongsan egyszerre szól a koreai családok szétszakítottságáról, a két Koreát összekötő csempészetről, a magasrangú dezertőrök körüli mizériákról, két furcsa szerelmi kapcsolatról, valamint béna, de rendkívül agresszív kémszervezetekről. Ez a sokféleség okozza, hogy bár ügyesen fonódnak egybe a különböző szálak, mégsem tudnak teljesen kibomlani. Ezért váratlan és indokolatlan fordulatok, előzmények nélküli változások, hiteltelen helyzetek és karakterek jellemzik a történetet. Mindezekre ráfejel a párbeszédek didaktikussága, természetellenessége.
 |
| Juhn Jai-hong rendező |
Karakteres főhősünkről annyit tudunk meg, hogy belevaló fickó, simán megállja a helyét a kommandósokkal szemben is. Különös csempész, aki bármit átvisz a demarkációs vonal akármelyik oldalára, legyen az személyes üzenet, értéktárgy vagy élő személy. Nem tudjuk meg a nevét, csak az általa szívott északi cigarettamárkával megegyező néven emlegetik Poongsan Dogként. (Ez a kutyafajta néhány évvel később az északiak nemzeti kutyafajtája lett.) Ennek ellenére az sem derül ki, hogy melyik oldalhoz tartozik, bár leginkább magányos harcosnak tűnik. Ő is azon Kim Ki-duk főhősök egyike, akik egy árva szót sem szólnak a teljes film alatt. A hallgatása viszont nem akadálya annak, hogy a rideg viselkedésén túl érzékeljük az érzelmes, figyelmes lényét is. A férfit beárulják a bűntársai, akit így a déliek Nemzeti Hírszerző Szolgálata (NIS) meg tud bízni egy akcióval: át kell hoznia egy nőt Észak-Koreából. Mindenki meglepetésére a küldetést sikerrel végrehajtja, bár az nem szerepelt a tervei között, hogy a rövid ideig tartó út során a nő megérinti az érzelmeit.
A megbízói azonban átverik, így a férfi előbb megtapasztalja a déliek kínzási módszereit, majd a rivális északiak fogságába esik. Közben egy igen furcsa szerelmi történet bontakozik ki közte és In-ok (Kim Gyu-ri) között, melynek nincsenek bizakodó kilátásai egyikük számára sem. A szerelem keletkezését se nagyon lehet érteni a látottak alapján, mert a nő eleinte inkább tűnik egy idegesítő, ostoba hisztérikának, mintsem csábító vampnak. Az egész szöktetési jelenet meglehetősen komikus amiatt, hogy a veszélyzónában a nőnek be nem áll a szája, a nyafogásai miatt majdnem meghalnak mindketten, és még azt a poént is elsüti, hogy kommandós kiképzést kapott, ezért egyedül is elboldogul.
A nő egy délre szökött magasrangú északi tisztségviselőhöz tartozik. A dezertőrről először úgy tűnik, hogy a politikai szerepe miatt fontos, ennek tudatában packázik is a déliekkel. Azonban a nő megérkezésétől kezdve hirtelen megháborodik, és minden energiáját egy féltékenységi drámába öli. Mániákusan gyanúsítani kezdi a nőt és a megszöktetőjét, veszélybe sodorva ezzel mindannyiukat. Sajnos ezt az alakot Kim Jong-soo sem tudja sem titokzatossággal, sem félelmetességgel felruházni, de még valódi gyávasággal sem, emiatt teljesen súlytalan marad a karakter is, és az alakítás is.
A szerelmi történet kicsúcsosodása és tragédiája összefonódik a kémelhárítók villongásaival, így egy bizarr, ám nem hatástalan jelenetben láthatjuk a pár egymásra találását. Közben történik még egy s más, Poongsan megment egy északi fogságba esett déli kémet, de szembesülnie kell azzal, hogy minden oldalról az életére törnek. A film akkor éri el a csúcspontját, amikor Poongsannál betelik a pohár, és leszámol az ellenfeleivel. A leszámolás módozata felejthetetlen, izgalmas, feszült és egyúttal bizarr is. Nemcsak paródiája, hanem maró gúnnyal megfogalmazott kritikája a két ország beteges egymásra leselkedésének, valamint az értelmetlen tevékenységet végzők ostobasága és gátlástalansága karikírozásának.
Végül ismét némi stílustöréssel, de az utolsó - úgy tűnik, hogy önkéntes - küldetésén járó Poongsanból még hőst farag a film, ami érdekes módon az előzmények ellenére nagyon is működik.
Bár Kim Ki-duk forgatókönyve sem potenciál nélküli alkotás, a film erősségeit Juhn Jai-hong rendezőnek köszönhetjük, aki korábban Kim két filmjének stábjában is dolgozott. Hamisítatlan noir hangulatot teremt a történet köré, és a demarkációs zónában játszódó jelenetekben magasan tudja izzítani a feszültséget. Ugyanakkor kiváló érzéke van a képi történetmesélés és a sötét humor iránt is, melyet bőségesen adagol a kínzási jelenetekben, valamint a leginkább bénázó gengszterekhez hasonlatos ügynökök ábrázolásában. Van érzéke a képek líraiságához is, bár a túlcsorduló érzelmességből visszavehetett volna a szétszakított családok ábrázolásánál. A hőscsinálás viszont remek képsorokba lett foglalva, így mindent összevetve elmondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló az észak-dél kémfilm műfajára tett feltámasztási kísérlet.
A film legnagyobb szerencséje, hogy Poongsan szerepére Yoon Kye-sangot tudta megnyerni, aki a rejtélyességével és a személyiségének erejével mindvégig elviszi a vállán a filmet. A kezdeti döcögések után felzárkózik mellé Kim Gyu-ri is, bár nem tudja befogni Yoon nagyszerűségét.
A film zenéje hathatósan segíti a rendező koncepcióját. Szerkesztője Tim Starnes volt, akinek szerzeményeit a The Twilight Saga: Eclipse-ben és a Lord of The Rings 2-3. részében is hallhattuk.
Ha még hozzátesszük, hogy a Kim Ki-duk producerségével készült független film meglehetősen szerény költségvetésből készült, és mindössze harminc nap alatt leforgatták, akkor talán engedékenyebbek lehetünk a hibáival szemben is.
E tekintetben még jobban értékelhetjük az apró műhelytitkokat is. A filmben cameo megjelenéssel feltűnik Odagiri Joe is, mindössze pár másodpercre az egyik északi határőr szerepében. A színész, aki korábban a Dream című Kim Ki-duk film főszereplője volt, ekkor forgatta a My Way című filmjét, és hat órát autózott ezért a félórás felvételért, amelyért cserébe még a kredit megjelölését se kérte.
A rendező is tudott meglepetéssel szolgálni. Mivel korábban operaénekes volt, így a filmzene részét képező, Schumann által megzenésített Heine-vers, a Die Lotosblume előadójaként őt hallhatjuk.
A film témájához illően pedig a leírások szerint nem volt könnyű hozzájutni a címadó Poongsan Dog cigarettához sem, a beszerzés egy Kínán át vezető csempészútvonalon történt.
