[Filmekről] BOO Ji-young: CART (2014)

부지영: 카트

Izgatott, hogy milyen lehet egy munkajogi problémát és a munkavállalók érdekvédelmét témájául választó koreai film. 

A probléma azért érdekes, mert Korea gazdasági berendezkedésének sajátosságairól, ha nem is mélyenszántóan, de számos ismerettel bírunk. A híres chaebolok eredeti működése fellazulóban van. A családi vállalkozásokként induló, ma már sokszor giga-cégek korábban minden munkavállalót a család további tagjának tekintettek. Élethosszig tartó foglalkoztatást garantáltak, melyhez a személyes juttatások sokszínűsége társult, melyek amolyan apai gondoskodói magatartást példázva a munkavállalók továbbképzésétől a gyermekeik taníttatásának támogatásán át az egészségügyi ellátások és a szabadságok finanszírozásáig bármire kiterjedhetett. Cserébe feltétel nélküli lojalitást vártak el, valamint maximális erőbedobással, néha akár azon felül is végzett munkát. Ez a szerkezet nem kívánta meg a szociális ellátó rendszerek kiépítését, és nem nyitott teret a munkavállalók érdekvédelme számára sem, melyet minden eszközzel tiltottak. Vadhajtásként nem csoda, hogy megjelent a chaebolok urainak önkényes viselkedése, mellyel a dolgozókat nem emberekként, hanem személyes tulajdonukként kezelték. 

A profittermelés maximalizálása és a versenyképesség megőrzése azonban megkérdőjelezte ezt a struktúrát, mivel sok olyan elemet tartalmazott, amely pusztán a gazdasági racionalitás szempontjából nem volt indokolható. Például az élethosszig tartó foglalkoztatás nem szolgálta a termelékenységet, az sokkal inkább a már kevésbé teljesítőképes munkaerő lecserélhetőségét tette volna indokolttá.

Be is következett ennek a meglépése, mégpedig egészen elképesztő módon. A Dél-Koreában aktuálisan kormányzó párt, az Új Korea Párt 155 képviselője 1997. december 26-án, tehát karácsony napjának hajnalán megjelent a parlamentben, és egy kormányzati puccs végrehajtásával összesen hat perc alatt elfogadott húsz törvényjavaslatot, melyek között az új munkaügyi törvény is szerepelt. Ez megszüntette a teljes életre szóló foglalkoztatás kényszerét és lehetővé tette a munkaidő kiterjesztését akár heti 56 órára. Ugyanakkor elszabotálták a munkavállalóknak beígért politikai és szervezkedési szabadság biztosítását, sőt ennél is továbbmentek, mert jogszerűvé tették a sztrájktörők alkalmazásának lehetőségét. Mindehhez társult még az állambiztonsági szervek jogkörének kiterjesztése. Mindez az ország legnagyobb szakszervezeti megmozdulásaihoz, a különböző, kormánybarát és ellenzéki színezetű szakszervezetek összefogásával létrejövő két hónapon át tartó sztrájkhullámhoz vezetett. Az eredmény először a kormány visszahúzódása, majd néhány hónap múlva mégis a szinte változatlan törvények beiktatása lett.

Koreában 1960-ban jött létre az első szakszervezet, és volt olyan idő, amikor a munkavállalók majd 20 százaléka volt szakszervezeti tag, ám ez a néhány évvel ezelőtti adatok szerint a felére csökkent. Valószínűleg mindez annak tulajdonítható, hogy a munkahelyi gondoskodás fellazult rendszerének helyébe még nem léptek megfelelő társadalmi ellátó rendszerek, és ez a munkavállalókat sajátosan felemás, kiszolgáltatott helyzetben tartja a munkaadói érdekek dominanciájával szemben, és a munkaadók gondolkodásában sem indultak meg mélyreható változások.

Talán ez a kis kitérő segíti megérteni a Cart témafelvetésének fontosságát. Bár valós eseményekre épül a történet, nem nagyon találunk utalást annak múltbéliségére, sokkal inkább az az érzésünk, hogy minden itt és most zajlik. Bár az eredeti esemény sem túl régi, hiszen 2007. júliusában történt, hogy az E.Land Mart elbocsátotta pénztárosait, mire azok ülősztrájkba kezdtek, amely végül 510 napig tartott.

A Cart alapproblémája, hogy a cég a munkások egy jelentős részét határozott idejű szerződéssel foglalkoztatja, de folyamatosan azzal hitegeti őket, hogy a jó munkavégzés jutalma a teljes jogkörű, állandó foglalkoztatottság elnyerése lehet. Ám a cég érdeke hirtelen azt kívánja, hogy változtassanak ezen, és nem is sokat teketóriázva a dolgon, felmondják az összes ilyen szerződést. A jogtalan lépés először pánikot kelt az érintettekben, akik arra a gondolatra jutnak, hogy egyénileg nem rúghatnak labdába a céggel szemben, tehát ha jobb belátásra akarják rábírni a munkaadót, akkor szervezetten kell fellépniük. Létre is hozzák a szakszervezetüket. A helyzet érdekessége, hogy az érintettek kizárólag nők, amely a koreai társadalom patriarchális vonásainak tekintetében még esélytelenebb színben tünteti fel a harcukat.

A film érzékelteti a kezdeti rémületet követő tétovázást, majd a bizakodó hangulatot, mely szó szerint "bulizásba" torkollik. Eközben talán kissé didaktikusan, de mégis átélhetően ismerteti az egyes nők életének hátterét, személyes küzdelmeiket, melyekből megértjük a harc felvételéről szóló nehéz döntéseik magyarázatát. Bár van egy központi főhőse a filmnek, mégis inkább sokszereplős, kiegyenlített történettel találkozunk, mely több személyre koncentrál.

Főszereplő Sun-hee, akit YUM Jung-Ah kelt életre, egy kétgyermekes családanya, akinek fia is érdekes szerepet kap a történetben. Ő a következő generáció, aki az anyja dolgai és a társaival futott jóléti versenyben való elmaradása miatti kezdeti szégyenérzetétől jut el a megértésig, igaz, hogy ehhez neki magának is személyesen keserű tapasztalatokat kell megélnie. DO Kyung-soo (aki nem más, mint D.O az EXO popcsapatból) kelti életre Tae-youngot, akinek története inverze a nagyvállalattal folytatott harcnak is, mert megmutatja, hogy a kisvállalkozói szinten ugyanazok a jelenségek tapasztalhatók. Ugyancsak emlékezetes Tae-young barátnőjének alakjában Ji Woo színésznő.

YUM Jung-Ah és MOON Jeong-Hee

KIM Young-Ae és KIM Kang-woo

DO Kyung-soo és JI Woo

A film lépésről lépésre vezet végig bennünket a szervezkedők és a hatalmon lévők küzdelmének összes stációján. Nagyon érdekes - nem tudom, hogy más is így látja-e majd -, hogy a történet elgondolkodtatóan tálal egy ilyen fordulópontot. A nők, bár eljutnak a szembehelyezkedésről szóló döntésig, az első lépéseket jól is kivitelezik, ám amikor a cég láthatóan semmibe veszi őket, mintha elveszítenék a fonalat. Akkor kapnak erőre, amikor megjelenik A FÉRFI, aki társul hozzájuk, és azonnal egy nagy lendülettel  ki is kiáltják vezetőjükké. Nem tudom, hogy ez BOO Ji-young rendezőnek  (aki egyébként nő) vagy a forgatókönyv írójának szándékos döntése volt-e, vagy inkább csak egy olyan kulturális kód, amelyet a vele élés miatt szinte észre sem vettek, ám mindenesetre elgondolkodtató a nők társadalmi szerepének megítélése tekintetében. 

KIM Kang-Woo ugyanakkor mélyen megmutatja Dong-joon vívódását, melyet a cég valódi arcának feltárulása láttán él át, és ami végül a személyes egzisztenciájának feladásáig vezet. A nők között is vannak nagyon erős karakterek, ilyen KIM Young-Ae a szervezkedés legidősebb női vezetőjének szerepében. 

A stációk egyre durvábbá válnak. Míg kezdetben a cégvezetés, mivel nem tartja ellenfélnek, ezért csak ignorálja a nőket, az ellenállás elszántságának növekedésével egyre keményebb lépésekre ragadtatja magát. Ebbe már minden belefér: a sztrájktörők alkalmazásától az erőszakos galeri felbérléséig. Az államhatalom rendfenntartó erői is, ugyancsak kíméletlen eszközöket bevetve, velük működnek együtt.

A történet felmutat egy olyan szereplőt MOON Jeong-Hee alakításában, aki bár kemény harcos, de eljutva a vállalhatóság határára mégis cserben hagyja társait, és a sztrájktörők között ismét felveszi a munkát. Hogy a történet mégis kiutat mutat az újbóli békés egymásra találással, azt leginkább bátorításnak érzem mindazok felé, akik bár hasonló helyzetek kényszere alatt nyögnek, nem merik ennek kimondását sem felvállalni.

Talán az is biztató lehet a társadalmi változások tekintetében, hogy a végső harcot a nőknek mégis maguknak kell megvívniuk, és méltóan fel is nőnek ehhez a feladathoz. A film egy heroikus küzdelem nem is éppen nyerésre álló pillanatával ér véget, melyet a végső felirat változtat optimistává.

A Cart (Bevásárlókocsi) cím itt nyer magyarázatot, és a film nézőiben bizonyára gyakran felvillan majd a végső jelenet, amikor következő bevásárlásukkor a kocsi fogójára teszik kezüket.

BOO Ji-young rendező

BOO Ji-young rendező második filmje ugyan nem a legkeményebb és nem is a legmélyenszántóbb, amit ebben a tárgykörben láttunk, de pontos és mentes mindenfajta szokványos heroizálástól. Filmjének hatását igazolják a hazai nézettség magas adatai, melyek csak erősítik, hogy a készítők akut társadalmi problémára tapintatottak rá, és emiatt boldogan eltekintünk mindenfajta maximalista elvárástól.


Készült a filmhez magyar felirat? - Tudomásunk szerint még NEM.