[Filmekről] KANG Woo-suk: SILMIDO (2003)

실미도

* Az írás spoilereket tartalmaz! * 

Nem valami eredeti felismerés, hogy az élet sokszor simán maga alá gyűri az emberi képzelőerőt. Mégis, bizonyára menthetetlenül ez a közhely jut eszükbe azoknak az utazóknak, akik Incheon repülőiről letekintve ráböknek a lakatlan Silmi-szigetre, és akár turistaként oda is utazva megismerik a történetét. Mert a szigeten még mindig fellelhető tereptárgyak egy sokkal vadabb história mementói, mint amit a legendás hollywoodi film, A piszkos tizenkettő alapjául szolgáló regény írója, E. M. Nathanson egykor ki tudott ötleni.

 

A valóban megtörtént eseményekről 1990-ig teljes volt a hírzárlat, és bár a Silmido (Silmi-sziget) című film 2003-ban ráirányította a figyelmet a 684. Egység históriájára, még három évet váratott magára a kormányzati szervek megnyilatkozása, mely már ahhoz a perhez is kapcsolódott, melyet a valós történet résztvevőinek családtagjai indítottak a kormányzat ellen, és végül meg is nyertek, mivel a per a kormányzat jóvátételi kötelezettségével zárult.

684. Egység - az elnevezés beszédes, mivel a különítmény megalakításának dátumára, 1968. áprilisára utal. Észak- és Dél-Korea egyik legfeszültebb időszakában járunk ekkor, hiszen az év januárjában történik a legsúlyosabb incidens: az északiak az elnök meggyilkolásának szándékával betörnek a déliekhez, és bár a támadásuk nem jár sikerrel, az elnöki palota közelében lezajló tűzpárbaj nagyszámú katonai és civil áldozatot követel.

A fogat fogért, szemet szemért elvet követve a déliek erős válaszlépésről döntenek: a légierő égisze alatt létrehozzák a 684. Egységet, melynek fedett küldetése a támadást elrendelő északi elnök, Kim Ir-szen (Kim Il-sung) likvidálása. Ez a feladat viszont nagyjából azonos egy öngyilkos küldetéssel, vagyis a siker minimális esélyéhez megfelelően motivált és átlagon felüli képzettségű szuperkatonák szükségeltetnek.

Photo: movie.naver.com

De vajon kiket motiválhat egy ilyen eszelős feladat? Csakis olyanokat, akiket a rájuk rótt földi pokolból, vagy a ténylegesen gyors pokolba jutást elősegítő halálbüntetés árnyékából menekíthet ki az "önkéntes" jelentkezés, ráadásul megcsillantva nemcsak a kegyelem lehetőségét, hanem a hátralévő élet hősi piedesztálon való leélésének esélyét is. Így találja magát a Silmi-szigeten harmincegy nehézéletű fickó, akik egytől-egyig a társadalom söpredékének részei, valamint a szintén nagyjából önkéntes jelentkezéssel létrejött katonai kiképző csapat.

Megindul a szuperkatonák létrehozatalának kíméletlen és válogatott kegyetlenségeket felsorakoztató, testet-lelket betörő, megsemmisítő, majd újjáépítő folyamata. A sárban, hóban, levegőben, vagy akár víz alatt folyó gyakorlatoztatások sokszor már-már képtelen képsorai peregnek előttünk egy őrült sebességű katonai táboros akciófilmmé összeállva, és a menetközbeni áldozatok testén is áttiporva robogunk a csúcspont felé, melyben a kétévnyi fizikai és lelki tréning eredményeként 24 eszelős tekintetű, végsőkig elszánt kommandóst látunk, akik végre rávethetik magukat a kiszemelt célpontra. Egyúttal persze színészi sztárparádé részesei is lehetünk, hiszen az elitkommandó tagjait olyan jelentős színészi erők formálják meg, mint (a teljesség igénye nélkül) Sol Kyung-gu, Jung Jae-young, Kang Sin-Il, Kang Sung-jin, Lim Won-hee vagy Uhm Tae-woong.

Sol Kyung-gu

Ám ekkor történik valami teljesen elképzelhetetlenül abszurd dolog - megérkezik az akció lefújásának parancsa. Mivel időközben a két ország közötti jeges viszonyok olvadásnak indultak, a keményvonalas politikai elképzelések pedig felpuhultak, így a vérszomjasabb elit tagjai is már puhányabbakra cserélődtek - a kétévnyi tortúrán átesett különítmény vezetője azzal szembesül, hogy az egész titkos küldetés hirtelen diszkomfortossá vált az éppen regnáló politikai vezérkar számára.

Filmünk váltója itt átkapcsol az akciódrámáról egy lélektani drámához közelítő vágányra. Persze továbbra sem kell attól tartani, hogy a meghatódástól fogjuk telesírni a zsebkendőnket, hanem végigjárjuk az egység tagjaival az alapvető kérdésig vezető felismerések stációit. A kérdés pedig ez: mivel úgy kerültünk útjába a hatalomnak, hogy a létezésünkre sem derülhet fény, van-e a esély a menekülésre?

A szöuli parancs morális dilemmába taszítja a szigeten élő katonai vezetőket is. A film felvillantja azt a kimondatlan és képtelen sorsközösséget is, mely a kiképzési tortúra során kovácsolódott elöljárók és alávetettek között, valamiféle egymás iránti respekt-érzést kikínlódva, melyben néha már-már emberi arcot nyertek a "társadalom szemetének" tekintett elemek is, és viszont, a kiképző katonák is, akik az elkövetett kegyetlenségek ellenére is akarva-akaratlanul osztoztak az embertelen életkörülményekben.
 

 

 Ahn Sung-ki (Photo: HanCinema)

A különleges küldetés irányítóját, aki szinte végig karizmatikus katonai vezetőként uralja a szigeten a terepet, Ahn Sung-ki formálja meg. Alakítása azonban éppen akkor lesz a legnagyobb hatású, mikor a karakterét elhagyja az erő, és morális megfontolások okán nem tud megbirkózni a rárótt feladattal, így másokra hárítja azt. 

A valós események záró szakasza nem állította könnyű feladat elé a film készítőit. Néhány túlélője volt ugyan mind a katonák, mind a kiképzettek körének, akiktől talán hallani lehetett a szigetről való kitörés valós indítékairól, de mégis, mintha erről kevés megbízható információ állna rendelkezésre a valóságban. A filmben választott heroizáló befejezést messzemenően alátámasztja az a tény, hogy a politikai játszmák urai gátlástalanul packáztak emberek életével-halálával. Nincs olyan emberi lény, aki ne a legrettenetesebb büntetésként élné meg, ha a létezésének nyomait is ki akarnák törölni az élet könyvéből. Az iszonyú felismerés birtokában immár hősökként áldozattá váló szuperharcosaink is ez ellen indulnak utolsó és elszánt küzdelembe, és teszik meg azt a lépést, ami számukra végsőként megadatott.

A történeti hűséghez tartozik, hogy a négy túlélő lázadót halálra ítélték, és 1972-ben kivégezték. 

Kang Woo-suk rendező

A Silmido-ban Kang Woo-suk rendező keze alatt az egység tagjai nem olvadnak össze arctalan masszává. Meglehetősen sok karakter kap egyéni arculatot, és a csoportokon belüli, vagy a köztük zajló emberi játszmák is eléggé árnyaltan segítik a nézőket a történetbe való bevonódásba. Annak ellenére, hogy a film véletlenül sem kanyarodik dokumentarista irányba, a befejezése pedig nem tud túllépni a hősfilmek kliséinek kísértésén, mégis a maga teljességében erőteljes kiáltvánnyá nemesedik a mindenkori hatalmak agyrémeinek valóra váltása ellenében. A Silmido nemcsak felidézi a hasonló témájú legjobb műfaji előképeket (mint például Oliver Stone-tól A szakaszt), de derekasan állja is a sarat a velük való versenyben.    

Dél-Koreában ez lett az első olyan film, melynek megtekintéséért több mint 10 millió néző zarándokolt el a filmszínházakba.