[Filmekről] PARK Hoon-jung: THE TIGER (2015)

대호

Nagyon tartottam ennek filmnek a megnézésétől, mert korábban véletlenül láttam egy jelenetet belőle, amelyben egy túlméretes, ordítóan virtuális tigris wuxia-harcosként ide-oda pattogva vérengzett és leölt egy fél hadsereget, és ez kellőképpen visszariasztott. De mégis kíváncsivá tett a film általános sikerének híre, no meg Choi Min-shik iránti végtelen tiszteletem, így végül örültem, hogy a nehezen kiválasztott tíz filmre ráadásként a nyitóelőadáson mégis láthatom a népszerű alkotást.

Annak ellenére, hogy a film megtekintése után is maradtak ambivalens érzéseim, nagyon kellemesen csalódtam. Közhely, hogy a filmek a mozivásznon élnek igazán, nem az azokhoz képest gyufaskatulyányi képernyőkön, de erre a filmre ez hatványozottan igaz. A film szándékoltan grandiózus, és ez igényli a vetítés monumentális méreteit. Ezen keresztül tud csak a látványba kódolt üzenet érvényesülni, ami elsősorban azt jelenti, hogy minden egy másik, magasabb dimenzióba emelkedik, amelyben már nem csak a primér realitás, hanem a dolgok jelképisége van jelen. Ennek megfelelően emelkednek a rendkívül szép, különös gondossággal és vizuális érzékkel filmezett természeti képek egy Korea lenyűgöző földrajzi képződményeit bemutató turisztikai filmből az eleve létező természeti világ rendjének és őserejének szimbólumává. A hallgatag hegyek megkövült istenségekké válnak, a köd, az eső, a hó pedig szinte érzelmi-hangulati kifejeződéseikké.

A tigris ennek a világnak a része, különös és egyedi koncentrátuma, nem pusztán egy hétköznapi ragadozó, hanem mitologikus lény. A film legszebb és legkülönösebb teljesítménye, hogy önálló személyiséggel, gondolkodással bíró főszereplővé avatja ezt a királyi teremtményt. A megvalósítás virtualitása ezáltal nyer értelmet: a már-már irreálisan megnövelt méretek és a tigris reakciói, mozgása nem lett volna kivitelezhető egy valós állat szerepeltetésével. A film animátorai és CGI, VFX szakemberei elképesztő munkát végeztek. Ez a tigris valóban a Hegyek Ura, minden kétséget kizáróan isteni lény, de minden bölcsessége mellett a kegyetlen istenek fajtájából való. A járása, a nézése, a bundája csatakosságának valószerűsége szinte mindvégig feledtetni tudja, hogy amit látunk, az minden kétséget kizáróan puszta illúzió. Bár a stáblistáról kiderültek érdekességek, hiszen a valószerűség érdekében még a tigrisek és farkasok hangmintáit őrző archívumok anyagait is felhasználták.

A film cselekménye két vezérszálon fut, melyek akár önállóan is megállnák a helyüket. A fő történetben mintha egy western két magányos ellenfelének párharcát látnánk, mely borítékolhatóan robog a végső leszámolás felé. A tigris és a vadász (Choi Min-shik) élete tragikusan összefonódik. A vadász azonban az éhezés állatok ölésére kényszerítő szorításában is megmarad a természetet tisztelő emberként. A tigris pedig, aki az életét köszönheti ennek a hozzáállásnak, látja és tudja ezt, bár a megbocsátáshoz ez nem elegendő. Ha a tigris a természet ősrendjének és őserejének kifejeződése, akkor a vadász valós, hétköznapi emberi alakja az emberi bölcsesség szimbólumává emelkedik. A tigris úgy vesz revansot a vadászon, hogy közben fejet hajt az embersége előtt. A vadász úgy szenvedi el a veszteségeket, hogy minden fájdalma ellenére tudja, hogy azok a bűn kiegyenlítődésének törvényszerű stációi. A végső szembenézés így már nem ellenségek között történik, hanem két meggyötört, végtelen magányra ítéltetett lény között, akik végérvényesen csak egymás számára léteznek. 

CHOI Min-shik

Ezt a törvényt nem ismeri, vagy nem tiszteli a csapatot vezető másik vadász (JUNG Man-sik), aki hasonlóan komoly veszteségért akar bosszút állni a vadállaton. A bosszúszomj gyűlölete azonban elvakultsághoz vezet, aminek mindig bukás az ára. Bár a figura tragikus, de nem tudja beteljesíteni azt a rendezői szándékot, mely hőssé kívánja emelni.

Az pedig csodálatra méltó, hogy a koreaiak hányféle módon képesek revansot venni az őket ért történelmi sérelmekért. A tigris másik cselekményszála a japán megszállás idejére vezet, mivel 1925-ben járunk. Bár kollaboránsok is segítik a megszállókat, a szegénységre kárhoztatott nép pedig rákényszerül a látszólagos együttműködésre, végül a japánok vert seregként távoznak a színtérről. Mert nincs az a haderő és konkvisztádori őrület, ami ne csorbulna ki az elszánt koreai ellenálláson. Ez pedig egy újabb értelmezési réteggel vonja be a tigris és a vadász alakját. A tigris egyértelműen Korea szimbóluma, mítikus kifejeződése mindannak, ami a koreai nemzetet jelenti, a vadász pedig a független nemzeti létezés megtörhetetlenségéé.

A heroizálás azonban veszélyes terep. Kis adagban lélekemelő, nagy adagban humorforrás. Érzékelhető, hogy a film mindvégig magasra feszített kötélen táncolva próbálja végigjárni az útját. Sikerrel is ér célba, és közben csak egy-két észrevehető megingása van. Ilyen az elvakult vadász eltúlzott maszkja, amelybe - hogy el ne tévesszük, hogy mit látunk - mintha betonfúróval marták volna bele a karomnyomokat, valamint a halála, ahol sajnos a szövegkönyv írója sem volt a rendező segítségére. Az alulról fotózott, emberi nagyságát megnövelni hivatott, véresre marcangolt haldoklót mutató képek mellett hirtelen nevetésre ingerelnek az amúgy is hol bugyutának mutatott, hol lényegfelismerő képességéről bizonyságot tévő figurának együgyű kérdése: "Jól vagy?" És ez máshol is előfordul a filmben. 

Ilyen megingásnak érzékeltem a japán katonai vezető szájába adott direkt megfogalmazást, mellyel elismerte a vereségüket. Valószínűleg ez a megoldás jól esik a koreai léleknek, de földre rántja a film emelkedettségét. A nézők nem ostobák, enélkül is pontosan tudják, hogy mit látnak.

Az utolsó jelenetsorok erős irrealitása is igényli a nézők elfogadó beleélését. Az eszünk és a szívünk máshogy reagál a végtelen magas hegyre kúszó vadász (aki az előbb még felállni is alig tudott) és a 90 fokos havas meredeken elszántan felfelé kúszó katonák láttán. Hogy a tigris miként ment fel oda, ne firtassuk, de az tény, hogy a foggal-körömmel kapaszkodó katonák csak egy marcona szembenézést tudnának ellene bevetni, ha véletlenül előjönne a barlangjából. Szerencsére szívesen fogadjuk az irreális helyszínt az irreális lezáró magyarázathoz, mely tökéletesen illeszkedik a film mitologikus vezérfonalába. A lezáró képek pedig szépséggel és békével búcsúztatják a látottakat.

Mivel a történet a tigris és a vadász párharcára összpontosít, az egyes karakterek vázlatszerűen vannak kidolgozva. Ezzel együtt maradandó színészi alakításokat láthatunk. JUNG Man-sik tekintélyes marad a bosszúszomjas vadász alakjában, és KIM Sang-ho komikus figurájára is emlékezni fogunk. SUNG Yoo-bin kamaszos lázadása is hiteles volt, az apával folytatott jelenetei pedig érzelemgazdagok.

CHOI Min-shik pedig amihez ér, az arannyá válik. Nehéz szavakba önteni azt a színészi képességet, ami minden pillanatban lejön a vászonról. Valójában nem látunk többet, mint egy morgolódó, mozogni alig képes öregembert, mégis minden mozdulatának, minden tekintetének súlya és jelentősége van. A fájdalma emberi, a veszteségéből táplálkozó ereje emberfeletti. Nélküle ez a film egyszerűen nem az lenne, ami. 

Az apróbb hibáktól eltekintve PARK Hoon-jung rendező páratlan látványt kínál, és a film nem haszontalan tanulságokkal szolgál az életünk értelmét firtató kérdéseink számára. Örülök, hogy láttam, azt hiszem, hogy mindannyian ezzel az érzéssel távoztunk a 9. Koreai Filmfesztivál nyitó vetítéséről.

PARK Hoon-jung rendező