2021. szeptember 2., csütörtök

[Tévédrámákról] BOYS OVER FLOWERS (2009)

꽃보다 남자


KBS / 2009 / 25 rész
Műfaj: dráma
Írta: Yoon Ji-ryeon
Rendezte: Jeon Ki-sang
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema




A Boys Over Flowers (Virágoknál is szebb fiúk) az egyike azon koreai sorozatoknak, melyek hatalmas hazai és nemzetközi sikere nehezen értelmezhető a bennük foglalt kétes morális értékrend alapján. Bizonyára vannak egzaktabb magyarázatok is e jelenség értelmezésére, de most csak két lehetőségre tudok gondolni: az egyik, hogy a nézők számára a drámában látható világ egybevág az otthonos valósággal, ezért eltérő tapasztalatok hiányában nem is kérdőjelezik meg azt - a másik, hogy a nézők többsége csak a felületi történetét fogyasztja a drámáknak, kielégíti őket a szép szereplők látványa, örülnek és sírnak velük együtt, de nem igazán gondolnak a látottak mélyére.

Azonban máris módosítanom kell kicsit az előzőeken, ugyanis ez a sorozat egy japán képregény adaptációja, tehát a drámában látottak sem nem eredeti, sem nem koreai szellemi termékek. Yoko Kamio hasonló című képregénye (花より男子, Hana Yori Dango) 1992-ben jelent meg, majd számos különböző feldolgozás (film, anime, tévésorozat, musical) készült belőle, nemcsak Japánban, hanem Ázsia számos országában is. A koreai változat a Hallyu hullámait meglovagolva lett talán ismertebb az egyéb adaptációknál.

Tehát a fenti történet alapján készítette Yoon Ji-ryeon írónő a koreai közegbe helyezett dráma forgatókönyvét, mely az elsőként megfilmesített műve lett. A romantikus szerelmi történet mellett egyszerre iskolai dráma és coming-of-age, vagyis felnőtté válási történet, mely négy fiú barátságáról is szól.

Mivel ez az egyik legismertebb koreai dráma, a történetének ismeretét adottnak veszem, és csak azokra a számomra kritikus pontokra igyekszem rámutatni, melyeket a dráma nyíltan vagy rejtetten tartalmaz. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a dráma fordulatairól nyíltan szó esik, így hát kérem, hogy aki teljesen új élményként kíván még ezután ismerkedni a sorozattal, vegye ezt figyelembe.


A kezdő mozzanat

Hogyan kerül Jan-di az elit legelitebb iskolájába? Miután megmenti az életét a bántalmazott, öngyilkosságot elkövetni készülő diáknak, az intézményt működtető cégkonglomerátum vezetője azzal igyekszik befogni az iskola kiváltságossága ellen tüntetők száját, hogy ösztöndíjas helyet ajánl fel a lánynak. Talán mindenki számára világos, hogy a demokratikus értékrend szerint ez nem más, mint színtiszta társadalmi korrupció, még sincs ellene senkinek sem kifogása, ráadásul úgy tűnik, hogy mikor ez megtörténik, a továbbiakban helyreáll a világ rendje. Apró mozzanat, amit lehet egyszerű írói megoldásként értelmezni, hiszen valahogy be kell juttatni a főhőst az iskolába, de mégis eléggé árulkodó, hogy maga a dráma hívja fel a figyelmet e gondolkodásmód elfogadottságára.

Hogyan fogadja a lehetőséget a lány munkás családja? Kitörő örömmel, fenntartások nélkül kényszerítve az ellenállni akaró gyereküket a hirtelen támadt lehetőség kiaknázására. Így tehát azt látjuk, hogy míg közösségi szinten (tüntetések, a média oknyomozásai) működik az összetartás a demokratikus jogrend védelmében, egyéni szinten kritika nélkül teljesül a gazdagok diktátuma, minden megvásárolható, mivel az alsóbb néposztályok törekvésének egyetlen célja: minél közelebb kerülni az elithez.


Az iskolai bántalmazás

Mint minden zárt közösségben, a Shinhwa cég által fenntartott középiskolában is kialakultak a diákok életének maguk alkotta, belső szabályai, melyek sokszor meglehetősen kegyetlenek. Mivel az itteni diákok a mintáikat csak az arisztokrata közegükben látottakból tudták meríteni, az ő rendjükben is mindent a státuszok és a külsőségek uralnak. Ennek megfelelően az iskolai közösség életét a leggazdagabb családokból származó négy fiú irányítja, akik megjelenésükben is átlagon felüliek, ezért lett a nevük Flower4 (Virágnégyes), azaz F4. Valóban élet és halál urai, ezért aki a diákok közül megkapja tőlük a kipécézést jelentő piros cédulát, annak az F4-et vakon követő diákok válogatott kegyetlenkedéseivel kell szembenéznie. Soha, semmilyen jelzés nem látható a drámában arról, hogy az iskola vezetősége kicsit is igyekezne gátat vetni ennek a gyakorlatnak, az ellenkezője viszont kiderül, hogy az állásukat féltve szemet hunynak minden önkényeskedés felett.

A sorozat egy öngyilkosságba hajszolt fiú jelenetével kezdődik, mellyel úgy tűnik, hogy minden rendben lenne az iskolai szokások szerint, ha a pórnépből származó Jan-di véletlenül nem avatkozna bele az eseményekbe. A továbbiakban is azt látjuk, hogy a tanulók, legyenek akár fiúk vagy lányok, istenítik a négy virágfiút, és néha már a kiszemeltek életét is veszélyeztető bántalmazásokban kéjelegve igyekeznek egymásra licitálva kiérdemelni a figyelmüket és az elismerésüket. Látunk arra is példát, hogy messze túl is teljesítik az F4 vezérének megrendeléseit.




Bár úgy tűnik, hogy a négyesből önkezűleg csak a főkolompos követ el tettlegességeket, vagy agyal ki azokhoz különböző módozatokat a bábokként mozgatott diákokat utasítva, a másik három fiút sem lehet felmenteni, akik a vezér körüli legszorosabb udvartartás tagjaiként csak sztoikusan mosolyogva szórakoznak a történéseken. Bár maguk között néha megjegyzik, hogy nem mindenben értenek egyet vele, de mindaddig, amíg a bajkeverő lány meg nem jelenik az iskola életében, semmit nem tesznek a maguk alkotta és képviselte rend ellen, tehát szentesítenek minden gazságot - sőt, a Jan-dira kitűzendő első vörös cédula ötlete éppen az egyiküktől érkezik. Ez viszont erősen megkérdőjelezi, hogy miként is válhat belőlük a továbbiakban minden különösebb átmenet nélkül pozitív karakter.


Hogyan láttatja a dráma Jan-di családját?

Mivel Jan-di egyedi története az arisztokrácia és a köznép találkozásának általános tartalmát is hordozza, ennek megfelelően Jan-di családjának rajzolata is egyféle általánosítását jelenti annak, ahogyan a dráma tükrében látszik az alsóbb társadalmi réteget jelentő munkásosztály. Hangsúlyozom, hogy a dráma tükrében, mert soha nem a gazdagok szemén keresztül látjuk ezt a családot, hanem önálló jelenetekben tűnnek elénk életük jellemzői. A ruhatisztító kisvállalkozást működtető család élete mindennapi harc a megmaradásért. Éjjel-nappal dolgoznak, adósságok csapdájában vergődnek, a családfő sorsjegyek nyereményeiben bízva reménykedik a változásban. Azonban a lecsúszás elkerülhetetlen, a hiteleket nem tudják visszafizetni, kénytelenek feladni a vállalkozásukat, majd a lakásukat, és a család szétszakadásának árán a lehető legszerényebb megélhetés lehetőségét kínáló vidékre költözni, hogy a gyerekeik taníttatását továbbra is biztosítani tudják.

A történésekben nem igazán látjuk egyénítve a család tagjait, főként az anya álomvilágát ismerjük meg, aki a lányuk előnyös házasságkötésében látja a helyzetük megfordulásának lehetőségét, és ennek reményében hangoskodva, erőszakoskodva hallgattat el mindenkit a családban. Persze nagy ellenállásba nem is ütközik, hiszen mindannyian könnyen elvakulnak a legkisebb reményfoszlánytól is. Ráadásul még felelőtlenek is, az anya rögtön nagyzolni kezd, felvágva a sorstársait képező ismerősei előtt, akiktől gondolkodás nélkül további kölcsönöket vesz fel. Hogy ez miként lehetséges? Úgy, hogy szinte önként tukmálják rá, hiszen a dráma szerint senki nem különbözik tőlük. A közegükben mindenki abban reménykedik, hogy az arisztokrata ficsúrok megjelenése áttételesen számukra is haszonnal kecsegtet. Még Jan-di barátnője is ábrándozva azt mondja, hogy minden vágya teljesülne, ha közelről láthatná a virágfiúkat. A család szegénysége nem, de a kapzsisága rémesen visszataszító. A bocsánatkérésre készülő lányt ünnepléssel fogadják otthon, aki a teljes éjszakát kettesben töltötte egy ismeretlen fiúval, hiszen mit számít a lány tisztessége, ha a fiatalember a Shinhwa csoport örököse, aki máris lekenyerezte őket egy mázsányi használt ruhával. Még a sorozat vége felé is azt látjuk, hogy a vidéki lakhelyen ismét eladósott családot az egyik szépfiú menti meg, akitől hálálkodva fogadják el a segítséget, pedig addigra egy s más már történt a lányuk és az F4 kapcsolatában.




Ha a koreai sorozatok karaktereinek sorában akarnánk őket elhelyezni, akkor a családtagok képviselik a komikus figurákat. Harsány ostobasággal és mindig túlzásokba esve reagálnak, bábokként ugrálnak és mozdulnak együtt (idézzük csak fel, ahogyan reménykedve állandóan felsorakoznak a bejárati ajtó előtt, ha a csengetésnél a gazdag fiú megjelenésében reménykednek). Ezúttal sem marad el a családi jelenetek sorából az a dráma-klisé, amikor a leárazott termékekért indítanak rohamot és öldöklő küzdelmet.

Egyetlen ponton igyekeznek szembehelyezkedni a hatalmasok világával: amikor Joon-pyo anyja pénzt kínál nekik azért, hogy Jan-di távol maradjon a fiától. A büszkeségük azonban könnyen letörhető: a pénzesbőröndök visszavándorolnak hozzájuk, mivel meg kell alázkodniuk a családfő életére törő gonosz nő előtt. Jan-di anyja még ekkor is a pénzre hajtana, az egyébként pipogya apa jobban megérti a lánya érzéseit, és erőt véve magán a pénz visszaküldése mellett dönt. Mindez nyilvánvalóan a kisemberek kiszolgáltatottságának érzékeltetése miatt lett így megírva, hogy lássuk a teljes esélytelenségüket. Abból a szempontból mégis visszájára fordul ez az ábrázolás, hogy ha jelen is van az otthonukban az összes olyan örömforrás, amely egy átlagos, normálisnak tekinthető család életét jellemzi, mindent összevetve ennek a családnak a bemutatása nem törekszik szimpátiára, és semmiképpen sem tűnik vonzóbb mintának az arisztokraták rideg, családhiányos életével szemben. A küzdelmeknek és a szegénységnek ez a karikírozó bemutatása nemcsak bántó, hanem Jan-di háttereként nem is építő jellegű a drámában. Vajon nem kelti-e a hamisság érzetét a nézőkben, hogy éppen egy ilyen családban talál otthonosságérzetre egy kőgazdag világfi?


Meddig terjed Jan-di bátorsága?

A hétköznapi dolgozók világából érkező Jan-di korábban kiérdemelt egy becenevet magának, "Erős Jan-di"-nak hívták fejlett igazságérzete miatt. Hogy ez a tulajdonsága miként él tovább az új közegben, azt pontosan bemutatja a dráma. Természetesen a lány úgy érzi magát, mint Alice Csodaországban, ezért nincs mit csodálkoznunk azon, hogy eleinte kissé elveszíti a biztonságérzetét és a tájékozódási képességét. 

Az F4 bemutatkozása számára a diákok közül véletlenszerűen kiválasztott fiú megszégyenítésével (gyümölcslével való leöntésével) történik, amely dühöt vált ki belőle, de ezt magányosan kiabálja ki magából. Eltűri, hogy leszólják az otthonról vitt ebédje miatt. Arra a következtetésre jut, hogy a legjobb lesz, ha csendben meghúzza magát az érettségiig. A következő atrocitás bár nem is őt éri (tortát vivő lány), mégis begurul tőle, de csak képzeletben olvas be az F4-nek, a valóságban meghunyászkodik, amiért Ji-hoo ki is neveti. A fagylaltos konfliktus az első éles összetűzés, amikor végre az aljas kompenzációt kérő Joon-pyo képébe vágja a véleményét, melynek megtorlása a piros cédula kitűzése lesz. Az "Erős Jan-di" ettől kezdve a megaláztatások sorát szótlanul viseli el, melybe még egy megerőszakolási kísérlet is belefér. A türelme akkor ér véget, amikor azt kezdik híresztelni róla, hogy terhes, ekkor lerúgja Joon-pyo fejét. Mivel az öntelt fickó ilyennel még nem találkozott, ezt csak annak jeleként tudja értelmezni, hogy a lány érdeklődik iránta, ezért elcipelteti a házába, ahol kigyönyörűzteti, és felkínálja neki, hogy az iskolán kívül (tehát titokban) lehet a barátnője. Bár Jan-di visszautasítja, ettől kezdve megkezdődik a lány bejárása az F4 körébe. Bár Joon-pyo napi gyakorisággal hergeli tovább a lányt, idétlenül röhögve a bosszantásán, rövidesen két partin is közös társaságban találjuk őket, az elsőn Jan-di kimenti a medencébe esett, úszni nem tudó fiút, a másodikon Joon-pyo menekíti ki a kínos helyzetbe került lányt, melynek következtében némi italozás után Jan-di az F4 vezér hálószobájában ébred. 

Ezen a ponton a dráma dimenziót vált, áttérünk Jan-di és Joon-pyo szerelmének fordulatos történetére, valamint egyre mélyebben megismerjük a virágfiúkat is. Mintha a korábbi bántalmazások nem is léteztek volna, Jan-di úgy bizalmába fogadja az F4 tagjait, akik hirtelen mind meg is javultak, a továbbiakban nyomát sem leljük annak, hogy mekkora gazemberek voltak valójában. 


Az F4

De kik ezek a fiúk igazából? Azt már tudjuk, hogy az elitiskola leggazdagabb családjainak sarjai, akikről kiderül, hogy rendkívül sokféle felkészítésben részesültek az iskolai oktatáson kívül is. Mindannyian műveltnek és tájékozottnak tűnnek, még a gengszter-ivadék fiú sem különbözik tőlük. Joon-pyo a harcművészetekben éppen úgy megállja a helyét, mint anyja üzleti világában. Ji-hoo és I-jeong pedig művészi vénával megáldott, tehetséges és érzékeny fiatalemberek, előbbi zenész, utóbbi pedig keramikus.
Részletkérdés, de számomra mégis elgondolkodtató e két fiú karakterével kapcsolatban, hogy a történet írói fejében hogyan fért össze a kegyetlenkedésekben való cinkosságuk a kifinomult, művészi lelkületükkel. Bizonyára ismerünk aljas művészeket is, de azért ez mégiscsak egy újabb furcsaság.

Mint ahogyan az is, hogy minden jó tulajdonságuk és képességük ellenére csak azt tudják kitalálni a maguk számára, hogy nőbolondító aranyifjakat játsszanak, természetesen a lányokat is csak egyszer használatos tárgyaknak tekintve - vannak is bőven a környezetükben olyanok, akik önként kínálkoznának levadászandó zsákmánynak. Mivel ez köztudomású róluk, ismét egy olyan jellemzőhöz értünk, melyről egyértelműen azt gondolnánk, hogy taszítania, vagy legalábbis óvatosságra kellene intenie Jan-dit, ha az erőszak nem lett volna elég ehhez. 

Az F4 tagjainak egyéb tulajdonságairól és a fentiek hátteréről a továbbiakban még szó lesz.






Jan-di és Joon-pyo szerelme

A két fiatal egymás iránti érdeklődése egyértelműen a fiú részéről kezdődött, melyet részben a hiúsága, részben a lány által képviselt "ismeretlen" iránti kíváncsisága váltott ki. Már akkor elindítja a rohamot, amikor tisztában van a lány Ji-hoo iránti érzéseivel, ami csak szítja a féltékenységét, azonban először nem érzékelünk valódi érzelmeket, csak azt, hogy meg akarja kapni, amit kiszemelt magának. 

Mindig a fiú a kezdeményező, aki meglehetősen erőszakosan tör be a lány életébe, és mindent a maga képére akar formálni. Megkérdezés nélkül lecseréli a lány otthonának berendezéseit, magával ráncigálja egy luxusnyaralásra, természetesen csak azután, hogy szalonképes megjelenésűre formálta. A dráma szépen ábrázolja azt a tanulási folyamatot, amin Joon-pyo átmegy, miközben egyre jobban belelát a lány életébe. A szerelem mellett rengeteg érzést is megismer, ami mindig is hiányzott a saját vagyonos, de rideg életéből. Azonban Joon-pyo a szerelem megtagadásáról is egyoldalúan dönt, és bármennyire is láttatni akarják a szenvedését, még az érdekből történő házasságkötéstől is csak a bátor feleségjelölt menti meg. 

Mivel romantikus történetről van szó, higgyük el, hogy érzéseik tiszták, mélyek és kölcsönösek. Jan-di is egyre mélyebben megérti a fiú érzelemvilágát, azonban mindvégig bénázik, amire nem felmentés a köztük lévő társadalmi szakadék. Néhányszor Joon-pyót is érthetetlen durvasággal vagy nemtörődömséggel megbántja. Néhány harcos kiállástól eltekintve a lány minden ráirányuló dolgot csak passzívan elfogad és eltűr. A dráma erőlteti, hogy ezt az enerváltságot állhatatos szerelemnek lássuk, de mégis furcsa, hogy Jan-di alig viszonoz valamit Joon-pyónak, nem is véletlen, hogy rendre elveszíti a fiú legszemélyesebb ajándékait. 

Bábként rángatható, ha meghívják valahová, akkor elmegy, ha kinevezik barátnak, akkor barát lesz, ha megbántják, csak elszomorodik, véletlenül sem tiltakozna semmi ellen. A gazdagok, legyenek nők vagy férfiak, jóakarók vagy ellenségek, mindvégig kényük-kedvük szerint rángatják a saját céljaiknak megfelelően. A dráma vége felé egyre érthetetlenebb helyzetekbe keveredik. A meghívás sem indokolja, hogy miért vesz részt Joon-pyo születésnapi ünnepségén, még akkor sem, ha éppen ebben a helyzetben láthatjuk Jan-di egyetlen olyan jelenetét, amelyben hihető, hogy mély érzései vannak és Joon-pyo tényleg bele tudott szeretni. Ahogyan a dalt énekli, az fájdalmasan gyönyörű. Egyetlen probléma, hogy olyan, mintha egy másik szereplőt látnánk, nem a drámában megismert lányt. Rövidesen pedig a legvállalhatatlanabb fordulat következik, ami rémségesen bosszantó a történet íróitól, hiszen normális ember nem tarthatja viccesnek Jan-di szolgálólánynak állását Joon-pyo otthonában. Ezzel a lépéssel sikerül Jan-di karakterét teljesen aláásni, utána már csak hab a tortán, amilyen kegyetlenül eltaszítja magától a fiút, kioktatva arról, hogy soha nem látott mást benne egy plutokratánál. Persze ez sem több egy drámai klisénél, mint ahogyan az sem, ahogyan Joon-pyo végül eszét vesztve rohan, hogy a halpiacról összeszedje élete szerelmét, és a tengerparton megkérje az ő kis Hamupipőkéjének a kezét. 

Bár a történet lényege az lenne, hogy a két főszereplő olyan elementáris szerelmét éljük át, amely minden akadályt legyőz, legyenek azok bármily hatalmasak és kegyetlenek, a dráma csak részlegesen tudja ezt a küldetését teljesíteni.



í


A virágfiúk

A dráma titkos fegyvere a virágfiúk egyéni történeteinek eleven bemutatása, melyek ugyanúgy coming-of-age tapasztalatok, mint a főhősök által megéltek. A fiúk közös jellemzője, hogy mindannyian az első szerelmi csalódásuktól szenvednek, és a keserű tapasztalat miatt csak felszínes kalandokba mernek bocsátkozni. Mivel pénzük van rogyásig, ezért playboyként szórakoznak, menekülve a valódi érzelmeket kiváltó kapcsolatoktól. Az F4 iskolai erőszakkal kapcsolatos szerepéről már esett szó, sem az, sem ez a felületes élvhajhászat nem tenné őket szimpatikussá. De a dráma segít abban, hogy átlássunk a kulisszákon, és megismerjük az igazi, bár meglehetősen idealizált lényüket. Az F4 jellemzőitől kis bakugrással eltérve azt találjuk, hogy valójában szelíd és finom lelkű karakterek, akik hatalmas érzelmi űrben élnek. Tele vannak lelki sebekkel, fájdalommal, sőt elfojtott dühökkel is. Szülők szinte sehol nincsenek jelen, csak a luxusházak tátongó üressége, melyekben magányosan bolyonganak. Nem véletlen, hogy egymásba kapaszkodnak, mert a barátságuk az egyetlen valós érték az életükben. Ezek a "szegény gazdagok" mindannyian az átlagos életet élő, hétköznapi lányoktól remélhetik a megváltásukat, mivel bennük ismernek rá a saját hiányaikat képező mélyebb érzésekre, az embereket természetes módon összekötő lelki kapcsolatokra, ezért félve, de mégis elemi érdeklődéssel fordulnak feléjük. 

E nézőpontból válik különösen érthetővé Joon-pyo vonzódása Jan-dihoz és a lány családjához. A dráma el tudja érni, hogy míg a tettei alapján eleinte ellenszenvet táplálunk Joon-pyo iránt, végül elnyeri mély sajnálatunkat. Szánalmas életet írtak meg a számára, melyről csak reméljük, hogy a valóságban senkinek nem jut osztályrészül. A humor hátborzongató változatába tartozó jelenetek mutatják meg a szolgálók hadával körbevett, de teljesen magára hagyott kisfiút, akit a szülők kizárólag a cégbirodalom jövendő fejeként kezelnek. Joon-pyo kitörési kísérleteit fizikai erőszakkal törik le, testőrökkel visszavonszoltatva a szökevényt, ráadásul érzelmileg zsarolják is azzal, hogy felelős a sok százezer alkalmazott sorsáért, ezért követnie kell anyja diktátumait. A fiú valójában nem más, mint egy fogoly, akit luxuscellában tartanak rabságban. Azonban még ennél is nyomorultabb helyzet az, amikor felvállalja a rá öröklődő szerepet, és a megfelelés kedvéért elfojt magában minden megismert életörömöt.






Gazdag nők

Négy arisztokrata női karakterrel is találkozunk, akik befolyással bírnak Jan-di történetére. A legerősebb, de egyúttal a legegysíkúbb is Joon-pyo anyja (Lee Hye-young), aki a dráma gonosz boszorkája. Ahol megjelenik, ott rombolás lesz, mert legázol mindent és mindenkit, aki az útjába kerül, beleértve a saját gyerekeit is, így hát Jan-di nem tényező a számára. De ahogyan az lenni szokott, a legegyszerűbb dolgok fognak ki rajta. A saját hidegfejű világában jégkirálynő, a megvásárolhatatlan, erőszakkal kezelhetetlen, izzó érzések viszont elolvasztják a hatalmát.




Jan-di három fiatal nővel is kapcsolatba kerül, akik mind látszólagos jóindulattal fordulnak feléje. Mindegyikük felkarolja a szegény lányt és felemeli a saját világába, amelybe természetesen előbb be kell illeszteniük a magától oda nem illő kis szürke verebet, tehát felcicomázzák. Azonban egyikük sem érdek nélkül kapcsolódik hozzá.

Seo-hyun (Han Chae-young) valójában egy önző nő, aki le akarja magáról rázni Ji-hoot, ezért amikor megérzi a fiú vonzódását Jan-di felé, a lány gondjaira bízza a "szerelmét", letéve erről magáról a felelősséget.

Jun-hee, Joon-pyo nővére (Kim Hyun-joo) ügyes manipulátor, aki végső soron segíti a szerelmeseket, de alapvetően az anyjával való szembeszegülés motiválja, ezért soha nem gondol bele Jan-di helyzetébe, idézzük csak fel a születésnapi meghívást. 

A legfurcsább Jae-kyung (Lee Min-jung) viselkedése, aki spontán módon ismerkedett meg Jan-dival, tehát hitelesnek mutatkozik a barátságuk. A fiús temperamentumú lány azonban agresszív módon használja saját kedvére Jan-dit akkor is, amikor már világos lesz a kettőjük közötti társadalmi szakadék, és a Jan-di érzései Joon-pyo iránt. Úgy tekinti barátnőjének Jan-dit, hogy közben a jelenlétével és érzelmi kitárulkozásaival minden pillanatban megalázza, bár láthatóan erről fogalma sincs.




Ezek a nők mind intelligensek, elegánsak, stílusosak és kifinomult ízlésűek. Érdekes módon mindannyian a virágfiúkéhoz nagyon hasonló indíttatásból fordulnak Jan-di felé. Arról már esett szó, hogy a körülmények és az erőnléti viszonyok ellenére is mennyire értelmezhetetlen Jan-di önkéntesen vállalt kiszolgáltatottsága velük szemben. 


A stílus mindenek felett

A drámára nem jellemzőek a kiugró színészi alakítások. Igaz ez a két főszereplőre is, bár nem egyenlő mértékben. Joon-pyo szerepében Lee Min-ho remekül tudja ingadoztatni a nézőket a karakter utálata és szeretete között, és át tudja törni a fiú önkényeskedő maszkját a valódi lényének megmutatására. Bár sokszor kerül komikus helyzetbe, sosem válik nevetségessé, megóvja ettől az őszintesége és naivitása, akármilyen furcsán is hangzik ez egy nagyhangú bandavezér kapcsán. 

A Jan-di szerepében látható Ku Hye-sun színészi játéka számomra a karakter teljes félreértelmezése. Bizonyára nem tévedek, ha a drámában a lánynak nem különösebben szépnek, inkább átlagos megjelenésűnek kellene lennie, akinek vonzereje a különös bájosságában rejlik. Az átlagos megjelenéssel nincs hiba, azonban a bájosságnak nyomát sem lelni, helyette végtelenül ostoba arckifejezéseket, otromba mozgással párosuló visszataszító fintorgásokat, gyomorforgató zabálást kapunk, különösen azokban a helyzetekben, amikor Jan-di bizonytalanságát vagy ellenérzéseit kellene kifejezni. Néha sikerül megcsillantani egy-egy vonzóbb arculatot is, de Jan-di mindvégig rémesen esetlen és felszínes marad, aki bánat helyett inkább csak elszontyolodik, és örülni se látjuk igazán. A durva megformálás valószínűleg a színészi képességek hiányát jelzi, és ezt a szerelmespár hitelessége sínyli meg. 

A dráma valódi hatóereje nem is magában a történetében vagy a színészek alakításaiban rejlik, hanem érdekes módon a külsőségeiben. Elsősorban a "virágfiúk" megjelenésében és életmódjában, mellyel vonzó példát tudtak szolgáltatni az identitásukat kereső, jómódú, többnyire egyedülálló városi férfiak számára. A metroszexualitás világjelenségként lépett fel a 2000-es években, azonban Ázsiában ennek saját gyökerekből is táplálkozó térhódítása következett be. Az igényes, szexuális kisugárzásukra, testi kidolgozottságukra, ápoltságukra és stílusosságukra sokat adó férfiak mintája nemcsak a fiatal férfiak számára lett vonzó, hanem válaszolt az emancipált nők igényeire is. A Boys Over Flowers pedig teljes szépségében mutatta meg ezt a lelkileg gazdagabb és érzékenyebb, megjelenésében választékosabb férfiideált, melyet a drámában látható virágfiúk (Lee Min-ho, Kim Hyun-joong, Kim Bum, Kim Joon)  mindegyike tökéletesen megtestesített. 






















2021. augusztus 31., kedd

[Tévédrámákról] GU FAMILY BOOK (2013)

구가의 서

MBC / 2013 / 24 rész
Műfaj: dráma
Írta: Kang Eun-kyeong
Rendezte: Kim Jeong-hyeon, Sin Woo-cheol
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema


* Az ismertető spoilert tartalmaz *




Van ember, ki ne szeretné a felnőtteknek szóló meséket? Most láthatunk egy varázslatos történetet, melyben az emberek szörnyekként viselkednek, a szörnyek pedig emberré szeretnének válni.

A Gu Family Book (A Gu család könyve) egy fantasy dráma, melynek ugyan misztikus szereplői is vannak, a történet egyik szála mégis a koreai történelem képzelt fejezetébe ágyazódik, megidézve a valós történelmi héroszt, Yi Sun-shin admirálist, akinek alakja köré rendeződik a fedetten működő szervezetek harca. A tét a híres teknős-hajó megépítése, melyhez a támogatók titokban gyűjtik a szükséges vagyont, míg ellenfeleik az ország kiárusításától sem riadnak vissza, kollaborálva a japán ellenséggel. 

Azonban bármily furcsa, ez a történet csak apropója a sorozat sokkal érdekesebb vezérfonalának. A drámát indító mitikus istenség szerelmi históriája lélegzetelállító, mind szépségét, mind kegyetlenségét tekintve. Gu Wol-ryung (Choi Jin-hyuk) történetébe ágyazódik bele fiának, a félig ember, félig gumiho Choi Kang-chinak (Lee Seung-gi) története. Az apa és fia szerelme, sorsa és választásai reflektálnak egymásra. 

Egyszer volt, hol nem volt... A zord Jiri-hegység emberek által megközelíthetetlen Holdfény-kertjében élt a hegyet őrző istenség, Gu Wol-ryung, aki vonzó emberi alakját váltogatta a benne lakozó szörnyével. A magányos gumihó ezer éve figyelte az emberek világát, de soha nem avatkozott bele az életükbe. Ám egyszer megszólalt a szíve egy gyönyörű lány, Yoon Seo-hwa láttán, és nem tudott ellenállni annak, hogy a bajba jutott lányon segítsen. Mély szerelem ébredt bennük egymás iránt, és Wol-ryung az édeni birtokán mesés varázslatokkal ölelte körül a lányt, semmi mást nem kívánva, minthogy a Seo-hwa előtt ismeretlen szörnyeteg lényét maga mögött hagyva, emberré változva élhessen. A Gu család könyve tartalmazta a komoly próbatétel leírását, melynek teljesítése árán reménykedhetett a változásban. Wol-ryung állhatatosan teljesítette is azokat, azonban röviddel a beteljesedés előtt választania kellett: valódi lényét felfedve megmenti a lány életét, vagy teljesíti a küldetését, de elveszíti a szerelmét. Wol-ryung vérengző gumihóvá változott, akitől a lány nemcsak rettegve és irtózva menekült, hanem ráhívta az üldözőit, akik halálosan megsebesítették a férfiistent. Wol-ryung így örökre elbukta az emberré válás lehetőségét, és büntetésül további ezer évre emlékezetét vesztett, emberi lelkekkel táplálkozó, öldöklő démonná változott. Irtózatos sorsától kétféleképpen menekülhetne meg: ha Seo-hwa szörnyként látva őt továbbra is szeretni tudná, vagy ha Wol-ryung egy varázstőrrel szíven szúrná a szerelmüket megtagadó lányt. Ám ezek közül egyik sem következik be.








Seo-hwa rémülten fedezte fel, hogy Wol-ryung gyermekével terhes. A megszületett fiút először el akarja veszejteni, majd abban reménykedve, hogy talán mégsem örökölte apja monstrum lényét, életben hagyja. Egykori családjának ellenségei halálra sebzik a nőt, a fiút pedig Wol-ryung szerzetes barátja a sorsára bízza, kis kosárban a folyó hullámaira bocsátva a gyermeket. 

Húsz évvel később találkozunk újra Kang-chival, akire a befogadó nemesi család feje, Park Moo-sol a szerzetes jóslata alapján saját szerencse-talizmánjaként tekint. Hogy ne hagyja el a szerencséje, a fiút húszéves koráig kell a sajátjaként nevelnie, a felesége azonban elüldözi a fiút, amikor rájön, hogy Kang-chi és a lánya között gyengéd érzelmek ébredeznek. A család sorsa azonnal rosszra fordul, és szinte pontosan megismétlődik minden, ami Kang-chi anyjának családjával történt. A mesés vagyont rejtő birtok megszerzéséért a családfőt megölik, feleségét és fiát börtönbe vetik, a lányukat pedig kiszengnek adják el.

Kang-chit Yi Sun-shin admirális veszi szárnyai alá, aki a fiút Dam Pyeong-joon harcművészeti iskolájában rejti el ellenségei elől. A környező erdőkben azonban rejtélyes gyilkosságok történnek, melyekkel Kang-chit gyanúsítják, mivel egyszer véletlenül levágták a fiú karjáról az állandóan viselt karkötőjét, mely megakadályozta, hogy átváltozzon gumihóvá. A fiú ekkor ismeri meg valódi lényét, és a szerzetestől megtudja származásának titkát, tudomást szerezve a Gu családi könyvről is. A szíve azonban tele van gyűlölettel a szülei iránt, akik magára hagyták őt.

Dam mester lánya és Kang-chi között szerelem szövődik, melyre egy jóslat árnya vetül: ha nem menekülnek el egymástól, akkor egyikük meg fog halni. Mivel Kang-chi félisteni lény, valódi veszély a lányra, Dam Yeo-woolra (Bae Suzy) leselkedik. Azonban Yeo-wool különös hatással van a fiúra, ő az egyetlen, aki kordában tudja tartani Kang-chi szörnnyé változását. A fiú pedig lassan felfedezi magától is, hogy miként tud úrrá lenni az átváltozásán. Egy dolgot azonban nem tud: hogy apjának Dam mester volt a gyilkosa. 








A főgonosz, Jo Gwang-woon (Lee Sung-jae) egyre nagyobb hatalomra tesz szert. Kapzsisága végtelen, és lepaktálni készül a hozzá érkező japán küldöttséggel, amelynek egy titokzatos hölgy a vezetője. A közben ezeréves démonként feléledt Wol-ryung őrjöngő pusztításba kezd. 

Kang-chi ugyanazzal szembesül, mint annak idején az apja: ha el akarja nyerni a szerelmét, akkor emberré kell változnia. Azonban annak is tudatában van, hogy ha ezt megteszi, akkor nem lesz képes megmenteni a lányt, tehát lehet, hogy értelmetlen áldozatot hoz. Az is világossá válik mindenki számára, hogy Kang-chi az egyetlen, aki végezni képes Wol-ryunggal.

A dráma választ ad a kérdésre, és megtudjuk belőle azt is, hogy Wol-ryung számára eljön-e a megváltás. Az is kiderül, hogy milyen összefogással és mekkora áldozatok árán sikerül célba juttatni Yi Sun-shin admirális nagyszabású tervét.

A bámulatos történetet azonban csak részben sikerült méltó módon filmre vinni, és ennek nem kizárólag a sorozatokra jellemző szűkös költségvetés volt az akadálya. Meglepő különbség mutatkozik Wol-ryung és Kang-chi történetének filmes elbeszélésében. Wol-ryung története feszes, varázslatos látványokban gazdag, és hihetetlen ötletességgel valósítják meg az istenség világának kulisszáit. Ezek a látványok nem drágán kivitelezettek, hanem egyszerűek, de fantáziában gazdagok. Mintha más rendezte volna őket, mint a dráma többi részét, még a zenék is különböznek, melyek hol angyali hangon szólnak (My Eden), hol komor feszültségűek. 

Ugyanakkor Kang-chi történetének elmesélésére a historikus drámák kliséi jellemzőek, ráadásul eltúlzott módon. Természetellenessé válik a szereplők közti akciók és reakciók ritmusa, melyek úgy követik egymást, mint egy diák színjátszó kör előadásában: mindenki esetlenül álldogálva megvárja, míg a másik befejezi a mondandóját, aztán belekezd a sajátjába. Akciójelenet közben a harcolók leengedik a kardjukat, és békésen kivárják az ellenfél taktikai megbeszélésének befejeződését. Ha valaki mond valamit, ami a korábbi történésekre utal vissza, akkor meg is ismétlik nekünk a jelenetet, hátha elfelejtettük. Ha meg kell döbbennünk, akkor a jelenet összes szereplőjének döbbent arckifejezését egyenként a képünkbe tolják, ha nyolcan vannak, akkor nyolcszor. Ha két szereplő között érzelem vagy feszültség generálódik, akkor kínosan hosszú ideig bámuljuk azt, ahogyan a szereplők bámulják egymást, miközben elviselhetetlenül dagályos zenék szólnak.

Teljesen érthetetlen a kamerák statikus használata, melynek az az ára, hogy semmiféle képi eszközzel nem tudnak hozzájárulni a színészi teljesítmények fokozásához, sem a harci jeleneteknél, sem pedig ott, ahol még nagyobb szükség lenne rá: a szörnyek valóban félelmetessé tételénél. 

Ezért a kölykös és csintalan személyiségű Kang-chi átváltozásai nem tudnak igazán ijesztővé válni, az ő gumihója kölyökmacska Wol-ryungéhoz képest. Pedig Lee Seung-gi alakítása nem hagy kívánnivalót maga után, élvezetes, játékos csibész, kedves szerető, aki elszánt és heroikus is, ha kell. Azonban ő maga mondja a dráma egy pontján az apjának, hogy "Most úgy beszélsz, mint egy valódi isteni teremtmény." - és ezzel pontosan kifejezi a kettőjük közötti különbséget. Choi Jin-hyuk Wol-ryung szerepében minden ízében nemes lény, nagyformátumú, isteni kisugárzású. Nem evilági módon odaadó szerető, és nem evilági módon félelmetesen démoni. Ugyanolyan melegen ragyog a mosolya, mint amilyen fagyosan érzelemtelen az üreslelkű démoni arca. A színész rendkívül mély hangját néhány effekttel könnyedén lehetett vérfagyasztóvá változtatni, és el is találták a megfelelő hanghatásokat. Choi Jin-hyuk azonban még a magára sem emlékező szörnyeteg ürességén át is érzékeltetni tudja az időtlen magány enervált szomorúságát, mely annyira emlékezetessé teszi Wol-ryungot. A Rómeó és Júliát, vagy méginkább Philemont és Baucist idéző képsorok pedig olyan szép halált adományoznak neki, amilyet talán szörny még sosem halt az idők folyamán.














A dráma látványvilága ellensúlyozza a korábban említett megfilmesítési hiányosságokat. A jelmeztervezők és a stylistok pazar munkát végeztek. Gyönyörű kosztümök és suhogó selymek mindenfelé, és külön ki kell emelni a hajszobrászati remekműveket, melyeket a kiszengek viselnek, sokszor teljesen újraértelmezve a hagyományos hajfonatokat. A sokféle helyszínen játszódó dráma látképei és pazar belső terei is szemet gyönyörködtetőek. 








Felsorolhatatlan a rengeteg színészi alakítás, de ki kell emelni a női karakterek remek megformálóit: a fiús, mégis nőiesen romantikus Bae Suzyt, a törékenyen finom, de bosszúra szomjazó Lee Yoo-bit, a többszöri érzelmi átalakulásra képes Yoon Se-aht, és a szigorú, tekintélyt sugárzó kiszenget, Yoon Hye-youngot. A férfi karakterek általában mind erősek és jól megformáltak, bár számomra talán éppen két vezető alak tűnt gyengébbnek a kelleténél, egyikük Yi Sun-shin admirális szerepében Yoo Dong-geun, valamint az általam egyébként nagyon kedvelt Jo Sung-ha. Az ő Dam mestere zavarba ejtő figura lett, akinek jellemvonásai nem mutattak semmiféle következetességet. 

A zenékről már esett szó, de azt még ki kell emelni, hogy az instrumentális zenék szinte kivétel nélkül mind remek, kifejező kompozíciók. A betétdalok többsége valóban túláradóan érzelmes, de figyelemre méltó, hogy három főszereplő, Choi Jin-hyuk, Bae Suzy és Lee Jung-gi is énekel, mégpedig nem is akárhogyan, tekintve, hogy profi énekesek. Mindhármuk színészi alakítását több díjjal is jutalmazták, Choi Jin-hyuk számára pedig Wol-ryung alakítása hozta meg a további főszerepeket.

Minden hibájával együtt a Gu Family Book egy különleges dráma, mely napokig visszhangzik az ember lelkében. Az alapanyag pedig annyira jó, hogy készülhetne belőle egy technikailag felturbózott, izgalmasabb rendezésű változat is. Természetesen sokkal több isteni Wol-ryunggal Choi Jin-hyuk isteni alakításában, és szívesen továbbvinném Lee Jung-git is. 

A dráma minden varázsát tönkretevő jelenkori befejezésért pedig komoly büntetést rónék ki az alkotókra. 




















2021. augusztus 30., hétfő

[Tévédrámákról] YOU ARE MY DESTINY (2014)

운명처럼 널 사랑해

MBC / 2014 / 20 rész
Alternatív cím: Fated to Love You
Műfaj: dráma
Írta: Jo Jin-gook, Joo Chan-ok
Rendezte: Kim Hee-won, Lee Dong-yoon
Adatok bővebben: Wikipedia / HanCinema


* Az ismertető spoilereket tartalmaz! *





Valójában azt szeretném írni, hogy ez az egyik legjobb koreai dráma az eddig látottak közül, de ez részigazság lenne, méghozzá több szempontból is. Egyrészt, mert egy tajvani sorozat, a Fated to Love You (Az a sorsom, hogy szeresselek) adaptációja, tehát nem autentikus koreai alkotás. Másrészt pedig csak a 12. rész végéig lenne igaz rá, hogy az egyik legjobb, de addig teljes mértékben.

A You Are My Destiny (Te vagy a végzetem) címe mintha romantikus komédiát ígérne, de a szokványos szerelmi történeteknél sokkal többről és komolyabb dolgokról van benne szó, melyekkel egyáltalán nem viccelődik. Ezért - bár nem nélkülözi a humort sem - inkább drámának nevezném, mint romkomnak. 

Főhősnőnk, Kim Mi-yeong (Jang Na-ra) egy céges bulin kétszemélyes luxusnyaralást nyer, amelyre magával viszi kollégáját, akivel első férfiként szeretne intim kapcsolatba lépni. A kétszínű fickó azonban csúnyán megcsalja, megalázó helyzetbe hozva az amúgy is önbizalom-hiányos Mi-yeongot, akit csak "post-it lányként" nevezve, mindenesként ugráltatnak munkatársai.

Férfi főhősünk, a menő cégvezető Lee Gun (Jang Hyuk) ugyanabban a szállodában készül megkérni szerelme kezét, de a táncos lány egy újabb szerep kedvéért immár sokadszorra hagyja cserben, eléggé szemtelenül bízva abban, hogy a férfi érzései kitartanak a következő lánykérésig. Két rosszarcúnak tűnő alak jár Lee Gun nyomában, akit kompromittáló fotókkal készülnek megzsarolni, kikényszerítve, hogy a cégvezető ne szüntesse meg az egyik kis koreai szigeten működő alvállalkozását, mely az ott élők megélhetésének forrása. 









A férfit sikerül elbódítani, sőt a lány is véletlenül iszik az italból, így váratlanul egy ágyban kötnek ki, ahol el is készülnek róluk a liezont rögzítő fotók. Azonban az egyéjszakás kaland mellett mindketten egymás segítségére is voltak a balul sikerült élményeik feledtetésében, ezért barátságban válnak el egymástól.

Szerelmük története innen indul, méghozzá szokatlan, inverz módon. Mert a lány döbbenten észleli, hogy terhes, de ezt magánügyként akarja kezelni, mivel a férfit vétlennek tartja a velük történtekben. 

A következőkben egy Kusturica-filmeket megszégyenítő jelenetsort kapunk, melyekben a családjához a szigetre hazautazó lány találkozik az internetes zsarolás miatt szintén odaérkező férfival. A tényekkel való szembesülés után azonban a családok megszokott, erőteljes beavatkozásai mellett a történetben sokkal dominánsabb Mi-yeong és Lee Gun belső vívódása az életre szóló kihatású helyzettel. Mindketten tisztességgel helyt akarnak állni, nem ártva az akaratlanul megfogant közös gyermeküknek.  

Ezért a véletlen gyermekvállalást egy nem szerelemből születő házasságkötés követi, melyben egyszerre kellene megismerniük egymást, miközben mindketten csapdába esve érzik magukat, és a szülésre is felkészülni, ami bizalmi kapcsolatot igényelne.

Lee Gun magányosan gyötrődik, miközben gyakran jár orvoshoz, mert rettegésben tartja a családon belül öröklődő neurodegenerativ betegség, a Huntington-kór nála való kialakulásának veszélye. Mi-young mellett azonban feltűnik egy váratlan segítő, Daniel (Choi Jin-hyuk), akiről némi félreértés után kiderül, hogy ismert dizájner.  A jóarcú fiatalembernek azonban nem sok kibontakozási lehetőséget engedtek a dráma írói, mert a lány érzései a legrosszabb pillanatokban is túl erősek Lee Gun iránt ahhoz, hogy szegény Daniel túlléphessen a lelki támogató szerepén, hiába teszi nyilvánvalóvá az érzéseit. 

A dráma első szakasza azonban enélkül is sodró lendületű, mert a férfi és a nő érzelmi története egy hullámvasút, amely tele van bensőséges szépségű jelenetekkel éppúgy, mint a szabadulni vágyás kitörési kísérleteivel. Nem születik valódi döntés, mert a sors egy kegyetlen fordulattal közbeavatkozik. A férfit utoléri a betegség, a lány pedig autóbalesetet szenved. Megérkezik a balett-táncosnő, Kang Se-ra (Wang Ji-won), aki vissza akarja szerezni Lee Gunt. A pár körül minden összeomlik, Mi-young számára nem marad más lehetőség, mint elmenekülni a romhalmazból, amelyben ismét Daniel siet a segítségére.

Bár ekkor még nem a történet valódi végét ismerjük meg, ez az első szakasz tökéletes drámai egész, mely sokkal mélyebb benyomást hagy maga után, mint a további részekkel kiegészülő teljes sorozat. Köszönhető ez annak, hogy nyomát nem találjuk a koreai sorozatok túlnyomó többségét átható feszélyezettségnek és mesterkélt viselkedésmintáknak. Talán kísérletnek is tekinthető, hogy átvéve a tajvani dráma kendőzetlen problémafelvetéseit és természetesebb megközelítéseit, ebben a drámában nyíltan foglalkozunk olyan kérdésekkel, mint a házasságot megelőző testi kapcsolat, a megfogant magzat sorsáról való döntés, a szülésre való felkészülés, életveszélyben a megmentendő életről való döntés, a terhesség elvesztése, amelyek egyáltalán nem számítanak megszokottnak a hagyományosan prűd koreai romantikus drámák esetében.

Ahogyan azt megszokhattuk, a folytatásban a fordított felállást látjuk, három év elteltével Mi-young mellett Daniel szerepel társként. De a kapcsolatuk egyhelyben toporog, és ebbe az érzelmi bizonytalanságba avatkozik bele újra Lee Gun megjelenése, aki maga sem tudja, hogy mit akar igazán. A fejlemények már sokkal inkább a drámakliséket idéző fordulatokban történnek, de a színészeknek köszönhetően mégsem válik a dráma sekélyessé, bár elég sokat veszít erejéből az első szakaszhoz képest. Hosszú vívódások árán jutunk el a végkifejletig, mely választ ad a dráma második részének alapkérdésére is: ha komor véget sejtünk is, társsá tehetünk-e valakit az addig vezető út kínálta szépségek vállalásában?







Jang Na-ra a lány szerepében a szemünk láttára érik nővé. Kezdetben olyan törékenynek tűnik, hogy nem feltételeznénk azt a hatalmas erőt, mellyel szembe tud nézni az egyre nehezedő kihívásokkal. Ezernyi érzés váltakozik benne szerelmes nőként, gyermekét váró anyaként, és szívszorító a tragikus pillanatokban is. Szürke egérke és gyönyörű nő is tud lenni, aki hol a szeretet melegével, hol a ragyogásával képes elkápráztatni a férfit. Olyan erős egyéniség, akiben az igazán nehéz személyiségű, gyötrődő férfi is meg tud kapaszkodni. Az imajelenetben elhangzó esetlen szavai pedig a legmegindítóbbak, melyeket egy nő csak mondhat a nem vállalt gyermekéért. 




A dráma nála is bámulatosabb karaktere azonban Lee Gun, akit nem nagyon lehetne elképzelni Jang Hyuk minden képzeletet felülmúló alakítása nélkül. A férfiről soha nem lehet tudni, hogy hányadán állunk vele. Harsány kitörései, ördögi nevetése sokszor riasztó, él is vele rendesen, függönyként a valódi érzései elé húzva a manírjait. Nagyon maszkulin karakter, a legérzelmesebb perceiben is az marad, akinek meg kell küzdenie a saját démonaival. Alapvetően érzelmes és jóindulatú, végtelenül morális személyiség, aki felelősséget vállal a tetteiért. Érzelmi fejlődése, megnyílásai és visszahúzódásai a dráma valódi motorját képezik, mely mindvégig nagy fordulatszámon pörög. A samponreklámos, bombasztikus nyitójelenete pedig egyenesen remekmű.




Kicsit kár, hogy Daniel szerepében Choi Jin-hyuk nem kap kellő lehetőséget a kiteljesedésre. A jóképű és szimpatikus fiatalember nem kerül komoly vetélytársi helyzetbe Lee Gunnal, mégis azt kell írnom, hogy Choi Jin-hyuk többet mutat meg ebből a karakterből, mint amit valójában megírtak a számára, és azt mind a személyiségének kisugárzásával teszi.







Még nála is elnagyoltabb szereplő Kang Se-ra, Wang Ji-won nem is tudja igazán hihetővé tenni, hogy miért bír olyan végzetes hatással lenni Lee Gunra, mint ahogyan azt hinnünk kellene.

A mellékalakok között a lány rettenetesen hangos és erőszakos anyjának alakja a legérdekesebb, akit Song Ok-sook a kezdeti ellenszenves személyiségből olyan anyafigurává tud változtatni, akinek szeretetéből a tékozló fiúnak is jut bőségesen, és a kapcsolata Lee Gunnal igazán megindító. A férfi sorsát terelgető Wang elnökasszony szerepében pedig Park Won-sook éppen olyan jólelkű nagyasszony, mint ahogyan azt kosztümös szerepeiben is láttuk tőle.