Netflix, 2025, 6 rész
Műfaj: társadalmi dráma, szatíra, kosztümös, erotikus
Írta: Lee Hae-yeong 이해영
Rendezte: Lee Hae-yeong 이해영
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList
* Az írás spoilereket tartalmaz! *
Valahogy elkerültek az Aema figyelemfelkeltő anyagai, ezért csak találomra, a
rövidsége és Lee Hanee neve miatt kattintottam rá a Netflixen. Fel sem merült
bennem, hogy az utóbbi idők talán legkiválóbb drámájára esett a
választásom.
Kezdjük azzal, hogy általában vígjátékként jelölik meg, legfeljebb
dramedyként. Ha ezen műfajoknak lényegi eleme, hogy mosolyra fakasszanak
bennünket, akkor az Aema biztosan egyikbe sem tartozik, mert bár nagyon
szórakoztató, de egyáltalán nem ingerel nevetésre. Vagy van, aki nevetni tudna
azon, ahogy a férfiuralmú szórakoztatóipar szexuális tárggyá degradálja és
kiárusítja a művésznőit, vagy azon, ahogyan az így kiszolgáltatott nők mégis
küzdenek az érvényesülésükért, önbecsülésük megőrzéséért? Mert az
Aema éppen ezekről szól, mégpedig szabadszájúan, sokszor vulgárisan, valóságos
történelmi eseményeket beleépítve a fikciós cselekményébe.
1981-ben járunk, amikor egy filmproducer a céges rendezvényen éppen arról beszél, hogy az 1980-as években új világ köszönt Dél-Koreára, melyet "a képernyő, a szex és a sport" fémjelez majd, és ezekre a koreai mozi válasza, a filmipart felpezsdítő csodafegyvere a szex lesz.
Mivel a filmben számos történeti utalás található, nem honi nézőként úgy éreztem, hogy nem árt ezeknek utánajárni. Először az a tény döbbentett meg, hogy a drámában 36 éve fennálló kijárási tilalomról beszélnek. Kiderült, hogy ebben semmi túlzás nincs, az 1945-ben bevezetett, éjféltől hajnali négy óráig tartó kijárási tilalmat csak 1982. január 5-én szüntették meg. A 80-as évektől beköszöntő jobb világ Park Chung-hee elnökhöz köthető szlogen volt, amellyel a politikáról akarta elterelni a figyelmet, de valójában sem az ő, sem a meggyilkolása után őt követő Chun Doo-hwan idején sem enyhült a diktatúrák szorításán semmi. A fenti hármas szlogen, vagyis a lakosság elbutítására utaló "3S-politika" kifejezés csak egy későbbi újságcikkből terjedt el. A filmipar szigorú cenzúrája továbbra is érvényben maradt, ezzel találkozunk az Aemában is, amikor a készülő film címét meg kell változtatni, valamint a forgatókönyvet 36 (!) helyen átdolgozni. Ez a film viszont nem kitaláció, a Madame Aema valóban létező alkotás, melyet Jeong In-yeob rendezett, és 1982. február 6-án mutatták be, a koreai filmtörténet első, moziforgalmazásba került erotikus alkotásaként.
Azonban mi vezethetett a megszületéséhez, ha nem az ország vezetőségének
enyhítő, hangulatjavító intézkedései? Talán a legfontosabb mozzanat, hogy az állandó amerikai
jelenlétnek köszönhetően akadálytalanul áramlottak az országba a nyugati világ
kulturális és társadalmi jelenségei. Nyugaton ekkor már éppen csúcsra járt a
szexuális forradalom, mely a 60-as évektől teljesen átírta a szexualitáshoz
való viszonyt. A fogamzásgátlók használatának elterjedésével a fiatalabb
generációk gondolkodása és viselkedése nyíltabbá vált a testiséget illetően
is, mely az arról való beszédtől kezdve a szexuális fantáziák vállalásán át
egészen az öltözködés átalakulásáig mindent áthatott. Nem volt mentes ettől a
művészet sem. Explicit tartalmak jelentek meg élvonalbeli rendezők
alkotásaiban, pl. Pasolini Dekameronja már 1971-ben, Bertolucci Utolsó tangó
Párizsban c. filmje már 1972-ben elkészült. De nem volt ez máshogy a
szexualitást eleve sokkal nyitottabban kezelő Japánban sem, ahol 1976-ban
mutatták be a japán-francia koprodukcióban készült Érzékek birodalmát, Ósima
Nagiszu viharos fogadtatású filmjét.
Mindezek nyomán világossá vált, hogy a nagyközönség részéről érdeklődésre tarthatnak számot az erotikus tartalmú filmek, melyek valóban mentőövként tűnhettek fel a mozik számára, melyek kellőképpen rettegtek a színes televíziók akkori térnyerésétől. Franciaországban megszületett az első Emmanuelle film, mely az első X-besorolású film lett az Egyesült Államokban, és Dél-Koreában is népszerűvé vált. A film már távol állt a magas művészettől, műfaját tekintve a softcore pornográfiába tartozott, melynek kultfilmjévé nőtte ki magát, és további számos folytatás követte.
Úgy tartják, hogy ezek a trendek nem hagyták érintetlenül a koreai nagyközönség ízlését és igényeit sem, melynek kielégítésére mutatták be a Madame Aema című filmet 1982-ben, mely már hazai készítésű film volt, egy összesen 11 részből álló sorozat nyitánya. A címe eredetileg Madam Emma lett volna, ami direkt utalás az Emmanuelle-filmekre, a cenzúra miatt kellett megváltoztatni. Így lett az Emmából Aema, aminek jelentése "kedves lovam" - és ez tartalmilag nem kevésbé mutat a filmelődre.
A mostani Aema sorozat e film készítésének az elképzelt története, számos ismert jelenetének forgatását láthatjuk benne. Éppen ezért röviden érdemes összefoglalni a 82-es film tartalmát: ebben Aema egy rossz házasságban élő feleség, akit az alkoholistának tűnő férje folytonosan megcsal és megalázóan viselkedik vele. Egyik részegsége alkalmával balul sül el a kötekedése, a megütött férfi meghal, és ezért a férj nyolc évre börtönbe kerül. Kislányukat ekkor a család elveszi Aemától, aki évekig hűségesen látogatja a férjét a börtönben, ám a kiéletlensége egyre inkább elhatalmasodik rajta. Régi szerelmével találkozva szexuális kalandokba bonyolódik, de miközben már menekülne a helyzetből, a férfiból előtör az agresszió, ami majdnem Aema megerőszakolásához vezet. Aemára rátalál a szerelem is, de mégsem képes azt választani, helyette rendes hagyománytisztelő feleségként visszatér a börtönből szabaduló férjéhez, aki fűt-fát ígér a megváltozásáról, egészen a hamarosan elkövetkező első telefonálásáig, mellyel ismét az éjszakai kimaradását jelzi Aemának.
Tehát a Lee Hae-yeong által írt és rendezett új Aema című sorozat folytonosan
reflektál erre a filmre, miközben megismerjük a köréje írt konfliktusos mezőt.
A gyártási folyamat ura természetesen a filmstúdió producere, Goo Joong-ho
(Jin Sun-kyu). Hímsoviniszta, mocskos szájú alak, aki a minél nagyobb haszon
érdekében a férfinézők szexuális gerjedelmeinek szolgálatába akarja állítani
mind a színésznőit, mind a szerzőit. Senkit nem vesz emberszámba, viszont a
rendelkezésére álló lehetőségekkel önként kiszolgálja a hatalmon lévők élveteg
igényeit, amire az sem ad felmentést, hogy az adott viszonyok között a
filmkészítés erősen függ ezen személyek és a sleppjük hangulatától, hiszen
közben a saját zsebére is dolgozik. Cégének ékköve Jeong Hui-ran (Lee Hanee),
az országszerte imádott filmes díva, akit szerződése még egy utolsó film
elkészítésére kötelez, de nem kívánja eljátszani a mocskos film felkínált
főszerepét. Büntetésül Goo kieszeli, hogy a főszerepre szerződtet egy kezdő
színésznőt, Hui-rant pedig mellékszerep vállalására kényszeríti. Sin Joo-ae
(Bang Hyo-rin) a reménytelen sorsa elől menekülne a filmiparba, és kellőképpen
elszánt és bevállalós ahhoz, hogy éljen a váratlanul felkínált lehetőséggel.
Ezzel viszont el is kezdődik a két nő hatalmi villongása, ami lassan
megértéssé és szövetséggé alakul. Rájövünk, hogy mindkét nő sokkal okosabb és
érzékenyebb annál, mint amit a férfiak gondolnak róluk. Hui-ran kezelésbe
veszi a forgatókönyv íróját, Kwak In-woo-t (Cho Hyun-chul), aki saját
szexuális fantáziálását követve élettelen és hamis történetet vet papírra, és
azt gondolja művészi finomságúnak. Hui-ran viszont ihletet ad neki a történet
olyan átírására, ami az erotikus történetet ötvözni tudná a vágyott
igényességgel. Ez a film azonban sosem születik meg, mivel a cenzúra
közbeavatkozik, melyre hivatkozva Goo visszairatja az egész eredeti
ocsmányságot. A két színésznő hiába adja bele színészi tudásának legjavát, a
végeredmény számukra szégyenteljes lesz. Történik eközben, hogy Goo a
pályakezdő színésznőt is belekényszeríti a titkos játékába, melybe Joo-ae
belemegy, ám mégsem képes végigvinni a rárótt "kötelességet". Végül
szerencsésen megússza az egészet, de rájön arra, hogy milyen megpróbáltatások
állnak Hui-ran csillogó népszerűsége mögött. Amikor a következő orgia egy
fiatal színésznő halálával jár, Hui-ranban elszakad a cérna, és úgy dönt, hogy
ország-világ előtt kitálal a színfalak mögötti történésekről. Fontos mozzanat
még eközben, hogy Hui-ran megtalálja azt a szerepet, amit egész életében el
akart játszani, és ezért harcba is száll a nagynevű forgatókönyvírónál, aki
hezitál a színészi előélete miatt.
Számtalan karakter és történeti mellékszál színezi még ezt a fő vonulatot,
bevilágít a filmipar sötétebb kulisszáiba, a sajtó és a díjkiosztók
működésébe, a kért és kapott ellenszolgáltatások világába. A Madame Aema és az
Aema minden egymáshoz kapcsolódó jelenete külön-külön értelmezhető a férfiak
és nők eltérő nézőpontjából, vagy éppen homoerotikus nézőpontból, sokszor
szimbolikus tartalommal is bírnak, és át is értelmeződnek. Így lesz a
közösülést vizuálisan leképező lovaglásból a két nő vágtája a szabadság felé,
mely a fővárosi forgalom lüktető csomópontján, ország-világ előtt vállaltan
történik, vagy így lesz a szadista szeretőből a feleségének átnyújtott,
erotikusan megalázott, közszemlére kitett fétistárgy.
Úgy tűnik, hogy történelmi fikcióként az Aema időben visszafelé dolgozik, hiszen a 80-as évek elejére reflektál, de a legnagyobb különlegessége, hogy előre is tekint, a jelenünk felé. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a kiváltságosok orgiái nem a 80-as éveket idézik, sokkal inkább beleláthatóak a közelmúlt botrányai is (l. Burning Sun), amit zenei utalások is erősítenek. Az Aema, mint filmes alkotás nincs túl jó véleménnyel a férfiak által berendezett, patriarchális-konfuciánus elvekre (vagy azok torz megvalósulására) alapozott társadalmi rendről. A család fontosságáról papoló, nemek között egyenlőtlenséget teremtő, a hétköznapi, természetes emberi szexualitást leszedáló erkölcsi kánon beteges eredményt produkált. Kitermelte magából az álszent felszín mögötti voyeurködés, a kukkolás "kultúráját", melynek az Aemához hasonló filmek csak előszelei voltak, az emberi magánszférába hatoló, vagy teljes életeket tönkretevő módozatai valójában az Internet megjelenésével robbantak be igazán. Ennek ellenére az Aema nem hangzatosan feminista mű, a sommásan megfogalmazottak ellenére nem ellenséges a férfiakkal. Ahogy én látom, sokkalta inkább erőteljes figyelmeztetés a valódi változások szükségességére, arra, hogy a nők helyet kérnek maguknak a férfiak által félresiklatott világ helyrehozatalában.
A sorozat mindössze hat részből áll, szinte lehetetlennek tűnik, hogy azt a gondolati gazdagságot sikerült ilyen rövid időtartamba belefoglalni, amivel a dráma rendelkezik. Ehhez még hozzájárul a filmes látványvilág, mely hitelesen és festőien idéz meg egy korábbi, még ismerős, de már mégis eltávolodott, retró hangulatot. A kulisszák mindenben tökéletesek, a legapróbb tárgyaktól kezdve a ruhákig és egyéb kiegészítőkig, vagy az utcaképekig bezárólag. Még ezeket is áthatja a film lényegi mondandója, hiszen minden a hierarchiáról szól: a divattervezők kreációi éppen úgy, mint a "kis senki" színésznőcske lemeztelenítése és felcicomázása a "felajánlás rítusára". A dráma zenéjét Dalpalan jegyzi, aki a képekkel teljes összhangban járul hozzá a korhangulat és a drámai feszültségek megteremtéséhez.
A dráma uralkodója az isteni Lee Hanee, és ebben semmi túlzás nincs. Minden
pillanata pazar és démoni, mintha egy noir-film vampja lenne. Elképesztően
alakul át a gyönyörű és érzéki színésznővé, még a beszédmódját is
megváltoztatja egy alig artikuláló, finomkodó kiejtésre, itt nyoma sincs Lee
természetes, mélyen búgó orgánumának. Bang Hyo-rin nem ennyire istenadta módon
dekoratív, viszont lépésről lépésre változva nő bele a díva szerepébe,
miközben erotikus kisugárzása az első pillanattól kezdve erős. A producert játszó Jin Sun-kyura
szinte nem is lehet haragudni a világlátása miatt, mert olyan
természetességgel létezik az előítéletes, fafejű bunkóságában, mintha más
hozzáállás nem is létezne a világban. Ennek megfelelően az ocsmány beszéd is
úgy folyik a szájából, mint csapból a víz - rémületesen valószerűvé téve ezt a
sok helyről ismerősnek tűnő karaktert. A Hui-rannal való dobálózós
akciójelenetük pedig igazi filmes csemege.
A karakterek mindegyikén érződik a színészi átgondoltság és mély beleélés, ezért hiába sorolhatnám a nagy neveket, nem teszem. Ahogy azt a dráma látványvilágáról írtam, ugyanaz igaz a színészi alakításokra is, melyek szervesen illeszkednek abba a nagyszerű összképbe, melyet az Aema képvisel a különlegesen jól sikerült drámák sorában.
1981-ben járunk, amikor egy filmproducer a céges rendezvényen éppen arról beszél, hogy az 1980-as években új világ köszönt Dél-Koreára, melyet "a képernyő, a szex és a sport" fémjelez majd, és ezekre a koreai mozi válasza, a filmipart felpezsdítő csodafegyvere a szex lesz.
Mivel a filmben számos történeti utalás található, nem honi nézőként úgy éreztem, hogy nem árt ezeknek utánajárni. Először az a tény döbbentett meg, hogy a drámában 36 éve fennálló kijárási tilalomról beszélnek. Kiderült, hogy ebben semmi túlzás nincs, az 1945-ben bevezetett, éjféltől hajnali négy óráig tartó kijárási tilalmat csak 1982. január 5-én szüntették meg. A 80-as évektől beköszöntő jobb világ Park Chung-hee elnökhöz köthető szlogen volt, amellyel a politikáról akarta elterelni a figyelmet, de valójában sem az ő, sem a meggyilkolása után őt követő Chun Doo-hwan idején sem enyhült a diktatúrák szorításán semmi. A fenti hármas szlogen, vagyis a lakosság elbutítására utaló "3S-politika" kifejezés csak egy későbbi újságcikkből terjedt el. A filmipar szigorú cenzúrája továbbra is érvényben maradt, ezzel találkozunk az Aemában is, amikor a készülő film címét meg kell változtatni, valamint a forgatókönyvet 36 (!) helyen átdolgozni. Ez a film viszont nem kitaláció, a Madame Aema valóban létező alkotás, melyet Jeong In-yeob rendezett, és 1982. február 6-án mutatták be, a koreai filmtörténet első, moziforgalmazásba került erotikus alkotásaként.
|
| A Madame Aema (1982) plakátja |
Mindezek nyomán világossá vált, hogy a nagyközönség részéről érdeklődésre tarthatnak számot az erotikus tartalmú filmek, melyek valóban mentőövként tűnhettek fel a mozik számára, melyek kellőképpen rettegtek a színes televíziók akkori térnyerésétől. Franciaországban megszületett az első Emmanuelle film, mely az első X-besorolású film lett az Egyesült Államokban, és Dél-Koreában is népszerűvé vált. A film már távol állt a magas művészettől, műfaját tekintve a softcore pornográfiába tartozott, melynek kultfilmjévé nőtte ki magát, és további számos folytatás követte.
Úgy tartják, hogy ezek a trendek nem hagyták érintetlenül a koreai nagyközönség ízlését és igényeit sem, melynek kielégítésére mutatták be a Madame Aema című filmet 1982-ben, mely már hazai készítésű film volt, egy összesen 11 részből álló sorozat nyitánya. A címe eredetileg Madam Emma lett volna, ami direkt utalás az Emmanuelle-filmekre, a cenzúra miatt kellett megváltoztatni. Így lett az Emmából Aema, aminek jelentése "kedves lovam" - és ez tartalmilag nem kevésbé mutat a filmelődre.
A mostani Aema sorozat e film készítésének az elképzelt története, számos ismert jelenetének forgatását láthatjuk benne. Éppen ezért röviden érdemes összefoglalni a 82-es film tartalmát: ebben Aema egy rossz házasságban élő feleség, akit az alkoholistának tűnő férje folytonosan megcsal és megalázóan viselkedik vele. Egyik részegsége alkalmával balul sül el a kötekedése, a megütött férfi meghal, és ezért a férj nyolc évre börtönbe kerül. Kislányukat ekkor a család elveszi Aemától, aki évekig hűségesen látogatja a férjét a börtönben, ám a kiéletlensége egyre inkább elhatalmasodik rajta. Régi szerelmével találkozva szexuális kalandokba bonyolódik, de miközben már menekülne a helyzetből, a férfiból előtör az agresszió, ami majdnem Aema megerőszakolásához vezet. Aemára rátalál a szerelem is, de mégsem képes azt választani, helyette rendes hagyománytisztelő feleségként visszatér a börtönből szabaduló férjéhez, aki fűt-fát ígér a megváltozásáról, egészen a hamarosan elkövetkező első telefonálásáig, mellyel ismét az éjszakai kimaradását jelzi Aemának.
|
| Lee Hae-yeong író-rendező |
Úgy tűnik, hogy történelmi fikcióként az Aema időben visszafelé dolgozik, hiszen a 80-as évek elejére reflektál, de a legnagyobb különlegessége, hogy előre is tekint, a jelenünk felé. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a kiváltságosok orgiái nem a 80-as éveket idézik, sokkal inkább beleláthatóak a közelmúlt botrányai is (l. Burning Sun), amit zenei utalások is erősítenek. Az Aema, mint filmes alkotás nincs túl jó véleménnyel a férfiak által berendezett, patriarchális-konfuciánus elvekre (vagy azok torz megvalósulására) alapozott társadalmi rendről. A család fontosságáról papoló, nemek között egyenlőtlenséget teremtő, a hétköznapi, természetes emberi szexualitást leszedáló erkölcsi kánon beteges eredményt produkált. Kitermelte magából az álszent felszín mögötti voyeurködés, a kukkolás "kultúráját", melynek az Aemához hasonló filmek csak előszelei voltak, az emberi magánszférába hatoló, vagy teljes életeket tönkretevő módozatai valójában az Internet megjelenésével robbantak be igazán. Ennek ellenére az Aema nem hangzatosan feminista mű, a sommásan megfogalmazottak ellenére nem ellenséges a férfiakkal. Ahogy én látom, sokkalta inkább erőteljes figyelmeztetés a valódi változások szükségességére, arra, hogy a nők helyet kérnek maguknak a férfiak által félresiklatott világ helyrehozatalában.
A sorozat mindössze hat részből áll, szinte lehetetlennek tűnik, hogy azt a gondolati gazdagságot sikerült ilyen rövid időtartamba belefoglalni, amivel a dráma rendelkezik. Ehhez még hozzájárul a filmes látványvilág, mely hitelesen és festőien idéz meg egy korábbi, még ismerős, de már mégis eltávolodott, retró hangulatot. A kulisszák mindenben tökéletesek, a legapróbb tárgyaktól kezdve a ruhákig és egyéb kiegészítőkig, vagy az utcaképekig bezárólag. Még ezeket is áthatja a film lényegi mondandója, hiszen minden a hierarchiáról szól: a divattervezők kreációi éppen úgy, mint a "kis senki" színésznőcske lemeztelenítése és felcicomázása a "felajánlás rítusára". A dráma zenéjét Dalpalan jegyzi, aki a képekkel teljes összhangban járul hozzá a korhangulat és a drámai feszültségek megteremtéséhez.
A karakterek mindegyikén érződik a színészi átgondoltság és mély beleélés, ezért hiába sorolhatnám a nagy neveket, nem teszem. Ahogy azt a dráma látványvilágáról írtam, ugyanaz igaz a színészi alakításokra is, melyek szervesen illeszkednek abba a nagyszerű összképbe, melyet az Aema képvisel a különlegesen jól sikerült drámák sorában.
