[Tévédrámákról] GUAM HEO JUN (2013]

구암 허준
Alternatív cím: Hur Jun, the Original Story
MBC, 2013, 135 kb. félórás rész
Műfaj: dráma, orvosi, életrajzi
Írta: Choi Wan-gyoo
Rendezte: Kim Geun-hong, Kwon Seong-chang
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Vannak élettörténetek, amelyek szédületes utakat járnak be, és vannak életművek, amelyek olyan ragyogóak, hogy számos következő nemzedék számára mutatnak irányt világítótoronyként. Akár szép színesen, akár drámaian, vagy akár ügyetlen makogással is mesélnek róluk, a szánk mindig tátva marad a történetüket hallgatva.

Azért írtam ezt bevezésül, mert a Guam Heo Jun című dráma mindazt megteszi, ami a fenti ellentmondásban benne van. Mindenki számára világos, hogy a valóságos történelmi alakokat és eseményeket bemutató filmek java része fikció, hiszen a fennmaradt krónikákban lejegyzett események közti hézagokat csak elképzelt történetekkel lehet kitölteni, és ugyancsak ki kell találni a választott hősök köré egy csomó fikciós kortársat is, már ha nem monodrámában szeretnénk bemutatni őket. Márpedig ez a dráma éppen az ellenkezőjére törekszik, nagyívű, sokszereplős tablót kíván rajzolni a főhős köré. 

Nem kérdés, hogy ezt meg is teszi, és méltó emléket állít Heo Jun doktornak (Guam a tollneve), aki vitán felül rendkívüli embertársunk volt. Annál, amit ezután írni fogok, sokkal fontosabb, hogy a dráma által megismerhettem - számtalan nézővel együtt - ezt a rendkívüli emberi és tudományos nagyságot. Rajta keresztül pedig képet alkothatunk a 16-17. század fordulójának orvostudományi, gyógyászati, kutatási és gyógyszerészeti helyzetéről a Távol-Kelet térségében. Mivel Heo Jun tíz alapvető szakkönyvet írt, köztük a legfontosabbat, a Dongui Bogam címűt, ami a keleti gyógyászat enciklopédiája, ezért a drámában számtalan betegséggel találkozhatunk, valamint a korabeli gyógymódjukkal. Elképesztő mennyiségű gyógynövény neve hangzik el, és hatalmas tudás sejlik fel az egyedi, kombinált, vagy a belőlük készülő különböző főzetek hatásának ismeretéről, csakúgy mint az akupunktúráról, az akupresszúráról és a moxaterápiáról. Az egyes betegségeken túl a járványkezelés módozatairól is képet nyerhetünk. Ami viszont igazán megdöbbentő, az az anatómiához való viszony. Ide kapcsolódnak a kedvenc képsoraim is a drámából: nem tudtam betelni az ecsetekkel való jegyzetelés szédítő sebességével.

Heo Jun munkásságának több érdeme volt. A legfontosabb, hogy innovatív módon, az egyes szervekhez csoportosítva rendszerezte a szerteágazó, nehezen áttekinthető orvosi ismereteket. A minél szélesebb körben való alkalmazhatóságra koncentrált, ezért a bonyolult kínai nevek helyett közérthető elnevezéseket használt. Ugyanezért törekedett arra, hogy a drágán és nehezen elérhető, Kínában honos gyógynövények helyett a Koreában megtalálhatóakat használják, ezért volt különösen fontos ezeknek a növényeknek és hatásaiknak kutatása. Heo Jun a szakkönyvek megalkotásával kettős feladatot teljesített: egyrészt visszapótolta a japánok által megsemmisített orvosi szakirodalmat, másrészt előre vivő módon segítette az önálló koreai medicina fejlődését. Akit részletesebben érdekel a téma, két cikket ajánlanék, melyek fordítóprogramok segítségével is könnyen érthetőek:

Kwon Hyuk-joon - Heo Jun: phisician of the people (Heo Jun: a nép orvosa)

Song Bong-keun, Won Jin-hee, Kim Sung-chul - Historical Medical Value of Donguibogam
                                                                               (A Donguibogam orvoslástörténeti értéke)

Azonban ha filmes alkotásként tekintek a drámára, akkor egy sor ambivalencia között találom magam, amelynek következtében egyszerre érzem nagyszerűnek és kevésbé sikerültnek ezt a drámát.

Elsősorban azért, mert nagy igyekezetében kissé elsakkozza magát, több téren is. Heo Jun elhivatottságát olyan extrém túlzással ábrázolja, hogy ha a doktor a keresztény Európában született volna, akkor ma az egyházi szentjeink között üdvözölhetnénk. Minden karakter jellemzőiben érezni valami aránytalanságot, ami azért zavaró, mert megnehezíti a nekik szánt funkciók ellátásának hihetőségét. Van közöttük túl szigorú, túl szende, túl ostoba, túl kígyónyelvű, túl gyáva, túl gonosz, néhány még kissé idióta is a maga módján - és mégis mindnek helyén van az esze, ha az adott pillanat úgy kívánja, sőt, még a rendjén lévőket is képesek magukba bolondítani.

Igaz ez az eltúlzottság az egyes társadalmi csoportok ábrázolására is. Az megszokott, hogy a kiváltságosok osztályában sok a fafejű, előjogaiból élő, korrupt, akarnok és gátlástalanul szervezkedő alak, de itt náluk sokkal elrajzoltabb a nincstelenek tömegeinek ábrázolása. Természetesen érthető az alkotók szándéka, hogy minél elesettebbnek mutassák be őket, ezzel is kiemelve a doktor nemes életfilozófiáját és hozzáállását, azonban sajnálatosan nem érzékelték, hogy az egyes jelenetek hiába tragikusak, ha az összkép egy szinte folyamatos káosz, melyben az elnyomottak fájdalmukban önkívületig jajveszékelő, szinte csak ösztönlények, akik alkalomadtán eszüket vesztve ragadnak kaszát-kapát, Istent, embert nem kímélve. 

Heo Jun attól kezdve, hogy rátalál életcéljára, önmagát sem kímélő elszántsággal halad a választott újtán. Azonban ez is úgy van ábrázolva, hogy időnként visszaüt a karakterére, mert miközben mély alázattal fordul minden elesett felé, teljes vakságot tanúsít a saját családja iránt. Szinte alig látjuk jelét a házastársak egymás iránti mély érzéseinek, amit pedig a szavakban elhangzottak alapján át kellene éreznünk. Ezért azon kaptam magam, hogy egyre dühösebben nézem ezt a botor ábrázolásmódot, még akkor is, ha tekintetbe veszem az érzelmek kötelezően leszedált kifejezésmódját. Valószínűleg érezték ezt az alkotók is, mert Heo doktor fiánál egyszer elszakad a cérna, és igazán boldogan hallgattam az apjának szóló beolvasását. 

Ami még nehézséget okozott, az maga a történetvezetés, melyet nem tudtak egy szépen hömpölygő folyammá alakítani, vagyis a történéseket szervesen egymásba kapcsolódóan vezetni. Ezért a dráma közepe felé egy kissé iskolás példatárat kapunk, melyben a rosszat a még rosszabb, majd még az annál is rosszabb követi. Minden egység szépen elindul és lezárul, ami azzal jár, hogy az egyes szekvenciák önmagukban érdekesek, mivel főként ezekben láthatjuk a különböző gyógyítási eljárásokat, de folytonos ismétlődésükben már szinte fárasztóak, és kissé életidegenek. Sajnálatos módon a komikusnak szánt figurák is rendre megakasztják a történetet, mert legtöbbször az öncélú poénkodáson kívül semmivel sem járulnak hozzá a haladáshoz. Eléggé bosszantóak az olyan ritmustalanságok is, mint amikor a gyors reagálást megkívánó helyzetekben a szereplők először megmerevedve hosszasan és értetlenkedve bámulnak maguk elé - igen, tudom, hogy ez egy kifejezésbeli klisé, mégis teljesen értelmetlen.

Egyes karakterek változásaiban is érzékelhetőek megmagyarázhatatlan bakugrások. Heo Jun doktor vitán felül nagyhatású személyiség, mégis a fő ellenségeinek szinte átmenet nélküli megtérése eléggé irracionális, köztük a fő antagonistát, Yoo Do-jit remekül játszó Namkoong Miné.  Az is érdekes, hogy a drámában hosszú ideig jelentős szerepet betöltő egyik nőalakkal végül nem tudtak mit kezdeni, ezért elég ügyetlenül kiírták a történetből.

Nos, ennyit a gyengeségekről, most jöjjenek az erények. Kiváló főszereplőt találtak Heo Jun életre keltéséhez Kim Joo-hyuk személyében. Erőt sugárzó fizikuma és gazdag érzelmi kifejezőképessége tette alkalmassá arra, hogy jóval többet mutasson meg ebből a rendkívüli emberből, mint amit a forgatókönyvben megírtak a számára. Mivel egy teljes életutat kellett bejárnia, a doktor az életkorának előrehaladtával egyre érettebb lett, mint a jó bor. Bölcsességével együtt csak a szelídsége fokozódott, és vele együtt értettük meg, hogy mit jelent a személyiség integritásának megőrzése egy olyan korban, melyben nem volt veszélyesebb dolog magánál az ezerféle módon kiszolgáltatott emberi életnél, függetlenül attól, hogy valaki a társadalmi ranglétra melyik fokára született. Heo Jun doktort elképesztő jelenetekben láthatjuk, melyek közül néhány biztosan beég az emlékezetünkbe, mint az ezerszeres büntetés, vagy a végső harca a járvány közepén a saját betegségével. Általában is igaz a drámára, hogy megdöbbentő élethelyzeteket vázol fel, melyek kegyetlensége valóban emberpróbáló, és nem csak a doktor esetében - gondoljunk csak Ye-jin és a rendőrtiszt történetére.

Kim Joo-hyuk kapcsán meg kell említeni azt az érdekességet, hogy a Heo Jun életét bemutató 1975-ös első sorozat főszerepét az édesapja, a szintén színész Kim Mu-saeng játszotta. Jelen dráma, ami 2013-ban került a képernyőkre, sorban a negyedik alkotás, ami a doktorról szól, három tévésorozat és egy játékfilm is megelőzte.

De vissza a drámához, amelyben számos remek női karakter található, különösen a nővérek között. Mégis elsősorban a doktor felesége, Da-hee lopja be magát a szívünkbe, akinek pedig elég soványka játéklehetőséget engedtek: szerető és megértő alázattal kellett helytállnia a folyton távollévő, saját útját járó férje mellett és helyett. Park Eun-bin színésznő csak 21 éves volt, amikor eljátszotta ezt a szerepet, és annak ellenére, hogy a külsejét tekintve alig öregedett valamit a történet során, az idő múlását mégis érzékeltetni tudta. Mint ahogyan azt is, hogy a törékenységét és szépségét mindvégig megőrző nemes hölgyből miként lett szikár, kétkezi munkát végző, fáradhatatlan asszony. Rá is igaz, ami Kim Joo-hyukra: sokkal többet hoz ki a karakteréből, mint amit annak megírtak. Heo Jun édesanyjának szerepében Go Doo-shim a megalázottságában erőssé váló nő példája, és az utolsó részekben mutat valami igazán meglepő átalakulást, amikor utoléri a betegség. Számomra nagyon elgondolkodtató volt minden olyan jelenet, amelyben a két nő és a doktor hármasa szerepelt, és a doktor szinte csak az édesanyját látta. Miközben a dráma a doktor családjának nőtagjai számára a leghagyományosabb női státuszokat jelölte ki, szakmai társként Heo Jun mellé rendelt Ye-jin személyében egy olyan független, saját útját járó nőalakot, akit akár teljesen "koridegennek" találhatunk ebben a közegben. Park Jin-hee azonban túlzásoktól mentesen, mégis nagy erővel kelti életre ezt a nőt, akiből biztosan orvos lett volna, ha nem akkor születik. A sok nőalak között nem lehet említés nélkül elmenni a lepcses szájú Ham An-daeket játszó Kyeon Mi-ri életteli alakítása mellett, olyan odaadással kelti életre ezt a kibírhatatlanul fontoskodó és tolakodó nőszemélyt.

Heo Jun rendkívüli életutat jár be, szinte példa nélküli, ahogyan tehetsége révén áttöri a merev kasztok elválasztó falait, és a középosztályból a legmagasabb rangig emelkedik. Mivel eközben megjárja a korabeli élet számtalan helyszínét, a drámában mindezek eleven képét élvezhetjük. Belelátunk a vidéken élő, különböző társadalmi helyzetű emberek életébe, majd ugyanezt a merítést élvezhetjük a fővárosban is. Mivel Heo Jun a királyi udvar orvosa lesz, ezért elénk tárul a palotán belüli világ is, mégpedig kissé más megjelenítésben, mint ahogy azt a Joseon-kori drámákban megszokhattuk. A királyi udvar itt egyrészt kisebbnek tűnik, az egyes tagjai közötti kapcsolatok bár formálisak, mégis közvetlenebbek, még a királyi család tagjaihoz is természetesebb a bejárás és a velük való érintkezés. Ami viszont itt is ugyanolyan: az a politikai frakciók folytonos hatalmi vetélkedése, a manipulációk és a korrupció, ami állandó veszélyhelyzetet jelent bárkire a királyi udvar falain belül. A palotában folytonos a bűnbakkeresés, és bizony a Joseon-korban még élt az a barbár hagyomány, hogy az uralkodó haláláért a kezelőorvosa felelt, és könnyen az életével fizethetett érte.

A királyi orvosok köréből szinte mindenki, és az ápolónők közül is sokan bírnak egyénítő vonásokkal, de lehetetlen felsorolni mindenkit, aki megérdemelné.

Ám mielőtt a palotába jutnánk, különleges helyszíneken fordulunk meg. Először is Yoo doktor falusi ispotályában, ahol Heo Jun képzésének stációit átélhetjük. Ki gondolta volna, hogy 33 féle víz létezik? Nem tudom, hogy Yoo Ui-tae doktor létezett-e, de a drámát végig belengi a tekintélye. Baek Yoong-sik szigorú jellemként állítja elénk, aki ha csak a történet elején szerepel is, mégis úgy érezzük, hogy a teljes életútját megismertük. Legalább ilyen emlékezetes a leprások tábora a két különc orvossal, az ál-buddhista szerzetes szerepében Lee Jae-yonggal, vagy a még nála is titokzatosabb erdei orvos szerepében Jung Ho-binnel. És ki tudná elfelejteni a dobokat eszelősen verő fiatal fiú, Sang-hwa szerepében Ji Sang-hyukot, aki az egyik példa arra, hogy a korban már elég sokat tudtak a lelki bajokról is.

A drámában számtalan betegség neve hangzik el, ám mivel magyar felirattal néztem, nem tudom megítélni, hogy azok megnevezése helyesen szerepelt-e a fordításban (pl. gyomorrák, álterhesség). Bár CherryRock, a fordító hatalmas munkát végzett a 135 félórás epizód nyelvi átültetésének rendkívül nehéz feladatával - hiszen a gyógynövények neveinek megtalálása önmagában is elég nagy kihívás lehetett -, azért bizonytalankodom, mert néhány koridegen kifejezést is használt (cipzár, baktérium, jackpot stb.).

A dráma képi világa nagyon vonzó, a sokféle helyszín és táj rendkívüli változatosságot biztosít, szépek a jelmezek, és számtalan szemet gyönyörködtetően megkomponált beállítással találkozhatunk. Sőt még egy komoly várostrom erejéig a korabeli harcászati technikába is bepillanthatunk, mivel az Imjin háború is a történet idejére esik. 

A dráma zenéjére sajnos ugyanaz a kettősség érvényes, amit fentebb írtam a sorozat egészéről. Lehet, hogy csak a mai füleimnek, de egészen kellemetlenül, a drámához nem illeszkedően hangzottak a hajdani orosz (szovjet) filmekre jellemző, operaénekesek által előadott dalok, melyek hol eltűntek, hol visszatértek, sajnos. Pedig közben hallhattuk Park Wang-gyut is énekelni, ami teljesen harmonizált a dráma hangulatával. De a legjobb, sőt kiemelkedően nagyszerű az volt, amikor a tradicionális hangszerek (haegeum, daegeum) játékos, humoros aláfestéssel kísérték a komikus jeleneteket.

Összegezve: Guam Hae Jun életútja és életműve olyan lenyűgöző, hogy minden fenti ellentmondássága mellett a dráma működik. Szerencsére a vége felé ezekből egyre kevesebb érezhető, szinte minden a helyére kerül, ezért a végső érzés a megrendülésé és a főhajtásé. Mert megcsap bennünket egy évszázadokon átívelő fuvallat, amelyből egy nagy ember szellemének érintését érezzük. Guam Heo Junt bámulva a szánk is tátva marad. El is gondolkodhatunk az emberi élet értékéről. Vajon tennénk időutazást abba a korba?

[Tévédrámákról] JEJOONGWON (2010)

제중원
SBS, 2010, 36 rész
Műfaj: dráma, történelmi, orvosi
Írta: Lee Ki-won
Rendezte: Hong Chang-wook
Adatok bővebben: HanCinema / MyDramaList

A Jejoongwon sorozat mellett nem lehet szó nélkül elmenni, bár nem feltétlenül azért, mert különösen kiemelkedő dráma lenne. Természetesen nagyszerű alkotás, mégis leginkább a témaválasztása figyelemfelkeltő, mivel reflektorfénybe helyez egy intézményt, melyen keresztül egy bonyolult történelmi korszakot képes lefesteni, a dráma valós és fikciós szereplői pedig húsba és lélekbe vágó elevenséggel mutatják meg, hogy a nagy változásokat hozó, forrongó történelmi idők miként forgatják meg az egyéni emberi sorsokat.

A Jejoongwon egy intézmény neve, mégpedig a nyugati orvoslásnak helyet adó első koreai közkórházé, mely állami (tehát királyi) támogatással jöhetett létre 1885-ben, vezetői pedig amerikai misszionárius orvosok voltak. A nevét is Gojong király adta neki 13 nappal az alapítása után, mely még Gwanghyewon néven történt, így lett belőle Jejoongwon, vagyis "emberek megmentésére szolgáló ház". A még szigorú kasztokba rendeződött országban merőben szokatlanul az intézmény azonos módon kezelt mindenkit, társadalmi hovatartozástól függetlenül. A szűkös, régi faházból 1904-ben új épületbe költöztek, és ekkor felvették a támogatójuk, Severance nevét. Ezen a néven működik ma is egy hatalmas egészségügyi intézmény, az eredeti Jejoongwont pedig elődjének tekinti mind a Szöul Egyetem, mind a Yonsei Egyetem, amelynek a kertjében áll a legelső kórháznak helyt adó hanok rekonstrukciója.

A rekonstrukció és az eredeti épület
A képek forrása: namu.wiki

Mindebből már sejthetjük, hogy a dráma valós történelmi eseményeken és létező személyek élettörténetén alapszik, még ha némi "költői szabadsággal" rendezi is azokat a cselekmény folyamába.

A Jejoongwon alapításakor az egykori remetekirályság már tovatűnt, a nyugati kultúrájukat magukkal hozó külföldiek a hétköznapok részét képezik. Gojong király segíti és szorgalmazza a tevékenységüket, melytől országa elmaradottságának felszámolását reméli. A koreaiak közül sokan csatlakoznak e törekvéséhez, köztük világot járt emberek, külföldön tanulók, kereskedők találhatók, akik sokféle módon, többek között tolmácsként, árubeszállítóként is segítségére vannak. 

A fennálló társadalom azonban még nehezen áll át a változásokra, a kasztrendszer haszonélvezőinek ez nincs is érdekében, az újítás mellett lévők soraiban pedig erős a széthúzás a radikálisok és a mérsékelten haladni kívánók között. A huszadik század fordulójának környékén fennálló Joseon Birodalom már gyengének bizonyul az egyre erősödő japán befolyással szemben, Gojong király hiába igyekszik lavírozni az amerikai vagy orosz támogatás elnyerésére az erőviszonyok kiegyenlítése érdekében. 

A dráma kissé döcögősen indul, talán mert részletesen ki akarja rajzolni azt a nyomasztó társadalmi valóságot, mely a főhősünk sorsát predesztinálni látszik. A valódi név viselésére való jogosultság híján egyszerűen Kiskutyának szólított fiatalember az érinthetetlenek alja népségébe tartozik, családi mesterségük pedig a megvetett mészárosság. Bár én magam is eléggé terjengősnek éreztem a dráma első harmadát, utólag azt kell mondanom, hogy enélkül nem ütne akkorát az a változás, amelynek a továbbiakban tanúi leszünk, és nem érzékelnénk azt sem, hogy a Jejoongwonban uralkodó szemlélet milyen kontrasztot képezett a fennálló gondolkodásmóddal.

Park Yong-woo

Yeon Jung-hoon

Han Hye-jin

A forgatókönyv írója egy korábbi kórházi drámájában, a White Towerben már valószínűleg kikísérletezte a két férfi főalak prototípusát, akiket fő jellemzőikben átültetett a Jejoongwonba is. Miután a sors szeszélye folytán Kiskutya, immár Hwang Jeong néven bekerül a gyógyító intézménybe, egymásba fonódóan láthatjuk az ottani közösség életét, a nyugati orvoslás tanulását, a gyógyítás helybeli lehetőségeit, eredményeit és fejlődését, a történelmi eseményeket, amelyek nemcsak az ország, hanem a Jejoongwon életét is befolyásolják, valamint az intézményhez kötődő szereplők kapcsolatainak alakulását.

A drámában látható első jelentős történelmi esemény a Gapsin-puccs, de megéljük a Min királynő elleni merényletet, a király menekülését az orosz követségre, majd a nemzetközi paktumok következtében a Joseon Birodalom végét, átjátszva az országot a japán hódítási törekvéseknek. 

A maroknyi orvoscsapat eközben heroikus küzdelmet folytat az egymást váltó súlyos járványokkal, himlővel, kolerával, tüdőbajjal, veszettséggel, miközben kísérletezik és feltalál, tanul és tanít, mivel a segítő személyzet kiképzése is rájuk hárul. Szinte polihisztoroknak kell lenniük, mert egyszerre gyógyszerészek, sebészek és mindenfajta szakorvosok egyszemélyben. Rajtuk pedig a jól felszerelt, gazdagabb japán kórház árnyéka, akik nem válogatnak az eszközeikben, ha keresztbe tehetnek a koreai intézménynek. A dráma kuriózuma a korabeli gyógyászati technikák és eljárások megidézése, természetesen a rendelkezésre álló eszközök és műszerek rekonstruálásával.

A Jejoongwon főbb személyiségei történelmi hitelességűek, tehát az egymást váltó amerikai igazgatók és Hwang doktor is. Azonban az előzőekben leírtakat úgy látjuk, mintha a Jejoongwon lenne mindennek az origójában, így kissé eltúlzott a fontossága, amely a királyi udvarhoz köti és a japánok célpontjává teszi. 

Park Yong-woo

Yeon Jung-hoon

A rendkívül jó képességekkel rendelkező, alulról felemelkedő Hwang doktor (Park Yong-woo) mellett a dráma másik férfi főhőse a szintén tehetséges Baek Do-yang doktor (Yeon Jung-hoon), aki a társadalom ellenpontjáról, a nemesség felől érkezik. Kézenfekvő megoldás lenne egy szokványos antagonistát csinálni belőle, szerencsére ennél a dráma írója sokkal okosabb dolgot tett. Bár Hwang és Baek vetélkedését befolyásolja a származásuk is, de Baek története mélyen emberi, sokkal inkább az önmagával való megküzdés nehézségei között látjuk, mintsem szimpla karrieristaként. Ily módon az antagonista szerepe átcsúszik a valóban patkánylelkületű japán orvosra, és emiatt a dráma végtelen egyszerűséggel, mégis nagy erővel tudja megéreztetni azt a folytonosan mindent átjáró veszélyt és kiszolgáltatottságot, melyben az akkori koreaiak éltek.

A dráma középrészében a kórházra és a gyógyításra fókuszálunk, valamint a szerelmi háromszögre, mivel a két rivalizáló orvos között természetesen ott áll vágyuk tárgya, a nő is. Yoo Seok-ran (Han Hye-jin) azonban az első koreai nők egyike, akik bátran átlépik a szokásjog által nekik rendelt női szerep korlátait. Bátor, ragyogó egyéniség, akiben soha nincs kétség afelől, hogy ne lenne egyenrangú a férfiakkal. Nagyszerű látni a családját is, amelynek tagjai lenyűgözően mutatják a társadalmi átmenethez szükséges gondolkodás nehézségeit és bátorságát. A drámában nem áll egyedül, hiszen jelen vannak a nyugati mintákat mutató női szereplők, valamint azok a koreai nők is, akiket megérint a változások szele. A dráma legmegdöbbentőbb részei éppen a nők kezelésének groteszk lehetőségeit mutatják be, valamint azt a végletességet, amellyel a konzervatív szellemben nevelt nők tekintettek saját magukra.

A főszereplő hármas tagjait alakító színészek kiváló munkát végeztek, az összekovácsolódásukat megelőző buktatók, valamint emberi gyengeségeikkel való megküzdésük terén egyaránt, ezzel a legemlékezetesebb főhősök közé írták be magukat és karaktereiket.

Kim Kap-soo

A dráma titkos ásza Yoo doktornő apja, akit Kim Kap-soo játszik, szokásosan nem is kell megszólalnia ahhoz, hogy érezzük jelenlétének erejét. Most nagyjából 20-30 színész nevének kellene következnie, mivel mind a főbb, mind a kisebb szerepekben mélyen átélt alakításokat látunk, lévén, hogy a szereplőlistában nagyon nagy színészek neveit olvashatjuk. 

Watanabe doktor szerepében Kang Nam-gil

Hwang Jeong apjának szerepében Jang Hang-sun

A dráma utolsó részeiben a gyógyászati tevékenységek mellett előtérbe kerül az ellenállási mozgalom, mivel Hwang Jeong a valóságban is csatlakozott a függetlenségi harcosok táborához. Nagyobb teret kap a romantika is, ami az érzelmi húrok pengetése mellett szintén azt érezteti, hogy az emberi törekvések milyen mélyen kiszolgáltatottak nagyobb erőknek, jelen esetben a történelemnek. 

Mivel mi elsősorban saját, nyugati szemünkkel nézzük ezt az elénk táruló világot, a dráma e téren is üzen valamit. El kell gondolkodnunk azoknak az embereknek a bátorságán, akik mérhetetlen távolságban, az otthonosságot jelentő közegükből kiszakadva bele mertek merülni egy ismeretlen világ rejtelmeibe, nyitott szívvel fordulva a helyi emberek, kultúrájuk és társadalmi viszonyaik megismerése felé. Ez pedig valódi misszió, a dráma különös szépsége pedig az a szeretet, amellyel ezeknek az embereknek a portréját kirajzolja.

Dr. Horace Newton Allen szerepében Sean Richard Dulake

Dr. John William Heron szerepében Ricky Kim

Dr. Lilias Horton szerepében Catherine Baillie

A Jejoongwon a lassú indulása ellenére éppen ott kap szárnyakat, ahol egyre nagyobb árnyék nehezedik az emberek sorsára. Szívfájdító, megrendítő, mégis felemelő történet, amely egyszerre szól erényekről és gonoszságról, megalázottságról és önbecsülésről, elesettségről és felülemelkedésről, miközben számtalan olyan helyzetet tár elénk, melyekben a hősök mellett mi magunk, nézőként is szembesülünk szinte megoldhatatlan morális dilemmákkal.

Nemcsak a főhős rabszolgasorból való elképesztően küzdelmes kitörése okán, hanem a tudományok embert szolgáló mivoltába vetett hit kapcsán is meg kell említeni ennek a drámának egy később készült testvérét, a Jang Yeong-silt. Bár a szintén valóban élt csillagászról szóló történet az 1400-as években játszódik, a két drámát összekapcsolja az adott történelmi miliő ábrázolásának gazdagsága, és mind a szereplők, mind a drámák készítői részéről érezhető őszinte bizakodás, mely egyúttal az emberiség jobbá válásába vetett hit megvallása.